A' MOSTAN FOLYO
O R S Z Á G
GYŰLÉSÉNEK
SATYRICO CRITICÉ
való
L E Í R Á S A,
a' mellyet
Egy Isten mezején lakó Palócznak színlése
alatt írta azon
buzgó szívvel bíró Hazafi, a' kinek
pennájából folyt ki a'
Falusi Notáriusnak Budára
való Útazása; ezen Munkájat-is négy
sorú Versekben
Hazájának éleibe terjesztette
1790. Esztendőben, Bak Havának 25. Napján,
L i p s i á b a
n
Wéber Simon Péter kőltségével 1791.
TARTALOM
Nemzetem!
Toldalék.
ELSŐ TZIKKELY.
MÁSODIK TZIKKELY.
HARMADIK TZIKKELY.
NEGYEDIK TZIKKELY.
ÖTÖDIK TZIKKELY.
HATODIK TZIKKELY.
HETEDIK TZIKKELY.
NYÓLCZADIK TZIKKELY.
KILENCZEDIK TZIKKELY.
TIZEDIK TZIKKELY.
TIZEN EDGYEDIK TZIKKELY.
TIZEN KETTŐDIK TZIKKELY.
TIZEN HARMADIK TZIKKELY.
TIZEN NEGYEDIK TZIKKELY.
TIZEN ÖTÖDIK TZIKKELY.
BÉ FEJEZÉS.
Neminem verba, sed
facta feriant.
Boëtius
Bátorkodom
elődbe ezen csekély munkámat terjeszteni, a' mellynek ugyan
munkálása és illy hoszúra való terjedése soha ennyire nem ment vólna,
ha a' történet arra nem kénszerített vólna. Több igaz
Hazánkfiaival én is Budára az Ország Gyűlésére időztetvén, mint hogy
a' Gyűlestűl gyakran sok szűn napok vóltak, a' mellyeken
tsupán néminémű dolgoknak munkálása Deputátziókra bízattatott. Ezen
napok nagy Únalmomra vóltak, mivel én Hazánk dolgainak folyamattyát
szakadatlanúl szerettem vólna halgatni; és így, hogy a'
restségnek párnáján szűntelen ne heverjek, ezen munkámnak első
Tzikkelyét írtam, de koránt sem olly fel tétellel, hogy tovább
folytassam, hanem igazán meg valván, tsak önnön magam időm töltésére.
Én aztat egy régi jó Uramnak, 's kedves Barátomnak adtam, ennek
annyira meg teczett, hogy nem tsak néhányszor aztat le íratta, és
Budán el osztogatta, de még Nagy Szombatba is el küldötte. Többik
között, más Jó Uramnak (ki is Királyi Tanácsos) Pestre
látogatására által menvén, asztalkáján a' Pasquillussokat
vizsgálván, aztat ezeknek száma között találtam. Én ugyan soha
életembe egy Pasquilust sem munkáltam, mert soha Felebarátomnak
betsületében nem gázoltam, és őtet nem ótsárlottam, de e'
mellett a' ki tsak kevessé ért a' Pasquillusoknak
munkálásához, által fogja látni, hogy azon Tzikkelyt Pásquilusnak
éppen nem lehet venni; de légyen Lúd ha kövér. Azon jó Akaró
Uraimtúl, kik azon Tzikkelyt olvasták, körűl vétettettem, és addig
únszoltattam, miglen nékiek meg nem ígértem, hogy
azon Tzikkelyt annyi Tzikkelyekkel fogom szaporítani, míglen az egész
Diætát azokban ki nem énekelem.
De mind azon által, ezen csekély munkám az egész Diætát nem foglallya még is magában, hanem tsak azon dolgokról 'szóll, a' mellyek történtek mind addig, a' meddig Felséges Királyunk, koronázása után, Pozsonyból Bécsbe viszsza ment, de nem is foglalhat többeket, mert magam is mingyárt másod napra Isten mezejére haza mentem. Talám fog találkozni olly jó Lelkű Hazafi, a' ki Munkámat bővíteni fogja egész Ország Gyűlésének bé zártáig.
Nem reménylem, hogy munkám valakit meg sértsen, mert abba foglalt dolgok koránt sem elmém szüleménnyei, tsupán azoknak versekbe való kötéssek munkám: e' mellet; valaki Budán az Ország Gyűléssen vólt, kénteleníttetik meg vallani, hogy minden dolgok, mondássok így folytak ottan; valamint ki tettem. Hogy pediglen az Iffiúság, különössen pedig Hazánknak szép Neme kedvesseb ízléssel olvashassa; hellyel hellyel némelly tréfás esseteket iktattam bé, a' mellyek egyszer is, másszor is, valamint Budán, Pesten, úgy Pozsonyba is történtek. Egy hoszszas vadászat is azok száma között vagyon, mellynek ide való bé tétele, talám sokaktúl nem fog helyesnek találtatni; ki is maradott vólna ez; ha ennek bé iktatássára is, nem kénszeríttettek vólna. Ezen vadászatnak versekben való le írássa, már két esztendők előtt munkáltatott általam, de soha sem akartam könyv nyomtató prés alá szorítatni, hanem Jó Akaróimnak kérésseiktűl meg győzettetvén, ide foldosztam bé. Reménlem mind azon által, hogy azok előtt, kik Diánnának áldózni szoktak, és a' kik a' vadászathoz értenek, olvasássa únalmas nem lészen.
Aztat is kénteleníttetem meg vallani, hogy sok Deák szókat kevertem munkámba, de rész szerint azért cselekedtem, hogy némelly igéket mind példának okáért: Sanctio Pragmatica, a' Magyar szó Tárokba nem lehet találni, illyeneknek pedig körűl írássok, mind érthetetlenek, mind pedig felette nehezek, a' kötött írásba. Más részrűl pedig követtem a' közönséges beszédnek módgyat, és a' dolgoknak könnyebb meg értődéssét: ugyan tsak, hogy az Hangzás, a' versek végin ne hibázzon, a' mennyire lehetett, olly Magyar szavakat igyekesztem keresni, hogy leg' alább az utólsó betű hasonló légyen a' hangzásban a' Deák szónak utólsó betűjéhez.
Lehet az is, hogy tiszta magyar szavakkal végeződő verseimbe is az hangzásban hibák fognak találtatni, de tsak az az egy vígasztalássom vagyon ezek iránt, hogy a' régi Gyöngyössi Istvány (ki is Magyar Virgilius, vagy Ovidius vólt) munkájában is találtatnak illyen apró hibák. Ezek felet pedig; írjon le valaki egy dolgot hoszszassan, négy sorú versekkel, és ne Ritmusszozzon két sorúakkal, örömmel fogom olvasni, ha minden illyen hibácskáktúl tiszta lészen munkája. Igyekezetemet leg alább nemzetem ved jó névvel, és hitesd el magaddal, hogy egyedűl néked áldozom Magyar Vérrel buzogó szívemet, és vagyok
Nemzetem
Kőltek Sikámbriába
Rák Ha-
vának 27. napján, végeződtek
Písó
várossába Bak Havának
25. napján 1790-dik
esztendőbe.
Örökös
Híved 's Tisztelőd.
I s t e n m e z e i P o l g á r.
Történhet; hogy valaki azt az ellen vetést fogja tenni, hogy az Űllések napjait rendel ki nem tettem, és sok aprólékos dolgokat is ki hagytam vólna. De erre, könyű a' felelet. Én Diáriumot nem írtam, a' melly dolgok fontosak vóltak, mind ki tettem, és az egész nyár ezekrűl való kiabálásban, és tökélletes vég nem érésben múlt el Budán: az aprolékos dolgokat mi illeti; De modicis non curat Prætor.
Az én lakó helyem
Istennek Mezeje,
Mátra meget fekvő, helységek eleje,
Ebben
vagyok én a' Polgároknak feje,
Mivel tudom; mi a'
törvénynek veleje.
Én
ugyan Regálist, menni Diætára,
Nem kaptam: de még is fel
jöttem Budára,
Hogy lássam az Urak az Ország javára
Miként
munkálódnak, tartandó hasznára.
Szállásomat
vettem én a' Casinóba,
Gondolván, lesz részem ottan minden
jóba,
Ehetem is, ha lesz pénzem a' zacskóba,
Traktér van
az alsó contignátioba.
Az
Ország Háza is ettűl meszsze nincsen,
Tsak gyalog mehetek, annyi
pénzem sincsen,
Hogy hintót fogadgyak, 's világ rám
tekincsen,
Bundás polgár lévén, nevessen és incsen.
Első
Gyűlés mint vólt az Ország Házába,
Urak mingyárt mentek onnat
parádába
Tsak gyalog; szent Szűznek, az ő Templomába,
Ügyöket
ajálván ennek oltalmába.
Itten
Veni Sancte
pompássan tartatott,
Szent Lélek ereje bár itt hívattatott,
Szent
malasztya még is kevésnek adatott,
Mert álnok szivekre ez le nem
szálhatott.
És
így szent tüzétűl kevés szív gerjedett,
Az Haza dolga is vékonyan
terjedett,
Ha egy jól szólt, már más ennek nem engedett,
Rák
lábon ment minden, 's az Haza szenvedett.
A'
Præsesek ellen itt excipiáltak,
Hogy Jósef Hivei vóltak
kiábáltak,
Végtére ugyan csak arra reá
áltak,
Hogy Provisorie ők præsideáltak.
Kevés
Napok múlva, egy hólnapja lészen,
Hogy edgyütt az Ország, de
semmit sem tészen,
Isznak, esznek, hogy ha szakács vagyon
készen,
Az Hetz, és Theátrum, legjobb hasznot vészen.
Nem
is tartatott több, még ött Sessiónál,
De kiáltás még is mind a'
két Táblánál
Olly felette nagy vólt, mint vala Románál,
Midőn
népét ölte Nagy Károly falánál.
Mind
felső, mind alsó Táblánál meg áltam,
Deputátiókat menni, 's
jönni láttam,
De hogy dolgaiknak Velejét visgáltam,
Hogy Új
Bábel tornyot épitnek, találtam.
Kivánta egy Tábla, hogy
ki kell nyomtatni
A' Diáriúmot, 's keresztűl
futtatni
Egész Európán: 's aztat meg mutatni,
Hogy Magyar
is tudgya eszét fitogtatni.
A' más Tábla erre
reája nem állott,
Tsak írásban légyen, arrúl prédikállott,
Végtére
ugyan tsak, még is árra szállott,
Magyar, 's Deák nyelven,
nap fényt ez hogy látott.
A' kik a'
Státusok hiteket le tették,
A' Magnássokat is ők erre
késztették,
Illy lánczal Hazához kötve lévén vélték,
Mind egy
úton fognak járni, azt itélték.
Ezek nagyobb részi az
hitet le tette,
De a' ki közűlök a' konczát
féltette,
Fülelt, 's fej le ütve, halgatott mellette,
Ki
Promotiót vár, azt az hideg lelte.
Kérdem: illy dolgok é
Hazánk szabadsága?
Avagy ebbűl áll é nemünk bóldogsága?
Illy
dolgoktúl füg é leg főbb Méltósága?
Ez é törvényinknek ő
hathatósága.
Ugyan
tsak mind a' két Tábla észre vette,
Hogy Ország dolgait
gyengeség felette,
E' képpen folytatni, azért fel is
tette,
Hogy a' Diplomához fogjanak, rendelte.
Fel
vették e' munkát, immár a' Státussok,
Tartatnak
általok három Circulussok,
Kár: hogy itt is vannak olly
Politicussok,
Kik hajszált hasgatnak, tsupa criticusok.
Mert
a' nagy dolgokban, tsak politizálnak,
Illyek nem épitnek,
hanem critizálnak,
A' magok el hittek, az Egekig
szálnak,
Leg roszszabbak, a' kik apostolizálnak.
Ideje
Diætán nincs a' Missiónak,
Theológiának, sem
Religiónak,
Ezekhez közi van a' Mindenhatónak,
Itt fel
venni dolgát kell Hazai Jónak.
Hidgyen
ki ki, a' mint hinni maga akar,
Ki bánhattya, hogy ha maga
alá kapar,
Rendin a' szénája mint lészen, úgy takar,
Ha
teste nem viszket, más testét mért vakar.
Orosz,
Lutheránus, szint úgy a' Pápista,
Az Anabaptista, véle a'
Deista,
Ariánus, Görög, avagy Kálvinista,
E' Companiával
a' Naturalista.
Mind
rá fér Cháronnak az ő hajójára,
Ki is tészi őket a' Styxnek
partyára,
Hogy ha éltek magok lelkeik kárára,
Plútóhoz el
viszi, őket Diætára.
A'
Vallásnak dolgát tehát ne visgállyuk,
Hazánk boldogságát benne nem
talállyuk,
Harmoniánk rontyuk, eztet ha piszkállyuk,
Mérges
tüzes hevét soha ki nem állyuk.
Még
Inquisitio[1]
nem jött bé Hazánkba,
Felebarátinkat azért venni ránczba;
Mert
hitben nem egyek, velünk úgy mint tánczba,
Azért vessük őket
tömlöczbe, és sánczba.
Sőtt
fel állott abba, a' szép türedelem,
Légyen hát egy más közt,
az igaz szerelem,
Uralkodó Vallást ne érje sérelem,
Hazánkat
sem éri így a' veszedelem.
Szabadságainknak
légyen ujittássa,
Adó-Fizetőknek el igazitássa,
A'
kereskedésnek elő mozditássa,
Nem más, tsak Anyai nyelvünk
gyakorlássa.
Szükség
a' Törvény is, hogy meg jobbitasson,
Minden régi szokás
helyre álittasson,
Nyóltz esztendőbéli mind ki irtatasson,
Űzö
eszközivel Poklokra hajtasson.
Erösitésünkre
légyen Garantiánk,
Nem más, hanem önnön, mi saját Armádánk,
Maga
Fiaibúl állittsa fel Hazánk,
Ördögtűl se féllyünk, ha lesz illyen
bástyánk.
Hazához, Királyhoz,
hitet ez le tegye,
Háborúban Király hova tettzik vigye,
Országban
lakássát békességben vegye,
Nem más Nemzet, tsak ez gyűmöltsünket
egye.
Palatínust is kell, az
Hazának tenni,
Ollyan Méltóságot kell erre fel venni,
Ki nagy
Vezér és bőlcs, gazdag is fog lenni,
Ki mint kardal, észszel,
mindent tud rendelni.
Hazánk több Oszlopi mind
ollyak legyenek,
A' kik nem éhessek, nem telhetetlenek,
Igaz
Hazafiak, és nem idegenek,
Nem iffiak, régen országrúl értenek.
Ezek közt ne légyen
vallás külömbsége,
Sem Nepotismusnak álnok
mestersége,
Characternek pénzel való nyeresége
Hanem érdem
légyen ennek tárgya, 's vége.
Ezek meg történvén, kit
nékünk ég adott,
Mária Trézsia Méhébe fogadott,
Mivel egész
világ hírdeti, hogy áldott,
Kegyelmes, és kegyes, másik Leopoldot.
Űltessük fel Hazánk
Királyi székére,
Tegyük szent koronánk fel kenet
fejére,
Esküdgyünk minnyájan az ő hivségere,
Kész ő is esküdni
Hazánk törvénnyére.
Ha ezek meg esnek, Isten
mezejére
Haza mégyek, kedves lakássom főldgyére,
Fel fekszem
szobámnak fült kemenczéjére,
Ott eszem sűlt tököt szájjamnak
izére.
Falum felé vóltam
már indúlo félbe,
Mert véltem, mindenek hamar mennek végbe,
Az
Haza Rendgyei lesznek egygyességbe,
Igyekezni fognak itt nem lakni
télbe.
De
láttam, mind eddig semmi sem végződött,
Sőtt még a' Diploma
el sem is kezdődött,
Leg kissebbet a' két Tábla ki nem
főzött,
Ámbár mind a' kettő kiáltni nem győzött.
E' szörnyü lármába
majd meg siketűltem,
Semmi készt nem látván, én azon el
hűltem,
Nyelvemet haraptam, mérgem allyig tűrtem,
És haza is
menni, többé nem készűltem.
Azért itt maradtam; a'
Circulusokba
Mentem: hogy láthassam, Hazai dolgokba,
Mint
munkálnak Urak, azon punctumokba,
Mellyek szabadságink foglallyák
magokba.
Első vólt a' Tisza
mellyéki Circulus,
Mellyet láttam, de itt a'
Patriotismus
Nem láttzatott, inkáb vala ez Synodus,
Minden
tagja ennek vala Theologus.
Religio dolgát ezek elő
vették,
Bétsi békességet tárgyoknak ki tették,
Utánna a'
Linczit nagy hangal hirdették,
Az Apostasiát szabadnak itélték.
A' Protestans
Status kivánta, lehessen
Catholicusséhoz hasonló, 's
vehessen
Űlést a' Tábláknál, hol törvényt tehessen,
Ez
szó: Pradominans, ne is neveztessen.
Főképpen közűlök kiabált
itt hárma,
Mintha a' nyakokat törné világ
járma,
Kuffantókkal légyen tele egy Casárma,
Még sem lészen
abba, mint itt vólt, olly lárma.
Az első, hogy Viclef, jó
gyanúval éltem,
A' mást Melanchtonnak lenni meg
esmértem,
Confucius lesz, az harmadik, itéltem;
De hogy
Confusius, mind hárma, jol véltem.
Meg vallom, tettek is
olly nagy confusiót,
A' melybűl az Haza nem várhat semmi
jót,
Mert mivel piszkállyák ők a' Religiót,
Nem épitik,
sőt még rontyák az Uniót.
Ennek sértödésse olly
gyenge állapot,
Hogy nehezen gyógyúl sebe, mellyet kapott,
Már
sokszor sziveken mérge úgy ált hatott,
Hogy sok Nemzeteket táborba
szállatott.
Gustavus Adolphus ebbe
példa légyen,
E' Svecus Királytól kiki tanút végyen;
A'
vak Fanatismus emberben mit tégyen,
Melly mérges a' tüze, és
melly meszsze mégyen.
Bár hamar Litzennél,
Szászok Országába
Ütközvén, el esett, jött főldnek gyomrába,
De
Romának egész szent birodalmába
Fanatismussa vett nagy részt a'
prédába.
Ennek háborúja harmincz
esztendőkre
Terjedett: mind gazdag, úgy sok szegény
főkre,
Irtoztató dolog, jutni olly időkre,
Hol a'
keresztény vér, fecskendez felyhőkre.
Negyedik Henrik is,
Franczoknak Királlya,
Ki éltét olvassa, 's dolgait
visgállya,
Könyveket ne ejtsen, soha meg nem állya;
Itt is a'
Vallásnak mit nem tett dagállya.
Az Attya Fiának életét
el vette,
Örűlt, hogy ha Testvér, Testvérét ölhette,
Sok Anya
éhségtűl csecsemőjét ette,
A' Francz, Francz szomszédgyát,
nevetve temette.
Hát szent Bertalannak az
ő éjtszakája?
Mely irtoztató vólt itt vallás munkája?
Ölettekkel
tele vólt Páris útzája
Szint úgy a' leg nagyobb Urak
palotája.
Vak Siska is így tett
hajdan Cseh Országba,
Rontott Templomokat, Várakat
Morvába,
Ártatlan sok népet vágott garmadába,
Telhetetlen vala
vak buzgóságába.
Az égre kiáltván sok
ártatlan vére,
Meg ölték, meg nyúzták, ez lett az ő bére,
Bőrit
is fel húzták egy dobra végtére,
Glátz Várában van ez[2]
mások rettentére.
Múlt
időket mi is vegyük gondolóra,
Soha Hazánk dolga nem fordúla
jóra,
Ha a' Religio szállott nyelvre, szóra.
Minden
Fanaticus fel űlt akkor lóra.
Bocskait vezette a'
Mars mezejére,
Tökölyinek kezét tette fegyverére,
Másoknak is
jutván illy mirigy szivére,
Magyarnak Magyartúl öntetett ki vére.
A' Testvér
testvérnek vágta feje lágyát,
Pogánynak el adta Magyar Hugát,
Annyát,
Fiatal mind férfi, úgy Leány jobbágyát
Sok
szeplősittette, Attyafia ágyát.
Bóldog Isten! kit ne
érhetne félelem,
Illyekbűl nemzetik mardoso sérelem,
Méreggé
változik az Honnyi szerelem,
A' vége vér ontás, szörnyü
veszedelem.
Angliának juthat még
Hazánk sorsára;
Hol sok Fejedelem Hóhér pallossára
Jutott:
Milord, Polgár, ment akasztó fára,
Kiket Religio kárhoztatott
arra.
Magyarok! bennünket, a'
vallás szabadnak,
Nem tészen; sem lánczal le nem kötöz
rabnak,
Fanaticusokat, tartsuk fene vadnak,
Kiket ha követünk,
vetnek tenger habnak.
Törvényünk azt tartya,
Király hatalmába,
Van a' Religio, nincs Ország Jussába,
Mi
szükség hát tenni ezt a' Diplomába,
Arrul tsak szólni is az
Ország házába.
Ha ki épit Bétsi, 's
Linczi békességen,
Nem épit kősziklán, hanem épit jégen,
El
olvad; melegen, ha nap süt az égen,
Álmélkodik, el hűll, roszszúl
történt végen.
Nem
esett Diætán azon két békesség,
Sött erőltetett vólt,
mind a' két edgyesség
De hogy vért ontani szünnyön
kereszténység,
Kénszerité erre Királyt a' kegyesség.
Érkezvén a' Rendek
Ország Gyűlléssére,
Az hárma rá állot erősitéssére,
De az első
Status azon Czikkellyére,
Melly a' Religio, vólt 's
van ellenére.
Így hát a'
Diploma, melly akkor el készűlt,
Nem két fallal, hanem tsak egy
fallal épűlt,
De rég már az idő, tám ez is már el dűlt
Most,
hogy újjat nyerjen, azért Ország nem gyűlt.
Első szent Királyunk,
Istvány az Hazába
Azon hitet hozta, mellyt hiszik Rómába,
E'
lett Prædominans, mert vólt
hatalmába,
Mért van hát egy Státus ollyan nagy lármába.
E' Hitt uralkodik
miólta Hazánk áll,
Népe nagyobb része, vallya mellyet táplál
Ebbe
a' szomszédság tsak ötöd részt számlál,
Igazságot ezen
dologba nem talál.
De őket még is, mint
kedves Véreinket
Tartozunk szeretni, önnön mieinket,
Hidgyék
is! szerettyük, úgy mint Testvérinket,
Mert a' mi szent
hitünk így tanit bennünket.
Velünk edgyütt bírnak
sok hivatalokat,
Lám épittettek is már sok Templomokat,
Nem
akadállyozzuk, tarthatnak Papokat,
Gineceumikba tógás Deákokat.
Léphetnek mi velünk Vér
Attyafiságba,
Kerűlhetünk mi is vélek sógorságba;
Ezt velünk
nem teszik ők ollyan országba,
Hol Religiójok vagyon uraságba.
Vessék szemeiket, ők
tsak Angliára,
Szint úgy Daniára, főkép Sveciára,
Ha ottan
Talarist[3]
őlt Papunk magára
Kötéllel fojtatik, vagy mégyen gállyára.
Pápista
Templomot, senki sem lát itten,
Rejtekbe általok ditsirtetik
Isten,
Ha uttzán láttatnak edgyütt hatan heten,
Már Poroszló
kérdi: dolgok légyen miben?
Ezen Circulusbúl, Pestre
ált siettem,
Vármegye Házába szabadon mehettem,
Palotáját
érvén, én úgy meg ijedtem,
Hogy lélegzetet is tsak allyig
vehettem.
Látván itt is ama nagy
Deputátiót,
Nem hallottam végzést, tsak Disputatiót,
A'
vallás dolgárúl tett sok Orátiót,
Egy ebben, más másban teve
Exceptiót.
Mint a'
Circulusban, itt is úgy munkáltak,
Nem máshoz; Egyháznak dolgaihoz
láttak,
Hazánk szabadsága mellett fel nem áltak,
Apostasiárúl,
's hitrűl kiabáltak.
Gondoltam: Istenem!
ugyan maga magát
Hogy veszti a' Magyar, nem esméri
javát,
Elméjének tsak úgy mutattya ki savát,
Hogy más Nemzet
nevet, 's nézi, úgy mint gyávát.
Igaz is: mert mikor
fejérét dolgozni
Kellene: feketén fog akkor motozni,
Jó
gyümőlcsöt nem fog illyen munka hozni,
Tsak fel zavarodást, és
bajt fog okozni.
Mért is keveredik
Apostasiába,
Mi haszon illyen gaz emberek számába,
Konkoly hogy
ha terem a' tiszta búzába,
Ki rostáltatik az, nem jön a'
tésztába.
Nem érdemlenek ők mást
tsak akasztó fát,
Vagy is, a' farokra, jó száz som fa
pálczát,
Tsallyák ők az Istent, tsallyák Királyt, Hazát,
Mocsok
nyelvre venni az Apostasiát.
Ki mentem én innet, szív
meg szomorodva,
Dolgoktúl gyomrom is vala undorodva,
Mivel
egész vérem fel vólt kavarodva,
Szállássomra mentem, mint egy
tántorodva.
Midőn eztet értem, kezdet alkonyodni,
A'
munkátúl a' nép ohajtott nyugodni,
Láttam Csordát, nyájat
haza takarodni,
Magok aklaikba önként nyomakodni.
Hamar minden állatt
nyúgvássára el ment,
A' kakas ülőkön tyúkok ültek mint
fent,
Réczék szárnyok alá dugván fejeket lent,
Fél lábon
pihegtek rekeszszeikbe bent.
El boritá színét főldnek
a' setétség,
Tsak a' Csillagoktúl adatott
fényesség,
Ezek tisztúllássa, szemnek vólt nagy szepség,
Ebben
is gondoltam, melly titkos a' Felség.
Az Isten' hatalmát
forgattam elmémbe
De itt is Hazámnak sorsa jött eszembe;
Melly
miatt fájdalmat érezvén szivembe,
Mint súlyos munkátúl lankadtam
testembe.
Azért is ágyamra en le
heveredtem,
De sok gondgyaimtúl ment még sem lehettem,
Bár
sokszor szemeim' bé húntam, 's bé tettem,
De még is
azokra álmot nem nyerhettem.
Szárnyokkal kakasok már
többször csattogtak,
Szokott idejekre, ők kukorikoltak,
Kérődző
ökrök is lábokra állottak,
A' lovak szénáért, abrakért
domboltak.
Az őr álló három órát
hogy kiáltott,
Endimio még is, álmot rám botsátott,
Mellyben
Fantásiám olly nagy csudát látott,
Hogy fene Tigrisek rontnak egy
országot.
Fel ébredtem erre, 's
nagyon meg ijedtem,
Ez Ország Hazám lesz, álmom úgy
fejtettem,
Tigrisek, hogy önnön Fiai képzeltem
Fel vett
munkáikbúl, mást nem is reméltem.
Az hajnalt köszöntő
fecskék már csevegtek,
Majoros Leányok zsejtárokba fejtek,
A'
béres Legények szántani ki mentek,
Pásztorok harmatos füveken
legeltek.
Titán hogy súgárit
széjjel terjesztette,
Köpübűl Méh anya raját eresztette,
Kukta
itt a' Fáczant 's Foglyot mellyesztette,
Mestere
főzéshez magát készítette.
Ágyambúl magamat gyorsan
fel emeltem,
Gúnyámat magamra mint illik, fel vettem,
Vasár nap
vólt Isten házába siettem,
Hol Hazám javáért áldozatot tettem.
Dél után sétáltam szent
Gellért hegyére,
Fel érvén köszirtes, kopár tetejére,
Le űltem,
mint asztal, olly forma kövére,
Ínnet néztem Buda, és Pest
vidékére.
A' meleg vizeknek
szemlélvén tájékát,
Hol Hajdan Attila építe hajlékát,
Hol is
Vezérivel tarta ő Diætát,
Melyrűl
a' mostani vehetne idæát.
Mert ottan mint itten
nem vólt vetélkedés,
Fontossan, és bőltsen lett minden
végezés,
Nem vólt vezéri közt semmi szemre vetés,
Éleszté
minyáját egy Lélek egy érzés.
Bár minnyájan ezek
valának Pogányok,
Meg világosított nem vólt tudományok,
Még is
csendessen folyt, dolgok 's hagyományok,
És nem kiábáltak
úgy mint a' Cz - - -
A' mit edgyik
akart, a' más is azt tette,
A' nyert préda reszit egy
úgy mint más vette,
Szeretet is nagy vólt közöttök felette,
Bár
kezét egy naphoz más Hóldhoz emelte.
Merre Attila ment, mind
affelé indúlt,
Hol egy Zsákmányozott, másika is ott dúlt,
Mint
fű kasza alatt Ellenségek úgy húlt,
Sok nép, sok tartomány nékiek
meg hódúlt.
Azután tekinték Rákos
mezejére,
Régi Királyinknak választó helyére,
Sírtam; nem
nézhetek, nézvén térségére,
Szilágyi Mihálynak vitéz seregére.
Hogy mint hajdan most is
a' pártos szíveket
Csendesítené le békételeneket,
Budán,
Pesten lelne most ő sok ezreket,
Kik meg érdemlenék általa
veszteket.
Mert edgyik szavával ide
's amoda húz,
Másik mint az álnok kígyo fűbe mint
csúsz,
Pártosságnak mérges Tengerében úgy úsz,
Sok tsak
bóldogúllyon, készűl hogy mást meg nyúz.
Innét is szomorú szívvel
le sétáltam,
Hajókbúl vert hídnak véginél meg áltam,
Az jövő,
's menőket, a' mint itt visgáltam,
Sok Magyar
Gavalért, és Dámákat láttam:
Ki czifra Paripán magát
itt ugratta,
Sok paszományosan magát fittogtatta,
Sétáló
Dámáknak fejét hajtogatta,
A' mélly kucsirozott lovait
fartatta.
Phaëtonnyába űlt Dámája
mellette,[4]
Csákóján
kótsagját a' szél lebegtette,
Magyar Mentécskéjét sok arany
himzette,
Sok illy szép Amazont, gyalog is vezette.
Kik az híd véginél
mentek opticába,[5]
Kik
pediglen Pestre a' Comædiába,
Mások meg siettek
Hakkernek[6]
bállyába,
Ki itt 's amott el tűnt, a' szoros úttzába.
De
lett ezek kőzűl nem egy más nap sánta,
Lábait mint tegnap nem olly
frissen hánta,
Pesten, 's a' Tabánba, mit tett ma már
bánta,
Ki ürűlt erszényén sok sírt, 's pénzét szánta.
Piszszent, jajt kiáltott
majd minden léptére,
Fogait szorítá lova ügettére,
Leg inkább
sohajtott nézvén erszénnyére,
Kraitzára sem lévén Gavalér léttére.
Ha kérdeztem, folyvást
mért nem hág lábára?
Mondá: tyúk szemet nyert lába nagy
újjára,
Észre vettem baját nézvén nadrágára,
Mert már himlőt is
hányt Vénus homlokára.
Nem egy Gavalér itt
Anglusnak tétetett,
Mert leg drágább kincse tőle el
vétetett,
Operátiója midőn végzettetett,
Agyiő mon pleszi, illy
szókat ejthetett.
A' kik a'
pénzeket Pesten el vesztették,
Gyűröit óráit zálogba
vetették,
Hogy meg lopattattak mindenüt hírdették,
Városok
Bírái által jelentették.
Én nem edgyet kértem,
nézzen órájára,
Hogy tudhassam, mikor mennyek vacsorára,
Felelt:
hogy meg bomlott, adta azt munkára,
Már pedig el vitte Moyses ó
Budára.
Ki Fáró játékban számos
pénzt el vesztett,
Búsan járt, mint liba, a' melly meg
mellyesztett,
Fohászkodásokat az Égre eresztett,
Másoknál pénzt
látván, nagy szemet meresztett.
Sok vólt, ki közűlök
szeleket is csinált,
Bár pénzét el veszté, de mást pénzel
kinált,
Tractérnél a' Conto evett de kiábált,
Pénzesek
dolgánál a' dolga fellyebb ált.
Illyek betegségét látván
Zacskójoknak,
Akkor sok visitát adtak Magnásoknak,
Jó ízűn is
esett ebédgye azoknak,
Kiknek a' pénz vetett pácsét
Zacskójoknak.
Kik pedig futottak
gazdag kalmárokhoz,
Van e' Brúder pénzed, így szóltak
azokhoz,
Tudgyad, hogy már írtam én az Tisztartókhoz,
Úgy a'
Bécsben lakó vexeles Urakhoz.
Adgyál száz aranyat
szerelmes Brúderem,
Pénzeddel el vesztett pénzem viszsza
nyerem,
Ha nem küld tisztartóm pénzt; ott agyon verem,
De hidd
el Bécsbűl is pénzem majd itt terem.
El jádzottam pénzem,
aztat nem tagadom,
De Gavalér lévén, néked azt fogadom,
Vigyen
el az ördög, hogy ha meg nem adom,
Tsak most egyszer segits,
Brúderem, Angyalom.
Írj obligátiót, a'
minémű tetczik,
Azt mingyárt a' nevem 's pecsétem meg
jegyzik,
Kötéssem két falu légyen, Hidvég, Pentzik,
Lássad,
hogy szívembe álnokság nem fekszik.
Hogy ha Brúderjétűl a'
pénzt meg nyerhette,
Kalpagját, csákóját, mindgyárt férre
tette,
A' bancó asztalhoz úttyát megint vette,
Hogy
lássák van pénze, azt szórta, hintette.
Ha nyert, Buda, és Pest
tele vólt lármával,
Ócsálta a' Traktért sütött
kappanával,
Fáczánt kért, és Foglyot, Császár madarával,
Sampanyer
butellát hordatta hármával.
Ha kelner szaporán, a'
mit kért, nem hozott,
Sokakat közűlök mingyárt meg
pofozott,
Teremtettét szórta, Sacramentirozott,
Buzma vólt még
tegnap, ma miként változott.
Így tőltém időmet az
innep napokon,
Kaczagnom is kellett nem egyszer azokon,
Kik
itten a' hidon, és a' Piatzokon,
Szeleket csináltak,
gyalog, és lovakon.
Elmélkedtem minő a'
mostani Világ,
Soknak szűk, de soknak még felette is
tág,
Világositottnak tartyák, az Valoság;
De mit világosnak
tartnak, csupa vakság.
Mert idejét senki nem
fordittya jóra,
Hanem tündérségre, és tsak mulandóra,
Szerencsés
azon hét, a' mellyben két óra
Áldozatúl esik a'
Mindenhatóra.
Ezekben fáradott elmém
's utóllyára,
A' setét éj jutván az ég sátorára,
A'
mint kiki mene maga szállássára,
Uraságom is ment rendelt
quártéllyára.
Az úczákban szeglet házaknak falára,
A'
Várnak városok minden piattzára,
Ország házának is a' két
kapujára,
Szegeztek papirost nyomtatva vólt arra:
Hogy kilencz órakor
hólnap gyűlés lészen,
'S valamelly nagy dolgot Ország elő
vészen,
Ezt kiki meg tudni tartsa magát készen.
Tudván a'
palota dugva lesz egészszen,
Azért is én abba
mingyárt nyólcz órakor
Bé mentem, mert rajtam meg esett már
gyakor,
Hogy későbben menvén, nem vólt helyem akkor,
Ma jó
helyet nyertem, mivel jöttem jókor.
Urak a' mint
gyűltek, ez amazzal beszélt
Susogva: mert hangal szóllani minden
félt,
Sok nyughatatlan vólt, hol le űlt, hól fel kélt,
Mert
száj ízre valót hallani nem remélt.
Az Haza Primássa ki is
Kardinális,
El érkezvén; 's véle Ország Bírája is,
Több
Ország Bárókkal Horvátok Bánnya is,
Kalócsai Érsek, és több
Püspökök is.
Kiki szokás szerint, űlt
maga hellyére,
Azon nagy dolognak vágyódott hírére,
Ország
Bírájának vártak beszédgyére,
Hogy azt az Hazának adgya értésére.
Azomba
meg nyilt itt a' Palota ajtó,
Jött a' Státusoktúl nagy
Deputátio,
Prælátustúl az itt mondott Orátio
Szép
vólt; 's minden mondá e' Magyar Ciceró.
Státusok nevében e'
mást nem jelentett,
Hanem tudgyák lenni itt Báró Herbertet,
Kit
a' Fejedelem kűld úgy mint követet,
Tellyes hatalommal ez
fel őltösztetett.
Ki is Bukerestbe tsupán
azért mégyen,
A' fényes Portával hogy ott Frigyet
tégyen,
Belegrád, Orsova, bár mind viszsza mégyen,
A'
Felség nem bánnya, tsak békeség légyen.
Szóllot; hogy e'
dolog Hazát is illeti,
Ennek híre nélkűl véghez nem viheti
A'
Király: 's törvényünk el nem mellőzheti,
Melly tarttya; hogy
azt tsak Országgal teheti.
Szükség; hogy ott követ
legyen az Országtúl,
Nem illik hallani a' Frigyet tsak
mástúl,
Nem lehet el álni törvénytűl szokástúl,
Írni kell, és
választ várni a' Királytúl.
A' Deputátio ezt
jelentvén, el ment,
Fő Tábla a' dolgot vette leg ottan
fent,
Mondák; a' törvénybe van világossan bent,
Mellynek
Fejedelem nem is álhat ellent.
Végzették, hogy Bécsben,
kűldetessék kurir,
Királyhoz levéllel, a' mellyet Ország
ír,
Kérjék azon Törvény mellet mellyt Haza bír,
Követ mennyen;
kitűl jöhessen minden hír.
Nevezett is Ország
kilentz Fő Urakat,
Kik észszel, értékkel bírnak mind ollyakat,
Kik
Cabinetekben végzettek dolgokat,
Külső Országokban rég
vándorlottakat.
Le űlt az Országnak Fő
Notáriussa,[7]
Előtte
készen vólt penna 's papirossa,
Királyhoz deákúl tétetett
stylussa,
A' fel tett Levélnek e' vólt Conceptussa.
Hogy
ex his, vagy de his, mellyik fog teczeni,
Válaszszon a'
Király, azt lehet kűldeni,
De e' szókat halván, az Ország
ejteni,
Olly zendűlés esett, mellyt nehéz fejteni.
Ex Hiszen, de Hiszen,
tovább négy óránál,
Versengettek Urak, ezen Fő Táblánál,
Nem
ment senki tovább a' Grammatikánál,
Alvarusnak ezen, Ex, De,
két szavánál.
Egy illyen más meg más
Constructiót tsinált,
Ez pro Ex, más pro De hangossan
perorált,
Media Nótáért, harmadik kiábált,
Duo punctát tegyünk,
mondá egy, hogy fel ált.
Ó Egek! illik é? hogy
illy jeles Ország,
Mellyre most függeszti szemét egész világ,
Mint
kígyó követ fúj ellene szomszédság,
Romlásán igyekszik, lest hány
az álnokság.
Nagy, 's fontos
dolgok köszt illyet végyen elő,
Gramatista légyen annyi nagy jeles
Fő,
Hanyatlik az Ország, illy munkák köszt nem nő,
Főkép ha
szomszédban méreg ellene fő.
Ugyan tsak a'
számos kotzodások után,
El készűlt a' levél, és mingyárt dél
után
Hazánk Nagygyaitúl alá írattatván,
Ország petséttye is reá
szoríttatván.
Királyi Tanácsnak
Titkossa kezébe
Adattatott, ki is mingyárt hevenyébe,
Tudván
hogy a' dolog áll betsűletébe,
Póstát vévén nem ment, de
vólt repűltébe.
Jeles ember is ez, 's
Bécsbe esméretes,
Nemes Test őrzők köszt, mig szolgált vólt
kedves,
Udvar szokássában járatos, értelmes,
Rá bízot dolgokban
nem is késedelmes.
De még is tiz nap múlt,
mig viszsza érkezett,
Ministeriummal sokál értekezett,
A'
Király, és azzal imigyen végezett,
Hogy lesz az Országnak ebben is
kedvezet.
Annak űdejébe, majd
tuttára adgya,
Ki fog követ lenni, aztat is meg hadgya,
Meg
nyúgodt az Ország mind Kicsinnye, 's nagygya,
Király
feleletén, mellyért őtt imádgya.
De vólt még e'
mellet egy nem várt nagy dolog,
Melly tsak a' Nagyok közt
hallatott, hogy forog,
Láttam is nem egynek már is szíve
dobog,
Sok mint Nyárfa levél reszket, sok meg morog.
Végtére ugyan tsak a'
ki táláltatott,
A' egész Országnak tuttára adatott,
Hogy
már Reichenpachba meg határoztatott
A' békesség; a'
melly ottan tractáltatott.
Hazának egy része eztet
tsak nevette,
Ez meg nem eshetett, sokkakkal hitette,
Tsak
íjesztés légyen, azzal ketsegtette,
Nem tudom hol vette, nagy
fittyel hírdette.
Hogy már Morvában áll
Prussus egy tábora,
Cseh Országba másik Corpussa, Sátora,
Sőtt
Jablonkánál már lángot is vétt pora,
Erdély felé tódúl, Törökkök
Zápora.
E' rész vólt,
melly bízott Vilhelm hatalmába
Reménnyét vetette annak
óltalmába,
Építet aranybúl várakat álmába,
Meg fogta az Annyát,
de tsak gondoltába.
De hogy békességrűl
vettek bizonyos hírt,
Egy fej le ütve járt, más a' szegletbe
sírt.
Sok szív szorúltába magával allyig bírt,
Látván sebeikre,
már nem kapthatnak írt.
Úgy meg aláztattak mint
zsákba zárt macska,
Vagy Tanitójátúl meg vert Iffiacska.
Mindenik
beszédgye vala tsak lassatska,
Így jár a' ki minden főtbe
kanalatska.
Leg roszszab a'
midőn egy rosz a' mást éri
Keserű poharát pohár után
méri,
Mert szerencsétlenség illy dolgoknak béri,
Illyenen még
Ég sem, könyörűl bár kéri.
Itt is a' bal
Fátum másikát követte,
Mert Ország Bírája olly levelét
vette,
Cancelláriusnak: mellyben jelentette,
A' Király
kivánnya mindenek felette,
Hogy ő Directora tégyen
papirosra
Fiscalis Actiót vessen a' nyakokra,
Nem nézven
alacsony, vagy a' nagy rangokra,
Hivatal kéméllés nélkűl
mind azokra,
Kik vakmerőséggel ollyan
nagygyal bírtak,
Hogy Prussus Királynak alattomba írtak,
Előre
Jázonrúl arany gyapjat nyírtak,
Pökték a' markokat, már ma
pedig sírtak.
Úgy is vólt: mert a'
mint kit meg ütt a' menykő,
Vagy mint a' maszlagtúl
szokott bódúlni Fő,
A' port mint zavarja ama' forgó
szellő,
Mezőkön mint kavar mindent a' jég esső.
Úgy fel zavarodott sokba
a' Természet,
A' víg kedv Courage, hangok el
enyészett,
Most a' főldet nézi, ki elébb fent
nézett,
Cardus[8]
fűvet eszik, ki ett képzelt mézet.
Ábrázattyaikban lettek
halaványok,
Meg némúltak, és úgy álnak, mint Bálványok,
Lettek
mint le függő szárnyú alkotmányok,
Vízzé vált remények, czéllyok
's tudományok.
Mint
hallám, hetven vólt száma mind ezeknek,
Őrűltek jövendő Prussus
ezredeknek,
Artilleriának, 's a' nagy
Vezéreknek,
Vélvén, tárgyát érik esztelenségeknek.
Majd,
úgymond, magunkat ezekhez kaptsollyuk,
Confæderatiónk nagy
számmal tsatollyuk,
Fel tett szándékinkat az Egekig
tollyuk,
Ellent állóinkat rakásra konczollyuk.
Lészen kösztünk, ki azt
mit Brutus tett tészen,
Így hitt, Törvény, szokás, szabadságot
vészen,
Elmélkedés, írás, szabad lesz egészszen,
Hegyen,
Vőlgyön, Erdőn, Lakadalom lészen.
Hallottam lennének
kösztök Mágnások is,
(A' mellyet nem hiszem) vólnának Papok
is,
Nemessek, Polgárok, sőtt Hadi Tisztek is,
Csikósok,
Gulyások, zsíros Betyárok is.
De az illyen öszve
veszet Vármegyének,
Bolond az Ispánnya, és Téteménnyének
Tsak
olly haszna vagyon, mint a' tűz füstyének,
Melly el tűnvén
hadgya mocskát tsak szennyének.
Mi haszon felhőkbe várat
építeni,
Madárt még nem fogván, már azt mellyeszteni;
Nehéz
Gordiusnak csomóját fejteni,
Lehetetlennel is magán segíteni.
Ők Leopold alatt erre
nem szorúltak,
Csuda lábaihoz mingyárt nem borúltak,
Ha igaz,
hogy írtak? 's Vilhelmhez járúltak,
Nincs mód benne; vóltak
fejekbe bódúltak.
Mert mingyárt Báttyának
a' halála után,
Successió mellet koronánkhoz jutván,
Leg
főbb gondgya a' vólt, hogy igasság úttyán
Járjon;
szabadságink hellyére állítván.
Előre Hazánknak ezt
tudtára adta,
Az Ország Nagygyait magához hívatta,
Hogy édes
Atyánk lesz kegyessen bísztatta,
Királyunk, Attyánk is, már meg is
mutatta.
De miként fog bánni azon
vitézekkel,
Kik ellene vóltak igyekezetekkel,
Hogy szent
koronánkat fegyveres kezekkel
El vegyék, 's más főre tegyék
bal eszekkel.
Most meg nem mondhatom
azt űdőtűl várom,
De e' verseimet addig bé nem zárom,
Mig
ki nem hírdetem sorsok lett é járom,[9]
Hajó
húzás, Pallos, avagy szálfa három.
Más nap is Orszagtúl tartattatott
Gyűlés,
Mind a' két Táblánál meg esvén az űlés,
Az
elsőnél mingyárt támada e' kérdés.
Hogy Diploma dolgát mikor
éri végzés?
Mert a' tudva lévő
nagy Deputátio,
Tovább is illy lassan
ha munkál, nem lesz jó,
Diæta felette lesz sokáig
tartó,
Az Ország kőltsége egy néhány millió.
Erre a' Táblánál
egy Hazánk oszlopa,
Fel álla, és láttam, izzadt vólt homloka,
E'
változásának vólt is nem kis oka,
Mondá: meg ütődik most sok láb,
sok boka.
Deputatiónknál újjabb,
újabb dolog,
Hol ennek, hol annak elméjébe forog,
Éppen most
egy olly foly, melytűl szívem dobog,
A' nagy rettegéstűl két
lábom tántorog.
Annál el hitette egy
Rész azt magával,
Hogy másódik Jozsef Császár halálával
Filum
interruptum esset az Hazával,
Bánhat most szabadon a' szent
koronával.
Mert úgy mond: e'
nem jött soha is fejére,
Sem nem esküdött meg Hazánk
Törvénnyére,
Sőtt mindenbe vala ennek ellenére,
Magzat nélkűl
jutott éltének végére.
Most vólna ideje szabad
választásnak,
Régi szabadságnak, és régi szokásnak,
Adhattyuk
koronánk, akár kinek másnak
Most végit vethettyük, a'
sanyargatásnak.
Ennek a' mondássát
Tábla nagyra vette,
Mondá: melly Rész azon szókat
beszéllette,
Életét veszíttse, mert meg érdemlette,
Sok, mint
bolond mondást, aztat meg vettette.
Én is a' Bundámba
Ajtónál állottam,
Mit mondott ezen Úr, szavát jól hallottam,
Méreg
értt; magamat tsak allyig tartottam
Bolond Rész; melly így szólt,
hogy azt nem mondottam.
Úgy ván! mert az illy
Rész az Haza dolgába
Nem igen vándorlott, beszél tsak
vaktába,
Tompa elméjébűl a' mi jön szájába,
Locsogja,
fecsegi, de nincs só szavába.
E' Filumot szűz
szent Pragmatica fonta,
Mert Pannonia szűz néki eztet
mondta,
Nincs száma Töröktűl már vért hányszor onta,
Azért szűz
Austriát mingyárt hozzá vonta.
E' két szűzet
öszsze köté fonalával,
Mint egy szerelmének leg erősbb
lánczával,
Úgy egybe kaptsolta őket hatalmával,
Hogy már nem
szúrhattya Hold, irígy szarvával.
Ki ki mint tükörbe e'
dolgot nézhesse,
Elme gyötrés nélkűl jól ki is vehesse,
Bal
ítélet senki szívét ne sérthesse,
Így magyarázom meg, hogy minden
érthesse.
Ama szerencsétlen
Mohácsi ütközet
Meg esvén: jól tudgya egész Magyar Nemzet,
Márs
itten Hazánknak melly szörnyűn kedvezett,
Inségnek tengerén tsak
allyig evezett.
El esett Királyunk,
Hazánk reménysége,
Véle Nemességünk virágja, 's
szépsége,
Meg tölt Pogánysággal Hazánknak térsége,
Városi,
Faluji, sok szép erőssége.
Őseink Véribűl patakok
árattak,
Attyok, 's Annyok nélkűl sok árvák maradtak,
Szemei
ezeknek könyvtűl nem szárattak,
Főld futókká lettek, méltán is
sírhattak.
Kik meg maradtak is,
Pogányok űldözték,
Leg több várassait, 's várait meg
győzték,
Az Iffiuságot rab szíjakra fűzték,
Barmait csordákkal
magok előtt űzték.
Olly vólt akkor Hazánk,
mint egy olly puszta vár,
Melynek dűlt falain, gyik, patkány
Geriny jár,
Magános veréb költt benne, halál madár,
Borzadásnak
helye: mellyet vár több több kár.
Ebben itt, és amott egy
ember láttatott,
Farkas orditásnál más hang nem hallatott,
Le
omlott házakban útas nem szálhatott,
Minden mi szembe tűnt,
mutatott bánatot.
Szóval: lett mi Hazánk
puszta Arkádia,
Terméketlen vadon sziklás Arábia,
Pusztítá ezt
Pogány, sok más Haramia,
De még is maradván nehány kevés Fia.
Ezek éjjel nappal törték
a' fejeket,
Fáraszták egyedűl azon elméjeket,
Hazában
mint tartsák meg azon helyeket,
Mellyeket még bírnak, 's
bennek a' népeket.
Súlyos dolog volt ez,
mert Törökök dúltak,
Gyilkos fegyveritől katonák el húltak,
Sokan
Királyokkal Posványba is fúltak,
Sok nevendékek is éhségtűl el
múltak.
Pénz igen kevés vólt e'
szegény Hazába,
Szekrények üressen áltak Tár házába,
Polgár is
ritkán tett kenyeret szájába,
Fillért sem adhatott, Ország
Cassájába.
Austriai Házhoz tehát
követeket
Küldöttek, és néki ajánlák ügyöket,
Thrónussal
Koronát, Országot, élteket,
Haza jövedelmit, szóval mindeneket.
Kérték, hogy légyen ez:
Hazánk óltalmára,
Űltesse Herczegét ennek Thrónussára,
Ne
engedgye jusson Török hatalmára,
Mert néki is lesz ez tetemes
kárára.
Mivel Austriának leg
főbb őrállója;
Hogy ha ennek lészen meg hódoltatója,
Ki lészen
utánna néki Pártfogója,
Egész kereszténység fő gyámolítója?
Őtet öszve töri, úgy
mint a' Zab szalmát,
Morvát, Cseh Országot el kapja, mint
almát,
Romai szent széknek egész Birodalmát
El veszi 's
terjeszti majd nagyra hatalmát.
Austria halgatván
követek szavára,
Nem engedte tenni dolgát a'
próbára,
Következhetne kár, nem tsák ő magára,
De Europának is
több más Országára.
Követek kéréssét örömmel
bé vette,
Első Ferdinandnak fejére fel tette
Koronánk, 's
Királyi székünkbe űltette,
Ött fűrjek fészkébe Hazánkat
helyhette.[10]
Könyű
állat a' Fűr, friss, és hamar szalad,
Kevés üdő alatt
meszszére el halad,
De még is hálóban gyakran belé akad,
Gyenge
madár lévén, mint rab benne marad.
Ált látta Austria maga
gyengeségét,
Azért is meg vette minden mesterségét,
Hogy a'
Császárságnak nyerje meg felségét,
Thronussát, koronát, minden
ditsősségét.
Meg is nyerte; most két
fejü sassa vagyon,
Hegyessek körmei, karmol igen nagyon,
Mint
Jupiter sassa szór menykőt, ütt agyon,
Bár mennyi ellenség ellene
támadgyon.
Nyugszik régtűl Hazánk
két szárnyai alatt,
Mellyet szánkba teszünk, édes minden
falat,
Pálma fa árnyékba, Úr, Pór, Paraszt mulat,
Kerítet
békesség körűlöttök falat.
Két száz hatvan három
esztendeje lészen,
E' nagy házbúl Királyt, hogy Országunk
vészen,
Örömmel fejére szent Koronát tészen,
Mert védelme alatt
meg nyugszik egészen.
Első Nagy LEOPOLD jutván
birtokára,
Ő jutott örökös successiójára,
Meg nyeré Hazánktúl
ezt Fiak ágára,
Mivel nagy dolgokat tett ennek javára.
Idővel hatodik Károlynak
fejére
Jövén szent Koronánk, vólt nagy gyötrelmére,
Hogy Fiat
nem adott Isten kérelmére,
Mellyet hólta után űltetne helyére.
Mivel e' keserű
pohárt reá mérte,
Mi egész Hazánkat arra egyre kérte,
Mint hogy
Fi magzatban örömét nem érte,
Successióba had jőjjön Lány ág
értte.
Lévén az Hazához minden
kegyességgel,
Azért reá állott ez is szívességgel,
'S
hogy ezen ajánlás légyen erősséggel,
Le is petsételte azt minden
készséggel.
Sőtt hogy sikereseb ezen
dolog légyen,
Mondák: illő, hogy itt Garantiát tégyen
Több más
Fejedelem, 's ha így végbe mégyen,
Ne féllyen valaha, hogy
ez romlást végyen.
Általok meg esett
Garantisátio,
Ez a' Pragmatica, tehát nagy sanctio,
Mellyet
fel nem bonthatt, akar melly factio,
Olly hathatós ebbe azon nagy
Cautio.
Ez a' fent említet
Pragmatica szent szűz,
A' mellynek nem árthat fegyver,
árviz, sem tűz,
Hazánkrúl melly minden kárt, és roszszat el
űz,
Fejünkre Borostyán, zőld koszorúkat fűz.
Ezen szűz vezette Hazánk
Thrónussára,
Mária Trézsiát nagy Birodalmára,
Ennek két keze
kent szent olajt vállára,
Koronánk ezekkel tette homlokára.
Ó bóldog történet,
Isteni végezet,
Mária Trézsia! ó édes nevezet,
Királynénk,
Anyánk is vólt, tudgya a' Nemzet,
Mert mig uralkodott, ez
veszélyt nem érzet.
E' vólt Éden
kertnek edgyik gyümőlts fája,
Mert gyümőlcsébűl nyert, nem egy
Ország tája
Fejedelmet; kiknek aztat vallya szája,
Hogy edgyik
sem férges, nincs semmi hibája.
Te vagy leg bóldogabb
Hazám, MagyarOrszág!
Mert újra virágzik benned a' Fiu
ág,
Nem is éri könnyen eztet az aszszúság,
Oly áldás van ezen,
ollyan szaporoság.
De fel tett Tárgyomhoz
itt viszsza kell menni,
Filum interruptum dolgát elő venni,
Azon
Résznek, a' melly azt úgy tarttya lenni,
Annak szükség
képpen illyen kérdést tenni.
Ugy é? a' Sanctio,
hogy erős lábon ál,
Mert garantírozott olly erős, mint kő szál,
Ki
az, a' ki módot bontássában talál?
Senki; mig világot el nem
ronttya Halál.
De majd mondgya e'
Rész, hogy azt fel bontotta
József Császár; mig élt, mert meg nem
tartotta
Sanctio pontyait, 's Törvényünk rontotta,
Tettével
Filumot el is szakasztotta.
Felelek, és kérdem, hát
tsak ő magárúl
Szól é a' Sanctio, vagy egész Házárúl?
De
mi több, nem szóllé Leányok ágárúl,
Ettűl származható jövendő
magvárúl.
Primo genitúra bár ott
ki tétetik,
De ha a' Királynak több Fia születik,
Meg
halván az első, másnak engedtetik
Thrónus; méltósága erre
terjesztetik.
Fiu nem szenvedhett a'
maga Attyáért,
Vagy iffiabb Testvér a' maga
Báttyáért,
Halálra itélik Pétert rosz dolgáért,
Pál is Testvér
ötse hallyon hát meg azért.
Ezt tám így nem tarttya
Codex criminális,
Úgy teczik, más képpen írt errűl Bodó
is,
Reménlem, jol ítél már most azon Rész is,
Tartván
interruptum Filum egész ma is.
Nem is felelhetett e'
Rész utóllyára,
Olly ellen vetések adattak szavára,
El oszla az
űlés, mert három Orárá
Két fertály vólt, kiki mene szállássára.
Más nap az Országnak nem vala
gyűlésse,
Tsak Circulussoknak tartatott űlésse,
Hol a'
Diplomának vala mivelésse,
Sűrgettetett nagyon ennek végezésse.
Szent János fejének
vétele napjára
Vásár esvén Pesten, ki sétáltam árra,
Ált érvén
Dunának a' túlsó partyára,
Balra tértem a' Só Háznak
tájékára.
Itt az emberektűl
egészszen el váltam,
Egy széltűl öszve fujt, fövény dombra
áltam,
Alatta egy öreg Aszszonyra találtam,
Ez itt, hogy mit
mivel, e' dombrúl vizsgáltam.
Bal keze könyökét, bal
térdére tette,
Bánattal a' fejét, reá
eresztette,
Sohajtozott reám, szemét sem vetette,
Könyveit
hullatta, 's eztet éneklette.
ÉNEK.
Gyászos életemet szánom
keservesen,
Kiben néha napján, éltem
szerentsésen,
Halgatott
kevessé,
De
tsak hamar megint:
Életemet éltem valaha kedvemre,
Folyt
a' szép szerentse mindenkép fejemre!
De
immáron meg váltazott
Tőlem
meszsze el távozott,
Engem
gyászba hozott,
Kedvemtűl
meg fosztott.
Nem tudtam mi baja,
szántam e' vén syrent,
Csudáltam: mert tovább ez igéknél nem
ment.
Újra tsak azokat kezdé, ha meg pihent,
Szavait érthettem,
Discanton húzta fent.
Magyar vala ennek egész
őltözete,
Tsínos, tiszta is vólt minden viselete,
Magamba
mondottam; ugyan ki lehet e?
Tám kárt vallott; azért siralmas
élete.
A' Dombrúl le
mentem lassú ballagással,
Mellette meg álván, illő fő
hajtással
Köszöntöttem őtet, sok jót kívánással,
De ő szavaimra
vólt tsak halgatással.
Kevés idő múlva megint
el kezdette
A' fent írtt verseket, 's végig
éneklette,
Sűrőbben mind eddig, könyveit ejtette,
Újra szóllék
hozzá, hogy azt el végzette.
Kedves, jó Aszszonyom;
mért olly nagy fájdalma,
Kesergései köszt, nem szűnik
siralma?
Látom, szorongattya szívét bánat halma,
Ne aggódgyon;
mert így halál lesz jutalma.
Mondgya meg okait, tám
segitségére
Lehetek, fájdalmi meg enyhitésére,
Találhatok irjet
sebhedett szívére.
Tanácsommal juthat régi víg kedvére.
Megint tsak verseit
éneklette, és sírt.
Fövényre mutató Újjával szívet írt,
Könyvétűl
meg ázott keszkenyőjébűl nyírt,
Ollóval egy kevést rá veté úgy
mint írt.
E' jegybűl a'
baját mingyárt meg sejtettem,
Hogy tsak a' szerelem bántya,
észre vettem,
Csudáltam e' Banyát, magamba nevettem,
De
hogy meg gyógyítom, aztat is fel tettem.
Tudván: ha hozzája
szóllok, hogy nem felel,
Akar mikép kérjem, ő tsak majd
énekel,
Fortéllyal kelletik tehát bánnom evvel,
Hogy szómra
fellelyen, légyen egy kis kedvel.
Hirtelen magamba azon
Áriára,
Mellyet ő énekelt, hasonló nótára
Éneket gondoltam,
Bassusnak hangjára
Így kezdém: vólt is ez ugyan Gustussára.
ÉNEK.
Ó szív! mellyre zúdúlt kesserűség
árja,
Kit is tömlöczbe tart Öregségnek
zárja,
Ébredgy, ne
essél kétségbe,
Inkább
légy jó reménységbe,
Fel
derűl még napod,
Víg
kedved, meg kapod.
A' Tudomány bennem olly mértékben
vagyon,
Hogy életre hozom, kiket ütnek
agyon,
Iffiút
vénbűl formálok,
Rútbúl
olly szépet csinálok,
Hogy
minden addig futt,
Mig
hozzája nem jutt.
Énekem végezvén, arra
mingyárt így szólt:
Uram! énekedre fel támadna az hólt,
Mert
aztat meg adni, a' mi nincsen, de vólt,
Zsákot ujjá tenni,
a' mellyen van sok fólt,
Nagy dolog! világon van
é illy találmány?
Lakik é te benned, Uram! olly tudomány;
Hogy
rosdábúl légyen fényesség ragyogvány,
És az vén Aszszonybúl
menyecske alkotvány.
Nem feleltem; hanem az
el végzett nótát
Ujra el kezdettem, trilláztam a'
kótát,
Láttam is kevessé, immár vígabb vóltát,
El végezvén,
hallám már sokkal több szóltát.
Mert most űléssébűl fel
álla lábára,
Menyre főldre is kért, halgassak szavára,
Mind elő
beszélli, mi van fájdalmára,
És miért aggódik, mi van ártalmára.
Feleltem: Aszszonyom!
beteg Doctorának
Ha titkollya súllyát, nyert nyavalyájának,
Soha
sem lesz haszna az Orvosságának,
Sőtt Recidiva lesz vége a'
Curának.
Kérem hát az Aszszonyt,
hogy el ne tagadgya,
Sőtt inkább Bibéjét igazán meg vallya,
A'
többit eszemre, értelmemre hadgya,
Meg mutatom dolgát, az Ég jóra
adgya.
Meg fogtam Pulsusát, de
ez tsak halkal vert,
Mivel a' vén vértűl kevés meleget
nyert,
Mondottam: nem tréfa a' mi itt vért kevert,
Szóllyon,
és ne féllyen, találok még is szert.
Szóllot: Drága Uram! az
én betegségem
Nem más, hanem hogy már el múla
szepségem,
Mocskollya barnás fólt, 's orbáncz,
fejerségem,
Bőröm ránczos, el húnt harmat gyengeségem.
Karcsú vólt derekam, de
már az is görbűl,
Úgy tetszik, két mellyem áll gordovány
bőrbűl,
Szép fekete hajam fejér ló fark szőrbűl,
Mellyekért
szemembűl sok könyv ki is gördűl.
Míg iffiú vóltam, olly
vóltam mint Ráró
Egyenes mint Czédrus, aprón lépő 's
járó,
Szívem rejtekébe Iffiakat záró.
Ezektűl viszonló
szerelmeket váró.
Ki tsak hajszállal is
orczámra tett csapást,
Ettűl gyenge bőri vett mingyárt
hasadást,
Bolha tsípésétűl nyert testem dagadást,
Ezek hogy el
tűntek, szívem vesz szakadást.
Áltam, a' vagy
mentem, már Gavalér kisirt,
Tsak hogy reá nézzek, ajándékot
igirt,
Pénzért a' kalmár materiákat nyirt,
Ha egy kis bal
szemmel néztem reája sirt.
Már meg öregedvén; senki
reám nem néz,
Hogy a' tánczra menyek, nem nyújtatik jobb
kéz,
Most minden szív hozzám kemény Márvány, Értz, Réz,
Ezért
epekedem, ezt szenvedni, nehéz.
Tekintek ezen sok szép
Banderistákra,
Parducz bőrös, forgós, alak Gárdistákra,
Fiattal
Gróffokra, gyenge Bárócskákra,
Paszománnyal, himmel ki varrott
ruhákra.
Majd meg reped szívem,
hogy engem meg vetnek
Bálba, Theatrumba, Heczbe nem
vezetnek,
Fiatal Dámáknak szemekbe nevetnek,
Már nem én, de
ezek tárgyok szerelmeknek.
Ó Uram! könyörűly! rád
bízom Testemet,
Tudományod által az én személlyemet,
Iffiittsad,
ad meg régi szépségemet,
Ébrezd fel szívemet, ad meg rég kedvemet,
Hogy ha meg újjítasz
engemet egészen,
El múlt szépségembe Tudományod tészen,
Így a'
régi jóbúl testem majd részt vészen,
Mellyérd száz szuverén Te
jutalmad lészen.
Feleltem: Aszszonyom, az
illyen betegség
Mind tsak bagatella ellőttem, kitsinség,
De
hogy Patiensem szenvedgyen, a' szükség;
Így ha szenvedni
tud, követi nagy szépség,
Meg mutatom, hozom
Iffiúságára,
Szépsége fel virrad kívánt hajnalára,
Mint Uj
Vénus áll ki világ piattzára,
Az egész férfi Nem futt majd
csudájára.
Monda: Uram süss, főz,
tsak iffiú legyek,
Had szeressen minden akár merre megyek,
A'
mit régen tettem, hogy azt megint tegyek,
Itt lévő Dámákon had
hatalmat vegyek.
Aszszonyom! az Ipoly
Vizének partyára
Építtettem malmot, mellynek tsudájára
Az egész
Világ fut, 's mégyen láttássára,
Mert vén Aszszonyoknak van
ez nagy hasznára.
Melybe ha magokat ők meg
örlettetik,
Mindenike mingyárt iffiá tétetik,
Szépsége,
gyengéje, viszsza téríttetik,
Mind hajdan mindentűl megint
szerettetik.
Az Aszszonyt is ezen
malom garádgyára
Fel öntetem; elől örletem darára,
Botsájtatom
osztán a' pitlés szitára,
Ottan jut a' szépség
lisztyének lángjára.
Újra meg vágatom
Molnárral a' követ,
Mert egy örölésre szép mingyárt nem
lehett,
Iffiú korra is az Aszszony úgy mehett,
Hogy ha hét illy
örlést jaj nélkűl szenvedhett.
És ha ezek után azon
régi bőrbűl,
Testén még maradna, úgy az őszült
szőrbűl,
Ránczokbúl, orbánczbúl, fekete szeplőbűl,
Homlokan ki
ütött kék veres himlőbűl;
A' ló vakaróval
mind le vakartatom,
Hasonló Kefével meg is simíttatom,
Kender
potsolyába azután ásztatom,
Kövekkel, tőkékkel jól le nyomattatom.
Hat hét múlva tészem a'
Napnak fénnyére,
A' mint a' kender jön szép
fejérségére,
Az Aszszony is úgy jön régi szépségére,
De
gerebennyen is ált húzzák végtére.
Ne légyen Testének leg
kissebb hibája,
Retekbűl csinálok fogakat szájjába,
Keverek
kolomászt, meg öszűlt hajába,
Be illik azután Menyecskék nyájába.
Észre vette őtet, hogy
én tsak gúnyolom,
Illy
Præscriptiókkal rútúl orvosolom,
Szólt: vesz el
pokolba, Te veled a' malom,
Száz szuverén helyet, íme a'
jutalom.
Fel emelé kézzel hátrúl
a' szoknyáját,
Nyelvét ki nyujtotta rám görbíté száját,
Nem
is éneklette többé solosmáját,
Dörmögöt mig Pestnek nem érte
útzáját.
Így lett vége a'
szép két Melodiának
Discanton, Bassuson tett Harmoniának,
Malom
örlésének az egész Curának,
Búcsúzásnál végzet Ceremoniának.
Kaczagva mentem el innét
a' Vásárba,
Úgy tettzet, hogy vagyok valamelly szép
várba,
Mivel pedig ezen vásár esett nyárba,
Nem lépett sétáló
egy is itten sárba.
Jött itt egy Gavalér,
sárga csikó lovon,
Fiatal Úrfi vólt, ugratta azt mohon,
Hol
jobbrúl, hol balrúl vágta lovát pofon,
Szúrta hideg vassal mind a'
két óldalon.
A' Csikó Zabláját
kapkodta fogával,
Vagdalt elő 's hátra két szárcsa
lábával,
Rázogatta fejét, fel hányt a' farával,
Mondám:
e' most mingyárt tréfát tesz Urával.
Úgy is lett, mert fejét
szügyinek vetette,
Fara fel hányássát szűnetlen ejtette,
Bárány
Ugrássait a' mint el kezdette,
A' fazékak közé Urát
terítette.
Ezek köszt a'
Csikó sok Bak ugrássokat
Tévén; jobbra, 's balra, szint úgy
forgásokat,
Első, mind hátrúlsó lábbal rúgásokat,
Tett a'
fazékak köszt szörnyű romlásokat.
Recsegett, ropogott,
lett itten sok cserép,
Hova patkója ért, nem maradt semmi
ép,
Serpenyű, Táll, Fazék, Rátó, vólt bármelly szép,
Szórodott,
mint házrúl sebes szél zsúpot tép.
Merre a' ló
nyargalt, sok ember ált, és várt,
Hogy valaki majd meg kapja a'
kantár szárt,
'S meg tarttya; de a' ló észre vette
mingyárt,
Nyomon viszsza nyargalt, tett újjabb újjabb kárt.
Vala itten lárma, vala
itt kiáltás,
A' vén Aszszonyoktúl adatott sok áldás.
Az
Úrfi fejére sok ördög kívánás,
Sok szép Titulusok szörnyű átok
mondás.
Úgy szórták a'
lóra a' tört cserepeket,
Mint csoportban látni őszszel
verebeket,
Csordák közt szállani a' seregélyeket,
A'
vagy port kavarni a' forgó szeleket.
Az Úrfi fejérűl le esett
Csákója,
Öszve tört tokostúl kócsag toll forgója,
Ezüst
szerszámárúl le húlt Orodzója,
Boglárok,'s lovának, mind a'
négy patkója.
A' Fazékak között
fel álla lábára,
Tántorgott, mert essett fejének
lágygyára,
Cseréptűl karmolás kapott orczájára,
A'
melybűl nem kevés vér folyt ruhájára.
Rajta vén Aszszonyok még
sem könyörűltek,
Sőtt inkább mérgekbe szintén úgy
ződűltek,
Kürűlötte hamar öszve is csődűltek,
Meg fosztani őtet
mindentűl készűltek.
Edgyik fazékának, más
serpenyűjének,
Ez a' Rátójának, más a'
Begréjének,
Adgya meg az árát, kérte Fedőjének,
Maga vegye
hasznát ezek cserepének.
Mint Viperák keszték,
szegényt ranczigálni,
EIőre, hol hátra rútúl taszigálni,
Ígérte;
hogy fogja őket contentálni,
De szavára még is egy sem akart álni.
Egy mondá: vonnyuk le
róla a' gunyáját,
Kiáltott más: húzd le mentéjét,
dolmányát,
Húzd le, ne hadd rajta ingét sem gatyáját,
Ezekkel
fizesse kárunknak summáját.
Meg is íjedt ezen fiatal
Gavalér,
Halavány lett, mint ha nem vólna benne vér,
Láttam
Vásár Bíró im jön; ha ide ér,
Majd minden vén Aszszony mingyárt
eszére tér.
Ide érvén kívánt
békességet tenni,
Mondá: itt Lármának nem kelletik lenni,
Vén
Aszszonyok felé igyekezvén menni,
Még tsak akkor kezdett az Hartz
erőt venni.
Mert valamint Bombik
száltak Dubitzába,
A' mikor azt vitták, úgy ezen útzába
Vén
Aszszonyok álván, Ordre de Batályba,
Hánytak fazékakat ennek is
nyakába.
Vólt vele egy Drabant,
kezébe vólt korbács,
Hol tsak vén Aszszonyt ért, vágta mint fát az
Ács.
De erre is Rátó, Begre, Fazék forgács
Olly sűrűn ment,
mint megy ágyúbúl a' kartács.
A' Gavalér gondot
viselt itt magára,
El illantott innet, el ment
Quartéllyára,
Lovászsza meg fogván lovát, szállássára
Vezette,
sánta lett ez három lábára.
De város házához olly
hír futamodott,
Hogy a' Vásár mellet ég, és tűz támadott.
A'
Bíro meg íjedt, és oda szaladott,
Sietve hat vízi ágyúkat
vonatott.
Látván; hogy tűz
nincsen, 's miben van a' dolog,
Hogy minden vén Aszony
fazekat hány 's morog
A' vásár Bíro is vérzik, és
tántorog,
Élet halál között a' Drabant is forog,
Hat vízi ágyúkat, nékik
szegesztette,
Ez Amazonokat vízzel lövettette,
Mint az
Egereket, úgy meg fürösztette,
Így a' Bataliát el is
végzettette.
A' mellyet közűlök
víz derékon ére,
Dűllöt, mint menykőtűl csapott, főld
szinére
Dorkó fel dűlt, Borka esett tsak térdére
Annóknak mind
őznek villámlott fejére.
Drabantok érkezvén,
azokat fogdosták
Ha kik még zajgottak, korbáttsal
tsapdosták,
Friss Legények lévén, hamar el kapdosták,
A'
város Házánál lyukba is dugdosták.
Másnap a' piatznak
kellő közepére
Sorba álíttattak, szégyennek kövére,
Kinek
Rátot, kinek serpenyűt fejére
Tettek: 's akasztottak táblát
a' mellyére.
Vólt é ezen felűl más
satisfactió,
Lett é fazékakért Bonificatió,
Nem tudom: mert
meszsze lévén a' Casinó,
Haza mentem; mivel más nap vólt
Sessio.
Tartatott is más nap, az Ország
Házába,
Nagy mixta Sessió azon Palotába,
Melly a'
Magnássoké; és az valójába
Nyertes vólt, ki kapott hellyecskét
szuglyába.
Eleint egyebet itten
mást nem tettek,
Magyarúl, Deákúl, czifrán beszéllettek,
Semmi
fontos dolgot itt elő nem vettek,
Perorátiókkal órákat vesztettek.
Egyike így szóllott: Én
aztat tartanám,
A' más én a' dolgot így jónak
találnám,
Harmadik: hogy ha így esne meg; kivánnám,
Negyedik:
így lenni leg jobbnak gondolnám.
Ötödik: Deákúl, sic ego
putarem;
Hatodik: Denique ego cogitarem,
Hetedik sohajtva: Sic
ego amarem,
Nyólczadik: Si foret, multum pro hoc darem.
De nem illy rövidek
vóltak e' beszédek,
'S bár hoszszan mondattak, vóltak
még is szépek
Választott szavakkal meg adatott ékek,
Nyelvekben,
kik monták, valának mind épek.
Sok vólt, és halgatni
már minden el únta,
Nem egy szunyadozott, szemeit bé húnta,
Négy
órák folytak el, tartottak miúnta,
Nem tsuda, hogy őket érte álom
szúnta.
De egy sem mondotta, a'
dolog így légyen;
Az Ország nem másként, tsak éppen így
tégyen.
Látván egy nagy Magnás, a' dolog mint mégyen,
A'
sok mondom monda, egyszer véget végyen.
Fel álla, és szóllot;
Tekéntetes Haza!
A' mai Gyűlésnek vége koránt sem a',
Hogy
tsak perorállynak; hanem a' Diploma
Kész é? 's ha el
készűlt, vegyük elő azt ma.
Az Itélő Mester, ki ebbe
munkállott,
E' szavait halván, leg ottan fel
állott,
Mondotta: Istennek neve légyen áldott,
Már egyszer el
készűlt, és már purizállott.
Szólt Ország Bírája: ha
kész, tsak olvassa
Palota közepén, hogy minden halhassa,
Kiki
itéletét, róla hogy adhassa,
Miben szükség lészen, Ország
jobbíthassa.
Hogy olvasta, hol e',
hol ama kiáltott,
Egy e' pontba, a' más másba hibát
látott,
E' szólt, tegyük hozzá még ezt, hogy fel állott,
Sok
monda; mind jól van, sok tsak nagy szát tátott.
E' lárma végződött
esti hat Órakor,
Korgott is mindennél az éh has, és
gyomor,
Parancsolá Prases, kinek, kinek akkor
Hólnap sessióba
jőjjön kiki jókor.
Nyóltz Órakor regvel ez
el is kezdődött,
Nagyobb Zajjal mint a' tegnapi
végződött,
Itt sok Rész, sok személy meg is illetődött,
Kik
ellen fullánkos szó, 's beszéd ejtődött.
E' Gyűles
mondhatta; ma mindég szóllotunk,
Egész nap haláztunk, de semmit
sem fogtunk,
Mint Bertók csikjába, annyi hasznot kaptunk,
Az
estve jelen van, időbűl ki koptunk.
Szükség hát holnap is,
megint öszsze gyűlylyünk
Már egyszer munkánkal egy Diplomát
szűllünk,
A' mellyet Királyhoz leg ottan el
kűldgyünk,
Dolgozzunk hát, és itt híjába ne űllyünk.
Ezen sessíóba jött is e'
világra
Egy ollyan Diploma, melly tsak Leány ágra
Vólt
munkálva, azaz: soha tartó lábra.
Király ezt nem tészi, hanem veti
hátra.
Mert ha cselekedné, úgy
lenne a' dolga,
A' mint annak vagyon, ki nem Úr, de
szolga,
Mérges vala ennek minden ága, 's boga,
Harapós
mint Cenchris kigyónak a' foga.
Ebbe nagyon kötve vólt
Király hatalma,
Kevéssel vólt szabad, sokbúl ált tilalma,
Ország
Tagjaitúl fügne birodalma,
Még is hogy ő légyen, kívántak,
óltalma.
Illy fogas Diplomát a'
kik készíttettek,
Titkos bóldogságot véltek, építtettek
Magoknak:
's olly arany időket igértek,
Mellyhez a' miólta
élnek, még nem fértek.
Gondolták, tsak magok,
ők ollyan okossak,
Ministerek szeme hogy nem világossak,
Nem
lennének azok meszszére látosak,
Az ő Titkaikban mélyen bé
hatósak.
Meg csalták magokat,
mint alább meg láttyuk,
És ha vólta képpen dolgokat
visgállyuk,
Okait ezeknek hamar fel talállyuk,
Személlyeiket is
könnyen meg számlállyuk.
A' mint a'
Diplomát, az Itélő Mester
Olvasta; halgatta aztat minden ember,
A'
múlt két nap mint zúg, habot hányó Tenger,
'S mint zörög
olly malom, hol töretik kender,
Ollyan nagy zúgás vólt,
ollyan kiabálás,
Mint Synagógába, nem szűnt a'
lármázás,
Minyájátúl a' sok Hallyuk! Hallyuk! mondás,
Ez
is zajt okozott, zsíb vásár vólt, nem más.
Most minden csendes
vólt, edgyet sem piszszentett,
Orrat keszkenőbe dugta ki
ptrüszentett,
Száját kalpagjával fedte, ha köhentett;
Hogy ne
nevethessen, másra nem tekíntet.
Mágnások füleltek,
láttzattak mint hóltak,
Mint néma Mánesek, olly csendessen
vóltak,
Mert sokan közűlök nagy pótzra vágyódtak,
Azért is tsak
titkon Övéikkel szóltak.
Egyike kívánt tsak e'
Részhez hajlani,
Vélte, hogy így majd jó hársat fog hántani,
A'
más nem kívanta a' más Részt bántani,
Gondolta; trágyazott
főldbe fog szántani.
Harmadik ítélte: ezen
Rész tehetős,
Ezzel tartok, majd így dolgom is lesz erős,
Ennek
folyamattya már is meg lehetős,
Ollyt érek, melyt nem ért
nemzetembe sok öss.
Nem akarok én itt
nyilvábban szólláni,
Minden érti, a' mit kellene
mondani,
Lehet a' Nagyokrúl sokakat hallani,
De féltő,
dolgokat ki prédikállani.
Hogy Magnások közűl egy
sem ált fel, 's nem szólt,
Az éppen előttem leg kisseb tsuda
vólt,
De az Egyházi Rend mért űlt úgy mint meg hólt,
És mintha
feddené aztat hallottas bólt;
A' Fejembe nem
fért, mert a' Diplomába
Dolgok vólt iktatva nem legjobb
formába,
És ha ki bé tekint a' vallás dolgába,
Ez is
keverődött nem kis galyibába.
Még is mindenike itten
tsak halgatott,
Ki Pixist kezébe, ki tollat forgatott,
Ki a'
szomszédgyával beszélt, 's mulatgatott,
Ki pedig tabákkal
kit kit kinálgatott.
De
ha leg kisseb szó esett jószágokrúl,
A' Fundatiókrúl, vagy
Præpostságokrúl,
Prebendákrúl, gazdag sok
káptalonokrúl,
Szóval minden féle Egyházi javokrúl;
Már akkor számossan
mingyárt talpra áltak,
Magyar, Deák, 's Horváth nyelven
peroráltak,
Törvényink citáltak, és
contradicáltak,
Anathémizáltak, Excomunicáltak.
Ó Nagy Rend! első Rend!
mellyben sok Méltóság
Vagyon: 's kikben lakik nagy ész, nagy
túdóság,
Kiknél nagy az érték, nagy az hatalmasság,
Néma
halgatásé igaz Hazafiság?
Itt halgatok, szóllyon
olly, ki méllyen bé lát
Dolgaikba, és a' mondgya meg az
okát,
Mondgya meg: nyelvekre kitűl vettetett gát,
Tudgyuk egy
Apostolt sem tett Kristus némát.
De Tovább: Mind így ment
a' mai Gyűlésbe,
Diploma kész lévén, a' jött a'
kérdésbe,
Hogy melly móddal mennyen Királyhoz a' Bécsbe,
De
a' dolog nem jött nagy vetekedésbe.
Mert hamar Országunk
érdemes Bírája,
Personális, kitűl füg Király Táblája,
Több
Hazánk oszlopi, neveket alája
Írták, és petséttyét Ország tette
rája.
Rendeltek negyven két
Deputátusokat,
Püspököket, 's nehány jeles Magnásokat,
A'
Státusok közűl tanúlt Præpostokat,
Több
Világiakat, de mind tudósokat.
Kalocsai Érsek vólt
ezeknek feje,
Forgott nagy dolgokban, valamint eleje,
Most is
az Udvarhoz járatos ketteje,
Szavának lészen ott nem kevés ereje.
Azért a' Diplomát
az Ország kezébe
Adta: reménységét vetette eszébe,
Nem is
kételkedett senki készségébe,
Mert tudták Magyar vér buzog a'
szívébe.
Felette tsak arra kérték
utóllyára,
Hogy éppen ne késsen, indúllyon úttyára,
Kivántak
sok áldast, szívbűl minnyájára,
Hogy munkájok vállyon Hazánknak
javára.
Még azon éjtszaka sok
Póstára fel űlt,
Sok maga lovain, tsak hajnalkor készűlt,
Egy
szálláson előtt betsülettel fel dűlt,
De hogy kárt nem vallott,
azon nagyon örűlt.
Sessiót el mentek után
nem tartottak,
Tsak a' Circulusok itt 's amott
állottak,
Azokban törvényes dolgok munkálodtak,
Mivel
jobbítások szükségessek vóltak.
Azomba egynéhány nemes
Vármegyének
Deputátusokhoz írott Levelének,
Mellyeket utólsó
póstán ők vevének,
Foglalattyok e' vólt, azok értelmének.
Hogy már a'
Megyékbe előre bé jöttek
Fő Tisztek, Quártélyt is immáron
rendeltek,
Jönnének öt vasas Német Regimentek,
A' mellyek
Morvábúl, ezekbe siettek.
Úgy is vólt, mert ezek
öt nap masirosztak,
Tsak hatodik napon Rostokot tartottak,
A'
Megyékbe ollyan hamar is jutottak,
Hogy észre sem vették, tsak
már, hogy ott vóltak.
Meg szűnt itt mindenütt
a' Fegyver gyakorlás
Meg szűnt a' készűlet, és a'
Táborozás,
Sőtt inkább vólt már itt félelem, 's
szaladás,
Kit erdő, kit nádas tartott meg, kit padlás.
Sok közűlök futott
Hortobágy pusztára,
Sok a' nyírbe szaladt, sok a' Bük
allyára,
Sok helységébe ment, vigyázott házára,
Félt, hogy
vasas sógor ne dűllyön ágyára.
Éppen midőn e' hír
Budára érkezett,
Egy szent vasárnapon, sok nép, 's
felekezet,
Dunának partyára futni igyekezet,
A'
Gyermekekben tsak allyig vólt lélegzet.
Véltem, a' Duna
ég, vagy lesz ott más újság,
Mert nem gyűlne máskép partyára
sokaság;
Sietett oda Úr, Pap, Polgár, Zsidóság,
Hogy lássam
engem is, rá vitt a' kívánság.
Az idő csendes vólt,
szél sem is fújt akkor,
Dél előtt vala ez, mint egy tíz
órakor,
Láttam, hogy Dunán le úsz Hajokbúl nagy sor,
Mészérűl
úgy tűntek szembe mint egy Tábor.
Meg sem is csalattam,
képzelődésembe,
Mert fegyver villogás ötlött a'
szemembe,
Dobok, sipok hangja, hatott bé fülembe,
E' mi
dolog légyen, a' forgott elmémbe.
Tizen nyóltz hajóbúl
állott ezen Flotta,[11]
Sok
evedző, kormány, ezeket hajtotta,
Nyögött Duna vize terhének
alatta,
Mivel a' sok vitézt, tsak allyig bírhatta.
A' mint már
közeléb hozzánk érkezének,
Ki tetzék azokon, hogy már kik
lennének,
Zengett torka hangja itt mindenikének,
Kralovitza
Marko[12]
kedves énekének.
Vóltak
is ezeken hat ezer Horvátok,
Gyalogok: de még is, mind derék
Junánok[13]
Tavaly
kezek által húltak sok Bosnyákok,
Most Morvábúl jöttek, laknak hol
Hanákok.
Éppen
midőn ezek előnkbe jutának,
Már nem éneklettek, hanem
halgatának,
De itten hallatott hangja Bandájának,
Szíveket
ébresztő Török musikának.
Pest várossa a'
mint fekszik, azon részen
Úsztak le az hajók só házig
egészszen,
A' hol már a' sok nép várta őket
készen,
Meg akarván tudni, hogy ebbűl mi lészen.
Ki szállottak itten a'
Duna partyára,
Állíttattak három egyenes glédára,
Minden Fő
Tiszt oszlott, maga osztállyára,
Ki Stabális vala, űlt maga
lovára.
Zászlójok lobogjon,
szélnek eresztették,
Majorok Comandó szókat mind végzették,
A'
Marsot egyenes lépéssekkel tették,
Dobok Taktussára azokat
ejtették.
Pestre masirosztak, illy
szép Parádéba,
Száltak; úgy nevezet, Granatir Paléba,
Vólt is
elég részek itten a' krumpléba,
A' sok Rakiába, de
kevés kávéba.
Sok gondolta, fognak
tsak Rostokot tenni,
Itt Pesten sokáig nem fognának lenni.
Hajókon
Zimonyig kell vizen le menni,
Hol nékiek fogják jobb hasznokat
venni.
De vólt a'
Nagyoknak adva értéssére,
Hogy mért jöttek ezek Ország
Gyűlléssére,
Koronánknak ők nem jöttek őrzéssére,
Sem a'
Diplomának el intézéssére.
Ki deákul tudott, olly
mind észre vette
A' dolgot: fejét is sok le
függesztette,
Morvába a' Prussus! most egy sem hirdette,
Sem
a' Reichenpachi végzést nem nevette.
Már mostan közűlök
mindenike lássa,
Kinek meg égette száját forró kása,
Magán tett
sebének, mint lesz gyógyúlássa,
Tudom majd le rojják, ha tele
Rovássa.
Bécsbe Császároknak lakó várossába,
Várta
a' temérdek nép minden útzába
A' Deputatiót: vélte
Parádába,
Szárnyakkal fog jönni, Angyali ruhába.
Széles e' világot,
akar ki vizsgállya,
Minden Nemzeteket benne bár
próbállya,
Curiositásban azokat rostállya,
Bécsieknek még is
mássát nem talállya.
Mert itt szánt
szándékkal valamelly útzára
Állyak ki, 's mutassak szent
Istvány tornyára,
Sok ezer körűl fog, 's minden mutat
árra.
Ha nevetek, nevet a' semmi csudára.
Illy itt a'
Purgerség, mindent akar látni,
Nincsen itélete, de nagy szájt tud
tátni,
Aj sarmant, aj superb, mindég fog kiáltni,
Hogy több
Újjat lásson, útzákon fog álni.
Ha ott, 's kávé
házba ujságokat nem hal,
Töri a' kezeit, gondollya, nagy
kárt val,
Azért is Práderbe ki sétál nagy halkal,
Reggeltűl
estvélig ottan iszik, és fal.
A' krén flaisnak
télbe van nála divattya,
Nyárba pochne Hendlik, leg kedvesb
falattya,
Ezeket halmazva tálakon hordattya,
Meszszelyenként a'
bort iszsza, mig bírhattya.
Nincs is más Istenek,
hanem tsak az hasok,
Talám egy bélűek, a' mint a'
Farkasok;
Szeretik az evést, mint dögöt a' sasok,
Fél
órájig szájok ha nem őröl, a' sok.
Hogy ha háború van, 's
Pirhaizlikba vannak,
Kevés betsűlete van a' Feldt
Marsalnak,
Serrel le öntözött asztalon formálnak
Újjokkal
Mappákat, 's ott batalizálnak.
Tesznek mindenféle sok
okos beszédet,
Nem Feldt Marschal, de ők vernek ellenséget,
A'
Király sem tészen, tsak ők békességet,
Ki talál más népben illy
nagy elmeséget?
Ha az ütközetet a'
Vezér el veszti,
Hogy Bécsbe ne jőjjön már azzal ijeszti,
Sok
trágár beszédgyét fejére terjeszti,
Szép hírét, 's jó nevét,
mint lúdat mellyeszti.
Nem vesztik el akkor ők
a' Battaliát,
A' vezér nyakába tsapják minden
hibát,
Fetsegnek; így, vagy így, tette vólna dolgát,
Nem
vesztett vólna el annyi sok katonát.
Ez mindenben illyen
Curiósus Nemzet,
A mellyet tsak durva, 's vak kivánság
vezett;
Nem igyekszik nyerni világossab eszet,
Ma mind Galamb
szelid, már holnap lesz veszett.
Most is
azt gondolták, hogy a' Diætárúl,
Jönne Árpád,
Lehel, Kadika Budárúl,
Nem is gondolkodtak emberi formárúl,
Hanem
érkezendő csudáknak vóltárúl.
Sok Aszszony, sok Leány,
sok számos Férfiú,
Öreg, közep szerű, számtalan Iffiú,
Ugy
öszve futottak, mint öszve futt a' júh,
Hogy őket meg
látták; mi vólt? nem más: Manhú!
Csendessen a'
belső várasba bé mentek,
Szállást Fogadókba imitt amott
vettek,
Útazástúl mivel fáradtak is lettek,
Ugyan azért más nap
minnyájan pihentek.
Harmad nap Érseknek a'
kivánságára,
Öszveséggel mentek, hol vólt szállássára,
Ketten
ketten űltek, ott egy, egy sézára,
Ugy mentek udvarhoz
Audientiára.
Elől ment az Érsek, a'
mint meg indúltak,
Itt is a' Purgerek tsoportra tódúltak,
A'
keskeny útzákon ők úgy meg szorúltak,
Hogy egy más hátára,
hármával is húltak.
Vármegyéknek vóltak
uniformissába,
Röviden szabatott katonás gúnyába,
De egy sem
vólt még is felette kurtába,
Hanem tisztességes, 's illendő
ruhába.
Mivel sokan vóltak, sok
vólt a' hintó is,
Nagy vólt a' bámúló népnek a'
száma is,
Jöttek sok más hintók, szem köszt szekerek is,
Sokan
Paripákon, vezetékekkel is.
Azért sok útzákon tettek
kerületet,
Így adták meg Bécsnek azon tiszteletet,
Hogy
kivántsik népe reájok nézhetett,
Curiositássok dosztig bé
telhetett.
A' hintóba magát
némellye gyengette,
Sok súgár bajúszszát kényessen pedrette,
Más
tarsolyos kardgyát, hallomást csörgette,
Sok óldal dűlt karját,
tsipejére tette.
Tsak Fél szemmel nézte
sok a' sokaságot,
Mint ha jelentené, hogy illy dib
dábságot
Mar nem egyszer látott, mert járt sok világot,
És hogy
mostan látna tsak kevés újságot.
A' mint érkezének
a' Burg[14]
udvarába,
Hintókbúl ki száltak itten hamarjába,
Fel is
késértettek a' Tükör szálába,[15]
Már
Cancellárius ált e' palotába.
Ki ki fő hajtással őtet meg
tisztelte,
Melly után az Érsek néki jelentette,
Tudná; melly ok
őket ide, ' mi vezette,
Mivel Országnak is már levelét
vette.
Azért kivánnának a'
Felséggel lenni,
Fejeknek, térdeknek meg hajtássát
tenni,
Méltósztatna azért hozzája bé menni,
Instálván engedgye,
nékik meg jelenni.
Allyig hogy bé mene,
nyilt a' dupla ajtó,
Érsekkel bé is ment a'
Deputátio,
Kitűl is mondatott fontos Orátio,
Szép is, hathatós
is vólt ebbe minden szó.
E' köszöntés után
szóval jelentette
A' Felségnek, Ország őket mért
kűldötte;
Diplomát is a' mint keblébűl ki vette,
A'
Felség el vévén; asztalára tette.
Kegyes Fejedelem:
kegyessen beszéllet,
Vidám ábrázattal viszon köszöntést
tett,
Végre szóllt: dolgom van, egy kurir érkezett,
Audientziának
eképpen vége lett.
Innet edgyüt mentek a'
Király Aszszonyhoz,
Ettűl is szép rendel a' Király
fiakhoz,
Ezektűl ki jövén; Herczeg Aszszonyokhoz,
Szép
üdvözlést tett az Érsek minyájokhoz,
Mindenik fogadt őket
kegyességgel,
Hozzájok különös le ereszkedéssel,
A'
szavok elegyes vólt méz édességgel,
Nem is bír a' jó szív
semmi színességgel.
A' jó gyümőlcs
fának jó gyümőlcse vagyon,
Íze minden szájnak teczik igen
nagyon,
Érje bár ezt ragya, bár légyen a' fagyon,
Még sem
lehet íze, hogy meg ne maradgyon.
Király Királynéval, azon
jó gyümőlcs fa,
Melly Éden kertyében valóban álhatna,
Ki az? ki
árnyéka alatt nem nyughatna?
Édes gyümőlcsétűl, meg nem újúlhatna?
A' Király
kegyelmes, a' Királyné kegyes,
Nincsen itt Király fi, melly
nem kelemetes,
Nyincsen Herczeg Aszszony, melly nem vólna édes,
De
mért? mert a' fa ép: gyümőlcse sem férges.
Ezek így történvén,
Hintókba űlének,
A' Fő Ministerhez szép rendel
menének,
A'mint hogy a' mint is oda érkezének,
Hozzája
leg ottan bé eresztetének.
Eztet is az Ersek
köszönté ékessen,
Az Ország fejébe beszéllet helyessen,
Mivel
Nemzetünket szereti szívessen,
Mindent ezen Hertzeg vett igen
kedvessen.
Többek között mondá;
hogy tsak a' vólna kár,
Hogy a' Monarchához késsőn
jöttek immár,
Francofurtba mégyen, már minden ott rá vár,
Sietteti
úttyát, mig el nem múl a' nyár.
Úgy is vólt, mert aznap
éppen négy órára,
Három fertályt ütvén, fel űlt a'
postára,
El indúlt Tsászári koronázássára,
Minden áldást kívánt
úttyára, 's magára,
Meg hagyta udvari leg
főbb Asztalnoknak,
Hogy az itten lévő jeles Magyaroknak,
Királyi
ebédgyek légyen minnyájoknak,
Bor iránt parancsolt a' fő
Pohárnoknak.
E' pompás Királyi
ebédhez le űltek,
De ebéd közepén minnyájan el hűltek,
Királynak
Magzati mivel ide gyűltek,
Kiket ők szemlélvén szívekben örűltek.
Más nap Fő Minister őket
vendéglette,
Ennek is ebédgye pompás vólt felette,
A' mit
a' Hertzegek tettek, ez is tette,
Ki jövén hozzájok ebéd
közepette.
Mutatá hozzájok kedvét
's nyájasságát,
Az egész Hazánkhoz nagy
hajlandóságát,
Monda: ő is Magyar, azért buzgóságát,
Kívánnya
mutatni, szíves barátságát.
Hertzegnek magokat 's
Hazát malasztyába,
Ajálván, el mentek
a' Comædiába,
Bé űltek Lózsiknak[16]
második sorába,
Bétsieknek: sau! sau! nem vólt más szájába.
Borjú
az uj kaput a' mikép csudállya,
Vagy embernek tettét Majom
mint vizsgállya,
Ez is ne tsudállyon, mindent meg nem állya,
Főkép
azok; kiknek vagyon verdigállya.
Futter die szain Herren!
minnyája mondotta,
Die szain galant, propper, sok ezer
vallotta,
E' szókat ezernyi ezer füll hallotta,
De a'
nyőstyéni Nem leg inkább szóllotta.
Ezek Magyaroknak az ő
szépségétűl,
El vóltak ragadva ruhájok fénnyétűl,
Mint
Ætna ég, égtek Vénusnak tüzétűl,
Vártak jó Uzsorát
ezek erszényétűl.
Komédia után mindenik
haza ment,
Mert immár az Hóld is Égen vala jó fent,
Le
feküdvén, nem egy álmábúl fel serkent,
Mert hintók zörgésse tett
alvásba ellent.
A' Cancellárius,
más nap üzentette
Érseknek: 's mint illik, őtett
kérettette,
Hogy azon urakkal, kik vannak mellette,
Jönne el
hozzája, nagyon siettette.
El is mentek mingyárt az
ő kéréssére,
Szóltak: valamelly hír jönn hirtelenére,
Ollyas
ritkán essik Embernek kedvére,
Meg láttyuk, ez sem lesz szájunknak
izére.
Nála lévén, mingyárt
aztat jelentette,
Hogy első postárúl, Stafetával vette
Királynak
Levelét, a' mellyben ki tette
Akarattyát: meg is maradna
mellette.
Hogy nincs jól munkálva
Ország Diplomája,
A' nevét sem írja soha is alája,
Meg
sem engedheti, e' légyen summája,
Pontyai Fejének, Lennének
igája.
És hogy tellyességgel
mást bé sem is vészen,
Hanem melly mindenben ollyan lesz
egészen,
Mind a' Carolinum, vagy hasonló
lészen,
Theresiánumhoz mindennémű részen.
Király fel tett cséllyát
levelébűl látták,
Meg másolhatatlan szándékát olvasták,
Már
Bécsbe héjába várunk; jól mondották,
Viszsza téréseket meg is
határozták.
Mint juh nyáj Farkastúl,
ha széjt kergettetik,
Vagy Had ellenségtűl jól meg
verettetik,
Mindenfelé mégyen, a' merre telhetik,
Sok üdő
múlik, még öszve férkeszhetik.
A' Deputatió is
látott majd nem illy kárt,
Viszsza indúlt Bécsbűl, de egy másra
nem várt,
Ki jobbra, ki balra, tartá a' Kantár szárt,
Sok
mig Budára jött, hazájába is járt.
Sok mulatni magát
szaladott Posonyba,
Győröt sok vígadott, sok pedig Sopronyba,
Ki
vizát halászni készűlt Komáromba,
Három is nyugodott Pap Ur
Esztergomba.
Sok szólt; most van üdőm
jószágomba menni,
Feleségem egyszer meg kell tekénteni,
Mert ha
Quártélyosok ott találnak lenni,
Orálissát Fő Tiszt, tőle fogja
venni.
De sok napok után még is
érkezének,
Nem edgyütt, hanem tsak hullongva jövének,
Vácz,
Dorog, szent André úttyain menének,
Két hét múlt, míg Budán öszve
férkezének.
Itt az egész világ,
kivánta hallani,
Minő Relatiót fog Érsek mondani,
Gondolták,
hogy Király szót sem mert szóllani,
Neve a' Diploma alatt
fog állani.
Jó vólna, ha vólna,
edgyet értő szívünk,
Minnyájunknak szűznek kellene is lennünk,
De
ha nem egy úton járó itiletünk,
A' mint hegedűlnek, úgy kell
tánczba mennünk.
Bé is jöttek immár a'
sok musikások,
De mind Alla breve ezeknek vonások,
Piánót
hallanak tsapán a' lármások,
A' Király a' Solo,
Tuttit húznak mások.
Nincsen soknak kedve
menni illyen tánczba,
Sokak is érzették, veszik őket
ránczba,
Féltek, ne üllyenek Spilberken a' sántzba,
El
óltódott a' tűz, sok kényes virgántzba.
De mi szükség is vólt,
ollyan úton menni,
Mint a' Piroqvoák[17]
olly zajgással lenni,
Faunus, Driadesek, hangján beszélleni,
Jól
tudván: Királyunk Atyánk is fog lenni.
Jó
két példa beszéd. Hogy: írd fel a' Napot,
A' mellyen
meg verni tálalod a' Papot,
És soha előre, ne is nyúzzál
Bakot,
Mert már illyenekért sok ördögöt kapott.
De Muzsám egy Bakot, te
is mindég ne nyúzz,
Tudod Tök a' vízen soha tovább nem
úsz,
Tsak a' mig meg telik, osztán fenékre tsúsz,
Hadgy
békét már nékik, kérlek, más notát húzz.
Énekeld az Haza hogy
minden jót érjen,
Minden tagja ennek magához is térjen,
Király
akarattya Országéhoz férjen,
Illő, hogy Istentűl kiki áldást
kérjen.
Ámbár már itten vólt a'
Deputatió,
Néhany napok múltak még sem vólt Sessió,
Származott
ebbűl is nem kis Confusió,
Nem tudván, mért halad a' várt
Relatió.
Azomba jól történt ennek
halasztássa,
Mert minden dolognak úgy van jó folyássa,
Ha elől
meg essik annak vizsgálássa,
Minden Részeinek bőlcs meg
fontolássa.
A' szakács is
ételt mig azt meg nem főzi,
Nem tálal asztalra, mert rosz vólna
gőzi,
Mig az ellenséget vezér meg nem győzi,
Addig a'
Borostyánt fejére nem tőzi.
Tudta az Hazának azt sok
jeles nagygya,
Hogy ha az Országnak eleibe adgya,
Az Érsek a'
dolgot, lesz majd ezer vádgya,
Beszédgyét, lármáját könnyen el sem
hadgya.
Ok nélkűl tartani fogja
fő okának,
Kivánsága szerint, hogy a' Diplomának
Úgy nem
folyt a' dolga, mint tecznék szájjának,
Vége hoszsza nem
lesz kiabállássának.
Azért is nehány nap
Conferentziára,
Ország Birájának gyűltek szállássára,
Dolgosztak,
mind Király, úgy Ország hasznára,
Egybe kapcsolhandó, 's
eshendő javára.
Fel vették Hazának a'
kötelességét,
Enek mindenekbe az ő tehetségét,
Királyhoz
tartozó engedelmességét,
Törvényekben álló néminéműségét.
Szint úgy a'
Királynak fontolták hatalmát,
Miként intészheti maga
Birodalmát,
Melly számmal veheti törvényes jutalmát,
És
szükségben miként nyújhattya óltalmát.
Egy jó lelkű Király
többet nem is kíván,
Tsak mennyi törvénybe ki van téve nyilván,
Ha
túl akkar menni az adó summáján,
Épitt erőszakon, nem a'
maga jussán.
Igaz: nagy ereje, de még
is határos;
Mert máskép lehetne az hatalma káros.
Bíro: melly
alatt van kereskedő város,
Ha kegyetlen abba; el pusztúl sok Áros.
De még is a'
Király lévén Ország Feje,
Haza Törvényinek ez edgyik
veleje,
Világi, Egyházi, Rendnek mind ketteje,
Hogy tűle
fügjenek, ebbűl ál ereje.
Isten rendel Királyt,
hogy Ország légyen ép,
Ezt annak hatalma tartya fent
mindenkép,
Őtet nem tisztelni, rút dolog és nem szép,
A'
Király tsak Király, koránt sem festett kép.
De már régen tudták
Hazánk Oszlopai,
Kiknek Ország terhét tartyák két vállai,
Hogy
az Lakosoknak panaszra okai
Nem lesznek, sőtt jóra fordúlnak
dolgai:
Mert a' Fejedelem
Attyok kiván lenni,
Hogy el hidgyék, erre hitet is fog
tenni,
Ujságot, új szokást, bé nem akar venni,
Mindenek a'
régi lábon fognak menni.
Conferentziába így is
végezének,
Hogy már most Sessiók folyton folyt lennének,
Azokba
Diplomát olyt építtenének,
Melly eleget tenne a' Király
kedvének.
Ha ezen Diplóma egyszer
el készűlne,
Új Deputatió megint Bécsbe menne,
Ha egyszer
alatta Király neve lenne,
Az Ország fejébe illyen kérést tenne.
Hogy kérné Felségét
egész Ország árra,
A' melly óhajtva vár kegyelmes
Urára:
Méltosztatna immár le jönni Budára,
Légyen Jobbágyinak
vígasztalássára.
Kivánnya űltetni Királyi
székére,
Koronáját tenni fel kenet Fejére,
Hajollyon Országnak
ezen kéréssére,
Árva Jobbágyinak légyen örömére.
Ezen nagy dolgokat midőn
így intézték,
Conferentziákba a' fejeket törték,
Staféta
jött! szolgák aztat jelenteték
Ország Bírájához, azt fel is
vezették.
Cancelláriustúl ez
levelet hozott,
Melly nagy kivánságot Urakba okozott,
Ujságot
hallani, minden kivánkozott,
Soknak vólt homlokán ráncz, sok
sohajtozott.
Az Ország Birája lassan
mint olvasta,
Hol mosolygott, hol meg a' fejét
csaválta,
Észre vette minden, mivel ezt csinálta,
Hogy az ebbe
írott dolgokat csudálta.
Mihent elolvasta,
mondá, ez nagy Újság,
Csudálni fogja ezt az itt való Világ,
Már
itt tovább nem tart Diætát az Ország,
Pozsonyba fog
menni az egész Uraság.
Mert Királynak ímé, e'
parantsolattya,
Hogy Pozsonyba magát meg koronáztattya,
Mindent
ott végzeni, légyen akarattya,
És ezen szándékát meg sem
változtattya.
Tizen ötödike November
havának,
Éppen neve napja szent Patrónussának,
Napja lesz
esendő koronázássának,
Meg másolhatatlan tárgy e'
szándékának.
Ország Bírájátúl, a'
mint meg hallották,
Kezeket minnyájan Urak öszve csapták,
Ezen
nagy változást felette csudálták,
Mi történt! Mi dolog! minnyájan
mondották.
Azért mingyárt más nap
Sessió tartatott,
A' Deputátio Bécsbe mért mulatott,
Relatió
errűl Érsektűl adatott,
De hogy semmi sem nyert, az is meg
mondatott.
Ennek dolgát Ország már
fel sem is vette,
Mivel, a' jött Levél azt el felejtette,
De
Érseknek még is köszönetét tette,
Hogy Haza szándékát bőltsen el
végzette.
Erre az Országnak Bírája
fel állott,
Mint szokássa, hangos szavakkal kiáltott,
Tekéntetes
Haza! vettem nagy újságot,
Mellyet itt még senki sem hallott, sem
látott.
Cancelláriusnak vettem
a' Levelét,
De hogy ennek értse minden a'
velejét,
Ítélő Mester Úr vegye szokott helyét,
Olvassa fenn
szóval leg kisseb tzikkelyét.
Palotának állott kellő
közepére,
Olvasván esset is minden értéssére,
Hogy Kiraly le
nem jön Ország Gyűlléssére,
Koronázássának végben vitelére.
Hanem mind ezeket
Pozsonyba rendelte,
Hogy ki ki tudhassa, abba
jelentette,
Fontossak okai, azért eztet tette,
Mint kő száll
meg is áll ezeknek mellette.
Ezt halván, vala itt
igen nagy zendűlés,
Zsidó mise vólt e', és nem Ország
Gyűlés,
Ki így szólt, ki amúgy: nem vólt edgyesűlés,
Kevés
vólt, kiben vólt békességes tűrés.
Szóllottak: Pozsonyba mi
éppen ném menünk,
Mert ki téríti meg a' mi nagy
kőltségünk;
Nem Pozsony; hanem ez koronázó helyünk,
Országnak
közepe Buda, itt van Népünk.
Hogy ezen Zajgásnak
egyszer vége légyen,
Kinek kinek dolga itten hasznot tégyen,
A'
melybűl az Haza, bóldogúlást végyen,
Szólt Ország Bírája fen
szóval imigyen;
Hallottuk: a'
Király, hogy mit kiván tőlünk,
Ha tsak kiabálunk, így hasznot nem
szűlünk,
Egész Európa majd mit tart felőlünk,
Ide nem lármáért,
de haszonért gyűlünk.
Igaz; hogy e'
város közepe Országnak,
Itt öszve van gyűlve színe az
Hazának,
Tapsol itten léttén a' szent koronának,
Óhajtná
le jöttét maga Királlyának.
De ki az! ki ebbe, néki
gátlást tehett?
Parancsolattyán túl az Ország sem mehett,
Hogy
ezt meg másollya: már kérni sem lehet,
Nincs mit tenni mást; tsak
hajtsunk térdet, 's fejet.
Úgy van, hogy valaha,
Rákos mezejére,
Jött egész Nemesség Ország Gyűlléssére,
Koronát
ott tette Királlya Fejére,
És ott esküdött is Hazánk törvénnyére.
De hányszor nem ment e'
végbe Pozsonyba is,
Hányszor nem végződött ez Fejér Várot is,
Úgy
é? koronáztak Királyt Sopronba is,
Sőtt még az Hazába, több más
helyeken is.
Magnássok Pozsonyba,
hogy sokat kőltenek,
Úgy teczik Budán is kincset nem
gyűjtenek,
Kiknek Diurnumok vagyon, úgy tehetnek
Ott is; mint
itt tesznek: 's szint annyit ehetnek.
Talám hasznunkra lesz,
Király kivánsága,
Tudgyuk, hogy Hazánknak légyen boldogsága,
Azon
van, az az ő egész buzgósága,
Ki teczik tettéből, már sok
valósága.
Figyelmezvén ki ki
fontos beszédgyére,
Más szándék férkezett minnyájok szívére,
Fel
áltak minnyájan, 's így szóltak végtére,
Mindent tészünk
kedves Királyunk kedvére.
Ezekre tovább is, így
folytatta szavát,
Ha így van a' dolog; tehát új
Diplomát
Építtsünk, és tegyünk mi hasonló munkát
A'
Carolinumhoz: 's éppen nem más formát.
Külömbözőt Király bé sem
is fog venni,
Második Táblának kell e' munkát tenni,
Azon
kell hát ennek kézzel lábbal lenni,
Hogy hamar kész légyen, 's
nem rák lábon menni.
De itten is esset egy
kevés koczódás,
És nem másbúl áradt ezen Czivakodás,
Első Tábla
mondván, a' Sessio tartás
Hogy ne lenne mixta, ellenzé ezt
a' más.
De mivel az idő igen
rövid vala,
Holnap, holnap után, mint szél vész szalada,
Egy
nap a' más után mindenkor halada,
És így igen kevés idő fent
marada.
Végtére minnyájan azon
meg edgyeztek,
Hogy mixta Sessiók legyenek, végzettek,
A'
kik a' Diplomát munkállyák, rendeltek,
Dolgoztak is ezek, 's
éppen nem hevertek.
E' reménység
felett hamar el is készűlt,
Edgy szép iffiú Gróff ezzel póstára
űlt,
Francofurtumba mint Pegasus úgy repűlt,
Ezt nem tette
vólna öreg Úr, 's meg őszűlt.
Ez el ment; és nékem
most időm szollani
Vagyon, 's mi szívemen van, azt ki
mondani,
Nem lehet mellyembe aztat szorítani,
Félek: meg
találna a' Súllya fojtani.
Tudgyuk: Bécsbe lévén
azon nagy követség,
Hogy azzal sok Gróff vólt, Báró, sok
Nemesség
Dítsirte is őket egész Bécsi kösség,
Mivel fénylet
rajtok sok magyar ékesség.
Sokan azok közűl jövén
Dietára,
Szert tettek, az igaz, 's szép magyar ruhára,
Bár
ért is beretva gyakran orczájára
Soknak: de gondgya vólt, még is
bajúszszára,
Mert látta, hogy Budán
azt ki ki neveli,
Azt kinek nem is vólt, már az is pederi,
Mivel
a' Nemzetnek evvel kedvét leli,
Mert ez tulajdona, 's
nem másért viseli.
Azért hát Bécsbe is mind
bajúszszal indúlt,
Látván őket, vérem egészszen fel
posdúlt,
Őrömtűl a' szívem rebdeset 's vólt vídúlt;
De
hogy viszsza jöttek, majd hogy el nem ájúlt.
Mert a' mint
tekinték sokaknak szájára,
Néztem orra alatt bajúsz
kopaszára,
Forrt a' méreg bennem, 's mondám
utóllyára,
Valamit kellene vetni tarlójára.
Ki így cselekeszik,
mondhatom, hogy ész e!
Mindenkor változni, szívébe is kész
e!
Különös szépséget, ölt magára 's tész e!
Ollyat mind
Tehénnek, az hatrúlsó része.
Nem Hazafi, korcs a'
ki így cselekedett,
Idegen Vérrel a' vére keveredett,
Annya
paplannyátúl más is melegedett,
Panádlin[18]
nem magyar étken nevekedett.
Más az; bajúsz nélkűl a' ki járt
szűntelen,
Tovább is úgy járhat, 's maradhat esztelen,
De
melly már viselte, 's változik hirtelen,
A' tanács
adássa illyennek képtelen.
Vagy tart, hogy
bajúszszal majd őt nem szereti
A' szép Nem: és ha azt
csókjával érteti,
Meg szúrja, a' mellyért őtet ez meg
veti,
Még pirongatással végtére illeti.
De már ez helyes ok, 's
illy az igaz Magyar,
Keresztény is, mivel szeretni is
akar,
Magasztallyad nevét Bordélyba lakó kar,
Mert látod
kedvedért mit nem tesz ezen Tar.
Főldim! vagy van, vagy
nincs hitves Feleséged?
Ha van! bajúszodért, hidd el, nem
ellenséged,
Sőtt ha Magyar; azzal jobban szeret téged,
Tekincs
az Hazába, lesz sok példád néked.
Ha mátkás vagy, 's
magyar Leányt kivánsz venni,
Tsak bizonyos légyen, hogy Férje
fogsz lenni,
Nem fogja engedni, bajúszod le tenni,
Ollyannal
nem kiván még tánczba is menni.
De mért? azért mivel ő
Attyafisága,
Attya, Báttya, Ötse, minden rokonysága,
Bajúszt
visel, körűl lévő szomszédsága,
A' szemnek pediglen ez
tulajdonsága;
Hogy ha az emberen
mindenkor edgyett lát,
Aztat meg nem látván, véli, lát már
hibát,
Bajúsz le tétele ejt orczán olly csudát,
Melly a'
szemnek mutat fertelmest 's rút butát.
Ha pedig Vad Nimfa, a'
kit Te szeretel,
Érte bajúszodat le teszed, vétkezel;
Ne hidd
kopasz szádért, hogy szívébe leszel,
Hanem aranyiddal ennél
mindent teszel.
A' Vérbe Természet
ólt hazafiságot,
Haza szeretetet, 's több tulajdonságot,
És
tsak olly Magyar szív érhet korcsosságot,
Mellynek Attya ágya
kapott sógorságot.
Minden Nemzet kivált
szereti Nemzetét,
Idegennek fel sem veszi őltözetét,
Nem
erőltetheti arra természetét,
Örvend, hogy az Isten el nem vette
eszét.
Az egész világon híres
mi Nemzetünk,
Minden szemnek tetszik a' mi
őltözetünk,
Hajunkkal, bajúszszal való viseletünk,
Szép színbe
is vagyunk, mert igen jó Egünk.
De mégis, fájdalom!
melly nagy sokasága
Az abajdoczoknak, kiknek bolondsága
Nem
szűnik: 's előttök Hazának Fisága
Meg hólt, de módiknak él
nálok Ujsága.
Gondollya sok Bécsbe, ha
bajúszszal menne,
Tsak kétség esésre azzal ottan lenne,
Hazánk
köntössébe ha ott meg jelenne,
Ezzel a' Dámáknál figurát nem
tenne.
De tsak korcs Magyarnak
van illy ítélete,
A' kinek Honcz Jirgtűl vagyon
eredete,
Ennek az Hazához olly nagy szeretete,
Mint a'
kalmároknál rosz pénznek kelete.
Szemmel láttam én sok
külső Aszszonyokat,
Kik szívbűl szerették a' Magyar
Urakat,
Örömest pedrették súgár bajúszszokat,
Csudálták, jól
fel vont Magyar Nadrágjokat.
Méltán is, mert itten,
Gavalér formáját,
Ki látták testének, minden
porczikáját,
Csudálták hát a' sok sujtásnak
czifráját,
Szabónak erre tett tsínos szép munkáját.
Olly Magyar, ki vassal
haját bodoríttya,
Kalpagot fel nem tesz, hóny alá fordíttya,
Bár
Magyar Nadrággal a' testét boríttya,
De ahoz gombokkal nem
szíjjal szoríttya;
Illy is mint fent írtak,
éppen olly szép Alak,
Nemzetünk szemettye leg utolsó salak,
Bár
ne kerítenék Hazánkba ezt falak,
Ennék meg a' férgek, vagy
a' fene vadak.
Ó Nap! Sugáridat
illyenek testére
Ne terjeszd, ne ereszd sekélyes szívére,
Nem
lehetz ezeknek már segitségére,
Vakok: nem nézhetnek súgarid
fénnyére,
E' vólt, mellyet
szívem únszollott mondani,
A' Magyar Hazának elibe
nyujtani,
Ó! vajha lehetne őket gyógyítani,
Bódúlt fejeiket
helyre állítani.
A' Dunának hídgyán
dél után állottam,
Hazánk dolgairúl egy Úrral szóllottam,
A'
Gróff meg jött vólna, tőle mint hallottam,
Szint akkor véle ott
öszve találkosztam.
Azért mingyárt más nap
tartattatott űlés,
De már arrúl éppen nem tétetett kérdés,
Hogy
Pozsonyba lesz e' ezentúl a' Gyűlés,
Mert
váltoszhatalan e' Királyi végzés.
Országnak ékessen a'
Gróff elő adta,
Francofurti úttyát miképpen folytatta,
Őtet
melly szívessen a' Király fogadta,
Neve is Diplomán légyen,
meg mutatta.
Meg igérte, úgy mond:
hogy a' szabadságot,
Szokásokat, Törvényt, mint fő
bóldogságot,
Mind meg erősíti, nem hoz bé újságot,
Kiáltot is
erre, ki ki sok vivátot.
Az Ország Bírája fel
ált, eztet szólván,
Tekéntetes Haza! már mi itten Budán
Többé
nem járhattunk Ország dolga után,
Tanácslom, indúllyunk Pozsonyba
szaporán.
Szent Koronánknak is fel
kelletik menni,
A' két Méltóságnak mellette kell lenni,
Kik
annak őrzői; szűkség is fel venni,
Hogy fegyveres Népet melléje
kell tenni.
Hogy ha az Országnak
teczik, tám jó lészen,
Ha Nándor Ispányi Bandérium készen
Tarttya
magát; bár nem mégyen el egészen;
Tizen hat, tizen nyóltz itt
eleget tészen.
Jó lesz! jó lesz! egész
Ország fel kiáltott,
Minden útnak készűlt, és sok ahoz
látott,
Hogy pénzt kereshessen, sok zálogot váltott,
Mellyet
itt, és Pesten 's ó Budán be mártott.
Hanem a' két város
az Urakat szánta,
Mert jó szürettyek vólt, hogy vége lett
bánta,
Kalmár az ausztziglit egész öllel hánta
Urak asztalára;
sok itt kardott ránta;
Mivel olly goromba, 's
nem tud betsűletet,
Nem ád Nagy Uraknak illő tiszteletet,
Tám
vak, hogy nem láttya, a' nagy készűletet,
Pozsonyba kell
menni, nem tesz ítéletet.
Hogy az Ország ottan
most nőttön nő,
Nem az Ausztziglikon, de fejek ebbe fő,
Illy
bagatellákra nincsen itten idő,
Tudgya; hogy Fársángra majd ki ki
meg le jő.
Nem jött
egy nagy Úr is azért Diætára,
Hogy kalmár, Rácz, Zsidó
futkosson házára,
Török, Tatár talám nem jött még nyakára,
Várhat
mindenike a' maga sorára.
Már most Pesten, Budán,
minden izgott, mozgott,
Hintók,Társzekerek körűl frissen
forgott,
Adott a' Pozsonyi út ezeknek dolgot,
A'
melly rest szolga vólt, mindenike morgott.
Minden kocsis kente
szekere tengelyét,
Laib Huszár kötöszte nyergéhez kengyelét,
A'
szakács el rakta castróllyát, vendelyét,
Konyha Lány meg lugzá
útra két pendelyét.
Bagazsiát rakták a'
Tár szekerekre,
Bíszták az Udvari meg hitt Legényekre,
Rá is
parancsoltak keménnyen fejekre,
Vígyázzanak, 's gondgyok
légyen mindenekre.
Engemet egy nagy Gróff
az utzán meg látott,
Jóseph gazda hallya! reám így kiáltott,
Ez
olly Ur, kit Isten szép értékkel áldott,
És ki életében gyermeknek
sem ártott.
Szóllot: Főldi! hát ked
hogy mégyen Pozsonyba?
Tudom, nincsen lova; ez semmi azomba,
Kösse
ked holmiját öszve tsak egy lomba,
E' Bagazsiámmal lehet egy
halomba.
Maga meg fel űlhet azon
szekeremre,
Mellyben magam leszek, 's vígyázhatt
holmimre,
Ne is légyen gondgya iszomra eszemre,
Mert ebbe ked
dolgát bízom emberemre.
Szállásomon kérem,
légyen jó hajnalkor,
Meg fogok indúlni már három Órakor,
Majd
hívesbe megyünk, ha indúlunk jókor,
Harmat miat nem is lészen nagy
por akkor.
Régi jó Uramnak ezen
nagy malasztyát
Meg köszöntem, 's mondtam, hogy
parancsolattyát
Bé tölteni fogom, szentűl akarattyát,
Késleltetni
nem is fogom indúlattyát.
E' Gróff
kegyessége vala szám izére,
Mivel hogy juttatott ezen
szerencsére,
Tudom, más fel nem vett vólna szekerére,
Haza
mentem vólna Isten mezejére.
Meg is jelentem a'
parancsolt Órára,
A' Gróff mingyárt fel űlt, maga
Hintójára,
Fel kaptam itt én is hátrulsó bakjára,
És végig
feküdtem a' Párna zsákjára.
A' mint meg
indúltunk, véltem, elsők vagyunk,
Többi szekereket hogy mi hátra
hagyunk,
És a' Hintók között a' mi kerék agyunk
Meg
nem akad, mellyért mi hátra maradgyunk.
Azomba útzákon nagy vólt
a' tolódás,
Mivel mindenektűl esset az indúlás,
Esvén
kerekekkel sok öszve akadás.
Esset is sok törés, 's hámokba
szakadás.
A' Postiliónak Hi!
Hot! kiáltottak,
Nem mentek, hanem mint madár úgy szállottak,
Hat
lovas kocsisok, bakon fel állottak,
Utat nem adókra ostorral
csapkodtak.
A' Gróffnak hat
erős, szép mogyoró Peje,
Rázván bokrétáját mindeniknek feje,
A'
sok abraktúl is lévén jó ereje,
Úgy mentek, hogy lettünk minnyájok
eleje.
Mivel a' szekerek
sebessen menének,
Nagy száraszság lévén, olly nagy port
ütének,
Hogy súgárit látni, a' szép nap fénnyének
Nem
vólt mód; tartá ezt sok ég fellegének.
Izraëlnek majd illy vala
útazássa,
A' setét pusztákon lévén vándorlássa,
De tüzes
oszlopnak világosítassa,
Tette; hogy czéllyokhoz lehetett jutássa.
Az égbűl a' Manna
eledelekre húlt,
De itt a' nagy portúl, az ember majd meg
fúlt,
Tüzes oszlop helyet tsak egy gyertya sem gyúlt,
Bakrúl
sok le húlván, a' főldön végig nyúlt.
Izraëlnek Fűrjek vóltak
Táborába,
Sok mondá; tsak érjünk Pozsony várossába,
Részünk
lészen minden étkeknek javába,
Bísztattam: nem Galamb, Túzok szál
szájába.
A' Napnak forgássa
jutván már délére,
A' ki Fogadóba, legelső bé ére,
A'
vala szerencsés, mert szobát is kére,
De ennek 's ételnek
nem ólcsó vólt bére.
Mivel hogy sebessen a'
Gróffunk hajtatott,
Minden Fogadóba hamar bé juthatott,
Hamarébb
is, mind a' többi indúlhatott,
Jókor ejtszakára megint meg
szálhatott.
A' melly Fogadóba
száltunk éjtszakára,
Már ott rá akadtunk a'
Bagazsiára,
Minden rendin mene parancsolattyára,
Mert kegyes
Úr; hajlik cseléd a' szavára.
Én szemmel tartottam a'
Tár szekereket,
Hogy meg ne lophassa valaki ezeket,
Vagy is ki
ne húzza a' tengely szegeket,
Leg inkább vizsgáltam a'
Láda pléheket.
Egy jó himlős görtsös
vala a' Fegyverem,
Gondoltam, meg kenem, 's ugyan jól
meg verem
A' Tolvajt: bár légyen esmérős emberem,
Tudtam,
hogy a' Grófftúl ditséretem nyerem.
Hogy így gondolkodtam,
egy rongyos Németet
Láttam Dorogon: hogy ez a'
szekereket
Nézi, és késével vág már köteleket;
Szóltam; most
fel adom a' végső kenetet.
Erre görcsösömmel válla
köszt meg intém,
Hogy én is itt vagyok, néki meg jelentém;
Orrára
is bukkot, a' mint meg legygyentém,
Kelly fel kedves sógrom,
már magát is mentém.
A' Gróff mind
ezeket látta, és nevetett,
De hogy jól vigyázok nyertem
ditséretet,
A' sok Aubé után, láttuk a' Németet,
Hogy
nyakába vette a' füzes bereket.
Az után mindenüt
szerentséssen mentünk,
Gróff gratiájábúl jól ittunk, 's jol
ettünk;
A' hol meg szállotunk kedvünkre pihentünk,
Negyed
nap estvére Pozsonyba termettünk.
A Gróff Francofurtba a' meddig
mulatott,
Azon idő alatt űlés nem tartatott,
A'
Gavaléroktól Buda únattatott,
Mulatság kevés vólt, dolgok sem
adatott.
Fortunánál[19]
a' mint ők Piliárdoztak,
Végezvén le űltek 's azon
panaszkodtak,
Hogy hoszszú üdejek igen únatkoztak,
Tehát mit
tegyenek, arrúl tanácskoztak.
Egy
mondá: minden nap mennyünk paripázni,
A' más szólt: Tokokat
jobb lészen halászni,
Harmadik: leg szebb lesz, Tavakon
kacsázni,
Egy Gróff szólt: minnyájan mennyünk mi vadászni.
Brávo: kiáltottak, rá
áltak szavára,
De mikor? kérdeszték, 's kinek határára,
A'
hol akadhatnánk vadaknak számára,
Szóll a' Gróff: tsak
mennyünk a' Vértes allyára.[20]
Indúllyunk
szombaton, vasárnap ott leszünk,
De itt az a' kérdés, hogy
ottan mit eszünk,
Mert ott enni valót még pénzen sem veszünk,
Ha
tsak jó előre rendelést nem teszünk.
De ezen kérdésnek itt
hamar vége lett,
Szólt kiki, hogy minden egy konyha
szekeret
Vigyen el magával, erre mindent tehet,
Ezen
gondolatnál jobb egy sem is lehet.
Gavalérok száma állot
tizenhatbúl,
Gróffok, Bárók, és Fő nemes Iffiakbúl,
Deli szép
termetű, ékes virgantzakbúl,
Kik a' medvével-is bírhatnak
ollyakbúl.
Ezek Lisztet, Borsót,
Lencsét, szalonnákat,
Vajat, Tojássokat, sót, füstölt
sunkákat,
Lúdakat, Tsibéket, Réczéket, Pulykákat,
Kávéval,
Tzukkorral meg tőltött ládákat
Rakatták a' magok
konyha kocsijára,
De főkép kiáltott kiki szolgájára,
Hogy nagy
gondgya légyen boros hordójára,
Tokai borral tőlt számos
Butellára.
Vólt itt Silvórium, vólt
itten Rozólis,
Volt Czitrony, és mindenféle Fűszerszám
is,
Rizskása, Olasz sajt, sváb apró Dara is,
Mondhatnám, hogy
tám vólt itten madár Téj is.
Port, srétet golyobist,
mázsa számra vették,
Sok vólt, a' tűztűl is, mivel ezt
féltették,
Külön Tár szekérre vigyázással tették,
Stuttzokat,
Flintákat a' Lovászok vitték.
Minden Gavalérnak vólt
kétt Paripája,
Jáger, két Lovaszsza, és egy Laib Huszárja,
Elsőre
vólt bízva a' bagazsiája,
Készen vólt négy szakács, négy
Gróffnak szolgája.
Szólla egy Gavalér:
Urak! igaz 's való,
Hogy jól fel készűltünk az nem
tagadható,
De a' vadászatra Agár kell, és Kopó,
Szükség
pedig, hogy a' mindenik légyen jó.
Kiknek vannak tehát, jó
's híres kopói?
Kik öznek szarvasnak egyaránt
hajtói
Legyenek: Medvéknek, Vadkan álíttói,
Agarak, Nyúlaknak,
's Rókák el kapói.
Egy mondá: én nékem hat
olly kopóm vagyon,
Hogy ha el nem lövik nyúlat, hajtya agyon,
Az
Özet, vagy Szarvast, mind szárazon, fagyon,
Egy aránt lógattyák,
valamint lágy Havon.
Más szólt: a'
Tiszán túl lévén Quartélyomba,
Vadásztam sok tilos erdőt
allattomba,
Gombasson[21]
Avasba[22]
itt nem tilalomba,
Özet, Nyúlat, Rókát, lőttem egy halomba.
Mármarosba innét által
tétettettem,
Nincs száma, a' mennyi vadat itt
ejtettem;
Szarvast, kant, vad kecskét sokat le
fektettem,
Medvéknek bőrivel ágyam teríttettem.
Nem
egyszer hágtam fel a' Pap asztagjára,[23]
Hát
hányszor nem mentem Jódi Magurára,[24]
Onnat
le siettem a' Czibles allyára,[25]
Hogy
ott akadhassak vad kecskék nyájára.
A' Kornétet,
Petroszt, egyaránt meg jártam,[26]
Állássomba
itten a' Medvékre vártam,
Ruszka Polyánának, Grebennyén is
áltam,[27]
Itten
egy vad Pávát egy fenyűn meg láttam.[28]
Vigyázó
madár ez, vigyáz életére,
Leg kisseb mozgást is fel vészen
szemére,
A' mint hozzá lőttem, még is szerencsére
Le
zuhant e' magos fenyű fa tövére.
Olly kopóim vóltak ezen
Vármegyébe,
Hogy a' Medvéknek is állottak szemébe,
Vóltak
bár melly vadnak ezek kergettébe,
Puskásnak hajtották aztat
elejébe.
Ezek fajtájábúl vagyon
még nálam hat,
Ha teczik, Petzérem ezekkel ballaghat,
Tudom
eleikbe hogy egy kutya sem hat,
Az egész Hazánkba nincs illy kopó
fajzat.
Szólt más: három kuplit
Lengyel Országábúl
Kaptam én; Radzivil, Hertzeg
udvarábúl,
Szálkások; kerűltek mind Kurlandiábúl,
Ott való
Hertzegnek ebei fajábúl.
Tudom; hogy ezek is
magokért ki tesznek,
Mert akár melly vadat fel üttnek, 's
fel vesznek,
Hajttyák, mig lövéstűl ezek el nem vesznek,
Sokat
el is fogván, maguk is meg esznek.
Mondották: tizen nyoltz
kopó elég lészen,
Ennyi, mint ötven rosz, sokkal többet
tészen,
Kutyáknak Bárány láb, zab liszt, van már készen,
Így
minden készűlet meg van már egészszen.
Dehogy van! egy Úr
szólt, ez még mind nem elég
Mert a' Vértes mellet van
mingyárt nagy térség
Sok mocsáros helyek, nádas
Rekettyeség,
Csátés, és zsombékos, el terjedő Rétség.
Rókák, és Farkasok
ezeket szeretik,
Ha egyszer magokat ezekbe vehetik,
Ritkán
essik, őket, hogy ki kergethetik,
Hogy bé ne fussanak, rendelés
tétik.
Mi nékünk is tehát
rendelést kell tenni,
Vélünk három poráz Agárnak kell
lenni,
Ezekkel az erdő szélekre kell menni,
És kies dombokon
állássokat venni.
Hogy ha Rókát, Farkast
kopók az erdőbe
Találnak hajtani, ki kapna mezőbe,
Ezt mingyárt
Agarak vehessék űzőbe,
Ne engedgyék bújni, a' Nádas sűrőbe.
Szólt egy: udvaromba
vagyon három Agár,
Minap kűldé őket Moldvábúl egy Bojár,
A'
neve ezeknek Fáta, Ficsor, Hajdár,
Csuda: mind hármának hátrúlsó
lába szár.
Fülök mind Vislának,
nagyok le tsüggenek,
Farkok hoszszú görbék mint kard le
függenek,
Ezek hoszszú szőrrel végig bé nőttenek,
Többi szőrök
aprók, mint bársony fénylenek.
Egy szürke, más fejér,
harmadik fekete,
Haragos, és tüzes ezek tekéntete,
Múlt nyáron
negyven hat Rókáknak élete
Fogyott el általok, ment egy sem
lehete.
Más mondá: nem régen, én
is hármat vettem,
Meg vallom, nehezen szert reájok tettem,
Négy
általag aszszú borokkal fizettem
Árokat: örűltem, hogy így
meg-ejhettem.
Ukrainábúl őket hozta ki
egy Schlachta[29]
Egy
Tatár Mursátúl, mondá, hogy ő kapta,[30]
Ditsérte,
de pénzért adni nem akarta,
Borokat vett tőlem, 's borért
ide adta.
Esküdött,
hogy vélek már sok Farkasokat
Fogatott; nyúlakra tartana
másokat,
Agarakat én még illyen fogasokat
Nem láttam; majd
tesznek ezek kapásokat.
Mind a' három
szálkás, egynek neve Hancsár,
Ordas ez: a' másik fekete mint
bogár,
E' Drák: nyöstyén Firka, olly könyű mint madár
Visel
mind a' hárma örvöt, mellyen van zár.
Szólla ezek után még itt
egy Gavalér,
Már Agaratokra több ditséret nem fér,
Három
Agarammal, mind a' hat fel nem ér,
Tudom fajtajokbúl majd
minnyájatok kér.
Edgyik Tigris szőrű, e'
nevet is visel,
Másnak Soló neve, ennek meg is felel,
Mert ez
hét, nyólcz nyúlat, ver maga hamar el,
Fejér; két pofája festet
piros jegygyel;
A' harmadik Dafne,
sas köröm van lábán,
Nyöstény ez, olly tarka, mint a' habos
márvány,
Karmolássok vannak a' két lapoczkáján,
Héjuszt
fogott minap Vissegrád vár táján.
Generális Báttyám Oláh
Országábúl
Hoszta; származássa van Natoliábúl,
Onnat való
Basát, űzvén Kladovábúl,
Lovászsza húszta ki ennek Quartéllyábúl.
Ezek hogy így folytak,
egy Úr meg sajdított,
Háttal álván hozzá, magához
fordított,
Jöjjön ked vadászni, Főldi! így szóllított,
Hivássa
Urak köszt, nagy katzajt indított.
Katzajokra mondám: az
Urak nevetnek,
De hidgyék, nincs száma, nyúlaknak,
özeknek,
Mennyinek lett vége Puskámtúl élteknek,
Szarvasok, Vad
kanok, Medvek el ejteknek.
Sok Farkasnak bőrit
húztam én rámára,
Meg lövött Rókákat ki venné pennára,
Számoknak
mondhatom nincsen is határa,
Szekerekkel hordtam Rosnyóra vásárra.
Sokat vadásztam én
Mátrának hegyeit,
Diós Győri Biknek setét mély vőlgyeit,
Bakony
erdejének sok sürő Tölgyeit,
Fatranak, Tatranak, kősziklás
Fenyveit.
Szólla egy Gróff: meg is
üté jobb vállamat,
Mondá: hogy el hiszi én minden szavamat,
Űllyek
kotsijára, bízzam rá magamat,
Véle ne sajnállyam meg tenni útamat.
Jó Puskát, golyobist,
port, srétet adattatt,
Tüznél, vagy Sátorba magával hálattatt,
A'
Hajtásokban is melléje állattatt,
Étellel, itallal, mindenütt
tartattatt.
Meg hajtva mondottam:
hogy akarattyára
Rá hajlok, el menek parancsolattyára,
De a'
kiknek vóltam elébb katzajjára,
Kivántam, hogy Medve jönne
minnyájára.
Korán minden Petzér meg
fuvá a' kürtött,
Kopóra, Agárra kiáltott, süvöltött,
Ezek
Orditássa Urakat fel költött,
Mingyárt mindenike vadász ruhát
öltött.
A' kopók párossan
hányattak szvorkára[31]
Három
agárt fűzött Huszár pórázzára,
Vigyázott, hogy lova ezeknek
lábára
Ne hágjon: akasztott korbátsot vállára.
Elől
a' Peczérek mentek a' kopókkal,
Követték Agarak a'
Laib Huszárokkal,
Utánnok a' kocsik többi Jágerokkal,
Én
is Gróff szekerén el mentem azokkal.
Még a' Gavalérok
tsak akkor készűltek,
Fölöstökömözni kávéhoz le űltek,
Három
fertály ötre vólt, hogy öszve gyűltek,
Pontba ötöt ütvén,
paripákra űltek.
Víg kedvel, 's
jádzodva ezek meg indúltak,
Még Mókust sem láttak, már is vadak
húltak,
Vadász késseikhez itt is hozzá nyúltak,
Ezekkel
Medvéket, vad Kanokat szúrtak.
Szombaton indúlván,
vasárnap Déllére
Érkesztünk a' Vértes erdő közepére,
A'
Gavaléroknak vártunk seregére,
Ez is szerencséssen hamar ide ére.
Van itten egy kerék,
Parlag forma szép Tér,
Mondák; ezen helyen mi mindenünk meg
fér,
Sátorok, Paripák, ebek, konyha szekér,
Erdővel kerített,
bennünket szél sem ér.
Minden szekerekbűl egy
sort formáltattak,
Ezeknek bal szárnyán, kötelek
vonattak,
Melléjek Paripák rendel állíttattak,
Mivel kötve
vóltak, el sem szaladhattak.
Konyha kocsik után vólt
a' második sor,
Ezen vonatott ki négy szép és nagy
sátor,
Jobbrúl gödröt ástak, ebbe vólt mind a' bor,
Mind
úgy tűnt e' szembe, mint egy hadi Tábor.
Hátrúl szakácsoknak,
hantbúl építtettek,
Tűz padot, a' mellyet körűl
keríttettek
Fiatal tőlgyekkel, már nem is félhettek
Széltűl
hozó portúl, itt bátran főzhettek.
Az erdőnek szélin,
Petzérek Gunyhókat
Csinálván; el zárták, Agarat, 's
kopókat,
Adhassák is nékik az enni valókat,
Nyárfábúl véstek ki
jó széles valókat.
Sátorokhoz közel vólt
egy kőszikla Hegy,
Meredek, mellyre is senki rá fel nem
megy,
Tövén; mint egy ajtó, láttzatott ollyan jegy,
Szólt a'
Gróff, mi lesz a'; Főldi nézd meg, eredgy.
Parancsolattyára leg
ottan siettem,
Oda érvén, mingyárt meg is sejdíttettem,
Hogy ez
ajtó légyen, a' Grófnak intettem,
Mig el jött; meg nyitám,
egybe bent is lettem.
Sziklábúl ki vágva vólt
itt egy szobácska,
Kőbűl munkált asztal, ollyan
nyoszolyátska,
Szegletben egy belől fülő kis kályhácska,
A'
hol a' füst ki ment, óldalt vólt nyiláska.
A' falon ki vágva
láttunk Feszűletet,
Remete Pál képét, és halál fejeket,
Ezekrűl
a' Gróffal tettünk ítéletet,
Hogy a' ki itt lakott,
Remete lehetett.
Egy kis ablak is vólt a'
jobb fala mellett,
Ki bé ment, mindennek meg hajlani kellet,
Magos
ajtót vágni, itten ki sem tellet,
Hallottuk; múlt télen itt egy
Farkas ellet.
A' sok Gavalérok,
mind ide jövének,
Minden szöget lyukat öszve nézegének,
Itt
hálni kivántak, hogy ha el férnének,
De lehetetlen vólt; ebbe
edgyezének:
Hogy e'
szobátskába a' port bé tehetik,
Sem tűztűl, sem víztűl, azt
itt nem félthetik,
Le tétele ennek jobban sem eshetik,
E'
helynek más hasznát ők úgy sem vehetik.
A' poros tonnákat
mingyárt bé is vitték,
A' Jágerek sorba szépen
helyheztették,
Ablakját bé dugták, ajtaját bé tették,
Rekeszére
egy Gróf lakattyát vetették.
Vetvén szemeimet a'
főldnek színére,
Találtam én itten egy szűk ösvénykére,
Menvén
rajta, éppen nem vitt e' meszszére,
Hanem egy gyönyörű kút
forrás fejére.
Ezt is a' Remete,
mondtam, építette,
Faragott kövekkel körűl kerítette,
Szép
Terepék Hársfa árnyékzott felette,
Ide nem más, tsak ő e'
szép fát űltette.
Aretúza talám, itten
vízzé nem vált,
Sem Narcissus itten nem szenvedett
halált,
Najadesek közűl itt egy sem is munkált,
Nem más, tsak
ő, ezen kút forrásra talált.
Sziklák hasadékja közűl
vólt forrássa,
Gyöngy forma cseppeket hányt fel
buzogássa,
Kövitseken csörgött ennek ki folyássa,
A'
kristály poháron ált vert izzadássa.
Reá akadtunk itt ivó
kanalára,
Meczve vólt tengeri Csiga formájára,
Tisza fa vólt:
nézvén több más czifrájára,
Néztem reá meczett, Noë Bárkájára.
Ittunk e'
kanállal, forrást körűl áltuk,
Ki ki, hogy még igyon, mi egymást
kínáltuk,
Friss is, jó is lévén, e' víz, hasznát
láttuk,
Mert meg könnyebbedtünk, minnyájan találtuk.
E' kőszikla
Hegynek mentem jobb részére,
Néztem Torony forma, sok magos
szirtyére,
Akadott itt szemem sólymoknak fészkére,
Bántam, nem
mászhatván Fiok ki szettére.
Innet is el menvén, nem
meszsze haladtam,
Egy mély, sűrő, setét vőlgybe bé
ballagtam,
Itten mit láthatnék, meg áltam, halgattam,
Víz
zúgást hallottam, de mást nem láthattam.
Kellemetes vólt e',
nem sérté fülemet,
Vize látássára gerjeszté kedvemet,
Kivántam
folyássán legelni szememet,
És örvendeztetni rajta a'
szívemet.
Oda érvén néztem mind a'
két partyára,
Hol vad szőllő, Málna, egy másnak hátára,
Öszve
folytak, szeder, komló, fák gallyára;
Szép zőld színt vetettek, e'
víznek habjára.
Gondoltam, Diánna, sok
szép Leányival
E' helyen vadászott, fördött nimfáival,
Itt
szaggattatta el önnön kutyáival
Acteont, és vérit fedi árnyékival.
Mert a' piros
Málnák, képzelődéssembe,
Mint annyi vér cseppek öttlöttek
szemembe,
Csontokat is látván itten egy verembe,
Meg
erősíttettem vélekedéssembe.
Azomba Pásztorok ide
érkezének,
Kérdem: ezen csontok mit jelentenének?
Feleltek:
Farkasok tavally meg evének
Itten két tehenet, 's azoké
lennének.
Lepény halak ezen vízbe
jádzodosztak,
A' kövi halacskák ebbe
ugrándosztak,
Pisztrángok sebessen úztak ficzkándosztak,
Szajkók,
Rigók, Zsolnák fákon kiáltosztak.
E' Sivatag vőlgybe
nagyot kurjantottam,
A' Gavalérokat ide kiáltottam,
El
jővén, nevettek, hogy jót kondítottam,
Mondák, mint Oroszlány,
ollyat ordítottam.
Teczet nékik e'
hely, főkép a' halacskák,
Bánták; nem volnának ő vélek
hálócskák,
Avagy Pisztrángokat fogó kis horgocskák,
Mondták:
itt nem fogunk, bár hánnyunk varsácskát.
Ezt halván, kiálték
itten a' szolgákra,
Frissen tsak Legények, ásókra,
kapákra,
Ássunk fel hantokat; rakjuk egy rakásra,
Hordgyunk
köveket is, tegyük azt egymásra.
Ezekkel a' folyót
keresztűl gátoltam,
El folyt vize, és már bokám sem
mártottam,
Mingyárt is százakként kézzel fel markoltam
Kövi
halacskákat, 's Uraknak nyujtottam.
Ezt látván, mindenik ide
tolakodott,
Ki Pisztrángot, ki meg Lepény halat fogott,
Látván
halak száma sokra szaporodott,
Mivel már sok szolga vélek meg
rakodott;
Hirtelen a' gátat
ketté szakítottam,
Jött sebessen a' víz, magam ki
ugrottam,
Térdig mind meg ásztak, én haza futottam
De ezzel
nagy katzajt, 's tréfát indítottam.
Minnyájan vizessen a'
tanyán termettek,
Nevetkezve mondták, miként meg ijedtek;
Egy
szempillantásba mivel vízbe lettek,
Mikor észre vették, már
ásztak, fördöttek.
Most minden Gavalér,
engem meg szeretett,
Hogy így bántam vélek, nyertem
ditséretet;
Kértek ezután is töltsem bé kedveket,
Tegyek
mulatságot, 's több tréfát illyeket.
Erre vacsorálni űltek az
asztalhoz,
Nevetve mondották: ma az halászathoz
Láttunk;
lássunk holnap már a' vadászathoz,
Ott is juttat Főldink
majd új mulatsághoz.
A' mig
vatsoráltak, két erdő kerűlő
Véletlen érkezvén, puskás vólt mind
kettő,
Tudták, miként fekszik ezen egész erdő,
Vad hol
tartózkodik, ha hajtyák, honnan jő.
Azért mind a'
kettőt itten marasztották,
Előre is mingyárt meg
ajándékoszták,
Hogy már is hazudtak, tallérok okoszták,
Kalaúzok
lesznek, azért tartóztatták.
Hittel petsételték, hogy
ezen erdőbe
Több vad lenne, mint van Kabótza mezőbe,
Úgy hemség
mint pondró, a' rothat tüdőbe,
Szúnyog sincs több akár melly
nedves sűrőbe.
Gondoltam; meg láttyuk
majd, hány zsákkal telik,
És a' Gavalérok kedveket mint
lelik,
Szekereket vaddal szolgák mint terhelik,
De tám hátokon
is könnyen el emelik.
Gavalérok mentek sátorba
nyúgodni,
Szolgák Gulyibákba, 's tüzekhez aludni,
Gondoltam,
majd holnap mennyi fog hazudni,
A' Puskás mindent lát, sokat
akar tudni.
Én is Gróff sátora mellé
heveredtem,
Mivel jó bort ittam, jó petsenyét ettem;
Mindjárt
is hortyogtam, mint hólt, ollyá lettem,
Egy nótát aludván, jókor
fel ébredtem.
Láttam hogy lovait Títan
zabolázza,
Auróra rózsáját, hogy ki nyillyon, rázza,
Az éj
setétségét ezzel le gyalázza,
El hajtván ki tessék Egnek szép kék
mázza.
Fel ugrottam, és egy
nagyot rikojtottam,
Ég! ég! kellyenek fel! Urak!
ordítottam,
Vizet! vizet! tele torokkal mondottam,
Ég! ég!
vizet ide! mindég kiáltottam.
Sátorokbúl Urak mingyárt
ki ugrottak,
A' Németh Jágerek pendelbe futottak,
Szolgák
is szaladván, Orrokra bukkodtak.
A' mint már minnyájan
hozzám el jutottak,
Kérdezték, no hol ég? a'
tűzre mutattam,
Hát nem láttyátok é? magam el katzagtam
Úgy é
ébren vagytok? nékiek mondottam,
Nézzétek hajnalik! azért
kiáltottam.
Mondák: meg íjesztél, de
jól cselekedted,
Mert ordítássoddal mind fel
ébresztetted,
Mingyárt indúlhatunk, ezzel aztat tetted,
De
ijettyét Főldi soknak meg vetetted.
Mig itten az Urak
frissen fel őltöztek,
Addig a' szakácsok tejes kávét
főztek,
Kész lévén, le űltek fölöstökömöztek,
Petzérek nyoltz
kopót szvorkákra kötösztek.
Tíz kopókat hagytak
hólnapnak napjára,
Kerűlők mondották, több vadak számára
Fognak
majd akadni; ma Özre, Rókára,
Azért nem is vólna szükség több
kutyára.
Agarakat ide nincs
szükség vigyenek,
Nincs itt közel térség, valamit tegyenek,
A'
kopók is könyűk, és aprók legyenek,
Hogy a' nagy sűrőkön
könnyebben mennyenek.
Meg indúltunk; hamar
értük a' vőlgyeket,
Kezdetin két Petzért hadtunk 's az
ebeket,
Egy kerűlőt is, ki tudgya a' helyeket,
Más
kalaúzunk vólt, máztuk a' hegyeket.
Fel érvén a'
vőlgynek, minnyájan Bérczére,
Kerűlő álíttá kit kit a'
helyére,
Kért, senki közűlünk hogy ne mennyen fére,
Sem hátra,
sem oldalt, sem pedig előre.
Mondá; hogy leg
roszszabb hajtásba bé menni,
A' helyet el hagyni, és más
helyet venni,
A' vad az el hagyott helyen fog termeni,
Ált
szalad, mivel ott Puskás nem fog lenni.
Kértem, hogy a'
Gróffot jó helyre állíttsa,
Bal felől Jágerét; ki őtt ne
tágíttsa,
Én jobb felől állok, a' többit indíttsa
Akár
merre, 's bár melly hellyekre fordíttsa.
Bértzeken a'
vőlgyet jól körűl állottuk,
Már kürtyöket fújják Peczérek,
hallottuk,
El is ereszték a' kopókat, mondottuk;
Azért
füleinket, mi ébren tartottuk.
A' kopók
serénnyen, a' sűrőket bújták,
Bísztattak Peczérek,
kürtyeiket fújták,
Fütyülésseikkel gyakorta újíták,
Kopókat
neveken huj hujjal szólítták.
A' Trubács özeknek
akadván nyomára,
Vagy hármat czihantott 's mingyárt a'
szavára
Mind hozzá futottak, ki erre, ki árra
Szaglált, hogy
akadgyon a' vadra magára.
Egyszer a'
Voldinka, el sikojtya magát,
Tyifi, tyafi, tyafi, kettőszteti
szavát,
A' többi meg halván ennek éles hajtát,
Segíték;
hallani szép vólt ezek hangját.
Kilencz özek vóltak így
egy garmadába;
Szépen olvashattam azokat futtába,
Szaladván a'
tulsó bércznek óldalába,
Edgyik a' másiknak szökött a'
nyomába.
Puskája sárkánnyát
minden itt fel vonta,
Sok a' pofájánál készen is
tartotta,
Reszketve a' vadat látni óhajtotta,
Bár semmit
sem látott, még is erányzotta.
A' túlsó óldalon
estek sok lövések,
De kevés özeknek lett ott el essések,
Mert
nem szűnt kopóknak az ő czehelések,
Sőtt még ujíttatott sebes
kergetések.
Éppen a' bértz
főben essett egy puska szó,
Ki ott lőtt hallottam, kiált Hahó
Hahó!
Tudtam vadat ejtett, mondottam már e' jó,
Mert
ugatta a' lőtt vadat ott egy kopó.
Ezen lövés után, több
részre szakadtak
Az özek: kopók is több felé hajtottak,
Három
ebek kettőt felénk fordíttottak,
Éppen a' Gróff előtt,
szépen meg állottak.
Az elsőt vette ő srét
stucza czéllyára,
Hozzá lőtt, mingyárt is bukkot az orrára,
Nem
bírhatván magát, dűlt bal oldalára,
A' Gróff oda futván, rá
térgyelt nyakára.
Nyöstény vólt, hamar is
ki adta páráját,
Melly reá hajtotta, meg látván kutyáját,
Végig
simogatta kedves hárfácskáját,
E' tsak nyalogatta főldön az
öz száját.
Örűltem, hogy jól lőtt,
a' Gróff, 's nem hibázott,
Bakját felém jönni látván,
öröm rázott,
Nyak szirt lőttem eztet, hogy szint úgy
bakázott,
Sebessen jött; este, azért karikázott.
E' Bakot emeltem
a' Gróff nyöstényéhez,
Itt van, had feküdgyün a'
Feleségéhez,
Bízok én a' Nagysád, 's magam
lövéséhez,
A' többi ritkán jut vad meg öléséhez.
A' túlsó óldalon,
edgyikérűl másra
Futottak az özek; hatnak is rakásra
Kellett
vólna esni, a' sok puskázásra,
De tsak egy essett ott annyi
sok hajtásra.
Már ezen hajtásba egy öz
sem maradott,
A' sok rosz puskás köszt bátran ki
szaladott,
Ki tudgya hogy eddig már meddig haladott,
Kár hogy
ött jó kopó utánnok fáradott.
Azért kiáltottam, hogy
ide jönnének,
Már héjába várnak, jobb öszve gyűlnének,
És az új
hajtásrúl rendelést tennének,
Mihellyest a' kutyák viszsza
érkeznének.
Tsak hamar minnyájan
mellettünk termettek,
Jágerek, Peczérek, Urak ide jöttek,
Itt
két özet látván, szemet meresztettek,
Hogy edgyet a' Gróff
lőtt, azon örvendettek.
Báró volt, a' ki
az elsőtt el ejtette,
Az is Bak; Jágere ezek mellé tette;
Hogy
annyi puska szólt, tsudálta felette,
És még is tsak három öznek
lett el este.
Itt Gavalér, Jáger,
szólga is puskázott,
Tizen hét vólt, a' ki közöttök
hibázott,
Egy mondá harmattúl serpenyűm bé ázott,
Más hogy
árnyékba ált, reszketett, mert fázott,
Más mondá; hogy tompa
nagyon a' kovája,
Vólt kinek fel lobbant, nem sűlt bé
flintája,
Vólt a' ki el esett, meg görbűlt puskája,
Több
illy hazugságot, mondott soknak szája.
Maga özét minden Gavalér
találta,
Mert vagy orra bukkott, a' mellyet jól látta,
Vagy
ki nagyon vérzett, hogy nyomát vizsgálta,
Sok előtt el is dűlt,
fel kőltét csudálta.
Más a' főldrűl
szőrit szedte két kezekkel,
Más a' bőrit tette; rostává
srétekkel,
El törvén négy lábát, el szaladt ezekkel,
Hogy ezek
így vóltak, petsétlék hitekkel.
Mig magokat menték sok
szép hazugsággal,
Puska por Tülkömhöz nyúltam
hamarsággal,
Tenyeremre önték port én gyorsassággal,
Meg
kevertem aztat turhas nyálossággal.
Mikor olly híg vala,
mint a' leg hígabb sár,
Mondám: Urak! az a' Jáger
szokás rég már,
Hogy a' ki hibázik, azt bűntetni nem kár,
E'
hát bűntetésse, 's mindenike így jár.
Akkor az újjammal
azoknak pofáján,
E' mázzal festettem bajuszt orra táján,
Ki
kétszer hibázott, két vonást orczáján
Húztam; pirúlt is e';
dupplán tett hibáján.
De rám azért egy is
haragra nem indúlt,
Sőtt sok nevettébe majd tsak hogy meg nem
fúlt,
Hogy azt le törűllye orczájához nem nyúlt,
Sok pökött, a'
kinek e máz szájjába húlt.
Peczérek kürtöltek, hogy
viszsza jőjjenek
A' kopók; két erős lövést is tettenek,
Egy
más után hamar itten termettenek,
Szüköltek, 's kedvekbe mi
reánk szöktenek.
Jágerek özeket frissen
fel bontották,
Béleket a' kopók elikbe ontották,
Fel
falván, Petzérek meg öszve lántzolták,
Özeket Lovászok lovokra
vonczolták.
Kerűlők vezettek minket
új hajtásba,
Egy óráig kellet menni az állásba,
Itt kopók is
mentek tovább mint a' másba,
Vőlgy elein hagytuk azokat
rakásba.
A' bértzeknek
élin, sorba állíttattunk,
A' vőlgy sűrő mély vólt, meszsze
nem láthattunk,
Én, Gróff, meg a' Jáger, órmokra
álhattunk,
Ezekrűl másoknál jobban vigyázhattunk.
Kerűlő ki minket
állásban állíttott,
Botsásd a' kutyákat, imigyen
kiáltott,
El botsájtván, mingyárt minden kopó hajtott,
Ki özet,
ki Rókát, ki nyúlat ugratott.
Négy kopó özekkel ki
kapott előre,
Mellyek el szaladván egy magos tetőre,
Egy Gróff
edgyet el lőtt, bukkot ez egy kőre,
A' Jágere pedig rá lőtt
egy meddőre.
Ez is jól találta, mert
bukfettyet vetett,
És tsak egy lépést is tovább nem mehetett,
Még
öt öz szaladott, mert hajtottak hetet,
Ezek közűl edgyet a'
kerűlő le tett.
A' Lantos, mivel
már a' többivel nem győz,
Maga hajtott; ugrált előtte egy
Bak öz,
Gondoltam, belőled a' szakács sütt 's majd
főz,
Most mingyárt orrodat érri puskapor gőz.
Grófomra jött, 's
amint ált, ugrott egy omlást,
Hozzá lőtt, és nem is teve ez több
ugrást,
Lábaival tett egy kevés hadarázást,
Szemei ződűltek,
meg döglött mingyárást.
Voltmon kutya, maga
hátrúl hajtogatott,
A' vőlgynek fenekén, a' hol is
forgatott
Egy vadat: a' Gróff már régen rá halgatott,
De
mivel mind eddig velem nem szólhatott;
Most mondá: jó Főldim,
meny le tsak a' Vőlgybe,
Vigyáz, mit hajt Voltman, ott a'
sűrő Tőlgybe,
Nyúl lesz, lőd el, hogy ha veheted elődbe,
Régen
fárasztya már szegényt a' sűrőbe.
Le menvén, meg áltam
árkok mellyékénél,
Láttam fut a' Róka, egy gyertyán
sűrőnél,
Galagonya fának meg ált a' tövénél,
De itt nem
láthattam, több tagját fejénél.
Mivel Voltmon vala
mindenüt nyomába,
Be ugrott egy régi víz mosás árkába,
Végig
menvén, közel estem eránnyába,
Láttam, lövéssemnek most van jó
czéllyába.
A'mint a'
puskám sűlt, ő is le feküdött,
Voltmont nem fárasztá, 's
vele nem küszködött,
Sem egerek után többé nem szökdösött,
Hanem
tanyisztrámba dögölve feküdött.
Frissen a'
puskámat itten meg tőltöttem,
Gróff felé menésem lassadgyába
tettem,
Voltmon a' sűrőbe keresgélt mellettem,
Hogy
farkát tsovállya, 's sürög; észre vettem.
Hát tsak el jajdúl itt,
's egy nyúlat ugratott,
Ez is mint a' vak Tyúk;
lábamig szaladott,
Hogy tőlem egy régi úton el haladott,
Úgy
meg lőttem, mingyárt hogy helybe maradott.
Ezt is tanyisztrámba
vetém a' Rókára,
Véltem, hogy szükségem már ma a'
Flintára
Nem lészen: hajtás is mégyen már fottára,
Ugyan tsak
meg tőltém, még is utóllyára.
Egy mogyoró sűrőn, mint
mentem keresztűl,
Itt egy Császár madár, zúgással fel repűl,
Éppen
jó lövésre, egy Cserfára fel űl,
Mondottam, enyim vagy, tudom
puskám jól sűll.
Fel mentem a'
Gróffhoz, hol is sok Gavalért
Találtam; hajtásbúl már sok hozzája
ért,
Mindenike kérdett, a' ki tsak hozzám tért,
Hogy mire
puskáztam, mit lőttem, arra kért.
A' Császár madarat
a' Gróffnak nyújtottam,
Nyúlat tanyisztrámból főldre
hagyítottam,
A' Rókát ki vévén, lábra állíttottam,
A'
körűl állókhoz ezeket szóllottam:
Ki mutattya meg most, és
ki tud hozzája,
Róka tagjainak mellyik azon tája,
A' hol
van az ő szép illatú pézsmája,
A' mellyen, ha alszik,
fekszik orra 's szája.[32]
Mind
Urak, Jágerek néztek tsak egy másra,
Nem tudott felelni egy is e'
mondásra,
Frissen ki szakítván, Gróffnak a' szaglásra
Oda
adván, gyűltek melléje rakásra.
Edgyik a' más után
mindenik szaglotta,
Gyönyörű illattyát nagyon
csudállotta,
Minnyája is nyilván aztat meg valotta,
E'
Jáger titoknak hírét sem hallotta.
Peczérek kutyákat
vetették szvorkára,
Vadakat kötötték Lovászok lovára,
A'
sok éh has korgott, vágyott vacsorára,
Vígan mentünk, mert vólt
vadunk a' tanyára.
Peczérek kopókat,
mingyárt jól tartották,
Özeknek a' máját szakácsok
rántották,
Edgyiknek czímerét nyársra is fel vonták,
Mert azt
a' Jágerek frissen fel bontották.
A' szolgák
hordották gyorsan az étkeket,
Gavalérok magok kapták a'
székeket,
Kiknek a' hol teczet ott vették
hellyeket,
Nevetnem is kellet hogy néztem ezeket.
Mert itt egy sem evett,
hanem mind farkas falt,
Minden étel jó vólt, mellyet szakács
tálalt,
Gulyás húst, káposztát, Bosport, hurkás patzalt,
Leg
inkább habzsolták Austrigát egy sem nyalt.
Nem hordták itt körűl
szolgák a' tállyokat
Étellel, hogy sorra kínállyák
Urokat,
Kiki a' tálba nyúlt, rakott falatokat
Maga
tanyérára, mint egy kis halmokat.
Kiáltottak rájok soká
trancséroznak,
Adgyák egyszer ide, annyit mit motoznak,
Öz
máját is, hogy ők ollyan késsőn hoznak,
Talám mind ittasok, azért
szunnyadoznak.
Tsak hamar somlyai, 's
neszméri bort kértek,
Húsz, 's több butellákat, hamar ki is
mértek,
Borok hordássára szolgák allyig értek,
Butellák
asztalra már nehezen fértek.
Tokai borokat ezek után
ittak,
Ezektűl hevűlvén zajgottak vígadtak,
Magok lövéssekrűl
most szebben hazudtak,
Engem, hogy rosz kedvem van, azért
vitattak.
Feleltem, ha ettek,
nékem is kell enni,
Még az éhes ördög sem szokott víg
lenni,
Vacsorához mi is mostan fogunk menni;
Meg látom azután,
majd mit fogok tenni.
De bezzeg még mi is
ugyan hozzá láttunk,
Mert tálak fenekén tsak keveset
hagytunk,
Borunk is elég vólt, hogy egyszer jól laktunk,
Ki, ki
jót nyújtózott, 's pipára gyújtottunk.
Ki sziván; az Urak közé
bé ugrottam,
Mind Bachter, tíz órát kösztök ordítottam,
Mennyetek
aludni, korhelyek! mondottam,
Holnap vadászni kell, mennünk
rikojtottam.
El mentek; sok allyig álhatott
lábára,
Magát mind ruhástúl vetette ágyára,
Sátor köteli közt
sok bukkot orrára,
Fel költ, és morogva ment maga vaczkára.
Nem szolga, de a'
bor ezeket ringatta,
Ki káka bélű vólt, olly azt ki is adta,
A'
bor Ulrich nevét vele kiáltatta,
Végtére ugyan tsak mélyen el
altatta.
Kopókhoz kergettem mind
a' Peczéreket,
Feküdni mennyenek, intém Jágereket,
Kezdettek
már Német; és Cseh énekeket
Dalani: mert a' bor éleszté
ezeket.
Tegnapi helyemre én is
heveredtem,
Bundám alatt ugyan gyakran szenderettem,
De el nem
alhattam, sokszor fel ébredtem,
Nem meszsze egy Jáger lármázott
mellettem.
Mit tegyek! részeg ez,
vele nem szólhatok,
Mint józan emberrel ezzel nem bánhatok,
Még
belém fog vezni, attúl is tarthatok,
Rá szedem majd vele,
csillagot rúgatok.
Frissen egy mogyoró
pálczát le meczettem,
Meg hasítván végit, Zsarádnakba
tettem,
Talpa felett, lába ujjához illetem,
Oda forró párát
siszterikeltettem.
Fel ugrott fektébűl, de
én el szaladtam,
Bögött mint az őrűlt, én pedig kaczagtam,
Ő
tánczolt, én pedig helyemre ballagtam,
Sacrament mondását bundámba
halgattam.
Fájdalma meg szűnvén, ő
sem Aubégatott,
Csendesség lett, már itt, most minden
alhatott,
Mivel kótyagos vólt, 's nappal el fáradott,
Velem
edgyütt, ő is hamar el szunnyadott.
Ki aludván magam, fel
kőltem 's fel áltam,
Lucifer csillagát már fent lenni
láttam,
A' hajnal hassattát, dohányozva vártam,
Tüzek
között hol fel, 's hol meg alá jártam.
Látván; hogy Ég kékje,
kezd már szökélleni,
Mondottam: már fel kell minnyáját
költeni,
Lehessen idejek, ruhát fel őlteni,
Nem jó a'
szép regvelt héjába tőlteni.
Két Peczért, és azon
nyúgodt tíz ebeket,
Mai vadászatra viszik, a'
mellyeket
Sátorok elibe vezetém ezeket,
Peczéreknek mondám,
fújják a' kürtyöket.
Kürtök fúvássára kopók
ordítottak,
Mind véknyan, vastagon, egyre sikójtottak,
Kiáltva
bíztatván, jobban újjíttottak,
Mint annyi Oroszlány lármát
indítottak.
Fel költ e'
lármára itt minden Gavalér,
Nevette mondották, Te átkozot
hóhér,
Megint meg ijesztél, ugyan vagy te katzér,
Mond meg
annyi ebség fejedbe hogyan fér.
Mondám: Nagyságtoknak én
hajnalt vonattam,
Ezek musikásim, kutyákra mutattam,
Hogy még
szebben mennyen, kürtöket fúvattam,
Principál Tónuson magam
ordítottam.
Erre ki őltözött, ki
sátorát nyitta,
Ki már a' meg főzöt kávéját is itta,
Ki
hogy frissen nem jön, a' szolgáját szitta,
Ki pedig
füttyentet, a' Jágerét hitta.
Melly csillagot rúgott,
jöve utollyára,
Grófja észre vette, hogy sántít lábára,
Kérdeszte
mi lelte, mi baja lett árra,
A' Jáger így felelt Grófjának
szavára:
Hogy lábát nem egyéb;
vagy Gerény meg kapta,
A' vagy mérges Hörcsök aztat meg
harapta,
Mivel aludtába tám bé nem takarta,
Lehet, hogy más
mérges állat is meg marta.
Harapássa, úgy mond,
mind a' tűz égetett,
Kínomba sem álnom, űlnöm sem
lehetett,
Mig fájdalmom tartott, egy óra telhetett,
Mérges
állat vólt, melly lábamhoz férhetett.
Parancsolta Grófja, hogy
tanyán maradgyon,
Olajjal a' lábát kennye, és nyúgodgyon,
Ha
el menne, féltő, jobban ne dagadgyon,
És a' kicsiny roszbúl
nagyobb ne áradgyon.
Ezek így történvén mi
fel kerekedtünk,
Kopók, és Puskássok kétt óráig mentünk,
Mig
azon erdőkhöz, mi hozzá érhettünk,
A' kerűlők által hová
vezettettünk.
A' kopóknak
láttuk, nagy kedvek érkezet,
Sok ásított, és sok szükölt, sok
ugrást tett,
Ki a' hátán csúszot, ki bokrot vizellet,
Ki
hátrúlsó lábbal kapart, ki füvet ett.
Kerűlők mondották: ma
golyobisokra
Lészen szükség, mert ma elég szarvasokra
Fognak
majd akadni kutyák, 's Farkasokra,
Fegyverét töltse meg kiki
jól azokra.
Sivatag erdő vólt, és
itten a' Bértzek
Meredekek vóltak, kő sziklák mind
Értzek,
Állottak; közöttök Bik fák allyig fértek,
Súgár magos
Fenyűk majd fellegig értek.
Talám kő sziklává Echó
változássa
Itt történt, mert nagy vólt, ennek a'
hangzássa,
Bizonyíta eztet szavak viszszázássa,
Setét
vőlgyekben is a' víznek zúgássa.
Mint tegnap, ma is úgy,
a' bérczek tetejit,
Mind körűl állottuk leg ormosb
hegyeit,
A' petzérek adták kürtölve jeleit,
Hogy kopók
szabadon futtyák már vőlgyeit.
A' nagy Dojbán
kopó vad nyomra akadott,
Ez az, melly Kurlándi fajtábúl
szakadott,
Hazug böffentésre soha sem fakadott,
Most is a'
vad nyomán, igazán haladott.
Ollykor, ollykor teve
tsak egy egy böffentést,
Többi kutyák halván ejteni
czehentést,
Sűrgöttek, forgottak már több tett jelentést,
Mintha
adtak vólna Puskássoknak intést.
Hogy jól vígyázzanak,
mert itt nagy vad lészen
Azért mindenike tartsa magát készen,
Hogy
ha azt fel verik, 's merre futást tészen,
Lövés nélkül ki ne
mennyen bár melly részen.
Erre Londra, mellyet
hoztak Ukrainábúl,
A' Tatár Mursának kopói fajábúl,
Szalkás
nyöstyén vólt ez, kutyáknak javábúl,
Azt meg is mutatta maga
hajtássábúl.
Mert a'
szarvasokat fel vette, 's hajtotta,
Vékonyrúl vastagra
szavát váltosztatta,
Szavát halván kutyák, mind a' tíz
lógátta,
Edgyik jobban mint a' másika nógatta.
Meg vallom, szép hangja,
a' jó Orgonának,
Edgyessége hallik a' Harmóniának,
De
halván hajtássát ezen tíz kutyának,
Enged orgona is ezek szép
szavának.
Egy szarvas, egy meddő,
három borjas Tehén,
Mind maga borjával a' Vőlgynek bal
felén
Szalattak: egy Peczér, egy gerénd tetején
E' lőtt
itt egy borjút, a' hajtás elején.
A' Bika elől ment,
többit vezérlette,
Nagy szarvát a' hátan végig le
fektette,
A' Meddő két Tehén vezérét követte,
Annyának
két borjú mindég vólt mellette.
Hasítá futássok a'
nagy sűrőséget,
Törte lábok a' meg ászott tseplyeséget,
A'
dűlt fát ált szökték mint a' semmiséget,
Mint a' tért
úgy futták, a' meredekséget.
A' Grófra
szaladtak éppen jó lövésre,
Nem több; hanem mint egy huszon ött
lépésre,
Én már tsak füleltem, a' lövés tevésre,
Hogy oda
futhassak a' vad el esésre.
Stuczal lőtt: Bikának
érte kamaráját,
Golyóbis ált járta mind tüdejét máját,
El dűlt,
rúgodozva adta ki páráját,
Nyelve óldalt tsüggött, úgy tette bé
száját.
Mikor oda értem, még
akkor veczkendett,
Ki folyt piros vére, ájába fetrengett,
Hahót
kiáltottam, szintúgy a' föld rengett,
Vivátot is; szavam,
vőlgyön végig csengett.
Hogy oda érkesztem,
felette csudáltam,
Két szemébűl könyvek folytak ki jól láttam[33]
Meg
vallom, e' szarvast én nagyon meg szántam
Mivel mind ember
sír, úgy sírt, azért bántam.
A'
Grof is tsak hamar ide el érkezet,
Jól lőttem é Főldi? engemet
kérdezet,
Mondám: illyen lövés Grófot vagy Herczeget
Illet.
Erre nyujtot én nékem jobb kezet.
Ált kócsoltam őtett, 's
fel kaptam a' főldrűl,
Danlással emeltem őtt a'
szarvas körűl,
Szólt: mit csinálsz Bohó! mondám, szívem
örűl,
Táncz köszt majd le estem ő véle egy kőrűl.
Le tettem azután a'
szarvas hátára,
Mondám: Űllyön Nagysád maga Trónussára,
Nincsen
is közöttünk érdemesseb árra,
Edgyikünk sem kapott, illy ditső
prédára.
A' Lövésre a'
több vadak meg bódúltak,
Mingyárást is azok helybe meg
fordúltak,
A' Kutyákra szemköszt, íjedve tódúltak;
De
mivel itten is lettek meg szorúltak,
Mingyárt fére csaptak a'
tulsó óldalra,
Szép vólt figyelmezni azon nagy Zuhajra,
Szebb
vólt meg halgatni a' kopó zivajra,
Juttottak a' vadak
itt ugyan nagy bajra.
Tsak hamar fel értek a'
túlsó tetőre,
Egy fő Nemes Úrfi rá lőtt a' Meddőre,
Találta;
esett ez, hol hasra, hol főre,
A' véri nagyon folyt, mind
omlásra 's kőre.
Hultaj kopó, 's
Zahraj, vérit meg szagolták,
Gyorsan mentek nyomán, és nem
tágították,
Sűrő Eger fák köszt posványba hajtották,
Ott mint
jobbrúl, balrúl fülön fogva fogták.
Bögött; 's mint
bögését az Urfi hallotta,
Futott: Czoki! Czoki! mindég
kiáltotta,
Míg oda ért, a' két kopó meg fojtotta,
De meg
nem szaggatta, és meg sem rontotta.
Már tsak három Tehén, 's
két borjú maradott,
Ez is a' hajtásbúl már mind ki
szaladott,
Utánnok nyólcz kopó héjába fáradott,
Mert szarvas
nem fordúl, ha meg háborodott.
Borjával, mellyett lőtt,
hozzánk jött a' Peczér,
Mondám: be gyönyörű, mint háj falat
kövér,
Bőri a' Parducznak majd bőrivel fel ér,
Fénylet
veres szőri, barkája vólt fejér.
Szólt a' Peczér,
Urak! itt egy Farkas kullyog,
A' vőlgybe mint bódúlt, ide 's
tova sullyog,
Kopók hajtássátúl lövéstűl fél 's
húllog,
Árkokbúl sűrőbe meg meg viszsza bollyog.
Szavára flintámat dűlt
fáról fel kaptam,
A' merre mutatott, arra le
ballagtam,
Ólálkodtam, gyakran meg áltam, halgattam,
De semmi
jelére eddig nem akadtam.
Egy vastag Barkótza
fának a' tövénél
Meg vontam magamat, az árkok
szélénél,
Petzér kürtyét fújván, látom a' sűrőnél,
Áll a'
Farkas, nagyobb akár melly üszőnél,
Túl rajta a'
vőlgybe az edgyik kerűlő,
Fektébe meg látvan egy nyúlat, hozzá
lő,
Meg íjedt a' Farkas, ügetve felém jő,
Hogy enyim
lesz, itt a' reménység bennem nő.
Közel jőtt; két első
lábát kőre tette,
A' kürt fúvást, 's lövést, arrúl
mint fülelte,
Hozzá lövén, mingyárt a' főldre vetette
Magát,
és két ölre a' gyepet reszelte.
Egy erős husangot
találván, fel vettem,
Tsattogott fogával, fejét addig
vertem,
Testébűl páráját mig ki nem kergettem,
Mondám: Juhász
Uram! úgy é meg fizettem?
Le futott a'
Peczér puskám szóllássára,
Mingyárt gúst tekertünk Farkas négy
lábára,
Egy rúdon emeltük a' Gróff állássára,
Nagy vólt:
sokan jöttek csudálkozássára,
E' három vad
körűl, már mind öszve gyűltek,
Gróff nagy szarvassának, minnyájan
örűltek,
Ki dűlt fán, ki kövön, a' mint sorba űltek.
Meddőt
is el hozván, nagyságán el hűltek.
Itt Urak egy vadász
tanácsot tartának,
Mondák: két kutyánk van, többik el
hajtának,
Sok szólt: meg várhattyák, mig viszsza jutnának,
Itt
a' tűznél addig meg nyúgodhatnának.
Egy kerűlő szóllott, már
ma a' kutyához
Nem bízhatunk, mert ők, a' Majki
pusztához
Hajtották, fekete víznek a' sárához,
Néma
Barátoknak kalastoromához.
Jobb lesz; a'
Peczérek maradgyanak hátra,
Szűnet nélkűl fújják kürtyöket
kutyákra,
Ha el jönnek; hánnyák azokat szvorkákra,
Jöjjenek el
velek lassan a' tanyánkra.
Maga előre megy, két
konyha szekeret,
Kikre a' vadakat rakják, ide vezet,
Minden
Gavalér is a' tanyára mehet,
Meg fáradt kutyákkal vadászni
nem lehet.
Meszsze el hajtottak a'
Vértes szélére,
Viszsza nem érkeznek, tsak késső estvére,
Holnap
is erdőnek viszi olly részére,
A' hol a' vadászat lesz
ki ki kedvére.
El ment a' kerűlő,
a' nap délen állott,
Itten szolgájára minden Úr
kiáltott,
Hozzál sódart, Csibét, mellyet szakács rántott,
Más
tréfált, kenyeret hozzál, ne hozz Fánkot.
Vólt itt sok hideg sűlt,
sódar, vólt szalám is,
Foghagymával spékelt fejér pecsenye
is,
Kappanok hidegen, Lúdak, és Pókák is,
Komáromi Czipók,
Budai Zsemlyék is.
Látván sokaságát, mind
ezek számának,
Ordítottam bor kell, bor a' katonának,
Gróff
Laib Huszárjának szóllottam Gyurkának,
Fiam Gyurka bort hozz, bort
a' katonának.
Mondák: Tatár adta,
Főldi! egyél jobb lesz,
Mert ha mingyárt iszol, az eszed majd el
vesz;
El maradcz, és téged még a' Farkas meg esz,
Mi
nagyobb; te veled mulatságunk sem lesz.
Szóltam: álásomba ettem
nyers szalonnát,
Szép fejér kenyeret, azzal veres hagymát,
Egyenek
az Urak, én kiáltom Gyurkát,
Bort a' katonának, Gyurka hozz
butellát.
Hozott is, fel öntém én
a' vigyorgóra,
Üres már: az Urak, nevettek e'
szóra,
Más Gróff szolgájára, kiáltott Jankóra,
Adgy néki bort;
ne néz mint borjú ajtóra.
Ide adván mondám: az
Urak éllyenek,
De e' mellet frissen igyanak egyenek,
Ideje
van, hogy már lovakra űllyenek,
A' napnak fénnyénél tanyára
mennyenek.
Szolgák is jól lakván,
mind lovakra űltek,
Nyargaltak, danoltak, sokan le is
dűltek,
Veres Deresem vólt, azon engem űztek,
A' tanyáig
el nem érhetvén el hűltek.
Lovakat lovászok, fel 's
alá vezették,
Honnan való légyen a' Deres kérdeszték,
Katona
két ötsém, mondám, eztet nyerték,
Midőn Martinestnél Törököt meg
verték.
Czirkáziai ló, nékem úgy
íratták,
Vitéz Bég űlt rajta, de ezt ők le vágták,
El fogott
szolgái ezt bizonyították,
A' Bég ezer Lévet[34]
adott érte mondták.
A'
Gróff nevettébe, majd hogy meg nem hasatt,
Szólt: Főldi nem
láttam, mint Te olly hamissat,
Ugyan tudod verni hidegen a'
vasat,
De igen vastagon hánsz előttök hársat.
Mert hogy enyim a'
Ló, azt sok cseléd tudgya,
Majd ki Urával szól, nékie meg
mondgya,
Szavadat előtte majd a' cserbe hadgya,
Mondám:
most tsak borra van mindennek gondgya.
Ennek is vége lett, az
Urak sétáltak,
Jágerek és szolgák minden felé
áltak,
Parantsolatokra figyelmeztek, vártak,
Urak ma mint
lőttek, arrúl discurráltak.
A' Gróff beszéd
közben nyilván ki vallotta,
Hogy ez első szarvas légyen, meg
mondotta,
Mellyet ma lőtt; szavát sok Jáger hallotta,
Azért is
mindenik egy mást unszóllotta.
Szóllottak: Pajtások! a'
Gróffhoz kell menni,
Mi Jáger Czéhünkbe bé kell őtet venni,
E'
Tiszteletünket meg kell néki tenni,
Czeremoniánknak ma meg is kell
lenni.
Minnyájan csínossan
mingyárt fel őltöztek,
Óldalokra Jáger késeket
övedztek,
Kalapjokra szép zőld ágakat fel tősztek,
Zőld
kabáttyokra is bal felől azt fűsztek.
Melly csillagot rúgot,
azt vezérnek tették,
Derék ember is vólt, azt jól
cselekedték;
Majd mindent jól intéz, nem is roszszúl vélték
Hogy
légyen a' Fejek, 's szóllyon arra kérték.
Ketten, ketten jöttek
lassú ballagással,
Gróff előtt meg áltak mély fő meg
hajtással,
Többi Gavalérok látván, nagy futással
Mind oda
érkesztek, nézték bámúlással.
Hangossan így kezdé
beszédgyét a' vezér,
Téged, Méltóságos Gróff, és nagy
Gavalér,
Lelkesít nagy Lélek, vitéz szív, 's Nemes
Vér,
Halgasd meg; a' mire a' vadászó czéh kér.
Mi Czéhünk olly nemes,
mellybe sok Méltóság,
Sőtt koronás Fejek, 's több más
hatalmasság
Bé vagyon iktatva, és ezen sokaság,
A' Vitézi
Rendhez nagy hasonlatosság.
Kérünk legyél tagja ezen
nemes Czéhnek,
Enged reád tennünk díszét czímerének,
Lövéssedet
tarttyuk lövés remekének,
És egy meg mutatott, vitézség nemének.
Kivánnyuk meg tenni
czeremoniánkat,
Veled el végzeni mi szokott pompánkat;
Meg
tartani szükség Jáger regulánkat,
Vegyed áldozatúl mi szíves
munkánkat.
A' Gróff ékes
szókkal tette köszönetét,
És ha ők olly nagynak esmérik
érdemét,
Örömest Tag lészen, mert tiszteli czéhét,
Mindenre
készen van, itt meg hajtá fejét.
Az alatt kerűlők, 's
vadak érkezének,
Nyomokba a' kopók, 's Peczérek
jövének,
Vadakat kocsikrúl itten le tevének,
Gróff által lőtt
szarvast külön emelének.
Fordíttották eztet
Jágerek hasára,
Egyenessen állyon, gondgyok vólt
szarvára,
Bokrétát kötöttek tizen négy ágára,
Hintettek virágot
végig a' hátára.
Szép fenyű ágakkal körűl
akasztották,
Négy lába körmeit, mind meg aranyozták
Módossan;
ki tsüggött nyelvét fel czifrázták,
Gyönyörű vólt nézni, mint azt
fel ruházták.
Ollyat mint kar széket
hamar építettek,
Baldakínum helyet, gallyakat rá fedtek;
Minden
óldalait, így ékesítettek,
Czitron, 's Narancsokat, ágakra
függettek.
Inkább Trónus vólt ez,
mint sem vala kar szék,
Mutattatott ezzel szemnek gyönyörű
Ék,
Tsudálva néztük ezt, mert valóba vólt szép,
Mondtuk,
csudálná ezt Budai, 's Pesti nép.
Egy koszorút fontak
Borostyán ágakbúl,
Bokrétát kötöttek Hanga fa gallyakbúl,
Négyet
főldbe ástak nyír fiatalakbúl,
A' szarvas fejéhez kettőt, 's
kettőt hátrúl.
E' Trónust
szarvasnak farához emelték,
Az űlés helyére a' koszorút
tették,
Négy szvorkát a' szeglet nyír fákra
függették,
Peczérek e' hellyet kürtökkel őrzötték.
Mint elébb, olly rendel
mentek az Urakhoz,
Leg ottan, a' mint ők el értek
azokhoz,
Mély fő hajtássokat tették minnyájokhoz,
Vezérjek itt
újra így szólla a' Grófhoz.
Méltóságos Gróff Úr! íme
meg jelentünk,
Mivel kegyességed kíván lenni
kösztünk,
Malasztyának tartya eztet egész Czéhünk,
Már minden
készen van, ha úgy teczik mennyünk.
Meg indúlt Jágeri szép
őltözetébe,
Vették azok őtet magok közepébe,
A' Vezér
elől ment, Fő Jáger képébe,
Mindenike tartott, zőld ágat kezébe.
Leg szebb vólt, hogy
titkon ők fel őltöztettek
Egy fiatal Jágert, fel ékesíttettek,
A'
tőlök el készűlt Trónusra űltettek,
Kivel is Diánna szűzet
képzeltettek.
Fürtökbe le függött haja
két vállára,
Tegez vólt akasztva a' jobb oldalára,
Kötöttek
nyilakkal puzdrát a' hátára,
Négy Agár vólt fűzve, hoszszú
porázzára.
Mint sisak valami, olly
vólt ennek fején,
Fénylett gyönyörűen fél Hóld a'
tetején,
A' fent írtt koszorút tartotta jobb kezén,
Feküdtek
hat kopók Trónussa elején.
Tiszta fejér vala többi
őltözete,
Sok féle vad bőrbűl állott prémezete,
Zőld
pántlikácskákkal vólt a' hímezete,
Illy színű szélessel
esett övedzete.
Csudáltuk, hol vették
ezen őltözetet,
A' Jáger rendes vólt, tett szép
tekintetett,
Leg jobban csudáltuk, hogy ő nem nevetet,
Mint
illik, úgy végzé ezen képzelletet.
Jágerek a' Gróffot
éppen a' szarvashoz
Vezették, mert közel vólt ez a'
Trónushoz,
Térd hajtást tevének az Isten Aszszonyhoz,
Ki vont
Jáger késsel így szólt Vezér ahoz.
Te nagy Isten Aszszony,
szűzesség csudája,
Több Isten Aszszonyok tűköre, példája,
A'
Nagy Jupiternek leg kedvesb Mátkája,
Vadász seregednek kegyes
Pátronája!
Kérünk engedgyed meg,
hogy ezen Gavalér,
Kitűl már ontatott sok vadakbúl sok
vér,
Áldozatod légyen, lehessen egy olly bér,
A' mellynél
nemessebb oltárodra nem fér.
Engedd meg, örökös Te
Híved lehessen,
Vadász seregedben helyt ő hogy nyerhessen,
Még
ma mi czéhünkbe bé is férkesztessen,
Im; e' mi kérésünk
enged meg kegyessen.
Itt az Isten Aszszony
kevessé a' fejét
Meg hajtá, és ezzel adta annak jelét;
Hogy
illy áldozattal tőltik az ő kedvét,
Mindenike erre meg hajtá a'
térdét.
Négy Jágerek Gróffot a'
szarvas hátára
Fektették, kezeit tették a' szarvára,
Két
szvorkát, mint békót, kötöttek lábára,
Egy flintát, vadász kést
keresztűl vállára.
Jobbrúl hat Jáger ált ki
vont Jáger késsel,
Balrúl is szint annyi hasonló tevéssel,
Vezér
Grófhoz jövén szép lassú lépéssel,
A' dologhoz fogott, ezen
beszélléshez,
Mivel szűz Diánna, mi
Isten Aszszonyunk,
Kinek is hívei mi minnyájan vagyunk,
Meg
engedte, Téged Czéhünkbe fogadgyunk,
Czímjével petsételt levelet
is adgyunk.
Én Tégedet tehát e' szent szűz
nevébe
Bé fogadlak az ő vadász seregébe;
Itten edgyet ütött Jáger késivel a' Gróff hátrúllyára.
Ezzel bé iktatlak Jágerség Czéhébe;
Erre második ütéssét tette.
Ezzel Pajtássunk vagy ő jelen léttébe.
Erre harmadik
tsapássát olly meg érezhető képpen tette,
hogy
a' Gróff egész testével nagy mozdúlást tett.
Azon
négy Jágerek szarvasrúl fel vették,
Sorrúl sorra őtet szépen meg
ölelték,
Csókolták, és Pajtás nevével tisztelték,
Háromszor
karjokon főldrűl fel emelték.
Jágerek vezették innét
Diánnához,
Le térdepeltették őtet Trónussához,
Szólt Vezér: im
híved jött nagy Aszszonyához,
Köszönetét tenni, 's borúl
szent lábához.
A' kaszorút tette
kezével fejére,
Jáger kést övedzte bal felől testére,
Trónussárúl
le jött, űltette hellyére,
Ezen szókkal szóllott hozzája végtére:
Így magasztalom fel, ki
engemet szeret,
Trónussomon néki engedem a' hellyet,
Szűz
nimfáim között illyen vígan lehet,
Vélek a' vadaknak
űzéssére mehet.
Hívem vagy, és már vagy
vadász seregembe,
Menyre, főldre intlek tégedet ellembe,
Ne
tégy botránkozást az én szűz czéhembe,
Acteon példája tartson
félelembe.
Mingyárt a'
Trónussal Jágerek el vitték,
És sátora előtt egy óltárra
tették,
Bé iktatás alatt ők ezt építtették,
Mezei virággal fel
ékesíttették.
Tőlünk lövött vadak kétt
oldalán fügtek,
Más sok vadász jelek körös körűl csügtek,
Négy
Peczér kürtölvén a' kutyák örűltek,
Urakkal a' szolgák
ez oltárhoz gyűltek.
Diánna itt fel űlt maga
Trónussára,
A' Gróffot űltette a' jobb óldalára,
Égett
már a' nagy tűz szent áldozattyára,
Vadak Májját, bélét,
szívét hányták árra.
Jágerek az óltárt körűl
teményezték,
Mellynél Diánnának nevét énekelték
Gróff nevét is
egész egekik emelték,
A' czeremoniát ezzel el végzették.
Szólt a' Vezér:
Főldi kedet is bé veszük,
Azon szép szarvasra majd reája
teszük,
Czeremoniánkat röviden végezzük,
Pajtássunk lesz, Jáger
késsel fel övedzük.
Mondám: sógor! nagy Úr
nem kivánok lenni,
Szarvasra feküdgyek, arra nem fogsz
venni,
Látom, vólna kedved, faromra rá tenni,
De keddel én
sokkal többre tudok menni.
Többre is, mert őtet én
nagyra jutattam,
Az Égi Planéták kőzé bé iktattam,
Mivel nem
rég vele csillagot rúgattam,
De eztet nem tudta, magam is
halgattam.
Ezek után a'
Gróff, mind a' Jágerokat
Szóllítván; köszönte tett
fáradtságokat,
Mig éll, Pajtássának tartya minnyájokat,
Adott
nékik itt tíz szuverendórokat.
Ha a' vadászatnak
egyszer vége lészen,
Meg igérte; Budán vendégséget tészen
Nekiek;
és ki ki tartsa magát készen,
Bált is ád; hol szívek majd örömöt
vészen.
Ezek után mentek Urak
vacsorálni,
Hogy ma vígan vóltak, nem lehet csudálni;
Mert
kevesset lehet illy napot számlálni,
A' mellyen lehessen
illy ünnepet látni.
Sorba a' koszorút
a' fejekre tették,
Butellákbúl a' bort kürtökbe
töltötték,
Szép vadász versekkel, egy másra köszönték,
De
látván, már sokan eszeket vesztették,
A' Trónust bé
vittem sátor közepére,
Nem látták; fel áltam annak
űléssére,
Bögtem: halgassanak Heróld hirléssére,
Kit szűz
Diánna kűld, 's adgya értéssére,
Hogy ő holnap korán
vadászattyát tartya,
Ki ki feküdgyön le, azt
parancsoltattya,
Valaki feküdni nem mégyen, tudattya,
Hogy azt
holnap regvel meg kristirosztattya.
Átkozott ember ez,
minnyája mondotta,
Fel költek; szolgáját sok itt szólíttotta,
De
szolga a' szemét allyig fordította,
Mert a' Czéh
poharát sokszor fel hajtotta,
Minden Úr le feküdt a'
maga ágyára,
Sok Jáger lármázván, nem ment tanyajára,
Mondám
halgas sógor, mert majd a' plundrára
Rá vágok; el mentek,
nem vették tréfára.
A' hajnal
hasadott, midőn fel ébredtem,
Frissen a' bundámat a'
főldre vetettem,
Mintha ember vólna, bottal azt ütöttem,
Pufogott,
én magam nagy jajgatást tettem.
Ezen jajgatásra Urak fel
ugrottak,
Kit verek kérdezték, mind hozzám futottak,
Meg ölöd,
ne üsd úgy, minnyájan szóllottak,
Végtére, ne bántsam, hátrúrúl
meg fogtak.
Szóltam, hát nem
láttyák, hogy a' Bundám verem,
Az is, mind az Urak, részeg
vólt, bűntetem,
Ha mászszor azt teszi, meg kristiresztetem,
Fel
kőltek az Urak? de már azt szeretem.
Midőn, ezt kérdeztem,
akkor jöttek észre,
Álmélkodva néztek ők itt minden
részre,
Végtére nevettek, tőlem végzett készre
Szóltak;
hányszor hosztál minket már a' félszre.
Kerűlők mondották, hogy
már indúlhatunk,
Két Órába telik, mig oda juthatunk,
A'
hol a' hajtás lesz, itten mit mulatunk,
Fáradtságunk után
kedvünkre nyughatunk.
Ma Medvék, vad Kanok
lesznek a' hajtásba,
Ki ki jól vigyázzon azért az
állásba
Állyon minden veszteg, ne legyen zajgásba,
Ezek óldalt
csapnak leg kisseb mozgásba.
Öz is elég lészen, mert
ott sok mak vagyon,
A' vőlgy óldalai sűrők igen
nagyon,
Reménylik ma sok vad lövettetik agyon,
Mind jőjjön a'
kopó, itt egy se maradgyon.
Minden Gavalér vitt egy
Stuczot, egy Flintát,
Ki pedig stucz hellyet puskát vitt, de
duplát,
A stucz golyobisnak meg adák flastromát,
Flintákba
tőltöttek golyobist, nyólcz postát.
Ki mondá; én reám bár
tsak jönne Medve,
Másnak vad kanokhoz lőni vólna kedve,
Soknak
lesz ma, szóltam; szíve meg íjedve:
A' lágy Pomádétúl ina
melegedve.
Mentünkbe mindenik,
Achilles vólt, 's Hector,
De sokak szájábúl szólt a'
tegnapi bor,
Mondám, ha Medve lesz majd megláttyuk akkor,
El
bújni nem ád é soknak szállast bokor.
A' mint már el
ertünk a' hajtás széllére,
Néztem e' hajtásnak
minéműségére,
A' kősziklák között barlangok
öblére,
Gondoltam; hogy itt már akadunk Medvére.
Sok mak vólt, azért is
láttam túrássokat.
A' vad Disznók tették ezen
hányássokat,
Cser fákon is láttam sok karmolássokat,
Medvék
makért tették rájok mászássokat.
Én a' flintám
mellé egy jó fokost vettem,
A' Gróff is tsak közel állot én
mellettem,
Vigyáztam is reá, mert őtet féltettem,
Jágerének
légyen rá gondgya, intettem.
A' tizen nyólcz
kopót mind el botsájtották,
Kürtöltek Peczérek, mindenkép
bíztatták,
Kik könnyebbek vóltak, a' sűrűt nyargalták,
A'
sziklás öblöket a' nehezek mászták.
Könyű kopók közűl hat is
el rivallot,
A' sok öz fel ugrott, sok felé szaladott,
Sok
lövések estek, sok Hahó hallatott,
Jól lőttek, mert ött öz már
helybe maradott.
Grófra maga hajtott
kedves Hárfácskája,
Láttam, hogy erányoz, egyszer szóll
puskája;
Mondá: eb a' lelke, rosz dib dáb Rókája!
Ved fel
Főldi, hozd el, ám nézek reája.
Oda érvén láttam, hogy
egy szép nagy Hejúz,
Mérges állat, karmol a' hova, bőrt
nyúz,
Bár jól vólt találva, láttam, hogy felém húz,
Fejét
fokossommal vervén, mondám: Csúsz, csúsz!
El vivén a'
Gróffhoz, a' főldre vetettem,
Nagyságod Rókát lőtt, mint
szavát értettem,
Nézze babos hasát, hátára fektettem,
Nézze
bokrétáját, fejét fel emeltem.
Minémű vad légyen, a'
Gróff azt nem tudta,
Soha illyt nem látott, aztat meg
vallotta,
Bokrétás két fülét, hasát tsudállotta,
Harmelinnek,
avagy Parducznak tartotta.
Mondottam: Hejúznak hogy
e' vadat hívják,
Ezek akár melly nagy ökröt is meg
bírják,
Körmökkel azokat karmollyák, és víjják,
Végre minden
vérit testekbül ki szívják.
Ki mondhatatlan vólt a'
Gróffnak öröme,
Mivel olly vadat lőtt, melynek ritka neme,
És
mivel mint Tgris ez majd ollyan fene,
A' Jágerek köszt fent
marad vitéz neve.
Maga Hárfácskáját fel
vette karjára,
Kedves sok tappintást tett két óldalára,
Fogadta,
hogy mihent viszsza megy Budára,
Ezüstbűl szép örvöt tsináltatt
nyakára.
Mig a' Gróffal
ketten itten beszélgettünk,
Recsegést, ropogást, zörgést észre
vettünk,
Ebbűl mi fog lenni, halgattunk, füleltünk,
Állássainkba
is mingyárt viszsza mentünk.
A' tizenkét nehéz
kopók, hól ugattak,
Hol pedig böfögtek, hol meg ordítottak,
Tetzet
marakodnak, néha sikojtottak,
Mint szarvast, özt, hajtyák, úgy
most nem hajtottak.
Egy Peczér kiáltott,
vigyáz! Medve, vigyáz!
Láttam is sok Puskás, hogy már a'
fára mász,
És hogy íjedtébe sokat a' hideg ráz,
Sok pedig
izzadván környékezi hagymász.
Kopók közel érték, mert
ő gyakran meg ált,
Fel tartotta orrát minden felé
szaglált,
Köveket kutyákra mind ember hagyigált,
Azért
sikojtottak, mert sokat meg talált.
Egy Fő Nemes Úrfi rá
lőtt a' Medvére,
A' véknyát találta, nagyon folyt a'
vére,
A' kopók sarkalták jobban lövéssére,
Rá jött ez egy
Gróffnak Németh Jágerére.
Hozzá lőtt, el törte két
óldal bordáját,
Roszszúl tett, hogy szaladt, 's el veté
puskáját,
Fára akar mászni, 's kapván az fa ágát
A'
Medve ott termet, meg fogta a' lábát.
Mingyárt maga alá,
szegény Jágert kapta,
Plundráját a' szabó, hogy ha roszszul
szabta,
Kréta nélkűl e' már bezzeg igazgatta,
Nyomát a'
töjének, mind a' farán hadta,
Irtóztató vala ennek
kiáltássa,
De jól essett még is az ő jajgatássa,
A'
Kutyáknak vólt e' mint egy bíztatássa,
Ösztönösztetett is
ezeknek futássa.
A' tizenkét kopó,
nagy lármázássára,
Egybe ott termettek, ki Medve hátára,
Fel
ugrott, ki kapott fülére, farára,
A Jágert el hagyta, fel ált két
lábára.
Mivel meszsze nem vólt,
én oda szaladtam,
Rajta! rajta! rajta! kutyákat
bíztattam,
Flintámat is mingyárt a' pofámhoz kaptam,
A'
Medve fül tövét jól meg erányzottam.
Hogy a' puskám
szóllott, egybe le rogygyadott,
Szurmán a' Dojbánnal kétt
fülébe kapott,
Többi is mint kullancs, beléje ragadott,
Mig
bírhatta magát, sok kutyát meg csapott.
De a' golyobissom,
által járván fejét,
E' jó lövéssemtűl el veszté
erejét,
Fokosommal ütvén a' feje tetejét,
Láttam főldre
húlni az agya velejét.
Meg döglött; ezt kopó,
már egy sem ugatta,
Némely a' ki locscsant, velejét fel
falta,
Ki pedig tőle nyert, karmolássát nyalta,
Ki a'
könyű kopók hajtássát halgatta.
Kiáltottam mingyart,
sokan érkezének,
Csudálták nagyságát e' bálvány
Medvének,
Tizen hat araszt vólt hoszsza a' testének,
Fekete
bársony vólt színe a' bőrének.
Itt a' szegény
Jágert főldrűl fel emeltük,
Bíztattuk, ne féllyen, dűlt fára
fektettük,
Liquor Anodini, hogy büdös érzettük,
A'
plundra tele vólt, minnyájan sejtettük.
E' tám Magyar
Medve, mondtam, mert plundráját,
Bántotta, 's nem bántá
fejét, sem orczáját,
Meg jegyzette ugyan, az alsó pofáját,
Üdő
telik, miglen ki mossa gatyáját.
Fel vezették őtet a'
bércz tetejére,
Pályinkát öntösztek farán vett sebére,
Más
Nadrágot vontak meg mosott testére,
Tűz mellé fektették a'
köpönyegére.
Fákon még is űlni látván
Jágerokat,
Kik markokat pökték, olly Gavalérokat,
A' fák
alá menvén, így kérdem azokat,
Ki tojták é immár fészkekbe
magokat.
Mert madarak fákon így
űlnek fészkekbe,
Gondoltam, hogy ők is űlnének ezekbe,
De ha
Medve előtt másztak fel féltekbe,
Jőjjenek le, vagyunk már
gyülekezetbe.
Egy más után lassan le
másztak, le jöttek,
Azok vóltak, a' kik Budán ki
nevettek,
Itt hol a' Medvére, hol rám nézegettek,
Tudom
ítéletet rólam most mást tettek.
A' Medvét fel
vittük a' Gróff állássára,
Csudálva néztek itt meg lőtt
Hejúzzára,
Mondám: az én Gróffom nem mász ám a' fára,
Tsak
jöjjön; rá lő ő, hét fejű Hydrára.
Kerűlő szóllot itt, hogy
kiki helyére
Állyon: ő fel mégyen a' vőlgynek
fejére,
Kutyákkal viszsza jön a' vőlgy fenekére,
De ne
mászszon senki a' fa tetejére.
Mondottam: mit beszélsz,
jó ki fára mehet,
Ember az életét úgy menti, mint lehet,
Medvével,
vad Kannal, senki fel nem tehet,
Láttam sok pirúl itt, a'
Gróffom meg nevet.
Tsak hamar a'
vőlgynek túlsó óldalába,
Hallok vagy négy kopót lenni
ugattába,
Egy Medve kölyöknek vóltak forgattába,
De mingyárt el
lőtte egy Gróff ezt futtába.
Sok Hahót kiáltott a'
Gróff örömébe,
Mert Medvét ő sem lőtt soha még éltébe,
Meg
mutatta, hogy félsz nem lakik szívébe,
Mert ő fel nem mászott a'
fa tetejébe.
Azon kopók, mellyek
Medvével küszködtek,
A' vőlgynek fenekén vad kant fel
ütöttek,
Merre ment, mindenütt törések zörgöttek,
Lábátúl el
rúgott kövek höngörögtek.
Egész hozzám hallott,
zúgó nagy fúvássa,
Két nagy agyarának aczél tsattogássa,
Vérrel
elegyedett habos tajtékzássa,
Futássa úgy rengett, mint ház le
omlássa.
Diánna vadászván Ída
óldalába,
Egy szép czédrus fának árnyékába ála,
Az sem vólt
nagyobb kan, mellyre ott talála,
Sem az, mellytűl esset Zrínyinek
halála.
Azon Jáger, a'
melly tegnap vala vezér,
Mondhatom, hogy méltán e szép név reá
fér,
Nincs itt kösztünk egy is a' ki véle fel ér,
Oroszlányt
meg bírván, Sámsonba vólt illy vér.
Hozzám harmadik vólt,
állott egy geréndre,
Láttam, hogy bal lábbal térdepelt a'
főldre,
Ki vont Jáger késit tette a' jobb térdre,
De még
mind nem tudtam, teszi ezt melly végre.
Jól láttam vad kannak
feléje futássát,
Igen közel látván hozzája jutássát,
Huj szau!
nagyot kiált, 's halván kiáltássát,
Hajszálom fel állot,
nézvén a' vivássát.
A' vadkan, mint
szalad rája egyenessen,
Tarta késit Jáger térdén olly
helyesen
Hegy beléje futott, maga egyenessen,
Mind tüdejét,
szívét, ált szúrá mérgessen.
Óldalt dűlt, és tsak a'
négy lábával kapált,
Serteje a' hátán, mint gerebeny úgy
ált,
Torka vérrel meg tőlt, hörgött, mert már testált,
A'
kopók ugatták, maga Hahót kiált.
Első vóltam, a' ki
hozzája szaladtam,
Nyakába ugrottam, szívbűl csókólgattam,
Brávo!
brávo! ezen szókat ujjongattam,
Most bántam, hogy véle csillagot
rúgattam.
Kési a' kezébe még
vértűl párolgott,
Törűlgetvén aztat, rám nézett, mosolygott,
Kan
tökinek a' ki vágássához fogott,
Mert ha ezt nem teszi,
hússa kap rosz szagot.
Mig eztet munkálta, négy
kopó hajtássa
A' felé ment, hol a' Gróffnak vólt
állássa,
Esset is ott hamar stucza pattanássa,
Hahó! mondám; ez
a' Gróffom kiáltássa.
Futottam hozzája, hamar
ott termettem,
Látom egy szép kövér sűldött lőtt; fel vettem,
A'
Jágernek dolgát mind el beszéllettem,
A' vad Kannal mint
bánt, miként meg íjedtem.
Attlás, hogy az Eget
vállain emelte,
A' hét fejű Hydrát Hercules meg
őlte,
Hectort, hogy Achilles a' főldre le verte,
Ezeknél
mind nagyobb e' Jágernek tette.
Szólt a' Gróff: jó
Főldim, tudgyad, nagy jáger a',
Király fai magyar, Gazdának
a' Fia,[35]
Jáger
tudományba nincsen semmi híjja,
Fő Jágernek teszi, azt mondá a'
Grófja.
Inas esztendőket e'
Veres kőn tőltött,[36]
Saxoniába
járt, Gróff rá sokat kőltött,
Éles kőn lakik most, ott sok vadkant
döltött;
Mint ma láttad, tavaly fel spékelt így ötöt.
Ha
Magyar, mondottam, tehát nem csudálom,
Mert a' Magyar előtt
Elefánt is álom,
Hogy úgy bántam vele, most jobban sajnállom,
De
majd meg követem, ha módgyát találom.
Itt a' vadak körűl
már mi sokan áltunk,
Hogy gyűlnének ide, rájok kiábáltunk,
A'
Medve, 's Vadkannak nagyságán csudáltunk,
Ezekhez mi még
több vadakat is vártunk.
Hamar is nyólcz özzel
ide érkezének,
Peczérek egy koczat, hogy vőlgybe lövének,
Nem
tudtuk: tsak mikor vele fel jövének,
Annya vólt, a' Gróftúl
meg lőtt szép sűldőnek.
Egy kerűlő is lőtt nagy
vadmacska kandúrt,
Mondám, sok egeret gyomrába e' bé
gyúrt,
De még a' Medvém is, sok Méh köpüt ált fúrt,
Hát
a' Jáger kannya, hány Gözü hordást túrt.
Egy Fő Nemes Úrfi, lőtt
szép barna nyesdet,
Medve kölykével is a' más Gróff itt
termet,
Simogattuk nyakán a' szép fejér Örvet;
Mondám
Galléra van, e' Zsidó Pap lehet.
Gróffom a'
Jágernek tett nagy tisztességet,
Mondván: ma vad kannal Te olly
vitézséget
Tettél, és mutattál ollyan nagy készséget,
Hogy
Tetted fel múllya az emberiséget.
Nemes Jáger Czéhbe bé
írattatássom,
Hogy illy Vitéz által esett iktatássom;
Leg főbb
ditsősségem, 's nagy vígasztalássom,
Kevélykedem abba, hogy
vagy én Pajtássom.
Le térdelt a'
Jáger, lábait kócsolta,
Hol azokat, hol meg kezeit
csókolta,
Köszönte malasztyát, 's magát ajánlotta,
Öröminek
könyve a' többit pótolta.
De mi is Puskássok, őtet
meg tiszteltük,
Vagy négyen megkapván, a' főldrűl fel
vettük,
A' vad kannya körűl tánczolva emeltük,
Allelúja,
vívát bögtük, énekeltük.
Végtére űltettük, a'
vad kan hátára,
Zőld Tőlgy Laurust tettünk az ő
homlokára,
Sertébűl bokrétát tősztünk kaskéttyára,
Az egésség
ivást hagytuk vacsorára.
Ma is szekerekért
kerűlőt kűldöttünk,
Mi pedig minnyájan lovakra fel űltünk,
Sok
czímeres vadunk lévén, mi örűltünk,
Nyargalva, nem lépve,
tanyánkon termettünk.
Tsak hamar az Urak űltek
vacsorához,
Szólt a' Gróff; a' vitéz Jáger
Pajtássához,
Hogy űllyön melléje, kezének jobbjához,
Kérte
engedgye meg, szólván az Urához.
A' Grófja
szívessen aztat meg engedte;
Bár a' Jáger magát mindenkép
mentette,
Érdemes nem vólna, 's mint egy
szégyenlette,
Erővel jobbjára a' Gróffom űltette.
Minden itt vígan vólt,
jó ízűen evett,
De inkább hörpölte kiki a' bor levet,
Kapott
is szeszitűl soknak feje hevet,
Ittak a' Jágerért, nyert ez
Egri nevet.
Kerűlő el jővén, vadakat
le tette;
A' mellynek a' felét Medve keresztelte,
Azon
Jágert megint a' hideg ki lelte,
Hogy itt a' Medvére
szemeit vetette.
Mondottam: Varjuk bé a'
Medve hasába,
Majd egymásnak esnek így barátságába,
Hogy ha meg
találna halni bolondgyába,
Remetének majd bé teszszük barlangjába.
Nevettek; de láttam, ha
többet innának,
Bódúlt fővel holnap nem vadászhatnának,
Ítéltem,
jobb lenne, hogy ha aludnának,
Ki mentem, így szóltam tűznél egy
kuktának:
Uraknak kell nékünk
mulatságot tenni,
A' kis medvét főldrűl én fel fogom
venni,
Te jajgas, te kiálts, mint tőled fog telni,
Én nagy
mörmöléssel, rajtad fogok lenni.
A' kukta el kezdé
kiáltást, jajgatást,
Én a' nagy mörmölést, a' nagy
hadarázást;
A' mint Urak hallák e' szörnyű
lármázást.
Futottak, kivánták látni a' csatázást.
Mondám: a' kis
Medve, a' kuktát ingattya,
Hogy aludni nem megy, tsak azért
lógattya,
És hogy részeg vólna, nagyon pirongattya.
Tám az
Urakat is majd jól meg rángattya.
Tsak nincs Főldi mássa,
Te bohó fejednek,
Párját kel keresni víg természetednek.
Hogy
eleget tegyünk minnyájan kedvednek,
Lásd, aludni megyünk, jó
éjtszakát kednek.
Mingyárt el aludtak, mihent le
feküdtek,
De való, hogy ők ma nagy járást is tettek,
Azok, kik
a' borbúl többet hörpentettek,
Mint az hólt, ágyokba,
olyanokká lettek.
A' beteg Jágerhoz,
lassan el sétáltam,
Bi gétz sógor! kérdem, hogy mellette
áltam,
Egy pohár Tokai borral meg kínáltam,
Hogy nagyon
halavány, tűznél azt jól láttam.
Én a' jobb kezemet
a' szívére tettem,
Mint a' harang ütő, úgy járt, meg
íjedtem,
Hogy ha ezt meg iszsza, jobban lesz, esküdtem,
Utollyára
még is ugyan tsak rá vettem.
Meg itta, és allyig, egy
fértály Óra múlt,
Még eddig nem szólván, szólt hozzám, és
vídúlt,
Szíve sem dobogott, szemlátomást újjúlt,
Ha még egyszer
iszik, egészszen lesz gyógyúlt.
Frissen bé futottam a'
Gróff sátorába,
Tudtam Tokai bor maradt butellába,
Oda vittem
néki, ezt is hamarjába,
Utolsó tseppéig bé önte gyomrába.
Mondám tsak feküdgyön,
takarja bé magát,
Ne féllyen, nem fogja érezni több jaját,
Én
is már le fekszem; ha érzené baját,
Kőltsön fel; köszönte, 's
nyujtá nékem karját.
Le dűltem, hát egyszer
hallom, hogy trallálgat,
Hol Cseh, hol meg Német éneket
trillálgat,
Örűltem Dozsissom, hogy jól operálgat,
Mingyárt a'
Medvére teszem, ha nem halgat.
De a' bor el érte,
hallám, hortyogássát,
Már el is vesztette szíve
dobogássát,
Gondoltam, majd bortúl nyeri izadássát,
Reggelig el
veszti minden bádgyadássát.
Engem is az álom el
nyomott végtére.
Fárad vóltam, hágván erdők sok bérczére;
Tudtam,
mig a' szép nap érkezne kőltére.
Már én ébren leszek a'
szokott időre.
Ött órát aludtam, osztán
fel ébredtem,
Szememet a' Hajnal Csillagra vetettem,
Annak
futássábúl mingyárt észre vettem,
Hogy hamar meg virrad, már le
sem feküdtem.
Fél órácska múlva,
Auróra harmattya
Gyöngyöszte a' főldet, kedves vólt
illattya,
Látván pirossága a' setétet hajtya,
Hallatott
ébredő madárkák hangzattya.
Egy Dézsa fenekén vertem
én Fikátort,[37]
Nótáját
fütyeltem, bé futtam minden sort,
Körös körűl jártam, minden Grófi
sátort,
Fel lármáztam itt az egész vadász Tábort.
Kiálték;
alló auf! mert ha káplárságra
Avancsérozok, majd rá kapok
hátára,
Valaki fel nem kél, 's fel nem áll talpára,
Könyű
itt szert tenni mogyoró páltzára.
Edgyike nyujtódzott,
másika ásított,
Ki meg íjedt, ingén jó hoszszút
hasított,
Szolgáját, hogy bé ment, sok férre taszított,
Sok
szidott lármámra, hogy álmot szakított.
De még is minnyájan
ugyan tsak fel keltek,
Gróffoknak Lovászok paripát
nyergeltek,
Készűlőt Peczérek kopóknak kürtöltek,
Jágerek,
Puskássok, Flintákat törültek.
Nevetkesztek velem, hogy
én Dobos lettem,
Több vagyok Dobosnál, nékiek feleltem,
A'
Patienssemet hozzájok vezettem,
Kérdgyék önnön magát, én vele mint
tettem.
Meg vallotta, hogy én
őtt meg gyógyítottam,
Dózisom bé adván; jól meg izzasztottam,
Vólt
egésségére, nem más, tsak én hosztam,
Nékem köszönheti, hogy fel
támasztottam.
Szólt egy: úgy é Főldi?
Sauer balzsámumot
Adtál néki, avagy Myrha Oleumot,
Más mondá,
hogy adtam tsak Digestívumot,
Vagy is talán Salem ægyiptiacumot.
Mondottam, Tokaiba
préselt Balzsam vólt a',
Többet ér, mint Myrha, 's
essentia qvinta,
Dózsissátúl kinek jól meg ázik torka,
Soha sem
kell annak Hálai Patika.
Egy
Gróff szólt: nem véltem, vólnál Hypocrates,
Olly nagy Doctor,
ollyan tudós és értelmes,
Mondám: ha kulacsom Balzsámtúl nem
üres;
Æsculapius is vagyok, és Socrates.
A' Gavalérokhoz a'
kerűlők szóltak,
Hogy ma Agarakat vinni kell, 's
kopókat,
Mert ma szarvassokat, Medvét, vad Disznókat
Nem
hajtunk: hanem tsak vadakat aprókat.
A' melly Úr
szeretet inkább agarázni,
Mint sem a' kopókkal, 's
flintákkal vadászni,
Örömmel lóra űlt, hogy majd fog
hajházni,
Rókával, Farkassal, a' síkon csatázni.
Négy könyű, ött nehéz
kopókat szvorkára,
Vetett fel két Peczér, elég annyi mára,
Három
Huszár, három agárt porrázára
Fel fűzött; 's akasztott
korbácsot magára.
Meg indúla egyszer e'
vadász Armáda,
Agarakrúl kösztök versengés támada,
Ezé leg jobb
futó, másét fel halada,
Amazé, hogy még jobb, aranyba fogada.
Még harmaton értünk a'
hajtás szélére,
Az úgy neveztetett Balási Cserére,
Minden
Puskás állott, ki rendelt helyére,
Gróffom, Borz lyukakhoz esvén,
vólt kedvére.
A' melly Gavalérok
űltek ló hátokon,
A' cserének szélin állottak
dombokon,
Áltak agarak is, körűl mind halmokon,
Nádasok, 's
töviskek, túl estek hátokon.
Hallom egy Cseh Jáger
kiáltya Nyenyihó![38]
Gróffot
kérdem, hogy mit kiált ez a' Bohó,
Nyúlat lát fektébe, azt
teszi ezen szó,
Megint, újra kezdé, Nyenyihó! Nyenyihó!
A'
Gróff velem edgyütt hozzája szaladott,
Juharfa tövére ujjával
mutatott
A' nyúlra; itt a' Gróff srét stutzához
kapott,
Meg lőtte; 's Jágernek két forintost adott.
Lövésre kutyákat mind el
eresztették,
Ezek a' Cserének sűrőjét fürgészték,
A'
bokrot szagolták, hol meg vizellették,
Harmaton nyúlaknak nyomait
érzették.
Dudás egy Rókának nyomán
ment, böfögött,
Musika meg nyúlnak nyomán tsak nyöszögött,
Ez
a' Zanócz közűl előtte fel szökött,
Sikojtva, rikoltva,
hajtott már, nem nyögött.
Sűdő vólt, tsak hamar
egy bokorba meg bújt,
Mellette el hajtott, a' nyúl viszsza
fordúlt,
Azon nyomon, mellyen futott, hátra lódúlt,
Azért is a'
kutya lett egészen bódúlt.
De már több kopók is ide
érkezének,
Csóválták farkokat, nagyon keresének,
A'
kereszt útakon sok futást tevének,
A' südőnek megint nyomára
jövének.
Eztet egy bokorbúl hamar
ki ugratták,
Mivel hatan vóltak, egymásra forgatták,
Egy marha
tsapásson szegént el is kapták,
Bár kiáltott más! más! őt még is
fel falták.
A' Róka, a'
mellyet már a' Dudás hajtott,
Álnok vólt, és mingyárt mezőre
varrantott,
Merre ment, Cserének szélin láttam partot,
A'
mellyen Laib Huszár agarakot tartott.
A' midőn a'
partot ő már el haladta,
A' Huszár meg látván; Haj há!
kiáltotta,
Utánna a' három agárt botsájtotta,
Sok Gavalér
nyargalt, hogy meg sajdította.
Bár erőssen szaladt, el
érte a' Hancsár,
Jó kapássa nincsen, benne ez nem kis
kár;
Csalt vetett, és szemköszt kapott hozzá Hajdár,
Meg kapta
a' lábát, azólta sántán jár.
A' Hancsár tsak
ugyan keménnyen kergette,
A' Firka sok Rókát fogott már
felette,
Tudta ez a' módgyát, futott tsak mellette,
Egyszer
nyakon kapván, a' főldhöz ütötte.
Kis agár a' főldön
nehezen tarthatta,
Hancsár erős agár, mingyárt fojtogatta,
Hol
szívét, hol torkát, addig szorongatta,
Páráját bellőle mig ki nem
hajtotta.
A' Huszár le
ugrott, a' Rókát fel vette,
Hermetz szíra kötvén, lován ált
vetette,
Pályinkával Hajdár lábát kenegette,
Agarait megint a'
dombra vezette.
Az alatt sok nyúlat
lőttek a' Cserébe,
Egy nagy szurmos Farkas bújkált itt
féltébe,
A' főldbe is bé bújt vólna íjedtébe,
Minden
puska szóra, láttam vólt szöktébe.
Mind az őrült; mindég
kopók köszt kavargott,
Hol ide, hol oda, szaladott,
csavargott,
Ugyan tsak végtére mind addig toprongott,
Mig Csere
szélire ő ki nem tántorgott.
Ki érvén mezőnek ő a'
térségére,
A' Nádas balra vólt, arra tartott fére,
Meg
látván két Huszár még is szerencsére,
Mingyárt hat agarak mentek
űzéssére.
Hárma ezek közűl vólt
Kurlándi Agár,
Mint fellyeb mondottam gyapjasok 's lábok
szár,
Hárma Ukrainábúl; mentek mint száll madár,
Olly nagy
lárma vólt itt, mind mikor jön Tatár.
Mert a' sok
Gavalér nyargalt, és kiáltott,
Ritka vólt, tokjábúl ki pistolt nem
rántott,
Sok alatt ló bukkot, orra főldet szántott,
A'
Tövis soknak bőrt, óldalárúl hántott.
A' Farkast agarak
hamar utól érték,
Tsattogott fogával, meg kapni nem
merték,
Huszárok korbáttsal hátát csapták, verték;
Méllyért a'
Farkastúl béreket el nyerték.
Mert ezt íjedtébe a'
kórság is rázta,
Két Huszárt fejétűl, talpig kolomázta,
Felette
büdös vólt ezeknek meg ázta,
Káromkodtak, hogy így őket meg
gyalázta.
Drak agár Farkasnak
ugrott a' hátára,
Nyak szirt szorongatván bukkot az
orrára,
Torka jutott akkor Hajdárnak fogára,
Hat agár köszt meg
nem mozdúlt utóllyára.
Laib Huszár Csákánnyal
a' fejét ütötte,
Satisfactióját mostan rajta
vette,
Liktariumának árát így fizette,
Meg döglött; minden eb
itt el eresztette.
Huszárok a'
Farkast egy bokor kóróhoz
Húzták, közel vólt ez, egy iszapos
tóhoz,
Meg mosták magokat, úgy mentek a' lóhoz.
Kenyőcshöz
jutottak ma igen ócsóhoz.
Agarokat fűzték megint
pórázokra,
A' hol áltak, mentek meg azon halmokra,
Kértük,
vígyázzanak tsak a' Farkasokra,
Ezeknél kaphatnak új
ajandékokra.
Allyig mondtuk ezt ki,
egy Ugaron láttyuk,
Szalad egy bozontos Farkas, mi
kiáltyuk,
Botsásd az ebeket, de futnak, már láttyuk,
Hogy meg
előzhessük, mi is egymást váltyuk.
El érte a' Firka,
farát meg harapta,
Meg fordúlt a' Farkas, majd hogy el nem
kapta,
De ő fére ugrott, mert friss mint a' lapta,
Többi
is itt termet, mindenik forgatta.
Hamis Farkas vólt ez,
ált ment sok probákon,
Sokat űzték már ezt, vala sok
vitákon,
Közel járván hozzá Urak Paripákon,
Rút far marás teve
itten két sárgákon.
Bátor agár a'
Drak, meg kapta a' nyakát,
A' Firka pediglen a'
hátrúlsó inát,
Hajdár a' hátán lett, mardosta a'
farát,
Le húztak; hogy meg sem mozdíthatta magát.
Egy Huszár sem csapott
korbácsal most rája,
Mert félt, ungventumot ne kapjon orczája.
De
Agarak láttak mérgessen hozzája,
Mert a' vért mint karom,
okádta a' szája.
Szempillantássig is ezt
nem tágították,
Ki dűllyet a' szeme, őtt úgy
szorongatták,
Ez is szórt Alkermest, a' mint
nyomorgatták,
Végre el nyújtózott, mivel meg fojtották.
Minden Gróff sajnálta a'
maga sárgáját,
Mert úgy mond: el veszti leg jobb Paripáját,
Meg
mostuk, meg néztük a' sebeknek táját
Egyiknek se láttuk
halálos hibáját.
A' Farkast egy
lovász a' másikhoz húzta,
Hol is mind a' kettőt egy
Jáger meg nyúzta,
A' csákány elsőnek fejét öszve zúzta,
Mert
olaja végig Huszár mellyét tsúzta.
Az hat agarakat pórázra
vétettük,
Rendelt állássokra viszsza vezettettük,
A' mint
szemeinket jobb kézre vetettük,
Három agár Rókát kerget, szemre
vettük.
Meg áltunk, mert felénk
a' Rókát hajtották,
Soló, a' Dafnéval egy másra
forgatták,
Vigyorgatta fogát rájok, mint hajtották,
A'
mellyért is hamar meg sem is foghatták.
Tigris a' faránál
futott és csatázott,
Fel üté orrával, szintén úgy bakázott,
Nyaka
kapássába Dafné sem hibázott,
Mokogot fogok köszt, farka allya
ázott.
A' mint mi
néhányan itt körűl állottunk,
Fel ugorván egy nyúl, kösztünk
álmélkodtunk,
Tartoszkodás nélkűl Hajhát kiáltottunk,
Az agarak
űzték, magunk is futottunk.
De sóló, hogy sóló,
aztat meg mutatta,
Mert Dafnét, és Tigrist egybe hátra hagyta,
A'
nyúlat fordítás nélkűl el is kapta,
Leg szebb vólt, hogy lora,
mint visla, fel adta.
Tsoportossan viszsza
mentünk a' cserébe,
Vártak Urak reánk egy szilfa tövébe,
Hól
lőtt Nyulak, 's Rókák, feküdtek rendébe,
Egy Borz, egy
Farkassal, ezek ellenébe.
A' Consiliumnak
edgyik Tanátsossa,
Kérdé: e' kettőnek ki vólt a'
Gyilkossa,
Az én Gróffom lőtte, felelt a' Titkossa,
Jól
ván: e' gyümőlsnek, amaz Juh árossa.
Szólt Gróffom; úgy
tartom, e' Borz vad almára
Még éjtszaka ki ment, itt jutván
lármára,
Fetrengett: szuszogva sietet lyukára,
El lőttem; mert
áltam lyuka ajtajára.
E' Farkas is régen
már előttem forgott,
Mivel a' tér felé sok puska szó
morgott,
Nem mere ki menni, előttem tántorgott,
Rá lőttem, mig
dög lett, sokáig nyomorgott.
Phoebusnak hanyatlott,
ragyogó súgára,
Hoszszú árnyékokat vetett főld határa,
Hesperus
fel nyergelt, majd fel űll lovára,
Mind ezeket látván mentünk a'
tanyára.
Itten a' Rókának
nézegtük a' szőrit,
Egy Cseh Jáger mondá; Tento je
Uhlarik,[39]
Néztük
Farkasoknak fogait, és körmit,
Rámákra vonattuk ezeknek a'
bőrit.
Én
edgyik Rókának térgyétűl négy lábát
El vágtam, mint nyúlnak meg
spékeltem hátát,
Meg sütvén, Grófomnak kápván ezüst tálát,
Rá
tettem, bővítém e' sűltel asztalát.
Szépen a'
komornyik azt fel trancséroszta,
Kínálta Urakat, mint körűl
hordoszta,
Grófom abbúl nem vett, hogy hozzája hoszta,
Nyúl
húst nem szereti, tsupán az okoszta.
Többi édesdeden a'
Rókábúl evet,
Mondották: Delicat, e' talám a'
lehet,
Melly kösztünk fel ugrott, és sóló kergetett,
Az erős
futástúl a' hússa olly lágy lett.
Jó kedvek duzzadott, az
Urak vígadtak,
A' fáradság után, jól ittak 's
mulattak,
Mindenhez jó kedvet, jó szemet mutattak,
Még a'
szolgákkal is sok bort meg itattak.
Mint szokott a'
Róka ugatni, czammogni,
Hirtelen el kesztem én is úgy
kahogni,
Mint szökik, Egeret mikor akar fogni,
És ha azt meg
fogja, mint szokott mokogni.
Én az asztal körűl,
szintén úgy mokogtam,
Néztek rám; szökdöstem 's mint Róka
kahogtam.
Sok mondá; mivel ma bor körűl forgottam,
Részeg
vagyok: máskép sokat is ugrottam.
Kérdeztem, hogy jó é a'
nyúl, melly vala sűlt?
Róka vólt; esküdve mondám, minden el
hűlt,
Mindenike, a' mint a' Tábla körűl űlt.
Fogjuk
meg! kiáltott, és ellenem csődűlt.
Ezt látván, meg óldám én
is a' kereket,
Setét vólt; el értem, hamar a'
bereket,
Jó é a' nyúl, a' melly evett
egereket?
Kiáltam: kahogtam, csúfoltam ezeket.
A' Jágerek még a'
cserén meg olvasták
A' nyúlakat, itt is annyinak
találták,
Hogy én Rókát nyúztam, aztat is jól látták,
Magam
sütöttem meg, szakácsok mondották.
Most hitték, és szóltak,
még így rá nem szedett,
Jöj viszsza! kiálták nem bántunk
tégedet,
Kérünk jöj közinkbe, mutasd jó kedvedet,
Régen
esmérjük már, te okos fejedet.
El mentem: kezembe
fokosomat vettem,
Alló Mars aludni, minnyáját
kergettem,
Hadarásztam kösztök, 's azzal azt végzettem,
Hogy
így minnyájokat szépen le fektettem.
Szólt Gróffom, jó hogy
én a' nyúl húst nem észem,
Mert úgy nékem is lett volna
benne részem,
Jó éjtszakát Főldi! most mingyárt le fekszem,
Jól
nyugodgyon Nagysád, én is aztat tészem.
Hajnal hassadtával, én
a' tűzhöz mentem,
Csudáltam, hogy annál ött Tzigányt én
leltem,
Mit miveltek Ti itt! hogy őket kérdettem,
Fütözünk jó
Uram, felelteket vettem.
Fejér várrúl jövünk, és
mégyünk Budára,
Muzsikások vagyunk, hallyuk Dietára
Sok Úr
öszve gyűlt ott, a' kik muzsikára
Vagynak: talám meg jön,
fáradságunk ára.
Mondám nékik; mingyárt
fogtok muzsikálni,
Melly helyen veletek, én meg fogok álni,
Egybe
a' verbunkost, kezdgyétek nótálni,
Most hegedűtöket lassan
kell probálni.
A' posztó
tokokbúl, magok nótafáit
Ki húzták, pökdösték húrt húzó
fácskáit,
Nem esmérik ugyan ők Haiden kótáit,[40]
Még
is setétben is, meg vonnyák nótáit.
Uram
készen vagyunk, hozzám így szóllottak,
Gyertek! meg indúltam,
utánnam ballagtak,
A' sátorok közzött mondám: Holt! meg
áltak,
Parancsolatomra már minnyájan vártak.
Hárma hegedűjét füléhez
illette,
Czimbalmos czimbalmát térdére rá tette,
Bögőjéhez
magát, egy vén görbítette,
Poziturájokat, hogy már mind meg tette;
Húzd ra kiáltottam,
bezzeg karikázták
Mint tőlök telhettet, ugyan meg
czifrázták,
Nótáit leg felsőbb Tónusra csigázták,
Felűrűl
alsóbra egybe le trillázták.
Itt én mint a'
sárkány mingyárt ordítottam,
Gyere katonának, szörnyen
kiáltottam,
Ez az élet! ez! ez! gyöngy élet! mondottam,
Pajkos
Rytmusokat szűntelen danlottam.
Urak fel ugrottak ezen
nagy lármára,
Ujjongatásomra, és a' Muzsikára,
Hogy fel
öltösztesse, nem vártak szolgára,
Futott mindenike nyaka
szakattára.
Én rájok sem néztem,
tsak mindég tánczoltam,
Húzzál Róka tánczot! nékik
parancsoltam,
Ki tudgya mit húztak, én arra kahogtam,
Róka Egér
után mint ugrik, ugrottam.
Le dűltek a'
főldre, engem úgy nevettek,
Nem vólna világon párom meg
ditsértek,
Hol vettem ezeket, mondgyam meg kérdettek,
Tsak Te
vagy az ember! csókoltak, öleltek.
Mondám, a'
vadászok Isten Aszszonyának
Laib Muzsikássai, szűz szent
Diannának,
Hogy muzsikállyanak, itt azért volnának,
Azoknak,
kik ették hússát a' Rókának.
De mi ma utólsó
vadászatot tészünk,
Készűllyön Nagyságtok, estve vígan
lészünk,
Mai vacsoránál Róka húst nem eszünk,
De Tokai borbúl
duppla dózsist veszünk.
Tzigányokhoz szóltam,
hogy ma itt maradnak,
Nékiek szakácsok enni, innya adnak,
Gyalog
is Budára ők majd nem fáradnak,
Mert a' szekerekre holnap
fel kaphatnak.
Ezek így történvén, mi
fel kerekedtünk,
Minden Agarakat, 's kopókat el
vittünk,
Kerűlők vezetvén, mi utánnok mentünk;
A' vadászó
helyre igen hamar értünk.
Fel űlt itt a'
Grófom, szeg sárga lovára,
Sóló, jó agarát, vette
pórázzára,
Tigrist a' Dafnéval bízta Lovászszára,
Magamat
vetettem a' Deres hátára.
A' Gróffal fel
áltunk egy szép kies dombra,
Többi agarak is állottak halomra,
Itt
a' jó szerencsét vártam Fokosomra,
Mert vadat nem veszek,
Flintámmal ma gombra.
Kik kopót szeretnek,
azon Gavalérok,
A' mint meg állottak, vala ott egy
torok,
Kerűlők mondották, majd lobban ott porok,
A' Csere
több részit foglalták Jágerok.
Futották a' sűrőt
kopók szabadgyába,
Nem érték közepét, vóltak tsak allyába,
Még
is juttak mingyárt vadaknak nyomába,
Lettek is azoknak hamar
divattyába.
Itt három, ott kettő,
amott négy is hajtott,
Ki Nyúlat, ki Rókát, ki Farkast
lógatott,
A' dombunkra szépen szavok ki hallatott,
De még
felénk jönni egy vad sem láttatott.
Egy Gavalért láttam
kereszt úton álni,
Futt rá egy nyúl, mondám, mingyárt fogsz
testálni,
Hozzá lőtt, hallom öt kopót kiabálni,
Szemköszt jöt,
szégyen vólt eztet nem találni.
Ezen lövés után sok felé
puskáztak,
Sok Hahót kiáltott, de többen hibáztak,
Mivel sok
puska szólt, a' kutyák lármáztak,
Itt többnyire még is,
Rókákat hajháztak.
Közel látom felénk
lapúlva nyújtózik
Egy rút deres Róka, mint Tolvaj lopódik,
A'
hol a' Nádas van, a' felé húzódik,
Várba lesz,
gondolta, ha belé vonódik.
El botsájtánk őtet, a'
mint ment mellettünk,
Viszá ne ugorjon, véle nem siettünk,
Mikor
jó távúlka már utánna lettünk,
Hajhát kiáltottunk, mi pedig
ügettünk.
A' Sóló mint a'
nyíl, a' faránál termett,
Tigris is Dafnéval mingyárást
ottan lett,
Farkával hol jobbra, hol balra csalt vetett,
De
mesterségével meszsze nem mehetett.
Jobbról Sóló, balrúl őtt
Dafne kergette,
Tigris néha farkát hátrúl érdeklette,
Balra
fordúlt, mivel ő aztat féltette,
Akkor nyakon kapta Sóló, és
nyeggette.
Tigris a' Dafnéval
éppen nem kimélték,
Mokogott a' főldön, keményen
gyentelték,
Én is homlokára edgyecskét legygyenték,
Meg
döglött, a' Csókok nagyon meg gyengíték.
Kergették ezt velünk
több más Uraságok,
A' kiknek is vala nem kis
mulatságok,
Látták a' Rókáknak melly nagy ravaszságok,
Melly
fortéllyal élnek, melly nagy álnokságok.
Pórázra fűzetett mind a'
három agár,
Urak kívánsága újjabb tsatára vár,
Helyeinkre
értünk és állottunk ott már,
Halom, hogy alattunk valami csörög 's
jár.
Ki ugrik egy Bak öz,
kegyetlenűl szalad,
Nagy szökésseket tesz, látom, hogy jól
halad,
Haiha! de a' Dafne, Tigris hátra marad,
Kiáltottam;
Sóló Hajha! fogd el magad.
Hamar el is érte, fel
ugrott hátára,
Marczongolván őtet, esett az orrára,
A'
Bak erős lévén, fel kapott lábára,
Oda értek Dafne, 's
Tigris éppen árra.
Mind a' hárma
immár itt edgyütt kergette,
A' Sóló ki kapott, és elejit
vette,
Mellyre is ugrássát, a' Bak el vétette,
Meg
ragadta nyakát, 's a' főldre vetette.
Tigris itt mérgessen meg
kapta tarkóját,
Szorongatta Dafné hátrúl a' zacskóját,
Egy
Gróff hamar ott vólt, ingatta Fakóját,
Futásba el rúgta lova két
patkóját.
Velünk a' többi is
mingyárt oda ére,
Már döglött vólt az öz, torkábúl folyt
vére,
Mondám, ennek mája lesz a' Sóló bére,
Mert maga
fogta el, mihent hozzá fére.
Ezt Lovász fel vette
maga Barnájára,
Fel köte Laib Huszár a' Rókát
lovára,
Viszsza mene ki ki állássa halmára,
Halgattunk a'
felénk hangzó nagy lármára.
Jött egy ordas Farkas,
ezt hat agár űzte,
Mondottam, jól szalad, bocskorát fel
fűzte,
Kapám Fokosomat, mondám, gyüszte, gyüszte,
Kezet fogok
veled, mingyárt kutya tüszte.
Pusztákon sok Farkast
éltembe kergettem,
Örűltem, hogy ma is én ehez férhettem,
Deresem
futhasson, szájának engedtem,
Hamar is a' Farkas fara mellet
lettem.
El érvén, meg ütém, azt
kiáltám berdó!
Oldala úgy kondúlt, mint az üres hordó,
Fájlalta,
mert bögött, mint a' Duda gordó,
Ficsor agár, mivel igen
sebes 's forgó,
Itt termett, meg kapta
egybe a' jobb fűlét,
Szint úgy a' Fáta is a' bal
füle tövét,
Hajdár edgyik lábát, Hancsár a' gégéjét,
Többi
szorongatta a' hasát és bélét.
Meg tarták, fokossal a'
fejét ütöttem,
Csúnyát rezelt, bűzit nehezen szenvedtem,
De még
is mind addig a' homlokát vertem,
Júhra éhes lelkét mig ki
nem kergettem.
Mig mi e'
Farkasnak valánk űzéssébe,
Igen rendes dolog történt a'
cserébe,
Ott a' kopók vóltak egy öz kergettébe,
A'
melly is szaladott egy Grófnak elébe.
Hozzá lőtt, el esset, és
dűlt óldalára,
A' Gróff oda futott, rá hágott nyakára,
Mivel
már nem mozgott, vélte, hogy a' pára
Ki mene belőle, 's
jutott vég órára.
Le vette nyakárúl lábát
's főldre tette,
Eztet a' sebes öz, mihent meg
érzette,
Fel ugrott, 's futássát sebessen
kezdette;
Álmélkodva a' Gróff szemét meresztette.
Nem mehett meszszére, ő
aztat gondolta,
Azért a' kopókat ide kiáltotta,
El
jöttek: nyomára rá igazította,
Vértes derekára öt kopó hajtotta.
Kopók Cziholássát mivel
nem' hallották,
Gondolták, meg ették, mert aztat el
fogták,
Késsőn viszsza jővén azokat vizsgálták,
Nem véressek,
's lapos hassal vannak, látták.
Így történt; tám ma is,
fog élni ezen őz,
Nem kell bé pátzolni, hogy azt ne érje gőz,
Mert
ebbűl szakáttsa, sem nem sütt, se nem főz,
A' Gróff ez
eseten csudálkozni nem győz.
El lőttek itt ugyan már
három Rókákat,
Két özet, egy Farkast, és tíz nyúlacskákat,
De
özek el vitték, mind már a' kutyákat,
Urak le is tették
azért a' Flintákat.
Paripákra űltek, 's
mentek agarázni,
Szolgák Nádasokba Rókákat hajházni,
Ha azokat
onnan ki fogják bolházni,
Könyű lesz a' téren azokkal
tsatázni.
Maga Lovászszának a'
Gróff parancsolá,
Hogy ha nyúl ugrik fel, aztat ő meg
latná,
Tigrist és a' Dafnét, el ne botsájtaná,
Mert aztat
magára a' Sólóra hagyná.
Sort vettek, és a'
Gróff állott közepére,
Hogy Sólóját ki ki vehesse szemére,
Mentek
már; vigyáztak nyúlak fekvéssére,
Egy szedres tarlónak értek a'
szélére.
Éppen a' Gróff
előtt fel ugrott egy nagy nyúl,
Hajhát kiált, Sóló mingyárt futt,
szint úgy nyúl,
Sok Gavalér nyargal, lova sok alatt húl,
A'
kit a' kéh bántott, gondoltam, hogy meg fúl.
Néhányszor a'
nyúlat a' mint meg csapkodta,
Egyszer a' Levegő égbe
hagyította,
Fel ugrott utánna, ottan el is kapta,
Mint tegnap;
a' Gróffnak lovára fel adta.
Ki adogált érte mingyárt
egy Paripát,
Ki ezüstbe foglalt pár Damascus flintát,
Ki leg
jobb gazda vólt, igért egy kuriát,
A' Gróff mosolygotta
minyájoknak szavát.
Mivel sebessen ment,
Lovász rázogatta,
Sok Gavalér hátát végig simogatta,
Vólt
ollyan is a' ki őtet csókolgatta,
A' kutya flegmával
lábát nyalogatta.
Sorba menvén megint, egy
hajhát kiáltott,
Nádasbúl ki jönni, egy Rókát meg látott,
Erre
három agárt egy Huszár botsájtott,
El érték, reájok a' Róka
szájt tátott.
Igyekezett menni ez a'
Csere felé,
De a' sok lovasok nem ereszték belé,
A'
Ficsor érkezvén jobb oldala mellé,
Csavargatta farkát, mert
félelem tellé.
A' Hajdár a'
farkát meg csípte, meg fordúlt,
Meg kapta az orrát, ordítva el
lódúlt,
De mivel a' Róka, íjedt vólt, és bódúlt,
Fata
nyak szirt fogta Tigris rázta meg fúlt.
Itten mi sokáig, éppen
nem mulattunk,
Egy düllő főldnyire, a' mint el haladtunk,
A'
várbúl egy veres nyúlat ki ugrattunk;
De illy tanúlt nyúlra még mi
nem akadtunk.
Bal fülét fel tartá, a'
jobbat hátára
Le tette; a' dolgot vette tsak tréfára,
Észre
vévén, hogy ő jutott itt tsatára,
Balra csapott, ki ért az Ország
úttyára.
Hat agarak űzték, még
sem fordíthatták,
Utánnok Tigrist is, 's Dafnét
botsájtották,
Ezek ketten ugyan az útbúl ki csapták,
De megint
egy széles gyepre ki kapatták.
Hogy ha eddig futott,
bezzeg most szaladott,
Agár, agár után, lassanként maradott,
Mint
kötel el nyúltak, a' nyúl meg haladott,
Hajhá Sóló! a'
Gróff kiált 's haragudott.
A' mint két
tenyeret öszve szoktak csapni,
Ennek is kutyákat, el érni el
hagyni,
A' nyúlat fordítás, nélkűl el is kapni
Annyi
vólt: ditsertét meg kel néki adni.
Látván, hogy az estve
mingyárt visza kerűl
Titan szép súgára Tengerekbe merűl,
Az ég
szép kékségén már a' homály terűl,
Madarkák nyúgszanak, tsak
Denevér repűl.
Szóltam az Urakhoz, végi
van mindennek,
Jobb lesz a' tanyára minnyájan el
mennek,
Mind Ló, 's agár, fáradt, tsak allyig
lehelnek,
Magok is ezekkel ott jól meg pihennek.
Minnyájoknak teczet, rá
áltak szavamra,
Látván, hogy készűlnek, fel űltem lovamra,
Észre
ne vegyenek, gondam vólt magamra,
Mert el szöktem tőlök, el mentem
útamra.
Mivel hol vágtattam, hol
pedig ügettem,
Azért is a' tanyán én tsak hamar lettem,
Hat
erős Tóth Leányt, ott a' kútnál leltem,
El akartak menni,
itt maradni kértem.
Liptó Vármegyébűl jöttek
aratásra,
Tovább is maradtak sarjú takarásra,
De mivel nem
kaptak már több munkálásra,
Hazájokba tértek, téli nyúgovásra.
Látván musikássok hogy
itten vólnának,
Mondottam; ez éjjel, ha itt maradnának,
Virrattig
mi velünk majd tánczolhatnának,
Innya, enni nékik Urak adatnának.
A' Templomot Tóth
Lány a' tanczért el hadgya,
Apját, Annyát, Vérit azért meg
tagadgya,
Tsak kis újjad mutasd, már ő karját adgya,
Nincs
Nemzet, melly eztet ebbe fel haladgya.
Első Musikushoz
szóllottam Zsigához,
Ferkóhoz, Laczihoz, Gyurihoz, Miskához,
Hogy
nyúllyanak frissen ők a' Nótafához,
Mihent közelítnek Urak
a' tanyához.
Mingyárt a'
Hegedűk húrjait pengették,
Újokkal, fogokkal, fácskáit
tekerték,
Mivel ők a' szurkot, fába csepegtették,
Ezzel
Vonóikat vegtűl végig kenték.
Körűl néztem én itt e'
Tóth Leányokat
Szügyöket, farokat, karcsú derekokat,
Kis
kocsokájokat, 's hasonló lábokat,
Hasadásra készűlt, piros
orczájokat.
Láttam lenni őket igen
jó Státusba,
Tsak kaszanyitzába edgyet sem kantusba,
Bé
szerettem kösztök, leg inkább Hanusba,
Mert ez bé is illik a'
vadász Trónusba.
Hogy már Urak jönnek,
itt meg sajdítottam,
Húzd rá magyarossan, Zsiga!
kiáltottam,
Hanusomnak a' jobb kezemet nyújtottam,
Mint
a' szél motóla, vele úgy forgottam.
Nem viselt czipellőt,
suttogott bocskora,
Két lábocskájátúl rúgatott főld pora,
Mint
stájer ló talpa, vóltak is akkora,
Utánnam egy szakács tánczolt;
vele Dora.
A' Lovász ez után
Marinát forgatta,
A' Kukta is Betát itten tánczba
kapta,
Vasek Postilion, Zuszkával meg rakta,
Halb Huszar
Katkával, tánczát apritgatta.
Itt a' Gavalérok
minket körűl fogtak,
A' mi Dámáinkon kivált
tsudálkoztak,
Hogy jöhettek ide, azon álmélkodtak,
Azok honnan
valók, minket tudakosztak.
Szólt egy Gróff: ezeket
a' Főldink szerzette,
Valahonnan onnan elő kerítette,
De
csudálni dolgát kelletik felette,
Egész nap velünk vólt, ezt mikor
tehette.
Kérdeszték minnyájan,
hogy őket hol vettem?
Tánczoltam, szavokra én nem is
feleltem,
Hanust Vállaimon kétszer ált vetettem,
Így szóltam,
hogy vele tánczomat végzettem:
Szűz szent Diánnának
vólnának Nimfái,
A' Druideseknek magzati, 's
Leányi,
Erdei Faunusok leg kedvesb mátkái,
Választott
szépségnek remeki, 's bálványi.
Kűldötte Diánna mi
szolgálatunkra,
Hintsenek virágot szent áldozatunkra,
Gerjesztett
is tüzet Hanus óltárunkra,
Mellyért fel is teszem mingyárt
Trónusunkra.
Azon Trónust, a'
melly Jágerektűl épűlt,
Képzelt Diánnával, a' mellyen a'
Gróff űlt,
Ki hoztam; az egész Uraság ide gyűlt,
Újságot fog
látni, már előre örűlt.
Szépen kértem Hanust,
űllyön fel reája,
Sokat tánczolt, izzadt szügyi, orczátskája,
Itt
majd meg nyugoszik minden tagocskája,
Meg is könnyűl tánczra két
kis lábocskája.
Fel akart ő űlni, fara
belé nem fért,
Mert a' szélessége jó más fél réfet
mért,
Hogy emellyem rája, engemet arra kért,
Csavaltam fejemet,
mert itt nem kis baj ért.
Lábait a' fara
alatt ált öleltem,
Ropogott derekam, a' mint őtt emeltem,
A'
Trónus lábánál vele meg pihentem,
Megint fel emelvén, ugyan tsak
rá tettem.
De tsak hamar hallám, a'
Trónust recsegni,
Le rogygyatt, Hanust is, látom
hempelyegni,
Hallám e' két szót is, Bodaj váz ejteni,
De
töréstűl tagját nem kellett félteni.
Látzatott estével egy
titkos villámlás,
Mellytűl okosztatott sok szembe csiklandás,
A'
rubács alatt is tám esett csattanás,
Mert a' Trónus körűl
vala dohos szaglás.
Fel ugrott a'
porbúl, magát rázogatta,
Itt egy víg kedvű Gróff a' kezét
meg kapta,
Tánczolt vele, de ő ennek meg is adta,
Mert ez
nyilallást nyert, őt úgy meg rángatta,
Reá akadott itt a'
gyenge nimfára,
Hanus mint forgatta, néztem két lábára;
Mint a'
csép hadaró, jártak ide, 's árra,
Tudom nem vágy többé illy
galant Dámára.
Tánczba vitték Gróffok
mind a' hat Grácziát,
Mulatni kivánták e' víg
Compániát,
Forogván csudálták tsak a' kaszanyiczát,
Kerék
asztal vólt ez, szél fujván az inát.[41]
De
vélek a' tánczot nimfák gyengéllették,
Hogy Gróffok a'
főldrűl őket nem emelték,
És hogy a' vállokon által nem
vetették,
Szolgáknak tánczait ők jobban kedvelték.
Vagy két óra múlva a'
tánczot el hadták,
Mert már az étkeket szakácsok fel adták,
Hátok
megé őket, egy sorba állatták,
Mig ettek is, vélek magokat
mulatták.
Mint kutyák viselnek
nyakokon kolonczot,
Kocsójokba adtam ollyan darab konczot,
Hejába
is adnék nékik Csirke bontzot,
Illyeket szeretnek, vagy jó nagy
tál Zgánczot.[42]
Minden
karaj kenyér, két fontott nyomhatott,
Mellyet nékik adtam: már egy
sem szólhatott,
Mert kis szajkójába, mennyit bé
nyomhatott,
Mindenike nyomott, nem zseníroztatott.
Kancsóba három pint bort
kezekbe adtam,
Egyenek, igyanak, mindenkor bíztattam,
Tsak
egyszer ment körűl kösztök, jól láthattam,
Üres lett, és aztat
méltán tsudálhattam.
Kezekbűl ki vévén, újra
meg tőltöttem,
Kedves Hanusomra, reá köszöntöttem,
Keblébe
kevesset, ebbűl bé öntöttem,
Meg taszított, hogy egy asztalt fel
döntöttem.
Tapasztalván gyengén,
tud karazérozni,
Hogy ha Tokai bort fogok néki hozni,
Majd ez
nagyobb kedvet fog néki okozni,
Tám csókkal is meg fog ő
ajándékozni.
A' Gróff meg
engedte, vittem egy butellát,
Láttam örűl, vélte, hogy viszek
Pályinkát,
Meg kóstolván, borzadt, 's ránczolta
homlokát,
Tótúl szólla, id meg, adgy sert, vagy Goralkát.
Mondottam; Goralkánk
nincs nékünk, sem serünk,
De hogy ha Budára hólnap jönnek
velünk
Mi ottan számokra majd eleget lelünk,
Rosz tánczosok
vagytok; szólt: mi el nem menünk.
Egy része szolgáknak
vélek tánczolgatott,
Más része edgyet mást szekerekre
rakott,
Minden Nimfa jól meg ajandékosztatott,
Egy egy kemény
tallért, sőtt többet is kapott.
A' Gróffok sátorba
nyúgodni menének,
Tudván szolgák jókor hogy ők fel kelnének,
Azért
is a' táncznak ők véget vetének,
Nimfáknak is mondák: már el
mehetnének.
Mingyárt is fel vették
magok zajdájokat,
Lábukhoz kötözték szőr harisnyájokat,
Meg
tőlt Hóld fénnyénél tették indúltokat,
Danoltak; sokáig hallottuk
hangokat.
A' vadakat rakták
a' Tár szekerekre,
Szakátsok, és kukták, vigyáztak
ezekre,
A' több bagázsiát bízták Jágerekre,
Szemessek is
vóltak ezek mindenekre.
Hasítani kezdé Auróra
fénnyével
A' setétet, 's festé Rózsa szép
színével,
Hegyeknek tetejit, azoknak vőlgyével,
Köszönték
madarak magok énekével.
Auróra úttyait Títan
aranyozta,
Mert tüzes szekerén a' napot fel hozta,
El
bújt Endimio; mert meg rivasztotta,
Hogy Urak fel kőltek azt is ő
okoszta.
Ki káveját itta, ki
pecsenyéhez űlt,
Sok hozzám is így szólt, egyél itt van a'
sűlt,
Ki lóra fel űlni, ki szekérre készűlt,
Rendin lévén
minden, minnyája öszve gyűlt.
Ezek mind meg esvén, mi
útnak indúlánk,
Útban hogy mi történt, és melly vígan valánk,
El
hagyom azokat, bár sokat vígadánk,
Szóllok itt dolgunkrúl, Budára
mint jutánk.
Aqviléjat midőn Atilla
meg vette,
Tudgyuk, melly pompával sereget vezette
Budára: a'
mellyel aztat jelentette,
Hogy lássák, melly vitéz, és melly nagy
vólt tette.
Mi is ennél kisseb
Parádét nem tettünk;
Öt Czigánt egy konyha kotsira
űltettünk,
Ezekkel mindenütt mi hegedűltettünk,
Hátrúl négy
Peczérrel mindég kűrtöltettünk.
Szép zőld koszorúkat
tettünk a' fejekre,
Körűl zőld ágakat azon
szekerekre,
Jágerek vadakat tették a' mellyekre,
Hasonló
bokrétát minden süvegekre.
Elől a' Deresen,
mind Hérold ballagtam,
Nagy Authoritással, csendessen
haladtam,
Utánnam Zsigával marsokat vonattam,
Hol leg több nép
állott, ottan újjongattam.
A' Czigányok után
jöttek vezetékek,
Zöldséggel borítva valának a' fékek,
A'
vadas szekerek vóltak leg főbb ékek,
Jágerek kisirték, jöngy
legények 's szépek.
Az iffiú Jáger fel ölté
magára
Azon ruhát, mellyet a' Gróff pompájára,
Mint
Diánna viselt, 's fel űlt Trónussára,
Itt őtet fel tettük a'
szarvas hátára.
Ezek után mentek mind a'
Gavalérok,
Ketten, ketten menvén, dupla vólt a'
sorok,
Agarakat nyomba vezették Huszárok,
Hátrúl kocsik mentek,
pattogtak ostorok.
A' miként el
értünk egyszer már Budára,
Minden felől futott a' nép a'
lármára,
Nem tudták mi dolog, nézvén e' pompára,
De
minden leg inkább nézet Diánnára.
El fogott Basának lenni
sok itélte,
Más meg; mint követet, őtet úgy szemlélte,
Hogy
Meny Aszszonyt hozunk, sok aztat is vélte,
Kik legyünk? mondgyam
meg, nem egy aztat kérte.
Feleltem, mi gondgya
őkemének árra,
Az Ország dolgait nem bízták orrára,
Jobb ha
fére mégyen, 's nem áll az utzára,
Mert még jót konditok
fokossal hátára.
A' vízi városon mi
végig így mentünk.
Az új kapun által a' várba fel
értünk,
Hogy nagy Urak jönnek, csudálkozva néztünk,
Nép miat
piatzra nagy nehezen fértünk.
Mosolygottak nézvén ők
ezen pompára,
De szemeket vetvén a' vadak számára,
Csaválták
fejeket, nagy sokaságára,
Főképpen a' három darab
nagyságára.
Szállássokra Urak innét
el oszlottak,
Vadakkal nem tudom, miképpen osztoztak,
Reménlem
mindenbűl, valamit tsak hosztak,
Uraknak, Dámáknak, ők
ajándékosztak.
Más nap Jágereket ebédre
hívatta
A' Gróff, és estvére a' Bált is meg adta.
A'
mint meg ígerte, jól meg tánczoltatta,
Őket itt is érte más napnak
virradta.
Velünk jött Czigányok
húzták a' nótákat,
Verbunkost, Hanákot, és Cseh
Ariákat,
Jobb szerették Pesti, 's Budai Nymfákat,
Mert
orrok nem szagolt itt Broncza párákat.
Én a' Vezér Jágert
itt meg szólítottam,
Meg követtem, mivel őtet meg bántottam,
Én
vólnék, ki véle csillagot rúgattam,
Engedgyen meg, kértem; hogy
magyar, nem tudtam.
Mondá; van szerencséd,
újjal fenyegetet,
Minthogy meg vallottam, szívbűl meg
engedet,
Szólt; hogy nem haragszik, csókolt ölelgetet,
Így a'
vadászatnak, 's mindennek vége lett.[43]
Múzsám, Diánnának, Te áldozatodat
Igen
hoszszan tetted, ved elő Lantodat,
Pengesd azt; kezd újra, el
hagyott dolgodat,
Honnyod lakosihoz mutasd jó vóltodat.
Híd segitségedre, a'
Penátesseket,
Hazabéli kegyes és nagy Isteneket,
Meg nem
vonnyák tőled ők segitségeket,
Írj a' Diætárúl
tovább is verseket.
Írok Parnassusbúl,
Apolló is rám int,
Bíztat; hogy Pozsonyba nem szenvedek, olly
kint,
Mint Budán szenvedtem, mint belől, és mint kint,
Mivel
ott ritka vólt ki nem viselt két szint.
Már Pozsonyba vagyok, a'
Duna útzába,
Szállássom van Tabák munkálló házába,
Útza eleinek
a' jobb szakaszszába,
Szállássoknak nem is vagyok a'
roszszába.
Más jelek vannak itt,
mint valának Budán,
Mert öröm láttzatik mindennek homlokán,
Vivát
kiáltás jön minden ember száján,
Még Sessio sem vólt, mi lesz még
azután.
Látom békességnek hogy
nyilik Temploma,
Jánus Templomának sem híre sem nyoma,
Két
ábrázattyával, el tűnt ő is maga,
Jele: minden szívnek lészen
nyugodalma.
Hány Ditsősség kapuk itt
nem építtetnek,
Mellyek Olaj fákkal körűl keríttetnek,
Ezeken
áll orczák, által nem mehetnek,
Egyenes szíveknek ezek
készíttetnek.
Nagy Ünneplésseknek
lészen itt tartássok,
Emeltetnek ahoz sok féle
állássok,
Ragasztatnak rájok sok ezer lámpássok,
Minden féle
színnel lészen ragyogássok.
Ezeket szemlélvén, a'
város szolgáját
Látom felém jönni, Ország czéduláját
Hoszta;
hogy el kezdi hólnap a' munkáját
A' várba: hol már el
késziték Tábláját.
A' várba dél előtt
más nap öszve gyűltünk,
A' kik gyalog mentünk, jól meg is
hevűltünk,
Felette nagy hegy ez, le űltünk, pihentünk,
Uraságok
számán mi nagyon el hűltünk.
Két nagy Palota van
itten el készítve,
A' Mágnássokéba Trónus van építve,
Ez
Királyi módon vagyon díszesítve,
Veres bársony, 's arany
prémmel ékesítve.
Státussoktúl hamar jött
Deputátió,
Pap úrtúl mondatott itt az Orátió,
Köszöntetett
ezzel Magnási Sessió,
Primás viszszonlotta, ékes vólt minden szó.
Magnássok Táblája ugyan
eztet tette,
Deputatióját leg ottan rendelte,
Melly a'
Státussokat köszöntve tisztelte,
Onnat viszsza térvén, szokot
helyét vette.
Ezek után Ország Bírája
mondotta,
Hogy mixta Sessió légyen, javaslotta;
Hólnap ha úgy
teczik; igen tanácslotta,
Mért vólna szükséges; ezeket szóllotta:
Közel vagyon napja a'
Koronázásnak,
Ennél meg kell esni a' régi szokásnak,
Szükség
tanácsával éllyünk mi egymásnak,
Dolgunk Európa ne lássa hibásnak.
Tudgyuk melly sok irígy
szem néz most mireánk,
Sok rosz nyelv mérgessebb lészen mint a'
fullánk,
Úgy intézzük dolgunk, hogy ne légyen hibánk,
Vagyon
tehetségünk, van eszünk, 's vagyon szánk.
Különössen minden
Királyunk díszére
Vállyon; tegyük, mit tsak tehetünk
fénnyére,
Lesz ez Nemzetünknek nagy ditsősségére,
Zabolát is
vetünk irígyek nyelvére.
Ha Deputátiót egymáshoz
kűldözünk,
Majd vonódik dolgunk, sokáig végezünk,
De egy
Palotába, ha minnyájan leszünk,
Sok elmével, kézzel, mindent jól
intézünk.
Fontos! helyes okok!
minnyájan szóllottak,
Hogy mixta Sessió legyen, rá
állottak,
Mingyárt is az Urak erre el oszlottak,
Complementumokat
egymásnak hajtottak.
Éppen harangosztak
tizenkét órára,
Kinek kinek gondgya vólt éhes gyomrára,
Casinóba
gyűltek a' Tractér nyakára,
Sok Fogadossoknak mentek az
házára.
Kilencz órakor vólt más
nap ezen Gyűlés,
Essett is sokaktúl minden féle kérdés,
De hogy
vóltaképpen tétessen rendelés,
Az Hazátúl bőlcsen esett e'
meg tevés:
Mivel már a'
Felség Sloszhófba érkezett,
Cancelláriustúl Ország Levelet
vett,
Hogy teczésse szerint Király rendelést tett,
Meg
másolhatatlan végezésse e' lett;
Tizen kettődikén
Pozsonyba Fog jönni;
Nápolyi Király is meg fog itt jelenni,
Albert
Herczeg, 's több más Herczeg fog itt lenni,
E' sok
Felségekrűl rendelést kell tenni.
De mivel az Ország már
ezeket tudta,
Város Bírójának szorgalmára hadta,
Meg szálló
házakat ez ki is mutatta,
Primásunk szép házát Monarchánknak adta.
Leg elsőben tehát tsak
az végesztetett,
Hogy Deputátió itt nagy rendeltetett,
Kik
lésznek tagjai, ki ki nevesztetett,
Kalócsai Érsek fejeknek
tétetett.
Királytól ki szabott
indúlás napjára,
Sloszhófba legyenek ennek hajnalára,
Az Ország
nevében koronázássára,
Kérjék, és kisérjék, indúlván úttyára.
A' Királynak pedig
az ő bé jövésse,
Hogy pompával légyen mindenüt menésse,
Meg
esett mindenkép ennek rendelésse,
Majd ki teczik alább, mint vólt
kissirésse.
Mindeneknek rendgyét az
Ország ki szabta,
Ki mit tévő légyen, aztat is meg hadta,
Minden
is a' maga dolgát jól folytatta,
Mássok dolgaiba magát nem
avatta.
Midőn már illy bőltsen,
mind el végzettetett,
El oszlott a' Gyűlés, ki ki el
mehetett,
Igyekezet ki ki, a' mint tsak telhetett,
Nyert
is a' Nemzetünk méltó ditséretet.
Más nap még dél előtt,
Zászlókat lobogni
Láttam: Trombitákat hallottam harsogni,
Lovaknak
lábait hidakon dobogni
Sok népet útzákon futni, és forogni.
Dragonyos Regiment jött
itt Parádába,
Horvátoknak ezek áltak Országába,
Törökökkel
vóltak nem egyszer csatába,
Tettek ők nem kevés kárt is a'
csalmába.
Rostokot hét napi Marsok
után tettek,
Egész nyáron pedig Törököt kergettek,
Mellyért is
Lovai meg ösztövéredtek,
Szívekbűl örűltek, hogy ide érhettek.
A' Királynak
jöttek parancsolattyára,
A' rendetleneknek
zabolázássára,
Város Lakosinak osztattak házára,
Nagy szükségek
is vólt testek nyugvássára.
Kiáltyák: a' Dunán
a' vert híd nagyon reng,
Oda futván, hallom Török muzsika
cseng,
Tányéroknak az ő öszve ütéssek peng,
Sípoknak, doboknak,
vár alatt hangja zeng.
El érkezett Bécsbűl a'
Granatérosság,
Szép gyönyörű nép ez, magos mint Czédrus
ág,
Nincsen e' világon ennél szebb gyalogság,
Nem mutat
illyeket több más hatalmasság.[44]
Ketten,
ketten fognak rendelt hellyen álni,
Mint két Oroszlányok úgy
fognak strázsálni,
A' Qvarét is akkor ők fogják
formálni,
Midőn a' Pegmára Király fel fog hágni.
Ezek bé szállottak a'
nagy Casarmába,
Gondoltam, már részem nem lesz a'
lármába,
Éppen szállássomra valék indúltába,
Hirtelen vala itt
a' sok nép futtába.
Kérdeztem: mi dolog? de
senki sem tudta,
Piaczot, útzákot, a' nép még is
fudta,
Orrára nem egynek láttam leve bukta,
Gyermek lábak
között magát által dugta.
Láttam a' nép
megint a' híd felé tódúl,
Meg fordúltam én is, minden arra
nyomúl,
Urak sok szekere mind a' felé lódúl,
Pap, Pór,
Zsidó, Gazdag, olly is fut ki kóldúl.
Minden harangokat
egyszer meg vonának,
A' várban ágyúkkal nagyon
durrogának,
Purgerek fegyverbe, minnyájan állának,
Nagy parádét
tettek; muzsikáltatának.
Hallom Tárogató síp hogy
fuvattatik,
Itt a' sok kótsag tol széltűl jádzattatik,
Három
hintó hídra jönni látzattatik,
Ki körűl ki vonott sok kard
villogtatik.
A' Nándor
Ispánynak Banderiumára
Rá esmértem, nézvén annak
Zászlójára,
Vigyáz ez Hazánknak szent koronájára,
Leg
betsessebb és leg drágább Zálogára.
Közepső szekérbe vala e'
draga kincs,
A' mellyre már sokszor vettetett rab
kilincs,
Az Ég viszsza adta, többé félelmünk nincs,
Ezért imád
Istent, Hazám,'s égre tekincs.
Harmadik szekérbe a'
két Méltoság űlt,
Kik annak őrzői; 's ide annyi nép
gyűlt,
Hogy útzákon nem fért, egy más hátára dűlt,
Sok úgy
taszíttatott, hogy főldön el terűlt.
Az első szekérbe valának
a' szolgák,
Nép között tágulást tettek a' katonák,
Két
felől kisirték fent írtt Banderisták,
Nem szűntek az ágyúk, 's
Sípok, és Trombiták.
A' várba illy
móddal ez fel kisirtetett,
A' régi hellyére ottan le
tétetett,
Bóldog Pozsony vára! mellybe férkesztetett,
Olly nagy
kincs, a' melly ád Hazánknak életet.
Úgy vagyon, ez adgya,
mert már árvaságra,
Jutott kedves Hazánk, gyámoltalanságra,
Midőn
e' kincs jutott idegen Országra,
Meg térvén már éltet, 's
juttat boldogságra.
Ditső koronánknak ezen
szép pompáját
Úgy néztem, mint vitték a' Frigynek
ládáját,
Midőn Dávid tánczolt, vervén a' hárfáját,
Itt is
tsak örömnek láttam a' lármáját.
Nem úgy mint Jericho
alatt vitettetett,
A' hol valahányszor, körűl
emeltetett,
Mind annyiszor egy egy fala le döntetett,
Mig végre
egészszen semmivé tétetett.
Pozsony vára örvendgy!
falaid nem húlnak,
Sőt benned hogy e' kincs, bástyáid
újúlnak,
Meg bádgyadt szíveink bennünk is vidúlnak,
Fényét ért
napjaink többé nem borúlnak.
A' mint a'
sokaság a' várbúl meg tére,
Hídnál kiáltottak, fére! fére!
fére,
Mingyart a' Magyar Gárda Bécsbűl oda ére,
Éppen az
innetső szép tágas végére.
Ingot kótsag tollok, sas
szárnyok tsattogtak,
Haragos Pardutzok hátokon morogtak,
Lovoknak
szájjai zabolán rágódtak,
Parádéba menvén, kargyai villogtak.
Pantallér, Lodingjok,
boglároktúl csörgöt,
Ezüstös szerszámok csenget, penget,
börgöt,
Rivalt Trombitájok, két réz dobjok döngöt,
A' sok
ágyú most is, még szűntelen dörgöt.
Ezek is a' várba
mentek meg szállani,
De a' Király mellet fognak őrt
állani,
Meg is kell azt minden nemzetnek vallani,
Ha ők
igasságot akarnak mondani;
Hogy e' Test
őrzőknek nincs ég alatt mássa,
Még a' Töröknek is ez szája
vallássa,
Minden Udvarokat bár akár ki lássa,
Tudom tsak
ezeknek lesz hellybe hagyássa.
Török karavánok melly
számmal Mekkába,[45]
Szarándokok
mennek, melly sűrőn Rómába,
Mennyi ezer nép megy Delfis
Templomába,
Ezeknél most több jön Pozsony várossába.
Világ
négy részérűl mindennap sok szekér
Már a' Fogadókba ezek
száma nem fér,
Purgereknél a' sok idegen szállást
kér,
Kastélyba vágyódó, kis vinnyóba bé tér.
Ablakoknak, mellyek
szolgálnak útzára,
Egy két három arany most azoknak ára,
Tsak
hogy nézhessenek a' menő pompára,
Sok lajtorjára hág, sok
magos kútfára.
Hol ez nem telhetik, a'
Ház fedeleket
Fel bontyák, fel szedik fedél cserepeket,
Az
óltsób házakon két sor Zsendellyeket
Ki verik, hogy lássák a'
meneteleket.
Óhajva vár minden másnap
virrattára,
Még nem is hajnallik, sok fut az útzára,
Öszve gyűl
mind a' raj egymásnak hátára,
Tsak hogy már nézhessen
egyszer Királlyára.
Még az Ég is kedvez most
édes Hazánknak,
Bú árjai között sinlődő Anyánknak,
Remélhetni,
hogy lesz jó vége munkánknak,
Keserűség után édes ízt ád szánknak.
Nincsen ma felyhőkkel bé
vonott kárpittya,
Sem a' zúzmarás köd fénnyét nem
boríttya,
Auróra Rózsa szín szekerét indíttya,
Tengerekbe komor
homállyát szoríttya.
Láttyuk miként fénylik
Títan Hazánk felet,
Ámbár közel lenni tudgyuk már a'
telet,
Jó jövendőlésünk mind ezekből lehet;
Mert derűlten
láttyuk minden égi jelet.
A' sok temérdek
nép fel van ékesítve,
Az öröm Nektártúl meg van részegítve,
Már
a' néző helyek el vannak készítve,
Kik festve, kik pedig
posztókkal terítve.
Bár melly felé vetem én
ma két szememet,
Minden tsak vígságra gerjeszti szívemet,
Mi
belső indúlat éleszti lelkemet,
Nem tudom: örömtől nem lelem
helyemet.
Szent Mihály kapuja felé
minden tódúl,
Sokba már lélek sints, sebessen fut, 's
lódúl,
Ki okát nem tudgya; mondgya e' nép bódúl,
De nem:
hanem szíve itt örömnek hódúl.
Uttzákon két sorral
állott katonaság,
Hogy minden út légyen, mint szükség ollyan
tág,
Gátlást a' menésben ne tégyen sokaság,
Kárt is ne
okozzon köztök a' szorúltság.
A' hol vólt
sikator éppen ollyan szoros,
Lovas nem álhatván, állott
Granatéros,
Láttam egy parasztot, de vólt már ez boros,
Tolódván
meg döfni: szántam, mert vólt koros.
Úttzáknak kezdetin áltak
muzsikások,
Téren piaczokon, dobok, trombitások,
A'
Torony párkánnyán állottak meg mások,
Hatottak fülekbe a'
sok szép hangzások.
Spallért vont Purgerség,
zőld Uniformába,
Más része pediglen vólt fejér ruhába,
Tisztyei
is vóltak illendő gúnyába,
Szép nép, be illene, bár melly
ármádába.
Kiáltottam: Népek!
úttyát készíttsétek,[46]
Az
Úrnak: ösvényit egyenesíttsétek,
Hazámnak szűzei, rózsákkal
hintsétek,
Myrtussal, Cziprussal, azt bé teríttsétek,
Az
ég harmatozik, bé jön ma Királytok,
Szárnyazni is ma kezd a'
ti szabadságtok,
Ma kezd új életre kapni bóldogságtok,
Nyilik
tömlötzötök, mellybe vólt rabságtok.
Ma veszed kebledbe azt
Pozsonynak vára,
A' ki Nemzetednek 's szabadságod
ára,
A' ki terheidet veszi két vállára,
Mellyeket örömmel
el készített árra.
Mondotta is régen, azt
ki ki tudhattya,
Magyaroknak lészek mind Királlyok 's
Attya,
E' mondás, a' kinek szívét ált nem hattya,
Nem
Magyar, Magyarnak salakja, vagy fattya.
A' midőn ezeket
elmémbe így hántam,
Istenem hatalmát mindenben csudáltam,
Bőlts
rendeléseit mint teszi vizsgáltam,
Hogy teremtéseit szereti, itt
láttam.
Bár egy Ország az ő
kegyes 's nagy jóságát,
Meg veti, vétkeknek űzi
úndokságát,
Ostorozza aztat; látván buzgóságát,
Leg ottan
mutattya nagy irgalmasságát.
Lehet; hogy Hazánk is
gonoszságba merűlt,
Mellyért is majd tsak nem pusztulásra
kerűlt
Régi szabadságunk tömlöczbe lánczon űlt,
Bánat, bánat
után, szívünkre mint hab gyűlt.
Látván e' jó Atya
mi töredelmünket,
Irgalmasságába vette mi ügyünket,
Malasztya
vigasztal, gyógyíttya sérünket,
És mint vólt, szabaddá teszi
Nemzetünket.
Nagy hatalmad előtt
orczánkra borúlunk,
Te szent óltárodhoz zokogva járúlunk,
Bár
gyarlóságunkal, bal útra indúlunk,
Térícs meg jó Atyánk, így
bóldogúl múlunk.
Enged; maradhassunk mi
szabadságunkba,
Szent Fiad Annyának részi van jussunkba,
Hozzád
bizodalom nagy van minnyájunkba,
Hogy érte szabaddá tészel
Országunkba.
Itt tsak hamar jöve egy
Fő Tiszt nyargalva,
Mellytől mindeneknek hírűl vala adva,
Hogy
már a' Király jön, fel 's alá szaladva,
Az útat
tágítá, hogy ne lenne dugva.
Temérdek sok nép vólt,
és kik állásokra
Fel mentek: kik pedig az Eszterhajokra,
Tsak
a' sok főt láttam, nézvén ablakokra,
Úttzákon állottak
egymásnak hátokra.
A' Dámák kapuk
közt egy nagy házba mentek,
Annak ablakibúl a' hídra le
néztek,
Mellyen a' menés vólt, mindent jól szemléltek,
Hogy
fel gázoltatnak ott, attúl nem féltek.
Magam is egy régi
Barátom házába
Fel mentem, 's foglaltam helyt egy
ablakába,
Láttam mindeneket mint mentek folytába,
A'
hídnak vala ez éppen eránnyába.
Egyszer a'
harangok mind meg vonatának,
Szép Harmoniája vólt ezek
hangjának,
A várba negyven nagy ágyúk durrogának,
Le húlt sok
ablakja ott a' Palotának.
Mint egy ötven lóval
Hadi Tiszt jött elől,
Szent Mihály kapuján vala már e'
belől,
Király Kalvária hegyének túl felől
Vala: mert a'
hoszszok vólt néhány ezer öl.
A' Primás
kertyénél minden formáltatott,
Szekereknek rendgye itt ki
tsináltatott,
Lovasság hol mennyen, helye meg mutatott,
Szolgáknak
is sora meg parantsoltatott.
Itt egy jól mondotta,
Pozsony városának,
Nyisd meg kapuidat, Hazánk Királlyának.[47]
Emeld
fel, és nyisd meg erkőlcsök Urának,
Ma beléd fog jönni, engedgy
hatalmának.
Elől
jött a' Herold, csínos vólt ruhája,
Kaskét vólt a'
fején, 's magos bokrétája,
Tollakbúl rá tőzve rendes vólt
ruhája,
Lovon űlt, kezébe vólt czifra páltzája.
E' szép Processió
csendessen ballagott,
Hoszszú vólt; sok nép közt nehezen
haladott,
Még meszszéről vívát kiáltás hallatott,
Mellytül
levegő ég sok felé hasadott.
Herold után jöttek
egynéhány lovasok,
Követték ezeket szolgák és inasok,
Mind
gyalog; a' kiknek ritkán is van mássok,
Ezeknek gúnyái
vóltak olly pompássok.
Ezeket követte ritka
szekerével,
Hazánknak Primássa, különös fénnyével,
Űle
óldalánál lévő Püspökével,
Veres Cardinális szép őltözetével.
A' szekere ennek
aranytúl tündöklött,
Lovaknak szépsége minden szembe
ötlött,
Aranyzott szerszámok, tsillámlott és csörgött,
Lábokat
emelvén, egy sem tsetlet bötlött.
Utánna érkezett a'
sok szép Nemesség,
Paripákon űlvén, szemnek vólt nagy
szépség,
Nints is e' világon egy nagyobb ékesség,
Mintha
lovakon van a' Magyar Nemzetség.
Mert e' lóra
termet még Annya hasába,
Nem kell Berajterhez mennyen
oskolába,
Bátrabban űl lován, mint más kotsijába,
Részes
természetnek nagy ajándékába.
Bár Berajter lovát
redupírosztattya,
Mellyre Magyar fel űll, meg sem
simogattya,
Esztendeig is a' csikót kordásztattya,
Magyar
ma kifogja, már holnap futtattya.
Ketten ketten menvén,
meszszére nyúlának,
Ugrottak lovai, le még sem hullának,
Külömb
külömb féle szőrükön valának,
Ezt mondták Erdélyi, más Török
fajtának.
Hányan vóltak ezek, meg
nem olvashattam,
Örűltem kénnyeken, szemem hízlalhattam,
Még
jobban, hogy eztet: ó vi schén, halhattam,
Ellenségeinket örvendni
láthattam.
Utánnok meg mentek a'
sok vezetékek,
Aranyos, vagy ezüst vólt szerszámok 's
fékek,
Czafrangokon varrás, paszományos ékek,
Apelles képei nem
vóltak illy szépek.
Lovászok röviden fogták
a' zabolát,
Ha hoszszan vezetnék, minden ló a'
farát,
Fel hánná 's valhatná sok ember itt kárát,
Mert be
rúgná fogát, avagy is oldalát.
Jöttek már a'
hintók, egyik a' más után,
Körűl vették szolgák öltözve nagy
czifrán,
Mindenikbe hat ló, mentek ezek halkán,
Szebbnél szebb
szerszámok vóltak ezek hátán.
Melly lovak fejéről
három Rojtok fügtek.
Ollyas szekerekbe mind Hertzegek
űltek,
Ezeknek pompáján a' nézők el hűltek,
Lovakra,
hintókra mert sok drágát fűztek.
Két két kengyel futó
lovak előtt jára,
Szerecsenyek áltak mind a' két
bakjára,
Négy Csatlósnak hogy ha néztem nagyságára,
Néztem
teremtésnek annyi Bálvánnyára.
Gróffok lovainak, kettő
vólt a' rojtya,
De mind arany, ezüst, Crepin vólt a'
bojtya,
Csudáltam lovakat, hogy mind meg nem fojtya,
A'
szerszám neheze, mert sok száz vólt fontya.
Minden Püspök mene itten
nagy pompával,
Fényessen őltözött, ékes udvarával,
Præpostok
is vóltak, nem kevés szolgával,
Edgyik mást előszte
Liberiájával.
Az Ablegátussok mind
elől menének,
A' kik szekerekbe, nem lóra űlének,
Utánnok
Præpostok, úgy
következének,
Nyomokba Püspökök 's Magnássok jövének.
Nem tudom, melly nagy
vólt itten a' szekér szám,
Mivel tsak fénnyekre tátva vala
a' szám,
Lovak szépek vóltak, csillogott szekér 's
hám,
Hogy ezt mind láthattam, világért sem adnám!
A' szekerek után
Király paripáit,
Vezették Lovászok, tsudáltan ruháit,
Feketén
jártattya Udvari szolgáit,
Sárga prém hímezi leg kisseb varrásit.
Mind szürkék valának,
ezen szép paripák,
Fekete czafrangok, de aranytúl
czifrák,
Spanyol, Czirkáz, Török, és Erdélyi fajták,
Kettőt
Persiábúl tsak nem régen hoszták.
Két Ministereknek jöttek
két sézái,
Egynek hat peje vólt, másnak hat sárgái,
Németh
öltözetbe mentek a' szolgái,
Nem is igen fénylők valának
pompái.
Ezeket követte édes
Hazánk Fénnye,
Nemzetünknek Díszsze, és választott kénnye;
Sok
Magyar szüléknek gyümőlcse, 's reménnye,
Király bátorsága,
bástyája keménnye.
Magyarokbúl álló, Test
őrzők serege,
A' nyári hajnalnak pirosló fellege,
Alattok
a' Datztúl ló allyig pihege,
Kalpagjokon sas szárny
kótsaggal lebege.
Elől ment Dobossok,
verte két réz dobját,
A' Levegő Égbe játzatta bakóját,
Hat
Trombitás fújta Márs Isten nótáját,
Zephyrus ingatta, fecske fark
Zászlóját.
Fél sereg ment elől,
Rárónak módgyára,
Két kapuk közinek érvén a'
hídgyára,
Tekinték én a' sok le néző Dámára,
Láttam: már
sokat vont Cupido rámára.
Kancsalított szemmel sok
ezeket nézte,
Sok legyezte magát, és száját csipkézte,
Sok a'
mellye körűl fodrát biberézte,
Vénus tüze heve szíveket tetézte.
E' fél sereg után
Londoni sézába,
Űlt Hazánk Királlya, vont arany ruhába
Látván,
hogy e' Felség van Magyar gúnyába,
El merűlt a'
szívem, öröme árjába.
A' mint a'
városnak ére kapujához,
Ennek a' Bírója jött a'
Sézájához,
Hozzá fogott mingyárt Orátiójához,
Röviden üdvözlő
fontos mondássához.
Kegyelmébe néki a'
Várost ajánlá,
Térdeit mint illik, egész főldig hajtá,
Szép
bársony vánkoson a' kúltsait nyújtá
Király meg illette
kézzel, 's viszsza adá.
Sőtt meg is köszönte
ennek üdvözléssét,
Igérte városhoz nagy kegyelmességét,
Ki is
láthatta itt ki ki kegyességét,
Minden szó jelenté tsak nagy
szívességét.
Szekere után ment
Gárdisták más fele,
Minden útza, ösvény, víváttal vólt tele,
Még
a' beteg is itt, ágyábúl fel kele,
Kegyes Királlyában,
gyógyúlást ő lele.
E' menést zárta bé
egy svadron lovasság,
A' városba nyomúlt a' nép, a'
sokaság,
Ezeket szemlélni vala nagy mulatság,
Sok hellyen
vígságbúl leve szomorúság;
Mert soknak szorosba ló
lábára hágot,
Sok taszigálókat jól jól pofon vágot,
Sok órákat
lopot, tett nagy tolvajságot,
Ki tudna számlálni a' sok
kutyaságot.
Itt a'
kuffantókat, 's gesztenyét sütőket
Leg inkább nevettem, mert
a' tekenőket
El rúgták, gyermekek zsebet, keszkenőket
Meg
tőlték gyümőlcsel, Banyák űzték őket.
Paripák, szekerek, mind
már el kűldettek,
Mellyért is az útzák tágassabbak lettek,
Primás
Háza előtt Urak meg jelentek,
Király is ki szálván, mind utánna
mentek.
A' mint fel
érkesztek a' nagy Palotára,
A' Király fel űle maga
Trónussára,
Mellyet, már az Ország készített számára,
Figyelmezet
minden a' Primás szavára.
Szép fontos beszéddel
Királyt köszöntötte,
A' Haza örömét néki jelentette,
Mellyet
is okozott az Országba jötte,
Újra szűlte aztat az ő jelenlétte.
Kérte; hogy fogadgya bé
azt malasztyába,
Helyhesztesse ösi szép szabadságába,
Törvénnye
is légyen, mint vólt olly folytába,
Hogy ha lészen egyszer e'
boldogságába;
Az Ország kész lészen
mindeneket tenni,
Utólsó tsep vérét érette önteni,
Élete,
érteke, áldozat fog lenni,
Parantsolattyára tűzbe is fog menni.
Király e' beszédre
felelt igen szépen,
Hogy nem tsak Királlya, de Attya is
lészen,
Országgal minden jót tenni vólna készen,
A' mit
az Annya tett, azt teszi egészen.
Jobbágyinak úgy mond: az
ő igaz szívek,[48]
Hogy
ha tapasztallya, hogy hozzája hívek,
Az ő gazdagsága: többik mind
olly mívek,
A' mellyek mulandók, 's emésztik a'
nyívek.
Erre
egész Ország Vivátot kiálta,
A' nagy öröm minden szívét
által járta,
Hogy illy Királyt adott, az Istent
imádta,
Koronáztatássát ki ki allyig várta.
A' Király bé mene,
Urak is oszlottak,
Áldást 's minden jókat reája
mondottak,
Nagy kegyességérűl folyton folyt szóllottak,
És,
Éllyen a' Király! mindég kiáltottak.
Egész város estve meg
világíttatott,
Minden ablakokra két gyertya gyujtatott,
A'
mellyen nem égett, a' bé hagyíttatott,
Piatzon, utzákon,
tsak vivát! hallatott.
Ditsősség kapuin sok
ezer Lámpássok
Égtek, és hallattak a' sok muzsikások,
A'
Torony párkánnyán vóltak Trombitások,
Ott is Lámpássoknak nagy
vólt ragyogássok.
Illy nagy vígasságba
múlt el az éjtszaka,
Minden Fogadókba csenget tsak
muzsika,
Iffiúság tánczba forgott, mint karika.
Nem kellet
ezeknek Doctor, sem Patika.
Más nap egész Ország a' várasból fel
ment
A' várba: Kirally is már vala oda fent,
Segitségűl
hívták minnyájan az Istent,
Hogy bóldoggá tégye, és dolgok légyen
szent.
A' Nagy Palotábúl
mind a' kápolnába
Mentek, hol már Király vólt maga
karába,
Huszár Ezredének Uniformissába,
Nápolyi Király is vólt
magyar ruhába.
A' Királynéja is
magyarba őltözöt,
Mint egy magyar Dáma, úgy vala
kendőzött,
Fátyolt a' fejére, kammer Dáma tőzött,
Kar
kötőt karjára, nyakra gyöngyöt fűzött.
Így vólt őltösztetve
Albert Herczegné is
Király Magzattyai, gyenge Herczegnék is,
Több
Herczeg Aszszonyok, ezekkel Grófnék is,
Bárónék, és több más Fő
nemes Dámák is.
Sértették a'
szemet ezeknek fénnyei,
Rubint, Smaragd, Gyémánt, Briliant
kövei,
Nap keletrűl kerűlt nagy fejér Gyöngyei,
Szemembűl
húllottak örömnek könyvei.
(Mert már meg vetve vólt
ezen szép őltözet,
Nem is hallatott már más ruha nevezet,
Tsak
Bufán, tsak Turbán, Angléz, 's több illy szemet,
Mellyeket
bé hozott az idegen nemzet.
O Hazám szép Neme!
tekincs Királyodra,
Magyar ruhába van, igyekszik
hasznodra,
Mutattya melly köntöst ved gyenge tagodra,
Hid:
minden idegen rongy vagyon károdra.
Ha mondod, hogy drága;
igaz, de állandó,
Muselin, és Tintuch, mind ollyan mulandó,
Mint
a' füst kopik ez, már el nem adandó,
Az erre kőltött pénz
meg nem háritandó.
De ez Fírúl, Fíra
Lányrúl Lányra marad,
A' moly meg nem eszi, sem öszsze nem
szárad,
A' mikor az inség Te fejedre árad,
Vesd zálogba
részit, már elméd nem fárad.
A' fent meg
írtakat egyszer meg mosatod,
Rongy lesz, és magadra többé nem
rakhatod,
Azoknak pedig vólt ára sok aranyod,
Ad el; nem lesz
értek ma annyi garasod.
Ha mondod: Hazába minden
Dáma így jár,
Elég rosz; mert azért árad reá sok kár,
A'
melly maga fészkét tsúfíttya rosz madár,
Melly a' trágyát
túrja, az is büdös Bogár.
Az orrokat fúrják Dámák
Indiába,
Azt itt meg sem teszi egy is a' Hazába,
Mért
hord hát olly ruhát, melly ösi nyakába
Soha sem vólt; 's
illő tsak Comædiába.
Kérlek, magatokba már
egyszer térjetek,
Szép személlyetekbűl csúfot ne tegyetek,
Ha
Hazánk nem teczik, Párisba mennyetek,
De a' kápolnába, móst
velem jőjjetek.)
A' Primást a'
Papság itt fel őltösztette,
Egyházi ruhába, 's óltárhoz
vezette,
Hol a' Veni Sanctét, ő el éneklette,
Hazáért a'
többi áldozatot tette.
Példánk vala itten
Országunk Királlya,
Néztem ő melly buzgón Istenét imádgya'
Térden
álva néki magát mint ajánlya,
Remélheti is, hogy ez őtet meg
áldgya.
El végesztettetvén Isten
áldozattya,
Ajtón álló látom, a' Palotát nyittya
Az
Ország Bírája, Urakat szólíttya,
Kiket is menésre mind abba
indíttya.
A' mint már
minnyájan oda bé valának,
Táblához nem űltek, leg inkább
állának,
Ugy teczvén: fel 's alá sokan sétálának,
Ki
errűl, ki arrúl egymással szóllának!
Tsak hamar egy erős
kopogás hallatott,
Mellyre is leg ottan minden el halgatott,
Két
szárnya ajtónak erre meg nyittatott,
Hogy itt az Udvar jön,
mindentűl láttatott.
Egy osztály Test őrző e'
jövést vezette,
Egy néhány Minister ezeket követte,
Ezek után
lett a' Királynak bé jötte,
Más osztály Test őrző menés
zárát tette.
A' Király bé űle
maga Trónussába,
Márs Istent mutatott Uniformissába,
Gyönyörű
is vala magos kalpagjába,
Kedve tőlt jó széles tarsolyos
kardgyába.
Király Lovász mester
jobbja felől állott,
Kezébe tartotta a' ki vonott
kardot,
Nagy tsendesség vala, szózat nem hallatott,
Felség
minden felé nézhetett, láthatott.
Palota szegletén
alkotványt munkáltak,
Mellyet szünyegekkel, drágákkal bé
vontak,
Ezen Nápoly Király, és Királyné áltak,
Hertzeg Albert,
kedves hitvesével vóltak.
Mind kissebb, mind
nagyobb, Királynak magzattya,
Szépek, mint ha égnek vólnának
rajzattya,
Áltak ott, mint fűvön Májusnak harmattya,
Mindenik
mosolygott, hogy Trónuson Attya.
A' Király röviden,
de fontossan szóllott,
Hazát köszöntötte, 's minden jót
ajánlott,
Többet nem kívánhat senki, annyit mondott,
Ki írtya
szívünkből, így szólt, minden gondot.
Az Ország fejébe, a'
Primás köszönte,
Mint tegnap, úgy ma is őtet üdvözlötte,
Atyai
kegyelmét, és malasztyát kérte,
Hazának hűségét tsep vérig ígérte.
Erre Trónussábúl a'
Király fel kele,
Olly rendel, a' mint jött, innét viszsza
mene,
Az Országnak Nagygya, a' Táblához űle,
A'
Cancellárius itt hamar bé jöve.
Hazánknak általa nem más
jelentetett,
Hanem, hogy Királytúl azért kűldettetett,
Hogy
tégyen az Ország arrúl ítéletet,
Palatínus nélkűl eddig mint
lehetett.
Gondolkodgyon tehát
Országnak fejérűl,
Nándor Ispányságnak helyre tételérűl,
Ne
halaszsza dolgát, időre időrűl,
Mert a' halasztásbúl gyakran
sok roszsz kerűl.
Hogy ha, úgy mond:
hólnap e' véghez mehetne,
Koronázása is mingyárt meg
lehetne,
Palatínus nélkűl, ez meg nem eshetne,
E' nélkűl
a' Király semmit sem tehetne.
Fel álla a'
Primás, e' vala mondása:
Hogy Országnak éppen ez a'
kívánása,
Hogy meg is történnyen, leg főbb óhajtása;
Melly
által eshessen koronáztatása.
Holnap Palatínust kész
az Ország tenni,
Tsak hogy méltóztassa a' Felség
kűldeni
Neveit azoknak, kik közzűl fog lenni,
Örömmel e'
dolgot fogja el végzeni.
Cancellárius szólt:
Király mindent tészen,
A' nevekkel hólnap hogy ő itten
lészen,
Tartsa tehát Ország hólnap magát készen,
Hogy el
végesztessen a' dolog egészszen.
Ezzel ki ment; Ország
itt nagyon örvendett,
Hogy Éllyen a' Király! kiáltásokat
tett,
Más nap nyólcz órára űlés rendeltetett,
Öröm közt a'
mai űlés végzettetett.
El oszolván, enni ki
ment Casinóba,
Ki veres ökörhöz, ki lúd fogadóba,
Nem vólt ki
nem örűlt szívébe valóba,
Ki lesz Palatínus, e' kérdés vólt
szóba.
Bár ma sok közzűlök
Bálba tánczát járta,
Erszénnyét Fáronál jó mélyen bé márta,
Ki
garadra öntött; bár magát bé zárta,
Más napnak virradtát mind
nehezen várta.
Ugyan tsak fel virradt
reménységünk napja,
Mellyen nagy örömét árva Hazánk kapja,
Ma
meg neveztetik Királlyátúl Apja,
Reménytelen sorsnak nem lesz
többé rabja.
Nem vólt ma senki is, a'
ki el maradott,
Mintha Magnes vonná, mene, és szaladott.
Nem
mondta: hegyet hág, és már el fáradott,
Láttam, hogy hintóknál sok
jobban haladott.
E' lesz Palatínus,
egymás között vittak,
Hogy nem lesz, amaz lesz, pénzbe is
fogadtak,
Kik erre, kik arra, újjal is mutattak,
De ítéletekbe
mind meg csaladtattak.
Ma olly számmal tartá az
Ország a' gyűlést,
Hogy sok száz nem kapott Palotába
űlést,
Ablakokat nyittak, mert kívántak hűlést,
A'
sokaság tette ezen nagy hevűlést.
Az Ország Rendgyei űltek
a' Táblához,
De nem láthattak ők a' fel tett
munkához,
Tartották magokat tett ajánlásához
Cancelláriusnak,
's nem foghattak ahoz.
El érkezett ez is két
Ministerekkel,
Fő rangú, nagy eszű, jeles emberekkel,
A'
petsétes levélt tartották kezekkel,
Szólt annak utánna ezen szép
igékkel.
Ezek a' Felségnek
Comissáriusi,
A' leg főbb dolgokban meg hitt Tanácsosi;
Mai
dologban is Királynak Bíztosi;
Nándor Ispányságnak kik
Candidatusi,
Im azon levélbe, mellyt
kézbe tartanak,
Nevei azoknak mind bé írva vannak,
Király
petsételte, de azt már nyujtanak;
Szívekbűl Hazánkra sok áldást
kívánnak.
Ország Primássának űltek
ők mellette,
Mellynél a' levél vólt eleibe tette,
A'
Primás leg ottan azt kezébe vette,
Mellyre szép beszédgyét imígyen
kezdette.
Láttyuk ő Felsége Attya
Országunknak,
Több is, mert eszköze bóldogúlásunknak,
Nintsen
is más tárgya mi kívánságunknak;
Tsak olly, mellyből haszna légyen
Királyunknak.
Híttuk segítségűl
Istennek szent Lelkét,
Gerjeszsze szívünkbe malasztya
kegyelmét,
Erőtlen vóltunkba nyújtsa segedelmét,
Ma
világosítson főkép minden elmét.
Hogy ollyat válaszszunk
Nándor Ispányságra,
A' ki lesz Királynak 's Országnak
javára,
Nemzetünk díszszére, 's annak óltalmára,
Bízunk;
szent ereje rá is segít árra.
Ezeket meg halván,
minnyájan el mentek,
Az Ország Nagygyai kérdéseket
tettek,
Királytúl hogy a' melly levelet ők vettek,
Fel
törjék é mingyárt? de míg versengettek,
Az Ország Bírája mostan
már szólhatott,
A' mi a' szívén vólt, mindent ki
mondhatott,
Szólt is, és szavára ki ki itt halgatott,
De
bőltsebb tanátsot ő nem is adhatott.
Tekintetes Haza! nékünk
halasztani
A' dolgot nem lehet, avagy mulasztani,
E'
levélt sem szükség tám fel szakasztani,
Nándor Ispányt meg is
lehet választani.
Bár ki lesz, szükség
hogy légyen nagy Méltóság,
Kiben nemzetünkhöz vagyon nagy
buzgóság,
Királyhoz szeretet, illendő bátorság,
Nagy értekű, 's
kiben nagy ész van, okosság.
Szemmel láttyuk Sándort,
Királyi Hertzeget,
Hogy szívbűl szereti a' Magyar
Nemzetet,
A' miólta ő bír Huszár Regementet,
Mást nem
visel, hanem Magyar őltözetet.
Nagy a' méltósága,
mert Király magzattya,
Hogy Királyt szereti bizonyos, mert
Attya,
Hazánkat is szint úgy láttyuk, mert mutattya,
Sok szép
erkőltseit minden ki láthattya.
Tudgya ki ki: lészen
Nemzetünk Hectora,
Sándor ő, lészen is Hazánk Nagy
Sándora,
Hunyadi Jánossa, Törökök ostora,
Van szívének tüze,
vagyon elég pora.
Országunkba lakván, még
jobban meg szeret,
Ki az? ki Királynál annyit mint ő tehet,
Haza
bóldogságra tsak általa mehet,
Tehát nem más, tsak ő Nándor Ispány
lehet.
Szép mondássát a'
mint itten el végzette,
Okait Országnak eleibe tette,
Az epedt
szíveket ő úgy meg illette,
Hogy sok szem örömnek könyveit
ejtette.
Láttam életembe sok
hirtelen lármát,
Hol a' nép egyszerre tette nagy kiáltát,
De
ennek soha sem láttam még is párját,
Mert egybe az Ország kiáltott
itt, Vívát.
Vivát Országunknak nagy
Palatínussa,
Nem is lehet másnak e' fő ranghoz jussa,
Éllyen
Sándor Hertzeg Hazánk Patrónussa,
Ellenségeinknek ő lesz
Tirannussa.
Vivát Alexander!
Nándornak Ispánnya,
Tőlünk nem érdemlett égnek
adománnya,
Természetnek remek, 's nemes alkotmánnya,
Mária
Thrézsia vére hagyománnya.
Sok kiáltott Vivát! meg
halok érette,
Más: ha hartzba mégyen, álni fog mellette,
Utólsó
tsep vérit sok néki szentelte,
Haza szeretete ez indúlást tette.
Gondoltam; ellen szót ha
ki most itt tészen,
Darabrúl darabra vagdallyák egészen,
Sándor
Fő Hertzegért illyen Martyr lészen,
Melly nagy a' szeretet,
ha az erőt vészen.
Tovább egy óránál minden
szív így éget,
Hajó, míg hab hánnya, nem ér csendességet,
Mivel
a' Magyar szív már rég békességet
Nem érzet: nem tsuda,
mutat hevességet.
A' szélvészt
derűlt ég végre el oszlattya,
Általa hányt hajót rév partra
juttattya,
Háborúlt szívet is tűrés meg nyugtattya,
Ennek
tsendessége tűzét el óltattya.
E' nagy szív
zendűlést a' Nagyok tsak nézték,
Vídám ábrázattal halgatták,
és tűrték,
Ugyan azért annak végit el is érték,
Hogy Ország
Bírája szóllyon, magok kérték.
Szólt is, hogy már itten
mást nem lehet tenni,
Deputátiónak kell Királyhoz menni,
A'
melly a' választást fogja jelenteni,
Meg tudgyuk, a'
Király ezt mint fogja venni.
Választatott erre Primás
Cardinális,
Az Ország Bírája, és a' Personális,
Státusok
részirűl még egy Prælátus
is,
Világiak közűl két Deputátus is.
A' várbúl le
menvén, mentek az udvarhoz,
Hol bé botsájtattak mingyárt a'
Királyhoz,
Az Ország nevében Primás a' mondáshoz
Hozzá
fogott; szólván így a' Monarchához:
Meg győszhettettetlen
Urunk és Királyunk,
Mi el kűldettetve az Országtúl vagyunk,
Kinek
is nevébe színed előtt álunk,
Hald meg kegyelmessen, mi dologba
járunk.
Kívánta Felséged, Nándor
Ispányságra,
A' mellyeket ítélt, érdemesnek árra,
Azok
közűl Ország, ezen Méltóságra,
Hogy edgyet válaszszon, hadta
szabadgyára.
Hálállya az Ország
Felséged kegyelmét,
Felségedben nézi nem tsak Fejedelmét,
Hanem
nézi Attyát, és Főldi Istenét,
Ki jó szívét nyújtya, adgya
segedelmét.
Tovább is remélli, ezen
nagy malasztyát,
Mostan pedig kéri vétke botsánattyát,
Mert nem
tőltötte úgy, vett parancsolattyát,
Mind Felséged tette maga
kivánattyát.
Mert bátor Felséged
esméri híveit,
Azoknak erkőlcsit, és nagy érdemeit,
Kiknek
méltoztatta fel kűldni neveit,
Ország is esméri bennek e'
nemeit.
Azok közűl még is Nándor
Ispányságra,
Edgyet sem választott, hanem voksolt másra,
Egy
szívvel, Lélekkel, ollyan méltóságra,
A' ki e' világon
leg érdemesbb árra.
Felséges Királyi Sándor
Fő Herczeget,
Választotta: e' rang illett illy
Felséget,
Kiben az Ország vett minden reménységet,
Hogy illy
nagy istáppal nyér nagy erősséget.
Általunk Országnak ez az
ő szózattya,
Mint mondám Felséged, Királlya, és Attya
E'
Nagy Hertzeg pedig Felséged Magzattya,
Ez is mint Felséged, azt
majd gyámolgattya.
Hozzánk Felségedbe buzog
Atyai vér,
Hasonlóval telik testébe minden ér,
Hazánkat szerető
szív a' mellyébe vér,
Tsak ő gyámolunkra, Égtűl adatott bér.
Már is tapasztallya égő
szeretetét,
Mert viseli régtől honnyi őltözetét,
Óhajtya
tanúlni ennek Annya nyelvét,
Mutattya előre nagy szívét,
kegyelmét.
Kérjük Felségedet, e'
választásunkat,
Erősíttse, 's hadgya jóvá mi voksunkat,
Mert
véle el érjük mi bóldogságunkat,
Örömmel meg teszük
Pályafutásunkat.
Örömmel; mert lészen
Hazánknak őrzője,
Ellenségink ellen Hector 's meg
törője,
Hazánk Nagy Sándora, népünk vezérlője,
Igaz
vallássunknak nagy védelmezője.
Primás a' neveket
itt viszsza nyújtotta,
Királynak: a' ki is igen jóvá
hadta
A' választást; 's melly nagy örömét
mutatta,
Most mingyárt meg hallyuk, válaszát mind adta.
A' Deputátió a'
mint meg érkezett,
Szemekbűl ki teczett, hogy e' jó választ
vett,
Minnyája mosolygott, örömmel tőltött lett.
Országunk
Primássa illy relátiót tett.
Tekéntetes Haza! főbb és
alsóbb Rendek!
Szavammal nem tudom mennyire menendek,
Mert
rebeg a' nyelvem, olly nagyon örvendek,
Örömnek súllyátúl
tagjaimba rengek.
Felséges Urunknak Haza
ohajtássát
Én meg jelentettem, tellyes kívanássát,
Nándor
Ispányságra meg lett voksolássát,
Sándor Fő Hertzegnek erre
választássát.
Essedesztem: meg ne
vesse kéréssünket,
Vígasztallya véle szomorúlt
szívünket,
Ébreszsze fel régtől sinlő nemzetünket;
Más nem
segítheti, tsak ő mi Ügyünket.
A' Király ezekre
mingyárt ezt mondotta,
Hogy Jobbágyi közé jött vólna, gondolta,
De
jó Baráti köszt lenne: mint szóllotta,
E' szavakra öröm
könyveit ontotta.
Hertzeg Magzattyának
ezen választássát,
Úgy tartya, mint egy nagy barátságnak
mássát,
Vette szíve ebbe olly vígasztalássát,
Hogy még ma
kivánnya fel magasztalássát.
Most el ment az Özek, 's
nyúl vadászattyára,
Nápolyi Királynak parancsolattyára,
Rendelte
e' dolgot esti hat órára,
Reménli, meg jelen, Ország e'
pompára.
Meg bizonyította különös
örömét
A' Király; 's hogy jobban mutathassa
kedvét,
Meg parancsoltatta, el kűldvén emberét,
Hogy ágyúk
dörgésse hírdesse ki nevét.
Míg így szólt a'
Primás, már ágyúk dörögtek,
Mellytűl vár ajtai 's ablaki
zörögtek,
Le húllott üvegek, úgy még sem csörögtek,
A'
mint itt minnyájan örömtől sürögtek.
Itt Barát baráttyát
szívbűl csókolgatta,
Még szolgájával is Vivát! kiáltatta,
Leg
több az örömnek könyveit hullatta,
Sok indúlattyát is nem
zabolázhatta.
Mert a' nagy
szeretet bennek viaskodott,
Akarat, és elme, edgyütt
tusakodott,
Örömnek árjával a' szív
bajoskodott,
Ézékenységek közt majd meg nem hasadott.
Minden igaz Magyar szív
tsak akkor hódúl,
Mikor terh nem nyomja, sebeibűl gyógyúl,
Mint
sem nyügös légyen, inkább mindent ront, 's dúl,
Szabad kíván
lenni, akkor is ha kóldúl.
Örűlt itt, 's víg
vala az Egyházi Rend is
Mágnássok Táblája, a' Státussoké
is,
Hazánknak virágja, az Iffiúság is,
A' Pörléshez
szokott Prókátor Chórus is.
Lehettek némellyek itt
a' Nagyok közűl,
Kiknek Bú, és Bánat jártak szívek
körűl,
Mert Nándor Ispányság, most rájok nem kerűl,
Be borúlt
reménnyek hamar fel nem derűl.
A' világ, hogy ő
tsak Theátrum, mutattya,
Mert emberek sorsát ő azon
jádzattya,
Midőn ő ketsegtet, 's reménnyel bíztattya,
Más
Scénája nyílik, 's dolgát váltosztattya.
Az Ország Bírája végit
szakította
Ez öröm Gyűlésnek, 's nagyon ajánlotta,
Esti
hat órakor, mint Király mondotta,
Ott légyen az Ország, kérte, 's
szóllíttotta.
El mene minden itt
szokott ebédgyére,
Mentembe egy Bétsi Németh utól ére,
Mondgyam
meg, hogy hová megyek, arra kére,
Kívánt feleletet tőlem
kérdéssére.
Tisztes őltözetbe őtet
lenni láttam,
De mit kíván tőlem, azt várva csudáltam,
Fejétűl
mint őtet talpáig vizsgáltam,
Nem esmérvén, még is szavára meg
áltam.
Szóllottam: jó Uram, én
most megyek enni,
A' veres ökörhöz, hová fognak jönni
Több
jó Akaróim, edgyütt fogunk lenni.
Kérdé: szabad lesz é, néki oda
menni?
Mondottam: jól tudgya,
vendég fogadóba,
Hogy bé mehett minden, ha pénze zacskóba
Vagyon:
nem is áll ott Strázsa az ajtóba,
Itten a' Fogadós jó ember
valóba.
Bé menvén; én mingyárt
az asztalhoz űltem,
Itt is, hogy mellém űlt, csudáltam, el
hűltem,
Ebéd felet véle beszédbe merűltem,
Jó szívét ki adván,
szavait betsűltem.
Többi beszédgye köszt
kérdezet, és mondá,
Jó Uram; igaz é? hogy vicze Királlyá,
Sándor
Fő Herczeget, az Ország választá,
Mellyre rá állássát már Király
is adá.
Mondottam, hogy igaz, és
ma hat órára
Rendelte az Ország, hogy Méltóságára
Fel
emeltetessen, 's hitet tegyen árra,
Hogy mindent tesz
Király, 's Országnak javára.
Kérdeszte, hogy mibűl
állyon e' hivatal,
Mert ő mint idegen ember, 's még
fiatal,
Nem tudgya; hogy kérdez, tám meg nem sért azzal,
Ne
legyek felőle, kért, bal gondolattal.
Hazánk szokássiról, több
illy kérdéseket
Tett nékem, 's meg tudni kívánt
mindeneket,
Szabadságainkat, úgy a' Törvényeket,
Fejezzem
ki néki; tett sok kérelmeket.
Minden kérdéssére, én
itten feleltem,
Szabadságunk mibűl állyon, meg
fejtettem,
Törvényünk erejét előtte ki tettem,
Nagy fel
indúlássát itten észre vettem.
Fel pattant mérgessen,
láttam nagy a' heve,
Szólt, hogy e' két Broszsúrt,
mellyeknek a' neve
Így vannak ki téve, Bábel, és
Ninive,
Olvastam é? mingyárt illy szidalmat teve.
Ezeknek Authora, S***úb,
rágalmazó.
Egy in***is ember, hajót húzni való,
Főldön emberek
köszt békességet rontó,
Szamárnál szamarabb, és semmit sem tudó.
Mint máskép tette ki,
mint vagyon, a' dolgot,
Most látom, hogy bár ő Pesten 's
Budán forgott,
Nem tudgya a' Törvényt, hazudott és
morgott,
Mellyért is érdemel, akasztó fán horgot.
Nem vagyok én Magyar, de
mégis sajnálom,
Mert e' Nemzet dolgát tsak most tudom, 's
látom,
Hogy olly Filú aztat rágalmazza, bánom,
A' ki
Tudóssok köszt, tsak árnyék, és álom.
Imigyen szóllottam
hozzája: kedves Úr!
Ezen két Pasquilus, vagy mint hívják
Brozsúr,
Hidgye; hogy Hazánkba éppen szemet nem szúr,
Annyival
is inkább, szívet által nem fúr.
Nem indúl meg senki
bolondnak szavára,
Mi gondgya szamárnak egy Ország dolgára,
Arany
pereczet a' Disznónak orrára,
Ki tészen? vagy bársony
nyerget a' hátára.
Authorok annyit ért
Hazánk törvénnyéhez,
Szabadágainkhoz, több végezésséhez,
Mint
város Hajdúja harang öntésséhez,
Kénteleníttetik látni élésséhez.
Mert ő Professori székit
el vesztette,
Mellyért nemzetünkre haragszik felette,
Hogy éhen
ne hallyon, pennáját fel vette,
Brozsúrokat firkál, élhessen
mellette.
Ostobaságait mind Bécsbe
munkállya,
A' könyv nyomtatókat azokkal kínállya,
Néhány
garasokon el is adogállya,
Még is ne koldúllyon, magát így
táplállya.
Illyen díb dáb embert
fel sem is kell venni,
Tsak mint egy salakot, úgy kell
tekinteni,
De ha meg nem szünne rágalmazást tenni,
Bolondok
házába kell bé rekeszteni.
Ez is éppen ollyan
bordába szőtt ember,
Ha esméri az Úr, a' minő
Grossinger,
Még sem lesz háborús szavokra a'
Tenger,
Írássok, beszédgyek, felyhőt széjjel sem ver.
Azon Bétsi jó Úr fel
ugrott, 's meg ölelt,
Ezen szavaimért annyira meg
kedvelt,
Hogy itt tizen valánk, mind italt, mind ételt
Meg
fizette, köztünk mindenbe kedve telt.
Mondotta, hogy Annya
magyar vérből légyen,
Mihent innet Bétsbe meg tér, 's haza
mégyen,
Fogja Annyát kérni, véle olly jót tégyen,
Hogy
Indigenátust nékie ő végyen.
Mért vólt olly jó szíve
már most nem tsudáltam,
Az Anya vér buzgott testébe jól láttam,
Jó
barátságiba magamat ajánltam,
Három fertály hatra ő tőle meg
váltam.
Fel mentünk minnyájan a'
Primás Házába,
És meg álván ottan a' nagy Palotába,
Király
hamar ki jött, űle Trónussába,
Jött Sándor Hertzeg is, mingyárt a'
nyomába.
Országunk Primássa a'
Királyhoz szóllott,
Rövid de hathatós Orátiót mondott,
Mellyben
minden okot szépen elő adott,
Nándor Ispányságra, Ország kit
választott.
Király olly érzékeny
szavakkal felele,
Hogy az egész Ország örömmel bé tele,
Szava;
sok száz szemből könyveket présele,
Melly a' szeretetnek
valóságos jele.
Szólt, es jóvá hagyta
Ország választását,
Fiára azon nagy Tisztség hárítását,
Érzi
ezért szíve, nagy vígasztalását,
Mert láttya Országnak, hozzája
vonzását.
Erre Hertzegéhez,
fordítá beszédgyét,
Melly is úgy ált járta, minnyájunknak
szívét,
Hogy újra szemünkből ontánk öröm könyvét,
Gyullasztotta
testünk öt érzékenységét.
Mert úgy mond: Fiúi
kötelességétől
Fel oldozza őtet ennek szerelmétől,
Inti, el ne
állyon Hazánk Törvénnyétől,
Szabadságainktól, szokás erejétől.
Légyen az Országnak,
erős pártfogója,
Előtte, mint Király előtt szó szóllója,
Király
javának is elő mozdítója,
Ellenségeiknek erős meg rontója.
Ezeket mint Attya, néki
javasollya,
Mint Királlya pedig tenni parantsollya,
Igazság
szerető légyen, tanátsollya,
Ditső erköltsökben magát gyakorollya.
Dolgaiból fogja őtet
mérsékleni,
Kegyelmét ezekkel fogja érdemleni,
Atyai szerelmét,
tsak úgy fogja nyerni,
Ha illy szorgalommal mindenbe fog lenni.
Háromszor az Ország,
itten fel kiálta,
Éllyen Országunknak örökös Királlya!
Éllyen
Nemzetünknek több Királynál; Attya!
Éllyen a' Nagy Isten,
esztendőkkel áldgya.
Egy kis tsendesség lett:
mingyárt üdvözlötte,
Primás a' Hertzeget, szépen
köszöntötte,
Nándor Ispányságnak nevével illette,
Az Ország
nevébe e' köszöntést tette.
Ajánlá a' Hazát,
az ő malasztyába,
Nemzetét hathatós, erős óltalmába,
Reménységét
vetné e' tsak hatalmába,
Hogy Istápja lészen minden bal
sorsába.
Légyen bizonyos, hogy
nagy hozzá szerelmünk,
Ennek a' tüzétől, lángol, és ég
szívünk,
Királyért, 's érette fel áldozzuk éltünk,
És
utolsó tseppig nem kiméllük vérünk.
Gyönyörű mondásal eztet
meg köszönte,
A' Hazát, Nemzetet bizonyossá tette,
Hogy
nem most hanem már régen meg szerette,
Melly akkor múlik el, mikor
mulik élte.
Ország bóldogsága, nem
más tárgya lészen,
Hogy azt el érhesse, mit tsak tehet,
tészen,
Mert ő is úgy mint Tag, abból majd részt vészen,
Minden
teher alá két válla van készen.
Királynak vezették őtet
Trónussához,
Hol is le térdepelt Attya két lábához,
Le tette
hívségnek hitét Királyához,
Meg esküdt egyszersmind akkor a'
Hazához.
Ez meg esvén, mingyárt
Vivát! kiáltottak,
Mint Ország fejének, fejeket hajtottak,
Királyi
Testvéri mind itten állottak,
Őtet ölelgetvén, sok jót rá
mondottak.
A' Király bé mene
maga szobájába,
Láttzatott nagy öröm az ábrázattyába,
Mert meg
elégedet lett ma magzattyába,
Újra ágyúztatott, nagy vígasságába.
Az Ország rendelt itt
négy Gavalérokat,
Egy Hertzeget hozzá, még három
Grófokat,
Felséges Annyához kűldötték azokat,
Fel űltek
postára, követték úttyokat.
E' jó Királynénak
ezek jelentették,
Főbb és alsóbb Rendek, hogy már el
végzették,
Sándor Fő Herczeget fejekévé tették,
Palatínusságra
őtet fel emelték.
E' kegyes
Felségnek e' hír a' szívébe
Olly örömöt nemzet, hogy
mingyárt testébe
Könnyebűlést érzett, újúlt erejébe,
A'
Gavalérokhoz szóllott örömébe.
Én holnap Pozsonyba
korán fogok menni,
A' koronázásnál nékem ott kell
lenni,
Lássam magzatomat koronát fel venni,
És aztat Attyának
fejére fel tenni.
Ország szívességét én
nagyon hálálom,
Készségemet néki mindenkor ajánlom,
Szeretetem
tőle vonnya el halálom,
Élvén: kedvét teszem, a' miben
találom.
Más nap a' követek
jókor meg térének,
Mi vóltát Felséges Aszszony örömének
Meg
mondták; szavait, kegyes beszédgyének,
Oka Sándor Herczeg lesz
egésségének.
Ok vetetlen, hogy ma el
is fogna jönni,
A' koronázásnál jelen kíván lenni,
Mert
szíve örömét fogja abból venni,
Akar Országnak is köszönetet
tenni.
Halván ezt a'
Király, leg ottan stafétát
Küldöt; nagyon kérte, hogy sajnállya
magát,
Ne tán szomorúság, érje öröm napját,
Gyászba öltösztesse
e' Királyi pompát.
Ezen Relatiók, mind más
nap történtek
Bécsbűl a' követek midőn meg érkesztek,
Ma
pedig udvartúl, minnyájan el mentek,
Öröm tengerének habjába
merűltek.
Minden ház gyertyákkal
világosíttatott,
Tsak Vivát kiáltás, 's Muzsika
hallatott,
Udvarnál Királytúl, szabad Bál adatot,
Ki ott, ki
meg mássut, mint teczet, mulatott.
Útzák a' sok
Néppel bé vóltak terítve,
Örömtűl valának ezek részegítve,
Mert
Haza gondgyátúl lettek üresítve,
Minden örvend, hogy ha szíve van
enyhítve.
Mulattak magokat sokan
Casinóba,
Szobák tele vóltak minden Fogadóba,
Mindennek részi
vólt a' Muzsika szóba,
Kávé, vacsorába, több e' féle
jóba.
A' Ditső kapukat
számtalan vizsgálta,
A' Symbolumokat olvasván csudálta,
Ezt
képnek, mást szépnek, azok köszt találta,
Almélkodott, a' ki
a' Zsidókét látta.
Sok járásim után mentem
az Udvarhoz,
Már a' Bálba hozzá fogtak is a'
tánczhoz,
Hasonlíthatom ezt a' Paradicsomhoz,
Nem lehet,
hogy tegyem főldi mulatsághoz.
Képzeltem, itt vannak
Apolló Múzsái,
Sok Isten Aszszonyok, azoknak Nimfái,
Parnassusnak
az ő tündér szép Leányi,
Úgy tűntek szemembe Hazámnak Dámái.
Menyecske tánczot járt,
hoszszú fátyolával,
Teczet Pávát látok ki terjedt farkával,
A'
szűzecske forgott, gyöngyös pártájával,
Szebb vólt, mint Diánna,
ragyogó Holdgyával.
Egész udvar itt vólt, és
minden tündöklöt,
Aranynál, ezüstnél, más szembe nem
öttlöt,
Keringő tánczba itt egy sem csetlet bötlöt,
Hanem tsak
magyarba a' sarkantyú csörgöt.
Más helyen is vala
illyen vígság, és Báll,
Gondoltam látnom kell, azt is; hogy mibűl
áll,
Ki mentem én innét, látom, sok pár sétál
Affelé, és sok
már szekerbűl is ki szál.
Fel mentem én itten a'
táncz Palotába,
Vólt ez ékesítve, szépen valójába,
Dámák,
Gavalérok mind Magyar ruhába,
Vóltak fel öltözve, egy sem
mostohába.
Itt a' tántzosokat
mind végig nézgettem,
Hogy nem mind Magyarok, azt jól ki
vehettem,
Még-is mind Magyarba öltöztek, nevettem,
Ezt ők új
módinak tartyák; észre vettem.
Többek közt tántzolt itt
egy nagy magos személy,
Rá tartotta magát, tetzet is, hogy
kevély,
Pedig már látzatott az ortzáján fekély,
Mert a'
nagy festéstől érte bőrit veszély.
Tántzolván szememet
vetem két lábára,
Egy vólt; nézni rája, vagy pedig szarkára,
Mivel
nem Magyar vólt, a' Magyar nótára,
Semmit sem vígyázott, sem
tántz taktusára.
Hánta, és vetette minden
felé magát,
Mintha gúson járna forgatta két lábát,
El foglalta
tántza az egész Palotát
Ki rá nézett, látott szél malom vitorlát.
Hirtelen két szoknyák,
a' két bokájára
Le estek, mert roszszúl köté
derekára,
Magyar Dáma nem így köti ezt magára,
De szép vólt itt
nézni, ezen Figurára.
Pendele nem alább, hanem
térdig szabva,
Mint zsák ollyan vastag vászonyból vólt
varva,
Kengyel futó véltem, őt így látván álva,
Meg vólt új
módinak formája itt adva.
Nem csuda: Csipeje nem
vala homorú,
Fara mint a' Deszka, ez sem volt
domború,
Jobrúl, balrúl mint két Tseklye, olly tomporú,
Egész
Test állássa mint Halál szomorú.
Szoknyáit flegmával
kösztünk fel emelte,
Meg pirúlás nélkűl testéhez kötötte,
Mingyárt
az elhagyott tánczát el kezdette,
Mint Bibicz a' hanton,
magát billegtette.
Szólt még is, hogy
comód, 's jó vólna a' Bufán,
Csudállya, hogy azt már,
nem látt Magyar Dámán,
Mert arrúl le nem csúz, szoknya, 's
más Varromány,
A' mellyért is helyes, és bőlts e'
találmány.
Mondám! Drága Madám!
magyar Menyecskére
Nem kell Bufán, mert tsak nézzen a'
testére,
Fara dombjaira, és két csipejére,
Akad Természetnek
ott remek müvére.
De keden semmi sincs,
egész Pittil hering,
Világ négy részszére minden lotyog, és
ing,
Térdig ér négy nyistes, bordába szövöt ing,
Felső vékony
részi lehet talán fél sing.
Ezt halván dúlt, és
fúlt, haraggal ki mene,
De a' beszédemre itt nagy kaczaj
leve,
Más nap e' Dámárúl sok beszédet teve,
Most pediglen
így lett ezen Bálnak vége.
A' Nándor
Ispánytúl, más napra Sessió
Rendeltetett, mellyel az
Installatió
Véghez mégyen, 's mivel a'
Koronátzió
Jelen van; tétessen jó Dispositió.
Az Ország edgyütt vólt már kilencz
Órakor,
Palatinus Hertzeg bé jött ide jókor,
Nápolyi Király is
meg jelene akkor,
Áláson fogatott, az Udvartúl egy sor.
Felséges Herczeget
Primás köszöntötte,
Palatinussának tegnap meg esmérte
Az
Ország: illendő, hogy ott légyen űlte,
Hol helyét mindenkor
Palatinus vette.
Le is űlt mingyárást, el
rendelt helyére,
Karmazsin bársonnyal bé fedett székére,
Allyig
botsátkozott Herczegsége erre,
Mingyárt Gavalérok kiáltottak:
fére!
Meg kapták székestűl, 's
őtet fel emelték,
Háromszor ők eztet egymás után tették,
Vivát!
kiáltássok a' felleget verték,
Pattantyussok dörgő ágyúít
sütötték.
Ez így lőn, a'
Hazát ő is köszöntötte,
Beszédgyét röviden, de fontossan
tette,
Parancsolattyát a' Királynak ki vette,
Hivatallyát
teszi, ezzel jelentette.
Itélő Mesternek ezt
kezébe adta,
A' ki is leg ottan fen szóval olvasta,
Továbra
az Ország ezen dolgot hadta,
Koronázás dolga most első, mondotta.
Ezek után itt a'
Personális fel ált,
Mint egy Demosthenes, ékessen perorált,
Minden
szívet, tett szép szóllássa, járta ált,
Herczegek szemekbűl,
láttam könyv tsordogált.
Meg mutatta: Hazánk most
mást nem remélhet,
Hanem boldogságot: senkitűl sem félhet,
Ki
ki a' honnyában békességben élhet,
Szomszéd Irígyekre meg
vetéssel nézhet;
Mert mikor Nagy Attya
vólt Hazánknak Feje,
Édes vólt életünk, mint Kanahán teje,
Albert
Herczeg lévén Országunk eleje,
Nem gőzölt alatta agyunknak veleje.
Ha Királyi vérbűl vólt
Palatinusunk,
Mindenkor Hazánkba szerencséssek vóltunk,
Mert
erős Partfogónk vólt, 's nagy Patronusunk,
Kibe reményünket
vethettük, 's bízhattunk.
Most jutottunk megint
olly arany időre,
Akadtunk Királytúl származott nagy Főre,
Melly
nem juttat minket olly sok esztendőre,
Hogy Hazánkba szállyon
ellenség mezőre.
Beszédgyét végezvén,
mint vivát kiáltott,
Nem mást, tsak örömöt, itten minden
látott,
Éllyen a' Királyi Udvar! 's légyen
áldott!
Minden Király Magzat köszönte meg hajlot.
El menvén az Udvar,
szólt Ország Bírája,
Szükség, hogy Hazánknak ő szent
koronája,
Királyhoz vitessen, 's légyen Parádája,
Hólnap
ki mit tészen; kész vólna munkája.
Ennek kiséréssét hamár
ki munkálták,
Készítet munkáját nagy hangal
olvasták,
Kötelességeket már minnyájan tudták,
Mert azt kinek,
kinek, írásba ki adták.
A' Gyűlés el
oszlot, ment minden dolgára,
Készítette magát holnapi
pompára,
Igyekezet, szégyent ne hozzon Hazára,
Mert sok ezer
szem fog nézni hólnap árra.
Dél után tsak hamar az
ágyúk dörögtek,
Harsogtak Trombiták, a' Dobok bömböltek,
Ló
hátán a' kardok villogtak, tsörögtek,
A' kényes
Paripák domboltak, sürögtek.
Itt szokott pompával a'
Koronát hozták,
A' mellyet kisérték a' Magyar
Gardisták,
És Nándor Ispányi Banderialisták,
A' sok Nézők
egymást majd agyon tiporták.
Udvar eleibe, a'
mint el érkesztek,
Banderisták négyen az hintóhoz mentek,
Lórúl
le ugrottak, mert valának frissek,
És az emeléshez leg ottan
készültek.
A' Ládát Hintóbúl
egybe ki emelték,
A' főldre először itten azt le tették,
Nem
késtek, hanem azt karokra fel vették,
A' garádicsokon
Királyhoz fel vitték.
Ennek vége lévén, kinek
hova teczett,
Ma más nem történven, mind oda mehetett,
Casinóba
menvén jádzhatott, ehetett,
Bálokba ha akart, vígan is lehetett.
De egy történetet itt ki
nem hagyhatok,
Talám teczeni fog, arrúl hát
írhatok,
Nevetségessebbet ennél nem mondhatok,
Mivel jelen
vóltam, azért hát szólhatok.
Hogy már a'
Korona, vólt Város falánál,
Meg állott egy Tzigány Chorus a'
kapunál,
Muzsikáltak szépen, Marsot vontak annál,
Nép köszt
álnom kellet itt a' Czimbalmosnál.
Szemköszt rájok, a'
mint a' Hintó érkezet,
Mind a' hat Tzigány itt, egybe
le térdeplet,
Vetettek magokra sűrűen keresztet,
Szint úgy
kongott, úgy meg verték a' mellyeket;
Hogy haladt a'
Hintó, megint fel állottak,
Mint előbb; úgy most is, újra marsot
vontak,
Midőn már távúl vólt, akkor el halgattak,
Kérdem; hogy
mért estek térdre? így szóllottak:
Nincsen nagyobb
szentség, mint a' szent Korona,
E' Jézus Kristustúl
csináltatott munka,
Szent István fejére tette szüz Mária,
Hétszer
szentelte meg a' szentséges Pápa.
Ha meg ölik is a'
Bétsi öttveseket,
Vagy ha el vágják is, mind a' két
kezeket;
Mint azon van, még sem tesznek olly műveket,
A'
Bibliában áll; ki tette ezeket.
Ha a' Tolvaj ahoz
tsak kis újjával nyúl,
Hirtelen meg döglik, és mingyárt fel
fordúl,
Ki nem Király, aztat főre teszi tsúfbúl,
Meg veri az
Isten, mert az meg bolondúl.
Meg kell elől Király
fejét is szentelni,
Meg kell az haját is szent olajjal kenni,
Két
nap nem is szabad ő nékie enni,
Úgy lehet azután azt fejére tenni.
Mind meg van Galantán,
ez egy nagy szép képen,
A' Nagy Oltáron áll, ez éppen
középpen
Szűz Mária festve vagyon, űll kar széken,
Szent István
fejére tesz Koronát széppen.
Mondottam, mind igaz, de
Tik kárhosztatok,
Magyar Koronának, mert Marsot vontatok,
Németh
nóta ám az; még is azt húztatok;
Javaslom; hogy holnap, minnyájan
gyónnyatok.
El mentek, és én is
szállásomra mentem,
De még étszaka is ágyamba
nevettem,
Traditiójokat el nem felejthettem,
Papirosra tészem,
magamba fel tettem.
Jelen van már a'
nap, mellyet az Úr munkált[49]
A'
mellyen rab szívünk szabadságra talált,
Le nyomott nemzetünk
lábaira fel ált,
Perczentés vólt híjja, hogy nem szenvedt halált.
Jelen van: a' Nimfák, már mind sorba
álnak,
Fel koszorúztatva Jupiterre várnak,
Vesták az óltárra
virágokat hánnak,
Satyrok készűlnek, hogy majd tánczot járnak.
Meg nyilt már a'
Templom, a' hol áldozatot
Fognak tenni, már is érzük az
illatot,
Temjény Myrthus szaga, minden szívbe hatot,
Istenekkel
Hazánk űll ma ünnep napot.
Ez már le is veté
fejérűl cziprussát,
Fel tette zőldellő Borostyán Laurussát,
Jó
Pean! közöt, tartya Triumfussát,
Hallya ki ki Lépold mint nyeri
Trónussát.
Allyig hol fel teczet
Aurora csillaga,
Már is az útzákat járta Mársnak hada,
Fel
osztva: ki rendelt helyére ballaga.
Város Dobossa is dobolt, és
jelt ada.
Fegyveres Purgerek
jöttek, és siettek,
Kik Companiákra szépen rendeltettek,
Szent
Mártony vitéznek Templomához mentek,
Terjesztett zászlókkal ottan
Spallért tettek.
A' Granatérosság
az Alkotványhoz ment,
Mellyen a' Király fog esküdni azon
fent,
Ehez közel állott Dragonyos Regement,
Hogy nép tódúllássa
ne tehessen ellent.
Vóltak minden felé
katonák rendelve,
Kik meg ne engedgyék, hogy légyen bé telve
A'
menésnek helye: mert a' nép lehelve
Mindennünnen nyomúlt,
lett is nem egy verve.
Magassan építve vala ez
alkotmány,
Kerítette eztet szépen festet párkány,
Zőld, veres
és fejér posztó vólt takarmány,
A' Hóreb hegyen sem vólt
illyen ragyogvány.
Innét úgy nevezni
szokott Király hegyig,
Így vólt bé kerítve az út egész végig,
Ház
falát takarták szönyegekkel félig,
Nem maradthattak meg épségekbe
délig.
Nem vala több hintó itt,
tsak a' Királyé,
Hogy ha ő Felségét olly változás
érné,
Melly miatt pompáját lovon nem tehetné,
Akkor ebbe maga
űlését hogy venné.
Az Ország Nagygyain, 's
több Gavallérokon,
Sok kints vólt, tsak arany fénylett
ruhájokon,
Űltek igen kényes, és datzos lovakon,
Tsudálkozni
kellet drága szerszámokon.
Kinek kinek helyét,
immár el rendelték,
Minden felől jövén Urak, azt bé vették,
A'
paripák tsak a' nagy nyerítést tették.
Mint egy örömöket
ezek is jelenték.
A' nap igen szép
vólt, mert ragyogott fénnye,
Nem járt senkit által, a' hideg
keménnye,
Minden szívnek meg szűnt, kínzó kelevénnye,
Tartó
egésségnek ma jött meg reménnye.
Koronát jó regvel a'
Templomba vitték,
Hogy fejére illyen, azt el készíttették,
Több
Királyi díszt is, mind melléje tették,
Oltár szegi mellé, mind azt
helyhesztették.
Ezek mind meg esvén, a'
Király ki jöve,
És a' nagy Urakkal a' Templomba
mene,
Még itten az Ország nagy pompát nem teve,
Hogy meg
koronázták, e' tsak akkor leve.
Templom ajtajához
strazsákat rendeltek,
Temérdek vólt a' nép, mind bé nem
férhettek,
Itt helyt tsak az Udvar, 's nagy Urak
vehettek,
És a' nagy Dámák is, ide bé mehettek.
Már az Egyházi Rend, a'
sekrestyébe gyűlt,
Áldozatot tenni, a' Primás fel
készűlt,
Baldakinum alá egy székre Király űlt,
Láttam minden
Király magzat itt, mint örűlt.
Mihent az Egyházi Rend
jött az oltárhoz,
Karba muzsikusok kezdtek muzsikához,
Érsek
Püspökökkel tzeremoniához,
Istennek nyújtandó szent áldozattyához.
Sok vólna le írni, hogy
mint ment ez véghez,
Meg is kell vallanom, hogy nem értek ehez,
Ki
nem Pap, nem tudgya, illyekhez nem férkez,
A világi ember ezekről
nem kérdez.
Mellyeket méltóknak
tartok, mind fel veszem,
Olvasók kedvekért eztet
tselekeszem,
Látván mind azokat, kész pénzen nem veszem,
Ím így
rendrűl rendre azokat ki teszem.
Az Evangyéliom mikor
olvastatott,
A' Királytól kardgya ki vonva tartatott,
Egy
Püspöktől a' könyv hozzá hozattatott,
El tett kardal tőle,
a' meg csókoltatott.
A' midőn az Érsek
Crédót éneklette,
Annak olvasását a' mint el
végzette,
Menését a' Király az oltárhoz vette,
Évangyéliomra
a' hitet le tette.
Hogy ő a' Római
Catholica hitet,
A' melly tsak egyedűl idvességre
vihet,
Oltalmazni fogja, mutat ahhoz hivet,
El rontya ellene
minden fel vont ivet.
Mikor már az Érsek
áldozattyát tette,
Király is magához az Úr Testét vette,
Főldig
le borúlva imádta, tisztelte
Ajtatossan, 's igen példássan
végzette.
El végezvén Érsek a'
szent áldozatot,
Szükséges szereket oltárra hozatott,
Szent
olajt, és chrismát, több illy szent illatot,
Már fel kenéséhez
Királynak foghatott.
Itt az oltár előtt ő le
is térdeplett,
Érsek az Istenhez könyörgéseket tett,
Királynak
két válla meszteleníttetett,
És az szent olajjal meg is
kenettetett.
Ezzel a' Püspökök
innét el vezették,
Oltár meget a' Szent olajt le
törlötték,
Hol elébb térdepelt, le térdepeltették,
Mivel oltár
megűl viszsza kisirtették.
Most vala már jelen azon
szempillantás,
Érzékenységeket fel gyullasztó látás,
Az epedt
szíveken öröm által hatás,
Haldakló Hazánknak új élet meg adás.
Mert Nándor Ispány itt
vévén a' Koronát,
Fejére fel tette, koronázta
Attyát,
Küszködni láttuk itt két szív indúlattyát,
Szeretvén a'
Fiú Attyát, ez Magzattyát.
Nem vólt szív, de
márvány, ki ez indúlatot
Meg látván, szeméből könyvet nem
hullatott,
Itt! itt! a' természet ereje láttatott,
Hogy
a' nem szenvedhet semmi erőszakot.
Rá övedzte Érsek szent
Istvánnak kardját,
Mondván: íme vedd el Isten ajándékát;[50]
Meg
töröd ellenség fejének lágyékát,
Meg tartod Országod, és Isten
hajlékát,
Palástyát
is ennek reá függesztette,
A' Királyi páltzát jobb kezébe
tette,
Az arany almát bal markába helyhette,
És így a'
Trónusra őtet fel űltette.
Énekelte erre, Te Deum!
Solosmát,
A' Nagy Úr Istennek adott Ország hálát,
Hogy
meg koronázva láthattya Királlyát,
A' kibe vetheti tellyes
bizodalmát.
Vetheti is; mert ő jókat
tevő Titus,
Bőltsességgel tellyes, Marcus Aurelius,
Békesség
szerető kegyes Antoninus,
De ha meg kell lenni, Nagy Cæsar
Julius.
Te Deumra mingyárt
Trombiták harsogtak,
Dobok, 's több muzsikák, harangok
hangzottak,
Ágyuk dörgésitűl kő falak omlottak,
Útzákon a'
népek ezrenként állottak.
Kiáltottak, vivát!
éllyen mi Királyunk,
Éllyen! ma támadott üstökös tsillagunk,
A'
melly fel deríté fellegekből napunk,
Éllyen! mi reményünk, éllyen
Leopoldunk!
Én is kiáltottam: im jön
Királyotok![51]
Népek!
eleibe sietve fussatok,
Nagy Felsége előtt artzra borúllyatok,
Nem
színnel, de szívvel, néki hódollyatok!
Ezen dolgok a' mint el
végesztetének,
Az Urak minnyájan lovakra űlének,
Még a'
Püspökök is hasonlót tevének
Egyházi ruhákban azokon menének.
A' Király is fel
űlt kék szürke lovára,
Aranyos két féket, jobb 's bal
óldalára,
Két lovász Mesterek fűzték a' zablára,
Vezették,
's vigyáztak, Országunk Urára.
Elől ment egy kis trup
lovas dragonyosság,
Azért: hogy mindenütt, az útza légyen tág,
Itt
jött már a' Herold, utánna gyalogság,
E' vólt a'
Pozsonyi Purger Katonaság.
Fele mundírozva vala
zőld ruhába,
Fele pedig fejér, szép hadi gúnyába,
Így vóltak
Tisztyei, tsak hogy már tzifrábba,
Szép vólt rájok nézni, menvén
parádába.
Szélnek eresztetett
zászlóik lobogtak,
Pallérzott fegyveri, vállokon
villogtak,
Sípjaik, dobjaik ékessen hangzottak,
Török
bandájoknál, tányérok tsattogtak.
Ezeket követték nyomba,
Edel Knábok[52]
Szépek,
mint Májusi ki nyílt virág szálok,
Mert az ártatlanság éppen van
még nálok,
Erkőltseik mellet, mint kezes úgy állok.
Az
iffiú kornak még ezek zsengéi,
Éltek tavaszszának tsirázó
gyengéi,
Ollyak mint a' bimbót nyitó fák bengéi,
Hívságot
nem főznek ezeknek elméi.
Kik őket követték,
vóltak mind ló háton,
Szebbnél szebb sok pénzen meg vett
paripákon,
Meg állott minden szem, e' számos drágákon,
Nem
győzött tsudálni elme a' tzifrákon.
Banderisták vóltak, kik
itt elől jöttek,
Szomszéd Vármegyékből nem régen érkeztek,
Mint
egy három százan, vélem hogy lehettek,
Deli termetűek, mind lóra
illettek.
Utánnok Vármegyék
Deputátussai,
Hazánknak ereje, annak Tudóssai
Lovaglottak;
nyomba Ország Mágnássai,
Tetzettek, mint égnek, tűz villámlássai.
Mert drága ruháknak az ő
ragyogvánnya,
Úgy látzott mint égő tűznek villogmánnya,
Vagy a'
mint a' szép nap súgaraít hánnya,
Fénnyeket úgy hánták, nagy
vólt tsillogmánnya.
Lehetett itt látni sok
remek műveket,
Arannyal, ezüstel, ki varrott hímeket,
Forgokon,
lovakon, sok drága köveket,
Gyémánt, Smaragd, Rubint, Gránát,
Zafireket.
Egyenes czédrus fák
Libánusnak hegyén,
Fiatal fenyűk a' Carpathus
tetején,
Cziprus szigettyének Rózsák a' mezején,
Melly
sűrűen álnak, ki ki azt képzelvén.
Olly sűrűen itt a'
kótsag tollak áltak,
Sas szárnyak is számos fejekre fel
száltak,
Sokakon Darvaknak tollai strázsáltak,
Keretsenek a'
nagy Urakén vígyáztak.
Erdőt képzeltetett ennek
sokasága,
Zephirusnak vala köztök mulatsága,
Lengedezvén
hajlott ezeknek az ága,
Nem törtek, mert tokba vóltak, melly vólt
drága.
Sok Paripáknak itt
ollyan vólt járása,
Mint Evetnek ágról más ágra ugrása,
Soknak
olly fent esett eleje hágása,
Hogy patkótól meg lett kengyelnek
tsapása.
Sok ollyan kevéllyen a'
lábát emelte,
Ki nézte: hogy három hasabba tört vélte,
Viszsza
pedig ollyan tsendessen le tette,
Hogy Ura, ki űlte, azt észre sem
vette.
Némellyik tüzes vólt,
zaboláját rágta,
Ez jó lovast kívánt, mert kemény vólt hágta,
Egy
vagy más lábával főldet a' port vágta,
Csörgött a'
szerszáma, mellyért fejét rázta.
Más ágaskodását nagyon
büszkén tette,
Magát tsak tsendessen főldrűl fel emelte,
Mintha
dagasztana, hátrullyát úgy vitte,
Ágyú lövödözést nehezen
szenvedte.
Sok prüszögött, véres
hab fogta el száját,
Ki röviden fogta illyennek zabláját,
Meg
lehetett látni talpát, és bokáját
Hány szeggel verte fel kováts a'
patkóját.
Láttam, hogy azokat leg
többen jól űlték,
Mondám, tám nyergekhez őket tzövekelték,
Mert
ha a' paripák ugrásait tették,
Merőn űltek, és a'
kengyelt nem vesztették.
Öten hatan még is
nehezen állották
Lovaknak ugrását, serénnyét kapkodták,
Avagy
a' nyergeknek kápáját fogdosták,
Hogy le ne essenek, magokat
tartották.
Ezek pedig ollyak, kik
Berajtereket[53]
Fizettek;
és kordán futtatták ezeket,
Kik vágtak sok Török papíros
fejeket,
Végzettek nem egyszer már karoszeleket.[54]
A'
magyar nadrágja ezt nem okozhatta,
Illy gombbal viselvén, szíj nem
szoríthatta,
De a' természet azt nékie nem adta,
Mint
Pagát űlt lovon félt ha azt ugratta.
Jött osztán egy Püspök,
szép szürke paripán,
Vezették két szolgák jobb és bal
óldalán,
Mert keresztet tartott, Pluviálét vállán,
De leg főbb
ok még is, hogy Pap űlt a' hátán.
Itt a' Püspök után
jöttek Gavalérok,
Zászlókon Országok czímjét vitték azok,
Utánnok
Királyi díszeket meg mások,
Alattok tsendessen hágott paripájok.
A' Püspökök
mingyárt ezeket követték,
Kik mind Insulákba a' párádát
tették,
Paripákon űlvén tsudálva is nézték,
Mert így kevés
látta Szent Péter ezredét.
Ezek után jöttek ollyan
nagy emberek,
A' kiket tisztelnek mások sok ezerek;
Kik
vagy Regni Bárók, vagy nagy Ministerek,
Ezek menetele vala itten
kerek.
Ezen kerékbe ment
Országunk Királlya,
Ki ma lett, még is már a' világ
tsudállya,
Eddig tett dolgát is, ha ki jól vizsgállya,
Azokat
mind jónak, és szentnek talállya.
Nyomba jöve itten
Országunk Gárdája,
Ki írhatatlan szép vala Parádája,
Úgy
látzott városon, a' hol ment ruhája,
Hogy pipattsal vagyon
terítve útzája.
Ezek után mene a'
Királyi Hintó,
Igen szép, valamint a' bé fogott hat ló,
A'
menetelt zárta egy fél Divisió,
Melly a' fent említett
Regementhez való.
E' menés szent
Mártony Templomábúl indúlt,
Mivel hoszszú vala sok útzákra
fordúlt,
A' sok nép hogy lássa minden felé tódúlt,
Véltem
ember halál lészen, mert sok le húlt.
Szürke Barátoknak mentek
Templomához,
A' mint Király jutott ennek ajtajához,
Két
udvari lovász állott a' lovához,
Egy tartá a' kengyelt
más nyúlt a' zablához,
Le szállott a'
Király bé ment a' Templomba,
Püspökök Nagy Urak ő utánna
nyomba,
Azok már bent vóltak, készűltek azomba,
Kik arany
sarkantyút vesznek jutalomba.[55]
Székre
űlt a' Király Baldakínum alá,
Hol is szent Istvánnak
pallosát ki voná,
Jobb vállokra azzal az ütést meg adá,
Kiket
Vitézeknek mai nap választá.
Ez is már meg esvén, a'
Király ki jöve,
Kék szürke lovára mingyárt fel is űle,
Minden
Püspök, 's nagy Úr itt színtén úgy teve,
Olly rendel mint
elébb ki ki indúlt, 's mene.
Most is sok útzákon
menének keresztűl,
De mindenütt láttam, a' nép hogy öszve
gyűl,
Eszterhajakra is, fel mászván, sok ott űl,
Borzadtam,
mert féltem, hogy onnat majd le dűl.
A' Piatz
szegletin, ditsősség kapuján,
Mentek, kettesével, szépen egy más
után,
Pompás vólt ez: festve vala is nagy tzifrán,
Nem roszsz
elme munkált a' sok symbolumán.
Szent Mihály kapuján
városbúl ki mentek,
Hol tágassabb helyre minnyájan
érkeztek,
Jobban meg férhettek, 's láthattak a'
népek,
Mert néző helyeket nékik építtettek.
Irgalmas Barátok előtt
vólt az állás,
Mellyen a' Királytúl, hit tétetik, 's
vallás,
Kies vólt mindentől jól esett a' látás,
Váratott
óhajtva azon szempillantás.
A' Granatérosság,
körűl Quarét formált
A' mellyben az állás, mint sántz, vagy
vár úgy ált,
E' miatt a' nép sem tehetett akadályt,
Ki
ki kedve szerint láthatta a' Királyt.
E' mellett
minnyájan rendel el haladtak
A nagy Urak, a' kik Királlyal
ballagtak,
Állás mellé érvén, minnyájan meg áltak,
És véle a'
lórúl néhányan le száltak.
Primás
a' Királlyal mentek e' Pegmára,
Palatinus, néhány
Püspök is ment árra,
Judex Curiæ is hágott
magossára,
Esküdött a' Király világ hallottára.
Fel tartá jobb kezét, és
első két újját,
A' Primás olvasta a' Hitnek
formáját,
Kit úgy nem hallottuk, mint a' Király
hangját,
Száz lépésnyire is meg érthettük szavát.
El végezvén, mingyárt
lovakra fel űltek,
De kímélletlenűl az ágyúk dörögtek,
Vívát
kiáltással az útzák meg teltek,
Trombiták, síp, dobok, mindenfelé
zengtek.
A' Püspökök itt a'
Kalastromba mentek,
Egyházi ruhából ott ők ki vetkeztek,
A'
paripájok is szállásra vitettek,
Már nem lóra, hanem hintókba bé
űltek.
A' várba fel
mentek ezek egyenessen,
Dolgokat példássan végzették 's
helyessen,
Mellyet is a' Király vett igen kedvessen,
Mutatta
hozzájok magát kegyelmessen.
Király hegye felé esett
az indúlás,
De az álláson lett mingyárást nagy dúlás,
A'
nép közt egymásra való szörnyű húllás,
Csuda; hogy nem történt sok
ember meg fúlás.
Mellyel terítve vólt, a'
nép a' posztónak
Neki esett; híre sem vólt az
osztónak,
Kellete sem vala a' Kalmár ollónak,
De nagy
vólt a' száma, a' sok prédálónak.
Mert a' mint a'
sáska a' főldet pusztíttya,
Tatár mint zsákmányoz, ha hadát
indíttya,
Hol tűz emészt mindent, hamura fordíttya,
Úgy vólt
itt: láttam azt a' nép hogy boríttya.
Retsegett a'
posztó a' mint azt szaggatták,
Egymás kezéből is erővel
ragadták,
Az erőtlenebbek késekkel szabdalták,
De egymás kezeit
jól meg is vagdalták.
A' párkányt,
deszkákat, a' nép mind el kapta,
Követ, kövön, fát, fán, a'
mint vólt nem hadta,
De nem egy a' rablás árát meg is
adta,
Mert bé tört fejének fájdalmát jajgatta.
A' kis
dombotskához a' Király mint ére,
Vágtatva nagy frissen mene
tetejére.
Szent Istvány kardgyával világ négy részére
Kereszteket
vágott, arról meg le tére.
Akkor is az ágyúk ki
sütögettettek,
A' vívát kiáltás muzsikák zengettek,
Czigány
bandák útzák szegin rendeltettek,
Szép tzifra nótákat ott
penderítettek.
Innet a' vár felé
esett a' menetel,
A' mint a' Schloszpergre ére
már Király fel,
Tele vólt két sorba ez, Izrael néppel,
Díszesítve
vóltak házaik sok ékkel.
Ditsősség kaput is ők
itt építettek,
Mellyre arany, ezüst kitát terítettek[56]
Sok
száz lámpásokat reá függesztettek,
Fent muzsikásoknak kart is
helyheztettek.
Ki
vala itt téve Moyzsesnek táblája,
A' Talmut: Aronnak az ő
Bibliája,
Egy alkotmány ollyas, mint a' Frigy Ládája;
Tám
Barchesz vólt benne nem az ég mannája.
A' Rabin jobbrúl
ált Levita ruhába,
Mellette a' többi Sábesz kalapjába,
Fejér
fodros gallért tett ki ki nyakába,
Vóltak mind palastos fekete
gúnyába.
Más soron Rabinnak
állott Felesége,
De nem vala ezen Rachelnek szépsége,
Fedte már
ortzáját Sárának vénsége,
El hervadt Jerichó rózsája épsége.
Több zsidó Aszszonyok
áltak a' hallyára,
Fűzött mindenike sok gyöngyöt nyakára,
Rá
vágytak kamuka, vagy Prokát ruhára,
Nyusztal prémzet mentét sok
őltött magára.
Kapun túl jobb felől
Férfi nevendékek,
Állottak bal felől a' Leány
gyermekek,
Ezeknek fejér vólt egész őltözetek.
Veres
pántlikával vala övedzetek.
Itt a' Rabin tevé
Királyhoz mondássát,
Israël nevébe sok szép kívanássát,
Abrahám,
Jákobnak, Isaaknak áldássát,
Jerusálemhez is kivánta jutássát.
Meg köszönte Király, és
továb haladott,
A' karba Musika, o sanna hallatott,
De
igaz; a' szem itt sok drágát láthatott,
Mellyekkel a'
Ditső kapu takartatott.
Királlyal a' várba
Urak mint fel értek,
Paripák, és Hintók, innét viszsza
tértek,
Urak a' Palotán allyig hogy meg fértek.
Egy a'
másikátúl helyecskéket kértek.
A' Király bé mene
maga szobájába,
Az Urak állottak a' nagy
Palotába,
Beszélték: a' Pompa szép vólt valójába,
Ennek,
hogy híre is lesz Európába.
Asztala Királynak meg
vólt már terítve,
Minden a' mi szükség el vólt it
készítve,
Gárdistákkal körűl vala ez kerítve,
Az udvarló Urak
czifrán ékesítve.
Egy ütés mint essett,
nagy csendesség leve,
Nyilt a' Dupla ajtó, a' Király
bé jöve,
Jöttek Ministerek, 's más nagy Urak
vele,
Baldakinum alatt, az asztalhoz űle.
Fő Lovász Mestere itt is
a' Hazának
Ki vont kardal jobbját őrzé
Királlyának,
Kötelessége vólt Nándor Ispánnyának,
Le venni
fejérűl Koronát Attyának.
Le is vette; 's
tette egy kis asztalkára,
Mellyet készíttettek, nem másra, tsak
árra,
Űlt osztán asztalhoz, Királynak jobbjára,
Országunk
Primássa a' bal óldalára.
Le űlt itt egy külső
Országi Herczeg is,
Nápolyi Királynak az ő követtye is,
Római
Pápának a' Nuntiussa is,
Kalotsa megyének az ő Érseke is.
Udvarló Nemesség hozta
az étkeket,
Kamarás Uraknak nyujtották ezeket,
Kik is az
asztalra raktak mindeneket,
Ki mit tégyen, tudták köttelességeket.
Fínom jó aranybúl vólt
itt minden edény,
Tál, tányér ragyogott, mint ragyog a' nap
fény,
Más udvaroknál nincs illy pompa, illyen kény,
Mondotta
ezt nem egy, de számos Jövevény,
Sok Hazánk Dámai 's
Urai tsudálták,
Kik Bécsbe nem vóltak, 's eztet még nem
látták,
A' Leves fazekat nehéz é probálták,
Kézbe vették,
aztat emelték, 's visgálták.
E' szerviz sokat
ér, ékes is mindenkép;[57]
Benne
mint tükörbe látzik az ember kép,
Erdélyi holyagos, tsupor sincs
illyen szép,
Szeretné az Oláh, ragadna rá illy lép.
Hallatta
itt magát, egy muzsicus chorus,
Concert között Sólót vont egy
virtuósus,
Tsudára méltó vólt minden trilla, 's Tonus,
Nem
ér fel Arion ezzel sem Orfeus.
A' Király nem űle
tovább asztalánál,
Mert arra vigyáztam; öt fertály óránál,
Fel
kelvén, meg állot Baldachinumánál,
Nándor Ispány pedig, ált a'
Koronánál.
Egy kamarás Úr itt a'
Medenczét hoszta,
Mellybe is a' Király kezeit meg mosta,
A'
Mássika törlő keszkenőt nyújtotta,
Meg törűlvén kezét, aztat
viszsza adta.
Nándor Ispány itt a'
Koronát fejére,
Fel tette: Királynak néztem
személlyére,
Mosolygott jól láttam, mivel tetzéssére
Minden
essett; egész dolog folyt kedvére.
A' Palota ajtó meg
nyilt, 's innet el ment,
De mi sem maradtunk sokáig itten
fent,
A' késedelemnek állott gyomrunk ellent,
Alsó
Palotába hamar lettünk mi bent.
Terített asztalok nyólcz
száz személlyekre
Vóltak itt: le űltünk mingyárt a'
székekre,
Kik hová estenek, űltek olly helyekre,
Nem néztek itt
rangra, avagy Tisztségekre.
Városi Polgárság
minnyájunknak szolgált
Kinek kinek, egy egy, a' háta megé
ált,
Még levest hörböltem, már is borral kínált,
Jele; hogy
szőlője tövén ő nem kapált.
Itten az Országot a'
Király tractálta,
Nagyon pompás ebéd vólt ez, minden látta,
A'
mivel tsak Isten a' főldet meg áldta,
Minden vólt itt, azért
ezt ki ki tsudálta.
Áldot légyen Tokai
hegyének veszszeje,
Mert itt a' Táblákon végig folya
teje,
Bár soknak kevessé hevűlt attúl feje,
De még is egynek
sem keringet veleje.
Ittunk a'
Királynak hosszú életéért,
Nándor Ispánynak is, az
egésségéért,
Szívbűl ittunk a' mi kegyes
Királynénkért,
Virágzó Herczegi kedves zsengéiért.
Ország Nagygyait is el
nem felejtettük,
A' Billicumokat értek
üríttettük,
Sampanert, burgundert, mint jöttek, kevertük,
A'
boroknak nemét éppen nem kérdesztük.
Nádméz Confecteknek nagy
vólt itt bövsége,
Szemnek nagyon teczett művöknek szépsége,
De
nem teczett szánknak ennek édessége,
Mert rá nem jó ízű, Bachus
nedvessége.
Mivel már minnyájan, jól
ittunk, jól ettünk,
Tábláktúl víg kedvel, egyszer 's mind
fel keltünk,
Király malasztyával mindenkép bé teltünk,
Szívünk
örömének helyet allyig leltünk.
Utánnunk mingyarást le
űlt a' Polgárság,
De ezeket nézni vólt nem kis
mulatság,
Mint kösztünk, nagyobb vólt kösztök a'
vígasság,
Majd fele Németh vólt, még is vólt barátság.
Mint nékünk, jobb
gondgyok vala a' gyomrokra,
Mert hogy a' dolog kőlt
egyszer poharokra,
Botsájtották a' bort, ők koldus
kortyokra,
Nevette; a' kinek gondgya vólt borokra.
Ittak a' Királynak
ők egésségéért,
Mi több, ittak a' szent
Koronatzióért,
Királynéért, külön minden Magzattyáért,
Primásért,
végre a' Római Pápáért.
Dasz gantze Ungerland
kiáltották Fifát!
Nem halhattuk köztök egy másnak a'
szavát,
Jó szíveket láttuk, bár tettek ők lármát,
De el
oszlottunk, mert hoszták már a' gyertyát.
Ezen nap két hízot
ökrött is sütöttek,
Melléjek jó rakás kenyért készítettek,
Ügye
fogyottakat, itten vendéglettek,
Istennek, hogy Királly éllyen,
könyörgöttek.
Csatornán kádakra
folytak le a' borok,
De ezekhez gyűlt is nem egy korhely
torok,
Sokaknak vérzet itt mind kezek, mind orrok,
Jó hogy még
nem történt, itten végső torok.
Dél előtt is így vólt
midőn a' pénzt hányták,
Egymásnak a' bélit majd ki nem
tiporták,
Soknak feje be tört, sokan lettek sánták,
Sokan el
szaggatott ruhájokat bánták.
Egy zsidónak láttam,
tövestűl szakállát
Ki tépték, és rútúl meg vérzék az állát,
Tíz
parancsolattyát, Laibliját, nadrágát,
El szaggatták, hallám vajmir
kiáltássát.
Csalóközi Czigány itt
leg jobban jára,
Hol a' nép pénz után hullott, garmadára,
Rá
feküdt e' mingyárt ezeknek hátára,
Rákászot kezével, szert
tett két órára.
Estve minden házak
világosíttattak,
A' Ditső kapukon lámpások gyújtattak,
Menők
az Utzákon mint nappal járhattak,
Muzsikák hangzottak, mindenüt
vígadtak.
Az Udvarnál fényes
Reduta tartatott,
Mellyben kinek teczett, minden mulathatott,
Itt
sok kincs drágaság Dámákon láttzatott,
Magyar, és Anglus Táncz más
nem tánczoltatott,
Ki nézett Királynak
Herczeg magzatira,
Nézett Természetnek remek Bábuira,
Tavasz
virágira, és Báránykaira,
És Égnek Májusi, gyenge harmatira.
Fiatal fűrjecskék mikép
futosgálnak,
Vagy is a' Pipissek útzán mint sétálnak,
Egy
zőld ágrúl másra a' Czinkők szálgálnak,
Pásiton Báránykák a'
miként ugrálnak;
Ezek is a' tánczba
szintén aztat tették,
Ártatlanságokat mindennel
tettzették,
Nézőknek szíveit annyira meg vették,
Hogy szeretett
miatt, jó hogy le nem nyelték.
Kana
Galilæa lett Pozsony várossa
Az Ország víg vólt itt, víg
vólt a' Lakossa,
Láttuk irigyeket, itt minden tapossa,
Kik
mondták nagy Úrnak, lesz Hazánk gyilkossa.
Még tegnap is mondták,
meg láttya a' világ,
Koronázás napján, mit tesz Magyar
Ország,
Magyarok szívébe régen for boszszúság,
Azon nap megy
véghez, majd egy nagy gyilkosság.
De mivel véghez ment,
nem tsak nagy Pompával,
Hanem Királynak is nagy
contentumával,
Szégyenlé irigység, hogy jádzott szavával,
Világot
bé tölté nagy hazugságával.
Mint kutya, ki elől
fogát vigyoríttya,
De nem haraphatván, fejét le fordíttya,
Farkát
két hátrúlsó láb közé szoríttya,
Tsak kullyog, és mint egy
szemérem boríttya.
Ezek is meg látván melly
nagy vólt hibájok,
Mert ámbár lotsogott, 's fecseget a'
szájok,
Bé nem tellyessedvén gaz Fantasiájok,
Most említett eb
vólt hasonló hozzájok.
Füleltek, mint tetű
fülel a' Var alat,
Ezeknél nem láttan, soha némáb halat,
Meg
látván, mi történt, ki ki haza szaladt,
Akkor nézet vissza, hogy
már B---ig haladt.
Más nap a'
Királynak illy ajándekokat
Vitt a' Városi nép; mind láttam
azokat,
Jó borral meg tőltött festet nagy hordókat,
Meg
aranyosztatván mind az abroncsokat.
Más szekéren sütők
vittek láng liszteket,
Gyólts vékony zsákokba köttötték
ezeket,
Pántlikákkal fűztek sok ékességeket,
Rá tették
aranyzott véka mértékjeket.
A' Mészárosok is
két ökröt hízlaltak,
Kövérek is vóltak, tsak allyig
ballagtak;
Szarvaik körmeik meg aranyosztattak,
Veres
pántlikákkal farkok bé fonattak.
Szint így ékesített
néhány Báránykákat,
Pántlikán vezetni láttam Leánykákat,
Őltöttek
magokra mind fejér ruhákat,
Ártatlankák vitték az ártatlankákat.
Ajándékok előtt mentek
szép muzsikák,
Csattogtak Tányérok, harsogtak Trombiták,
Leg
jobban tettzettek még is a' Leánykák,
Ezek énekeltek mint
Sirének 's Nimfák.
Valának minnyájan
öltözve ékessen,
Menetelek essett pompássan, rendessen,
Tűntek
szembe szépen, mert mentek csendessen,
Fogadta is Király őket
kegyelmessen.
A' Király néhány
nap még itten mulatott,
Mind addig a' város
világossíttatott,
Estvénként Udvarnál Reduta tartatott,
Mássut
is tsak öröm, 's vígasság hallatott.
Kinek teczett, mene az
a' Redutába;
Ki pedig el sétált Nesternek Bállyába;
Ki
ezt nem szerette, ment Comediába,
A' Curiósussok pedig
Opticába.
Egy Herczegünk adott
szép Caroszeleket,
Hivott Magnássokat, és sok Hertzegeket,
Adott
ő ezeknek pompás ebédeket,
Bált estve, és szupét, felette
szépeket.
Jelen vólt Királyunk, és
Nápolyi Felség,
Ennek Királynéja sok többi Hertzegség,
Ki mire
itt nézett, vala mind fénnyesség,
Mert nem kémélletett, semminémű
kőltség.
Hát még Országunknak
érdemes Primássa,
Mit nem tett? igaz is ritka ennek
mássa,
Hazánknak ő leg főbb, 's kegyes Mecenássa,
Érette
miket tett, ime minden lássa.
Maga Palotáját ő el
készíttette,
Mint Salamon drágán fel ékesíttette,
Királyt úgy
mint Urát, abba bé vezette,
Haza betsületért mind ezeket tette.
Kertyébe ki kérte mind
a' két Felséget,
Hazánk Nemesseit, más sok
Hertzegséget,
Mutattatott itt olly tűzi mesterséget,
Hogy ritka
szem látott, illyen ékességet.
Nagy Bál, pompás Szupé,
adattatott tűle,
Kik ezeket látták, mindenike hűle,
Mondhattyuk:
illy Magyart ritka Anya szűle,
Ő oka; hogy Hazánk mostan el nem
dűle.
Koronázás után tíz napok
így folytak,
Király, éz az Ország nagy örömbe vóltak,
Irigyeink
lettek némák mint a' hóltak,
Füstbe ment, valamit ellenünk
koholtak.
A' mi szent
Koronánk Budára küldetett,
Mint ide jött, ollyan pompával
vitetett,
Ki rendelt helyére, ottan le tétetett,
Melyhez is
illendő strázsa rendeltetett.
Király is hogy Bécsbe
viszsza megyen, készűlt,
Mert több Országibúl sok dolog öszsze
gyűlt,
Betegségébűl még Királyné nem épűlt,
Mellyekért Trónusra
az Ország előtt űlt.
Mondá: a' Hazátúl
ő butsút nem vészen,
Kevés hetek múlva mert közöttünk
lészen,
Mindent az Országnak javára meg tészen,
Mivel azt
szívébe bé vette egészszen.
Ezt Ország Primássa,
szépen viszonlotta,
Hazát malasztyába újra ajánlotta,
Ki ki
magát itten mélyen meg hajtotta,
Király más nap el ment, a'
miként mondotta.
Meg térek én is már Isten mezejére,
A'
Palótzok közé lakássom helyére,
Fel fekszem szobámnak fűlt
kemenczéjére,
Tél van, a' sűlt tököt eszem szám izére.
Meg térek: mert láttam
Országunk Királyát,
Hellyessebben mondom: Országunknak
Attyát,
Attyát: mivel láttam, az ő indulattyát,
Minden jókat
tenni, kegyes akarattyát.
Hallám esküvéssét,
Hazánknak javára,
Szent Törvényeinkre, és szabadságára,
Mint
szóllot, vígyásztam leg kisseb szavára,
Hogy Fia hitet tett Nándor
Ispányságra.
Mind ezekbűl aztat
hosztam ki, hogy kegyes
Királyunk, Atyánk is, még pedig
kegyelmes,
Panaszos bajokra felette figyelmes,
Vétkesekhez
pedig nagyon engedelmes.
Ugy vagyon, mert azok,
kik nagyot vétettek,
B***be ellene, írtak és kűldösztek,
Mind
azok: mert kegyes, meg nem bűntettettek,
Feledékenységbe dolgaik
termettek.
De azért, hogy magam
haza fogok menni,
Ország Gyűlésének vége nem fog lenni,
Hazánk
tagjainak sokat kell még tenni,
Fontos, és tetemes dolgokat
végzeni.
Nemzetem! hozzád hát
fordítom versemet
Kérlek, figyelmezzél, hald könyörgéssemet,
Meg
ne vesd javadra czélzó kéréssemet,
Ég szívem Hazámhoz, úgy nézd
készségemet.
Tudom, nagy dolgokba,
fogsz még fáradozni,
Melly bóldogságunkat tárgyozza,
dolgozni,
Téged Jövendőség nem is fog okozni,
Hógy ha jó
gyümőlcsöt a' munkád fog hozni.
Hogy eztet el érjed,
tartom szükségesnek,
Hogy dolgát fel vegyed a' magyar
köntösnek
Ne nézze a' világ, a' Magyart
Hentesnek,
Komediásnak, vagy valami rendesnek.
Madárt nem esmérjük
máskép, tsak tollárúl,
Ki micsoda nemzet, láttyuk gúnyájárúl,
Ne
járjon magyar úgy, ki mint czitront árúl,
Nemzetem Törvényt tégy,
kérlek, a' ruhárúl.
Mi szép nemünket is erre
kénszeríttsed,
Mivel nagyon bollyong, jó útra téríttsed,
Itt a'
nem akarást korbáttsal segíttsed,
Ezen erőszakra Uraikat intsed.
Őltözetünk leg szebb
teczik a' világnak,
Bár drága, de tartó, marad az más
ágnak,
Mért szeret hassadtat, mért örűl a' tágnak
Sok
magyar; nem tudom: tartom bolondságnak.
Fiscális Actio vettessen
nyakába
Ollyannak, ki nem jár nemünk ruhájába,
A' Fiscus
szállyon bé minden jószágába,
Illy kapálhat krumpért Svábok
országába.
Feleségért Ura szint így
bűntetessen,
Atya Leányáért ekép illetessen,
Kinek jószága
nincs, füle meczetessen,
Hazánkbúl bestelen illy ki űzetessen.
Ki a' Hazába jár
ma Magyar ruhába,
De változik; hólnap buj már más ruhába,
Ezen
vétke tellyen ezer arannyába,
Toties, qvoties, bukkik e'
hibába.
Második Törvényed a'
Magyar nyelv légyen,
Hid el, hogy e' nélkűl semmi jól nem
mégyen;
Bár idegen nyelven akár ki mit tégyen,
Hogy azt Anya
nyelvén nem tészi, kár 's szégyen.
Vessük szemeinket mi más
nemzetekre,
Frantzia, és Anglus, Olasz, Németekre,
Szégyenlik
szorúlni idegen nyelvekre,
Válik is hasznokra, 's nagy
ditséretekre.
Virágzanak kösztök
minden Tudományok,
Anya nyelven folynak, Törvény 's
hagyományok
Így szólnak, Mesterek, így a' Tanítványok,
Nem
jönnek közikbe idegen Bálványok.
Vegyük fel hát mi is
Anyai nyelvünket,
Folytatassuk ezen dolgunkat, ügyünket,
Hogy
mint szegény, gazdag érthessen bennünket,
Idegen nyelveken ne
törjük fejünket.
Olly nyelven, melly Anya
tejjel szopattatik,
Tudomány mindentűl jobban tanúltatik,
Egy
Bőltstűl Hazánkba sok oktattathatik,
Mig idegen nyelvel annyi
kínosztatik.
Görögökrűl tudgyuk, a'
Romaiakra
Szállott a' tudomány, még sem mentek sokra,
De
hogy Annyok nyelvét a' tanítássokra
Fel vették, ez vala igen
nagy hasznokra.
Nagy szükség, egy tudós
Magyar Társasságot
Az Haza álíttson, hogy tudákosságot
Nyerhessen,
melly által minden igásságot
Folytathat, 's majd ki ki
láthat valóságot.
Ennek módgya, haszna ki
vagyon nyomtatva,
Királynak, Országnak, be is vagyon
adva,
Halgatak hát: tőlem tsak a' légyen mondva,
Bóldogtalan
Hazánk! ha meg nem lesz hagyva.
Elég: minden nemzet
beszél Anya nyelven,
De sok Magyar van, ki kap tsak
idegenen,
Illyen erőszakot tesz a' természeten,
Oktalon
állatok, ki fognak illyeken.
Természetek szerint,
ejtik a' hangjokat,
Azok után tészik magok mozdúltokat,
Nem
felelt, szólíték én sok Magyarokat,
Haza! nem szánod é? az illyen
barmokat.
Végtére még ez is a'
Törvényben légyen,
Hogy ki a' Hazába katonának
mégyen,
Hazánk ezredibe szolgálatot végyen,
Ezekbe idegent
venni légyen szégyen.
Vitézid fügjenek Nándor
Ispányátúl,
Úgy mint a' Hazának Fő Kapitánnyátúl,
Vezérek
is ennek, a' hagyománnyátúl
Vezéreltessenek bőlts
Tudománnyátúl.
Számokat ezeknek annyira
kell tenni,
Haza jövedelme mint fogja engedni,
Lovas, 's
Gyalogságra osztatva kell lenni,
Száz ezerre számok könnyen fel
fog menni.
Magyarok legyenek,
ezeknek Vezérek,
Gúnyájok jó légyen, és illendő
bérek,
Gyakoroltassanak ott; hol vannak térek,
Ez nagyon
szükséges; mert ez mesterségek.
Királyhoz, Hazához,
hitet ők tegyenek,
Ők, 's nem idegenek Hazánkba
legyenek,
Háborúba pedig ők oda mennyenek
Hová Király kűldi,
néki engedgyenek.
Gyalogság őrizze
Országunk határát,
Kúltsos várossait, minden erős várát,
Lovasság
bent légyen: de hogy Ország kárát
Ne vallya; fizessék élelmeknek
árat.
Ha ez meg történik, így
sem a' Pogánytúl
Rettegni nem fogunk, sem Tatár
Zsákmánytúl,
Szabadságunk ment lesz minden adománytúl,
Nemzetünk
meg tisztúl minden bojtorványtúl.
Ved tehát Nemzetem,
eztet gondolóra,
Mert ha nem cselekszed, soha dolgod jóra
Nem
válik: keserves lészen minden óra,
Térdet fogsz hajtani sok idegen
szóra.
Ezen három pontok az
igaz Gravamen,
Kitűl nem nyújtatik ezekben Levamen,
Verje meg
illy Magyart a' mennyei Flamen,
Szívembűl kivánom, Mind
öröké, Ámen.
JEGYZETEK
1 Itt az Inquisitio néven értetődik azon Inquisitio, a' melly Spanyol Országba uralkodik.
2 Ki ki fogja tudni Siska Cseh Országba az Hugonották vezére, melly vér szopó vala, ez Testamentomba hagyta, hogy halála után meg nyúzattasson, és bőri dobra vonatasson, ez meg is lett, és azon dob Silesiába Glátz várába tartatik.
3 Talaris valoságos hoszszú Papi köntös.
4 Phaëton tészen csínos és czifra két személynek illő szekeret.
5 Egy Frantzia építtetett deszkákbúl az Hid végén Theátrumot, a' mellybe latást, távúl levő perspectivákkal mutatot.
6 Hakker egy betsűletes Pesti Tanacsbéli, ez bálokot minden héten tartott házánál.
7 Fő Notárius néven értetődik itten a' Prothonotárius.
8 Cardus felette keserű fű.
9 A' jármon értetődik a' Targontza az az Taliga vonás.
10 Ött fűrjek Austria Országának Tzímje, nehéz vólna ugyan egy Országot egy illyen fészekbe bé tenni, azért ollyan metaphorával éltem, mellyet úgy végyen a' kegyes olvasó hogy kegyelmébe vette.
11 Flottának neveztetik a' Tengereken, vagy más nagy vizeken több hajókbúl álló hajó sereg.
12 Az Horvátok Traditiójok szerint, valaha valamelly Marko nevű híres, és vitéz Királlyok vólt, errűl szűntelen énekelnek ők különössen a' Táborba.
13 Junák annyit tészen nálok, mint nálunk szép és derék Legény.
14 Burg a' Csaszári lak Épűletet tészi.
15 Szála tészen nagy palotát.
16 A' Komédia házakba négy ött sor karok vannak épűlve, ezekbe kamarák vannak munkálva, és így minden kamara Lózsinak neveztetik.
17 Piroqvoák Amerikai vad nép.
18 Panádli Zsemlye bélbűl főzetett Pép.
19 Fortuna a' Budai várba, egy nagy Vendég fogadó, a' mellyben szép kávé Ház is Piliárdal vagyon.
20 Vertes Nemes Fejér Vármegyében vagyon, hegyekbűl és Erdőkbűl áll Gróff Eszterháziak jószága leg inkább.
21 Szathmár Vármegyében vagyon egy Gombas nevezetű, sok vaddal bővelkedő nagy Erdő.
22 Ugyan ottan egy Avas nevű Processusban sok vad vagyon, Oláhságbúl áll ezen járás.
23 Marmaros Vármegyében vagyon gyönyörű gömbölyű nagy hegy, Tétső mező varosának ellenébe, ezt nevezik Pap asztagjának.
24 Ugyan ebbe Vármegyébe a' felső járásba vagyon mind Jód falu, mind a' Magura hegy: Ebbe Nemes Vármegyébe minden féle vad sok vagyon.
25 Czibles Erdély Országi Hegy; Marmaros Vármegye határoz ezzel; itten sok vad kecskék vannak.
26 Kornét, és Petrosz, két nagy hegyek ugyan Marmarosba.
27 Ruszka Polyána ugyan ott orosz falu, Gróff Teleki Familiának öröke, ennek határiba vagyon Grebeny nevű magos hegy, a' mellynek a' Teteje fősű formát mutat.
28 Marmaros Vármegyébe nevezik a' nagy süket Fajdokat vad Páváknak.
29 Ukraina Lengyel Országnak edgyik része, Tatár Ország szélin a' Fekete Tenger felé.
30 Mursa, Tatár Urat, vagy is Nemesset tészen.
31 A' kopó lántzok neveztetnek Jagerossan szvorkáknak.
32 Ritka Jáger tudgya, de bizonyos, hogy a' Rókának vagyon pézsmája, a' mellyen ő alvássába az orrát tartya. Ez egy bokor szőr a' felső részin a' farkának, mint egy három újnyi szélességre a' farka tövétűl, ezen szőröknek töve, mint egy penészesseknek láttzatnak, az ember ki szakíván igen jó illattyok vagyon.
33 Bizonyos dolog az, hogy ha a' szarvas sebbe esik, sír, és könyvek folynak szemeibűl a' két pofájára.
34 Lév Török pénznek neme, a' régi időkben 4. máriást két kraitzárt tett, most két forintra emeltetett fel.
35 Királyfa: Nemes Pozsony Vármegyébe vagyon, a' Dunához közel, Csalóköznek szélin, a' hol egy igen szép nagy kert is vagyon: Gróff Pálfi Familiának öröke.
36 Veres kő Pozsony Vármegyébe, Nagy Szombat felé, a' Fejér hegyek tövén egy magos hegyen álló vár, Éles kő pedig Morva felé még magossabb hegyen álló vár. Gróff Pálfi Familia örökségei, az úgy nevezett uradalmakkal edgyütt.
37 Fíkator, annyit tészen, mint készűlő a' Gyalog katonaságnál, a' Dobosok verik aztat, és a' síposok sípollyák.
38 Jágerek szokássa, hogy ha ki közűlök eztet kiáltya Nyenyihó! tehát csalhatatlanúl nyúlat lát fektébe.
39 Vannak Rókák, mellyeknek a' torkok, és mállyok barnák, ezeket a' Cseh Jágerek Uhláriknak nevezik: az az szén égetőknek.
40 Haiden Eszterházi Herczegnek Fő musikássa, és a' musikalékban nagy, és híres compositor.
41 A' Tóth Leány kaszanyitzája, az az rövid szoknyája; forgássába a' széltűl úgy fel emelkedik, hogy mind egy egyenes asztal úgy ál inai körűl.
42 Zgáncz, vagy is mint némellyek híjják, Zgáncs, Tótok kedves étele, köles kását meg főzik, aztat vagy kukoricza, vagy árpa lisztel öszve keverik, és írót reá öntenek. Úgy tartom, hogy ez nem Frantzia Ragú.
43 Valamint elő beszédembe ki tettem, hogy én egy alkalmassént, hoszszú vadászatot, Jó Baratimnak kedvek, és kivánságokra ezen csekély munkámba bé fogok iktatni; ez hát azon vadászatnak le írása, a' melly azon idő alatt tartatott, a' melly allat, munkámba említett Iffiú Gróff, az újonnan munkált Diplomával, Francofurtumba járt.
44 Felséges Urunk ármádájánál az Granatérosok közé mind válogatott nép adatik. A' többi Potencziák csak úgy állíttyák őket, mint más gyalogságokat, azért is sehol is nem olly szépek, mint a' Császár armádájánál. Még második Fridrik is tartott ezektűl.
45 Mekka Arábiai Város, a' hol Mahomet halva egy vas koporsóba füg: ide nagy Processiókkal járnak a' Törökök, és illyen Processió Karavánnak hívattatik.
46 Parate viam Domino, rectas facite semitas ejus. Isai. Cap. 40, vers. 3.
47 Atollite portas, Principes vestras, et elevamini, introibit Rex gloriæ. Quis est iste Rex Gloriæ Dominus virtutum. Psal. 23.
48 Ezen jegyzés, és egyszer 's mind fent tett ki fejezés Felséges Krályunk symbolumát foglallya magába, melly ez: Opes regum, corda subditorum.
49 Hæc est dies, quam fecit Dominus. Psal.. 117.
50 Accipe gladium sanctum munus a Deo. 2. Machabeorum. cap. 15. vers 16.
51 Ecce Rex tuus venit. Joan. cap. 12. vers. 16.
52 A' Császári s' Királyi udvarban vannak néhány 14, 15, 17. esztendős iffiú Hertzegek, Grófok, kik némi némű szolgálatot tesznek, ezek neveztetnek Edel Knaboknak, tiszta veres ruhát viselnek, arany paszományokkal gazdagon ékesítve.
53 Berajter annyit tészen, mint lovaglásra tanító mester.
54 Karoszel az, midőn egy bizonyos helyen olly lovaglás tartatik, ahol mindenféle forgások, mesterségek ló háton mutatnak, úgy mint papiros Török fő le vágás, és több efféle.
55 Azon vitézi rend, melly közé a' Király koronázásakor szokott vitézeket be venni, és hívattatnak Equites auran, Arany Sarkantyús Rend, és illy sarkantyut kellene nékiek viselni.
56 Sok értelembe vétetődik ezen szó: kita, mert mondatik, egy kita kender, egy kita vászony. Itten vétetődik ezen szó helyet: matéria, és jól is mondatik, szőr kita, selyem kita, ezüst kita, arany kita, jelenti olylyas matériákat, materia pedig deák szó, és így ezen értelembe jobb szó kita, a' matéria szónál.
57 Szerviznek hivattatik, egy asztalra való készűlet, légyen az Aranybúl, Ezüstbűl, vagy akár Porczelánbúl. Illyen Szervízek húsz, harmincz, 's több személlyekre is tsináltatnak.