A' MOSTAN FOLYO
O R S Z Á G
GYŰLÉSÉNEK
SATYRICO CRITICÉ
való
L E Í R Á S A,

a' mellyet
Egy Isten mezején lakó Palócznak színlése
alatt írta azon buzgó szívvel bíró Hazafi, a' kinek
pennájából folyt ki a' Falusi Notáriusnak Budára
való Útazása; ezen Munkájat-is négy sorú Versekben
Hazájának éleibe terjesztette

1790. Esztendőben, Bak Havának 25. Napján,



L i p s i á b a n
Wéber Simon Péter kőltségével 1791.



 


A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu

 



TARTALOM

Nemzetem!
Toldalék.
ELSŐ TZIKKELY.
MÁSODIK TZIKKELY.
HARMADIK TZIKKELY.
NEGYEDIK TZIKKELY.
ÖTÖDIK TZIKKELY.
HATODIK TZIKKELY.
HETEDIK TZIKKELY.
NYÓLCZADIK TZIKKELY.
KILENCZEDIK TZIKKELY.
TIZEDIK TZIKKELY.
TIZEN EDGYEDIK TZIKKELY.
TIZEN KETTŐDIK TZIKKELY.
TIZEN HARMADIK TZIKKELY.
TIZEN NEGYEDIK TZIKKELY.
TIZEN ÖTÖDIK TZIKKELY.
BÉ FEJEZÉS.






Neminem verba, sed facta feriant.
Boëtius



Nemzetem!


Bátorkodom elődbe ezen csekély munkámat terjeszteni, a' mellynek ugyan munkálása és illy hoszúra való terjedése soha ennyire nem ment vólna, ha a' történet arra nem kénszerített vólna. Több igaz Hazánkfiaival én is Budára az Ország Gyűlésére időztetvén, mint hogy a' Gyűlestűl gyakran sok szűn napok vóltak, a' mellyeken tsupán néminémű dolgoknak munkálása Deputátziókra bízattatott. Ezen napok nagy Únalmomra vóltak, mivel én Hazánk dolgainak folyamattyát szakadatlanúl szerettem vólna halgatni; és így, hogy a' restségnek párnáján szűntelen ne heverjek, ezen munkámnak első Tzikkelyét írtam, de koránt sem olly fel tétellel, hogy tovább folytassam, hanem igazán meg valván, tsak önnön magam időm töltésére. Én aztat egy régi jó Uramnak, 's kedves Barátomnak adtam, ennek annyira meg teczett, hogy nem tsak néhányszor aztat le íratta, és Budán el osztogatta, de még Nagy Szombatba is el küldötte. Többik között, más Jó Uramnak (ki is Királyi Tanácsos) Pestre látogatására által menvén, asztalkáján a' Pasquillussokat vizsgálván, aztat ezeknek száma között találtam. Én ugyan soha életembe egy Pasquilust sem munkáltam, mert soha Felebarátomnak betsületében nem gázoltam, és őtet nem ótsárlottam, de e' mellett a' ki tsak kevessé ért a' Pasquillusoknak munkálásához, által fogja látni, hogy azon Tzikkelyt Pásquilusnak éppen nem lehet venni; de légyen Lúd ha kövér. Azon jó Akaró Uraimtúl, kik azon Tzikkelyt olvasták, körűl vétettettem, és addig únszoltattam, miglen nékiek meg nem ígértem, hogy azon Tzikkelyt annyi Tzikkelyekkel fogom szaporítani, míglen az egész Diætát azokban ki nem énekelem.

De mind azon által, ezen csekély munkám az egész Diætát nem foglallya még is magában, hanem tsak azon dolgokról 'szóll, a' mellyek történtek mind addig, a' meddig Felséges Királyunk, koronázása után, Pozsonyból Bécsbe viszsza ment, de nem is foglalhat többeket, mert magam is mingyárt másod napra Isten mezejére haza mentem. Talám fog találkozni olly jó Lelkű Hazafi, a' ki Munkámat bővíteni fogja egész Ország Gyűlésének bé zártáig.

Nem reménylem, hogy munkám valakit meg sértsen, mert abba foglalt dolgok koránt sem elmém szüleménnyei, tsupán azoknak versekbe való kötéssek munkám: e' mellet; valaki Budán az Ország Gyűléssen vólt, kénteleníttetik meg vallani, hogy minden dolgok, mondássok így folytak ottan; valamint ki tettem. Hogy pediglen az Iffiúság, különössen pedig Hazánknak szép Neme kedvesseb ízléssel olvashassa; hellyel hellyel némelly tréfás esseteket iktattam bé, a' mellyek egyszer is, másszor is, valamint Budán, Pesten, úgy Pozsonyba is történtek. Egy hoszszas vadászat is azok száma között vagyon, mellynek ide való bé tétele, talám sokaktúl nem fog helyesnek találtatni; ki is maradott vólna ez; ha ennek bé iktatássára is, nem kénszeríttettek vólna. Ezen vadászatnak versekben való le írássa, már két esztendők előtt munkáltatott általam, de soha sem akartam könyv nyomtató prés alá szorítatni, hanem Jó Akaróimnak kérésseiktűl meg győzettetvén, ide foldosztam bé. Reménlem mind azon által, hogy azok előtt, kik Diánnának áldózni szoktak, és a' kik a' vadászathoz értenek, olvasássa únalmas nem lészen.

Aztat is kénteleníttetem meg vallani, hogy sok Deák szókat kevertem munkámba, de rész szerint azért cselekedtem, hogy némelly igéket mind példának okáért: Sanctio Pragmatica, a' Magyar szó Tárokba nem lehet találni, illyeneknek pedig körűl írássok, mind érthetetlenek, mind pedig felette nehezek, a' kötött írásba. Más részrűl pedig követtem a' közönséges beszédnek módgyat, és a' dolgoknak könnyebb meg értődéssét: ugyan tsak, hogy az Hangzás, a' versek végin ne hibázzon, a' mennyire lehetett, olly Magyar szavakat igyekesztem keresni, hogy leg' alább az utólsó betű hasonló légyen a' hangzásban a' Deák szónak utólsó betűjéhez.

Lehet az is, hogy tiszta magyar szavakkal végeződő verseimbe is az hangzásban hibák fognak találtatni, de tsak az az egy vígasztalássom vagyon ezek iránt, hogy a' régi Gyöngyössi Istvány (ki is Magyar Virgilius, vagy Ovidius vólt) munkájában is találtatnak illyen apró hibák. Ezek felet pedig; írjon le valaki egy dolgot hoszszassan, négy sorú versekkel, és ne Ritmusszozzon két sorúakkal, örömmel fogom olvasni, ha minden illyen hibácskáktúl tiszta lészen munkája. Igyekezetemet leg alább nemzetem ved jó névvel, és hitesd el magaddal, hogy egyedűl néked áldozom Magyar Vérrel buzogó szívemet, és vagyok


Nemzetem



Kőltek Sikámbriába Rák Ha-
   vának 27. napján, végeződtek
   Písó várossába Bak Havának
   25. napján 1790-dik esztendőbe.



Örökös Híved 's Tisztelőd.
I s t e n m e z e i  P o l g á r.





Toldalék.

Történhet; hogy valaki azt az ellen vetést fogja tenni, hogy az Űllések napjait rendel ki nem tettem, és sok aprólékos dolgokat is ki hagytam vólna. De erre, könyű a' felelet. Én Diáriumot nem írtam, a' melly dolgok fontosak vóltak, mind ki tettem, és az egész nyár ezekrűl való kiabálásban, és tökélletes vég nem érésben múlt el Budán: az aprolékos dolgokat mi illeti; De modicis non curat Prætor.





ELSŐ TZIKKELY.

Az én lakó helyem Istennek Mezeje,
Mátra meget fekvő, helységek eleje,
Ebben vagyok én a' Polgároknak feje,
Mivel tudom; mi a' törvénynek veleje.

   Én ugyan Regálist, menni Diætára,
Nem kaptam: de még is fel jöttem Budára,
Hogy lássam az Urak az Ország javára
Miként munkálódnak, tartandó hasznára.

   Szállásomat vettem én a' Casinóba,
Gondolván, lesz részem ottan minden jóba,
Ehetem is, ha lesz pénzem a' zacskóba,
Traktér van az alsó contignátioba.

   Az Ország Háza is ettűl meszsze nincsen,
Tsak gyalog mehetek, annyi pénzem sincsen,
Hogy hintót fogadgyak, 's világ rám tekincsen,
Bundás polgár lévén, nevessen és incsen.

   Első Gyűlés mint vólt az Ország Házába,
Urak mingyárt mentek onnat parádába
Tsak gyalog; szent Szűznek, az ő Templomába,
Ügyöket ajálván ennek oltalmába.

   Itten Veni Sancte pompássan tartatott,
Szent Lélek ereje bár itt hívattatott,
Szent malasztya még is kevésnek adatott,
Mert álnok szivekre ez le nem szálhatott.

   És így szent tüzétűl kevés szív gerjedett,
Az Haza dolga is vékonyan terjedett,
Ha egy jól szólt, már más ennek nem engedett,
Rák lábon ment minden, 's az Haza szenvedett.

   A' Præsesek ellen itt excipiáltak,
Hogy Jósef Hivei vóltak kiábáltak,
Végtére ugyan csak arra
reá áltak,
Hogy Provisorie ők præsideáltak.

   Kevés Napok múlva, egy hólnapja lészen,
Hogy edgyütt az Ország, de semmit sem tészen,
Isznak, esznek, hogy ha szakács vagyon készen,
Az Hetz, és Theátrum, legjobb hasznot vészen.

   Nem is tartatott több, még ött Sessiónál,
De kiáltás még is mind a' két Táblánál
Olly felette nagy vólt, mint vala Románál,
Midőn népét ölte Nagy Károly falánál.

   Mind felső, mind alsó Táblánál meg áltam,
Deputátiókat menni, 's jönni láttam,
De hogy dolgaiknak Velejét visgáltam,
Hogy Új Bábel tornyot épitnek, találtam.

   Kivánta egy Tábla, hogy ki kell nyomtatni
A' Diáriúmot, 's keresztűl futtatni
Egész Európán: 's aztat meg mutatni,
Hogy Magyar is tudgya eszét fitogtatni.

   A' más Tábla erre reája nem állott,
Tsak írásban légyen, arrúl prédikállott,
Végtére ugyan tsak, még is árra szállott,
Magyar, 's Deák nyelven, nap fényt ez hogy látott.

   A' kik a' Státusok hiteket le tették,
A' Magnássokat is ők erre késztették,
Illy lánczal Hazához kötve lévén vélték,
Mind egy úton fognak járni, azt itélték.

   Ezek nagyobb részi az hitet le tette,
De a' ki közűlök a' konczát féltette,
Fülelt, 's fej le ütve, halgatott mellette,
Ki Promotiót vár, azt az hideg lelte.

   Kérdem: illy dolgok é Hazánk szabadsága?
Avagy ebbűl áll é nemünk bóldogsága?
Illy dolgoktúl füg é leg főbb Méltósága?
Ez é törvényinknek ő hathatósága.

   Ugyan tsak mind a' két Tábla észre vette,
Hogy Ország dolgait gyengeség felette,
E' képpen folytatni, azért fel is tette,
Hogy a' Diplomához fogjanak, rendelte.

   Fel vették e' munkát, immár a' Státussok,
Tartatnak általok három Circulussok,
Kár: hogy itt is vannak olly Politicussok,
Kik hajszált hasgatnak, tsupa criticusok.

   Mert a' nagy dolgokban, tsak politizálnak,
Illyek nem épitnek, hanem critizálnak,
A' magok el hittek, az Egekig szálnak,
Leg roszszabbak, a' kik apostolizálnak.

   Ideje Diætán nincs a' Missiónak,
Theológiának, sem Religiónak,
Ezekhez közi van a' Mindenhatónak,
Itt fel venni dolgát kell Hazai Jónak.

   Hidgyen ki ki, a' mint hinni maga akar,
Ki bánhattya, hogy ha maga alá kapar,
Rendin a' szénája mint lészen, úgy takar,
Ha teste nem viszket, más testét mért vakar.

   Orosz, Lutheránus, szint úgy a' Pápista,
Az Anabaptista, véle a' Deista,
Ariánus, Görög, avagy Kálvinista,
E' Companiával a' Naturalista.

   Mind rá fér Cháronnak az ő hajójára,
Ki is tészi őket a' Styxnek partyára,
Hogy ha éltek magok lelkeik kárára,
Plútóhoz el viszi, őket Di
ætára.

   A' Vallásnak dolgát tehát ne visgállyuk,
Hazánk boldogságát benne nem talállyuk,
Harmoniánk rontyuk, eztet ha piszkállyuk,
Mérges tüzes hevét soha ki nem állyuk.

   Még Inquisitio[1] nem jött bé Hazánkba,
Felebarátinkat azért venni ránczba;
Mert hitben nem egyek, velünk úgy mint tánczba,
Azért vessük őket tömlöczbe, és sánczba.

   Sőtt fel állott abba, a' szép türedelem,
Légyen hát egy más közt, az igaz szerelem,
Uralkodó Vallást ne érje sérelem,
Hazánkat sem éri így a' veszedelem.

   Szabadságainknak légyen ujittássa,
Adó-Fizetőknek el igazitássa,
A' kereskedésnek elő mozditássa,
Nem más, tsak Anyai nyelvünk gyakorlássa.

   Szükség a' Törvény is, hogy meg jobbitasson,
Minden régi szokás helyre álittasson,
Nyóltz esztendőbéli mind ki irtatasson,
Űzö eszközivel Poklokra hajtasson.

   Erösitésünkre légyen Garantiánk,
Nem más, hanem önnön, mi saját Armádánk,
Maga Fiaibúl állittsa fel Hazánk,
Ördögtűl se féllyünk, ha lesz illyen bástyánk.

   Hazához, Királyhoz, hitet ez le tegye,
Háborúban Király hova tettzik vigye,
Országban lakássát békességben vegye,
Nem más Nemzet, tsak ez gyűmöltsünket egye.

   Palatínust is kell, az Hazának tenni,
Ollyan Méltóságot kell erre fel venni,
Ki nagy Vezér és bőlcs, gazdag is fog lenni,
Ki mint kardal, észszel, mindent tud rendelni.

   Hazánk több Oszlopi mind ollyak legyenek,
A' kik nem éhessek, nem telhetetlenek,
Igaz Hazafiak, és nem idegenek,
Nem iffiak, régen országrúl értenek.

   Ezek közt ne légyen vallás külömbsége,
Sem Nepotismusnak álnok mestersége,
Characternek pénzel való nyeresége
Hanem érdem légyen ennek tárgya, 's vége.

   Ezek meg történvén, kit nékünk ég adott,
Mária Trézsia Méhébe fogadott,
Mivel egész világ hírdeti, hogy áldott,
Kegyelmes, és kegyes, másik Leopoldot.

   Űltessük fel Hazánk Királyi székére,
Tegyük szent koronánk fel kenet fejére,
Esküdgyünk minnyájan az ő hivségere,
Kész ő is esküdni Hazánk törvénnyére.

   Ha ezek meg esnek, Isten mezejére
Haza mégyek, kedves lakássom főldgyére,
Fel fekszem szobámnak fült kemenczéjére,
Ott eszem sűlt tököt szájjamnak izére.



MÁSODIK TZIKKELY.

Falum felé vóltam már indúlo félbe,
Mert véltem, mindenek hamar mennek végbe,
Az Haza Rendgyei lesznek egygyességbe,
Igyekezni fognak itt nem lakni télbe.

   De láttam, mind eddig semmi sem végződött,
Sőtt még a' Diploma el sem is kezdődött,
Leg kissebbet a' két Tábla ki nem főzött,
Ámbár mind a' kettő kiáltni nem győzött.

   E' szörnyü lármába majd meg siketűltem,
Semmi készt nem látván, én azon el hűltem,
Nyelvemet haraptam, mérgem allyig tűrtem,
És haza is menni, többé nem készűltem.

   Azért itt maradtam; a' Circulusokba
Mentem: hogy láthassam, Hazai dolgokba,
Mint munkálnak Urak, azon punctumokba,
Mellyek szabadságink foglallyák magokba.

   Első vólt a' Tisza mellyéki Circulus,
Mellyet láttam, de itt a' Patriotismus
Nem láttzatott, inkáb vala ez Synodus,
Minden tagja ennek vala Theologus.

   Religio dolgát ezek elő vették,
Bétsi békességet tárgyoknak ki tették,
Utánna a' Linczit nagy hangal hirdették,
Az Apostasiát szabadnak itélték.

   A' Protestans Status kivánta, lehessen
Catholicusséhoz hasonló, 's vehessen
Űlést a' Tábláknál, hol törvényt tehessen,
Ez szó: Pradominans, ne is neveztessen.

   Főképpen közűlök kiabált itt hárma,
Mintha a' nyakokat törné világ járma,
Kuffantókkal légyen tele egy Casárma,
Még sem lészen abba, mint itt vólt, olly lárma.

   Az első, hogy Viclef, jó gyanúval éltem,
A' mást Melanchtonnak lenni meg esmértem,
Confucius lesz, az harmadik, itéltem;
De hogy Confusius, mind hárma, jol véltem.

   Meg vallom, tettek is olly nagy confusiót,
A' melybűl az Haza nem várhat semmi jót,
Mert mivel piszkállyák ők a' Religiót,
Nem épitik, sőt még rontyák az Uniót.

   Ennek sértödésse olly gyenge állapot,
Hogy nehezen gyógyúl sebe, mellyet kapott,
Már sokszor sziveken mérge úgy ált hatott,
Hogy sok Nemzeteket táborba szállatott.

   Gustavus Adolphus ebbe példa légyen,
E' Svecus Királytól kiki tanút végyen;
A' vak Fanatismus emberben mit tégyen,
Melly mérges a' tüze, és melly meszsze mégyen.

   Bár hamar Litzennél, Szászok Országába
Ütközvén, el esett, jött főldnek gyomrába,
De Romának egész szent birodalmába
Fanatismussa vett nagy részt a' prédába.

   Ennek háborúja harmincz esztendőkre
Terjedett: mind gazdag, úgy sok szegény főkre,
Irtoztató dolog, jutni olly időkre,
Hol a' keresztény vér, fecskendez felyhőkre.

   Negyedik Henrik is, Franczoknak Királlya,
Ki éltét olvassa, 's dolgait visgállya,
Könyveket ne ejtsen, soha meg nem állya;
Itt is a' Vallásnak mit nem tett dagállya.

   Az Attya Fiának életét el vette,
Örűlt, hogy ha Testvér, Testvérét ölhette,
Sok Anya éhségtűl csecsemőjét ette,
A' Francz, Francz szomszédgyát, nevetve temette.

   Hát szent Bertalannak az ő éjtszakája?
Mely irtoztató vólt itt vallás munkája?
Ölettekkel tele vólt Páris útzája
Szint úgy a' leg nagyobb Urak palotája.

   Vak Siska is így tett hajdan Cseh Országba,
Rontott Templomokat, Várakat Morvába,
Ártatlan sok népet vágott garmadába,
Telhetetlen vala vak buzgóságába.

   Az égre kiáltván sok ártatlan vére,
Meg ölték, meg nyúzták, ez lett az ő bére,
Bőrit is fel húzták egy dobra végtére,
Glátz Várában van ez[2] mások rettentére.

   Múlt időket mi is vegyük gondolóra,
Soha Hazánk dolga nem fordúla jóra,
Ha a' Religio szállott nyelvre, szóra.
Minden Fanaticus fel űlt akkor lóra.

   Bocskait vezette a' Mars mezejére,
Tökölyinek kezét tette fegyverére,
Másoknak is jutván illy mirigy szivére,
Magyarnak Magyartúl öntetett ki vére.

   A' Testvér testvérnek vágta feje lágyát,
Pogánynak el adta Magyar Hugát, Annyát,
Fiatal mind férfi, úgy Leány jobbágyát
Sok szeplősittette, Attyafia ágyát.

   Bóldog Isten! kit ne érhetne félelem,
Illyekbűl nemzetik mardoso sérelem,
Méreggé változik az Honnyi szerelem,
A' vége vér ontás, szörnyü veszedelem.

   Angliának juthat még Hazánk sorsára;
Hol sok Fejedelem Hóhér pallossára
Jutott: Milord, Polgár, ment akasztó fára,
Kiket Religio kárhoztatott arra.

   Magyarok! bennünket, a' vallás szabadnak,
Nem tészen; sem lánczal le nem kötöz rabnak,
Fanaticusokat, tartsuk fene vadnak,
Kiket ha követünk, vetnek tenger habnak.

   Törvényünk azt tartya, Király hatalmába,
Van a' Religio, nincs Ország Jussába,
Mi szükség hát tenni ezt a' Diplomába,
Arrul tsak szólni is az Ország házába.

   Ha ki épit Bétsi, 's Linczi békességen,
Nem épit kősziklán, hanem épit jégen,
El olvad; melegen, ha nap süt az égen,
Álmélkodik, el hűll, roszszúl történt végen.

   Nem esett Diætán azon két békesség,
Sött er
őltetett vólt, mind a' két edgyesség
De hogy vért ontani szünnyön kereszténység,
Kénszerité erre Királyt a' kegyesség.

   Érkezvén a' Rendek Ország Gyűlléssére,
Az hárma rá állot erősitéssére,
De az első Status azon Czikkellyére,
Melly a' Religio, vólt 's van ellenére.

   Így hát a' Diploma, melly akkor el készűlt,
Nem két fallal, hanem tsak egy fallal épűlt,
De rég már az idő, tám ez is már el dűlt
Most, hogy újjat nyerjen, azért Ország nem gyűlt.

   Első szent Királyunk, Istvány az Hazába
Azon hitet hozta, mellyt hiszik Rómába,
E' lett Prædominans, mert vólt hatalmába,
Mért van hát egy Státus oll
yan nagy lármába.

   E' Hitt uralkodik miólta Hazánk áll,
Népe nagyobb része, vallya mellyet táplál
Ebbe a' szomszédság tsak ötöd részt számlál,
Igazságot ezen dologba nem talál.

   De őket még is, mint kedves Véreinket
Tartozunk szeretni, önnön mieinket,
Hidgyék is! szerettyük, úgy mint Testvérinket,
Mert a' mi szent hitünk így tanit bennünket.

   Velünk edgyütt bírnak sok hivatalokat,
Lám épittettek is már sok Templomokat,
Nem akadállyozzuk, tarthatnak Papokat,
Gineceumikba tógás Deákokat.

   Léphetnek mi velünk Vér Attyafiságba,
Kerűlhetünk mi is vélek sógorságba;
Ezt velünk nem teszik ők ollyan országba,
Hol Religiójok vagyon uraságba.

   Vessék szemeiket, ők tsak Angliára,
Szint úgy Daniára, főkép Sveciára,
Ha ottan Talarist[3] őlt Papunk magára
Kötéllel fojtatik, vagy mégyen gállyára.

   Pápista Templomot, senki sem lát itten,
Rejtekbe általok ditsirtetik Isten,
Ha uttzán láttatnak edgyütt hatan heten,
Már Poroszló kérdi: dolgok légyen miben?

   Ezen Circulusbúl, Pestre ált siettem,
Vármegye Házába szabadon mehettem,
Palotáját érvén, én úgy meg ijedtem,
Hogy lélegzetet is tsak allyig vehettem.

   Látván itt is ama nagy Deputátiót,
Nem hallottam végzést, tsak Disputatiót,
A' vallás dolgárúl tett sok Orátiót,
Egy ebben, más másban teve Exceptiót.

   Mint a' Circulusban, itt is úgy munkáltak,
Nem máshoz; Egyháznak dolgaihoz láttak,
Hazánk szabadsága mellett fel nem áltak,
Apostasiárúl, 's hitrűl kiabáltak.

   Gondoltam: Istenem! ugyan maga magát
Hogy veszti a' Magyar, nem esméri javát,
Elméjének tsak úgy mutattya ki savát,
Hogy más Nemzet nevet, 's nézi, úgy mint gyávát.

   Igaz is: mert mikor fejérét dolgozni
Kellene: feketén fog akkor motozni,
Jó gyümőlcsöt nem fog illyen munka hozni,
Tsak fel zavarodást, és bajt fog okozni.

   Mért is keveredik Apostasiába,
Mi haszon illyen gaz emberek számába,
Konkoly hogy ha terem a' tiszta búzába,
Ki rostáltatik az, nem jön a' tésztába.

   Nem érdemlenek ők mást tsak akasztó fát,
Vagy is, a' farokra, jó száz som fa pálczát,
Tsallyák ők az Istent, tsallyák Királyt, Hazát,
Mocsok nyelvre venni az Apostasiát.

   Ki mentem én innet, szív meg szomorodva,
Dolgoktúl gyomrom is vala undorodva,
Mivel egész vérem fel vólt kavarodva,
Szállássomra mentem, mint egy tántorodva.



HARMADIK TZIKKELY.

Midőn eztet értem, kezdet alkonyodni,
A' munkátúl a' nép ohajtott nyugodni,
Láttam Csordát, nyájat haza takarodni,
Magok aklaikba önként nyomakodni.

   Hamar minden állatt nyúgvássára el ment,
A' kakas ülőkön tyúkok ültek mint fent,
Réczék szárnyok alá dugván fejeket lent,
Fél lábon pihegtek rekeszszeikbe bent.

   El boritá színét főldnek a' setétség,
Tsak a' Csillagoktúl adatott fényesség,
Ezek tisztúllássa, szemnek vólt nagy szepség,
Ebben is gondoltam, melly titkos a' Felség.

   Az Isten' hatalmát forgattam elmémbe
De itt is Hazámnak sorsa jött eszembe;
Melly miatt fájdalmat érezvén szivembe,
Mint súlyos munkátúl lankadtam testembe.

   Azért is ágyamra en le heveredtem,
De sok gondgyaimtúl ment még sem lehettem,
Bár sokszor szemeim' bé húntam, 's bé tettem,
De még is azokra álmot nem nyerhettem.

   Szárnyokkal kakasok már többször csattogtak,
Szokott idejekre, ők kukorikoltak,
Kérődző ökrök is lábokra állottak,
A' lovak szénáért, abrakért domboltak.

   Az őr álló három órát hogy kiáltott,
Endimio még is, álmot rám botsátott,
Mellyben Fantásiám olly nagy csudát látott,
Hogy fene Tigrisek rontnak egy országot.

   Fel ébredtem erre, 's nagyon meg ijedtem,
Ez Ország Hazám lesz, álmom úgy fejtettem,
Tigrisek, hogy önnön Fiai képzeltem
Fel vett munkáikbúl, mást nem is reméltem.

   Az hajnalt köszöntő fecskék már csevegtek,
Majoros Leányok zsejtárokba fejtek,
A' béres Legények szántani ki mentek,
Pásztorok harmatos füveken legeltek.

   Titán hogy súgárit széjjel terjesztette,
Köpübűl Méh anya raját eresztette,
Kukta itt a' Fáczant 's Foglyot mellyesztette,
Mestere főzéshez magát készítette.

   Ágyambúl magamat gyorsan fel emeltem,
Gúnyámat magamra mint illik, fel vettem,
Vasár nap vólt Isten házába siettem,
Hol Hazám javáért áldozatot tettem.

   Dél után sétáltam szent Gellért hegyére,
Fel érvén köszirtes, kopár tetejére,
Le űltem, mint asztal, olly forma kövére,
Ínnet néztem Buda, és Pest vidékére.

   A' meleg vizeknek szemlélvén tájékát,
Hol Hajdan Attila építe hajlékát,
Hol is Vezérivel tarta ő Diæ
tát,
Melyrűl a' mostani vehetne idæát.

   Mert ottan mint itten nem vólt vetélkedés,
Fontossan, és bőltsen lett minden végezés,
Nem vólt vezéri közt semmi szemre vetés,
Éleszté minyáját egy Lélek egy érzés.

   Bár minnyájan ezek valának Pogányok,
Meg világosított nem vólt tudományok,
Még is csendessen folyt, dolgok 's hagyományok,
És nem kiábáltak úgy mint a' Cz - - -

   A' mit edgyik akart, a' más is azt tette,
A' nyert préda reszit egy úgy mint más vette,
Szeretet is nagy vólt közöttök felette,
Bár kezét egy naphoz más Hóldhoz emelte.

   Merre Attila ment, mind affelé indúlt,
Hol egy Zsákmányozott, másika is ott dúlt,
Mint fű kasza alatt Ellenségek úgy húlt,
Sok nép, sok tartomány nékiek meg hódúlt.

   Azután tekinték Rákos mezejére,
Régi Királyinknak választó helyére,
Sírtam; nem nézhetek, nézvén térségére,
Szilágyi Mihálynak vitéz seregére.

   Hogy mint hajdan most is a' pártos szíveket
Csendesítené le békételeneket,
Budán, Pesten lelne most ő sok ezreket,
Kik meg érdemlenék általa veszteket.

   Mert edgyik szavával ide 's amoda húz,
Másik mint az álnok kígyo fűbe mint csúsz,
Pártosságnak mérges Tengerében úgy úsz,
Sok tsak bóldogúllyon, készűl hogy mást meg nyúz.

   Innét is szomorú szívvel le sétáltam,
Hajókbúl vert hídnak véginél meg áltam,
Az jövő, 's menőket, a' mint itt visgáltam,
Sok Magyar Gavalért, és Dámákat láttam:

   Ki czifra Paripán magát itt ugratta,
Sok paszományosan magát fittogtatta,
Sétáló Dámáknak fejét hajtogatta,
A' mélly kucsirozott lovait fartatta.

   Phaëtonnyába űlt Dámája mellette,[4]
Csákóján kótsagját a' szél lebegtette,
Magyar Mentécskéjét sok arany himzette,
Sok illy szép Amazont, gyalog is vezette.

   Kik az híd véginél mentek opticába,[5]
Kik pediglen Pestre a' Comædiába,
Mások meg siettek Hakkernek
[6] bállyába,
Ki itt 's amott el tűnt, a' szoros úttzába.

   De lett ezek kőzűl nem egy más nap sánta,
Lábait mint tegnap nem olly frissen hánta,
Pesten, 's a' Tabánba, mit tett ma már bánta,
Ki ürűlt erszényén sok sírt, 's pénzét szánta.

   Piszszent, jajt kiáltott majd minden léptére,
Fogait szorítá lova ügettére,
Leg inkább sohajtott nézvén erszénnyére,
Kraitzára sem lévén Gavalér léttére.

   Ha kérdeztem, folyvást mért nem hág lábára?
Mondá: tyúk szemet nyert lába nagy újjára,
Észre vettem baját nézvén nadrágára,
Mert már himlőt is hányt Vénus homlokára.

   Nem egy Gavalér itt Anglusnak tétetett,
Mert leg drágább kincse tőle el vétetett,
Operátiója midőn végzettetett,
Agyiő mon pleszi, illy szókat ejthetett.

   A' kik a' pénzeket Pesten el vesztették,
Gyűröit óráit zálogba vetették,
Hogy meg lopattattak mindenüt hírdették,
Városok Bírái által jelentették.

   Én nem edgyet kértem, nézzen órájára,
Hogy tudhassam, mikor mennyek vacsorára,
Felelt: hogy meg bomlott, adta azt munkára,
Már pedig el vitte Moyses ó Budára.

   Ki Fáró játékban számos pénzt el vesztett,
Búsan járt, mint liba, a' melly meg mellyesztett,
Fohászkodásokat az Égre eresztett,
Másoknál pénzt látván, nagy szemet meresztett.

   Sok vólt, ki közűlök szeleket is csinált,
Bár pénzét el veszté, de mást pénzel kinált,
Tractérnél a' Conto evett de kiábált,
Pénzesek dolgánál a' dolga fellyebb ált.

   Illyek betegségét látván Zacskójoknak,
Akkor sok visitát adtak Magnásoknak,
Jó ízűn is esett ebédgye azoknak,
Kiknek a' pénz vetett pácsét Zacskójoknak.

   Kik pedig futottak gazdag kalmárokhoz,
Van e' Brúder pénzed, így szóltak azokhoz,
Tudgyad, hogy már írtam én az Tisztartókhoz,
Úgy a' Bécsben lakó vexeles Urakhoz.

   Adgyál száz aranyat szerelmes Brúderem,
Pénzeddel el vesztett pénzem viszsza nyerem,
Ha nem küld tisztartóm pénzt; ott agyon verem,
De hidd el Bécsbűl is pénzem majd itt terem.

   El jádzottam pénzem, aztat nem tagadom,
De Gavalér lévén, néked azt fogadom,
Vigyen el az ördög, hogy ha meg nem adom,
Tsak most egyszer segits, Brúderem, Angyalom.

   Írj obligátiót, a' minémű tetczik,
Azt mingyárt a' nevem 's pecsétem meg jegyzik,
Kötéssem két falu légyen, Hidvég, Pentzik,
Lássad, hogy szívembe álnokság nem fekszik.

   Hogy ha Brúderjétűl a' pénzt meg nyerhette,
Kalpagját, csákóját, mindgyárt férre tette,
A' bancó asztalhoz úttyát megint vette,
Hogy lássák van pénze, azt szórta, hintette.

   Ha nyert, Buda, és Pest tele vólt lármával,
Ócsálta a' Traktért sütött kappanával,
Fáczánt kért, és Foglyot, Császár madarával,
Sampanyer butellát hordatta hármával.

   Ha kelner szaporán, a' mit kért, nem hozott,
Sokakat közűlök mingyárt meg pofozott,
Teremtettét szórta, Sacramentirozott,
Buzma vólt még tegnap, ma miként változott.

   Így tőltém időmet az innep napokon,
Kaczagnom is kellett nem egyszer azokon,
Kik itten a' hidon, és a' Piatzokon,
Szeleket csináltak, gyalog, és lovakon.

   Elmélkedtem minő a' mostani Világ,
Soknak szűk, de soknak még felette is tág,
Világositottnak tartyák, az Valoság;
De mit világosnak tartnak, csupa vakság.

   Mert idejét senki nem fordittya jóra,
Hanem tündérségre, és tsak mulandóra,
Szerencsés azon hét, a' mellyben két óra
Áldozatúl esik a' Mindenhatóra.

   Ezekben fáradott elmém 's utóllyára,
A' setét éj jutván az ég sátorára,
A' mint kiki mene maga szállássára,
Uraságom is ment rendelt quártéllyára.



NEGYEDIK TZIKKELY.

Az úczákban szeglet házaknak falára,
A' Várnak városok minden piattzára,
Ország házának is a' két kapujára,
Szegeztek papirost nyomtatva vólt arra:

   Hogy kilencz órakor hólnap gyűlés lészen,
'S valamelly nagy dolgot Ország elő vészen,
Ezt kiki meg tudni tartsa magát készen.
Tudván a' palota dugva lesz egészszen,

   Azért is én abba mingyárt nyólcz órakor
Bé mentem, mert rajtam meg esett már gyakor,
Hogy későbben menvén, nem vólt helyem akkor,
Ma jó helyet nyertem, mivel jöttem jókor.

   Urak a' mint gyűltek, ez amazzal beszélt
Susogva: mert hangal szóllani minden félt,
Sok nyughatatlan vólt, hol le űlt, hól fel kélt,
Mert száj ízre valót hallani nem remélt.

   Az Haza Primássa ki is Kardinális,
El érkezvén; 's véle Ország Bírája is,
Több Ország Bárókkal Horvátok Bánnya is,
Kalócsai Érsek, és több Püspökök is.

   Kiki szokás szerint, űlt maga hellyére,
Azon nagy dolognak vágyódott hírére,
Ország Bírájának vártak beszédgyére,
Hogy azt az Hazának adgya értésére.

   Azomba meg nyilt itt a' Palota ajtó,
Jött a' Státusoktúl nagy Deputátio,
Prælátustúl az
itt mondott Orátio
Szép vólt; 's minden mondá e' Magyar Ciceró.

   Státusok nevében e' mást nem jelentett,
Hanem tudgyák lenni itt Báró Herbertet,
Kit a' Fejedelem kűld úgy mint követet,
Tellyes hatalommal ez fel őltösztetett.

   Ki is Bukerestbe tsupán azért mégyen,
A' fényes Portával hogy ott Frigyet tégyen,
Belegrád, Orsova, bár mind viszsza mégyen,
A' Felség nem bánnya, tsak békeség légyen.

   Szóllot; hogy e' dolog Hazát is illeti,
Ennek híre nélkűl véghez nem viheti
A' Király: 's törvényünk el nem mellőzheti,
Melly tarttya; hogy azt tsak Országgal teheti.

   Szükség; hogy ott követ legyen az Országtúl,
Nem illik hallani a' Frigyet tsak mástúl,
Nem lehet el álni törvénytűl szokástúl,
Írni kell, és választ várni a' Királytúl.

   A' Deputátio ezt jelentvén, el ment,
Fő Tábla a' dolgot vette leg ottan fent,
Mondák; a' törvénybe van világossan bent,
Mellynek Fejedelem nem is álhat ellent.

   Végzették, hogy Bécsben, kűldetessék kurir,
Királyhoz levéllel, a' mellyet Ország ír,
Kérjék azon Törvény mellet mellyt Haza bír,
Követ mennyen; kitűl jöhessen minden hír.

   Nevezett is Ország kilentz Fő Urakat,
Kik észszel, értékkel bírnak mind ollyakat,
Kik Cabinetekben végzettek dolgokat,
Külső Országokban rég vándorlottakat.

   Le űlt az Országnak Fő Notáriussa,[7]
Előtte készen vólt penna 's papirossa,
Királyhoz deákúl tétetett stylussa,
A' fel tett Levélnek e' vólt Conceptussa.

   Hogy ex his, vagy de his, mellyik fog teczeni,
Válaszszon a' Király, azt lehet kűldeni,
De e' szókat halván, az Ország ejteni,
Olly zendűlés esett, mellyt nehéz fejteni.

   Ex Hiszen, de Hiszen, tovább négy óránál,
Versengettek Urak, ezen Fő Táblánál,
Nem ment senki tovább a' Grammatikánál,
Alvarusnak ezen, Ex, De, két szavánál.

   Egy illyen más meg más Constructiót tsinált,
Ez pro Ex, más pro De hangossan perorált,
Media Nótáért, harmadik kiábált,
Duo punctát tegyünk, mondá egy, hogy fel ált.

   Ó Egek! illik é? hogy illy jeles Ország,
Mellyre most függeszti szemét egész világ,
Mint kígyó követ fúj ellene szomszédság,
Romlásán igyekszik, lest hány az álnokság.

   Nagy, 's fontos dolgok köszt illyet végyen elő,
Gramatista légyen annyi nagy jeles Fő,
Hanyatlik az Ország, illy munkák köszt nem nő,
Főkép ha szomszédban méreg ellene fő.

   Ugyan tsak a' számos kotzodások után,
El készűlt a' levél, és mingyárt dél után
Hazánk Nagygyaitúl alá írattatván,
Ország petséttye is reá szoríttatván.

   Királyi Tanácsnak Titkossa kezébe
Adattatott, ki is mingyárt hevenyébe,
Tudván hogy a' dolog áll betsűletébe,
Póstát vévén nem ment, de vólt repűltébe.

   Jeles ember is ez, 's Bécsbe esméretes,
Nemes Test őrzők köszt, mig szolgált vólt kedves,
Udvar szokássában járatos, értelmes,
Rá bízot dolgokban nem is késedelmes.

   De még is tiz nap múlt, mig viszsza érkezett,
Ministeriummal sokál értekezett,
A' Király, és azzal imigyen végezett,
Hogy lesz az Országnak ebben is kedvezet.

   Annak űdejébe, majd tuttára adgya,
Ki fog követ lenni, aztat is meg hadgya,
Meg nyúgodt az Ország mind Kicsinnye, 's nagygya,
Király feleletén, mellyért őtt imádgya.

   De vólt még e' mellet egy nem várt nagy dolog,
Melly tsak a' Nagyok közt hallatott, hogy forog,
Láttam is nem egynek már is szíve dobog,
Sok mint Nyárfa levél reszket, sok meg morog.

   Végtére ugyan tsak a' ki táláltatott,
A' egész Országnak tuttára adatott,
Hogy már Reichenpachba meg határoztatott
A' békesség; a' melly ottan tractáltatott.

   Hazának egy része eztet tsak nevette,
Ez meg nem eshetett, sokkakkal hitette,
Tsak íjesztés légyen, azzal ketsegtette,
Nem tudom hol vette, nagy fittyel hírdette.

   Hogy már Morvában áll Prussus egy tábora,
Cseh Országba másik Corpussa, Sátora,
Sőtt Jablonkánál már lángot is vétt pora,
Erdély felé tódúl, Törökkök Zápora.

   E' rész vólt, melly bízott Vilhelm hatalmába
Reménnyét vetette annak óltalmába,
Építet aranybúl várakat álmába,
Meg fogta az Annyát, de tsak gondoltába.

   De hogy békességrűl vettek bizonyos hírt,
Egy fej le ütve járt, más a' szegletbe sírt.
Sok szív szorúltába magával allyig bírt,
Látván sebeikre, már nem kapthatnak írt.

   Úgy meg aláztattak mint zsákba zárt macska,
Vagy Tanitójátúl meg vert Iffiacska.
Mindenik beszédgye vala tsak lassatska,
Így jár a' ki minden főtbe kanalatska.

   Leg roszszab a' midőn egy rosz a' mást éri
Keserű poharát pohár után méri,
Mert szerencsétlenség illy dolgoknak béri,
Illyenen még Ég sem, könyörűl bár kéri.

   Itt is a' bal Fátum másikát követte,
Mert Ország Bírája olly levelét vette,
Cancelláriusnak: mellyben jelentette,
A' Király kivánnya mindenek felette,

   Hogy ő Directora tégyen papirosra
Fiscalis Actiót vessen a' nyakokra,
Nem nézven alacsony, vagy a' nagy rangokra,
Hivatal kéméllés nélkűl mind azokra,

   Kik vakmerőséggel ollyan nagygyal bírtak,
Hogy Prussus Királynak alattomba írtak,
Előre Jázonrúl arany gyapjat nyírtak,
Pökték a' markokat, már ma pedig sírtak.

   Úgy is vólt: mert a' mint kit meg ütt a' menykő,
Vagy mint a' maszlagtúl szokott bódúlni Fő,
A' port mint zavarja ama' forgó szellő,
Mezőkön mint kavar mindent a' jég esső.

   Úgy fel zavarodott sokba a' Természet,
A' víg kedv Courage, hangok el enyészett,
Most a' főldet nézi, ki elébb fent nézett,
Cardus[8] fűvet eszik, ki ett képzelt mézet.

   Ábrázattyaikban lettek halaványok,
Meg némúltak, és úgy álnak, mint Bálványok,
Lettek mint le függő szárnyú alkotmányok,
Vízzé vált remények, czéllyok 's tudományok.

   Mint hallám, hetven vólt száma mind ezeknek,
Őrűltek jövendő Prussus ezredeknek,
Artilleriának, 's a' nagy Vezéreknek,
Vélvén, tárgyát érik esztelenségeknek.

   Majd, úgymond, magunkat ezekhez kaptsollyuk,
Confæderatiónk nagy számmal tsatollyuk,
Fel tett szándékinkat az Egekig tollyuk,
Ellent
állóinkat rakásra konczollyuk.

   Lészen kösztünk, ki azt mit Brutus tett tészen,
Így hitt, Törvény, szokás, szabadságot vészen,
Elmélkedés, írás, szabad lesz egészszen,
Hegyen, Vőlgyön, Erdőn, Lakadalom lészen.

   Hallottam lennének kösztök Mágnások is,
(A' mellyet nem hiszem) vólnának Papok is,
Nemessek, Polgárok, sőtt Hadi Tisztek is,
Csikósok, Gulyások, zsíros Betyárok is.

   De az illyen öszve veszet Vármegyének,
Bolond az Ispánnya, és Téteménnyének
Tsak olly haszna vagyon, mint a' tűz füstyének,
Melly el tűnvén hadgya mocskát tsak szennyének.

   Mi haszon felhőkbe várat építeni,
Madárt még nem fogván, már azt mellyeszteni;
Nehéz Gordiusnak csomóját fejteni,
Lehetetlennel is magán segíteni.

   Ők Leopold alatt erre nem szorúltak,
Csuda lábaihoz mingyárt nem borúltak,
Ha igaz, hogy írtak? 's Vilhelmhez járúltak,
Nincs mód benne; vóltak fejekbe bódúltak.

   Mert mingyárt Báttyának a' halála után,
Successió mellet koronánkhoz jutván,
Leg főbb gondgya a' vólt, hogy igasság úttyán
Járjon; szabadságink hellyére állítván.

   Előre Hazánknak ezt tudtára adta,
Az Ország Nagygyait magához hívatta,
Hogy édes Atyánk lesz kegyessen bísztatta,
Királyunk, Attyánk is, már meg is mutatta.

   De miként fog bánni azon vitézekkel,
Kik ellene vóltak igyekezetekkel,
Hogy szent koronánkat fegyveres kezekkel
El vegyék, 's más főre tegyék bal eszekkel.

   Most meg nem mondhatom azt űdőtűl várom,
De e' verseimet addig bé nem zárom,
Mig ki nem hírdetem sorsok lett é járom,[9]
Hajó húzás, Pallos, avagy szálfa három.



ÖTÖDIK TZIKKELY.

Más nap is Orszagtúl tartattatott Gyűlés,
Mind a' két Táblánál meg esvén az űlés,
Az elsőnél mingyárt támada e' kérdés.
Hogy Diploma dolgát mikor éri végzés?

   Mert a' tudva lévő nagy Deputátio,
Tovább is illy lassan ha munkál, nem lesz jó,
Diæ
ta felette lesz sokáig tartó,
Az Ország kőltsége egy néhány millió.

   Erre a' Táblánál egy Hazánk oszlopa,
Fel álla, és láttam, izzadt vólt homloka,
E' változásának vólt is nem kis oka,
Mondá: meg ütődik most sok láb, sok boka.

   Deputatiónknál újjabb, újabb dolog,
Hol ennek, hol annak elméjébe forog,
Éppen most egy olly foly, melytűl szívem dobog,
A' nagy rettegéstűl két lábom tántorog.

   Annál el hitette egy Rész azt magával,
Hogy másódik Jozsef Császár halálával
Filum interruptum esset az Hazával,
Bánhat most szabadon a' szent koronával.

   Mert úgy mond: e' nem jött soha is fejére,
Sem nem esküdött meg Hazánk Törvénnyére,
Sőtt mindenbe vala ennek ellenére,
Magzat nélkűl jutott éltének végére.

   Most vólna ideje szabad választásnak,
Régi szabadságnak, és régi szokásnak,
Adhattyuk koronánk, akár kinek másnak
Most végit vethettyük, a' sanyargatásnak.

   Ennek a' mondássát Tábla nagyra vette,
Mondá: melly Rész azon szókat beszéllette,
Életét veszíttse, mert meg érdemlette,
Sok, mint bolond mondást, aztat meg vettette.

   Én is a' Bundámba Ajtónál állottam,
Mit mondott ezen Úr, szavát jól hallottam,
Méreg értt; magamat tsak allyig tartottam
Bolond Rész; melly így szólt, hogy azt nem mondottam.

   Úgy ván! mert az illy Rész az Haza dolgába
Nem igen vándorlott, beszél tsak vaktába,
Tompa elméjébűl a' mi jön szájába,
Locsogja, fecsegi, de nincs só szavába.

   E' Filumot szűz szent Pragmatica fonta,
Mert Pannonia szűz néki eztet mondta,
Nincs száma Töröktűl már vért hányszor onta,
Azért szűz Austriát mingyárt hozzá vonta.

   E' két szűzet öszsze köté fonalával,
Mint egy szerelmének leg erősbb lánczával,
Úgy egybe kaptsolta őket hatalmával,
Hogy már nem szúrhattya Hold, irígy szarvával.

   Ki ki mint tükörbe e' dolgot nézhesse,
Elme gyötrés nélkűl jól ki is vehesse,
Bal ítélet senki szívét ne sérthesse,
Így magyarázom meg, hogy minden érthesse.

   Ama szerencsétlen Mohácsi ütközet
Meg esvén: jól tudgya egész Magyar Nemzet,
Márs itten Hazánknak melly szörnyűn kedvezett,
Inségnek tengerén tsak allyig evezett.

   El esett Királyunk, Hazánk reménysége,
Véle Nemességünk virágja, 's szépsége,
Meg tölt Pogánysággal Hazánknak térsége,
Városi, Faluji, sok szép erőssége.

   Őseink Véribűl patakok árattak,
Attyok, 's Annyok nélkűl sok árvák maradtak,
Szemei ezeknek könyvtűl nem szárattak,
Főld futókká lettek, méltán is sírhattak.

   Kik meg maradtak is, Pogányok űldözték,
Leg több várassait, 's várait meg győzték,
Az Iffiuságot rab szíjakra fűzték,
Barmait csordákkal magok előtt űzték.

   Olly vólt akkor Hazánk, mint egy olly puszta vár,
Melynek dűlt falain, gyik, patkány Geriny jár,
Magános veréb költt benne, halál madár,
Borzadásnak helye: mellyet vár több több kár.

   Ebben itt, és amott egy ember láttatott,
Farkas orditásnál más hang nem hallatott,
Le omlott házakban útas nem szálhatott,
Minden mi szembe tűnt, mutatott bánatot.

   Szóval: lett mi Hazánk puszta Arkádia,
Terméketlen vadon sziklás Arábia,
Pusztítá ezt Pogány, sok más Haramia,
De még is maradván nehány kevés Fia.

   Ezek éjjel nappal törték a' fejeket,
Fáraszták egyedűl azon elméjeket,
Hazában mint tartsák meg azon helyeket,
Mellyeket még bírnak, 's bennek a' népeket.

   Súlyos dolog volt ez, mert Törökök dúltak,
Gyilkos fegyveritől katonák el húltak,
Sokan Királyokkal Posványba is fúltak,
Sok nevendékek is éhségtűl el múltak.

   Pénz igen kevés vólt e' szegény Hazába,
Szekrények üressen áltak Tár házába,
Polgár is ritkán tett kenyeret szájába,
Fillért sem adhatott, Ország Cassájába.

   Austriai Házhoz tehát követeket
Küldöttek, és néki ajánlák ügyöket,
Thrónussal Koronát, Országot, élteket,
Haza jövedelmit, szóval mindeneket.

   Kérték, hogy légyen ez: Hazánk óltalmára,
Űltesse Herczegét ennek Thrónussára,
Ne engedgye jusson Török hatalmára,
Mert néki is lesz ez tetemes kárára.

   Mivel Austriának leg főbb őrállója;
Hogy ha ennek lészen meg hódoltatója,
Ki lészen utánna néki Pártfogója,
Egész kereszténység fő gyámolítója?

   Őtet öszve töri, úgy mint a' Zab szalmát,
Morvát, Cseh Országot el kapja, mint almát,
Romai szent széknek egész Birodalmát
El veszi 's terjeszti majd nagyra hatalmát.

   Austria halgatván követek szavára,
Nem engedte tenni dolgát a' próbára,
Következhetne kár, nem tsák ő magára,
De Europának is több más Országára.

   Követek kéréssét örömmel bé vette,
Első Ferdinandnak fejére fel tette
Koronánk, 's Királyi székünkbe űltette,
Ött fűrjek fészkébe Hazánkat helyhette.[10]

   Könyű állat a' Fűr, friss, és hamar szalad,
Kevés üdő alatt meszszére el halad,
De még is hálóban gyakran belé akad,
Gyenge madár lévén, mint rab benne marad.

   Ált látta Austria maga gyengeségét,
Azért is meg vette minden mesterségét,
Hogy a' Császárságnak nyerje meg felségét,
Thronussát, koronát, minden ditsősségét.

   Meg is nyerte; most két fejü sassa vagyon,
Hegyessek körmei, karmol igen nagyon,
Mint Jupiter sassa szór menykőt, ütt agyon,
Bár mennyi ellenség ellene támadgyon.

   Nyugszik régtűl Hazánk két szárnyai alatt,
Mellyet szánkba teszünk, édes minden falat,
Pálma fa árnyékba, Úr, Pór, Paraszt mulat,
Kerítet békesség körűlöttök falat.

   Két száz hatvan három esztendeje lészen,
E' nagy házbúl Királyt, hogy Országunk vészen,
Örömmel fejére szent Koronát tészen,
Mert védelme alatt meg nyugszik egészen.

   Első Nagy LEOPOLD jutván birtokára,
Ő jutott örökös successiójára,
Meg nyeré Hazánktúl ezt Fiak ágára,
Mivel nagy dolgokat tett ennek javára.

   Idővel hatodik Károlynak fejére
Jövén szent Koronánk, vólt nagy gyötrelmére,
Hogy Fiat nem adott Isten kérelmére,
Mellyet hólta után űltetne helyére.

   Mivel e' keserű pohárt reá mérte,
Mi egész Hazánkat arra egyre kérte,
Mint hogy Fi magzatban örömét nem érte,
Successióba had jőjjön Lány ág értte.

   Lévén az Hazához minden kegyességgel,
Azért reá állott ez is szívességgel,
'S hogy ezen ajánlás légyen erősséggel,
Le is petsételte azt minden készséggel.

   Sőtt hogy sikereseb ezen dolog légyen,
Mondák: illő, hogy itt Garantiát tégyen
Több más Fejedelem, 's ha így végbe mégyen,
Ne féllyen valaha, hogy ez romlást végyen.

   Általok meg esett Garantisátio,
Ez a' Pragmatica, tehát nagy sanctio,
Mellyet fel nem bonthatt, akar melly factio,
Olly hathatós ebbe azon nagy Cautio.

   Ez a' fent említet Pragmatica szent szűz,
A' mellynek nem árthat fegyver, árviz, sem tűz,
Hazánkrúl melly minden kárt, és roszszat el űz,
Fejünkre Borostyán, zőld koszorúkat fűz.

   Ezen szűz vezette Hazánk Thrónussára,
Mária Trézsiát nagy Birodalmára,
Ennek két keze kent szent olajt vállára,
Koronánk ezekkel tette homlokára.

   Ó bóldog történet, Isteni végezet,
Mária Trézsia! ó édes nevezet,
Királynénk, Anyánk is vólt, tudgya a' Nemzet,
Mert mig uralkodott, ez veszélyt nem érzet.

   E' vólt Éden kertnek edgyik gyümőlts fája,
Mert gyümőlcsébűl nyert, nem egy Ország tája
Fejedelmet; kiknek aztat vallya szája,
Hogy edgyik sem férges, nincs semmi hibája.

   Te vagy leg bóldogabb Hazám, MagyarOrszág!
Mert újra virágzik benned a' Fiu ág,
Nem is éri könnyen eztet az aszszúság,
Oly áldás van ezen, ollyan szaporoság.

   De fel tett Tárgyomhoz itt viszsza kell menni,
Filum interruptum dolgát elő venni,
Azon Résznek, a' melly azt úgy tarttya lenni,
Annak szükség képpen illyen kérdést tenni.

   Ugy é? a' Sanctio, hogy erős lábon ál,
Mert garantírozott olly erős, mint kő szál,
Ki az, a' ki módot bontássában talál?
Senki; mig világot el nem ronttya Halál.

   De majd mondgya e' Rész, hogy azt fel bontotta
József Császár; mig élt, mert meg nem tartotta
Sanctio pontyait, 's Törvényünk rontotta,
Tettével Filumot el is szakasztotta.

   Felelek, és kérdem, hát tsak ő magárúl
Szól é a' Sanctio, vagy egész Házárúl?
De mi több, nem szóllé Leányok ágárúl,
Ettűl származható jövendő magvárúl.

   Primo genitúra bár ott ki tétetik,
De ha a' Királynak több Fia születik,
Meg halván az első, másnak engedtetik
Thrónus; méltósága erre terjesztetik.

   Fiu nem szenvedhett a' maga Attyáért,
Vagy iffiabb Testvér a' maga Báttyáért,
Halálra itélik Pétert rosz dolgáért,
Pál is Testvér ötse hallyon hát meg azért.

   Ezt tám így nem tarttya Codex criminális,
Úgy teczik, más képpen írt errűl Bodó is,
Reménlem, jol ítél már most azon Rész is,
Tartván interruptum Filum egész ma is.

   Nem is felelhetett e' Rész utóllyára,
Olly ellen vetések adattak szavára,
El oszla az űlés, mert három Orárá
Két fertály vólt, kiki mene szállássára.



HATODIK TZIKKELY.

Más nap az Országnak nem vala gyűlésse,
Tsak Circulussoknak tartatott űlésse,
Hol a' Diplomának vala mivelésse,
Sűrgettetett nagyon ennek végezésse.

   Szent János fejének vétele napjára
Vásár esvén Pesten, ki sétáltam árra,
Ált érvén Dunának a' túlsó partyára,
Balra tértem a' Só Háznak tájékára.

   Itt az emberektűl egészszen el váltam,
Egy széltűl öszve fujt, fövény dombra áltam,
Alatta egy öreg Aszszonyra találtam,
Ez itt, hogy mit mivel, e' dombrúl vizsgáltam.

   Bal keze könyökét, bal térdére tette,
Bánattal a' fejét, reá eresztette,
Sohajtozott reám, szemét sem vetette,
Könyveit hullatta, 's eztet éneklette.

                          ÉNEK.

Gyászos életemet szánom keservesen,
    Kiben néha napján, éltem szerentsésen,

                   Halgatott kevessé,
                   De tsak hamar megint:

Életemet éltem valaha kedvemre,
    Folyt a' szép szerentse mindenkép fejemre!
            De immáron meg váltazott
            Tőlem meszsze el távozott,
                   Engem gyászba hozott,
                   Kedvemtűl meg fosztott.

   Nem tudtam mi baja, szántam e' vén syrent,
Csudáltam: mert tovább ez igéknél nem ment.
Újra tsak azokat kezdé, ha meg pihent,
Szavait érthettem, Discanton húzta fent.

   Magyar vala ennek egész őltözete,
Tsínos, tiszta is vólt minden viselete,
Magamba mondottam; ugyan ki lehet e?
Tám kárt vallott; azért siralmas élete.

   A' Dombrúl le mentem lassú ballagással,
Mellette meg álván, illő fő hajtással
Köszöntöttem őtet, sok jót kívánással,
De ő szavaimra vólt tsak halgatással.

   Kevés idő múlva megint el kezdette
A' fent írtt verseket, 's végig éneklette,
Sűrőbben mind eddig, könyveit ejtette,
Újra szóllék hozzá, hogy azt el végzette.

   Kedves, jó Aszszonyom; mért olly nagy fájdalma,
Kesergései köszt, nem szűnik siralma?
Látom, szorongattya szívét bánat halma,
Ne aggódgyon; mert így halál lesz jutalma.

   Mondgya meg okait, tám segitségére
Lehetek, fájdalmi meg enyhitésére,
Találhatok irjet sebhedett szívére.
Tanácsommal juthat régi víg kedvére.

   Megint tsak verseit éneklette, és sírt.
Fövényre mutató Újjával szívet írt,
Könyvétűl meg ázott keszkenyőjébűl nyírt,
Ollóval egy kevést rá veté úgy mint írt.

   E' jegybűl a' baját mingyárt meg sejtettem,
Hogy tsak a' szerelem bántya, észre vettem,
Csudáltam e' Banyát, magamba nevettem,
De hogy meg gyógyítom, aztat is fel tettem.

   Tudván: ha hozzája szóllok, hogy nem felel,
Akar mikép kérjem, ő tsak majd énekel,
Fortéllyal kelletik tehát bánnom evvel,
Hogy szómra fellelyen, légyen egy kis kedvel.

   Hirtelen magamba azon Áriára,
Mellyet ő énekelt, hasonló nótára
Éneket gondoltam, Bassusnak hangjára
Így kezdém: vólt is ez ugyan Gustussára.

                          ÉNEK.

Ó szív! mellyre zúdúlt kesserűség árja,
    Kit is tömlöczbe tart Öregségnek zárja,
        Ébredgy, ne essél kétségbe,
        Inkább légy jó reménységbe,
            Fel derűl még napod,
            Víg kedved, meg kapod.

A' Tudomány bennem olly mértékben vagyon,
    Hogy életre hozom, kiket ütnek agyon,
        Iffiút vénbűl formálok,
        Rútbúl olly szépet csinálok,
            Hogy minden addig futt,
            Mig hozzája nem jutt.

   Énekem végezvén, arra mingyárt így szólt:
Uram! énekedre fel támadna az hólt,
Mert aztat meg adni, a' mi nincsen, de vólt,
Zsákot ujjá tenni, a' mellyen van sok fólt,

   Nagy dolog! világon van é illy találmány?
Lakik é te benned, Uram! olly tudomány;
Hogy rosdábúl légyen fényesség ragyogvány,
És az vén Aszszonybúl menyecske alkotvány.

   Nem feleltem; hanem az el végzett nótát
Ujra el kezdettem, trilláztam a' kótát,
Láttam is kevessé, immár vígabb vóltát,
El végezvén, hallám már sokkal több szóltát.

   Mert most űléssébűl fel álla lábára,
Menyre főldre is kért, halgassak szavára,
Mind elő beszélli, mi van fájdalmára,
És miért aggódik, mi van ártalmára.

   Feleltem: Aszszonyom! beteg Doctorának
Ha titkollya súllyát, nyert nyavalyájának,
Soha sem lesz haszna az Orvosságának,
Sőtt Recidiva lesz vége a' Curának.

   Kérem hát az Aszszonyt, hogy el ne tagadgya,
Sőtt inkább Bibéjét igazán meg vallya,
A' többit eszemre, értelmemre hadgya,
Meg mutatom dolgát, az Ég jóra adgya.

   Meg fogtam Pulsusát, de ez tsak halkal vert,
Mivel a' vén vértűl kevés meleget nyert,
Mondottam: nem tréfa a' mi itt vért kevert,
Szóllyon, és ne féllyen, találok még is szert.

   Szóllot: Drága Uram! az én betegségem
Nem más, hanem hogy már el múla szepségem,
Mocskollya barnás fólt, 's orbáncz, fejerségem,
Bőröm ránczos, el húnt harmat gyengeségem.

   Karcsú vólt derekam, de már az is görbűl,
Úgy tetszik, két mellyem áll gordovány bőrbűl,
Szép fekete hajam fejér ló fark szőrbűl,
Mellyekért szemembűl sok könyv ki is gördűl.

   Míg iffiú vóltam, olly vóltam mint Ráró
Egyenes mint Czédrus, aprón lépő 's járó,
Szívem rejtekébe Iffiakat záró.
Ezektűl viszonló szerelmeket váró.

   Ki tsak hajszállal is orczámra tett csapást,
Ettűl gyenge bőri vett mingyárt hasadást,
Bolha tsípésétűl nyert testem dagadást,
Ezek hogy el tűntek, szívem vesz szakadást.

   Áltam, a' vagy mentem, már Gavalér kisirt,
Tsak hogy reá nézzek, ajándékot igirt,
Pénzért a' kalmár materiákat nyirt,
Ha egy kis bal szemmel néztem reája sirt.

   Már meg öregedvén; senki reám nem néz,
Hogy a' tánczra menyek, nem nyújtatik jobb kéz,
Most minden szív hozzám kemény Márvány, Értz, Réz,
Ezért epekedem, ezt szenvedni, nehéz.

   Tekintek ezen sok szép Banderistákra,
Parducz bőrös, forgós, alak Gárdistákra,
Fiattal Gróffokra, gyenge Bárócskákra,
Paszománnyal, himmel ki varrott ruhákra.

   Majd meg reped szívem, hogy engem meg vetnek
Bálba, Theatrumba, Heczbe nem vezetnek,
Fiatal Dámáknak szemekbe nevetnek,
Már nem én, de ezek tárgyok szerelmeknek.

   Ó Uram! könyörűly! rád bízom Testemet,
Tudományod által az én személlyemet,
Iffiittsad, ad meg régi szépségemet,
Ébrezd fel szívemet, ad meg rég kedvemet,

   Hogy ha meg újjítasz engemet egészen,
El múlt szépségembe Tudományod tészen,
Így a' régi jóbúl testem majd részt vészen,
Mellyérd száz szuverén Te jutalmad lészen.

   Feleltem: Aszszonyom, az illyen betegség
Mind tsak bagatella ellőttem, kitsinség,
De hogy Patiensem szenvedgyen, a' szükség;
Így ha szenvedni tud, követi nagy szépség,

   Meg mutatom, hozom Iffiúságára,
Szépsége fel virrad kívánt hajnalára,
Mint Uj Vénus áll ki világ piattzára,
Az egész férfi Nem futt majd csudájára.

   Monda: Uram süss, főz, tsak iffiú legyek,
Had szeressen minden akár merre megyek,
A' mit régen tettem, hogy azt megint tegyek,
Itt lévő Dámákon had hatalmat vegyek.

   Aszszonyom! az Ipoly Vizének partyára
Építtettem malmot, mellynek tsudájára
Az egész Világ fut, 's mégyen láttássára,
Mert vén Aszszonyoknak van ez nagy hasznára.

   Melybe ha magokat ők meg örlettetik,
Mindenike mingyárt iffiá tétetik,
Szépsége, gyengéje, viszsza téríttetik,
Mind hajdan mindentűl megint szerettetik.

   Az Aszszonyt is ezen malom garádgyára
Fel öntetem; elől örletem darára,
Botsájtatom osztán a' pitlés szitára,
Ottan jut a' szépség lisztyének lángjára.

   Újra meg vágatom Molnárral a' követ,
Mert egy örölésre szép mingyárt nem lehett,
Iffiú korra is az Aszszony úgy mehett,
Hogy ha hét illy örlést jaj nélkűl szenvedhett.

   És ha ezek után azon régi bőrbűl,
Testén még maradna, úgy az őszült szőrbűl,
Ránczokbúl, orbánczbúl, fekete szeplőbűl,
Homlokan ki ütött kék veres himlőbűl;

   A' ló vakaróval mind le vakartatom,
Hasonló Kefével meg is simíttatom,
Kender potsolyába azután ásztatom,
Kövekkel, tőkékkel jól le nyomattatom.

   Hat hét múlva tészem a' Napnak fénnyére,
A' mint a' kender jön szép fejérségére,
Az Aszszony is úgy jön régi szépségére,
De gerebennyen is ált húzzák végtére.

   Ne légyen Testének leg kissebb hibája,
Retekbűl csinálok fogakat szájjába,
Keverek kolomászt, meg öszűlt hajába,
Be illik azután Menyecskék nyájába.

   Észre vette őtet, hogy én tsak gúnyolom,
Illy Præ
scriptiókkal rútúl orvosolom,
Szólt: vesz el pokolba, Te veled a' malom,
Száz szuverén helyet, íme a' jutalom.

   Fel emelé kézzel hátrúl a' szoknyáját,
Nyelvét ki nyujtotta rám görbíté száját,
Nem is éneklette többé solosmáját,
Dörmögöt mig Pestnek nem érte útzáját.

   Így lett vége a' szép két Melodiának
Discanton, Bassuson tett Harmoniának,
Malom örlésének az egész Curának,
Búcsúzásnál végzet Ceremoniának.

   Kaczagva mentem el innét a' Vásárba,
Úgy tettzet, hogy vagyok valamelly szép várba,
Mivel pedig ezen vásár esett nyárba,
Nem lépett sétáló egy is itten sárba.

   Jött itt egy Gavalér, sárga csikó lovon,
Fiatal Úrfi vólt, ugratta azt mohon,
Hol jobbrúl, hol balrúl vágta lovát pofon,
Szúrta hideg vassal mind a' két óldalon.

   A' Csikó Zabláját kapkodta fogával,
Vagdalt elő 's hátra két szárcsa lábával,
Rázogatta fejét, fel hányt a' farával,
Mondám: e' most mingyárt tréfát tesz Urával.

   Úgy is lett, mert fejét szügyinek vetette,
Fara fel hányássát szűnetlen ejtette,
Bárány Ugrássait a' mint el kezdette,
A' fazékak közé Urát terítette.

   Ezek köszt a' Csikó sok Bak ugrássokat
Tévén; jobbra, 's balra, szint úgy forgásokat,
Első, mind hátrúlsó lábbal rúgásokat,
Tett a' fazékak köszt szörnyű romlásokat.

   Recsegett, ropogott, lett itten sok cserép,
Hova patkója ért, nem maradt semmi ép,
Serpenyű, Táll, Fazék, Rátó, vólt bármelly szép,
Szórodott, mint házrúl sebes szél zsúpot tép.

   Merre a' ló nyargalt, sok ember ált, és várt,
Hogy valaki majd meg kapja a' kantár szárt,
'S meg tarttya; de a' ló észre vette mingyárt,
Nyomon viszsza nyargalt, tett újjabb újjabb kárt.

   Vala itten lárma, vala itt kiáltás,
A' vén Aszszonyoktúl adatott sok áldás.
Az Úrfi fejére sok ördög kívánás,
Sok szép Titulusok szörnyű átok mondás.

   Úgy szórták a' lóra a' tört cserepeket,
Mint csoportban látni őszszel verebeket,
Csordák közt szállani a' seregélyeket,
A' vagy port kavarni a' forgó szeleket.

   Az Úrfi fejérűl le esett Csákója,
Öszve tört tokostúl kócsag toll forgója,
Ezüst szerszámárúl le húlt Orodzója,
Boglárok,'s lovának, mind a' négy patkója.

   A' Fazékak között fel álla lábára,
Tántorgott, mert essett fejének lágygyára,
Cseréptűl karmolás kapott orczájára,
A' melybűl nem kevés vér folyt ruhájára.

   Rajta vén Aszszonyok még sem könyörűltek,
Sőtt inkább mérgekbe szintén úgy ződűltek,
Kürűlötte hamar öszve is csődűltek,
Meg fosztani őtet mindentűl készűltek.

   Edgyik fazékának, más serpenyűjének,
Ez a' Rátójának, más a' Begréjének,
Adgya meg az árát, kérte Fedőjének,
Maga vegye hasznát ezek cserepének.

   Mint Viperák keszték, szegényt ranczigálni,
EIőre, hol hátra rútúl taszigálni,
Ígérte; hogy fogja őket contentálni,
De szavára még is egy sem akart álni.

   Egy mondá: vonnyuk le róla a' gunyáját,
Kiáltott más: húzd le mentéjét, dolmányát,
Húzd le, ne hadd rajta ingét sem gatyáját,
Ezekkel fizesse kárunknak summáját.

   Meg is íjedt ezen fiatal Gavalér,
Halavány lett, mint ha nem vólna benne vér,
Láttam Vásár Bíró im jön; ha ide ér,
Majd minden vén Aszszony mingyárt eszére tér.

   Ide érvén kívánt békességet tenni,
Mondá: itt Lármának nem kelletik lenni,
Vén Aszszonyok felé igyekezvén menni,
Még tsak akkor kezdett az Hartz erőt venni.

   Mert valamint Bombik száltak Dubitzába,
A' mikor azt vitták, úgy ezen útzába
Vén Aszszonyok álván, Ordre de Batályba,
Hánytak fazékakat ennek is nyakába.

   Vólt vele egy Drabant, kezébe vólt korbács,
Hol tsak vén Aszszonyt ért, vágta mint fát az Ács.
De erre is Rátó, Begre, Fazék forgács
Olly sűrűn ment, mint megy ágyúbúl a' kartács.

   A' Gavalér gondot viselt itt magára,
El illantott innet, el ment Quartéllyára,
Lovászsza meg fogván lovát, szállássára
Vezette, sánta lett ez három lábára.

   De város házához olly hír futamodott,
Hogy a' Vásár mellet ég, és tűz támadott.
A' Bíro meg íjedt, és oda szaladott,
Sietve hat vízi ágyúkat vonatott.

   Látván; hogy tűz nincsen, 's miben van a' dolog,
Hogy minden vén Aszony fazekat hány 's morog
A' vásár Bíro is vérzik, és tántorog,
Élet halál között a' Drabant is forog,

   Hat vízi ágyúkat, nékik szegesztette,
Ez Amazonokat vízzel lövettette,
Mint az Egereket, úgy meg fürösztette,
Így a' Bataliát el is végzettette.

   A' mellyet közűlök víz derékon ére,
Dűllöt, mint menykőtűl csapott, főld szinére
Dorkó fel dűlt, Borka esett tsak térdére
Annóknak mind őznek villámlott fejére.

   Drabantok érkezvén, azokat fogdosták
Ha kik még zajgottak, korbáttsal tsapdosták,
Friss Legények lévén, hamar el kapdosták,
A' város Házánál lyukba is dugdosták.

   Másnap a' piatznak kellő közepére
Sorba álíttattak, szégyennek kövére,
Kinek Rátot, kinek serpenyűt fejére
Tettek: 's akasztottak táblát a' mellyére.

   Vólt é ezen felűl más satisfactió,
Lett é fazékakért Bonificatió,
Nem tudom: mert meszsze lévén a' Casinó,
Haza mentem; mivel más nap vólt Sessio.



HETEDIK TZIKKELY.

Tartatott is más nap, az Ország Házába,
Nagy mixta Sessió azon Palotába,
Melly a' Magnássoké; és az valójába
Nyertes vólt, ki kapott hellyecskét szuglyába.

   Eleint egyebet itten mást nem tettek,
Magyarúl, Deákúl, czifrán beszéllettek,
Semmi fontos dolgot itt elő nem vettek,
Perorátiókkal órákat vesztettek.

   Egyike így szóllott: Én aztat tartanám,
A' más én a' dolgot így jónak találnám,
Harmadik: hogy ha így esne meg; kivánnám,
Negyedik: így lenni leg jobbnak gondolnám.

   Ötödik: Deákúl, sic ego putarem;
Hatodik: Denique ego cogitarem,
Hetedik sohajtva: Sic ego amarem,
Nyólczadik: Si foret, multum pro hoc darem.

   De nem illy rövidek vóltak e' beszédek,
'S bár hoszszan mondattak, vóltak még is szépek
Választott szavakkal meg adatott ékek,
Nyelvekben, kik monták, valának mind épek.

   Sok vólt, és halgatni már minden el únta,
Nem egy szunyadozott, szemeit bé húnta,
Négy órák folytak el, tartottak miúnta,
Nem tsuda, hogy őket érte álom szúnta.

   De egy sem mondotta, a' dolog így légyen;
Az Ország nem másként, tsak éppen így tégyen.
Látván egy nagy Magnás, a' dolog mint mégyen,
A' sok mondom monda, egyszer véget végyen.

   Fel álla, és szóllot; Tekéntetes Haza!
A' mai Gyűlésnek vége koránt sem a',
Hogy tsak perorállynak; hanem a' Diploma
Kész é? 's ha el készűlt, vegyük elő azt ma.

   Az Itélő Mester, ki ebbe munkállott,
E' szavait halván, leg ottan fel állott,
Mondotta: Istennek neve légyen áldott,
Már egyszer el készűlt, és már purizállott.

   Szólt Ország Bírája: ha kész, tsak olvassa
Palota közepén, hogy minden halhassa,
Kiki itéletét, róla hogy adhassa,
Miben szükség lészen, Ország jobbíthassa.

   Hogy olvasta, hol e', hol ama kiáltott,
Egy e' pontba, a' más másba hibát látott,
E' szólt, tegyük hozzá még ezt, hogy fel állott,
Sok monda; mind jól van, sok tsak nagy szát tátott.

   E' lárma végződött esti hat Órakor,
Korgott is mindennél az éh has, és gyomor,
Parancsolá Prases, kinek, kinek akkor
Hólnap sessióba jőjjön kiki jókor.

   Nyóltz Órakor regvel ez el is kezdődött,
Nagyobb Zajjal mint a' tegnapi végződött,
Itt sok Rész, sok személy meg is illetődött,
Kik ellen fullánkos szó, 's beszéd ejtődött.

   E' Gyűles mondhatta; ma mindég szóllotunk,
Egész nap haláztunk, de semmit sem fogtunk,
Mint Bertók csikjába, annyi hasznot kaptunk,
Az estve jelen van, időbűl ki koptunk.

   Szükség hát holnap is, megint öszsze gyűlylyünk
Már egyszer munkánkal egy Diplomát szűllünk,
A' mellyet Királyhoz leg ottan el kűldgyünk,
Dolgozzunk hát, és itt híjába ne űllyünk.

   Ezen sessíóba jött is e' világra
Egy ollyan Diploma, melly tsak Leány ágra
Vólt munkálva, azaz: soha tartó lábra.
Király ezt nem tészi, hanem veti hátra.

   Mert ha cselekedné, úgy lenne a' dolga,
A' mint annak vagyon, ki nem Úr, de szolga,
Mérges vala ennek minden ága, 's boga,
Harapós mint Cenchris kigyónak a' foga.

   Ebbe nagyon kötve vólt Király hatalma,
Kevéssel vólt szabad, sokbúl ált tilalma,
Ország Tagjaitúl fügne birodalma,
Még is hogy ő légyen, kívántak, óltalma.

   Illy fogas Diplomát a' kik készíttettek,
Titkos bóldogságot véltek, építtettek
Magoknak: 's olly arany időket igértek,
Mellyhez a' miólta élnek, még nem fértek.

   Gondolták, tsak magok, ők ollyan okossak,
Ministerek szeme hogy nem világossak,
Nem lennének azok meszszére látosak,
Az ő Titkaikban mélyen bé hatósak.

   Meg csalták magokat, mint alább meg láttyuk,
És ha vólta képpen dolgokat visgállyuk,
Okait ezeknek hamar fel talállyuk,
Személlyeiket is könnyen meg számlállyuk.

   A' mint a' Diplomát, az Itélő Mester
Olvasta; halgatta aztat minden ember,
A' múlt két nap mint zúg, habot hányó Tenger,
'S mint zörög olly malom, hol töretik kender,

   Ollyan nagy zúgás vólt, ollyan kiabálás,
Mint Synagógába, nem szűnt a' lármázás,
Minyájátúl a' sok Hallyuk! Hallyuk! mondás,
Ez is zajt okozott, zsíb vásár vólt, nem más.

   Most minden csendes vólt, edgyet sem piszszentett,
Orrat keszkenőbe dugta ki ptrüszentett,
Száját kalpagjával fedte, ha köhentett;
Hogy ne nevethessen, másra nem tekíntet.

   Mágnások füleltek, láttzattak mint hóltak,
Mint néma Mánesek, olly csendessen vóltak,
Mert sokan közűlök nagy pótzra vágyódtak,
Azért is tsak titkon Övéikkel szóltak.

   Egyike kívánt tsak e' Részhez hajlani,
Vélte, hogy így majd jó hársat fog hántani,
A' más nem kívanta a' más Részt bántani,
Gondolta; trágyazott főldbe fog szántani.

   Harmadik ítélte: ezen Rész tehetős,
Ezzel tartok, majd így dolgom is lesz erős,
Ennek folyamattya már is meg lehetős,
Ollyt érek, melyt nem ért nemzetembe sok öss.

   Nem akarok én itt nyilvábban szólláni,
Minden érti, a' mit kellene mondani,
Lehet a' Nagyokrúl sokakat hallani,
De féltő, dolgokat ki prédikállani.

   Hogy Magnások közűl egy sem ált fel, 's nem szólt,
Az éppen előttem leg kisseb tsuda vólt,
De az Egyházi Rend mért űlt úgy mint meg hólt,
És mintha feddené aztat hallottas bólt;

   A' Fejembe nem fért, mert a' Diplomába
Dolgok vólt iktatva nem legjobb formába,
És ha ki bé tekint a' vallás dolgába,
Ez is keverődött nem kis galyibába.

   Még is mindenike itten tsak halgatott,
Ki Pixist kezébe, ki tollat forgatott,
Ki a' szomszédgyával beszélt, 's mulatgatott,
Ki pedig tabákkal kit kit kinálgatott.

   De ha leg kisseb szó esett jószágokrúl,
A' Fundatiókrúl, vagy Præpostságokrúl,
Prebendákrúl, gazdag sok káptalonokrúl,
Szóval m
inden féle Egyházi javokrúl;

   Már akkor számossan mingyárt talpra áltak,
Magyar, Deák, 's Horváth nyelven peroráltak,
Törvényink citáltak, és contradicáltak,
Anathémizáltak, Excomunicáltak.

   Ó Nagy Rend! első Rend! mellyben sok Méltóság
Vagyon: 's kikben lakik nagy ész, nagy túdóság,
Kiknél nagy az érték, nagy az hatalmasság,
Néma halgatásé igaz Hazafiság?

   Itt halgatok, szóllyon olly, ki méllyen bé lát
Dolgaikba, és a' mondgya meg az okát,
Mondgya meg: nyelvekre kitűl vettetett gát,
Tudgyuk egy Apostolt sem tett Kristus némát.

   De Tovább: Mind így ment a' mai Gyűlésbe,
Diploma kész lévén, a' jött a' kérdésbe,
Hogy melly móddal mennyen Királyhoz a' Bécsbe,
De a' dolog nem jött nagy vetekedésbe.

   Mert hamar Országunk érdemes Bírája,
Personális, kitűl füg Király Táblája,
Több Hazánk oszlopi, neveket alája
Írták, és petséttyét Ország tette rája.

   Rendeltek negyven két Deputátusokat,
Püspököket, 's nehány jeles Magnásokat,
A' Státusok közűl tanúlt Præpostokat,
Több Világiakat, de mind tudósokat.

   Kalocsai Érsek vólt ezeknek feje,
Forgott nagy dolgokban, valamint eleje,
Most is az Udvarhoz járatos ketteje,
Szavának lészen ott nem kevés ereje.

   Azért a' Diplomát az Ország kezébe
Adta: reménységét vetette eszébe,
Nem is kételkedett senki készségébe,
Mert tudták Magyar vér buzog a' szívébe.

   Felette tsak arra kérték utóllyára,
Hogy éppen ne késsen, indúllyon úttyára,
Kivántak sok áldast, szívbűl minnyájára,
Hogy munkájok vállyon Hazánknak javára.

   Még azon éjtszaka sok Póstára fel űlt,
Sok maga lovain, tsak hajnalkor készűlt,
Egy szálláson előtt betsülettel fel dűlt,
De hogy kárt nem vallott, azon nagyon örűlt.

   Sessiót el mentek után nem tartottak,
Tsak a' Circulusok itt 's amott állottak,
Azokban törvényes dolgok munkálodtak,
Mivel jobbítások szükségessek vóltak.

   Azomba egynéhány nemes Vármegyének
Deputátusokhoz írott Levelének,
Mellyeket utólsó póstán ők vevének,
Foglalattyok e' vólt, azok értelmének.

   Hogy már a' Megyékbe előre bé jöttek
Fő Tisztek, Quártélyt is immáron rendeltek,
Jönnének öt vasas Német Regimentek,
A' mellyek Morvábúl, ezekbe siettek.

   Úgy is vólt, mert ezek öt nap masirosztak,
Tsak hatodik napon Rostokot tartottak,
A' Megyékbe ollyan hamar is jutottak,
Hogy észre sem vették, tsak már, hogy ott vóltak.

   Meg szűnt itt mindenütt a' Fegyver gyakorlás
Meg szűnt a' készűlet, és a' Táborozás,
Sőtt inkább vólt már itt félelem, 's szaladás,
Kit erdő, kit nádas tartott meg, kit padlás.

   Sok közűlök futott Hortobágy pusztára,
Sok a' nyírbe szaladt, sok a' Bük allyára,
Sok helységébe ment, vigyázott házára,
Félt, hogy vasas sógor ne dűllyön ágyára.

   Éppen midőn e' hír Budára érkezett,
Egy szent vasárnapon, sok nép, 's felekezet,
Dunának partyára futni igyekezet,
A' Gyermekekben tsak allyig vólt lélegzet.

   Véltem, a' Duna ég, vagy lesz ott más újság,
Mert nem gyűlne máskép partyára sokaság;
Sietett oda Úr, Pap, Polgár, Zsidóság,
Hogy lássam engem is, rá vitt a' kívánság.

   Az idő csendes vólt, szél sem is fújt akkor,
Dél előtt vala ez, mint egy tíz órakor,
Láttam, hogy Dunán le úsz Hajokbúl nagy sor,
Mészérűl úgy tűntek szembe mint egy Tábor.

   Meg sem is csalattam, képzelődésembe,
Mert fegyver villogás ötlött a' szemembe,
Dobok, sipok hangja, hatott bé fülembe,
E' mi dolog légyen, a' forgott elmémbe.

   Tizen nyóltz hajóbúl állott ezen Flotta,[11]
Sok evedző, kormány, ezeket hajtotta,
Nyögött Duna vize terhének alatta,
Mivel a' sok vitézt, tsak allyig bírhatta.

   A' mint már közeléb hozzánk érkezének,
Ki tetzék azokon, hogy már kik lennének,
Zengett torka hangja itt mindenikének,
Kralovitza Marko[12] kedves énekének.

   Vóltak is ezeken hat ezer Horvátok,
Gyalogok: de még is, mind derék Junánok[13]
Tavaly kezek által húltak sok Bosnyákok,
Most Morvábúl jöttek, laknak hol Hanákok.

   Éppen midőn ezek előnkbe jutának,
Már nem éneklettek, hanem halgatának,
De itten hallatott hangja Bandájának,
Szíveket ébresztő Török musikának.

   Pest várossa a' mint fekszik, azon részen
Úsztak le az hajók só házig egészszen,
A' hol már a' sok nép várta őket készen,
Meg akarván tudni, hogy ebbűl mi lészen.

   Ki szállottak itten a' Duna partyára,
Állíttattak három egyenes glédára,
Minden Fő Tiszt oszlott, maga osztállyára,
Ki Stabális vala, űlt maga lovára.

   Zászlójok lobogjon, szélnek eresztették,
Majorok Comandó szókat mind végzették,
A' Marsot egyenes lépéssekkel tették,
Dobok Taktussára azokat ejtették.

   Pestre masirosztak, illy szép Parádéba,
Száltak; úgy nevezet, Granatir Paléba,
Vólt is elég részek itten a' krumpléba,
A' sok Rakiába, de kevés kávéba.

   Sok gondolta, fognak tsak Rostokot tenni,
Itt Pesten sokáig nem fognának lenni.
Hajókon Zimonyig kell vizen le menni,
Hol nékiek fogják jobb hasznokat venni.

   De vólt a' Nagyoknak adva értéssére,
Hogy mért jöttek ezek Ország Gyűlléssére,
Koronánknak ők nem jöttek őrzéssére,
Sem a' Diplomának el intézéssére.

   Ki deákul tudott, olly mind észre vette
A' dolgot: fejét is sok le függesztette,
Morvába a' Prussus! most egy sem hirdette,
Sem a' Reichenpachi végzést nem nevette.

   Már mostan közűlök mindenike lássa,
Kinek meg égette száját forró kása,
Magán tett sebének, mint lesz gyógyúlássa,
Tudom majd le rojják, ha tele Rovássa.



NYÓLCZADIK TZIKKELY.

Bécsbe Császároknak lakó várossába,
Várta a' temérdek nép minden útzába
A' Deputatiót: vélte Parádába,
Szárnyakkal fog jönni, Angyali ruhába.

   Széles e' világot, akar ki vizsgállya,
Minden Nemzeteket benne bár próbállya,
Curiositásban azokat rostállya,
Bécsieknek még is mássát nem talállya.

   Mert itt szánt szándékkal valamelly útzára
Állyak ki, 's mutassak szent Istvány tornyára,
Sok ezer körűl fog, 's minden mutat árra.
Ha nevetek, nevet a' semmi csudára.

   Illy itt a' Purgerség, mindent akar látni,
Nincsen itélete, de nagy szájt tud tátni,
Aj sarmant, aj superb, mindég fog kiáltni,
Hogy több Újjat lásson, útzákon fog álni.

   Ha ott, 's kávé házba ujságokat nem hal,
Töri a' kezeit, gondollya, nagy kárt val,
Azért is Práderbe ki sétál nagy halkal,
Reggeltűl estvélig ottan iszik, és fal.

   A' krén flaisnak télbe van nála divattya,
Nyárba pochne Hendlik, leg kedvesb falattya,
Ezeket halmazva tálakon hordattya,
Meszszelyenként a' bort iszsza, mig bírhattya.

   Nincs is más Istenek, hanem tsak az hasok,
Talám egy bélűek, a' mint a' Farkasok;
Szeretik az evést, mint dögöt a' sasok,
Fél órájig szájok ha nem őröl, a' sok.

   Hogy ha háború van, 's Pirhaizlikba vannak,
Kevés betsűlete van a' Feldt Marsalnak,
Serrel le öntözött asztalon formálnak
Újjokkal Mappákat, 's ott batalizálnak.

   Tesznek mindenféle sok okos beszédet,
Nem Feldt Marschal, de ők vernek ellenséget,
A' Király sem tészen, tsak ők békességet,
Ki talál más népben illy nagy elmeséget?

   Ha az ütközetet a' Vezér el veszti,
Hogy Bécsbe ne jőjjön már azzal ijeszti,
Sok trágár beszédgyét fejére terjeszti,
Szép hírét, 's jó nevét, mint lúdat mellyeszti.

   Nem vesztik el akkor ők a' Battaliát,
A' vezér nyakába tsapják minden hibát,
Fetsegnek; így, vagy így, tette vólna dolgát,
Nem vesztett vólna el annyi sok katonát.

   Ez mindenben illyen Curiósus Nemzet,
A mellyet tsak durva, 's vak kivánság vezett;
Nem igyekszik nyerni világossab eszet,
Ma mind Galamb szelid, már holnap lesz veszett.

   Most is azt gondolták, hogy a' Diætárúl,
Jönne Árpád, Lehel, Kadika Budárúl,
Nem is gondolkodtak emberi formárúl,
Hanem érkezendő csudáknak vóltárúl.

   Sok Aszszony, sok Leány, sok számos Férfiú,
Öreg, közep szerű, számtalan Iffiú,
Ugy öszve futottak, mint öszve futt a' júh,
Hogy őket meg látták; mi vólt? nem más: Manhú!

   Csendessen a' belső várasba bé mentek,
Szállást Fogadókba imitt amott vettek,
Útazástúl mivel fáradtak is lettek,
Ugyan azért más nap minnyájan pihentek.

   Harmad nap Érseknek a' kivánságára,
Öszveséggel mentek, hol vólt szállássára,
Ketten ketten űltek, ott egy, egy sézára,
Ugy mentek udvarhoz Audientiára.

   Elől ment az Érsek, a' mint meg indúltak,
Itt is a' Purgerek tsoportra tódúltak,
A' keskeny útzákon ők úgy meg szorúltak,
Hogy egy más hátára, hármával is húltak.

   Vármegyéknek vóltak uniformissába,
Röviden szabatott katonás gúnyába,
De egy sem vólt még is felette kurtába,
Hanem tisztességes, 's illendő ruhába.

   Mivel sokan vóltak, sok vólt a' hintó is,
Nagy vólt a' bámúló népnek a' száma is,
Jöttek sok más hintók, szem köszt szekerek is,
Sokan Paripákon, vezetékekkel is.

   Azért sok útzákon tettek kerületet,
Így adták meg Bécsnek azon tiszteletet,
Hogy kivántsik népe reájok nézhetett,
Curiositássok dosztig bé telhetett.

   A' hintóba magát némellye gyengette,
Sok súgár bajúszszát kényessen pedrette,
Más tarsolyos kardgyát, hallomást csörgette,
Sok óldal dűlt karját, tsipejére tette.

   Tsak Fél szemmel nézte sok a' sokaságot,
Mint ha jelentené, hogy illy dib dábságot
Mar nem egyszer látott, mert járt sok világot,
És hogy mostan látna tsak kevés újságot.

   A' mint érkezének a' Burg[14] udvarába,
Hintókbúl ki száltak itten hamarjába,
Fel is késértettek a' Tükör szálába,[15]
Már Cancellárius ált e' palotába.

Ki ki fő hajtással őtet meg tisztelte,
Melly után az Érsek néki jelentette,
Tudná; melly ok őket ide, ' mi vezette,
Mivel Országnak is már levelét vette.

   Azért kivánnának a' Felséggel lenni,
Fejeknek, térdeknek meg hajtássát tenni,
Méltósztatna azért hozzája bé menni,
Instálván engedgye, nékik meg jelenni.

   Allyig hogy bé mene, nyilt a' dupla ajtó,
Érsekkel bé is ment a' Deputátio,
Kitűl is mondatott fontos Orátio,
Szép is, hathatós is vólt ebbe minden szó.

   E' köszöntés után szóval jelentette
A' Felségnek, Ország őket mért kűldötte;
Diplomát is a' mint keblébűl ki vette,
A' Felség el vévén; asztalára tette.

   Kegyes Fejedelem: kegyessen beszéllet,
Vidám ábrázattal viszon köszöntést tett,
Végre szóllt: dolgom van, egy kurir érkezett,
Audientziának eképpen vége lett.

   Innet edgyüt mentek a' Király Aszszonyhoz,
Ettűl is szép rendel a' Király fiakhoz,
Ezektűl ki jövén; Herczeg Aszszonyokhoz,
Szép üdvözlést tett az Érsek minyájokhoz,

   Mindenik fogadt őket kegyességgel,
Hozzájok különös le ereszkedéssel,
A' szavok elegyes vólt méz édességgel,
Nem is bír a' jó szív semmi színességgel.

   A' jó gyümőlcs fának jó gyümőlcse vagyon,
Íze minden szájnak teczik igen nagyon,
Érje bár ezt ragya, bár légyen a' fagyon,
Még sem lehet íze, hogy meg ne maradgyon.

   Király Királynéval, azon jó gyümőlcs fa,
Melly Éden kertyében valóban álhatna,
Ki az? ki árnyéka alatt nem nyughatna?
Édes gyümőlcsétűl, meg nem újúlhatna?

   A' Király kegyelmes, a' Királyné kegyes,
Nincsen itt Király fi, melly nem kelemetes,
Nyincsen Herczeg Aszszony, melly nem vólna édes,
De mért? mert a' fa ép: gyümőlcse sem férges.

   Ezek így történvén, Hintókba űlének,
A' Fő Ministerhez szép rendel menének,
A'mint hogy a' mint is oda érkezének,
Hozzája leg ottan bé eresztetének.

   Eztet is az Ersek köszönté ékessen,
Az Ország fejébe beszéllet helyessen,
Mivel Nemzetünket szereti szívessen,
Mindent ezen Hertzeg vett igen kedvessen.

   Többek között mondá; hogy tsak a' vólna kár,
Hogy a' Monarchához késsőn jöttek immár,
Francofurtba mégyen, már minden ott rá vár,
Sietteti úttyát, mig el nem múl a' nyár.

   Úgy is vólt, mert aznap éppen négy órára,
Három fertályt ütvén, fel űlt a' postára,
El indúlt Tsászári koronázássára,
Minden áldást kívánt úttyára, 's magára,

   Meg hagyta udvari leg főbb Asztalnoknak,
Hogy az itten lévő jeles Magyaroknak,
Királyi ebédgyek légyen minnyájoknak,
Bor iránt parancsolt a' fő Pohárnoknak.

   E' pompás Királyi ebédhez le űltek,
De ebéd közepén minnyájan el hűltek,
Királynak Magzati mivel ide gyűltek,
Kiket ők szemlélvén szívekben örűltek.

   Más nap Fő Minister őket vendéglette,
Ennek is ebédgye pompás vólt felette,
A' mit a' Hertzegek tettek, ez is tette,
Ki jövén hozzájok ebéd közepette.

   Mutatá hozzájok kedvét 's nyájasságát,
Az egész Hazánkhoz nagy hajlandóságát,
Monda: ő is Magyar, azért buzgóságát,
Kívánnya mutatni, szíves barátságát.

   Hertzegnek magokat 's Hazát malasztyába,
Ajálván, el mentek a' Comædiába,
űltek Lózsiknak[16] második sorába,
Bétsieknek: sau! sau! nem vólt más szájába.

   Borjú az uj kaput a' mikép csudállya,
Vagy embernek tettét Majom mint vizsgállya,
Ez is ne tsudállyon, mindent meg nem állya,
Főkép azok; kiknek vagyon verdigállya.

   Futter die szain Herren! minnyája mondotta,
Die szain galant, propper, sok ezer vallotta,
E' szókat ezernyi ezer füll hallotta,
De a' nyőstyéni Nem leg inkább szóllotta.

   Ezek Magyaroknak az ő szépségétűl,
El vóltak ragadva ruhájok fénnyétűl,
Mint Ætna ég, égtek Vénusnak tüzét
űl,
Vártak jó Uzsorát ezek erszényétűl.

   Komédia után mindenik haza ment,
Mert immár az Hóld is Égen vala jó fent,
Le feküdvén, nem egy álmábúl fel serkent,
Mert hintók zörgésse tett alvásba ellent.

   A' Cancellárius, más nap üzentette
Érseknek: 's mint illik, őtett kérettette,
Hogy azon urakkal, kik vannak mellette,
Jönne el hozzája, nagyon siettette.

   El is mentek mingyárt az ő kéréssére,
Szóltak: valamelly hír jönn hirtelenére,
Ollyas ritkán essik Embernek kedvére,
Meg láttyuk, ez sem lesz szájunknak izére.

   Nála lévén, mingyárt aztat jelentette,
Hogy első postárúl, Stafetával vette
Királynak Levelét, a' mellyben ki tette
Akarattyát: meg is maradna mellette.

   Hogy nincs jól munkálva Ország Diplomája,
A' nevét sem írja soha is alája,
Meg sem engedheti, e' légyen summája,
Pontyai Fejének, Lennének igája.

   És hogy tellyességgel mást bé sem is vészen,
Hanem melly mindenben ollyan lesz egészen,
Mind a' Carolinum, vagy hasonló lészen,
Theresiánumhoz mindennémű részen.

   Király fel tett cséllyát levelébűl látták,
Meg másolhatatlan szándékát olvasták,
Már Bécsbe héjába várunk; jól mondották,
Viszsza téréseket meg is határozták.

   Mint juh nyáj Farkastúl, ha széjt kergettetik,
Vagy Had ellenségtűl jól meg verettetik,
Mindenfelé mégyen, a' merre telhetik,
Sok üdő múlik, még öszve férkeszhetik.

   A' Deputatió is látott majd nem illy kárt,
Viszsza indúlt Bécsbűl, de egy másra nem várt,
Ki jobbra, ki balra, tartá a' Kantár szárt,
Sok mig Budára jött, hazájába is járt.

   Sok mulatni magát szaladott Posonyba,
Győröt sok vígadott, sok pedig Sopronyba,
Ki vizát halászni készűlt Komáromba,
Három is nyugodott Pap Ur Esztergomba.

   Sok szólt; most van üdőm jószágomba menni,
Feleségem egyszer meg kell tekénteni,
Mert ha Quártélyosok ott találnak lenni,
Orálissát Fő Tiszt, tőle fogja venni.

   De sok napok után még is érkezének,
Nem edgyütt, hanem tsak hullongva jövének,
Vácz, Dorog, szent André úttyain menének,
Két hét múlt, míg Budán öszve férkezének.

   Itt az egész világ, kivánta hallani,
Minő Relatiót fog Érsek mondani,
Gondolták, hogy Király szót sem mert szóllani,
Neve a' Diploma alatt fog állani.

   Jó vólna, ha vólna, edgyet értő szívünk,
Minnyájunknak szűznek kellene is lennünk,
De ha nem egy úton járó itiletünk,
A' mint hegedűlnek, úgy kell tánczba mennünk.

   Bé is jöttek immár a' sok musikások,
De mind Alla breve ezeknek vonások,
Piánót hallanak tsapán a' lármások,
A' Király a' Solo, Tuttit húznak mások.

   Nincsen soknak kedve menni illyen tánczba,
Sokak is érzették, veszik őket ránczba,
Féltek, ne üllyenek Spilberken a' sántzba,
El óltódott a' tűz, sok kényes virgántzba.

   De mi szükség is vólt, ollyan úton menni,
Mint a' Piroqvoák[17] olly zajgással lenni,
Faunus, Driadesek, hangján beszélleni,
Jól tudván: Királyunk Atyánk is fog lenni.

   Jó két példa beszéd. Hogy: írd fel a' Napot,
A' mellyen meg verni tálalod a' Papot,
És soha előre, ne is nyúzzál Bakot,
Mert már illyenekért sok ördögöt kapott.

   De Muzsám egy Bakot, te is mindég ne nyúzz,
Tudod Tök a' vízen soha tovább nem úsz,
Tsak a' mig meg telik, osztán fenékre tsúsz,
Hadgy békét már nékik, kérlek, más notát húzz.

   Énekeld az Haza hogy minden jót érjen,
Minden tagja ennek magához is térjen,
Király akarattya Országéhoz férjen,
Illő, hogy Istentűl kiki áldást kérjen.



KILENCZEDIK TZIKKELY.

Ámbár már itten vólt a' Deputatió,
Néhany napok múltak még sem vólt Sessió,
Származott ebbűl is nem kis Confusió,
Nem tudván, mért halad a' várt Relatió.

   Azomba jól történt ennek halasztássa,
Mert minden dolognak úgy van jó folyássa,
Ha elől meg essik annak vizsgálássa,
Minden Részeinek bőlcs meg fontolássa.

   A' szakács is ételt mig azt meg nem főzi,
Nem tálal asztalra, mert rosz vólna gőzi,
Mig az ellenséget vezér meg nem győzi,
Addig a' Borostyánt fejére nem tőzi.

   Tudta az Hazának azt sok jeles nagygya,
Hogy ha az Országnak eleibe adgya,
Az Érsek a' dolgot, lesz majd ezer vádgya,
Beszédgyét, lármáját könnyen el sem hadgya.

   Ok nélkűl tartani fogja fő okának,
Kivánsága szerint, hogy a' Diplomának
Úgy nem folyt a' dolga, mint tecznék szájjának,
Vége hoszsza nem lesz kiabállássának.

   Azért is nehány nap Conferentziára,
Ország Birájának gyűltek szállássára,
Dolgosztak, mind Király, úgy Ország hasznára,
Egybe kapcsolhandó, 's eshendő javára.

   Fel vették Hazának a' kötelességét,
Enek mindenekbe az ő tehetségét,
Királyhoz tartozó engedelmességét,
Törvényekben álló néminéműségét.

   Szint úgy a' Királynak fontolták hatalmát,
Miként intészheti maga Birodalmát,
Melly számmal veheti törvényes jutalmát,
És szükségben miként nyújhattya óltalmát.

   Egy jó lelkű Király többet nem is kíván,
Tsak mennyi törvénybe ki van téve nyilván,
Ha túl akkar menni az adó summáján,
Épitt erőszakon, nem a' maga jussán.

   Igaz: nagy ereje, de még is határos;
Mert máskép lehetne az hatalma káros.
Bíro: melly alatt van kereskedő város,
Ha kegyetlen abba; el pusztúl sok Áros.

   De még is a' Király lévén Ország Feje,
Haza Törvényinek ez edgyik veleje,
Világi, Egyházi, Rendnek mind ketteje,
Hogy tűle fügjenek, ebbűl ál ereje.

   Isten rendel Királyt, hogy Ország légyen ép,
Ezt annak hatalma tartya fent mindenkép,
Őtet nem tisztelni, rút dolog és nem szép,
A' Király tsak Király, koránt sem festett kép.

   De már régen tudták Hazánk Oszlopai,
Kiknek Ország terhét tartyák két vállai,
Hogy az Lakosoknak panaszra okai
Nem lesznek, sőtt jóra fordúlnak dolgai:

   Mert a' Fejedelem Attyok kiván lenni,
Hogy el hidgyék, erre hitet is fog tenni,
Ujságot, új szokást, bé nem akar venni,
Mindenek a' régi lábon fognak menni.

   Conferentziába így is végezének,
Hogy már most Sessiók folyton folyt lennének,
Azokba Diplomát olyt építtenének,
Melly eleget tenne a' Király kedvének.

   Ha ezen Diplóma egyszer el készűlne,
Új Deputatió megint Bécsbe menne,
Ha egyszer alatta Király neve lenne,
Az Ország fejébe illyen kérést tenne.

   Hogy kérné Felségét egész Ország árra,
A' melly óhajtva vár kegyelmes Urára:
Méltosztatna immár le jönni Budára,
Légyen Jobbágyinak vígasztalássára.

   Kivánnya űltetni Királyi székére,
Koronáját tenni fel kenet Fejére,
Hajollyon Országnak ezen kéréssére,
Árva Jobbágyinak légyen örömére.

   Ezen nagy dolgokat midőn így intézték,
Conferentziákba a' fejeket törték,
Staféta jött! szolgák aztat jelenteték
Ország Bírájához, azt fel is vezették.

   Cancelláriustúl ez levelet hozott,
Melly nagy kivánságot Urakba okozott,
Ujságot hallani, minden kivánkozott,
Soknak vólt homlokán ráncz, sok sohajtozott.

   Az Ország Birája lassan mint olvasta,
Hol mosolygott, hol meg a' fejét csaválta,
Észre vette minden, mivel ezt csinálta,
Hogy az ebbe írott dolgokat csudálta.

   Mihent elolvasta, mondá, ez nagy Újság,
Csudálni fogja ezt az itt való Világ,
Már itt tovább nem tart Diætát
az Ország,
Pozsonyba fog menni az egész Uraság.

   Mert Királynak ímé, e' parantsolattya,
Hogy Pozsonyba magát meg koronáztattya,
Mindent ott végzeni, légyen akarattya,
És ezen szándékát meg sem változtattya.

   Tizen ötödike November havának,
Éppen neve napja szent Patrónussának,
Napja lesz esendő koronázássának,
Meg másolhatatlan tárgy e' szándékának.

   Ország Bírájátúl, a' mint meg hallották,
Kezeket minnyájan Urak öszve csapták,
Ezen nagy változást felette csudálták,
Mi történt! Mi dolog! minnyájan mondották.

   Azért mingyárt más nap Sessió tartatott,
A' Deputátio Bécsbe mért mulatott,
Relatió errűl Érsektűl adatott,
De hogy semmi sem nyert, az is meg mondatott.

   Ennek dolgát Ország már fel sem is vette,
Mivel, a' jött Levél azt el felejtette,
De Érseknek még is köszönetét tette,
Hogy Haza szándékát bőltsen el végzette.

   Erre az Országnak Bírája fel állott,
Mint szokássa, hangos szavakkal kiáltott,
Tekéntetes Haza! vettem nagy újságot,
Mellyet itt még senki sem hallott, sem látott.

   Cancelláriusnak vettem a' Levelét,
De hogy ennek értse minden a' velejét,
Ítélő Mester Úr vegye szokott helyét,
Olvassa fenn szóval leg kisseb tzikkelyét.

   Palotának állott kellő közepére,
Olvasván esset is minden értéssére,
Hogy Kiraly le nem jön Ország Gyűlléssére,
Koronázássának végben vitelére.

   Hanem mind ezeket Pozsonyba rendelte,
Hogy ki ki tudhassa, abba jelentette,
Fontossak okai, azért eztet tette,
Mint kő száll meg is áll ezeknek mellette.

   Ezt halván, vala itt igen nagy zendűlés,
Zsidó mise vólt e', és nem Ország Gyűlés,
Ki így szólt, ki amúgy: nem vólt edgyesűlés,
Kevés vólt, kiben vólt békességes tűrés.

   Szóllottak: Pozsonyba mi éppen ném menünk,
Mert ki téríti meg a' mi nagy kőltségünk;
Nem Pozsony; hanem ez koronázó helyünk,
Országnak közepe Buda, itt van Népünk.

   Hogy ezen Zajgásnak egyszer vége légyen,
Kinek kinek dolga itten hasznot tégyen,
A' melybűl az Haza, bóldogúlást végyen,
Szólt Ország Bírája fen szóval imigyen;

   Hallottuk: a' Király, hogy mit kiván tőlünk,
Ha tsak kiabálunk, így hasznot nem szűlünk,
Egész Európa majd mit tart felőlünk,
Ide nem lármáért, de haszonért gyűlünk.

   Igaz; hogy e' város közepe Országnak,
Itt öszve van gyűlve színe az Hazának,
Tapsol itten léttén a' szent koronának,
Óhajtná le jöttét maga Királlyának.

   De ki az! ki ebbe, néki gátlást tehett?
Parancsolattyán túl az Ország sem mehett,
Hogy ezt meg másollya: már kérni sem lehet,
Nincs mit tenni mást; tsak hajtsunk térdet, 's fejet.

   Úgy van, hogy valaha, Rákos mezejére,
Jött egész Nemesség Ország Gyűlléssére,
Koronát ott tette Királlya Fejére,
És ott esküdött is Hazánk törvénnyére.

   De hányszor nem ment e' végbe Pozsonyba is,
Hányszor nem végződött ez Fejér Várot is,
Úgy é? koronáztak Királyt Sopronba is,
Sőtt még az Hazába, több más helyeken is.

   Magnássok Pozsonyba, hogy sokat kőltenek,
Úgy teczik Budán is kincset nem gyűjtenek,
Kiknek Diurnumok vagyon, úgy tehetnek
Ott is; mint itt tesznek: 's szint annyit ehetnek.

   Talám hasznunkra lesz, Király kivánsága,
Tudgyuk, hogy Hazánknak légyen boldogsága,
Azon van, az az ő egész buzgósága,
Ki teczik tettéből, már sok valósága.

   Figyelmezvén ki ki fontos beszédgyére,
Más szándék férkezett minnyájok szívére,
Fel áltak minnyájan, 's így szóltak végtére,
Mindent tészünk kedves Királyunk kedvére.

   Ezekre tovább is, így folytatta szavát,
Ha így van a' dolog; tehát új Diplomát
Építtsünk, és tegyünk mi hasonló munkát
A' Carolinumhoz: 's éppen nem más formát.

   Külömbözőt Király bé sem is fog venni,
Második Táblának kell e' munkát tenni,
Azon kell hát ennek kézzel lábbal lenni,
Hogy hamar kész légyen, 's nem rák lábon menni.

   De itten is esset egy kevés koczódás,
És nem másbúl áradt ezen Czivakodás,
Első Tábla mondván, a' Sessio tartás
Hogy ne lenne mixta, ellenzé ezt a' más.

   De mivel az idő igen rövid vala,
Holnap, holnap után, mint szél vész szalada,
Egy nap a' más után mindenkor halada,
És így igen kevés idő fent marada.

   Végtére minnyájan azon meg edgyeztek,
Hogy mixta Sessiók legyenek, végzettek,
A' kik a' Diplomát munkállyák, rendeltek,
Dolgoztak is ezek, 's éppen nem hevertek.

   E' reménység felett hamar el is készűlt,
Edgy szép iffiú Gróff ezzel póstára űlt,
Francofurtumba mint Pegasus úgy repűlt,
Ezt nem tette vólna öreg Úr, 's meg őszűlt.

   Ez el ment; és nékem most időm szollani
Vagyon, 's mi szívemen van, azt ki mondani,
Nem lehet mellyembe aztat szorítani,
Félek: meg találna a' Súllya fojtani.

   Tudgyuk: Bécsbe lévén azon nagy követség,
Hogy azzal sok Gróff vólt, Báró, sok Nemesség
Dítsirte is őket egész Bécsi kösség,
Mivel fénylet rajtok sok magyar ékesség.

   Sokan azok közűl jövén Dietára,
Szert tettek, az igaz, 's szép magyar ruhára,
Bár ért is beretva gyakran orczájára
Soknak: de gondgya vólt, még is bajúszszára,

   Mert látta, hogy Budán azt ki ki neveli,
Azt kinek nem is vólt, már az is pederi,
Mivel a' Nemzetnek evvel kedvét leli,
Mert ez tulajdona, 's nem másért viseli.

   Azért hát Bécsbe is mind bajúszszal indúlt,
Látván őket, vérem egészszen fel posdúlt,
Őrömtűl a' szívem rebdeset 's vólt vídúlt;
De hogy viszsza jöttek, majd hogy el nem ájúlt.

   Mert a' mint tekinték sokaknak szájára,
Néztem orra alatt bajúsz kopaszára,
Forrt a' méreg bennem, 's mondám utóllyára,
Valamit kellene vetni tarlójára.

   Ki így cselekeszik, mondhatom, hogy ész e!
Mindenkor változni, szívébe is kész e!
Különös szépséget, ölt magára 's tész e!
Ollyat mind Tehénnek, az hatrúlsó része.

   Nem Hazafi, korcs a' ki így cselekedett,
Idegen Vérrel a' vére keveredett,
Annya paplannyátúl más is melegedett,
Panádlin[18] nem magyar étken nevekedett.

Más az; bajúsz nélkűl a' ki járt szűntelen,
Tovább is úgy járhat, 's maradhat esztelen,
De melly már viselte, 's változik hirtelen,
A' tanács adássa illyennek képtelen.

   Vagy tart, hogy bajúszszal majd őt nem szereti
A' szép Nem: és ha azt csókjával érteti,
Meg szúrja, a' mellyért őtet ez meg veti,
Még pirongatással végtére illeti.

   De már ez helyes ok, 's illy az igaz Magyar,
Keresztény is, mivel szeretni is akar,
Magasztallyad nevét Bordélyba lakó kar,
Mert látod kedvedért mit nem tesz ezen Tar.

   Főldim! vagy van, vagy nincs hitves Feleséged?
Ha van! bajúszodért, hidd el, nem ellenséged,
Sőtt ha Magyar; azzal jobban szeret téged,
Tekincs az Hazába, lesz sok példád néked.

   Ha mátkás vagy, 's magyar Leányt kivánsz venni,
Tsak bizonyos légyen, hogy Férje fogsz lenni,
Nem fogja engedni, bajúszod le tenni,
Ollyannal nem kiván még tánczba is menni.

   De mért? azért mivel ő Attyafisága,
Attya, Báttya, Ötse, minden rokonysága,
Bajúszt visel, körűl lévő szomszédsága,
A' szemnek pediglen ez tulajdonsága;

   Hogy ha az emberen mindenkor edgyett lát,
Aztat meg nem látván, véli, lát már hibát,
Bajúsz le tétele ejt orczán olly csudát,
Melly a' szemnek mutat fertelmest 's rút butát.

   Ha pedig Vad Nimfa, a' kit Te szeretel,
Érte bajúszodat le teszed, vétkezel;
Ne hidd kopasz szádért, hogy szívébe leszel,
Hanem aranyiddal ennél mindent teszel.

   A' Vérbe Természet ólt hazafiságot,
Haza szeretetet, 's több tulajdonságot,
És tsak olly Magyar szív érhet korcsosságot,
Mellynek Attya ágya kapott sógorságot.

   Minden Nemzet kivált szereti Nemzetét,
Idegennek fel sem veszi őltözetét,
Nem erőltetheti arra természetét,
Örvend, hogy az Isten el nem vette eszét.

   Az egész világon híres mi Nemzetünk,
Minden szemnek tetszik a' mi őltözetünk,
Hajunkkal, bajúszszal való viseletünk,
Szép színbe is vagyunk, mert igen jó Egünk.

   De mégis, fájdalom! melly nagy sokasága
Az abajdoczoknak, kiknek bolondsága
Nem szűnik: 's előttök Hazának Fisága
Meg hólt, de módiknak él nálok Ujsága.

   Gondollya sok Bécsbe, ha bajúszszal menne,
Tsak kétség esésre azzal ottan lenne,
Hazánk köntössébe ha ott meg jelenne,
Ezzel a' Dámáknál figurát nem tenne.

   De tsak korcs Magyarnak van illy ítélete,
A' kinek Honcz Jirgtűl vagyon eredete,
Ennek az Hazához olly nagy szeretete,
Mint a' kalmároknál rosz pénznek kelete.

   Szemmel láttam én sok külső Aszszonyokat,
Kik szívbűl szerették a' Magyar Urakat,
Örömest pedrették súgár bajúszszokat,
Csudálták, jól fel vont Magyar Nadrágjokat.

   Méltán is, mert itten, Gavalér formáját,
Ki látták testének, minden porczikáját,
Csudálták hát a' sok sujtásnak czifráját,
Szabónak erre tett tsínos szép munkáját.

   Olly Magyar, ki vassal haját bodoríttya,
Kalpagot fel nem tesz, hóny alá fordíttya,
Bár Magyar Nadrággal a' testét boríttya,
De ahoz gombokkal nem szíjjal szoríttya;

   Illy is mint fent írtak, éppen olly szép Alak,
Nemzetünk szemettye leg utolsó salak,
Bár ne kerítenék Hazánkba ezt falak,
Ennék meg a' férgek, vagy a' fene vadak.

   Ó Nap! Sugáridat illyenek testére
Ne terjeszd, ne ereszd sekélyes szívére,
Nem lehetz ezeknek már segitségére,
Vakok: nem nézhetnek súgarid fénnyére,

   E' vólt, mellyet szívem únszollott mondani,
A' Magyar Hazának elibe nyujtani,
Ó! vajha lehetne őket gyógyítani,
Bódúlt fejeiket helyre állítani.

   A' Dunának hídgyán dél után állottam,
Hazánk dolgairúl egy Úrral szóllottam,
A' Gróff meg jött vólna, tőle mint hallottam,
Szint akkor véle ott öszve találkosztam.

   Azért mingyárt más nap tartattatott űlés,
De már arrúl éppen nem tétetett kérdés,
Hogy Pozsonyba lesz e' ezentúl a' Gyűlés,
Mert váltoszhatalan e' Királyi végzés.

   Országnak ékessen a' Gróff elő adta,
Francofurti úttyát miképpen folytatta,
Őtet melly szívessen a' Király fogadta,
Neve is Diplomán légyen, meg mutatta.

   Meg igérte, úgy mond: hogy a' szabadságot,
Szokásokat, Törvényt, mint fő bóldogságot,
Mind meg erősíti, nem hoz bé újságot,
Kiáltot is erre, ki ki sok vivátot.

   Az Ország Bírája fel ált, eztet szólván,
Tekéntetes Haza! már mi itten Budán
Többé nem járhattunk Ország dolga után,
Tanácslom, indúllyunk Pozsonyba szaporán.

   Szent Koronánknak is fel kelletik menni,
A' két Méltóságnak mellette kell lenni,
Kik annak őrzői; szűkség is fel venni,
Hogy fegyveres Népet melléje kell tenni.

   Hogy ha az Országnak teczik, tám jó lészen,
Ha Nándor Ispányi Bandérium készen
Tarttya magát; bár nem mégyen el egészen;
Tizen hat, tizen nyóltz itt eleget tészen.

   Jó lesz! jó lesz! egész Ország fel kiáltott,
Minden útnak készűlt, és sok ahoz látott,
Hogy pénzt kereshessen, sok zálogot váltott,
Mellyet itt, és Pesten 's ó Budán be mártott.

   Hanem a' két város az Urakat szánta,
Mert jó szürettyek vólt, hogy vége lett bánta,
Kalmár az ausztziglit egész öllel hánta
Urak asztalára; sok itt kardott ránta;

   Mivel olly goromba, 's nem tud betsűletet,
Nem ád Nagy Uraknak illő tiszteletet,
Tám vak, hogy nem láttya, a' nagy készűletet,
Pozsonyba kell menni, nem tesz ítéletet.

   Hogy az Ország ottan most nőttön nő,
Nem az Ausztziglikon, de fejek ebbe fő,
Illy bagatellákra nincsen itten idő,
Tudgya; hogy Fársángra majd ki ki meg le jő.

   Nem jött egy nagy Úr is azért Diætára,
Hogy kalmár, Rácz, Zsidó futkosson házára,
Török, Tatár talám nem jött még nyakára,
Várhat mindenike a' maga sorára.

   Már most Pesten, Budán, minden izgott, mozgott,
Hintók,Társzekerek körűl frissen forgott,
Adott a' Pozsonyi út ezeknek dolgot,
A' melly rest szolga vólt, mindenike morgott.

   Minden kocsis kente szekere tengelyét,
Laib Huszár kötöszte nyergéhez kengyelét,
A' szakács el rakta castróllyát, vendelyét,
Konyha Lány meg lugzá útra két pendelyét.

   Bagazsiát rakták a' Tár szekerekre,
Bíszták az Udvari meg hitt Legényekre,
Rá is parancsoltak keménnyen fejekre,
Vígyázzanak, 's gondgyok légyen mindenekre.

   Engemet egy nagy Gróff az utzán meg látott,
Jóseph gazda hallya! reám így kiáltott,
Ez olly Ur, kit Isten szép értékkel áldott,
És ki életében gyermeknek sem ártott.

   Szóllot: Főldi! hát ked hogy mégyen Pozsonyba?
Tudom, nincsen lova; ez semmi azomba,
Kösse ked holmiját öszve tsak egy lomba,
E' Bagazsiámmal lehet egy halomba.

   Maga meg fel űlhet azon szekeremre,
Mellyben magam leszek, 's vígyázhatt holmimre,
Ne is légyen gondgya iszomra eszemre,
Mert ebbe ked dolgát bízom emberemre.

   Szállásomon kérem, légyen jó hajnalkor,
Meg fogok indúlni már három Órakor,
Majd hívesbe megyünk, ha indúlunk jókor,
Harmat miat nem is lészen nagy por akkor.

   Régi jó Uramnak ezen nagy malasztyát
Meg köszöntem, 's mondtam, hogy parancsolattyát
Bé tölteni fogom, szentűl akarattyát,
Késleltetni nem is fogom indúlattyát.

   E' Gróff kegyessége vala szám izére,
Mivel hogy juttatott ezen szerencsére,
Tudom, más fel nem vett vólna szekerére,
Haza mentem vólna Isten mezejére.

   Meg is jelentem a' parancsolt Órára,
A' Gróff mingyárt fel űlt, maga Hintójára,
Fel kaptam itt én is hátrulsó bakjára,
És végig feküdtem a' Párna zsákjára.

   A' mint meg indúltunk, véltem, elsők vagyunk,
Többi szekereket hogy mi hátra hagyunk,
És a' Hintók között a' mi kerék agyunk
Meg nem akad, mellyért mi hátra maradgyunk.

   Azomba útzákon nagy vólt a' tolódás,
Mivel mindenektűl esset az indúlás,
Esvén kerekekkel sok öszve akadás.
Esset is sok törés, 's hámokba szakadás.

   A' Postiliónak Hi! Hot! kiáltottak,
Nem mentek, hanem mint madár úgy szállottak,
Hat lovas kocsisok, bakon fel állottak,
Utat nem adókra ostorral csapkodtak.

   A' Gróffnak hat erős, szép mogyoró Peje,
Rázván bokrétáját mindeniknek feje,
A' sok abraktúl is lévén jó ereje,
Úgy mentek, hogy lettünk minnyájok eleje.

   Mivel a' szekerek sebessen menének,
Nagy száraszság lévén, olly nagy port ütének,
Hogy súgárit látni, a' szép nap fénnyének
Nem vólt mód; tartá ezt sok ég fellegének.

   Izraëlnek majd illy vala útazássa,
A' setét pusztákon lévén vándorlássa,
De tüzes oszlopnak világosítassa,
Tette; hogy czéllyokhoz lehetett jutássa.

   Az égbűl a' Manna eledelekre húlt,
De itt a' nagy portúl, az ember majd meg fúlt,
Tüzes oszlop helyet tsak egy gyertya sem gyúlt,
Bakrúl sok le húlván, a' főldön végig nyúlt.

   Izraëlnek Fűrjek vóltak Táborába,
Sok mondá; tsak érjünk Pozsony várossába,
Részünk lészen minden étkeknek javába,
Bísztattam: nem Galamb, Túzok szál szájába.

   A' Napnak forgássa jutván már délére,
A' ki Fogadóba, legelső bé ére,
A' vala szerencsés, mert szobát is kére,
De ennek 's ételnek nem ólcsó vólt bére.

   Mivel hogy sebessen a' Gróffunk hajtatott,
Minden Fogadóba hamar bé juthatott,
Hamarébb is, mind a' többi indúlhatott,
Jókor ejtszakára megint meg szálhatott.

   A' melly Fogadóba száltunk éjtszakára,
Már ott rá akadtunk a' Bagazsiára,
Minden rendin mene parancsolattyára,
Mert kegyes Úr; hajlik cseléd a' szavára.

   Én szemmel tartottam a' Tár szekereket,
Hogy meg ne lophassa valaki ezeket,
Vagy is ki ne húzza a' tengely szegeket,
Leg inkább vizsgáltam a' Láda pléheket.

   Egy jó himlős görtsös vala a' Fegyverem,
Gondoltam, meg kenem, 's ugyan jól meg verem
A' Tolvajt: bár légyen esmérős emberem,
Tudtam, hogy a' Grófftúl ditséretem nyerem.

   Hogy így gondolkodtam, egy rongyos Németet
Láttam Dorogon: hogy ez a' szekereket
Nézi, és késével vág már köteleket;
Szóltam; most fel adom a' végső kenetet.

   Erre görcsösömmel válla köszt meg intém,
Hogy én is itt vagyok, néki meg jelentém;
Orrára is bukkot, a' mint meg legygyentém,
Kelly fel kedves sógrom, már magát is mentém.

   A' Gróff mind ezeket látta, és nevetett,
De hogy jól vigyázok nyertem ditséretet,
A' sok Aubé után, láttuk a' Németet,
Hogy nyakába vette a' füzes bereket.

   Az után mindenüt szerentséssen mentünk,
Gróff gratiájábúl jól ittunk, 's jol ettünk;
A' hol meg szállotunk kedvünkre pihentünk,
Negyed nap estvére Pozsonyba termettünk.



TIZEDIK TZIKKELY.

A Gróff Francofurtba a' meddig mulatott,
Azon idő alatt űlés nem tartatott,
A' Gavaléroktól Buda únattatott,
Mulatság kevés vólt, dolgok sem adatott.

   Fortunánál[19] a' mint ők Piliárdoztak,
Végezvén le űltek 's azon panaszkodtak,
Hogy hoszszú üdejek igen únatkoztak,
Tehát mit tegyenek, arrúl tanácskoztak.

   Egy mondá: minden nap mennyünk paripázni,
A' más szólt: Tokokat jobb lészen halászni,
Harmadik: leg szebb lesz, Tavakon kacsázni,
Egy Gróff szólt: minnyájan mennyünk mi vadászni.

   Brávo: kiáltottak, rá áltak szavára,
De mikor? kérdeszték, 's kinek határára,
A' hol akadhatnánk vadaknak számára,
Szóll a' Gróff: tsak mennyünk a' Vértes allyára.[20]

   Indúllyunk szombaton, vasárnap ott leszünk,
De itt az a' kérdés, hogy ottan mit eszünk,
Mert ott enni valót még pénzen sem veszünk,
Ha tsak jó előre rendelést nem teszünk.

   De ezen kérdésnek itt hamar vége lett,
Szólt kiki, hogy minden egy konyha szekeret
Vigyen el magával, erre mindent tehet,
Ezen gondolatnál jobb egy sem is lehet.

   Gavalérok száma állot tizenhatbúl,
Gróffok, Bárók, és Fő nemes Iffiakbúl,
Deli szép termetű, ékes virgantzakbúl,
Kik a' medvével-is bírhatnak ollyakbúl.

   Ezek Lisztet, Borsót, Lencsét, szalonnákat,
Vajat, Tojássokat, sót, füstölt sunkákat,
Lúdakat, Tsibéket, Réczéket, Pulykákat,
Kávéval, Tzukkorral meg tőltött ládákat

   Rakatták a' magok konyha kocsijára,
De főkép kiáltott kiki szolgájára,
Hogy nagy gondgya légyen boros hordójára,
Tokai borral tőlt számos Butellára.

   Vólt itt Silvórium, vólt itten Rozólis,
Volt Czitrony, és mindenféle Fűszerszám is,
Rizskása, Olasz sajt, sváb apró Dara is,
Mondhatnám, hogy tám vólt itten madár Téj is.

   Port, srétet golyobist, mázsa számra vették,
Sok vólt, a' tűztűl is, mivel ezt féltették,
Külön Tár szekérre vigyázással tették,
Stuttzokat, Flintákat a' Lovászok vitték.

   Minden Gavalérnak vólt kétt Paripája,
Jáger, két Lovaszsza, és egy Laib Huszárja,
Elsőre vólt bízva a' bagazsiája,
Készen vólt négy szakács, négy Gróffnak szolgája.

   Szólla egy Gavalér: Urak! igaz 's való,
Hogy jól fel készűltünk az nem tagadható,
De a' vadászatra Agár kell, és Kopó,
Szükség pedig, hogy a' mindenik légyen jó.

   Kiknek vannak tehát, jó 's híres kopói?
Kik öznek szarvasnak egyaránt hajtói
Legyenek: Medvéknek, Vadkan álíttói,
Agarak, Nyúlaknak, 's Rókák el kapói.

   Egy mondá: én nékem hat olly kopóm vagyon,
Hogy ha el nem lövik nyúlat, hajtya agyon,
Az Özet, vagy Szarvast, mind szárazon, fagyon,
Egy aránt lógattyák, valamint lágy Havon.

   Más szólt: a' Tiszán túl lévén Quartélyomba,
Vadásztam sok tilos erdőt allattomba,
Gombasson[21] Avasba[22] itt nem tilalomba,
Özet, Nyúlat, Rókát, lőttem egy halomba.

   Mármarosba innét által tétettettem,
Nincs száma, a' mennyi vadat itt ejtettem;
Szarvast, kant, vad kecskét sokat le fektettem,
Medvéknek bőrivel ágyam teríttettem.

   Nem egyszer hágtam fel a' Pap asztagjára,[23]
Hát hányszor nem mentem Jódi Magurára,[24]
Onnat le siettem a' Czibles allyára,[25]
Hogy ott akadhassak vad kecskék nyájára.

   A' Kornétet, Petroszt, egyaránt meg jártam,[26]
Állássomba itten a' Medvékre vártam,
Ruszka Polyánának, Grebennyén is áltam,[27]
Itten egy vad Pávát egy fenyűn meg láttam.[28]

   Vigyázó madár ez, vigyáz életére,
Leg kisseb mozgást is fel vészen szemére,
A' mint hozzá lőttem, még is szerencsére
Le zuhant e' magos fenyű fa tövére.

   Olly kopóim vóltak ezen Vármegyébe,
Hogy a' Medvéknek is állottak szemébe,
Vóltak bár melly vadnak ezek kergettébe,
Puskásnak hajtották aztat elejébe.

   Ezek fajtájábúl vagyon még nálam hat,
Ha teczik, Petzérem ezekkel ballaghat,
Tudom eleikbe hogy egy kutya sem hat,
Az egész Hazánkba nincs illy kopó fajzat.

   Szólt más: három kuplit Lengyel Országábúl
Kaptam én; Radzivil, Hertzeg udvarábúl,
Szálkások; kerűltek mind Kurlandiábúl,
Ott való Hertzegnek ebei fajábúl.

   Tudom; hogy ezek is magokért ki tesznek,
Mert akár melly vadat fel üttnek, 's fel vesznek,
Hajttyák, mig lövéstűl ezek el nem vesznek,
Sokat el is fogván, maguk is meg esznek.

   Mondották: tizen nyoltz kopó elég lészen,
Ennyi, mint ötven rosz, sokkal többet tészen,
Kutyáknak Bárány láb, zab liszt, van már készen,
Így minden készűlet meg van már egészszen.

   Dehogy van! egy Úr szólt, ez még mind nem elég
Mert a' Vértes mellet van mingyárt nagy térség
Sok mocsáros helyek, nádas Rekettyeség,
Csátés, és zsombékos, el terjedő Rétség.

   Rókák, és Farkasok ezeket szeretik,
Ha egyszer magokat ezekbe vehetik,
Ritkán essik, őket, hogy ki kergethetik,
Hogy bé ne fussanak, rendelés tétik.

   Mi nékünk is tehát rendelést kell tenni,
Vélünk három poráz Agárnak kell lenni,
Ezekkel az erdő szélekre kell menni,
És kies dombokon állássokat venni.

   Hogy ha Rókát, Farkast kopók az erdőbe
Találnak hajtani, ki kapna mezőbe,
Ezt mingyárt Agarak vehessék űzőbe,
Ne engedgyék bújni, a' Nádas sűrőbe.

   Szólt egy: udvaromba vagyon három Agár,
Minap kűldé őket Moldvábúl egy Bojár,
A' neve ezeknek Fáta, Ficsor, Hajdár,
Csuda: mind hármának hátrúlsó lába szár.

   Fülök mind Vislának, nagyok le tsüggenek,
Farkok hoszszú görbék mint kard le függenek,
Ezek hoszszú szőrrel végig bé nőttenek,
Többi szőrök aprók, mint bársony fénylenek.

   Egy szürke, más fejér, harmadik fekete,
Haragos, és tüzes ezek tekéntete,
Múlt nyáron negyven hat Rókáknak élete
Fogyott el általok, ment egy sem lehete.

   Más mondá: nem régen, én is hármat vettem,
Meg vallom, nehezen szert reájok tettem,
Négy általag aszszú borokkal fizettem
Árokat: örűltem, hogy így meg-ejhettem.

   Ukrainábúl őket hozta ki egy Schlachta[29]
Egy Tatár Mursátúl, mondá, hogy ő kapta,[30]
Ditsérte, de pénzért adni nem akarta,
Borokat vett tőlem, 's borért ide adta.

   Esküdött, hogy vélek már sok Farkasokat
Fogatott; nyúlakra tartana másokat,
Agarakat én még illyen fogasokat
Nem láttam; majd tesznek ezek kapásokat.

   Mind a' három szálkás, egynek neve Hancsár,
Ordas ez: a' másik fekete mint bogár,
E' Drák: nyöstyén Firka, olly könyű mint madár
Visel mind a' hárma örvöt, mellyen van zár.

   Szólla ezek után még itt egy Gavalér,
Már Agaratokra több ditséret nem fér,
Három Agarammal, mind a' hat fel nem ér,
Tudom fajtajokbúl majd minnyájatok kér.

   Edgyik Tigris szőrű, e' nevet is visel,
Másnak Soló neve, ennek meg is felel,
Mert ez hét, nyólcz nyúlat, ver maga hamar el,
Fejér; két pofája festet piros jegygyel;

   A' harmadik Dafne, sas köröm van lábán,
Nyöstény ez, olly tarka, mint a' habos márvány,
Karmolássok vannak a' két lapoczkáján,
Héjuszt fogott minap Vissegrád vár táján.

   Generális Báttyám Oláh Országábúl
Hoszta; származássa van Natoliábúl,
Onnat való Basát, űzvén Kladovábúl,
Lovászsza húszta ki ennek Quartéllyábúl.

   Ezek hogy így folytak, egy Úr meg sajdított,
Háttal álván hozzá, magához fordított,
Jöjjön ked vadászni, Főldi! így szóllított,
Hivássa Urak köszt, nagy katzajt indított.

   Katzajokra mondám: az Urak nevetnek,
De hidgyék, nincs száma, nyúlaknak, özeknek,
Mennyinek lett vége Puskámtúl élteknek,
Szarvasok, Vad kanok, Medvek el ejteknek.

   Sok Farkasnak bőrit húztam én rámára,
Meg lövött Rókákat ki venné pennára,
Számoknak mondhatom nincsen is határa,
Szekerekkel hordtam Rosnyóra vásárra.

   Sokat vadásztam én Mátrának hegyeit,
Diós Győri Biknek setét mély vőlgyeit,
Bakony erdejének sok sürő Tölgyeit,
Fatranak, Tatranak, kősziklás Fenyveit.

   Szólla egy Gróff: meg is üté jobb vállamat,
Mondá: hogy el hiszi én minden szavamat,
Űllyek kotsijára, bízzam rá magamat,
Véle ne sajnállyam meg tenni útamat.

   Jó Puskát, golyobist, port, srétet adattatt,
Tüznél, vagy Sátorba magával hálattatt,
A' Hajtásokban is melléje állattatt,
Étellel, itallal, mindenütt tartattatt.

   Meg hajtva mondottam: hogy akarattyára
Rá hajlok, el menek parancsolattyára,
De a' kiknek vóltam elébb katzajjára,
Kivántam, hogy Medve jönne minnyájára.

   Korán minden Petzér meg fuvá a' kürtött,
Kopóra, Agárra kiáltott, süvöltött,
Ezek Orditássa Urakat fel költött,
Mingyárt mindenike vadász ruhát öltött.

   A' kopók párossan hányattak szvorkára[31]
Három agárt fűzött Huszár pórázzára,
Vigyázott, hogy lova ezeknek lábára
Ne hágjon: akasztott korbátsot vállára.

   Elől a' Peczérek mentek a' kopókkal,
Követték Agarak a' Laib Huszárokkal,
Utánnok a' kocsik többi Jágerokkal,
Én is Gróff szekerén el mentem azokkal.

   Még a' Gavalérok tsak akkor készűltek,
Fölöstökömözni kávéhoz le űltek,
Három fertály ötre vólt, hogy öszve gyűltek,
Pontba ötöt ütvén, paripákra űltek.

   Víg kedvel, 's jádzodva ezek meg indúltak,
Még Mókust sem láttak, már is vadak húltak,
Vadász késseikhez itt is hozzá nyúltak,
Ezekkel Medvéket, vad Kanokat szúrtak.

   Szombaton indúlván, vasárnap Déllére
Érkesztünk a' Vértes erdő közepére,
A' Gavaléroknak vártunk seregére,
Ez is szerencséssen hamar ide ére.

   Van itten egy kerék, Parlag forma szép Tér,
Mondák; ezen helyen mi mindenünk meg fér,
Sátorok, Paripák, ebek, konyha szekér,
Erdővel kerített, bennünket szél sem ér.

   Minden szekerekbűl egy sort formáltattak,
Ezeknek bal szárnyán, kötelek vonattak,
Melléjek Paripák rendel állíttattak,
Mivel kötve vóltak, el sem szaladhattak.

   Konyha kocsik után vólt a' második sor,
Ezen vonatott ki négy szép és nagy sátor,
Jobbrúl gödröt ástak, ebbe vólt mind a' bor,
Mind úgy tűnt e' szembe, mint egy hadi Tábor.

   Hátrúl szakácsoknak, hantbúl építtettek,
Tűz padot, a' mellyet körűl keríttettek
Fiatal tőlgyekkel, már nem is félhettek
Széltűl hozó portúl, itt bátran főzhettek.

   Az erdőnek szélin, Petzérek Gunyhókat
Csinálván; el zárták, Agarat, 's kopókat,
Adhassák is nékik az enni valókat,
Nyárfábúl véstek ki jó széles valókat.

   Sátorokhoz közel vólt egy kőszikla Hegy,
Meredek, mellyre is senki rá fel nem megy,
Tövén; mint egy ajtó, láttzatott ollyan jegy,
Szólt a' Gróff, mi lesz a'; Főldi nézd meg, eredgy.

   Parancsolattyára leg ottan siettem,
Oda érvén, mingyárt meg is sejdíttettem,
Hogy ez ajtó légyen, a' Grófnak intettem,
Mig el jött; meg nyitám, egybe bent is lettem.

   Sziklábúl ki vágva vólt itt egy szobácska,
Kőbűl munkált asztal, ollyan nyoszolyátska,
Szegletben egy belől fülő kis kályhácska,
A' hol a' füst ki ment, óldalt vólt nyiláska.

   A' falon ki vágva láttunk Feszűletet,
Remete Pál képét, és halál fejeket,
Ezekrűl a' Gróffal tettünk ítéletet,
Hogy a' ki itt lakott, Remete lehetett.

   Egy kis ablak is vólt a' jobb fala mellett,
Ki bé ment, mindennek meg hajlani kellet,
Magos ajtót vágni, itten ki sem tellet,
Hallottuk; múlt télen itt egy Farkas ellet.

   A' sok Gavalérok, mind ide jövének,
Minden szöget lyukat öszve nézegének,
Itt hálni kivántak, hogy ha el férnének,
De lehetetlen vólt; ebbe edgyezének:

   Hogy e' szobátskába a' port bé tehetik,
Sem tűztűl, sem víztűl, azt itt nem félthetik,
Le tétele ennek jobban sem eshetik,
E' helynek más hasznát ők úgy sem vehetik.

   A' poros tonnákat mingyárt bé is vitték,
A' Jágerek sorba szépen helyheztették,
Ablakját bé dugták, ajtaját bé tették,
Rekeszére egy Gróf lakattyát vetették.

   Vetvén szemeimet a' főldnek színére,
Találtam én itten egy szűk ösvénykére,
Menvén rajta, éppen nem vitt e' meszszére,
Hanem egy gyönyörű kút forrás fejére.

   Ezt is a' Remete, mondtam, építette,
Faragott kövekkel körűl kerítette,
Szép Terepék Hársfa árnyékzott felette,
Ide nem más, tsak ő e' szép fát űltette.

   Aretúza talám, itten vízzé nem vált,
Sem Narcissus itten nem szenvedett halált,
Najadesek közűl itt egy sem is munkált,
Nem más, tsak ő, ezen kút forrásra talált.

   Sziklák hasadékja közűl vólt forrássa,
Gyöngy forma cseppeket hányt fel buzogássa,
Kövitseken csörgött ennek ki folyássa,
A' kristály poháron ált vert izzadássa.

   Reá akadtunk itt ivó kanalára,
Meczve vólt tengeri Csiga formájára,
Tisza fa vólt: nézvén több más czifrájára,
Néztem reá meczett, Noë Bárkájára.

   Ittunk e' kanállal, forrást körűl áltuk,
Ki ki, hogy még igyon, mi egymást kínáltuk,
Friss is, jó is lévén, e' víz, hasznát láttuk,
Mert meg könnyebbedtünk, minnyájan találtuk.

   E' kőszikla Hegynek mentem jobb részére,
Néztem Torony forma, sok magos szirtyére,
Akadott itt szemem sólymoknak fészkére,
Bántam, nem mászhatván Fiok ki szettére.

   Innet is el menvén, nem meszsze haladtam,
Egy mély, sűrő, setét vőlgybe bé ballagtam,
Itten mit láthatnék, meg áltam, halgattam,
Víz zúgást hallottam, de mást nem láthattam.

   Kellemetes vólt e', nem sérté fülemet,
Vize látássára gerjeszté kedvemet,
Kivántam folyássán legelni szememet,
És örvendeztetni rajta a' szívemet.

   Oda érvén néztem mind a' két partyára,
Hol vad szőllő, Málna, egy másnak hátára,
Öszve folytak, szeder, komló, fák gallyára;
Szép zőld színt vetettek, e' víznek habjára.

   Gondoltam, Diánna, sok szép Leányival
E' helyen vadászott, fördött nimfáival,
Itt szaggattatta el önnön kutyáival
Acteont, és vérit fedi árnyékival.

   Mert a' piros Málnák, képzelődéssembe,
Mint annyi vér cseppek öttlöttek szemembe,
Csontokat is látván itten egy verembe,
Meg erősíttettem vélekedéssembe.

   Azomba Pásztorok ide érkezének,
Kérdem: ezen csontok mit jelentenének?
Feleltek: Farkasok tavally meg evének
Itten két tehenet, 's azoké lennének.

   Lepény halak ezen vízbe jádzodosztak,
A' kövi halacskák ebbe ugrándosztak,
Pisztrángok sebessen úztak ficzkándosztak,
Szajkók, Rigók, Zsolnák fákon kiáltosztak.

   E' Sivatag vőlgybe nagyot kurjantottam,
A' Gavalérokat ide kiáltottam,
El jővén, nevettek, hogy jót kondítottam,
Mondák, mint Oroszlány, ollyat ordítottam.

   Teczet nékik e' hely, főkép a' halacskák,
Bánták; nem volnának ő vélek hálócskák,
Avagy Pisztrángokat fogó kis horgocskák,
Mondták: itt nem fogunk, bár hánnyunk varsácskát.

   Ezt halván, kiálték itten a' szolgákra,
Frissen tsak Legények, ásókra, kapákra,
Ássunk fel hantokat; rakjuk egy rakásra,
Hordgyunk köveket is, tegyük azt egymásra.

   Ezekkel a' folyót keresztűl gátoltam,
El folyt vize, és már bokám sem mártottam,
Mingyárt is százakként kézzel fel markoltam
Kövi halacskákat, 's Uraknak nyujtottam.

   Ezt látván, mindenik ide tolakodott,
Ki Pisztrángot, ki meg Lepény halat fogott,
Látván halak száma sokra szaporodott,
Mivel már sok szolga vélek meg rakodott;

   Hirtelen a' gátat ketté szakítottam,
Jött sebessen a' víz, magam ki ugrottam,
Térdig mind meg ásztak, én haza futottam
De ezzel nagy katzajt, 's tréfát indítottam.

   Minnyájan vizessen a' tanyán termettek,
Nevetkezve mondták, miként meg ijedtek;
Egy szempillantásba mivel vízbe lettek,
Mikor észre vették, már ásztak, fördöttek.

   Most minden Gavalér, engem meg szeretett,
Hogy így bántam vélek, nyertem ditséretet;
Kértek ezután is töltsem bé kedveket,
Tegyek mulatságot, 's több tréfát illyeket.

   Erre vacsorálni űltek az asztalhoz,
Nevetve mondották: ma az halászathoz
Láttunk; lássunk holnap már a' vadászathoz,
Ott is juttat Főldink majd új mulatsághoz.

   A' mig vatsoráltak, két erdő kerűlő
Véletlen érkezvén, puskás vólt mind kettő,
Tudták, miként fekszik ezen egész erdő,
Vad hol tartózkodik, ha hajtyák, honnan jő.

   Azért mind a' kettőt itten marasztották,
Előre is mingyárt meg ajándékoszták,
Hogy már is hazudtak, tallérok okoszták,
Kalaúzok lesznek, azért tartóztatták.

   Hittel petsételték, hogy ezen erdőbe
Több vad lenne, mint van Kabótza mezőbe,
Úgy hemség mint pondró, a' rothat tüdőbe,
Szúnyog sincs több akár melly nedves sűrőbe.

   Gondoltam; meg láttyuk majd, hány zsákkal telik,
És a' Gavalérok kedveket mint lelik,
Szekereket vaddal szolgák mint terhelik,
De tám hátokon is könnyen el emelik.

   Gavalérok mentek sátorba nyúgodni,
Szolgák Gulyibákba, 's tüzekhez aludni,
Gondoltam, majd holnap mennyi fog hazudni,
A' Puskás mindent lát, sokat akar tudni.

   Én is Gróff sátora mellé heveredtem,
Mivel jó bort ittam, jó petsenyét ettem;
Mindjárt is hortyogtam, mint hólt, ollyá lettem,
Egy nótát aludván, jókor fel ébredtem.

   Láttam hogy lovait Títan zabolázza,
Auróra rózsáját, hogy ki nyillyon, rázza,
Az éj setétségét ezzel le gyalázza,
El hajtván ki tessék Egnek szép kék mázza.

   Fel ugrottam, és egy nagyot rikojtottam,
Ég! ég! kellyenek fel! Urak! ordítottam,
Vizet! vizet! tele torokkal mondottam,
Ég! ég! vizet ide! mindég kiáltottam.

   Sátorokbúl Urak mingyárt ki ugrottak,
A' Németh Jágerek pendelbe futottak,
Szolgák is szaladván, Orrokra bukkodtak.
A' mint már minnyájan hozzám el jutottak,

   Kérdezték, no hol ég? a' tűzre mutattam,
Hát nem láttyátok é? magam el katzagtam
Úgy é ébren vagytok? nékiek mondottam,
Nézzétek hajnalik! azért kiáltottam.

   Mondák: meg íjesztél, de jól cselekedted,
Mert ordítássoddal mind fel ébresztetted,
Mingyárt indúlhatunk, ezzel aztat tetted,
De ijettyét Főldi soknak meg vetetted.

   Mig itten az Urak frissen fel őltöztek,
Addig a' szakácsok tejes kávét főztek,
Kész lévén, le űltek fölöstökömöztek,
Petzérek nyoltz kopót szvorkákra kötösztek.

   Tíz kopókat hagytak hólnapnak napjára,
Kerűlők mondották, több vadak számára
Fognak majd akadni; ma Özre, Rókára,
Azért nem is vólna szükség több kutyára.

   Agarakat ide nincs szükség vigyenek,
Nincs itt közel térség, valamit tegyenek,
A' kopók is könyűk, és aprók legyenek,
Hogy a' nagy sűrőkön könnyebben mennyenek.

   Meg indúltunk; hamar értük a' vőlgyeket,
Kezdetin két Petzért hadtunk 's az ebeket,
Egy kerűlőt is, ki tudgya a' helyeket,
Más kalaúzunk vólt, máztuk a' hegyeket.

   Fel érvén a' vőlgynek, minnyájan Bérczére,
Kerűlő álíttá kit kit a' helyére,
Kért, senki közűlünk hogy ne mennyen fére,
Sem hátra, sem oldalt, sem pedig előre.

   Mondá; hogy leg roszszabb hajtásba bé menni,
A' helyet el hagyni, és más helyet venni,
A' vad az el hagyott helyen fog termeni,
Ált szalad, mivel ott Puskás nem fog lenni.

   Kértem, hogy a' Gróffot jó helyre állíttsa,
Bal felől Jágerét; ki őtt ne tágíttsa,
Én jobb felől állok, a' többit indíttsa
Akár merre, 's bár melly hellyekre fordíttsa.

   Bértzeken a' vőlgyet jól körűl állottuk,
Már kürtyöket fújják Peczérek, hallottuk,
El is ereszték a' kopókat, mondottuk;
Azért füleinket, mi ébren tartottuk.

   A' kopók serénnyen, a' sűrőket bújták,
Bísztattak Peczérek, kürtyeiket fújták,
Fütyülésseikkel gyakorta újíták,
Kopókat neveken huj hujjal szólítták.

   A' Trubács özeknek akadván nyomára,
Vagy hármat czihantott 's mingyárt a' szavára
Mind hozzá futottak, ki erre, ki árra
Szaglált, hogy akadgyon a' vadra magára.

   Egyszer a' Voldinka, el sikojtya magát,
Tyifi, tyafi, tyafi, kettőszteti szavát,
A' többi meg halván ennek éles hajtát,
Segíték; hallani szép vólt ezek hangját.

   Kilencz özek vóltak így egy garmadába;
Szépen olvashattam azokat futtába,
Szaladván a' tulsó bércznek óldalába,
Edgyik a' másiknak szökött a' nyomába.

   Puskája sárkánnyát minden itt fel vonta,
Sok a' pofájánál készen is tartotta,
Reszketve a' vadat látni óhajtotta,
Bár semmit sem látott, még is erányzotta.

   A' túlsó óldalon estek sok lövések,
De kevés özeknek lett ott el essések,
Mert nem szűnt kopóknak az ő czehelések,
Sőtt még ujíttatott sebes kergetések.

   Éppen a' bértz főben essett egy puska szó,
Ki ott lőtt hallottam, kiált Hahó Hahó!
Tudtam vadat ejtett, mondottam már e' jó,
Mert ugatta a' lőtt vadat ott egy kopó.

   Ezen lövés után, több részre szakadtak
Az özek: kopók is több felé hajtottak,
Három ebek kettőt felénk fordíttottak,
Éppen a' Gróff előtt, szépen meg állottak.

   Az elsőt vette ő srét stucza czéllyára,
Hozzá lőtt, mingyárt is bukkot az orrára,
Nem bírhatván magát, dűlt bal oldalára,
A' Gróff oda futván, rá térgyelt nyakára.

   Nyöstény vólt, hamar is ki adta páráját,
Melly reá hajtotta, meg látván kutyáját,
Végig simogatta kedves hárfácskáját,
E' tsak nyalogatta főldön az öz száját.

   Örűltem, hogy jól lőtt, a' Gróff, 's nem hibázott,
Bakját felém jönni látván, öröm rázott,
Nyak szirt lőttem eztet, hogy szint úgy bakázott,
Sebessen jött; este, azért karikázott.

   E' Bakot emeltem a' Gróff nyöstényéhez,
Itt van, had feküdgyün a' Feleségéhez,
Bízok én a' Nagysád, 's magam lövéséhez,
A' többi ritkán jut vad meg öléséhez.

   A' túlsó óldalon, edgyikérűl másra
Futottak az özek; hatnak is rakásra
Kellett vólna esni, a' sok puskázásra,
De tsak egy essett ott annyi sok hajtásra.

   Már ezen hajtásba egy öz sem maradott,
A' sok rosz puskás köszt bátran ki szaladott,
Ki tudgya hogy eddig már meddig haladott,
Kár hogy ött jó kopó utánnok fáradott.

   Azért kiáltottam, hogy ide jönnének,
Már héjába várnak, jobb öszve gyűlnének,
És az új hajtásrúl rendelést tennének,
Mihellyest a' kutyák viszsza érkeznének.

   Tsak hamar minnyájan mellettünk termettek,
Jágerek, Peczérek, Urak ide jöttek,
Itt két özet látván, szemet meresztettek,
Hogy edgyet a' Gróff lőtt, azon örvendettek.

   Báró volt, a' ki az elsőtt el ejtette,
Az is Bak; Jágere ezek mellé tette;
Hogy annyi puska szólt, tsudálta felette,
És még is tsak három öznek lett el este.

   Itt Gavalér, Jáger, szólga is puskázott,
Tizen hét vólt, a' ki közöttök hibázott,
Egy mondá harmattúl serpenyűm bé ázott,
Más hogy árnyékba ált, reszketett, mert fázott,

   Más mondá; hogy tompa nagyon a' kovája,
Vólt kinek fel lobbant, nem sűlt bé flintája,
Vólt a' ki el esett, meg görbűlt puskája,
Több illy hazugságot, mondott soknak szája.

   Maga özét minden Gavalér találta,
Mert vagy orra bukkott, a' mellyet jól látta,
Vagy ki nagyon vérzett, hogy nyomát vizsgálta,
Sok előtt el is dűlt, fel kőltét csudálta.

   Más a' főldrűl szőrit szedte két kezekkel,
Más a' bőrit tette; rostává srétekkel,
El törvén négy lábát, el szaladt ezekkel,
Hogy ezek így vóltak, petsétlék hitekkel.

   Mig magokat menték sok szép hazugsággal,
Puska por Tülkömhöz nyúltam hamarsággal,
Tenyeremre önték port én gyorsassággal,
Meg kevertem aztat turhas nyálossággal.

   Mikor olly híg vala, mint a' leg hígabb sár,
Mondám: Urak! az a' Jáger szokás rég már,
Hogy a' ki hibázik, azt bűntetni nem kár,
E' hát bűntetésse, 's mindenike így jár.

   Akkor az újjammal azoknak pofáján,
E' mázzal festettem bajuszt orra táján,
Ki kétszer hibázott, két vonást orczáján
Húztam; pirúlt is e'; dupplán tett hibáján.

   De rám azért egy is haragra nem indúlt,
Sőtt sok nevettébe majd tsak hogy meg nem fúlt,
Hogy azt le törűllye orczájához nem nyúlt,
Sok pökött, a' kinek e máz szájjába húlt.

   Peczérek kürtöltek, hogy viszsza jőjjenek
A' kopók; két erős lövést is tettenek,
Egy más után hamar itten termettenek,
Szüköltek, 's kedvekbe mi reánk szöktenek.

   Jágerek özeket frissen fel bontották,
Béleket a' kopók elikbe ontották,
Fel falván, Petzérek meg öszve lántzolták,
Özeket Lovászok lovokra vonczolták.

   Kerűlők vezettek minket új hajtásba,
Egy óráig kellet menni az állásba,
Itt kopók is mentek tovább mint a' másba,
Vőlgy elein hagytuk azokat rakásba.

   A' bértzeknek élin, sorba állíttattunk,
A' vőlgy sűrő mély vólt, meszsze nem láthattunk,
Én, Gróff, meg a' Jáger, órmokra álhattunk,
Ezekrűl másoknál jobban vigyázhattunk.

   Kerűlő ki minket állásban állíttott,
Botsásd a' kutyákat, imigyen kiáltott,
El botsájtván, mingyárt minden kopó hajtott,
Ki özet, ki Rókát, ki nyúlat ugratott.

   Négy kopó özekkel ki kapott előre,
Mellyek el szaladván egy magos tetőre,
Egy Gróff edgyet el lőtt, bukkot ez egy kőre,
A' Jágere pedig rá lőtt egy meddőre.

   Ez is jól találta, mert bukfettyet vetett,
És tsak egy lépést is tovább nem mehetett,
Még öt öz szaladott, mert hajtottak hetet,
Ezek közűl edgyet a' kerűlő le tett.

   A' Lantos, mivel már a' többivel nem győz,
Maga hajtott; ugrált előtte egy Bak öz,
Gondoltam, belőled a' szakács sütt 's majd főz,
Most mingyárt orrodat érri puskapor gőz.

   Grófomra jött, 's amint ált, ugrott egy omlást,
Hozzá lőtt, és nem is teve ez több ugrást,
Lábaival tett egy kevés hadarázást,
Szemei ződűltek, meg döglött mingyárást.

   Voltmon kutya, maga hátrúl hajtogatott,
A' vőlgynek fenekén, a' hol is forgatott
Egy vadat: a' Gróff már régen rá halgatott,
De mivel mind eddig velem nem szólhatott;

   Most mondá: jó Főldim, meny le tsak a' Vőlgybe,
Vigyáz, mit hajt Voltman, ott a' sűrő Tőlgybe,
Nyúl lesz, lőd el, hogy ha veheted elődbe,
Régen fárasztya már szegényt a' sűrőbe.

   Le menvén, meg áltam árkok mellyékénél,
Láttam fut a' Róka, egy gyertyán sűrőnél,
Galagonya fának meg ált a' tövénél,
De itt nem láthattam, több tagját fejénél.

   Mivel Voltmon vala mindenüt nyomába,
Be ugrott egy régi víz mosás árkába,
Végig menvén, közel estem eránnyába,
Láttam, lövéssemnek most van jó czéllyába.

   A'mint a' puskám sűlt, ő is le feküdött,
Voltmont nem fárasztá, 's vele nem küszködött,
Sem egerek után többé nem szökdösött,
Hanem tanyisztrámba dögölve feküdött.

   Frissen a' puskámat itten meg tőltöttem,
Gróff felé menésem lassadgyába tettem,
Voltmon a' sűrőbe keresgélt mellettem,
Hogy farkát tsovállya, 's sürög; észre vettem.

   Hát tsak el jajdúl itt, 's egy nyúlat ugratott,
Ez is mint a' vak Tyúk; lábamig szaladott,
Hogy tőlem egy régi úton el haladott,
Úgy meg lőttem, mingyárt hogy helybe maradott.

   Ezt is tanyisztrámba vetém a' Rókára,
Véltem, hogy szükségem már ma a' Flintára
Nem lészen: hajtás is mégyen már fottára,
Ugyan tsak meg tőltém, még is utóllyára.

   Egy mogyoró sűrőn, mint mentem keresztűl,
Itt egy Császár madár, zúgással fel repűl,
Éppen jó lövésre, egy Cserfára fel űl,
Mondottam, enyim vagy, tudom puskám jól sűll.

   Fel mentem a' Gróffhoz, hol is sok Gavalért
Találtam; hajtásbúl már sok hozzája ért,
Mindenike kérdett, a' ki tsak hozzám tért,
Hogy mire puskáztam, mit lőttem, arra kért.

   A' Császár madarat a' Gróffnak nyújtottam,
Nyúlat tanyisztrámból főldre hagyítottam,
A' Rókát ki vévén, lábra állíttottam,
A' körűl állókhoz ezeket szóllottam:

   Ki mutattya meg most, és ki tud hozzája,
Róka tagjainak mellyik azon tája,
A' hol van az ő szép illatú pézsmája,
A' mellyen, ha alszik, fekszik orra 's szája.[32]

   Mind Urak, Jágerek néztek tsak egy másra,
Nem tudott felelni egy is e' mondásra,
Frissen ki szakítván, Gróffnak a' szaglásra
Oda adván, gyűltek melléje rakásra.

   Edgyik a' más után mindenik szaglotta,
Gyönyörű illattyát nagyon csudállotta,
Minnyája is nyilván aztat meg valotta,
E' Jáger titoknak hírét sem hallotta.

   Peczérek kutyákat vetették szvorkára,
Vadakat kötötték Lovászok lovára,
A' sok éh has korgott, vágyott vacsorára,
Vígan mentünk, mert vólt vadunk a' tanyára.

   Peczérek kopókat, mingyárt jól tartották,
Özeknek a' máját szakácsok rántották,
Edgyiknek czímerét nyársra is fel vonták,
Mert azt a' Jágerek frissen fel bontották.

   A' szolgák hordották gyorsan az étkeket,
Gavalérok magok kapták a' székeket,
Kiknek a' hol teczet ott vették hellyeket,
Nevetnem is kellet hogy néztem ezeket.

   Mert itt egy sem evett, hanem mind farkas falt,
Minden étel jó vólt, mellyet szakács tálalt,
Gulyás húst, káposztát, Bosport, hurkás patzalt,
Leg inkább habzsolták Austrigát egy sem nyalt.

   Nem hordták itt körűl szolgák a' tállyokat
Étellel, hogy sorra kínállyák Urokat,
Kiki a' tálba nyúlt, rakott falatokat
Maga tanyérára, mint egy kis halmokat.

   Kiáltottak rájok soká trancséroznak,
Adgyák egyszer ide, annyit mit motoznak,
Öz máját is, hogy ők ollyan késsőn hoznak,
Talám mind ittasok, azért szunnyadoznak.

   Tsak hamar somlyai, 's neszméri bort kértek,
Húsz, 's több butellákat, hamar ki is mértek,
Borok hordássára szolgák allyig értek,
Butellák asztalra már nehezen fértek.

   Tokai borokat ezek után ittak,
Ezektűl hevűlvén zajgottak vígadtak,
Magok lövéssekrűl most szebben hazudtak,
Engem, hogy rosz kedvem van, azért vitattak.

   Feleltem, ha ettek, nékem is kell enni,
Még az éhes ördög sem szokott víg lenni,
Vacsorához mi is mostan fogunk menni;
Meg látom azután, majd mit fogok tenni.

   De bezzeg még mi is ugyan hozzá láttunk,
Mert tálak fenekén tsak keveset hagytunk,
Borunk is elég vólt, hogy egyszer jól laktunk,
Ki, ki jót nyújtózott, 's pipára gyújtottunk.

   Ki sziván; az Urak közé bé ugrottam,
Mind Bachter, tíz órát kösztök ordítottam,
Mennyetek aludni, korhelyek! mondottam,
Holnap vadászni kell, mennünk rikojtottam.



TIZEN EDGYEDIK TZIKKELY.

El mentek; sok allyig álhatott lábára,
Magát mind ruhástúl vetette ágyára,
Sátor köteli közt sok bukkot orrára,
Fel költ, és morogva ment maga vaczkára.

   Nem szolga, de a' bor ezeket ringatta,
Ki káka bélű vólt, olly azt ki is adta,
A' bor Ulrich nevét vele kiáltatta,
Végtére ugyan tsak mélyen el altatta.

   Kopókhoz kergettem mind a' Peczéreket,
Feküdni mennyenek, intém Jágereket,
Kezdettek már Német; és Cseh énekeket
Dalani: mert a' bor éleszté ezeket.

   Tegnapi helyemre én is heveredtem,
Bundám alatt ugyan gyakran szenderettem,
De el nem alhattam, sokszor fel ébredtem,
Nem meszsze egy Jáger lármázott mellettem.

   Mit tegyek! részeg ez, vele nem szólhatok,
Mint józan emberrel ezzel nem bánhatok,
Még belém fog vezni, attúl is tarthatok,
Rá szedem majd vele, csillagot rúgatok.

   Frissen egy mogyoró pálczát le meczettem,
Meg hasítván végit, Zsarádnakba tettem,
Talpa felett, lába ujjához illetem,
Oda forró párát siszterikeltettem.

   Fel ugrott fektébűl, de én el szaladtam,
Bögött mint az őrűlt, én pedig kaczagtam,
Ő tánczolt, én pedig helyemre ballagtam,
Sacrament mondását bundámba halgattam.

   Fájdalma meg szűnvén, ő sem Aubégatott,
Csendesség lett, már itt, most minden alhatott,
Mivel kótyagos vólt, 's nappal el fáradott,
Velem edgyütt, ő is hamar el szunnyadott.

   Ki aludván magam, fel kőltem 's fel áltam,
Lucifer csillagát már fent lenni láttam,
A' hajnal hassattát, dohányozva vártam,
Tüzek között hol fel, 's hol meg alá jártam.

   Látván; hogy Ég kékje, kezd már szökélleni,
Mondottam: már fel kell minnyáját költeni,
Lehessen idejek, ruhát fel őlteni,
Nem jó a' szép regvelt héjába tőlteni.

   Két Peczért, és azon nyúgodt tíz ebeket,
Mai vadászatra viszik, a' mellyeket
Sátorok elibe vezetém ezeket,
Peczéreknek mondám, fújják a' kürtyöket.

   Kürtök fúvássára kopók ordítottak,
Mind véknyan, vastagon, egyre sikójtottak,
Kiáltva bíztatván, jobban újjíttottak,
Mint annyi Oroszlány lármát indítottak.

   Fel költ e' lármára itt minden Gavalér,
Nevette mondották, Te átkozot hóhér,
Megint meg ijesztél, ugyan vagy te katzér,
Mond meg annyi ebség fejedbe hogyan fér.

   Mondám: Nagyságtoknak én hajnalt vonattam,
Ezek musikásim, kutyákra mutattam,
Hogy még szebben mennyen, kürtöket fúvattam,
Principál Tónuson magam ordítottam.

   Erre ki őltözött, ki sátorát nyitta,
Ki már a' meg főzöt kávéját is itta,
Ki hogy frissen nem jön, a' szolgáját szitta,
Ki pedig füttyentet, a' Jágerét hitta.

   Melly csillagot rúgott, jöve utollyára,
Grófja észre vette, hogy sántít lábára,
Kérdeszte mi lelte, mi baja lett árra,
A' Jáger így felelt Grófjának szavára:

   Hogy lábát nem egyéb; vagy Gerény meg kapta,
A' vagy mérges Hörcsök aztat meg harapta,
Mivel aludtába tám bé nem takarta,
Lehet, hogy más mérges állat is meg marta.

   Harapássa, úgy mond, mind a' tűz égetett,
Kínomba sem álnom, űlnöm sem lehetett,
Mig fájdalmom tartott, egy óra telhetett,
Mérges állat vólt, melly lábamhoz férhetett.

   Parancsolta Grófja, hogy tanyán maradgyon,
Olajjal a' lábát kennye, és nyúgodgyon,
Ha el menne, féltő, jobban ne dagadgyon,
És a' kicsiny roszbúl nagyobb ne áradgyon.

   Ezek így történvén mi fel kerekedtünk,
Kopók, és Puskássok kétt óráig mentünk,
Mig azon erdőkhöz, mi hozzá érhettünk,
A' kerűlők által hová vezettettünk.

   A' kopóknak láttuk, nagy kedvek érkezet,
Sok ásított, és sok szükölt, sok ugrást tett,
Ki a' hátán csúszot, ki bokrot vizellet,
Ki hátrúlsó lábbal kapart, ki füvet ett.

   Kerűlők mondották: ma golyobisokra
Lészen szükség, mert ma elég szarvasokra
Fognak majd akadni kutyák, 's Farkasokra,
Fegyverét töltse meg kiki jól azokra.

   Sivatag erdő vólt, és itten a' Bértzek
Meredekek vóltak, kő sziklák mind Értzek,
Állottak; közöttök Bik fák allyig fértek,
Súgár magos Fenyűk majd fellegig értek.

   Talám kő sziklává Echó változássa
Itt történt, mert nagy vólt, ennek a' hangzássa,
Bizonyíta eztet szavak viszszázássa,
Setét vőlgyekben is a' víznek zúgássa.

   Mint tegnap, ma is úgy, a' bérczek tetejit,
Mind körűl állottuk leg ormosb hegyeit,
A' petzérek adták kürtölve jeleit,
Hogy kopók szabadon futtyák már vőlgyeit.

   A' nagy Dojbán kopó vad nyomra akadott,
Ez az, melly Kurlándi fajtábúl szakadott,
Hazug böffentésre soha sem fakadott,
Most is a' vad nyomán, igazán haladott.

   Ollykor, ollykor teve tsak egy egy böffentést,
Többi kutyák halván ejteni czehentést,
Sűrgöttek, forgottak már több tett jelentést,
Mintha adtak vólna Puskássoknak intést.

   Hogy jól vígyázzanak, mert itt nagy vad lészen
Azért mindenike tartsa magát készen,
Hogy ha azt fel verik, 's merre futást tészen,
Lövés nélkül ki ne mennyen bár melly részen.

   Erre Londra, mellyet hoztak Ukrainábúl,
A' Tatár Mursának kopói fajábúl,
Szalkás nyöstyén vólt ez, kutyáknak javábúl,
Azt meg is mutatta maga hajtássábúl.

   Mert a' szarvasokat fel vette, 's hajtotta,
Vékonyrúl vastagra szavát váltosztatta,
Szavát halván kutyák, mind a' tíz lógátta,
Edgyik jobban mint a' másika nógatta.

   Meg vallom, szép hangja, a' jó Orgonának,
Edgyessége hallik a' Harmóniának,
De halván hajtássát ezen tíz kutyának,
Enged orgona is ezek szép szavának.

   Egy szarvas, egy meddő, három borjas Tehén,
Mind maga borjával a' Vőlgynek bal felén
Szalattak: egy Peczér, egy gerénd tetején
E' lőtt itt egy borjút, a' hajtás elején.

   A' Bika elől ment, többit vezérlette,
Nagy szarvát a' hátan végig le fektette,
A' Meddő két Tehén vezérét követte,
Annyának két borjú mindég vólt mellette.

   Hasítá futássok a' nagy sűrőséget,
Törte lábok a' meg ászott tseplyeséget,
A' dűlt fát ált szökték mint a' semmiséget,
Mint a' tért úgy futták, a' meredekséget.

   A' Grófra szaladtak éppen jó lövésre,
Nem több; hanem mint egy huszon ött lépésre,
Én már tsak füleltem, a' lövés tevésre,
Hogy oda futhassak a' vad el esésre.

   Stuczal lőtt: Bikának érte kamaráját,
Golyóbis ált járta mind tüdejét máját,
El dűlt, rúgodozva adta ki páráját,
Nyelve óldalt tsüggött, úgy tette bé száját.

   Mikor oda értem, még akkor veczkendett,
Ki folyt piros vére, ájába fetrengett,
Hahót kiáltottam, szintúgy a' föld rengett,
Vivátot is; szavam, vőlgyön végig csengett.

   Hogy oda érkesztem, felette csudáltam,
Két szemébűl könyvek folytak ki jól láttam[33]
Meg vallom, e' szarvast én nagyon meg szántam
Mivel mind ember sír, úgy sírt, azért bántam.

   A' Grof is tsak hamar ide el érkezet,
Jól lőttem é Főldi? engemet kérdezet,
Mondám: illyen lövés Grófot vagy Herczeget
Illet. Erre nyujtot én nékem jobb kezet.

   Ált kócsoltam őtett, 's fel kaptam a' főldrűl,
Danlással emeltem őtt a' szarvas körűl,
Szólt: mit csinálsz Bohó! mondám, szívem örűl,
Táncz köszt majd le estem ő véle egy kőrűl.

   Le tettem azután a' szarvas hátára,
Mondám: Űllyön Nagysád maga Trónussára,
Nincsen is közöttünk érdemesseb árra,
Edgyikünk sem kapott, illy ditső prédára.

   A' Lövésre a' több vadak meg bódúltak,
Mingyárást is azok helybe meg fordúltak,
A' Kutyákra szemköszt, íjedve tódúltak;
De mivel itten is lettek meg szorúltak,

   Mingyárt fére csaptak a' tulsó óldalra,
Szép vólt figyelmezni azon nagy Zuhajra,
Szebb vólt meg halgatni a' kopó zivajra,
Juttottak a' vadak itt ugyan nagy bajra.

   Tsak hamar fel értek a' túlsó tetőre,
Egy fő Nemes Úrfi rá lőtt a' Meddőre,
Találta; esett ez, hol hasra, hol főre,
A' véri nagyon folyt, mind omlásra 's kőre.

   Hultaj kopó, 's Zahraj, vérit meg szagolták,
Gyorsan mentek nyomán, és nem tágították,
Sűrő Eger fák köszt posványba hajtották,
Ott mint jobbrúl, balrúl fülön fogva fogták.

   Bögött; 's mint bögését az Urfi hallotta,
Futott: Czoki! Czoki! mindég kiáltotta,
Míg oda ért, a' két kopó meg fojtotta,
De meg nem szaggatta, és meg sem rontotta.

   Már tsak három Tehén, 's két borjú maradott,
Ez is a' hajtásbúl már mind ki szaladott,
Utánnok nyólcz kopó héjába fáradott,
Mert szarvas nem fordúl, ha meg háborodott.

   Borjával, mellyett lőtt, hozzánk jött a' Peczér,
Mondám: be gyönyörű, mint háj falat kövér,
Bőri a' Parducznak majd bőrivel fel ér,
Fénylet veres szőri, barkája vólt fejér.

   Szólt a' Peczér, Urak! itt egy Farkas kullyog,
A' vőlgybe mint bódúlt, ide 's tova sullyog,
Kopók hajtássátúl lövéstűl fél 's húllog,
Árkokbúl sűrőbe meg meg viszsza bollyog.

   Szavára flintámat dűlt fáról fel kaptam,
A' merre mutatott, arra le ballagtam,
Ólálkodtam, gyakran meg áltam, halgattam,
De semmi jelére eddig nem akadtam.

   Egy vastag Barkótza fának a' tövénél
Meg vontam magamat, az árkok szélénél,
Petzér kürtyét fújván, látom a' sűrőnél,
Áll a' Farkas, nagyobb akár melly üszőnél,

   Túl rajta a' vőlgybe az edgyik kerűlő,
Fektébe meg látvan egy nyúlat, hozzá lő,
Meg íjedt a' Farkas, ügetve felém jő,
Hogy enyim lesz, itt a' reménység bennem nő.

   Közel jőtt; két első lábát kőre tette,
A' kürt fúvást, 's lövést, arrúl mint fülelte,
Hozzá lövén, mingyárt a' főldre vetette
Magát, és két ölre a' gyepet reszelte.

   Egy erős husangot találván, fel vettem,
Tsattogott fogával, fejét addig vertem,
Testébűl páráját mig ki nem kergettem,
Mondám: Juhász Uram! úgy é meg fizettem?

   Le futott a' Peczér puskám szóllássára,
Mingyárt gúst tekertünk Farkas négy lábára,
Egy rúdon emeltük a' Gróff állássára,
Nagy vólt: sokan jöttek csudálkozássára,

   E' három vad körűl, már mind öszve gyűltek,
Gróff nagy szarvassának, minnyájan örűltek,
Ki dűlt fán, ki kövön, a' mint sorba űltek.
Meddőt is el hozván, nagyságán el hűltek.

   Itt Urak egy vadász tanácsot tartának,
Mondák: két kutyánk van, többik el hajtának,
Sok szólt: meg várhattyák, mig viszsza jutnának,
Itt a' tűznél addig meg nyúgodhatnának.

   Egy kerűlő szóllott, már ma a' kutyához
Nem bízhatunk, mert ők, a' Majki pusztához
Hajtották, fekete víznek a' sárához,
Néma Barátoknak kalastoromához.

   Jobb lesz; a' Peczérek maradgyanak hátra,
Szűnet nélkűl fújják kürtyöket kutyákra,
Ha el jönnek; hánnyák azokat szvorkákra,
Jöjjenek el velek lassan a' tanyánkra.

   Maga előre megy, két konyha szekeret,
Kikre a' vadakat rakják, ide vezet,
Minden Gavalér is a' tanyára mehet,
Meg fáradt kutyákkal vadászni nem lehet.

   Meszsze el hajtottak a' Vértes szélére,
Viszsza nem érkeznek, tsak késső estvére,
Holnap is erdőnek viszi olly részére,
A' hol a' vadászat lesz ki ki kedvére.

   El ment a' kerűlő, a' nap délen állott,
Itten szolgájára minden Úr kiáltott,
Hozzál sódart, Csibét, mellyet szakács rántott,
Más tréfált, kenyeret hozzál, ne hozz Fánkot.

   Vólt itt sok hideg sűlt, sódar, vólt szalám is,
Foghagymával spékelt fejér pecsenye is,
Kappanok hidegen, Lúdak, és Pókák is,
Komáromi Czipók, Budai Zsemlyék is.

   Látván sokaságát, mind ezek számának,
Ordítottam bor kell, bor a' katonának,
Gróff Laib Huszárjának szóllottam Gyurkának,
Fiam Gyurka bort hozz, bort a' katonának.

   Mondák: Tatár adta, Főldi! egyél jobb lesz,
Mert ha mingyárt iszol, az eszed majd el vesz;
El maradcz, és téged még a' Farkas meg esz,
Mi nagyobb; te veled mulatságunk sem lesz.

   Szóltam: álásomba ettem nyers szalonnát,
Szép fejér kenyeret, azzal veres hagymát,
Egyenek az Urak, én kiáltom Gyurkát,
Bort a' katonának, Gyurka hozz butellát.

   Hozott is, fel öntém én a' vigyorgóra,
Üres már: az Urak, nevettek e' szóra,
Más Gróff szolgájára, kiáltott Jankóra,
Adgy néki bort; ne néz mint borjú ajtóra.

   Ide adván mondám: az Urak éllyenek,
De e' mellet frissen igyanak egyenek,
Ideje van, hogy már lovakra űllyenek,
A' napnak fénnyénél tanyára mennyenek.

   Szolgák is jól lakván, mind lovakra űltek,
Nyargaltak, danoltak, sokan le is dűltek,
Veres Deresem vólt, azon engem űztek,
A' tanyáig el nem érhetvén el hűltek.

   Lovakat lovászok, fel 's alá vezették,
Honnan való légyen a' Deres kérdeszték,
Katona két ötsém, mondám, eztet nyerték,
Midőn Martinestnél Törököt meg verték.

   Czirkáziai ló, nékem úgy íratták,
Vitéz Bég űlt rajta, de ezt ők le vágták,
El fogott szolgái ezt bizonyították,
A' Bég ezer Lévet[34] adott érte mondták.

   A' Gróff nevettébe, majd hogy meg nem hasatt,
Szólt: Főldi nem láttam, mint Te olly hamissat,
Ugyan tudod verni hidegen a' vasat,
De igen vastagon hánsz előttök hársat.

   Mert hogy enyim a' Ló, azt sok cseléd tudgya,
Majd ki Urával szól, nékie meg mondgya,
Szavadat előtte majd a' cserbe hadgya,
Mondám: most tsak borra van mindennek gondgya.

   Ennek is vége lett, az Urak sétáltak,
Jágerek és szolgák minden felé áltak,
Parantsolatokra figyelmeztek, vártak,
Urak ma mint lőttek, arrúl discurráltak.

   A' Gróff beszéd közben nyilván ki vallotta,
Hogy ez első szarvas légyen, meg mondotta,
Mellyet ma lőtt; szavát sok Jáger hallotta,
Azért is mindenik egy mást unszóllotta.

   Szóllottak: Pajtások! a' Gróffhoz kell menni,
Mi Jáger Czéhünkbe bé kell őtet venni,
E' Tiszteletünket meg kell néki tenni,
Czeremoniánknak ma meg is kell lenni.

   Minnyájan csínossan mingyárt fel őltöztek,
Óldalokra Jáger késeket övedztek,
Kalapjokra szép zőld ágakat fel tősztek,
Zőld kabáttyokra is bal felől azt fűsztek.

   Melly csillagot rúgot, azt vezérnek tették,
Derék ember is vólt, azt jól cselekedték;
Majd mindent jól intéz, nem is roszszúl vélték
Hogy légyen a' Fejek, 's szóllyon arra kérték.

   Ketten, ketten jöttek lassú ballagással,
Gróff előtt meg áltak mély fő meg hajtással,
Többi Gavalérok látván, nagy futással
Mind oda érkesztek, nézték bámúlással.

   Hangossan így kezdé beszédgyét a' vezér,
Téged, Méltóságos Gróff, és nagy Gavalér,
Lelkesít nagy Lélek, vitéz szív, 's Nemes Vér,
Halgasd meg; a' mire a' vadászó czéh kér.

   Mi Czéhünk olly nemes, mellybe sok Méltóság,
Sőtt koronás Fejek, 's több más hatalmasság
Bé vagyon iktatva, és ezen sokaság,
A' Vitézi Rendhez nagy hasonlatosság.

   Kérünk legyél tagja ezen nemes Czéhnek,
Enged reád tennünk díszét czímerének,
Lövéssedet tarttyuk lövés remekének,
És egy meg mutatott, vitézség nemének.

   Kivánnyuk meg tenni czeremoniánkat,
Veled el végzeni mi szokott pompánkat;
Meg tartani szükség Jáger regulánkat,
Vegyed áldozatúl mi szíves munkánkat.

   A' Gróff ékes szókkal tette köszönetét,
És ha ők olly nagynak esmérik érdemét,
Örömest Tag lészen, mert tiszteli czéhét,
Mindenre készen van, itt meg hajtá fejét.

   Az alatt kerűlők, 's vadak érkezének,
Nyomokba a' kopók, 's Peczérek jövének,
Vadakat kocsikrúl itten le tevének,
Gróff által lőtt szarvast külön emelének.

   Fordíttották eztet Jágerek hasára,
Egyenessen állyon, gondgyok vólt szarvára,
Bokrétát kötöttek tizen négy ágára,
Hintettek virágot végig a' hátára.

   Szép fenyű ágakkal körűl akasztották,
Négy lába körmeit, mind meg aranyozták
Módossan; ki tsüggött nyelvét fel czifrázták,
Gyönyörű vólt nézni, mint azt fel ruházták.

   Ollyat mint kar széket hamar építettek,
Baldakínum helyet, gallyakat rá fedtek;
Minden óldalait, így ékesítettek,
Czitron, 's Narancsokat, ágakra függettek.

   Inkább Trónus vólt ez, mint sem vala kar szék,
Mutattatott ezzel szemnek gyönyörű Ék,
Tsudálva néztük ezt, mert valóba vólt szép,
Mondtuk, csudálná ezt Budai, 's Pesti nép.

   Egy koszorút fontak Borostyán ágakbúl,
Bokrétát kötöttek Hanga fa gallyakbúl,
Négyet főldbe ástak nyír fiatalakbúl,
A' szarvas fejéhez kettőt, 's kettőt hátrúl.

   E' Trónust szarvasnak farához emelték,
Az űlés helyére a' koszorút tették,
Négy szvorkát a' szeglet nyír fákra függették,
Peczérek e' hellyet kürtökkel őrzötték.

   Mint elébb, olly rendel mentek az Urakhoz,
Leg ottan, a' mint ők el értek azokhoz,
Mély fő hajtássokat tették minnyájokhoz,
Vezérjek itt újra így szólla a' Grófhoz.

   Méltóságos Gróff Úr! íme meg jelentünk,
Mivel kegyességed kíván lenni kösztünk,
Malasztyának tartya eztet egész Czéhünk,
Már minden készen van, ha úgy teczik mennyünk.

   Meg indúlt Jágeri szép őltözetébe,
Vették azok őtet magok közepébe,
A' Vezér elől ment, Fő Jáger képébe,
Mindenike tartott, zőld ágat kezébe.

   Leg szebb vólt, hogy titkon ők fel őltöztettek
Egy fiatal Jágert, fel ékesíttettek,
A' tőlök el készűlt Trónusra űltettek,
Kivel is Diánna szűzet képzeltettek.

   Fürtökbe le függött haja két vállára,
Tegez vólt akasztva a' jobb oldalára,
Kötöttek nyilakkal puzdrát a' hátára,
Négy Agár vólt fűzve, hoszszú porázzára.

   Mint sisak valami, olly vólt ennek fején,
Fénylett gyönyörűen fél Hóld a' tetején,
A' fent írtt koszorút tartotta jobb kezén,
Feküdtek hat kopók Trónussa elején.

   Tiszta fejér vala többi őltözete,
Sok féle vad bőrbűl állott prémezete,
Zőld pántlikácskákkal vólt a' hímezete,
Illy színű szélessel esett övedzete.

   Csudáltuk, hol vették ezen őltözetet,
A' Jáger rendes vólt, tett szép tekintetett,
Leg jobban csudáltuk, hogy ő nem nevetet,
Mint illik, úgy végzé ezen képzelletet.

   Jágerek a' Gróffot éppen a' szarvashoz
Vezették, mert közel vólt ez a' Trónushoz,
Térd hajtást tevének az Isten Aszszonyhoz,
Ki vont Jáger késsel így szólt Vezér ahoz.

   Te nagy Isten Aszszony, szűzesség csudája,
Több Isten Aszszonyok tűköre, példája,
A' Nagy Jupiternek leg kedvesb Mátkája,
Vadász seregednek kegyes Pátronája!

   Kérünk engedgyed meg, hogy ezen Gavalér,
Kitűl már ontatott sok vadakbúl sok vér,
Áldozatod légyen, lehessen egy olly bér,
A' mellynél nemessebb oltárodra nem fér.

   Engedd meg, örökös Te Híved lehessen,
Vadász seregedben helyt ő hogy nyerhessen,
Még ma mi czéhünkbe bé is férkesztessen,
Im; e' mi kérésünk enged meg kegyessen.

   Itt az Isten Aszszony kevessé a' fejét
Meg hajtá, és ezzel adta annak jelét;
Hogy illy áldozattal tőltik az ő kedvét,
Mindenike erre meg hajtá a' térdét.

   Négy Jágerek Gróffot a' szarvas hátára
Fektették, kezeit tették a' szarvára,
Két szvorkát, mint békót, kötöttek lábára,
Egy flintát, vadász kést keresztűl vállára.

   Jobbrúl hat Jáger ált ki vont Jáger késsel,
Balrúl is szint annyi hasonló tevéssel,
Vezér Grófhoz jövén szép lassú lépéssel,
A' dologhoz fogott, ezen beszélléshez,

   Mivel szűz Diánna, mi Isten Aszszonyunk,
Kinek is hívei mi minnyájan vagyunk,
Meg engedte, Téged Czéhünkbe fogadgyunk,
Czímjével petsételt levelet is adgyunk.

Én Tégedet tehát e' szent szűz nevébe
   Bé fogadlak az ő vadász seregébe;

   Itten edgyet ütött Jáger késivel a' Gróff hátrúllyára.

   Ezzel bé iktatlak Jágerség Czéhébe;

         Erre második ütéssét tette.

   Ezzel Pajtássunk vagy ő jelen léttébe.

   Erre harmadik tsapássát olly meg érezhető képpen tette,
   hogy a' Gróff egész testével nagy mozdúlást tett.

   Azon négy Jágerek szarvasrúl fel vették,
Sorrúl sorra őtet szépen meg ölelték,
Csókolták, és Pajtás nevével tisztelték,
Háromszor karjokon főldrűl fel emelték.

   Jágerek vezették innét Diánnához,
Le térdepeltették őtet Trónussához,
Szólt Vezér: im híved jött nagy Aszszonyához,
Köszönetét tenni, 's borúl szent lábához.

   A' kaszorút tette kezével fejére,
Jáger kést övedzte bal felől testére,
Trónussárúl le jött, űltette hellyére,
Ezen szókkal szóllott hozzája végtére:

   Így magasztalom fel, ki engemet szeret,
Trónussomon néki engedem a' hellyet,
Szűz nimfáim között illyen vígan lehet,
Vélek a' vadaknak űzéssére mehet.

   Hívem vagy, és már vagy vadász seregembe,
Menyre, főldre intlek tégedet ellembe,
Ne tégy botránkozást az én szűz czéhembe,
Acteon példája tartson félelembe.

   Mingyárt a' Trónussal Jágerek el vitték,
És sátora előtt egy óltárra tették,
Bé iktatás alatt ők ezt építtették,
Mezei virággal fel ékesíttették.

   Tőlünk lövött vadak kétt oldalán fügtek,
Más sok vadász jelek körös körűl csügtek,
Négy Peczér kürtölvén a' kutyák örűltek,
Urakkal a' szolgák ez oltárhoz gyűltek.

   Diánna itt fel űlt maga Trónussára,
A' Gróffot űltette a' jobb óldalára,
Égett már a' nagy tűz szent áldozattyára,
Vadak Májját, bélét, szívét hányták árra.

   Jágerek az óltárt körűl teményezték,
Mellynél Diánnának nevét énekelték
Gróff nevét is egész egekik emelték,
A' czeremoniát ezzel el végzették.

   Szólt a' Vezér: Főldi kedet is bé veszük,
Azon szép szarvasra majd reája teszük,
Czeremoniánkat röviden végezzük,
Pajtássunk lesz, Jáger késsel fel övedzük.

   Mondám: sógor! nagy Úr nem kivánok lenni,
Szarvasra feküdgyek, arra nem fogsz venni,
Látom, vólna kedved, faromra rá tenni,
De keddel én sokkal többre tudok menni.

   Többre is, mert őtet én nagyra jutattam,
Az Égi Planéták kőzé bé iktattam,
Mivel nem rég vele csillagot rúgattam,
De eztet nem tudta, magam is halgattam.

   Ezek után a' Gróff, mind a' Jágerokat
Szóllítván; köszönte tett fáradtságokat,
Mig éll, Pajtássának tartya minnyájokat,
Adott nékik itt tíz szuverendórokat.

   Ha a' vadászatnak egyszer vége lészen,
Meg igérte; Budán vendégséget tészen
Nekiek; és ki ki tartsa magát készen,
Bált is ád; hol szívek majd örömöt vészen.

   Ezek után mentek Urak vacsorálni,
Hogy ma vígan vóltak, nem lehet csudálni;
Mert kevesset lehet illy napot számlálni,
A' mellyen lehessen illy ünnepet látni.

   Sorba a' koszorút a' fejekre tették,
Butellákbúl a' bort kürtökbe töltötték,
Szép vadász versekkel, egy másra köszönték,
De látván, már sokan eszeket vesztették,

   A' Trónust bé vittem sátor közepére,
Nem látták; fel áltam annak űléssére,
Bögtem: halgassanak Heróld hirléssére,
Kit szűz Diánna kűld, 's adgya értéssére,

   Hogy ő holnap korán vadászattyát tartya,
Ki ki feküdgyön le, azt parancsoltattya,
Valaki feküdni nem mégyen, tudattya,
Hogy azt holnap regvel meg kristirosztattya.

   Átkozott ember ez, minnyája mondotta,
Fel költek; szolgáját sok itt szólíttotta,
De szolga a' szemét allyig fordította,
Mert a' Czéh poharát sokszor fel hajtotta,

   Minden Úr le feküdt a' maga ágyára,
Sok Jáger lármázván, nem ment tanyajára,
Mondám halgas sógor, mert majd a' plundrára
Rá vágok; el mentek, nem vették tréfára.

   A' hajnal hasadott, midőn fel ébredtem,
Frissen a' bundámat a' főldre vetettem,
Mintha ember vólna, bottal azt ütöttem,
Pufogott, én magam nagy jajgatást tettem.

   Ezen jajgatásra Urak fel ugrottak,
Kit verek kérdezték, mind hozzám futottak,
Meg ölöd, ne üsd úgy, minnyájan szóllottak,
Végtére, ne bántsam, hátrúrúl meg fogtak.

   Szóltam, hát nem láttyák, hogy a' Bundám verem,
Az is, mind az Urak, részeg vólt, bűntetem,
Ha mászszor azt teszi, meg kristiresztetem,
Fel kőltek az Urak? de már azt szeretem.

   Midőn, ezt kérdeztem, akkor jöttek észre,
Álmélkodva néztek ők itt minden részre,
Végtére nevettek, tőlem végzett készre
Szóltak; hányszor hosztál minket már a' félszre.

   Kerűlők mondották, hogy már indúlhatunk,
Két Órába telik, mig oda juthatunk,
A' hol a' hajtás lesz, itten mit mulatunk,
Fáradtságunk után kedvünkre nyughatunk.

   Ma Medvék, vad Kanok lesznek a' hajtásba,
Ki ki jól vigyázzon azért az állásba
Állyon minden veszteg, ne legyen zajgásba,
Ezek óldalt csapnak leg kisseb mozgásba.

   Öz is elég lészen, mert ott sok mak vagyon,
A' vőlgy óldalai sűrők igen nagyon,
Reménylik ma sok vad lövettetik agyon,
Mind jőjjön a' kopó, itt egy se maradgyon.

   Minden Gavalér vitt egy Stuczot, egy Flintát,
Ki pedig stucz hellyet puskát vitt, de duplát,
A stucz golyobisnak meg adák flastromát,
Flintákba tőltöttek golyobist, nyólcz postát.

   Ki mondá; én reám bár tsak jönne Medve,
Másnak vad kanokhoz lőni vólna kedve,
Soknak lesz ma, szóltam; szíve meg íjedve:
A' lágy Pomádétúl ina melegedve.

   Mentünkbe mindenik, Achilles vólt, 's Hector,
De sokak szájábúl szólt a' tegnapi bor,
Mondám, ha Medve lesz majd megláttyuk akkor,
El bújni nem ád é soknak szállast bokor.

   A' mint már el ertünk a' hajtás széllére,
Néztem e' hajtásnak minéműségére,
A' kősziklák között barlangok öblére,
Gondoltam; hogy itt már akadunk Medvére.

   Sok mak vólt, azért is láttam túrássokat.
A' vad Disznók tették ezen hányássokat,
Cser fákon is láttam sok karmolássokat,
Medvék makért tették rájok mászássokat.

   Én a' flintám mellé egy jó fokost vettem,
A' Gróff is tsak közel állot én mellettem,
Vigyáztam is reá, mert őtet féltettem,
Jágerének légyen rá gondgya, intettem.

   A' tizen nyólcz kopót mind el botsájtották,
Kürtöltek Peczérek, mindenkép bíztatták,
Kik könnyebbek vóltak, a' sűrűt nyargalták,
A' sziklás öblöket a' nehezek mászták.

   Könyű kopók közűl hat is el rivallot,
A' sok öz fel ugrott, sok felé szaladott,
Sok lövések estek, sok Hahó hallatott,
Jól lőttek, mert ött öz már helybe maradott.

   Grófra maga hajtott kedves Hárfácskája,
Láttam, hogy erányoz, egyszer szóll puskája;
Mondá: eb a' lelke, rosz dib dáb Rókája!
Ved fel Főldi, hozd el, ám nézek reája.

   Oda érvén láttam, hogy egy szép nagy Hejúz,
Mérges állat, karmol a' hova, bőrt nyúz,
Bár jól vólt találva, láttam, hogy felém húz,
Fejét fokossommal vervén, mondám: Csúsz, csúsz!

   El vivén a' Gróffhoz, a' főldre vetettem,
Nagyságod Rókát lőtt, mint szavát értettem,
Nézze babos hasát, hátára fektettem,
Nézze bokrétáját, fejét fel emeltem.

   Minémű vad légyen, a' Gróff azt nem tudta,
Soha illyt nem látott, aztat meg vallotta,
Bokrétás két fülét, hasát tsudállotta,
Harmelinnek, avagy Parducznak tartotta.

   Mondottam: Hejúznak hogy e' vadat hívják,
Ezek akár melly nagy ökröt is meg bírják,
Körmökkel azokat karmollyák, és víjják,
Végre minden vérit testekbül ki szívják.

   Ki mondhatatlan vólt a' Gróffnak öröme,
Mivel olly vadat lőtt, melynek ritka neme,
És mivel mint Tgris ez majd ollyan fene,
A' Jágerek köszt fent marad vitéz neve.

   Maga Hárfácskáját fel vette karjára,
Kedves sok tappintást tett két óldalára,
Fogadta, hogy mihent viszsza megy Budára,
Ezüstbűl szép örvöt tsináltatt nyakára.

   Mig a' Gróffal ketten itten beszélgettünk,
Recsegést, ropogást, zörgést észre vettünk,
Ebbűl mi fog lenni, halgattunk, füleltünk,
Állássainkba is mingyárt viszsza mentünk.

   A' tizenkét nehéz kopók, hól ugattak,
Hol pedig böfögtek, hol meg ordítottak,
Tetzet marakodnak, néha sikojtottak,
Mint szarvast, özt, hajtyák, úgy most nem hajtottak.

   Egy Peczér kiáltott, vigyáz! Medve, vigyáz!
Láttam is sok Puskás, hogy már a' fára mász,
És hogy íjedtébe sokat a' hideg ráz,
Sok pedig izzadván környékezi hagymász.

   Kopók közel érték, mert ő gyakran meg ált,
Fel tartotta orrát minden felé szaglált,
Köveket kutyákra mind ember hagyigált,
Azért sikojtottak, mert sokat meg talált.

   Egy Fő Nemes Úrfi rá lőtt a' Medvére,
A' véknyát találta, nagyon folyt a' vére,
A' kopók sarkalták jobban lövéssére,
Rá jött ez egy Gróffnak Németh Jágerére.

   Hozzá lőtt, el törte két óldal bordáját,
Roszszúl tett, hogy szaladt, 's el veté puskáját,
Fára akar mászni, 's kapván az fa ágát
A' Medve ott termet, meg fogta a' lábát.

   Mingyárt maga alá, szegény Jágert kapta,
Plundráját a' szabó, hogy ha roszszul szabta,
Kréta nélkűl e' már bezzeg igazgatta,
Nyomát a' töjének, mind a' farán hadta,

   Irtóztató vala ennek kiáltássa,
De jól essett még is az ő jajgatássa,
A' Kutyáknak vólt e' mint egy bíztatássa,
Ösztönösztetett is ezeknek futássa.

   A' tizenkét kopó, nagy lármázássára,
Egybe ott termettek, ki Medve hátára,
Fel ugrott, ki kapott fülére, farára,
A Jágert el hagyta, fel ált két lábára.

   Mivel meszsze nem vólt, én oda szaladtam,
Rajta! rajta! rajta! kutyákat bíztattam,
Flintámat is mingyárt a' pofámhoz kaptam,
A' Medve fül tövét jól meg erányzottam.

   Hogy a' puskám szóllott, egybe le rogygyadott,
Szurmán a' Dojbánnal kétt fülébe kapott,
Többi is mint kullancs, beléje ragadott,
Mig bírhatta magát, sok kutyát meg csapott.

   De a' golyobissom, által járván fejét,
E' jó lövéssemtűl el veszté erejét,
Fokosommal ütvén a' feje tetejét,
Láttam főldre húlni az agya velejét.

   Meg döglött; ezt kopó, már egy sem ugatta,
Némely a' ki locscsant, velejét fel falta,
Ki pedig tőle nyert, karmolássát nyalta,
Ki a' könyű kopók hajtássát halgatta.

   Kiáltottam mingyart, sokan érkezének,
Csudálták nagyságát e' bálvány Medvének,
Tizen hat araszt vólt hoszsza a' testének,
Fekete bársony vólt színe a' bőrének.

   Itt a' szegény Jágert főldrűl fel emeltük,
Bíztattuk, ne féllyen, dűlt fára fektettük,
Liquor Anodini, hogy büdös érzettük,
A' plundra tele vólt, minnyájan sejtettük.

   E' tám Magyar Medve, mondtam, mert plundráját,
Bántotta, 's nem bántá fejét, sem orczáját,
Meg jegyzette ugyan, az alsó pofáját,
Üdő telik, miglen ki mossa gatyáját.

   Fel vezették őtet a' bércz tetejére,
Pályinkát öntösztek farán vett sebére,
Más Nadrágot vontak meg mosott testére,
Tűz mellé fektették a' köpönyegére.

   Fákon még is űlni látván Jágerokat,
Kik markokat pökték, olly Gavalérokat,
A' fák alá menvén, így kérdem azokat,
Ki tojták é immár fészkekbe magokat.

   Mert madarak fákon így űlnek fészkekbe,
Gondoltam, hogy ők is űlnének ezekbe,
De ha Medve előtt másztak fel féltekbe,
Jőjjenek le, vagyunk már gyülekezetbe.

   Egy más után lassan le másztak, le jöttek,
Azok vóltak, a' kik Budán ki nevettek,
Itt hol a' Medvére, hol rám nézegettek,
Tudom ítéletet rólam most mást tettek.

   A' Medvét fel vittük a' Gróff állássára,
Csudálva néztek itt meg lőtt Hejúzzára,
Mondám: az én Gróffom nem mász ám a' fára,
Tsak jöjjön; rá lő ő, hét fejű Hydrára.

   Kerűlő szóllot itt, hogy kiki helyére
Állyon: ő fel mégyen a' vőlgynek fejére,
Kutyákkal viszsza jön a' vőlgy fenekére,
De ne mászszon senki a' fa tetejére.

   Mondottam: mit beszélsz, jó ki fára mehet,
Ember az életét úgy menti, mint lehet,
Medvével, vad Kannal, senki fel nem tehet,
Láttam sok pirúl itt, a' Gróffom meg nevet.

   Tsak hamar a' vőlgynek túlsó óldalába,
Hallok vagy négy kopót lenni ugattába,
Egy Medve kölyöknek vóltak forgattába,
De mingyárt el lőtte egy Gróff ezt futtába.

   Sok Hahót kiáltott a' Gróff örömébe,
Mert Medvét ő sem lőtt soha még éltébe,
Meg mutatta, hogy félsz nem lakik szívébe,
Mert ő fel nem mászott a' fa tetejébe.

   Azon kopók, mellyek Medvével küszködtek,
A' vőlgynek fenekén vad kant fel ütöttek,
Merre ment, mindenütt törések zörgöttek,
Lábátúl el rúgott kövek höngörögtek.

   Egész hozzám hallott, zúgó nagy fúvássa,
Két nagy agyarának aczél tsattogássa,
Vérrel elegyedett habos tajtékzássa,
Futássa úgy rengett, mint ház le omlássa.

   Diánna vadászván Ída óldalába,
Egy szép czédrus fának árnyékába ála,
Az sem vólt nagyobb kan, mellyre ott talála,
Sem az, mellytűl esset Zrínyinek halála.

   Azon Jáger, a' melly tegnap vala vezér,
Mondhatom, hogy méltán e szép név reá fér,
Nincs itt kösztünk egy is a' ki véle fel ér,
Oroszlányt meg bírván, Sámsonba vólt illy vér.

   Hozzám harmadik vólt, állott egy geréndre,
Láttam, hogy bal lábbal térdepelt a' főldre,
Ki vont Jáger késit tette a' jobb térdre,
De még mind nem tudtam, teszi ezt melly végre.

   Jól láttam vad kannak feléje futássát,
Igen közel látván hozzája jutássát,
Huj szau! nagyot kiált, 's halván kiáltássát,
Hajszálom fel állot, nézvén a' vivássát.

   A' vadkan, mint szalad rája egyenessen,
Tarta késit Jáger térdén olly helyesen
Hegy beléje futott, maga egyenessen,
Mind tüdejét, szívét, ált szúrá mérgessen.

   Óldalt dűlt, és tsak a' négy lábával kapált,
Serteje a' hátán, mint gerebeny úgy ált,
Torka vérrel meg tőlt, hörgött, mert már testált,
A' kopók ugatták, maga Hahót kiált.

   Első vóltam, a' ki hozzája szaladtam,
Nyakába ugrottam, szívbűl csókólgattam,
Brávo! brávo! ezen szókat ujjongattam,
Most bántam, hogy véle csillagot rúgattam.

   Kési a' kezébe még vértűl párolgott,
Törűlgetvén aztat, rám nézett, mosolygott,
Kan tökinek a' ki vágássához fogott,
Mert ha ezt nem teszi, hússa kap rosz szagot.

   Mig eztet munkálta, négy kopó hajtássa
A' felé ment, hol a' Gróffnak vólt állássa,
Esset is ott hamar stucza pattanássa,
Hahó! mondám; ez a' Gróffom kiáltássa.

   Futottam hozzája, hamar ott termettem,
Látom egy szép kövér sűldött lőtt; fel vettem,
A' Jágernek dolgát mind el beszéllettem,
A' vad Kannal mint bánt, miként meg íjedtem.

   Attlás, hogy az Eget vállain emelte,
A' hét fejű Hydrát Hercules meg őlte,
Hectort, hogy Achilles a' főldre le verte,
Ezeknél mind nagyobb e' Jágernek tette.

   Szólt a' Gróff: jó Főldim, tudgyad, nagy jáger a',
Király fai magyar, Gazdának a' Fia,[35]
Jáger tudományba nincsen semmi híjja,
Fő Jágernek teszi, azt mondá a' Grófja.

   Inas esztendőket e' Veres kőn tőltött,[36]
Saxoniába járt, Gróff rá sokat kőltött,
Éles kőn lakik most, ott sok vadkant döltött;
Mint ma láttad, tavaly fel spékelt így ötöt.

   Ha Magyar, mondottam, tehát nem csudálom,
Mert a' Magyar előtt Elefánt is álom,
Hogy úgy bántam vele, most jobban sajnállom,
De majd meg követem, ha módgyát találom.

   Itt a' vadak körűl már mi sokan áltunk,
Hogy gyűlnének ide, rájok kiábáltunk,
A' Medve, 's Vadkannak nagyságán csudáltunk,
Ezekhez mi még több vadakat is vártunk.

   Hamar is nyólcz özzel ide érkezének,
Peczérek egy koczat, hogy vőlgybe lövének,
Nem tudtuk: tsak mikor vele fel jövének,
Annya vólt, a' Gróftúl meg lőtt szép sűldőnek.

   Egy kerűlő is lőtt nagy vadmacska kandúrt,
Mondám, sok egeret gyomrába e' bé gyúrt,
De még a' Medvém is, sok Méh köpüt ált fúrt,
Hát a' Jáger kannya, hány Gözü hordást túrt.

   Egy Fő Nemes Úrfi, lőtt szép barna nyesdet,
Medve kölykével is a' más Gróff itt termet,
Simogattuk nyakán a' szép fejér Örvet;
Mondám Galléra van, e' Zsidó Pap lehet.

   Gróffom a' Jágernek tett nagy tisztességet,
Mondván: ma vad kannal Te olly vitézséget
Tettél, és mutattál ollyan nagy készséget,
Hogy Tetted fel múllya az emberiséget.

   Nemes Jáger Czéhbe bé írattatássom,
Hogy illy Vitéz által esett iktatássom;
Leg főbb ditsősségem, 's nagy vígasztalássom,
Kevélykedem abba, hogy vagy én Pajtássom.

   Le térdelt a' Jáger, lábait kócsolta,
Hol azokat, hol meg kezeit csókolta,
Köszönte malasztyát, 's magát ajánlotta,
Öröminek könyve a' többit pótolta.

   De mi is Puskássok, őtet meg tiszteltük,
Vagy négyen megkapván, a' főldrűl fel vettük,
A' vad kannya körűl tánczolva emeltük,
Allelúja, vívát bögtük, énekeltük.

   Végtére űltettük, a' vad kan hátára,
Zőld Tőlgy Laurust tettünk az ő homlokára,
Sertébűl bokrétát tősztünk kaskéttyára,
Az egésség ivást hagytuk vacsorára.

   Ma is szekerekért kerűlőt kűldöttünk,
Mi pedig minnyájan lovakra fel űltünk,
Sok czímeres vadunk lévén, mi örűltünk,
Nyargalva, nem lépve, tanyánkon termettünk.

   Tsak hamar az Urak űltek vacsorához,
Szólt a' Gróff; a' vitéz Jáger Pajtássához,
Hogy űllyön melléje, kezének jobbjához,
Kérte engedgye meg, szólván az Urához.

   A' Grófja szívessen aztat meg engedte;
Bár a' Jáger magát mindenkép mentette,
Érdemes nem vólna, 's mint egy szégyenlette,
Erővel jobbjára a' Gróffom űltette.

   Minden itt vígan vólt, jó ízűen evett,
De inkább hörpölte kiki a' bor levet,
Kapott is szeszitűl soknak feje hevet,
Ittak a' Jágerért, nyert ez Egri nevet.

   Kerűlő el jővén, vadakat le tette;
A' mellynek a' felét Medve keresztelte,
Azon Jágert megint a' hideg ki lelte,
Hogy itt a' Medvére szemeit vetette.

   Mondottam: Varjuk bé a' Medve hasába,
Majd egymásnak esnek így barátságába,
Hogy ha meg találna halni bolondgyába,
Remetének majd bé teszszük barlangjába.

   Nevettek; de láttam, ha többet innának,
Bódúlt fővel holnap nem vadászhatnának,
Ítéltem, jobb lenne, hogy ha aludnának,
Ki mentem, így szóltam tűznél egy kuktának:

   Uraknak kell nékünk mulatságot tenni,
A' kis medvét főldrűl én fel fogom venni,
Te jajgas, te kiálts, mint tőled fog telni,
Én nagy mörmöléssel, rajtad fogok lenni.

   A' kukta el kezdé kiáltást, jajgatást,
Én a' nagy mörmölést, a' nagy hadarázást;
A' mint Urak hallák e' szörnyű lármázást.
Futottak, kivánták látni a' csatázást.

   Mondám: a' kis Medve, a' kuktát ingattya,
Hogy aludni nem megy, tsak azért lógattya,
És hogy részeg vólna, nagyon pirongattya.
Tám az Urakat is majd jól meg rángattya.

   Tsak nincs Főldi mássa, Te bohó fejednek,
Párját kel keresni víg természetednek.
Hogy eleget tegyünk minnyájan kedvednek,
Lásd, aludni megyünk, jó éjtszakát kednek.



TIZEN KETTŐDIK TZIKKELY.

Mingyárt el aludtak, mihent le feküdtek,
De való, hogy ők ma nagy járást is tettek,
Azok, kik a' borbúl többet hörpentettek,
Mint az hólt, ágyokba, olyanokká lettek.

   A' beteg Jágerhoz, lassan el sétáltam,
Bi gétz sógor! kérdem, hogy mellette áltam,
Egy pohár Tokai borral meg kínáltam,
Hogy nagyon halavány, tűznél azt jól láttam.

   Én a' jobb kezemet a' szívére tettem,
Mint a' harang ütő, úgy járt, meg íjedtem,
Hogy ha ezt meg iszsza, jobban lesz, esküdtem,
Utollyára még is ugyan tsak rá vettem.

   Meg itta, és allyig, egy fértály Óra múlt,
Még eddig nem szólván, szólt hozzám, és vídúlt,
Szíve sem dobogott, szemlátomást újjúlt,
Ha még egyszer iszik, egészszen lesz gyógyúlt.

   Frissen bé futottam a' Gróff sátorába,
Tudtam Tokai bor maradt butellába,
Oda vittem néki, ezt is hamarjába,
Utolsó tseppéig bé önte gyomrába.

   Mondám tsak feküdgyön, takarja bé magát,
Ne féllyen, nem fogja érezni több jaját,
Én is már le fekszem; ha érzené baját,
Kőltsön fel; köszönte, 's nyujtá nékem karját.

   Le dűltem, hát egyszer hallom, hogy trallálgat,
Hol Cseh, hol meg Német éneket trillálgat,
Örűltem Dozsissom, hogy jól operálgat,
Mingyárt a' Medvére teszem, ha nem halgat.

   De a' bor el érte, hallám, hortyogássát,
Már el is vesztette szíve dobogássát,
Gondoltam, majd bortúl nyeri izadássát,
Reggelig el veszti minden bádgyadássát.

   Engem is az álom el nyomott végtére.
Fárad vóltam, hágván erdők sok bérczére;
Tudtam, mig a' szép nap érkezne kőltére.
Már én ébren leszek a' szokott időre.

   Ött órát aludtam, osztán fel ébredtem,
Szememet a' Hajnal Csillagra vetettem,
Annak futássábúl mingyárt észre vettem,
Hogy hamar meg virrad, már le sem feküdtem.

   Fél órácska múlva, Auróra harmattya
Gyöngyöszte a' főldet, kedves vólt illattya,
Látván pirossága a' setétet hajtya,
Hallatott ébredő madárkák hangzattya.

   Egy Dézsa fenekén vertem én Fikátort,[37]
Nótáját fütyeltem, bé futtam minden sort,
Körös körűl jártam, minden Grófi sátort,
Fel lármáztam itt az egész vadász Tábort.

   Kiálték; alló auf! mert ha káplárságra
Avancsérozok, majd rá kapok hátára,
Valaki fel nem kél, 's fel nem áll talpára,
Könyű itt szert tenni mogyoró páltzára.

   Edgyike nyujtódzott, másika ásított,
Ki meg íjedt, ingén jó hoszszút hasított,
Szolgáját, hogy bé ment, sok férre taszított,
Sok szidott lármámra, hogy álmot szakított.

   De még is minnyájan ugyan tsak fel keltek,
Gróffoknak Lovászok paripát nyergeltek,
Készűlőt Peczérek kopóknak kürtöltek,
Jágerek, Puskássok, Flintákat törültek.

   Nevetkesztek velem, hogy én Dobos lettem,
Több vagyok Dobosnál, nékiek feleltem,
A' Patienssemet hozzájok vezettem,
Kérdgyék önnön magát, én vele mint tettem.

   Meg vallotta, hogy én őtt meg gyógyítottam,
Dózisom bé adván; jól meg izzasztottam,
Vólt egésségére, nem más, tsak én hosztam,
Nékem köszönheti, hogy fel támasztottam.

   Szólt egy: úgy é Főldi? Sauer balzsámumot
Adtál néki, avagy Myrha Oleumot,
Más mondá, hogy adtam tsak Digestívumot,
Vagy is talán Salem ægyiptiacumot.

   Mondottam, Tokaiba préselt Balzsam vólt a',
Többet ér, mint Myrha, 's essentia qvinta,
Dózsissátúl kinek jól meg ázik torka,
Soha sem kell annak Hálai Patika.

   Egy Gróff szólt: nem véltem, vólnál Hypocrates,
Olly nagy Doctor, ollyan tudós és értelmes,
Mondám: ha kulacsom Balzsámtúl nem üres;
Æsculapius is vagyok, és Socrates.

   A' Gavalérokhoz a' kerűlők szóltak,
Hogy ma Agarakat vinni kell, 's kopókat,
Mert ma szarvassokat, Medvét, vad Disznókat
Nem hajtunk: hanem tsak vadakat aprókat.

   A' melly Úr szeretet inkább agarázni,
Mint sem a' kopókkal, 's flintákkal vadászni,
Örömmel lóra űlt, hogy majd fog hajházni,
Rókával, Farkassal, a' síkon csatázni.

   Négy könyű, ött nehéz kopókat szvorkára,
Vetett fel két Peczér, elég annyi mára,
Három Huszár, három agárt porrázára
Fel fűzött; 's akasztott korbácsot magára.

   Meg indúla egyszer e' vadász Armáda,
Agarakrúl kösztök versengés támada,
Ezé leg jobb futó, másét fel halada,
Amazé, hogy még jobb, aranyba fogada.

   Még harmaton értünk a' hajtás szélére,
Az úgy neveztetett Balási Cserére,
Minden Puskás állott, ki rendelt helyére,
Gróffom, Borz lyukakhoz esvén, vólt kedvére.

   A' melly Gavalérok űltek ló hátokon,
A' cserének szélin állottak dombokon,
Áltak agarak is, körűl mind halmokon,
Nádasok, 's töviskek, túl estek hátokon.

   Hallom egy Cseh Jáger kiáltya Nyenyihó![38]
Gróffot kérdem, hogy mit kiált ez a' Bohó,
Nyúlat lát fektébe, azt teszi ezen szó,
Megint, újra kezdé, Nyenyihó! Nyenyihó!

   A' Gróff velem edgyütt hozzája szaladott,
Juharfa tövére ujjával mutatott
A' nyúlra; itt a' Gróff srét stutzához kapott,
Meg lőtte; 's Jágernek két forintost adott.

   Lövésre kutyákat mind el eresztették,
Ezek a' Cserének sűrőjét fürgészték,
A' bokrot szagolták, hol meg vizellették,
Harmaton nyúlaknak nyomait érzették.

   Dudás egy Rókának nyomán ment, böfögött,
Musika meg nyúlnak nyomán tsak nyöszögött,
Ez a' Zanócz közűl előtte fel szökött,
Sikojtva, rikoltva, hajtott már, nem nyögött.

   Sűdő vólt, tsak hamar egy bokorba meg bújt,
Mellette el hajtott, a' nyúl viszsza fordúlt,
Azon nyomon, mellyen futott, hátra lódúlt,
Azért is a' kutya lett egészen bódúlt.

   De már több kopók is ide érkezének,
Csóválták farkokat, nagyon keresének,
A' kereszt útakon sok futást tevének,
A' südőnek megint nyomára jövének.

   Eztet egy bokorbúl hamar ki ugratták,
Mivel hatan vóltak, egymásra forgatták,
Egy marha tsapásson szegént el is kapták,
Bár kiáltott más! más! őt még is fel falták.

   A' Róka, a' mellyet már a' Dudás hajtott,
Álnok vólt, és mingyárt mezőre varrantott,
Merre ment, Cserének szélin láttam partot,
A' mellyen Laib Huszár agarakot tartott.

   A' midőn a' partot ő már el haladta,
A' Huszár meg látván; Haj há! kiáltotta,
Utánna a' három agárt botsájtotta,
Sok Gavalér nyargalt, hogy meg sajdította.

   Bár erőssen szaladt, el érte a' Hancsár,
Jó kapássa nincsen, benne ez nem kis kár;
Csalt vetett, és szemköszt kapott hozzá Hajdár,
Meg kapta a' lábát, azólta sántán jár.

   A' Hancsár tsak ugyan keménnyen kergette,
A' Firka sok Rókát fogott már felette,
Tudta ez a' módgyát, futott tsak mellette,
Egyszer nyakon kapván, a' főldhöz ütötte.

   Kis agár a' főldön nehezen tarthatta,
Hancsár erős agár, mingyárt fojtogatta,
Hol szívét, hol torkát, addig szorongatta,
Páráját bellőle mig ki nem hajtotta.

   A' Huszár le ugrott, a' Rókát fel vette,
Hermetz szíra kötvén, lován ált vetette,
Pályinkával Hajdár lábát kenegette,
Agarait megint a' dombra vezette.

   Az alatt sok nyúlat lőttek a' Cserébe,
Egy nagy szurmos Farkas bújkált itt féltébe,
A' főldbe is bé bújt vólna íjedtébe,
Minden puska szóra, láttam vólt szöktébe.

   Mind az őrült; mindég kopók köszt kavargott,
Hol ide, hol oda, szaladott, csavargott,
Ugyan tsak végtére mind addig toprongott,
Mig Csere szélire ő ki nem tántorgott.

   Ki érvén mezőnek ő a' térségére,
A' Nádas balra vólt, arra tartott fére,
Meg látván két Huszár még is szerencsére,
Mingyárt hat agarak mentek űzéssére.

   Hárma ezek közűl vólt Kurlándi Agár,
Mint fellyeb mondottam gyapjasok 's lábok szár,
Hárma Ukrainábúl; mentek mint száll madár,
Olly nagy lárma vólt itt, mind mikor jön Tatár.

   Mert a' sok Gavalér nyargalt, és kiáltott,
Ritka vólt, tokjábúl ki pistolt nem rántott,
Sok alatt ló bukkot, orra főldet szántott,
A' Tövis soknak bőrt, óldalárúl hántott.

   A' Farkast agarak hamar utól érték,
Tsattogott fogával, meg kapni nem merték,
Huszárok korbáttsal hátát csapták, verték;
Méllyért a' Farkastúl béreket el nyerték.

   Mert ezt íjedtébe a' kórság is rázta,
Két Huszárt fejétűl, talpig kolomázta,
Felette büdös vólt ezeknek meg ázta,
Káromkodtak, hogy így őket meg gyalázta.

   Drak agár Farkasnak ugrott a' hátára,
Nyak szirt szorongatván bukkot az orrára,
Torka jutott akkor Hajdárnak fogára,
Hat agár köszt meg nem mozdúlt utóllyára.

   Laib Huszár Csákánnyal a' fejét ütötte,
Satisfactióját mostan rajta vette,
Liktariumának árát így fizette,
Meg döglött; minden eb itt el eresztette.

   Huszárok a' Farkast egy bokor kóróhoz
Húzták, közel vólt ez, egy iszapos tóhoz,
Meg mosták magokat, úgy mentek a' lóhoz.
Kenyőcshöz jutottak ma igen ócsóhoz.

   Agarokat fűzték megint pórázokra,
A' hol áltak, mentek meg azon halmokra,
Kértük, vígyázzanak tsak a' Farkasokra,
Ezeknél kaphatnak új ajandékokra.

   Allyig mondtuk ezt ki, egy Ugaron láttyuk,
Szalad egy bozontos Farkas, mi kiáltyuk,
Botsásd az ebeket, de futnak, már láttyuk,
Hogy meg előzhessük, mi is egymást váltyuk.

   El érte a' Firka, farát meg harapta,
Meg fordúlt a' Farkas, majd hogy el nem kapta,
De ő fére ugrott, mert friss mint a' lapta,
Többi is itt termet, mindenik forgatta.

   Hamis Farkas vólt ez, ált ment sok probákon,
Sokat űzték már ezt, vala sok vitákon,
Közel járván hozzá Urak Paripákon,
Rút far marás teve itten két sárgákon.

   Bátor agár a' Drak, meg kapta a' nyakát,
A' Firka pediglen a' hátrúlsó inát,
Hajdár a' hátán lett, mardosta a' farát,
Le húztak; hogy meg sem mozdíthatta magát.

   Egy Huszár sem csapott korbácsal most rája,
Mert félt, ungventumot ne kapjon orczája.
De Agarak láttak mérgessen hozzája,
Mert a' vért mint karom, okádta a' szája.

   Szempillantássig is ezt nem tágították,
Ki dűllyet a' szeme, őtt úgy szorongatták,
Ez is szórt Alkermest, a' mint nyomorgatták,
Végre el nyújtózott, mivel meg fojtották.

   Minden Gróff sajnálta a' maga sárgáját,
Mert úgy mond: el veszti leg jobb Paripáját,
Meg mostuk, meg néztük a' sebeknek táját
Egyiknek se láttuk halálos hibáját.

   A' Farkast egy lovász a' másikhoz húzta,
Hol is mind a' kettőt egy Jáger meg nyúzta,
A' csákány elsőnek fejét öszve zúzta,
Mert olaja végig Huszár mellyét tsúzta.

   Az hat agarakat pórázra vétettük,
Rendelt állássokra viszsza vezettettük,
A' mint szemeinket jobb kézre vetettük,
Három agár Rókát kerget, szemre vettük.

   Meg áltunk, mert felénk a' Rókát hajtották,
Soló, a' Dafnéval egy másra forgatták,
Vigyorgatta fogát rájok, mint hajtották,
A' mellyért is hamar meg sem is foghatták.

   Tigris a' faránál futott és csatázott,
Fel üté orrával, szintén úgy bakázott,
Nyaka kapássába Dafné sem hibázott,
Mokogot fogok köszt, farka allya ázott.

   A' mint mi néhányan itt körűl állottunk,
Fel ugorván egy nyúl, kösztünk álmélkodtunk,
Tartoszkodás nélkűl Hajhát kiáltottunk,
Az agarak űzték, magunk is futottunk.

   De sóló, hogy sóló, aztat meg mutatta,
Mert Dafnét, és Tigrist egybe hátra hagyta,
A' nyúlat fordítás nélkűl el is kapta,
Leg szebb vólt, hogy lora, mint visla, fel adta.

   Tsoportossan viszsza mentünk a' cserébe,
Vártak Urak reánk egy szilfa tövébe,
Hól lőtt Nyulak, 's Rókák, feküdtek rendébe,
Egy Borz, egy Farkassal, ezek ellenébe.

   A' Consiliumnak edgyik Tanátsossa,
Kérdé: e' kettőnek ki vólt a' Gyilkossa,
Az én Gróffom lőtte, felelt a' Titkossa,
Jól ván: e' gyümőlsnek, amaz Juh árossa.

   Szólt Gróffom; úgy tartom, e' Borz vad almára
Még éjtszaka ki ment, itt jutván lármára,
Fetrengett: szuszogva sietet lyukára,
El lőttem; mert áltam lyuka ajtajára.

   E' Farkas is régen már előttem forgott,
Mivel a' tér felé sok puska szó morgott,
Nem mere ki menni, előttem tántorgott,
Rá lőttem, mig dög lett, sokáig nyomorgott.

   Phoebusnak hanyatlott, ragyogó súgára,
Hoszszú árnyékokat vetett főld határa,
Hesperus fel nyergelt, majd fel űll lovára,
Mind ezeket látván mentünk a' tanyára.

   Itten a' Rókának nézegtük a' szőrit,
Egy Cseh Jáger mondá; Tento je Uhlarik,[39]
Néztük Farkasoknak fogait, és körmit,
Rámákra vonattuk ezeknek a' bőrit.

   Én edgyik Rókának térgyétűl négy lábát
El vágtam, mint nyúlnak meg spékeltem hátát,
Meg sütvén, Grófomnak kápván ezüst tálát,
Rá tettem, bővítém e' sűltel asztalát.

   Szépen a' komornyik azt fel trancséroszta,
Kínálta Urakat, mint körűl hordoszta,
Grófom abbúl nem vett, hogy hozzája hoszta,
Nyúl húst nem szereti, tsupán az okoszta.

   Többi édesdeden a' Rókábúl evet,
Mondották: Delicat, e' talám a' lehet,
Melly kösztünk fel ugrott, és sóló kergetett,
Az erős futástúl a' hússa olly lágy lett.

   Jó kedvek duzzadott, az Urak vígadtak,
A' fáradság után, jól ittak 's mulattak,
Mindenhez jó kedvet, jó szemet mutattak,
Még a' szolgákkal is sok bort meg itattak.

   Mint szokott a' Róka ugatni, czammogni,
Hirtelen el kesztem én is úgy kahogni,
Mint szökik, Egeret mikor akar fogni,
És ha azt meg fogja, mint szokott mokogni.

   Én az asztal körűl, szintén úgy mokogtam,
Néztek rám; szökdöstem 's mint Róka kahogtam.
Sok mondá; mivel ma bor körűl forgottam,
Részeg vagyok: máskép sokat is ugrottam.

   Kérdeztem, hogy jó é a' nyúl, melly vala sűlt?
Róka vólt; esküdve mondám, minden el hűlt,
Mindenike, a' mint a' Tábla körűl űlt.
Fogjuk meg! kiáltott, és ellenem csődűlt.

   Ezt látván, meg óldám én is a' kereket,
Setét vólt; el értem, hamar a' bereket,
Jó é a' nyúl, a' melly evett egereket?
Kiáltam: kahogtam, csúfoltam ezeket.

   A' Jágerek még a' cserén meg olvasták
A' nyúlakat, itt is annyinak találták,
Hogy én Rókát nyúztam, aztat is jól látták,
Magam sütöttem meg, szakácsok mondották.

   Most hitték, és szóltak, még így rá nem szedett,
Jöj viszsza! kiálták nem bántunk tégedet,
Kérünk jöj közinkbe, mutasd jó kedvedet,
Régen esmérjük már, te okos fejedet.

   El mentem: kezembe fokosomat vettem,
Alló Mars aludni, minnyáját kergettem,
Hadarásztam kösztök, 's azzal azt végzettem,
Hogy így minnyájokat szépen le fektettem.

   Szólt Gróffom, jó hogy én a' nyúl húst nem észem,
Mert úgy nékem is lett volna benne részem,
Jó éjtszakát Főldi! most mingyárt le fekszem,
Jól nyugodgyon Nagysád, én is aztat tészem.

   Hajnal hassadtával, én a' tűzhöz mentem,
Csudáltam, hogy annál ött Tzigányt én leltem,
Mit miveltek Ti itt! hogy őket kérdettem,
Fütözünk jó Uram, felelteket vettem.

   Fejér várrúl jövünk, és mégyünk Budára,
Muzsikások vagyunk, hallyuk Dietára
Sok Úr öszve gyűlt ott, a' kik muzsikára
Vagynak: talám meg jön, fáradságunk ára.

   Mondám nékik; mingyárt fogtok muzsikálni,
Melly helyen veletek, én meg fogok álni,
Egybe a' verbunkost, kezdgyétek nótálni,
Most hegedűtöket lassan kell probálni.

   A' posztó tokokbúl, magok nótafáit
Ki húzták, pökdösték húrt húzó fácskáit,
Nem esmérik ugyan ők Haiden kótáit,[40]
Még is setétben is, meg vonnyák nótáit.

   Uram készen vagyunk, hozzám így szóllottak,
Gyertek! meg indúltam, utánnam ballagtak,
A' sátorok közzött mondám: Holt! meg áltak,
Parancsolatomra már minnyájan vártak.

   Hárma hegedűjét füléhez illette,
Czimbalmos czimbalmát térdére rá tette,
Bögőjéhez magát, egy vén görbítette,
Poziturájokat, hogy már mind meg tette;

   Húzd ra kiáltottam, bezzeg karikázták
Mint tőlök telhettet, ugyan meg czifrázták,
Nótáit leg felsőbb Tónusra csigázták,
Felűrűl alsóbra egybe le trillázták.

   Itt én mint a' sárkány mingyárt ordítottam,
Gyere katonának, szörnyen kiáltottam,
Ez az élet! ez! ez! gyöngy élet! mondottam,
Pajkos Rytmusokat szűntelen danlottam.

   Urak fel ugrottak ezen nagy lármára,
Ujjongatásomra, és a' Muzsikára,
Hogy fel öltösztesse, nem vártak szolgára,
Futott mindenike nyaka szakattára.

   Én rájok sem néztem, tsak mindég tánczoltam,
Húzzál Róka tánczot! nékik parancsoltam,
Ki tudgya mit húztak, én arra kahogtam,
Róka Egér után mint ugrik, ugrottam.

   Le dűltek a' főldre, engem úgy nevettek,
Nem vólna világon párom meg ditsértek,
Hol vettem ezeket, mondgyam meg kérdettek,
Tsak Te vagy az ember! csókoltak, öleltek.

   Mondám, a' vadászok Isten Aszszonyának
Laib Muzsikássai, szűz szent Diannának,
Hogy muzsikállyanak, itt azért volnának,
Azoknak, kik ették hússát a' Rókának.

   De mi ma utólsó vadászatot tészünk,
Készűllyön Nagyságtok, estve vígan lészünk,
Mai vacsoránál Róka húst nem eszünk,
De Tokai borbúl duppla dózsist veszünk.

   Tzigányokhoz szóltam, hogy ma itt maradnak,
Nékiek szakácsok enni, innya adnak,
Gyalog is Budára ők majd nem fáradnak,
Mert a' szekerekre holnap fel kaphatnak.

   Ezek így történvén, mi fel kerekedtünk,
Minden Agarakat, 's kopókat el vittünk,
Kerűlők vezetvén, mi utánnok mentünk;
A' vadászó helyre igen hamar értünk.

   Fel űlt itt a' Grófom, szeg sárga lovára,
Sóló, jó agarát, vette pórázzára,
Tigrist a' Dafnéval bízta Lovászszára,
Magamat vetettem a' Deres hátára.

   A' Gróffal fel áltunk egy szép kies dombra,
Többi agarak is állottak halomra,
Itt a' jó szerencsét vártam Fokosomra,
Mert vadat nem veszek, Flintámmal ma gombra.

   Kik kopót szeretnek, azon Gavalérok,
A' mint meg állottak, vala ott egy torok,
Kerűlők mondották, majd lobban ott porok,
A' Csere több részit foglalták Jágerok.

   Futották a' sűrőt kopók szabadgyába,
Nem érték közepét, vóltak tsak allyába,
Még is juttak mingyárt vadaknak nyomába,
Lettek is azoknak hamar divattyába.

   Itt három, ott kettő, amott négy is hajtott,
Ki Nyúlat, ki Rókát, ki Farkast lógatott,
A' dombunkra szépen szavok ki hallatott,
De még felénk jönni egy vad sem láttatott.

   Egy Gavalért láttam kereszt úton álni,
Futt rá egy nyúl, mondám, mingyárt fogsz testálni,
Hozzá lőtt, hallom öt kopót kiabálni,
Szemköszt jöt, szégyen vólt eztet nem találni.

   Ezen lövés után sok felé puskáztak,
Sok Hahót kiáltott, de többen hibáztak,
Mivel sok puska szólt, a' kutyák lármáztak,
Itt többnyire még is, Rókákat hajháztak.

   Közel látom felénk lapúlva nyújtózik
Egy rút deres Róka, mint Tolvaj lopódik,
A' hol a' Nádas van, a' felé húzódik,
Várba lesz, gondolta, ha belé vonódik.

   El botsájtánk őtet, a' mint ment mellettünk,
Viszá ne ugorjon, véle nem siettünk,
Mikor jó távúlka már utánna lettünk,
Hajhát kiáltottunk, mi pedig ügettünk.

   A' Sóló mint a' nyíl, a' faránál termett,
Tigris is Dafnéval mingyárást ottan lett,
Farkával hol jobbra, hol balra csalt vetett,
De mesterségével meszsze nem mehetett.

   Jobbról Sóló, balrúl őtt Dafne kergette,
Tigris néha farkát hátrúl érdeklette,
Balra fordúlt, mivel ő aztat féltette,
Akkor nyakon kapta Sóló, és nyeggette.

   Tigris a' Dafnéval éppen nem kimélték,
Mokogott a' főldön, keményen gyentelték,
Én is homlokára edgyecskét legygyenték,
Meg döglött, a' Csókok nagyon meg gyengíték.

   Kergették ezt velünk több más Uraságok,
A' kiknek is vala nem kis mulatságok,
Látták a' Rókáknak melly nagy ravaszságok,
Melly fortéllyal élnek, melly nagy álnokságok.

   Pórázra fűzetett mind a' három agár,
Urak kívánsága újjabb tsatára vár,
Helyeinkre értünk és állottunk ott már,
Halom, hogy alattunk valami csörög 's jár.

   Ki ugrik egy Bak öz, kegyetlenűl szalad,
Nagy szökésseket tesz, látom, hogy jól halad,
Haiha! de a' Dafne, Tigris hátra marad,
Kiáltottam; Sóló Hajha! fogd el magad.

   Hamar el is érte, fel ugrott hátára,
Marczongolván őtet, esett az orrára,
A' Bak erős lévén, fel kapott lábára,
Oda értek Dafne, 's Tigris éppen árra.

   Mind a' hárma immár itt edgyütt kergette,
A' Sóló ki kapott, és elejit vette,
Mellyre is ugrássát, a' Bak el vétette,
Meg ragadta nyakát, 's a' főldre vetette.

   Tigris itt mérgessen meg kapta tarkóját,
Szorongatta Dafné hátrúl a' zacskóját,
Egy Gróff hamar ott vólt, ingatta Fakóját,
Futásba el rúgta lova két patkóját.

   Velünk a' többi is mingyárt oda ére,
Már döglött vólt az öz, torkábúl folyt vére,
Mondám, ennek mája lesz a' Sóló bére,
Mert maga fogta el, mihent hozzá fére.

   Ezt Lovász fel vette maga Barnájára,
Fel köte Laib Huszár a' Rókát lovára,
Viszsza mene ki ki állássa halmára,
Halgattunk a' felénk hangzó nagy lármára.

   Jött egy ordas Farkas, ezt hat agár űzte,
Mondottam, jól szalad, bocskorát fel fűzte,
Kapám Fokosomat, mondám, gyüszte, gyüszte,
Kezet fogok veled, mingyárt kutya tüszte.

   Pusztákon sok Farkast éltembe kergettem,
Örűltem, hogy ma is én ehez férhettem,
Deresem futhasson, szájának engedtem,
Hamar is a' Farkas fara mellet lettem.

   El érvén, meg ütém, azt kiáltám berdó!
Oldala úgy kondúlt, mint az üres hordó,
Fájlalta, mert bögött, mint a' Duda gordó,
Ficsor agár, mivel igen sebes 's forgó,

   Itt termett, meg kapta egybe a' jobb fűlét,
Szint úgy a' Fáta is a' bal füle tövét,
Hajdár edgyik lábát, Hancsár a' gégéjét,
Többi szorongatta a' hasát és bélét.

   Meg tarták, fokossal a' fejét ütöttem,
Csúnyát rezelt, bűzit nehezen szenvedtem,
De még is mind addig a' homlokát vertem,
Júhra éhes lelkét mig ki nem kergettem.

   Mig mi e' Farkasnak valánk űzéssébe,
Igen rendes dolog történt a' cserébe,
Ott a' kopók vóltak egy öz kergettébe,
A' melly is szaladott egy Grófnak elébe.

   Hozzá lőtt, el esset, és dűlt óldalára,
A' Gróff oda futott, rá hágott nyakára,
Mivel már nem mozgott, vélte, hogy a' pára
Ki mene belőle, 's jutott vég órára.

   Le vette nyakárúl lábát 's főldre tette,
Eztet a' sebes öz, mihent meg érzette,
Fel ugrott, 's futássát sebessen kezdette;
Álmélkodva a' Gróff szemét meresztette.

   Nem mehett meszszére, ő aztat gondolta,
Azért a' kopókat ide kiáltotta,
El jöttek: nyomára rá igazította,
Vértes derekára öt kopó hajtotta.

   Kopók Cziholássát mivel nem' hallották,
Gondolták, meg ették, mert aztat el fogták,
Késsőn viszsza jővén azokat vizsgálták,
Nem véressek, 's lapos hassal vannak, látták.

   Így történt; tám ma is, fog élni ezen őz,
Nem kell bé pátzolni, hogy azt ne érje gőz,
Mert ebbűl szakáttsa, sem nem sütt, se nem főz,
A' Gróff ez eseten csudálkozni nem győz.

   El lőttek itt ugyan már három Rókákat,
Két özet, egy Farkast, és tíz nyúlacskákat,
De özek el vitték, mind már a' kutyákat,
Urak le is tették azért a' Flintákat.

   Paripákra űltek, 's mentek agarázni,
Szolgák Nádasokba Rókákat hajházni,
Ha azokat onnan ki fogják bolházni,
Könyű lesz a' téren azokkal tsatázni.

   Maga Lovászszának a' Gróff parancsolá,
Hogy ha nyúl ugrik fel, aztat ő meg latná,
Tigrist és a' Dafnét, el ne botsájtaná,
Mert aztat magára a' Sólóra hagyná.

   Sort vettek, és a' Gróff állott közepére,
Hogy Sólóját ki ki vehesse szemére,
Mentek már; vigyáztak nyúlak fekvéssére,
Egy szedres tarlónak értek a' szélére.

   Éppen a' Gróff előtt fel ugrott egy nagy nyúl,
Hajhát kiált, Sóló mingyárt futt, szint úgy nyúl,
Sok Gavalér nyargal, lova sok alatt húl,
A' kit a' kéh bántott, gondoltam, hogy meg fúl.

   Néhányszor a' nyúlat a' mint meg csapkodta,
Egyszer a' Levegő égbe hagyította,
Fel ugrott utánna, ottan el is kapta,
Mint tegnap; a' Gróffnak lovára fel adta.

   Ki adogált érte mingyárt egy Paripát,
Ki ezüstbe foglalt pár Damascus flintát,
Ki leg jobb gazda vólt, igért egy kuriát,
A' Gróff mosolygotta minyájoknak szavát.

   Mivel sebessen ment, Lovász rázogatta,
Sok Gavalér hátát végig simogatta,
Vólt ollyan is a' ki őtet csókolgatta,
A' kutya flegmával lábát nyalogatta.

   Sorba menvén megint, egy hajhát kiáltott,
Nádasbúl ki jönni, egy Rókát meg látott,
Erre három agárt egy Huszár botsájtott,
El érték, reájok a' Róka szájt tátott.

   Igyekezett menni ez a' Csere felé,
De a' sok lovasok nem ereszték belé,
A' Ficsor érkezvén jobb oldala mellé,
Csavargatta farkát, mert félelem tellé.

   A' Hajdár a' farkát meg csípte, meg fordúlt,
Meg kapta az orrát, ordítva el lódúlt,
De mivel a' Róka, íjedt vólt, és bódúlt,
Fata nyak szirt fogta Tigris rázta meg fúlt.

   Itten mi sokáig, éppen nem mulattunk,
Egy düllő főldnyire, a' mint el haladtunk,
A' várbúl egy veres nyúlat ki ugrattunk;
De illy tanúlt nyúlra még mi nem akadtunk.

   Bal fülét fel tartá, a' jobbat hátára
Le tette; a' dolgot vette tsak tréfára,
Észre vévén, hogy ő jutott itt tsatára,
Balra csapott, ki ért az Ország úttyára.

   Hat agarak űzték, még sem fordíthatták,
Utánnok Tigrist is, 's Dafnét botsájtották,
Ezek ketten ugyan az útbúl ki csapták,
De megint egy széles gyepre ki kapatták.

   Hogy ha eddig futott, bezzeg most szaladott,
Agár, agár után, lassanként maradott,
Mint kötel el nyúltak, a' nyúl meg haladott,
Hajhá Sóló! a' Gróff kiált 's haragudott.

   A' mint két tenyeret öszve szoktak csapni,
Ennek is kutyákat, el érni el hagyni,
A' nyúlat fordítás, nélkűl el is kapni
Annyi vólt: ditsertét meg kel néki adni.

   Látván, hogy az estve mingyárt visza kerűl
Titan szép súgára Tengerekbe merűl,
Az ég szép kékségén már a' homály terűl,
Madarkák nyúgszanak, tsak Denevér repűl.

   Szóltam az Urakhoz, végi van mindennek,
Jobb lesz a' tanyára minnyájan el mennek,
Mind Ló, 's agár, fáradt, tsak allyig lehelnek,
Magok is ezekkel ott jól meg pihennek.

   Minnyájoknak teczet, rá áltak szavamra,
Látván, hogy készűlnek, fel űltem lovamra,
Észre ne vegyenek, gondam vólt magamra,
Mert el szöktem tőlök, el mentem útamra.

   Mivel hol vágtattam, hol pedig ügettem,
Azért is a' tanyán én tsak hamar lettem,
Hat erős Tóth Leányt, ott a' kútnál leltem,
El akartak menni, itt maradni kértem.

   Liptó Vármegyébűl jöttek aratásra,
Tovább is maradtak sarjú takarásra,
De mivel nem kaptak már több munkálásra,
Hazájokba tértek, téli nyúgovásra.

   Látván musikássok hogy itten vólnának,
Mondottam; ez éjjel, ha itt maradnának,
Virrattig mi velünk majd tánczolhatnának,
Innya, enni nékik Urak adatnának.

   A' Templomot Tóth Lány a' tanczért el hadgya,
Apját, Annyát, Vérit azért meg tagadgya,
Tsak kis újjad mutasd, már ő karját adgya,
Nincs Nemzet, melly eztet ebbe fel haladgya.

   Első Musikushoz szóllottam Zsigához,
Ferkóhoz, Laczihoz, Gyurihoz, Miskához,
Hogy nyúllyanak frissen ők a' Nótafához,
Mihent közelítnek Urak a' tanyához.

   Mingyárt a' Hegedűk húrjait pengették,
Újokkal, fogokkal, fácskáit tekerték,
Mivel ők a' szurkot, fába csepegtették,
Ezzel Vonóikat vegtűl végig kenték.

   Körűl néztem én itt e' Tóth Leányokat
Szügyöket, farokat, karcsú derekokat,
Kis kocsokájokat, 's hasonló lábokat,
Hasadásra készűlt, piros orczájokat.

   Láttam lenni őket igen jó Státusba,
Tsak kaszanyitzába edgyet sem kantusba,
Bé szerettem kösztök, leg inkább Hanusba,
Mert ez bé is illik a' vadász Trónusba.

   Hogy már Urak jönnek, itt meg sajdítottam,
Húzd rá magyarossan, Zsiga! kiáltottam,
Hanusomnak a' jobb kezemet nyújtottam,
Mint a' szél motóla, vele úgy forgottam.

   Nem viselt czipellőt, suttogott bocskora,
Két lábocskájátúl rúgatott főld pora,
Mint stájer ló talpa, vóltak is akkora,
Utánnam egy szakács tánczolt; vele Dora.

   A' Lovász ez után Marinát forgatta,
A' Kukta is Betát itten tánczba kapta,
Vasek Postilion, Zuszkával meg rakta,
Halb Huszar Katkával, tánczát apritgatta.

   Itt a' Gavalérok minket körűl fogtak,
A' mi Dámáinkon kivált tsudálkoztak,
Hogy jöhettek ide, azon álmélkodtak,
Azok honnan valók, minket tudakosztak.

   Szólt egy Gróff: ezeket a' Főldink szerzette,
Valahonnan onnan elő kerítette,
De csudálni dolgát kelletik felette,
Egész nap velünk vólt, ezt mikor tehette.

   Kérdeszték minnyájan, hogy őket hol vettem?
Tánczoltam, szavokra én nem is feleltem,
Hanust Vállaimon kétszer ált vetettem,
Így szóltam, hogy vele tánczomat végzettem:

   Szűz szent Diánnának vólnának Nimfái,
A' Druideseknek magzati, 's Leányi,
Erdei Faunusok leg kedvesb mátkái,
Választott szépségnek remeki, 's bálványi.

   Kűldötte Diánna mi szolgálatunkra,
Hintsenek virágot szent áldozatunkra,
Gerjesztett is tüzet Hanus óltárunkra,
Mellyért fel is teszem mingyárt Trónusunkra.

   Azon Trónust, a' melly Jágerektűl épűlt,
Képzelt Diánnával, a' mellyen a' Gróff űlt,
Ki hoztam; az egész Uraság ide gyűlt,
Újságot fog látni, már előre örűlt.

   Szépen kértem Hanust, űllyön fel reája,
Sokat tánczolt, izzadt szügyi, orczátskája,
Itt majd meg nyugoszik minden tagocskája,
Meg is könnyűl tánczra két kis lábocskája.

   Fel akart ő űlni, fara belé nem fért,
Mert a' szélessége jó más fél réfet mért,
Hogy emellyem rája, engemet arra kért,
Csavaltam fejemet, mert itt nem kis baj ért.

   Lábait a' fara alatt ált öleltem,
Ropogott derekam, a' mint őtt emeltem,
A' Trónus lábánál vele meg pihentem,
Megint fel emelvén, ugyan tsak rá tettem.

   De tsak hamar hallám, a' Trónust recsegni,
Le rogygyatt, Hanust is, látom hempelyegni,
Hallám e' két szót is, Bodaj váz ejteni,
De töréstűl tagját nem kellett félteni.

   Látzatott estével egy titkos villámlás,
Mellytűl okosztatott sok szembe csiklandás,
A' rubács alatt is tám esett csattanás,
Mert a' Trónus körűl vala dohos szaglás.

   Fel ugrott a' porbúl, magát rázogatta,
Itt egy víg kedvű Gróff a' kezét meg kapta,
Tánczolt vele, de ő ennek meg is adta,
Mert ez nyilallást nyert, őt úgy meg rángatta,

   Reá akadott itt a' gyenge nimfára,
Hanus mint forgatta, néztem két lábára;
Mint a' csép hadaró, jártak ide, 's árra,
Tudom nem vágy többé illy galant Dámára.

   Tánczba vitték Gróffok mind a' hat Grácziát,
Mulatni kivánták e' víg Compániát,
Forogván csudálták tsak a' kaszanyiczát,
Kerék asztal vólt ez, szél fujván az inát.[41]

   De vélek a' tánczot nimfák gyengéllették,
Hogy Gróffok a' főldrűl őket nem emelték,
És hogy a' vállokon által nem vetették,
Szolgáknak tánczait ők jobban kedvelték.

   Vagy két óra múlva a' tánczot el hadták,
Mert már az étkeket szakácsok fel adták,
Hátok megé őket, egy sorba állatták,
Mig ettek is, vélek magokat mulatták.

   Mint kutyák viselnek nyakokon kolonczot,
Kocsójokba adtam ollyan darab konczot,
Hejába is adnék nékik Csirke bontzot,
Illyeket szeretnek, vagy jó nagy tál Zgánczot.[42]

   Minden karaj kenyér, két fontott nyomhatott,
Mellyet nékik adtam: már egy sem szólhatott,
Mert kis szajkójába, mennyit bé nyomhatott,
Mindenike nyomott, nem zseníroztatott.

   Kancsóba három pint bort kezekbe adtam,
Egyenek, igyanak, mindenkor bíztattam,
Tsak egyszer ment körűl kösztök, jól láthattam,
Üres lett, és aztat méltán tsudálhattam.

   Kezekbűl ki vévén, újra meg tőltöttem,
Kedves Hanusomra, reá köszöntöttem,
Keblébe kevesset, ebbűl bé öntöttem,
Meg taszított, hogy egy asztalt fel döntöttem.

   Tapasztalván gyengén, tud karazérozni,
Hogy ha Tokai bort fogok néki hozni,
Majd ez nagyobb kedvet fog néki okozni,
Tám csókkal is meg fog ő ajándékozni.

   A' Gróff meg engedte, vittem egy butellát,
Láttam örűl, vélte, hogy viszek Pályinkát,
Meg kóstolván, borzadt, 's ránczolta homlokát,
Tótúl szólla, id meg, adgy sert, vagy Goralkát.

   Mondottam; Goralkánk nincs nékünk, sem serünk,
De hogy ha Budára hólnap jönnek velünk
Mi ottan számokra majd eleget lelünk,
Rosz tánczosok vagytok; szólt: mi el nem menünk.

   Egy része szolgáknak vélek tánczolgatott,
Más része edgyet mást szekerekre rakott,
Minden Nimfa jól meg ajandékosztatott,
Egy egy kemény tallért, sőtt többet is kapott.

   A' Gróffok sátorba nyúgodni menének,
Tudván szolgák jókor hogy ők fel kelnének,
Azért is a' táncznak ők véget vetének,
Nimfáknak is mondák: már el mehetnének.

   Mingyárt is fel vették magok zajdájokat,
Lábukhoz kötözték szőr harisnyájokat,
Meg tőlt Hóld fénnyénél tették indúltokat,
Danoltak; sokáig hallottuk hangokat.

   A' vadakat rakták a' Tár szekerekre,
Szakátsok, és kukták, vigyáztak ezekre,
A' több bagázsiát bízták Jágerekre,
Szemessek is vóltak ezek mindenekre.

   Hasítani kezdé Auróra fénnyével
A' setétet, 's festé Rózsa szép színével,
Hegyeknek tetejit, azoknak vőlgyével,
Köszönték madarak magok énekével.

   Auróra úttyait Títan aranyozta,
Mert tüzes szekerén a' napot fel hozta,
El bújt Endimio; mert meg rivasztotta,
Hogy Urak fel kőltek azt is ő okoszta.

   Ki káveját itta, ki pecsenyéhez űlt,
Sok hozzám is így szólt, egyél itt van a' sűlt,
Ki lóra fel űlni, ki szekérre készűlt,
Rendin lévén minden, minnyája öszve gyűlt.

   Ezek mind meg esvén, mi útnak indúlánk,
Útban hogy mi történt, és melly vígan valánk,
El hagyom azokat, bár sokat vígadánk,
Szóllok itt dolgunkrúl, Budára mint jutánk.

   Aqviléjat midőn Atilla meg vette,
Tudgyuk, melly pompával sereget vezette
Budára: a' mellyel aztat jelentette,
Hogy lássák, melly vitéz, és melly nagy vólt tette.

   Mi is ennél kisseb Parádét nem tettünk;
Öt Czigánt egy konyha kotsira űltettünk,
Ezekkel mindenütt mi hegedűltettünk,
Hátrúl négy Peczérrel mindég kűrtöltettünk.

   Szép zőld koszorúkat tettünk a' fejekre,
Körűl zőld ágakat azon szekerekre,
Jágerek vadakat tették a' mellyekre,
Hasonló bokrétát minden süvegekre.

   Elől a' Deresen, mind Hérold ballagtam,
Nagy Authoritással, csendessen haladtam,
Utánnam Zsigával marsokat vonattam,
Hol leg több nép állott, ottan újjongattam.

   A' Czigányok után jöttek vezetékek,
Zöldséggel borítva valának a' fékek,
A' vadas szekerek vóltak leg főbb ékek,
Jágerek kisirték, jöngy legények 's szépek.

   Az iffiú Jáger fel ölté magára
Azon ruhát, mellyet a' Gróff pompájára,
Mint Diánna viselt, 's fel űlt Trónussára,
Itt őtet fel tettük a' szarvas hátára.

   Ezek után mentek mind a' Gavalérok,
Ketten, ketten menvén, dupla vólt a' sorok,
Agarakat nyomba vezették Huszárok,
Hátrúl kocsik mentek, pattogtak ostorok.

   A' miként el értünk egyszer már Budára,
Minden felől futott a' nép a' lármára,
Nem tudták mi dolog, nézvén e' pompára,
De minden leg inkább nézet Diánnára.

   El fogott Basának lenni sok itélte,
Más meg; mint követet, őtet úgy szemlélte,
Hogy Meny Aszszonyt hozunk, sok aztat is vélte,
Kik legyünk? mondgyam meg, nem egy aztat kérte.

   Feleltem, mi gondgya őkemének árra,
Az Ország dolgait nem bízták orrára,
Jobb ha fére mégyen, 's nem áll az utzára,
Mert még jót konditok fokossal hátára.

   A' vízi városon mi végig így mentünk.
Az új kapun által a' várba fel értünk,
Hogy nagy Urak jönnek, csudálkozva néztünk,
Nép miat piatzra nagy nehezen fértünk.

   Mosolygottak nézvén ők ezen pompára,
De szemeket vetvén a' vadak számára,
Csaválták fejeket, nagy sokaságára,
Főképpen a' három darab nagyságára.

   Szállássokra Urak innét el oszlottak,
Vadakkal nem tudom, miképpen osztoztak,
Reménlem mindenbűl, valamit tsak hosztak,
Uraknak, Dámáknak, ők ajándékosztak.

   Más nap Jágereket ebédre hívatta
A' Gróff, és estvére a' Bált is meg adta.
A' mint meg ígerte, jól meg tánczoltatta,
Őket itt is érte más napnak virradta.

   Velünk jött Czigányok húzták a' nótákat,
Verbunkost, Hanákot, és Cseh Ariákat,
Jobb szerették Pesti, 's Budai Nymfákat,
Mert orrok nem szagolt itt Broncza párákat.

   Én a' Vezér Jágert itt meg szólítottam,
Meg követtem, mivel őtet meg bántottam,
Én vólnék, ki véle csillagot rúgattam,
Engedgyen meg, kértem; hogy magyar, nem tudtam.

   Mondá; van szerencséd, újjal fenyegetet,
Minthogy meg vallottam, szívbűl meg engedet,
Szólt; hogy nem haragszik, csókolt ölelgetet,
Így a' vadászatnak, 's mindennek vége lett.[43]



TIZEN HARMADIK TZIKKELY.

Múzsám, Diánnának, Te áldozatodat
Igen hoszszan tetted, ved elő Lantodat,
Pengesd azt; kezd újra, el hagyott dolgodat,
Honnyod lakosihoz mutasd jó vóltodat.

   Híd segitségedre, a' Penátesseket,
Hazabéli kegyes és nagy Isteneket,
Meg nem vonnyák tőled ők segitségeket,
Írj a' Diætárúl tovább is verseket.

   Írok Parnassusbúl, Apolló is rám int,
Bíztat; hogy Pozsonyba nem szenvedek, olly kint,
Mint Budán szenvedtem, mint belől, és mint kint,
Mivel ott ritka vólt ki nem viselt két szint.

   Már Pozsonyba vagyok, a' Duna útzába,
Szállássom van Tabák munkálló házába,
Útza eleinek a' jobb szakaszszába,
Szállássoknak nem is vagyok a' roszszába.

   Más jelek vannak itt, mint valának Budán,
Mert öröm láttzatik mindennek homlokán,
Vivát kiáltás jön minden ember száján,
Még Sessio sem vólt, mi lesz még azután.

   Látom békességnek hogy nyilik Temploma,
Jánus Templomának sem híre sem nyoma,
Két ábrázattyával, el tűnt ő is maga,
Jele: minden szívnek lészen nyugodalma.

   Hány Ditsősség kapuk itt nem építtetnek,
Mellyek Olaj fákkal körűl keríttetnek,
Ezeken áll orczák, által nem mehetnek,
Egyenes szíveknek ezek készíttetnek.

   Nagy Ünneplésseknek lészen itt tartássok,
Emeltetnek ahoz sok féle állássok,
Ragasztatnak rájok sok ezer lámpássok,
Minden féle színnel lészen ragyogássok.

   Ezeket szemlélvén, a' város szolgáját
Látom felém jönni, Ország czéduláját
Hoszta; hogy el kezdi hólnap a' munkáját
A' várba: hol már el késziték Tábláját.

   A' várba dél előtt más nap öszve gyűltünk,
A' kik gyalog mentünk, jól meg is hevűltünk,
Felette nagy hegy ez, le űltünk, pihentünk,
Uraságok számán mi nagyon el hűltünk.

   Két nagy Palota van itten el készítve,
A' Mágnássokéba Trónus van építve,
Ez Királyi módon vagyon díszesítve,
Veres bársony, 's arany prémmel ékesítve.

   Státussoktúl hamar jött Deputátió,
Pap úrtúl mondatott itt az Orátió,
Köszöntetett ezzel Magnási Sessió,
Primás viszszonlotta, ékes vólt minden szó.

   Magnássok Táblája ugyan eztet tette,
Deputatióját leg ottan rendelte,
Melly a' Státussokat köszöntve tisztelte,
Onnat viszsza térvén, szokot helyét vette.

   Ezek után Ország Bírája mondotta,
Hogy mixta Sessió légyen, javaslotta;
Hólnap ha úgy teczik; igen tanácslotta,
Mért vólna szükséges; ezeket szóllotta:

   Közel vagyon napja a' Koronázásnak,
Ennél meg kell esni a' régi szokásnak,
Szükség tanácsával éllyünk mi egymásnak,
Dolgunk Európa ne lássa hibásnak.

   Tudgyuk melly sok irígy szem néz most mireánk,
Sok rosz nyelv mérgessebb lészen mint a' fullánk,
Úgy intézzük dolgunk, hogy ne légyen hibánk,
Vagyon tehetségünk, van eszünk, 's vagyon szánk.

   Különössen minden Királyunk díszére
Vállyon; tegyük, mit tsak tehetünk fénnyére,
Lesz ez Nemzetünknek nagy ditsősségére,
Zabolát is vetünk irígyek nyelvére.

   Ha Deputátiót egymáshoz kűldözünk,
Majd vonódik dolgunk, sokáig végezünk,
De egy Palotába, ha minnyájan leszünk,
Sok elmével, kézzel, mindent jól intézünk.

   Fontos! helyes okok! minnyájan szóllottak,
Hogy mixta Sessió legyen, rá állottak,
Mingyárt is az Urak erre el oszlottak,
Complementumokat egymásnak hajtottak.

   Éppen harangosztak tizenkét órára,
Kinek kinek gondgya vólt éhes gyomrára,
Casinóba gyűltek a' Tractér nyakára,
Sok Fogadossoknak mentek az házára.

   Kilencz órakor vólt más nap ezen Gyűlés,
Essett is sokaktúl minden féle kérdés,
De hogy vóltaképpen tétessen rendelés,
Az Hazátúl bőlcsen esett e' meg tevés:

   Mivel már a' Felség Sloszhófba érkezett,
Cancelláriustúl Ország Levelet vett,
Hogy teczésse szerint Király rendelést tett,
Meg másolhatatlan végezésse e' lett;

   Tizen kettődikén Pozsonyba Fog jönni;
Nápolyi Király is meg fog itt jelenni,
Albert Herczeg, 's több más Herczeg fog itt lenni,
E' sok Felségekrűl rendelést kell tenni.

   De mivel az Ország már ezeket tudta,
Város Bírójának szorgalmára hadta,
Meg szálló házakat ez ki is mutatta,
Primásunk szép házát Monarchánknak adta.

   Leg elsőben tehát tsak az végesztetett,
Hogy Deputátió itt nagy rendeltetett,
Kik lésznek tagjai, ki ki nevesztetett,
Kalócsai Érsek fejeknek tétetett.

   Királytól ki szabott indúlás napjára,
Sloszhófba legyenek ennek hajnalára,
Az Ország nevében koronázássára,
Kérjék, és kisérjék, indúlván úttyára.

   A' Királynak pedig az ő bé jövésse,
Hogy pompával légyen mindenüt menésse,
Meg esett mindenkép ennek rendelésse,
Majd ki teczik alább, mint vólt kissirésse.

   Mindeneknek rendgyét az Ország ki szabta,
Ki mit tévő légyen, aztat is meg hadta,
Minden is a' maga dolgát jól folytatta,
Mássok dolgaiba magát nem avatta.

   Midőn már illy bőltsen, mind el végzettetett,
El oszlott a' Gyűlés, ki ki el mehetett,
Igyekezet ki ki, a' mint tsak telhetett,
Nyert is a' Nemzetünk méltó ditséretet.

   Más nap még dél előtt, Zászlókat lobogni
Láttam: Trombitákat hallottam harsogni,
Lovaknak lábait hidakon dobogni
Sok népet útzákon futni, és forogni.

   Dragonyos Regiment jött itt Parádába,
Horvátoknak ezek áltak Országába,
Törökökkel vóltak nem egyszer csatába,
Tettek ők nem kevés kárt is a' csalmába.

   Rostokot hét napi Marsok után tettek,
Egész nyáron pedig Törököt kergettek,
Mellyért is Lovai meg ösztövéredtek,
Szívekbűl örűltek, hogy ide érhettek.

   A' Királynak jöttek parancsolattyára,
A' rendetleneknek zabolázássára,
Város Lakosinak osztattak házára,
Nagy szükségek is vólt testek nyugvássára.

   Kiáltyák: a' Dunán a' vert híd nagyon reng,
Oda futván, hallom Török muzsika cseng,
Tányéroknak az ő öszve ütéssek peng,
Sípoknak, doboknak, vár alatt hangja zeng.

   El érkezett Bécsbűl a' Granatérosság,
Szép gyönyörű nép ez, magos mint Czédrus ág,
Nincsen e' világon ennél szebb gyalogság,
Nem mutat illyeket több más hatalmasság.[44]

   Ketten, ketten fognak rendelt hellyen álni,
Mint két Oroszlányok úgy fognak strázsálni,
A' Qvarét is akkor ők fogják formálni,
Midőn a' Pegmára Király fel fog hágni.

   Ezek bé szállottak a' nagy Casarmába,
Gondoltam, már részem nem lesz a' lármába,
Éppen szállássomra valék indúltába,
Hirtelen vala itt a' sok nép futtába.

   Kérdeztem: mi dolog? de senki sem tudta,
Piaczot, útzákot, a' nép még is fudta,
Orrára nem egynek láttam leve bukta,
Gyermek lábak között magát által dugta.

   Láttam a' nép megint a' híd felé tódúl,
Meg fordúltam én is, minden arra nyomúl,
Urak sok szekere mind a' felé lódúl,
Pap, Pór, Zsidó, Gazdag, olly is fut ki kóldúl.

   Minden harangokat egyszer meg vonának,
A' várban ágyúkkal nagyon durrogának,
Purgerek fegyverbe, minnyájan állának,
Nagy parádét tettek; muzsikáltatának.

   Hallom Tárogató síp hogy fuvattatik,
Itt a' sok kótsag tol széltűl jádzattatik,
Három hintó hídra jönni látzattatik,
Ki körűl ki vonott sok kard villogtatik.

   A' Nándor Ispánynak Banderiumára
Rá esmértem, nézvén annak Zászlójára,
Vigyáz ez Hazánknak szent koronájára,
Leg betsessebb és leg drágább Zálogára.

   Közepső szekérbe vala e' draga kincs,
A' mellyre már sokszor vettetett rab kilincs,
Az Ég viszsza adta, többé félelmünk nincs,
Ezért imád Istent, Hazám,'s égre tekincs.

   Harmadik szekérbe a' két Méltoság űlt,
Kik annak őrzői; 's ide annyi nép gyűlt,
Hogy útzákon nem fért, egy más hátára dűlt,
Sok úgy taszíttatott, hogy főldön el terűlt.

   Az első szekérbe valának a' szolgák,
Nép között tágulást tettek a' katonák,
Két felől kisirték fent írtt Banderisták,
Nem szűntek az ágyúk, 's Sípok, és Trombiták.

   A' várba illy móddal ez fel kisirtetett,
A' régi hellyére ottan le tétetett,
Bóldog Pozsony vára! mellybe férkesztetett,
Olly nagy kincs, a' melly ád Hazánknak életet.

   Úgy vagyon, ez adgya, mert már árvaságra,
Jutott kedves Hazánk, gyámoltalanságra,
Midőn e' kincs jutott idegen Országra,
Meg térvén már éltet, 's juttat boldogságra.

   Ditső koronánknak ezen szép pompáját
Úgy néztem, mint vitték a' Frigynek ládáját,
Midőn Dávid tánczolt, vervén a' hárfáját,
Itt is tsak örömnek láttam a' lármáját.

   Nem úgy mint Jericho alatt vitettetett,
A' hol valahányszor, körűl emeltetett,
Mind annyiszor egy egy fala le döntetett,
Mig végre egészszen semmivé tétetett.

   Pozsony vára örvendgy! falaid nem húlnak,
Sőt benned hogy e' kincs, bástyáid újúlnak,
Meg bádgyadt szíveink bennünk is vidúlnak,
Fényét ért napjaink többé nem borúlnak.

   A' mint a' sokaság a' várbúl meg tére,
Hídnál kiáltottak, fére! fére! fére,
Mingyart a' Magyar Gárda Bécsbűl oda ére,
Éppen az innetső szép tágas végére.

   Ingot kótsag tollok, sas szárnyok tsattogtak,
Haragos Pardutzok hátokon morogtak,
Lovoknak szájjai zabolán rágódtak,
Parádéba menvén, kargyai villogtak.

   Pantallér, Lodingjok, boglároktúl csörgöt,
Ezüstös szerszámok csenget, penget, börgöt,
Rivalt Trombitájok, két réz dobjok döngöt,
A' sok ágyú most is, még szűntelen dörgöt.

   Ezek is a' várba mentek meg szállani,
De a' Király mellet fognak őrt állani,
Meg is kell azt minden nemzetnek vallani,
Ha ők igasságot akarnak mondani;

   Hogy e' Test őrzőknek nincs ég alatt mássa,
Még a' Töröknek is ez szája vallássa,
Minden Udvarokat bár akár ki lássa,
Tudom tsak ezeknek lesz hellybe hagyássa.

   Török karavánok melly számmal Mekkába,[45]
Szarándokok mennek, melly sűrőn Rómába,
Mennyi ezer nép megy Delfis Templomába,
Ezeknél most több jön Pozsony várossába.

   Világ négy részérűl mindennap sok szekér
Már a' Fogadókba ezek száma nem fér,
Purgereknél a' sok idegen szállást kér,
Kastélyba vágyódó, kis vinnyóba bé tér.

   Ablakoknak, mellyek szolgálnak útzára,
Egy két három arany most azoknak ára,
Tsak hogy nézhessenek a' menő pompára,
Sok lajtorjára hág, sok magos kútfára.

   Hol ez nem telhetik, a' Ház fedeleket
Fel bontyák, fel szedik fedél cserepeket,
Az óltsób házakon két sor Zsendellyeket
Ki verik, hogy lássák a' meneteleket.

   Óhajva vár minden másnap virrattára,
Még nem is hajnallik, sok fut az útzára,
Öszve gyűl mind a' raj egymásnak hátára,
Tsak hogy már nézhessen egyszer Királlyára.

   Még az Ég is kedvez most édes Hazánknak,
Bú árjai között sinlődő Anyánknak,
Remélhetni, hogy lesz jó vége munkánknak,
Keserűség után édes ízt ád szánknak.

   Nincsen ma felyhőkkel bé vonott kárpittya,
Sem a' zúzmarás köd fénnyét nem boríttya,
Auróra Rózsa szín szekerét indíttya,
Tengerekbe komor homállyát szoríttya.

   Láttyuk miként fénylik Títan Hazánk felet,
Ámbár közel lenni tudgyuk már a' telet,
Jó jövendőlésünk mind ezekből lehet;
Mert derűlten láttyuk minden égi jelet.

   A' sok temérdek nép fel van ékesítve,
Az öröm Nektártúl meg van részegítve,
Már a' néző helyek el vannak készítve,
Kik festve, kik pedig posztókkal terítve.

   Bár melly felé vetem én ma két szememet,
Minden tsak vígságra gerjeszti szívemet,
Mi belső indúlat éleszti lelkemet,
Nem tudom: örömtől nem lelem helyemet.

   Szent Mihály kapuja felé minden tódúl,
Sokba már lélek sints, sebessen fut, 's lódúl,
Ki okát nem tudgya; mondgya e' nép bódúl,
De nem: hanem szíve itt örömnek hódúl.

   Uttzákon két sorral állott katonaság,
Hogy minden út légyen, mint szükség ollyan tág,
Gátlást a' menésben ne tégyen sokaság,
Kárt is ne okozzon köztök a' szorúltság.

   A' hol vólt sikator éppen ollyan szoros,
Lovas nem álhatván, állott Granatéros,
Láttam egy parasztot, de vólt már ez boros,
Tolódván meg döfni: szántam, mert vólt koros.

   Úttzáknak kezdetin áltak muzsikások,
Téren piaczokon, dobok, trombitások,
A' Torony párkánnyán állottak meg mások,
Hatottak fülekbe a' sok szép hangzások.

   Spallért vont Purgerség, zőld Uniformába,
Más része pediglen vólt fejér ruhába,
Tisztyei is vóltak illendő gúnyába,
Szép nép, be illene, bár melly ármádába.

   Kiáltottam: Népek! úttyát készíttsétek,[46]
Az Úrnak: ösvényit egyenesíttsétek,
Hazámnak szűzei, rózsákkal hintsétek,
Myrtussal, Cziprussal, azt bé teríttsétek,

   Az ég harmatozik, bé jön ma Királytok,
Szárnyazni is ma kezd a' ti szabadságtok,
Ma kezd új életre kapni bóldogságtok,
Nyilik tömlötzötök, mellybe vólt rabságtok.

   Ma veszed kebledbe azt Pozsonynak vára,
A' ki Nemzetednek 's szabadságod ára,
A' ki terheidet veszi két vállára,
Mellyeket örömmel el készített árra.

   Mondotta is régen, azt ki ki tudhattya,
Magyaroknak lészek mind Királlyok 's Attya,
E' mondás, a' kinek szívét ált nem hattya,
Nem Magyar, Magyarnak salakja, vagy fattya.

   A' midőn ezeket elmémbe így hántam,
Istenem hatalmát mindenben csudáltam,
Bőlts rendeléseit mint teszi vizsgáltam,
Hogy teremtéseit szereti, itt láttam.

   Bár egy Ország az ő kegyes 's nagy jóságát,
Meg veti, vétkeknek űzi úndokságát,
Ostorozza aztat; látván buzgóságát,
Leg ottan mutattya nagy irgalmasságát.

   Lehet; hogy Hazánk is gonoszságba merűlt,
Mellyért is majd tsak nem pusztulásra kerűlt
Régi szabadságunk tömlöczbe lánczon űlt,
Bánat, bánat után, szívünkre mint hab gyűlt.

   Látván e' jó Atya mi töredelmünket,
Irgalmasságába vette mi ügyünket,
Malasztya vigasztal, gyógyíttya sérünket,
És mint vólt, szabaddá teszi Nemzetünket.

   Nagy hatalmad előtt orczánkra borúlunk,
Te szent óltárodhoz zokogva járúlunk,
Bár gyarlóságunkal, bal útra indúlunk,
Térícs meg jó Atyánk, így bóldogúl múlunk.

   Enged; maradhassunk mi szabadságunkba,
Szent Fiad Annyának részi van jussunkba,
Hozzád bizodalom nagy van minnyájunkba,
Hogy érte szabaddá tészel Országunkba.

   Itt tsak hamar jöve egy Fő Tiszt nyargalva,
Mellytől mindeneknek hírűl vala adva,
Hogy már a' Király jön, fel 's alá szaladva,
Az útat tágítá, hogy ne lenne dugva.

   Temérdek sok nép vólt, és kik állásokra
Fel mentek: kik pedig az Eszterhajokra,
Tsak a' sok főt láttam, nézvén ablakokra,
Úttzákon állottak egymásnak hátokra.

   A' Dámák kapuk közt egy nagy házba mentek,
Annak ablakibúl a' hídra le néztek,
Mellyen a' menés vólt, mindent jól szemléltek,
Hogy fel gázoltatnak ott, attúl nem féltek.

   Magam is egy régi Barátom házába
Fel mentem, 's foglaltam helyt egy ablakába,
Láttam mindeneket mint mentek folytába,
A' hídnak vala ez éppen eránnyába.

   Egyszer a' harangok mind meg vonatának,
Szép Harmoniája vólt ezek hangjának,
A várba negyven nagy ágyúk durrogának,
Le húlt sok ablakja ott a' Palotának.

   Mint egy ötven lóval Hadi Tiszt jött elől,
Szent Mihály kapuján vala már e' belől,
Király Kalvária hegyének túl felől
Vala: mert a' hoszszok vólt néhány ezer öl.

   A' Primás kertyénél minden formáltatott,
Szekereknek rendgye itt ki tsináltatott,
Lovasság hol mennyen, helye meg mutatott,
Szolgáknak is sora meg parantsoltatott.

   Itt egy jól mondotta, Pozsony városának,
Nyisd meg kapuidat, Hazánk Királlyának.[47]
Emeld fel, és nyisd meg erkőlcsök Urának,
Ma beléd fog jönni, engedgy hatalmának.

   Elől jött a' Herold, csínos vólt ruhája,
Kaskét vólt a' fején, 's magos bokrétája,
Tollakbúl rá tőzve rendes vólt ruhája,
Lovon űlt, kezébe vólt czifra páltzája.

   E' szép Processió csendessen ballagott,
Hoszszú vólt; sok nép közt nehezen haladott,
Még meszszéről vívát kiáltás hallatott,
Mellytül levegő ég sok felé hasadott.

   Herold után jöttek egynéhány lovasok,
Követték ezeket szolgák és inasok,
Mind gyalog; a' kiknek ritkán is van mássok,
Ezeknek gúnyái vóltak olly pompássok.

   Ezeket követte ritka szekerével,
Hazánknak Primássa, különös fénnyével,
Űle óldalánál lévő Püspökével,
Veres Cardinális szép őltözetével.

   A' szekere ennek aranytúl tündöklött,
Lovaknak szépsége minden szembe ötlött,
Aranyzott szerszámok, tsillámlott és csörgött,
Lábokat emelvén, egy sem tsetlet bötlött.

   Utánna érkezett a' sok szép Nemesség,
Paripákon űlvén, szemnek vólt nagy szépség,
Nints is e' világon egy nagyobb ékesség,
Mintha lovakon van a' Magyar Nemzetség.

   Mert e' lóra termet még Annya hasába,
Nem kell Berajterhez mennyen oskolába,
Bátrabban űl lován, mint más kotsijába,
Részes természetnek nagy ajándékába.

   Bár Berajter lovát redupírosztattya,
Mellyre Magyar fel űll, meg sem simogattya,
Esztendeig is a' csikót kordásztattya,
Magyar ma kifogja, már holnap futtattya.

   Ketten ketten menvén, meszszére nyúlának,
Ugrottak lovai, le még sem hullának,
Külömb külömb féle szőrükön valának,
Ezt mondták Erdélyi, más Török fajtának.

   Hányan vóltak ezek, meg nem olvashattam,
Örűltem kénnyeken, szemem hízlalhattam,
Még jobban, hogy eztet: ó vi schén, halhattam,
Ellenségeinket örvendni láthattam.

   Utánnok meg mentek a' sok vezetékek,
Aranyos, vagy ezüst vólt szerszámok 's fékek,
Czafrangokon varrás, paszományos ékek,
Apelles képei nem vóltak illy szépek.

   Lovászok röviden fogták a' zabolát,
Ha hoszszan vezetnék, minden ló a' farát,
Fel hánná 's valhatná sok ember itt kárát,
Mert be rúgná fogát, avagy is oldalát.

   Jöttek már a' hintók, egyik a' más után,
Körűl vették szolgák öltözve nagy czifrán,
Mindenikbe hat ló, mentek ezek halkán,
Szebbnél szebb szerszámok vóltak ezek hátán.

   Melly lovak fejéről három Rojtok fügtek.
Ollyas szekerekbe mind Hertzegek űltek,
Ezeknek pompáján a' nézők el hűltek,
Lovakra, hintókra mert sok drágát fűztek.

   Két két kengyel futó lovak előtt jára,
Szerecsenyek áltak mind a' két bakjára,
Négy Csatlósnak hogy ha néztem nagyságára,
Néztem teremtésnek annyi Bálvánnyára.

   Gróffok lovainak, kettő vólt a' rojtya,
De mind arany, ezüst, Crepin vólt a' bojtya,
Csudáltam lovakat, hogy mind meg nem fojtya,
A' szerszám neheze, mert sok száz vólt fontya.

   Minden Püspök mene itten nagy pompával,
Fényessen őltözött, ékes udvarával,
Præpostok is vóltak, nem kevés szolgá
val,
Edgyik mást előszte Liberiájával.

   Az Ablegátussok mind elől menének,
A' kik szekerekbe, nem lóra űlének,
Utánnok Præ
postok, úgy következének,
Nyomokba Püspökök 's Magnássok jövének.

   Nem tudom, melly nagy vólt itten a' szekér szám,
Mivel tsak fénnyekre tátva vala a' szám,
Lovak szépek vóltak, csillogott szekér 's hám,
Hogy ezt mind láthattam, világért sem adnám!

   A' szekerek után Király paripáit,
Vezették Lovászok, tsudáltan ruháit,
Feketén jártattya Udvari szolgáit,
Sárga prém hímezi leg kisseb varrásit.

   Mind szürkék valának, ezen szép paripák,
Fekete czafrangok, de aranytúl czifrák,
Spanyol, Czirkáz, Török, és Erdélyi fajták,
Kettőt Persiábúl tsak nem régen hoszták.

   Két Ministereknek jöttek két sézái,
Egynek hat peje vólt, másnak hat sárgái,
Németh öltözetbe mentek a' szolgái,
Nem is igen fénylők valának pompái.

   Ezeket követte édes Hazánk Fénnye,
Nemzetünknek Díszsze, és választott kénnye;
Sok Magyar szüléknek gyümőlcse, 's reménnye,
Király bátorsága, bástyája keménnye.

   Magyarokbúl álló, Test őrzők serege,
A' nyári hajnalnak pirosló fellege,
Alattok a' Datztúl ló allyig pihege,
Kalpagjokon sas szárny kótsaggal lebege.

   Elől ment Dobossok, verte két réz dobját,
A' Levegő Égbe játzatta bakóját,
Hat Trombitás fújta Márs Isten nótáját,
Zephyrus ingatta, fecske fark Zászlóját.

   Fél sereg ment elől, Rárónak módgyára,
Két kapuk közinek érvén a' hídgyára,
Tekinték én a' sok le néző Dámára,
Láttam: már sokat vont Cupido rámára.

   Kancsalított szemmel sok ezeket nézte,
Sok legyezte magát, és száját csipkézte,
Sok a' mellye körűl fodrát biberézte,
Vénus tüze heve szíveket tetézte.

   E' fél sereg után Londoni sézába,
Űlt Hazánk Királlya, vont arany ruhába
Látván, hogy e' Felség van Magyar gúnyába,
El merűlt a' szívem, öröme árjába.

   A' mint a' városnak ére kapujához,
Ennek a' Bírója jött a' Sézájához,
Hozzá fogott mingyárt Orátiójához,
Röviden üdvözlő fontos mondássához.

   Kegyelmébe néki a' Várost ajánlá,
Térdeit mint illik, egész főldig hajtá,
Szép bársony vánkoson a' kúltsait nyújtá
Király meg illette kézzel, 's viszsza adá.

   Sőtt meg is köszönte ennek üdvözléssét,
Igérte városhoz nagy kegyelmességét,
Ki is láthatta itt ki ki kegyességét,
Minden szó jelenté tsak nagy szívességét.

   Szekere után ment Gárdisták más fele,
Minden útza, ösvény, víváttal vólt tele,
Még a' beteg is itt, ágyábúl fel kele,
Kegyes Királlyában, gyógyúlást ő lele.

   E' menést zárta bé egy svadron lovasság,
A' városba nyomúlt a' nép, a' sokaság,
Ezeket szemlélni vala nagy mulatság,
Sok hellyen vígságbúl leve szomorúság;

   Mert soknak szorosba ló lábára hágot,
Sok taszigálókat jól jól pofon vágot,
Sok órákat lopot, tett nagy tolvajságot,
Ki tudna számlálni a' sok kutyaságot.

   Itt a' kuffantókat, 's gesztenyét sütőket
Leg inkább nevettem, mert a' tekenőket
El rúgták, gyermekek zsebet, keszkenőket
Meg tőlték gyümőlcsel, Banyák űzték őket.

   Paripák, szekerek, mind már el kűldettek,
Mellyért is az útzák tágassabbak lettek,
Primás Háza előtt Urak meg jelentek,
Király is ki szálván, mind utánna mentek.

   A' mint fel érkesztek a' nagy Palotára,
A' Király fel űle maga Trónussára,
Mellyet, már az Ország készített számára,
Figyelmezet minden a' Primás szavára.

   Szép fontos beszéddel Királyt köszöntötte,
A' Haza örömét néki jelentette,
Mellyet is okozott az Országba jötte,
Újra szűlte aztat az ő jelenlétte.

   Kérte; hogy fogadgya bé azt malasztyába,
Helyhesztesse ösi szép szabadságába,
Törvénnye is légyen, mint vólt olly folytába,
Hogy ha lészen egyszer e' boldogságába;

   Az Ország kész lészen mindeneket tenni,
Utólsó tsep vérét érette önteni,
Élete, érteke, áldozat fog lenni,
Parantsolattyára tűzbe is fog menni.

   Király e' beszédre felelt igen szépen,
Hogy nem tsak Királlya, de Attya is lészen,
Országgal minden jót tenni vólna készen,
A' mit az Annya tett, azt teszi egészen.

   Jobbágyinak úgy mond: az ő igaz szívek,[48]
Hogy ha tapasztallya, hogy hozzája hívek,
Az ő gazdagsága: többik mind olly mívek,
A' mellyek mulandók, 's emésztik a' nyívek.

   Erre egész Ország Vivátot kiálta,
A' nagy öröm minden szívét által járta,
Hogy illy Királyt adott, az Istent imádta,
Koronáztatássát ki ki allyig várta.

   A' Király bé mene, Urak is oszlottak,
Áldást 's minden jókat reája mondottak,
Nagy kegyességérűl folyton folyt szóllottak,
És, Éllyen a' Király! mindég kiáltottak.

   Egész város estve meg világíttatott,
Minden ablakokra két gyertya gyujtatott,
A' mellyen nem égett, a' bé hagyíttatott,
Piatzon, utzákon, tsak vivát! hallatott.

   Ditsősség kapuin sok ezer Lámpássok
Égtek, és hallattak a' sok muzsikások,
A' Torony párkánnyán vóltak Trombitások,
Ott is Lámpássoknak nagy vólt ragyogássok.

   Illy nagy vígasságba múlt el az éjtszaka,
Minden Fogadókba csenget tsak muzsika,
Iffiúság tánczba forgott, mint karika.
Nem kellet ezeknek Doctor, sem Patika.



TIZEN NEGYEDIK TZIKKELY.

Más nap egész Ország a' várasból fel ment
A' várba: Kirally is már vala oda fent,
Segitségűl hívták minnyájan az Istent,
Hogy bóldoggá tégye, és dolgok légyen szent.

   A' Nagy Palotábúl mind a' kápolnába
Mentek, hol már Király vólt maga karába,
Huszár Ezredének Uniformissába,
Nápolyi Király is vólt magyar ruhába.

   A' Királynéja is magyarba őltözöt,
Mint egy magyar Dáma, úgy vala kendőzött,
Fátyolt a' fejére, kammer Dáma tőzött,
Kar kötőt karjára, nyakra gyöngyöt fűzött.

   Így vólt őltösztetve Albert Herczegné is
Király Magzattyai, gyenge Herczegnék is,
Több Herczeg Aszszonyok, ezekkel Grófnék is,
Bárónék, és több más Fő nemes Dámák is.

   Sértették a' szemet ezeknek fénnyei,
Rubint, Smaragd, Gyémánt, Briliant kövei,
Nap keletrűl kerűlt nagy fejér Gyöngyei,
Szemembűl húllottak örömnek könyvei.

   (Mert már meg vetve vólt ezen szép őltözet,
Nem is hallatott már más ruha nevezet,
Tsak Bufán, tsak Turbán, Angléz, 's több illy szemet,
Mellyeket bé hozott az idegen nemzet.

   O Hazám szép Neme! tekincs Királyodra,
Magyar ruhába van, igyekszik hasznodra,
Mutattya melly köntöst ved gyenge tagodra,
Hid: minden idegen rongy vagyon károdra.

   Ha mondod, hogy drága; igaz, de állandó,
Muselin, és Tintuch, mind ollyan mulandó,
Mint a' füst kopik ez, már el nem adandó,
Az erre kőltött pénz meg nem háritandó.

   De ez Fírúl, Fíra Lányrúl Lányra marad,
A' moly meg nem eszi, sem öszsze nem szárad,
A' mikor az inség Te fejedre árad,
Vesd zálogba részit, már elméd nem fárad.

   A' fent meg írtakat egyszer meg mosatod,
Rongy lesz, és magadra többé nem rakhatod,
Azoknak pedig vólt ára sok aranyod,
Ad el; nem lesz értek ma annyi garasod.

   Ha mondod: Hazába minden Dáma így jár,
Elég rosz; mert azért árad reá sok kár,
A' melly maga fészkét tsúfíttya rosz madár,
Melly a' trágyát túrja, az is büdös Bogár.

   Az orrokat fúrják Dámák Indiába,
Azt itt meg sem teszi egy is a' Hazába,
Mért hord hát olly ruhát, melly ösi nyakába
Soha sem vólt; 's illő tsak Comæ
diába.

   Kérlek, magatokba már egyszer térjetek,
Szép személlyetekbűl csúfot ne tegyetek,
Ha Hazánk nem teczik, Párisba mennyetek,
De a' kápolnába, móst velem jőjjetek.)

   A' Primást a' Papság itt fel őltösztette,
Egyházi ruhába, 's óltárhoz vezette,
Hol a' Veni Sanctét, ő el éneklette,
Hazáért a' többi áldozatot tette.

   Példánk vala itten Országunk Királlya,
Néztem ő melly buzgón Istenét imádgya'
Térden álva néki magát mint ajánlya,
Remélheti is, hogy ez őtet meg áldgya.

   El végesztettetvén Isten áldozattya,
Ajtón álló látom, a' Palotát nyittya
Az Ország Bírája, Urakat szólíttya,
Kiket is menésre mind abba indíttya.

   A' mint már minnyájan oda bé valának,
Táblához nem űltek, leg inkább állának,
Ugy teczvén: fel 's alá sokan sétálának,
Ki errűl, ki arrúl egymással szóllának!

   Tsak hamar egy erős kopogás hallatott,
Mellyre is leg ottan minden el halgatott,
Két szárnya ajtónak erre meg nyittatott,
Hogy itt az Udvar jön, mindentűl láttatott.

   Egy osztály Test őrző e' jövést vezette,
Egy néhány Minister ezeket követte,
Ezek után lett a' Királynak bé jötte,
Más osztály Test őrző menés zárát tette.

   A' Király bé űle maga Trónussába,
Márs Istent mutatott Uniformissába,
Gyönyörű is vala magos kalpagjába,
Kedve tőlt jó széles tarsolyos kardgyába.

   Király Lovász mester jobbja felől állott,
Kezébe tartotta a' ki vonott kardot,
Nagy tsendesség vala, szózat nem hallatott,
Felség minden felé nézhetett, láthatott.

   Palota szegletén alkotványt munkáltak,
Mellyet szünyegekkel, drágákkal bé vontak,
Ezen Nápoly Király, és Királyné áltak,
Hertzeg Albert, kedves hitvesével vóltak.

   Mind kissebb, mind nagyobb, Királynak magzattya,
Szépek, mint ha égnek vólnának rajzattya,
Áltak ott, mint fűvön Májusnak harmattya,
Mindenik mosolygott, hogy Trónuson Attya.

   A' Király röviden, de fontossan szóllott,
Hazát köszöntötte, 's minden jót ajánlott,
Többet nem kívánhat senki, annyit mondott,
Ki írtya szívünkből, így szólt, minden gondot.

   Az Ország fejébe, a' Primás köszönte,
Mint tegnap, úgy ma is őtet üdvözlötte,
Atyai kegyelmét, és malasztyát kérte,
Hazának hűségét tsep vérig ígérte.

   Erre Trónussábúl a' Király fel kele,
Olly rendel, a' mint jött, innét viszsza mene,
Az Országnak Nagygya, a' Táblához űle,
A' Cancellárius itt hamar bé jöve.

   Hazánknak általa nem más jelentetett,
Hanem, hogy Királytúl azért kűldettetett,
Hogy tégyen az Ország arrúl ítéletet,
Palatínus nélkűl eddig mint lehetett.

   Gondolkodgyon tehát Országnak fejérűl,
Nándor Ispányságnak helyre tételérűl,
Ne halaszsza dolgát, időre időrűl,
Mert a' halasztásbúl gyakran sok roszsz kerűl.

   Hogy ha, úgy mond: hólnap e' véghez mehetne,
Koronázása is mingyárt meg lehetne,
Palatínus nélkűl, ez meg nem eshetne,
E' nélkűl a' Király semmit sem tehetne.

   Fel álla a' Primás, e' vala mondása:
Hogy Országnak éppen ez a' kívánása,
Hogy meg is történnyen, leg főbb óhajtása;
Melly által eshessen koronáztatása.

   Holnap Palatínust kész az Ország tenni,
Tsak hogy méltóztassa a' Felség kűldeni
Neveit azoknak, kik közzűl fog lenni,
Örömmel e' dolgot fogja el végzeni.

   Cancellárius szólt: Király mindent tészen,
A' nevekkel hólnap hogy ő itten lészen,
Tartsa tehát Ország hólnap magát készen,
Hogy el végesztessen a' dolog egészszen.

   Ezzel ki ment; Ország itt nagyon örvendett,
Hogy Éllyen a' Király! kiáltásokat tett,
Más nap nyólcz órára űlés rendeltetett,
Öröm közt a' mai űlés végzettetett.

   El oszolván, enni ki ment Casinóba,
Ki veres ökörhöz, ki lúd fogadóba,
Nem vólt ki nem örűlt szívébe valóba,
Ki lesz Palatínus, e' kérdés vólt szóba.

   Bár ma sok közzűlök Bálba tánczát járta,
Erszénnyét Fáronál jó mélyen bé márta,
Ki garadra öntött; bár magát bé zárta,
Más napnak virradtát mind nehezen várta.

   Ugyan tsak fel virradt reménységünk napja,
Mellyen nagy örömét árva Hazánk kapja,
Ma meg neveztetik Királlyátúl Apja,
Reménytelen sorsnak nem lesz többé rabja.

   Nem vólt ma senki is, a' ki el maradott,
Mintha Magnes vonná, mene, és szaladott.
Nem mondta: hegyet hág, és már el fáradott,
Láttam, hogy hintóknál sok jobban haladott.

   E' lesz Palatínus, egymás között vittak,
Hogy nem lesz, amaz lesz, pénzbe is fogadtak,
Kik erre, kik arra, újjal is mutattak,
De ítéletekbe mind meg csaladtattak.

   Ma olly számmal tartá az Ország a' gyűlést,
Hogy sok száz nem kapott Palotába űlést,
Ablakokat nyittak, mert kívántak hűlést,
A' sokaság tette ezen nagy hevűlést.

   Az Ország Rendgyei űltek a' Táblához,
De nem láthattak ők a' fel tett munkához,
Tartották magokat tett ajánlásához
Cancelláriusnak, 's nem foghattak ahoz.

   El érkezett ez is két Ministerekkel,
Fő rangú, nagy eszű, jeles emberekkel,
A' petsétes levélt tartották kezekkel,
Szólt annak utánna ezen szép igékkel.

   Ezek a' Felségnek Comissáriusi,
A' leg főbb dolgokban meg hitt Tanácsosi;
Mai dologban is Királynak Bíztosi;
Nándor Ispányságnak kik Candidatusi,

   Im azon levélbe, mellyt kézbe tartanak,
Nevei azoknak mind bé írva vannak,
Király petsételte, de azt már nyujtanak;
Szívekbűl Hazánkra sok áldást kívánnak.

   Ország Primássának űltek ők mellette,
Mellynél a' levél vólt eleibe tette,
A' Primás leg ottan azt kezébe vette,
Mellyre szép beszédgyét imígyen kezdette.

   Láttyuk ő Felsége Attya Országunknak,
Több is, mert eszköze bóldogúlásunknak,
Nintsen is más tárgya mi kívánságunknak;
Tsak olly, mellyből haszna légyen Királyunknak.

   Híttuk segítségűl Istennek szent Lelkét,
Gerjeszsze szívünkbe malasztya kegyelmét,
Erőtlen vóltunkba nyújtsa segedelmét,
Ma világosítson főkép minden elmét.

   Hogy ollyat válaszszunk Nándor Ispányságra,
A' ki lesz Királynak 's Országnak javára,
Nemzetünk díszszére, 's annak óltalmára,
Bízunk; szent ereje rá is segít árra.

   Ezeket meg halván, minnyájan el mentek,
Az Ország Nagygyai kérdéseket tettek,
Királytúl hogy a' melly levelet ők vettek,
Fel törjék é mingyárt? de míg versengettek,

   Az Ország Bírája mostan már szólhatott,
A' mi a' szívén vólt, mindent ki mondhatott,
Szólt is, és szavára ki ki itt halgatott,
De bőltsebb tanátsot ő nem is adhatott.

   Tekintetes Haza! nékünk halasztani
A' dolgot nem lehet, avagy mulasztani,
E' levélt sem szükség tám fel szakasztani,
Nándor Ispányt meg is lehet választani.

   Bár ki lesz, szükség hogy légyen nagy Méltóság,
Kiben nemzetünkhöz vagyon nagy buzgóság,
Királyhoz szeretet, illendő bátorság,
Nagy értekű, 's kiben nagy ész van, okosság.

   Szemmel láttyuk Sándort, Királyi Hertzeget,
Hogy szívbűl szereti a' Magyar Nemzetet,
A' miólta ő bír Huszár Regementet,
Mást nem visel, hanem Magyar őltözetet.

   Nagy a' méltósága, mert Király magzattya,
Hogy Királyt szereti bizonyos, mert Attya,
Hazánkat is szint úgy láttyuk, mert mutattya,
Sok szép erkőltseit minden ki láthattya.

   Tudgya ki ki: lészen Nemzetünk Hectora,
Sándor ő, lészen is Hazánk Nagy Sándora,
Hunyadi Jánossa, Törökök ostora,
Van szívének tüze, vagyon elég pora.

   Országunkba lakván, még jobban meg szeret,
Ki az? ki Királynál annyit mint ő tehet,
Haza bóldogságra tsak általa mehet,
Tehát nem más, tsak ő Nándor Ispány lehet.

   Szép mondássát a' mint itten el végzette,
Okait Országnak eleibe tette,
Az epedt szíveket ő úgy meg illette,
Hogy sok szem örömnek könyveit ejtette.

   Láttam életembe sok hirtelen lármát,
Hol a' nép egyszerre tette nagy kiáltát,
De ennek soha sem láttam még is párját,
Mert egybe az Ország kiáltott itt, Vívát.

   Vivát Országunknak nagy Palatínussa,
Nem is lehet másnak e' fő ranghoz jussa,
Éllyen Sándor Hertzeg Hazánk Patrónussa,
Ellenségeinknek ő lesz Tirannussa.

   Vivát Alexander! Nándornak Ispánnya,
Tőlünk nem érdemlett égnek adománnya,
Természetnek remek, 's nemes alkotmánnya,
Mária Thrézsia vére hagyománnya.

   Sok kiáltott Vivát! meg halok érette,
Más: ha hartzba mégyen, álni fog mellette,
Utólsó tsep vérit sok néki szentelte,
Haza szeretete ez indúlást tette.

   Gondoltam; ellen szót ha ki most itt tészen,
Darabrúl darabra vagdallyák egészen,
Sándor Fő Hertzegért illyen Martyr lészen,
Melly nagy a' szeretet, ha az erőt vészen.

   Tovább egy óránál minden szív így éget,
Hajó, míg hab hánnya, nem ér csendességet,
Mivel a' Magyar szív már rég békességet
Nem érzet: nem tsuda, mutat hevességet.

   A' szélvészt derűlt ég végre el oszlattya,
Általa hányt hajót rév partra juttattya,
Háborúlt szívet is tűrés meg nyugtattya,
Ennek tsendessége tűzét el óltattya.

   E' nagy szív zendűlést a' Nagyok tsak nézték,
Vídám ábrázattal halgatták, és tűrték,
Ugyan azért annak végit el is érték,
Hogy Ország Bírája szóllyon, magok kérték.

   Szólt is, hogy már itten mást nem lehet tenni,
Deputátiónak kell Királyhoz menni,
A' melly a' választást fogja jelenteni,
Meg tudgyuk, a' Király ezt mint fogja venni.

   Választatott erre Primás Cardinális,
Az Ország Bírája, és a' Personális,
Státusok részirűl még egy Prælátus is,
Világiak köz
űl két Deputátus is.

   A' várbúl le menvén, mentek az udvarhoz,
Hol bé botsájtattak mingyárt a' Királyhoz,
Az Ország nevében Primás a' mondáshoz
Hozzá fogott; szólván így a' Monarchához:

   Meg győszhettettetlen Urunk és Királyunk,
Mi el kűldettetve az Országtúl vagyunk,
Kinek is nevébe színed előtt álunk,
Hald meg kegyelmessen, mi dologba járunk.

   Kívánta Felséged, Nándor Ispányságra,
A' mellyeket ítélt, érdemesnek árra,
Azok közűl Ország, ezen Méltóságra,
Hogy edgyet válaszszon, hadta szabadgyára.

   Hálállya az Ország Felséged kegyelmét,
Felségedben nézi nem tsak Fejedelmét,
Hanem nézi Attyát, és Főldi Istenét,
Ki jó szívét nyújtya, adgya segedelmét.

   Tovább is remélli, ezen nagy malasztyát,
Mostan pedig kéri vétke botsánattyát,
Mert nem tőltötte úgy, vett parancsolattyát,
Mind Felséged tette maga kivánattyát.

   Mert bátor Felséged esméri híveit,
Azoknak erkőlcsit, és nagy érdemeit,
Kiknek méltoztatta fel kűldni neveit,
Ország is esméri bennek e' nemeit.

   Azok közűl még is Nándor Ispányságra,
Edgyet sem választott, hanem voksolt másra,
Egy szívvel, Lélekkel, ollyan méltóságra,
A' ki e' világon leg érdemesbb árra.

   Felséges Királyi Sándor Fő Herczeget,
Választotta: e' rang illett illy Felséget,
Kiben az Ország vett minden reménységet,
Hogy illy nagy istáppal nyér nagy erősséget.

   Általunk Országnak ez az ő szózattya,
Mint mondám Felséged, Királlya, és Attya
E' Nagy Hertzeg pedig Felséged Magzattya,
Ez is mint Felséged, azt majd gyámolgattya.

   Hozzánk Felségedbe buzog Atyai vér,
Hasonlóval telik testébe minden ér,
Hazánkat szerető szív a' mellyébe vér,
Tsak ő gyámolunkra, Égtűl adatott bér.

   Már is tapasztallya égő szeretetét,
Mert viseli régtől honnyi őltözetét,
Óhajtya tanúlni ennek Annya nyelvét,
Mutattya előre nagy szívét, kegyelmét.

   Kérjük Felségedet, e' választásunkat,
Erősíttse, 's hadgya jóvá mi voksunkat,
Mert véle el érjük mi bóldogságunkat,
Örömmel meg teszük Pályafutásunkat.

   Örömmel; mert lészen Hazánknak őrzője,
Ellenségink ellen Hector 's meg törője,
Hazánk Nagy Sándora, népünk vezérlője,
Igaz vallássunknak nagy védelmezője.

   Primás a' neveket itt viszsza nyújtotta,
Királynak: a' ki is igen jóvá hadta
A' választást; 's melly nagy örömét mutatta,
Most mingyárt meg hallyuk, válaszát mind adta.

   A' Deputátió a' mint meg érkezett,
Szemekbűl ki teczett, hogy e' jó választ vett,
Minnyája mosolygott, örömmel tőltött lett.
Országunk Primássa illy relátiót tett.

   Tekéntetes Haza! főbb és alsóbb Rendek!
Szavammal nem tudom mennyire menendek,
Mert rebeg a' nyelvem, olly nagyon örvendek,
Örömnek súllyátúl tagjaimba rengek.

   Felséges Urunknak Haza ohajtássát
Én meg jelentettem, tellyes kívanássát,
Nándor Ispányságra meg lett voksolássát,
Sándor Fő Hertzegnek erre választássát.

   Essedesztem: meg ne vesse kéréssünket,
Vígasztallya véle szomorúlt szívünket,
Ébreszsze fel régtől sinlő nemzetünket;
Más nem segítheti, tsak ő mi Ügyünket.

   A' Király ezekre mingyárt ezt mondotta,
Hogy Jobbágyi közé jött vólna, gondolta,
De jó Baráti köszt lenne: mint szóllotta,
E' szavakra öröm könyveit ontotta.

   Hertzeg Magzattyának ezen választássát,
Úgy tartya, mint egy nagy barátságnak mássát,
Vette szíve ebbe olly vígasztalássát,
Hogy még ma kivánnya fel magasztalássát.

   Most el ment az Özek, 's nyúl vadászattyára,
Nápolyi Királynak parancsolattyára,
Rendelte e' dolgot esti hat órára,
Reménli, meg jelen, Ország e' pompára.

   Meg bizonyította különös örömét
A' Király; 's hogy jobban mutathassa kedvét,
Meg parancsoltatta, el kűldvén emberét,
Hogy ágyúk dörgésse hírdesse ki nevét.

   Míg így szólt a' Primás, már ágyúk dörögtek,
Mellytűl vár ajtai 's ablaki zörögtek,
Le húllott üvegek, úgy még sem csörögtek,
A' mint itt minnyájan örömtől sürögtek.

   Itt Barát baráttyát szívbűl csókolgatta,
Még szolgájával is Vivát! kiáltatta,
Leg több az örömnek könyveit hullatta,
Sok indúlattyát is nem zabolázhatta.

   Mert a' nagy szeretet bennek viaskodott,
Akarat, és elme, edgyütt tusakodott,
Örömnek árjával a' szív bajoskodott,
Ézékenységek közt majd meg nem hasadott.

   Minden igaz Magyar szív tsak akkor hódúl,
Mikor terh nem nyomja, sebeibűl gyógyúl,
Mint sem nyügös légyen, inkább mindent ront, 's dúl,
Szabad kíván lenni, akkor is ha kóldúl.

   Örűlt itt, 's víg vala az Egyházi Rend is
Mágnássok Táblája, a' Státussoké is,
Hazánknak virágja, az Iffiúság is,
A' Pörléshez szokott Prókátor Chórus is.

   Lehettek némellyek itt a' Nagyok közűl,
Kiknek Bú, és Bánat jártak szívek körűl,
Mert Nándor Ispányság, most rájok nem kerűl,
Be borúlt reménnyek hamar fel nem derűl.

   A' világ, hogy ő tsak Theátrum, mutattya,
Mert emberek sorsát ő azon jádzattya,
Midőn ő ketsegtet, 's reménnyel bíztattya,
Más Scénája nyílik, 's dolgát váltosztattya.

   Az Ország Bírája végit szakította
Ez öröm Gyűlésnek, 's nagyon ajánlotta,
Esti hat órakor, mint Király mondotta,
Ott légyen az Ország, kérte, 's szóllíttotta.

   El mene minden itt szokott ebédgyére,
Mentembe egy Bétsi Németh utól ére,
Mondgyam meg, hogy hová megyek, arra kére,
Kívánt feleletet tőlem kérdéssére.

   Tisztes őltözetbe őtet lenni láttam,
De mit kíván tőlem, azt várva csudáltam,
Fejétűl mint őtet talpáig vizsgáltam,
Nem esmérvén, még is szavára meg áltam.

   Szóllottam: jó Uram, én most megyek enni,
A' veres ökörhöz, hová fognak jönni
Több jó Akaróim, edgyütt fogunk lenni.
Kérdé: szabad lesz é, néki oda menni?

   Mondottam: jól tudgya, vendég fogadóba,
Hogy bé mehett minden, ha pénze zacskóba
Vagyon: nem is áll ott Strázsa az ajtóba,
Itten a' Fogadós jó ember valóba.

   Bé menvén; én mingyárt az asztalhoz űltem,
Itt is, hogy mellém űlt, csudáltam, el hűltem,
Ebéd felet véle beszédbe merűltem,
Jó szívét ki adván, szavait betsűltem.

   Többi beszédgye köszt kérdezet, és mondá,
Jó Uram; igaz é? hogy vicze Királlyá,
Sándor Fő Herczeget, az Ország választá,
Mellyre rá állássát már Király is adá.

   Mondottam, hogy igaz, és ma hat órára
Rendelte az Ország, hogy Méltóságára
Fel emeltetessen, 's hitet tegyen árra,
Hogy mindent tesz Király, 's Országnak javára.

   Kérdeszte, hogy mibűl állyon e' hivatal,
Mert ő mint idegen ember, 's még fiatal,
Nem tudgya; hogy kérdez, tám meg nem sért azzal,
Ne legyek felőle, kért, bal gondolattal.

   Hazánk szokássiról, több illy kérdéseket
Tett nékem, 's meg tudni kívánt mindeneket,
Szabadságainkat, úgy a' Törvényeket,
Fejezzem ki néki; tett sok kérelmeket.

   Minden kérdéssére, én itten feleltem,
Szabadságunk mibűl állyon, meg fejtettem,
Törvényünk erejét előtte ki tettem,
Nagy fel indúlássát itten észre vettem.

   Fel pattant mérgessen, láttam nagy a' heve,
Szólt, hogy e' két Broszsúrt, mellyeknek a' neve
Így vannak ki téve, Bábel, és Ninive,
Olvastam é? mingyárt illy szidalmat teve.

   Ezeknek Authora, S***úb, rágalmazó.
Egy in***is ember, hajót húzni való,
Főldön emberek köszt békességet rontó,
Szamárnál szamarabb, és semmit sem tudó.

   Mint máskép tette ki, mint vagyon, a' dolgot,
Most látom, hogy bár ő Pesten 's Budán forgott,
Nem tudgya a' Törvényt, hazudott és morgott,
Mellyért is érdemel, akasztó fán horgot.

   Nem vagyok én Magyar, de mégis sajnálom,
Mert e' Nemzet dolgát tsak most tudom, 's látom,
Hogy olly Filú aztat rágalmazza, bánom,
A' ki Tudóssok köszt, tsak árnyék, és álom.

   Imigyen szóllottam hozzája: kedves Úr!
Ezen két Pasquilus, vagy mint hívják Brozsúr,
Hidgye; hogy Hazánkba éppen szemet nem szúr,
Annyival is inkább, szívet által nem fúr.

   Nem indúl meg senki bolondnak szavára,
Mi gondgya szamárnak egy Ország dolgára,
Arany pereczet a' Disznónak orrára,
Ki tészen? vagy bársony nyerget a' hátára.

   Authorok annyit ért Hazánk törvénnyéhez,
Szabadágainkhoz, több végezésséhez,
Mint város Hajdúja harang öntésséhez,
Kénteleníttetik látni élésséhez.

   Mert ő Professori székit el vesztette,
Mellyért nemzetünkre haragszik felette,
Hogy éhen ne hallyon, pennáját fel vette,
Brozsúrokat firkál, élhessen mellette.

   Ostobaságait mind Bécsbe munkállya,
A' könyv nyomtatókat azokkal kínállya,
Néhány garasokon el is adogállya,
Még is ne koldúllyon, magát így táplállya.

   Illyen díb dáb embert fel sem is kell venni,
Tsak mint egy salakot, úgy kell tekinteni,
De ha meg nem szünne rágalmazást tenni,
Bolondok házába kell bé rekeszteni.

   Ez is éppen ollyan bordába szőtt ember,
Ha esméri az Úr, a' minő Grossinger,
Még sem lesz háborús szavokra a' Tenger,
Írássok, beszédgyek, felyhőt széjjel sem ver.

   Azon Bétsi jó Úr fel ugrott, 's meg ölelt,
Ezen szavaimért annyira meg kedvelt,
Hogy itt tizen valánk, mind italt, mind ételt
Meg fizette, köztünk mindenbe kedve telt.

   Mondotta, hogy Annya magyar vérből légyen,
Mihent innet Bétsbe meg tér, 's haza mégyen,
Fogja Annyát kérni, véle olly jót tégyen,
Hogy Indigenátust nékie ő végyen.

   Mért vólt olly jó szíve már most nem tsudáltam,
Az Anya vér buzgott testébe jól láttam,
Jó barátságiba magamat ajánltam,
Három fertály hatra ő tőle meg váltam.

   Fel mentünk minnyájan a' Primás Házába,
És meg álván ottan a' nagy Palotába,
Király hamar ki jött, űle Trónussába,
Jött Sándor Hertzeg is, mingyárt a' nyomába.

   Országunk Primássa a' Királyhoz szóllott,
Rövid de hathatós Orátiót mondott,
Mellyben minden okot szépen elő adott,
Nándor Ispányságra, Ország kit választott.

   Király olly érzékeny szavakkal felele,
Hogy az egész Ország örömmel bé tele,
Szava; sok száz szemből könyveket présele,
Melly a' szeretetnek valóságos jele.

   Szólt, es jóvá hagyta Ország választását,
Fiára azon nagy Tisztség hárítását,
Érzi ezért szíve, nagy vígasztalását,
Mert láttya Országnak, hozzája vonzását.

   Erre Hertzegéhez, fordítá beszédgyét,
Melly is úgy ált járta, minnyájunknak szívét,
Hogy újra szemünkből ontánk öröm könyvét,
Gyullasztotta testünk öt érzékenységét.

   Mert úgy mond: Fiúi kötelességétől
Fel oldozza őtet ennek szerelmétől,
Inti, el ne állyon Hazánk Törvénnyétől,
Szabadságainktól, szokás erejétől.

   Légyen az Országnak, erős pártfogója,
Előtte, mint Király előtt szó szóllója,
Király javának is elő mozdítója,
Ellenségeiknek erős meg rontója.

   Ezeket mint Attya, néki javasollya,
Mint Királlya pedig tenni parantsollya,
Igazság szerető légyen, tanátsollya,
Ditső erköltsökben magát gyakorollya.

   Dolgaiból fogja őtet mérsékleni,
Kegyelmét ezekkel fogja érdemleni,
Atyai szerelmét, tsak úgy fogja nyerni,
Ha illy szorgalommal mindenbe fog lenni.

   Háromszor az Ország, itten fel kiálta,
Éllyen Országunknak örökös Királlya!
Éllyen Nemzetünknek több Királynál; Attya!
Éllyen a' Nagy Isten, esztendőkkel áldgya.

   Egy kis tsendesség lett: mingyárt üdvözlötte,
Primás a' Hertzeget, szépen köszöntötte,
Nándor Ispányságnak nevével illette,
Az Ország nevébe e' köszöntést tette.

   Ajánlá a' Hazát, az ő malasztyába,
Nemzetét hathatós, erős óltalmába,
Reménységét vetné e' tsak hatalmába,
Hogy Istápja lészen minden bal sorsába.

   Légyen bizonyos, hogy nagy hozzá szerelmünk,
Ennek a' tüzétől, lángol, és ég szívünk,
Királyért, 's érette fel áldozzuk éltünk,
És utolsó tseppig nem kiméllük vérünk.

   Gyönyörű mondásal eztet meg köszönte,
A' Hazát, Nemzetet bizonyossá tette,
Hogy nem most hanem már régen meg szerette,
Melly akkor múlik el, mikor mulik élte.

   Ország bóldogsága, nem más tárgya lészen,
Hogy azt el érhesse, mit tsak tehet, tészen,
Mert ő is úgy mint Tag, abból majd részt vészen,
Minden teher alá két válla van készen.

   Királynak vezették őtet Trónussához,
Hol is le térdepelt Attya két lábához,
Le tette hívségnek hitét Királyához,
Meg esküdt egyszersmind akkor a' Hazához.

   Ez meg esvén, mingyárt Vivát! kiáltottak,
Mint Ország fejének, fejeket hajtottak,
Királyi Testvéri mind itten állottak,
Őtet ölelgetvén, sok jót rá mondottak.

   A' Király bé mene maga szobájába,
Láttzatott nagy öröm az ábrázattyába,
Mert meg elégedet lett ma magzattyába,
Újra ágyúztatott, nagy vígasságába.

   Az Ország rendelt itt négy Gavalérokat,
Egy Hertzeget hozzá, még három Grófokat,
Felséges Annyához kűldötték azokat,
Fel űltek postára, követték úttyokat.

   E' jó Királynénak ezek jelentették,
Főbb és alsóbb Rendek, hogy már el végzették,
Sándor Fő Herczeget fejekévé tették,
Palatínusságra őtet fel emelték.

   E' kegyes Felségnek e' hír a' szívébe
Olly örömöt nemzet, hogy mingyárt testébe
Könnyebűlést érzett, újúlt erejébe,
A' Gavalérokhoz szóllott örömébe.

   Én holnap Pozsonyba korán fogok menni,
A' koronázásnál nékem ott kell lenni,
Lássam magzatomat koronát fel venni,
És aztat Attyának fejére fel tenni.

   Ország szívességét én nagyon hálálom,
Készségemet néki mindenkor ajánlom,
Szeretetem tőle vonnya el halálom,
Élvén: kedvét teszem, a' miben találom.

   Más nap a' követek jókor meg térének,
Mi vóltát Felséges Aszszony örömének
Meg mondták; szavait, kegyes beszédgyének,
Oka Sándor Herczeg lesz egésségének.

   Ok vetetlen, hogy ma el is fogna jönni,
A' koronázásnál jelen kíván lenni,
Mert szíve örömét fogja abból venni,
Akar Országnak is köszönetet tenni.

   Halván ezt a' Király, leg ottan stafétát
Küldöt; nagyon kérte, hogy sajnállya magát,
Ne tán szomorúság, érje öröm napját,
Gyászba öltösztesse e' Királyi pompát.

   Ezen Relatiók, mind más nap történtek
Bécsbűl a' követek midőn meg érkesztek,
Ma pedig udvartúl, minnyájan el mentek,
Öröm tengerének habjába merűltek.

   Minden ház gyertyákkal világosíttatott,
Tsak Vivát kiáltás, 's Muzsika hallatott,
Udvarnál Királytúl, szabad Bál adatot,
Ki ott, ki meg mássut, mint teczet, mulatott.

   Útzák a' sok Néppel bé vóltak terítve,
Örömtűl valának ezek részegítve,
Mert Haza gondgyátúl lettek üresítve,
Minden örvend, hogy ha szíve van enyhítve.

   Mulattak magokat sokan Casinóba,
Szobák tele vóltak minden Fogadóba,
Mindennek részi vólt a' Muzsika szóba,
Kávé, vacsorába, több e' féle jóba.

   A' Ditső kapukat számtalan vizsgálta,
A' Symbolumokat olvasván csudálta,
Ezt képnek, mást szépnek, azok köszt találta,
Almélkodott, a' ki a' Zsidókét látta.

   Sok járásim után mentem az Udvarhoz,
Már a' Bálba hozzá fogtak is a' tánczhoz,
Hasonlíthatom ezt a' Paradicsomhoz,
Nem lehet, hogy tegyem főldi mulatsághoz.

   Képzeltem, itt vannak Apolló Múzsái,
Sok Isten Aszszonyok, azoknak Nimfái,
Parnassusnak az ő tündér szép Leányi,
Úgy tűntek szemembe Hazámnak Dámái.

   Menyecske tánczot járt, hoszszú fátyolával,
Teczet Pávát látok ki terjedt farkával,
A' szűzecske forgott, gyöngyös pártájával,
Szebb vólt, mint Diánna, ragyogó Holdgyával.

   Egész udvar itt vólt, és minden tündöklöt,
Aranynál, ezüstnél, más szembe nem öttlöt,
Keringő tánczba itt egy sem csetlet bötlöt,
Hanem tsak magyarba a' sarkantyú csörgöt.

   Más helyen is vala illyen vígság, és Báll,
Gondoltam látnom kell, azt is; hogy mibűl áll,
Ki mentem én innét, látom, sok pár sétál
Affelé, és sok már szekerbűl is ki szál.

   Fel mentem én itten a' táncz Palotába,
Vólt ez ékesítve, szépen valójába,
Dámák, Gavalérok mind Magyar ruhába,
Vóltak fel öltözve, egy sem mostohába.

   Itt a' tántzosokat mind végig nézgettem,
Hogy nem mind Magyarok, azt jól ki vehettem,
Még-is mind Magyarba öltöztek, nevettem,
Ezt ők új módinak tartyák; észre vettem.

   Többek közt tántzolt itt egy nagy magos személy,
Rá tartotta magát, tetzet is, hogy kevély,
Pedig már látzatott az ortzáján fekély,
Mert a' nagy festéstől érte bőrit veszély.

   Tántzolván szememet vetem két lábára,
Egy vólt; nézni rája, vagy pedig szarkára,
Mivel nem Magyar vólt, a' Magyar nótára,
Semmit sem vígyázott, sem tántz taktusára.

   Hánta, és vetette minden felé magát,
Mintha gúson járna forgatta két lábát,
El foglalta tántza az egész Palotát
Ki rá nézett, látott szél malom vitorlát.

   Hirtelen két szoknyák, a' két bokájára
Le estek, mert roszszúl köté derekára,
Magyar Dáma nem így köti ezt magára,
De szép vólt itt nézni, ezen Figurára.

   Pendele nem alább, hanem térdig szabva,
Mint zsák ollyan vastag vászonyból vólt varva,
Kengyel futó véltem, őt így látván álva,
Meg vólt új módinak formája itt adva.

   Nem csuda: Csipeje nem vala homorú,
Fara mint a' Deszka, ez sem volt domború,
Jobrúl, balrúl mint két Tseklye, olly tomporú,
Egész Test állássa mint Halál szomorú.

   Szoknyáit flegmával kösztünk fel emelte,
Meg pirúlás nélkűl testéhez kötötte,
Mingyárt az elhagyott tánczát el kezdette,
Mint Bibicz a' hanton, magát billegtette.

   Szólt még is, hogy comód, 's jó vólna a' Bufán,
Csudállya, hogy azt már, nem látt Magyar Dámán,
Mert arrúl le nem csúz, szoknya, 's más Varromány,
A' mellyért is helyes, és bőlts e' találmány.

   Mondám! Drága Madám! magyar Menyecskére
Nem kell Bufán, mert tsak nézzen a' testére,
Fara dombjaira, és két csipejére,
Akad Természetnek ott remek müvére.

   De keden semmi sincs, egész Pittil hering,
Világ négy részszére minden lotyog, és ing,
Térdig ér négy nyistes, bordába szövöt ing,
Felső vékony részi lehet talán fél sing.

   Ezt halván dúlt, és fúlt, haraggal ki mene,
De a' beszédemre itt nagy kaczaj leve,
Más nap e' Dámárúl sok beszédet teve,
Most pediglen így lett ezen Bálnak vége.

   A' Nándor Ispánytúl, más napra Sessió
Rendeltetett, mellyel az Installatió
Véghez mégyen, 's mivel a' Koronátzió
Jelen van; tétessen jó Dispositió.



TIZEN ÖTÖDIK TZIKKELY.

Az Ország edgyütt vólt már kilencz Órakor,
Palatinus Hertzeg bé jött ide jókor,
Nápolyi Király is meg jelene akkor,
Áláson fogatott, az Udvartúl egy sor.

   Felséges Herczeget Primás köszöntötte,
Palatinussának tegnap meg esmérte
Az Ország: illendő, hogy ott légyen űlte,
Hol helyét mindenkor Palatinus vette.

   Le is űlt mingyárást, el rendelt helyére,
Karmazsin bársonnyal bé fedett székére,
Allyig botsátkozott Herczegsége erre,
Mingyárt Gavalérok kiáltottak: fére!

   Meg kapták székestűl, 's őtet fel emelték,
Háromszor ők eztet egymás után tették,
Vivát! kiáltássok a' felleget verték,
Pattantyussok dörgő ágyúít sütötték.

   Ez így lőn, a' Hazát ő is köszöntötte,
Beszédgyét röviden, de fontossan tette,
Parancsolattyát a' Királynak ki vette,
Hivatallyát teszi, ezzel jelentette.

   Itélő Mesternek ezt kezébe adta,
A' ki is leg ottan fen szóval olvasta,
Továbra az Ország ezen dolgot hadta,
Koronázás dolga most első, mondotta.

   Ezek után itt a' Personális fel ált,
Mint egy Demosthenes, ékessen perorált,
Minden szívet, tett szép szóllássa, járta ált,
Herczegek szemekbűl, láttam könyv tsordogált.

   Meg mutatta: Hazánk most mást nem remélhet,
Hanem boldogságot: senkitűl sem félhet,
Ki ki a' honnyában békességben élhet,
Szomszéd Irígyekre meg vetéssel nézhet;

   Mert mikor Nagy Attya vólt Hazánknak Feje,
Édes vólt életünk, mint Kanahán teje,
Albert Herczeg lévén Országunk eleje,
Nem gőzölt alatta agyunknak veleje.

   Ha Királyi vérbűl vólt Palatinusunk,
Mindenkor Hazánkba szerencséssek vóltunk,
Mert erős Partfogónk vólt, 's nagy Patronusunk,
Kibe reményünket vethettük, 's bízhattunk.

   Most jutottunk megint olly arany időre,
Akadtunk Királytúl származott nagy Főre,
Melly nem juttat minket olly sok esztendőre,
Hogy Hazánkba szállyon ellenség mezőre.

   Beszédgyét végezvén, mint vivát kiáltott,
Nem mást, tsak örömöt, itten minden látott,
Éllyen a' Királyi Udvar! 's légyen áldott!
Minden Király Magzat köszönte meg hajlot.

   El menvén az Udvar, szólt Ország Bírája,
Szükség, hogy Hazánknak ő szent koronája,
Királyhoz vitessen, 's légyen Parádája,
Hólnap ki mit tészen; kész vólna munkája.

   Ennek kiséréssét hamár ki munkálták,
Készítet munkáját nagy hangal olvasták,
Kötelességeket már minnyájan tudták,
Mert azt kinek, kinek, írásba ki adták.

   A' Gyűlés el oszlot, ment minden dolgára,
Készítette magát holnapi pompára,
Igyekezet, szégyent ne hozzon Hazára,
Mert sok ezer szem fog nézni hólnap árra.

   Dél után tsak hamar az ágyúk dörögtek,
Harsogtak Trombiták, a' Dobok bömböltek,
Ló hátán a' kardok villogtak, tsörögtek,
A' kényes Paripák domboltak, sürögtek.

   Itt szokott pompával a' Koronát hozták,
A' mellyet kisérték a' Magyar Gardisták,
És Nándor Ispányi Banderialisták,
A' sok Nézők egymást majd agyon tiporták.

   Udvar eleibe, a' mint el érkesztek,
Banderisták négyen az hintóhoz mentek,
Lórúl le ugrottak, mert valának frissek,
És az emeléshez leg ottan készültek.

   A' Ládát Hintóbúl egybe ki emelték,
A' főldre először itten azt le tették,
Nem késtek, hanem azt karokra fel vették,
A' garádicsokon Királyhoz fel vitték.

   Ennek vége lévén, kinek hova teczett,
Ma más nem történven, mind oda mehetett,
Casinóba menvén jádzhatott, ehetett,
Bálokba ha akart, vígan is lehetett.

   De egy történetet itt ki nem hagyhatok,
Talám teczeni fog, arrúl hát írhatok,
Nevetségessebbet ennél nem mondhatok,
Mivel jelen vóltam, azért hát szólhatok.

   Hogy már a' Korona, vólt Város falánál,
Meg állott egy Tzigány Chorus a' kapunál,
Muzsikáltak szépen, Marsot vontak annál,
Nép köszt álnom kellet itt a' Czimbalmosnál.

   Szemköszt rájok, a' mint a' Hintó érkezet,
Mind a' hat Tzigány itt, egybe le térdeplet,
Vetettek magokra sűrűen keresztet,
Szint úgy kongott, úgy meg verték a' mellyeket;

   Hogy haladt a' Hintó, megint fel állottak,
Mint előbb; úgy most is, újra marsot vontak,
Midőn már távúl vólt, akkor el halgattak,
Kérdem; hogy mért estek térdre? így szóllottak:

   Nincsen nagyobb szentség, mint a' szent Korona,
E' Jézus Kristustúl csináltatott munka,
Szent István fejére tette szüz Mária,
Hétszer szentelte meg a' szentséges Pápa.

   Ha meg ölik is a' Bétsi öttveseket,
Vagy ha el vágják is, mind a' két kezeket;
Mint azon van, még sem tesznek olly műveket,
A' Bibliában áll; ki tette ezeket.

   Ha a' Tolvaj ahoz tsak kis újjával nyúl,
Hirtelen meg döglik, és mingyárt fel fordúl,
Ki nem Király, aztat főre teszi tsúfbúl,
Meg veri az Isten, mert az meg bolondúl.

   Meg kell elől Király fejét is szentelni,
Meg kell az haját is szent olajjal kenni,
Két nap nem is szabad ő nékie enni,
Úgy lehet azután azt fejére tenni.

   Mind meg van Galantán, ez egy nagy szép képen,
A' Nagy Oltáron áll, ez éppen középpen
Szűz Mária festve vagyon, űll kar széken,
Szent István fejére tesz Koronát széppen.

   Mondottam, mind igaz, de Tik kárhosztatok,
Magyar Koronának, mert Marsot vontatok,
Németh nóta ám az; még is azt húztatok;
Javaslom; hogy holnap, minnyájan gyónnyatok.

   El mentek, és én is szállásomra mentem,
De még étszaka is ágyamba nevettem,
Traditiójokat el nem felejthettem,
Papirosra tészem, magamba fel tettem.

   Jelen van már a' nap, mellyet az Úr munkált[49]
A' mellyen rab szívünk szabadságra talált,
Le nyomott nemzetünk lábaira fel ált,
Perczentés vólt híjja, hogy nem szenvedt halált.

Jelen van: a' Nimfák, már mind sorba álnak,
Fel koszorúztatva Jupiterre várnak,
Vesták az óltárra virágokat hánnak,
Satyrok készűlnek, hogy majd tánczot járnak.

   Meg nyilt már a' Templom, a' hol áldozatot
Fognak tenni, már is érzük az illatot,
Temjény Myrthus szaga, minden szívbe hatot,
Istenekkel Hazánk űll ma ünnep napot.

   Ez már le is veté fejérűl cziprussát,
Fel tette zőldellő Borostyán Laurussát,
Jó Pean! közöt, tartya Triumfussát,
Hallya ki ki Lépold mint nyeri Trónussát.

   Allyig hol fel teczet Aurora csillaga,
Már is az útzákat járta Mársnak hada,
Fel osztva: ki rendelt helyére ballaga.
Város Dobossa is dobolt, és jelt ada.

   Fegyveres Purgerek jöttek, és siettek,
Kik Companiákra szépen rendeltettek,
Szent Mártony vitéznek Templomához mentek,
Terjesztett zászlókkal ottan Spallért tettek.

   A' Granatérosság az Alkotványhoz ment,
Mellyen a' Király fog esküdni azon fent,
Ehez közel állott Dragonyos Regement,
Hogy nép tódúllássa ne tehessen ellent.

   Vóltak minden felé katonák rendelve,
Kik meg ne engedgyék, hogy légyen bé telve
A' menésnek helye: mert a' nép lehelve
Mindennünnen nyomúlt, lett is nem egy verve.

   Magassan építve vala ez alkotmány,
Kerítette eztet szépen festet párkány,
Zőld, veres és fejér posztó vólt takarmány,
A' Hóreb hegyen sem vólt illyen ragyogvány.

   Innét úgy nevezni szokott Király hegyig,
Így vólt bé kerítve az út egész végig,
Ház falát takarták szönyegekkel félig,
Nem maradthattak meg épségekbe délig.

   Nem vala több hintó itt, tsak a' Királyé,
Hogy ha ő Felségét olly változás érné,
Melly miatt pompáját lovon nem tehetné,
Akkor ebbe maga űlését hogy venné.

   Az Ország Nagygyain, 's több Gavallérokon,
Sok kints vólt, tsak arany fénylett ruhájokon,
Űltek igen kényes, és datzos lovakon,
Tsudálkozni kellet drága szerszámokon.

   Kinek kinek helyét, immár el rendelték,
Minden felől jövén Urak, azt bé vették,
A' paripák tsak a' nagy nyerítést tették.
Mint egy örömöket ezek is jelenték.

   A' nap igen szép vólt, mert ragyogott fénnye,
Nem járt senkit által, a' hideg keménnye,
Minden szívnek meg szűnt, kínzó kelevénnye,
Tartó egésségnek ma jött meg reménnye.

   Koronát jó regvel a' Templomba vitték,
Hogy fejére illyen, azt el készíttették,
Több Királyi díszt is, mind melléje tették,
Oltár szegi mellé, mind azt helyhesztették.

   Ezek mind meg esvén, a' Király ki jöve,
És a' nagy Urakkal a' Templomba mene,
Még itten az Ország nagy pompát nem teve,
Hogy meg koronázták, e' tsak akkor leve.

   Templom ajtajához strazsákat rendeltek,
Temérdek vólt a' nép, mind bé nem férhettek,
Itt helyt tsak az Udvar, 's nagy Urak vehettek,
És a' nagy Dámák is, ide bé mehettek.

   Már az Egyházi Rend, a' sekrestyébe gyűlt,
Áldozatot tenni, a' Primás fel készűlt,
Baldakinum alá egy székre Király űlt,
Láttam minden Király magzat itt, mint örűlt.

   Mihent az Egyházi Rend jött az oltárhoz,
Karba muzsikusok kezdtek muzsikához,
Érsek Püspökökkel tzeremoniához,
Istennek nyújtandó szent áldozattyához.

   Sok vólna le írni, hogy mint ment ez véghez,
Meg is kell vallanom, hogy nem értek ehez,
Ki nem Pap, nem tudgya, illyekhez nem férkez,
A világi ember ezekről nem kérdez.

   Mellyeket méltóknak tartok, mind fel veszem,
Olvasók kedvekért eztet tselekeszem,
Látván mind azokat, kész pénzen nem veszem,
Ím így rendrűl rendre azokat ki teszem.

   Az Evangyéliom mikor olvastatott,
A' Királytól kardgya ki vonva tartatott,
Egy Püspöktől a' könyv hozzá hozattatott,
El tett kardal tőle, a' meg csókoltatott.

   A' midőn az Érsek Crédót éneklette,
Annak olvasását a' mint el végzette,
Menését a' Király az oltárhoz vette,
Évangyéliomra a' hitet le tette.

   Hogy ő a' Római Catholica hitet,
A' melly tsak egyedűl idvességre vihet,
Oltalmazni fogja, mutat ahhoz hivet,
El rontya ellene minden fel vont ivet.

   Mikor már az Érsek áldozattyát tette,
Király is magához az Úr Testét vette,
Főldig le borúlva imádta, tisztelte
Ajtatossan, 's igen példássan végzette.

   El végezvén Érsek a' szent áldozatot,
Szükséges szereket oltárra hozatott,
Szent olajt, és chrismát, több illy szent illatot,
Már fel kenéséhez Királynak foghatott.

   Itt az oltár előtt ő le is térdeplett,
Érsek az Istenhez könyörgéseket tett,
Királynak két válla meszteleníttetett,
És az szent olajjal meg is kenettetett.

   Ezzel a' Püspökök innét el vezették,
Oltár meget a' Szent olajt le törlötték,
Hol elébb térdepelt, le térdepeltették,
Mivel oltár megűl viszsza kisirtették.

   Most vala már jelen azon szempillantás,
Érzékenységeket fel gyullasztó látás,
Az epedt szíveken öröm által hatás,
Haldakló Hazánknak új élet meg adás.

   Mert Nándor Ispány itt vévén a' Koronát,
Fejére fel tette, koronázta Attyát,
Küszködni láttuk itt két szív indúlattyát,
Szeretvén a' Fiú Attyát, ez Magzattyát.

   Nem vólt szív, de márvány, ki ez indúlatot
Meg látván, szeméből könyvet nem hullatott,
Itt! itt! a' természet ereje láttatott,
Hogy a' nem szenvedhet semmi erőszakot.

   Rá övedzte Érsek szent Istvánnak kardját,
Mondván: íme vedd el Isten ajándékát;[50]
Meg töröd ellenség fejének lágyékát,
Meg tartod Országod, és Isten hajlékát,

   Palástyát is ennek reá függesztette,
A' Királyi páltzát jobb kezébe tette,
Az arany almát bal markába helyhette,
És így a' Trónusra őtet fel űltette.

   Énekelte erre, Te Deum! Solosmát,
A' Nagy Úr Istennek adott Ország hálát,
Hogy meg koronázva láthattya Királlyát,
A' kibe vetheti tellyes bizodalmát.

   Vetheti is; mert ő jókat tevő Titus,
Bőltsességgel tellyes, Marcus Aurelius,
Békesség szerető kegyes Antoninus,
De ha meg kell lenni, Nagy Cæ
sar Julius.

   Te Deumra mingyárt Trombiták harsogtak,
Dobok, 's több muzsikák, harangok hangzottak,
Ágyuk dörgésitűl kő falak omlottak,
Útzákon a' népek ezrenként állottak.

   Kiáltottak, vivát! éllyen mi Királyunk,
Éllyen! ma támadott üstökös tsillagunk,
A' melly fel deríté fellegekből napunk,
Éllyen! mi reményünk, éllyen Leopoldunk!

   Én is kiáltottam: im jön Királyotok![51]
Népek! eleibe sietve fussatok,
Nagy Felsége előtt artzra borúllyatok,
Nem színnel, de szívvel, néki hódollyatok!

Ezen dolgok a' mint el végesztetének,
Az Urak minnyájan lovakra űlének,
Még a' Püspökök is hasonlót tevének
Egyházi ruhákban azokon menének.

   A' Király is fel űlt kék szürke lovára,
Aranyos két féket, jobb 's bal óldalára,
Két lovász Mesterek fűzték a' zablára,
Vezették, 's vigyáztak, Országunk Urára.

   Elől ment egy kis trup lovas dragonyosság,
Azért: hogy mindenütt, az útza légyen tág,
Itt jött már a' Herold, utánna gyalogság,
E' vólt a' Pozsonyi Purger Katonaság.

   Fele mundírozva vala zőld ruhába,
Fele pedig fejér, szép hadi gúnyába,
Így vóltak Tisztyei, tsak hogy már tzifrábba,
Szép vólt rájok nézni, menvén parádába.

   Szélnek eresztetett zászlóik lobogtak,
Pallérzott fegyveri, vállokon villogtak,
Sípjaik, dobjaik ékessen hangzottak,
Török bandájoknál, tányérok tsattogtak.

   Ezeket követték nyomba, Edel Knábok[52]
Szépek, mint Májusi ki nyílt virág szálok,
Mert az ártatlanság éppen van még nálok,
Erkőltseik mellet, mint kezes úgy állok.

   Az iffiú kornak még ezek zsengéi,
Éltek tavaszszának tsirázó gyengéi,
Ollyak mint a' bimbót nyitó fák bengéi,
Hívságot nem főznek ezeknek elméi.

   Kik őket követték, vóltak mind ló háton,
Szebbnél szebb sok pénzen meg vett paripákon,
Meg állott minden szem, e' számos drágákon,
Nem győzött tsudálni elme a' tzifrákon.

   Banderisták vóltak, kik itt elől jöttek,
Szomszéd Vármegyékből nem régen érkeztek,
Mint egy három százan, vélem hogy lehettek,
Deli termetűek, mind lóra illettek.

   Utánnok Vármegyék Deputátussai,
Hazánknak ereje, annak Tudóssai
Lovaglottak; nyomba Ország Mágnássai,
Tetzettek, mint égnek, tűz villámlássai.

   Mert drága ruháknak az ő ragyogvánnya,
Úgy látzott mint égő tűznek villogmánnya,
Vagy a' mint a' szép nap súgaraít hánnya,
Fénnyeket úgy hánták, nagy vólt tsillogmánnya.

   Lehetett itt látni sok remek műveket,
Arannyal, ezüstel, ki varrott hímeket,
Forgokon, lovakon, sok drága köveket,
Gyémánt, Smaragd, Rubint, Gránát, Zafireket.

   Egyenes czédrus fák Libánusnak hegyén,
Fiatal fenyűk a' Carpathus tetején,
Cziprus szigettyének Rózsák a' mezején,
Melly sűrűen álnak, ki ki azt képzelvén.

   Olly sűrűen itt a' kótsag tollak áltak,
Sas szárnyak is számos fejekre fel száltak,
Sokakon Darvaknak tollai strázsáltak,
Keretsenek a' nagy Urakén vígyáztak.

   Erdőt képzeltetett ennek sokasága,
Zephirusnak vala köztök mulatsága,
Lengedezvén hajlott ezeknek az ága,
Nem törtek, mert tokba vóltak, melly vólt drága.

   Sok Paripáknak itt ollyan vólt járása,
Mint Evetnek ágról más ágra ugrása,
Soknak olly fent esett eleje hágása,
Hogy patkótól meg lett kengyelnek tsapása.

   Sok ollyan kevéllyen a' lábát emelte,
Ki nézte: hogy három hasabba tört vélte,
Viszsza pedig ollyan tsendessen le tette,
Hogy Ura, ki űlte, azt észre sem vette.

   Némellyik tüzes vólt, zaboláját rágta,
Ez jó lovast kívánt, mert kemény vólt hágta,
Egy vagy más lábával főldet a' port vágta,
Csörgött a' szerszáma, mellyért fejét rázta.

   Más ágaskodását nagyon büszkén tette,
Magát tsak tsendessen főldrűl fel emelte,
Mintha dagasztana, hátrullyát úgy vitte,
Ágyú lövödözést nehezen szenvedte.

   Sok prüszögött, véres hab fogta el száját,
Ki röviden fogta illyennek zabláját,
Meg lehetett látni talpát, és bokáját
Hány szeggel verte fel kováts a' patkóját.

   Láttam, hogy azokat leg többen jól űlték,
Mondám, tám nyergekhez őket tzövekelték,
Mert ha a' paripák ugrásait tették,
Merőn űltek, és a' kengyelt nem vesztették.

   Öten hatan még is nehezen állották
Lovaknak ugrását, serénnyét kapkodták,
Avagy a' nyergeknek kápáját fogdosták,
Hogy le ne essenek, magokat tartották.

   Ezek pedig ollyak, kik Berajtereket[53]
Fizettek; és kordán futtatták ezeket,
Kik vágtak sok Török papíros fejeket,
Végzettek nem egyszer már karoszeleket.[54]

   A' magyar nadrágja ezt nem okozhatta,
Illy gombbal viselvén, szíj nem szoríthatta,
De a' természet azt nékie nem adta,
Mint Pagát űlt lovon félt ha azt ugratta.

   Jött osztán egy Püspök, szép szürke paripán,
Vezették két szolgák jobb és bal óldalán,
Mert keresztet tartott, Pluviálét vállán,
De leg főbb ok még is, hogy Pap űlt a' hátán.

   Itt a' Püspök után jöttek Gavalérok,
Zászlókon Országok czímjét vitték azok,
Utánnok Királyi díszeket meg mások,
Alattok tsendessen hágott paripájok.

   A' Püspökök mingyárt ezeket követték,
Kik mind Insulákba a' párádát tették,
Paripákon űlvén tsudálva is nézték,
Mert így kevés látta Szent Péter ezredét.

   Ezek után jöttek ollyan nagy emberek,
A' kiket tisztelnek mások sok ezerek;
Kik vagy Regni Bárók, vagy nagy Ministerek,
Ezek menetele vala itten kerek.

   Ezen kerékbe ment Országunk Királlya,
Ki ma lett, még is már a' világ tsudállya,
Eddig tett dolgát is, ha ki jól vizsgállya,
Azokat mind jónak, és szentnek talállya.

   Nyomba jöve itten Országunk Gárdája,
Ki írhatatlan szép vala Parádája,
Úgy látzott városon, a' hol ment ruhája,
Hogy pipattsal vagyon terítve útzája.

   Ezek után mene a' Királyi Hintó,
Igen szép, valamint a' bé fogott hat ló,
A' menetelt zárta egy fél Divisió,
Melly a' fent említett Regementhez való.

   E' menés szent Mártony Templomábúl indúlt,
Mivel hoszszú vala sok útzákra fordúlt,
A' sok nép hogy lássa minden felé tódúlt,
Véltem ember halál lészen, mert sok le húlt.

   Szürke Barátoknak mentek Templomához,
A' mint Király jutott ennek ajtajához,
Két udvari lovász állott a' lovához,
Egy tartá a' kengyelt más nyúlt a' zablához,

   Le szállott a' Király bé ment a' Templomba,
Püspökök Nagy Urak ő utánna nyomba,
Azok már bent vóltak, készűltek azomba,
Kik arany sarkantyút vesznek jutalomba.[55]

   Székre űlt a' Király Baldakínum alá,
Hol is szent Istvánnak pallosát ki voná,
Jobb vállokra azzal az ütést meg adá,
Kiket Vitézeknek mai nap választá.

   Ez is már meg esvén, a' Király ki jöve,
Kék szürke lovára mingyárt fel is űle,
Minden Püspök, 's nagy Úr itt színtén úgy teve,
Olly rendel mint elébb ki ki indúlt, 's mene.

   Most is sok útzákon menének keresztűl,
De mindenütt láttam, a' nép hogy öszve gyűl,
Eszterhajakra is, fel mászván, sok ott űl,
Borzadtam, mert féltem, hogy onnat majd le dűl.

   A' Piatz szegletin, ditsősség kapuján,
Mentek, kettesével, szépen egy más után,
Pompás vólt ez: festve vala is nagy tzifrán,
Nem roszsz elme munkált a' sok symbolumán.

   Szent Mihály kapuján városbúl ki mentek,
Hol tágassabb helyre minnyájan érkeztek,
Jobban meg férhettek, 's láthattak a' népek,
Mert néző helyeket nékik építtettek.

   Irgalmas Barátok előtt vólt az állás,
Mellyen a' Királytúl, hit tétetik, 's vallás,
Kies vólt mindentől jól esett a' látás,
Váratott óhajtva azon szempillantás.

   A' Granatérosság, körűl Quarét formált
A' mellyben az állás, mint sántz, vagy vár úgy ált,
E' miatt a' nép sem tehetett akadályt,
Ki ki kedve szerint láthatta a' Királyt.

   E' mellett minnyájan rendel el haladtak
A nagy Urak, a' kik Királlyal ballagtak,
Állás mellé érvén, minnyájan meg áltak,
És véle a' lórúl néhányan le száltak.

   Primás a' Királlyal mentek e' Pegmára,
Palatinus, néhány Püspök is ment árra,
Judex Curiæ is há
gott magossára,
Esküdött a' Király világ hallottára.

   Fel tartá jobb kezét, és első két újját,
A' Primás olvasta a' Hitnek formáját,
Kit úgy nem hallottuk, mint a' Király hangját,
Száz lépésnyire is meg érthettük szavát.

   El végezvén, mingyárt lovakra fel űltek,
De kímélletlenűl az ágyúk dörögtek,
Vívát kiáltással az útzák meg teltek,
Trombiták, síp, dobok, mindenfelé zengtek.

   A' Püspökök itt a' Kalastromba mentek,
Egyházi ruhából ott ők ki vetkeztek,
A' paripájok is szállásra vitettek,
Már nem lóra, hanem hintókba bé űltek.

   A' várba fel mentek ezek egyenessen,
Dolgokat példássan végzették 's helyessen,
Mellyet is a' Király vett igen kedvessen,
Mutatta hozzájok magát kegyelmessen.

   Király hegye felé esett az indúlás,
De az álláson lett mingyárást nagy dúlás,
A' nép közt egymásra való szörnyű húllás,
Csuda; hogy nem történt sok ember meg fúlás.

   Mellyel terítve vólt, a' nép a' posztónak
Neki esett; híre sem vólt az osztónak,
Kellete sem vala a' Kalmár ollónak,
De nagy vólt a' száma, a' sok prédálónak.

   Mert a' mint a' sáska a' főldet pusztíttya,
Tatár mint zsákmányoz, ha hadát indíttya,
Hol tűz emészt mindent, hamura fordíttya,
Úgy vólt itt: láttam azt a' nép hogy boríttya.

   Retsegett a' posztó a' mint azt szaggatták,
Egymás kezéből is erővel ragadták,
Az erőtlenebbek késekkel szabdalták,
De egymás kezeit jól meg is vagdalták.

   A' párkányt, deszkákat, a' nép mind el kapta,
Követ, kövön, fát, fán, a' mint vólt nem hadta,
De nem egy a' rablás árát meg is adta,
Mert bé tört fejének fájdalmát jajgatta.

   A' kis dombotskához a' Király mint ére,
Vágtatva nagy frissen mene tetejére.
Szent Istvány kardgyával világ négy részére
Kereszteket vágott, arról meg le tére.

   Akkor is az ágyúk ki sütögettettek,
A' vívát kiáltás muzsikák zengettek,
Czigány bandák útzák szegin rendeltettek,
Szép tzifra nótákat ott penderítettek.

   Innet a' vár felé esett a' menetel,
A' mint a' Schloszpergre ére már Király fel,
Tele vólt két sorba ez, Izrael néppel,
Díszesítve vóltak házaik sok ékkel.

   Ditsősség kaput is ők itt építettek,
Mellyre arany, ezüst kitát terítettek[56]
Sok száz lámpásokat reá függesztettek,
Fent muzsikásoknak kart is helyheztettek.

   Ki vala itt téve Moyzsesnek táblája,
A' Talmut: Aronnak az ő Bibliája,
Egy alkotmány ollyas, mint a' Frigy Ládája;
Tám Barchesz vólt benne nem az ég mannája.

   A' Rabin jobbrúl ált Levita ruhába,
Mellette a' többi Sábesz kalapjába,
Fejér fodros gallért tett ki ki nyakába,
Vóltak mind palastos fekete gúnyába.

   Más soron Rabinnak állott Felesége,
De nem vala ezen Rachelnek szépsége,
Fedte már ortzáját Sárának vénsége,
El hervadt Jerichó rózsája épsége.

   Több zsidó Aszszonyok áltak a' hallyára,
Fűzött mindenike sok gyöngyöt nyakára,
Rá vágytak kamuka, vagy Prokát ruhára,
Nyusztal prémzet mentét sok őltött magára.

   Kapun túl jobb felől Férfi nevendékek,
Állottak bal felől a' Leány gyermekek,
Ezeknek fejér vólt egész őltözetek.
Veres pántlikával vala övedzetek.

   Itt a' Rabin tevé Királyhoz mondássát,
Israël nevébe sok szép kívanássát,
Abrahám, Jákobnak, Isaaknak áldássát,
Jerusálemhez is kivánta jutássát.

   Meg köszönte Király, és továb haladott,
A' karba Musika, o sanna hallatott,
De igaz; a' szem itt sok drágát láthatott,
Mellyekkel a' Ditső kapu takartatott.

   Királlyal a' várba Urak mint fel értek,
Paripák, és Hintók, innét viszsza tértek,
Urak a' Palotán allyig hogy meg fértek.
Egy a' másikátúl helyecskéket kértek.

   A' Király bé mene maga szobájába,
Az Urak állottak a' nagy Palotába,
Beszélték: a' Pompa szép vólt valójába,
Ennek, hogy híre is lesz Európába.

   Asztala Királynak meg vólt már terítve,
Minden a' mi szükség el vólt it készítve,
Gárdistákkal körűl vala ez kerítve,
Az udvarló Urak czifrán ékesítve.

   Egy ütés mint essett, nagy csendesség leve,
Nyilt a' Dupla ajtó, a' Király bé jöve,
Jöttek Ministerek, 's más nagy Urak vele,
Baldakinum alatt, az asztalhoz űle.

   Fő Lovász Mestere itt is a' Hazának
Ki vont kardal jobbját őrzé Királlyának,
Kötelessége vólt Nándor Ispánnyának,
Le venni fejérűl Koronát Attyának.

   Le is vette; 's tette egy kis asztalkára,
Mellyet készíttettek, nem másra, tsak árra,
Űlt osztán asztalhoz, Királynak jobbjára,
Országunk Primássa a' bal óldalára.

   Le űlt itt egy külső Országi Herczeg is,
Nápolyi Királynak az ő követtye is,
Római Pápának a' Nuntiussa is,
Kalotsa megyének az ő Érseke is.

   Udvarló Nemesség hozta az étkeket,
Kamarás Uraknak nyujtották ezeket,
Kik is az asztalra raktak mindeneket,
Ki mit tégyen, tudták köttelességeket.

   Fínom jó aranybúl vólt itt minden edény,
Tál, tányér ragyogott, mint ragyog a' nap fény,
Más udvaroknál nincs illy pompa, illyen kény,
Mondotta ezt nem egy, de számos Jövevény,

   Sok Hazánk Dámai 's Urai tsudálták,
Kik Bécsbe nem vóltak, 's eztet még nem látták,
A' Leves fazekat nehéz é probálták,
Kézbe vették, aztat emelték, 's visgálták.

   E' szerviz sokat ér, ékes is mindenkép;[57]
Benne mint tükörbe látzik az ember kép,
Erdélyi holyagos, tsupor sincs illyen szép,
Szeretné az Oláh, ragadna rá illy lép.

   Hallatta itt magát, egy muzsicus chorus,
Concert között Sólót vont egy virtuósus,
Tsudára méltó vólt minden trilla, 's Tonus,
Nem ér fel Arion ezzel sem Orfeus.

   A' Király nem űle tovább asztalánál,
Mert arra vigyáztam; öt fertály óránál,
Fel kelvén, meg állot Baldachinumánál,
Nándor Ispány pedig, ált a' Koronánál.

   Egy kamarás Úr itt a' Medenczét hoszta,
Mellybe is a' Király kezeit meg mosta,
A' Mássika törlő keszkenőt nyújtotta,
Meg törűlvén kezét, aztat viszsza adta.

   Nándor Ispány itt a' Koronát fejére,
Fel tette: Királynak néztem személlyére,
Mosolygott jól láttam, mivel tetzéssére
Minden essett; egész dolog folyt kedvére.

   A' Palota ajtó meg nyilt, 's innet el ment,
De mi sem maradtunk sokáig itten fent,
A' késedelemnek állott gyomrunk ellent,
Alsó Palotába hamar lettünk mi bent.

   Terített asztalok nyólcz száz személlyekre
Vóltak itt: le űltünk mingyárt a' székekre,
Kik hová estenek, űltek olly helyekre,
Nem néztek itt rangra, avagy Tisztségekre.

   Városi Polgárság minnyájunknak szolgált
Kinek kinek, egy egy, a' háta megé ált,
Még levest hörböltem, már is borral kínált,
Jele; hogy szőlője tövén ő nem kapált.

   Itten az Országot a' Király tractálta,
Nagyon pompás ebéd vólt ez, minden látta,
A' mivel tsak Isten a' főldet meg áldta,
Minden vólt itt, azért ezt ki ki tsudálta.

   Áldot légyen Tokai hegyének veszszeje,
Mert itt a' Táblákon végig folya teje,
Bár soknak kevessé hevűlt attúl feje,
De még is egynek sem keringet veleje.

   Ittunk a' Királynak hosszú életéért,
Nándor Ispánynak is, az egésségéért,
Szívbűl ittunk a' mi kegyes Királynénkért,
Virágzó Herczegi kedves zsengéiért.

   Ország Nagygyait is el nem felejtettük,
A' Billicumokat értek üríttettük,
Sampanert, burgundert, mint jöttek, kevertük,
A' boroknak nemét éppen nem kérdesztük.

   Nádméz Confecteknek nagy vólt itt bövsége,
Szemnek nagyon teczett művöknek szépsége,
De nem teczett szánknak ennek édessége,
Mert rá nem jó ízű, Bachus nedvessége.

   Mivel már minnyájan, jól ittunk, jól ettünk,
Tábláktúl víg kedvel, egyszer 's mind fel keltünk,
Király malasztyával mindenkép bé teltünk,
Szívünk örömének helyet allyig leltünk.

   Utánnunk mingyarást le űlt a' Polgárság,
De ezeket nézni vólt nem kis mulatság,
Mint kösztünk, nagyobb vólt kösztök a' vígasság,
Majd fele Németh vólt, még is vólt barátság.

   Mint nékünk, jobb gondgyok vala a' gyomrokra,
Mert hogy a' dolog kőlt egyszer poharokra,
Botsájtották a' bort, ők koldus kortyokra,
Nevette; a' kinek gondgya vólt borokra.

   Ittak a' Királynak ők egésségéért,
Mi több, ittak a' szent Koronatzióért,
Királynéért, külön minden Magzattyáért,
Primásért, végre a' Római Pápáért.

   Dasz gantze Ungerland kiáltották Fifát!
Nem halhattuk köztök egy másnak a' szavát,
Jó szíveket láttuk, bár tettek ők lármát,
De el oszlottunk, mert hoszták már a' gyertyát.

   Ezen nap két hízot ökrött is sütöttek,
Melléjek jó rakás kenyért készítettek,
Ügye fogyottakat, itten vendéglettek,
Istennek, hogy Királly éllyen, könyörgöttek.

   Csatornán kádakra folytak le a' borok,
De ezekhez gyűlt is nem egy korhely torok,
Sokaknak vérzet itt mind kezek, mind orrok,
Jó hogy még nem történt, itten végső torok.

   Dél előtt is így vólt midőn a' pénzt hányták,
Egymásnak a' bélit majd ki nem tiporták,
Soknak feje be tört, sokan lettek sánták,
Sokan el szaggatott ruhájokat bánták.

   Egy zsidónak láttam, tövestűl szakállát
Ki tépték, és rútúl meg vérzék az állát,
Tíz parancsolattyát, Laibliját, nadrágát,
El szaggatták, hallám vajmir kiáltássát.

   Csalóközi Czigány itt leg jobban jára,
Hol a' nép pénz után hullott, garmadára,
Rá feküdt e' mingyárt ezeknek hátára,
Rákászot kezével, szert tett két órára.

   Estve minden házak világosíttattak,
A' Ditső kapukon lámpások gyújtattak,
Menők az Utzákon mint nappal járhattak,
Muzsikák hangzottak, mindenüt vígadtak.

   Az Udvarnál fényes Reduta tartatott,
Mellyben kinek teczett, minden mulathatott,
Itt sok kincs drágaság Dámákon láttzatott,
Magyar, és Anglus Táncz más nem tánczoltatott,

   Ki nézett Királynak Herczeg magzatira,
Nézett Természetnek remek Bábuira,
Tavasz virágira, és Báránykaira,
És Égnek Májusi, gyenge harmatira.

   Fiatal fűrjecskék mikép futosgálnak,
Vagy is a' Pipissek útzán mint sétálnak,
Egy zőld ágrúl másra a' Czinkők szálgálnak,
Pásiton Báránykák a' miként ugrálnak;

   Ezek is a' tánczba szintén aztat tették,
Ártatlanságokat mindennel tettzették,
Nézőknek szíveit annyira meg vették,
Hogy szeretett miatt, jó hogy le nem nyelték.

   Kana Galilæa lett Pozsony várossa
Az Ország víg vólt itt, víg vólt a' Lakossa,
Láttuk irigyeket, itt minden tapossa,
Kik mondták nagy Úrnak, lesz Hazánk gyilkossa.

   Még tegnap is mondták, meg láttya a' világ,
Koronázás napján, mit tesz Magyar Ország,
Magyarok szívébe régen for boszszúság,
Azon nap megy véghez, majd egy nagy gyilkosság.

   De mivel véghez ment, nem tsak nagy Pompával,
Hanem Királynak is nagy contentumával,
Szégyenlé irigység, hogy jádzott szavával,
Világot bé tölté nagy hazugságával.

   Mint kutya, ki elől fogát vigyoríttya,
De nem haraphatván, fejét le fordíttya,
Farkát két hátrúlsó láb közé szoríttya,
Tsak kullyog, és mint egy szemérem boríttya.

   Ezek is meg látván melly nagy vólt hibájok,
Mert ámbár lotsogott, 's fecseget a' szájok,
Bé nem tellyessedvén gaz Fantasiájok,
Most említett eb vólt hasonló hozzájok.

   Füleltek, mint tetű fülel a' Var alat,
Ezeknél nem láttan, soha némáb halat,
Meg látván, mi történt, ki ki haza szaladt,
Akkor nézet vissza, hogy már B---ig haladt.

   Más nap a' Királynak illy ajándekokat
Vitt a' Városi nép; mind láttam azokat,
Jó borral meg tőltött festet nagy hordókat,
Meg aranyosztatván mind az abroncsokat.

   Más szekéren sütők vittek láng liszteket,
Gyólts vékony zsákokba köttötték ezeket,
Pántlikákkal fűztek sok ékességeket,
Rá tették aranyzott véka mértékjeket.

   A' Mészárosok is két ökröt hízlaltak,
Kövérek is vóltak, tsak allyig ballagtak;
Szarvaik körmeik meg aranyosztattak,
Veres pántlikákkal farkok bé fonattak.

   Szint így ékesített néhány Báránykákat,
Pántlikán vezetni láttam Leánykákat,
Őltöttek magokra mind fejér ruhákat,
Ártatlankák vitték az ártatlankákat.

   Ajándékok előtt mentek szép muzsikák,
Csattogtak Tányérok, harsogtak Trombiták,
Leg jobban tettzettek még is a' Leánykák,
Ezek énekeltek mint Sirének 's Nimfák.

   Valának minnyájan öltözve ékessen,
Menetelek essett pompássan, rendessen,
Tűntek szembe szépen, mert mentek csendessen,
Fogadta is Király őket kegyelmessen.

   A' Király néhány nap még itten mulatott,
Mind addig a' város világossíttatott,
Estvénként Udvarnál Reduta tartatott,
Mássut is tsak öröm, 's vígasság hallatott.

   Kinek teczett, mene az a' Redutába;
Ki pedig el sétált Nesternek Bállyába;
Ki ezt nem szerette, ment Comediába,
A' Curiósussok pedig Opticába.

   Egy Herczegünk adott szép Caroszeleket,
Hivott Magnássokat, és sok Hertzegeket,
Adott ő ezeknek pompás ebédeket,
Bált estve, és szupét, felette szépeket.

   Jelen vólt Királyunk, és Nápolyi Felség,
Ennek Királynéja sok többi Hertzegség,
Ki mire itt nézett, vala mind fénnyesség,
Mert nem kémélletett, semminémű kőltség.

   Hát még Országunknak érdemes Primássa,
Mit nem tett? igaz is ritka ennek mássa,
Hazánknak ő leg főbb, 's kegyes Mecenássa,
Érette miket tett, ime minden lássa.

   Maga Palotáját ő el készíttette,
Mint Salamon drágán fel ékesíttette,
Királyt úgy mint Urát, abba bé vezette,
Haza betsületért mind ezeket tette.

   Kertyébe ki kérte mind a' két Felséget,
Hazánk Nemesseit, más sok Hertzegséget,
Mutattatott itt olly tűzi mesterséget,
Hogy ritka szem látott, illyen ékességet.

   Nagy Bál, pompás Szupé, adattatott tűle,
Kik ezeket látták, mindenike hűle,
Mondhattyuk: illy Magyart ritka Anya szűle,
Ő oka; hogy Hazánk mostan el nem dűle.

   Koronázás után tíz napok így folytak,
Király, éz az Ország nagy örömbe vóltak,
Irigyeink lettek némák mint a' hóltak,
Füstbe ment, valamit ellenünk koholtak.

   A' mi szent Koronánk Budára küldetett,
Mint ide jött, ollyan pompával vitetett,
Ki rendelt helyére, ottan le tétetett,
Melyhez is illendő strázsa rendeltetett.

   Király is hogy Bécsbe viszsza megyen, készűlt,
Mert több Országibúl sok dolog öszsze gyűlt,
Betegségébűl még Királyné nem épűlt,
Mellyekért Trónusra az Ország előtt űlt.

   Mondá: a' Hazátúl ő butsút nem vészen,
Kevés hetek múlva mert közöttünk lészen,
Mindent az Országnak javára meg tészen,
Mivel azt szívébe bé vette egészszen.

   Ezt Ország Primássa, szépen viszonlotta,
Hazát malasztyába újra ajánlotta,
Ki ki magát itten mélyen meg hajtotta,
Király más nap el ment, a' miként mondotta.



BÉ FEJEZÉS.

Meg térek én is már Isten mezejére,
A' Palótzok közé lakássom helyére,
Fel fekszem szobámnak fűlt kemenczéjére,
Tél van, a' sűlt tököt eszem szám izére.

   Meg térek: mert láttam Országunk Királyát,
Hellyessebben mondom: Országunknak Attyát,
Attyát: mivel láttam, az ő indulattyát,
Minden jókat tenni, kegyes akarattyát.

   Hallám esküvéssét, Hazánknak javára,
Szent Törvényeinkre, és szabadságára,
Mint szóllot, vígyásztam leg kisseb szavára,
Hogy Fia hitet tett Nándor Ispányságra.

   Mind ezekbűl aztat hosztam ki, hogy kegyes
Királyunk, Atyánk is, még pedig kegyelmes,
Panaszos bajokra felette figyelmes,
Vétkesekhez pedig nagyon engedelmes.

   Ugy vagyon, mert azok, kik nagyot vétettek,
B***be ellene, írtak és kűldösztek,
Mind azok: mert kegyes, meg nem bűntettettek,
Feledékenységbe dolgaik termettek.

   De azért, hogy magam haza fogok menni,
Ország Gyűlésének vége nem fog lenni,
Hazánk tagjainak sokat kell még tenni,
Fontos, és tetemes dolgokat végzeni.

   Nemzetem! hozzád hát fordítom versemet
Kérlek, figyelmezzél, hald könyörgéssemet,
Meg ne vesd javadra czélzó kéréssemet,
Ég szívem Hazámhoz, úgy nézd készségemet.

   Tudom, nagy dolgokba, fogsz még fáradozni,
Melly bóldogságunkat tárgyozza, dolgozni,
Téged Jövendőség nem is fog okozni,
Hógy ha jó gyümőlcsöt a' munkád fog hozni.

   Hogy eztet el érjed, tartom szükségesnek,
Hogy dolgát fel vegyed a' magyar köntösnek
Ne nézze a' világ, a' Magyart Hentesnek,
Komediásnak, vagy valami rendesnek.

   Madárt nem esmérjük máskép, tsak tollárúl,
Ki micsoda nemzet, láttyuk gúnyájárúl,
Ne járjon magyar úgy, ki mint czitront árúl,
Nemzetem Törvényt tégy, kérlek, a' ruhárúl.

   Mi szép nemünket is erre kénszeríttsed,
Mivel nagyon bollyong, jó útra téríttsed,
Itt a' nem akarást korbáttsal segíttsed,
Ezen erőszakra Uraikat intsed.

   Őltözetünk leg szebb teczik a' világnak,
Bár drága, de tartó, marad az más ágnak,
Mért szeret hassadtat, mért örűl a' tágnak
Sok magyar; nem tudom: tartom bolondságnak.

   Fiscális Actio vettessen nyakába
Ollyannak, ki nem jár nemünk ruhájába,
A' Fiscus szállyon bé minden jószágába,
Illy kapálhat krumpért Svábok országába.

   Feleségért Ura szint így bűntetessen,
Atya Leányáért ekép illetessen,
Kinek jószága nincs, füle meczetessen,
Hazánkbúl bestelen illy ki űzetessen.

   Ki a' Hazába jár ma Magyar ruhába,
De változik; hólnap buj már más ruhába,
Ezen vétke tellyen ezer arannyába,
Toties, qvoties, bukkik e' hibába.

   Második Törvényed a' Magyar nyelv légyen,
Hid el, hogy e' nélkűl semmi jól nem mégyen;
Bár idegen nyelven akár ki mit tégyen,
Hogy azt Anya nyelvén nem tészi, kár 's szégyen.

   Vessük szemeinket mi más nemzetekre,
Frantzia, és Anglus, Olasz, Németekre,
Szégyenlik szorúlni idegen nyelvekre,
Válik is hasznokra, 's nagy ditséretekre.

   Virágzanak kösztök minden Tudományok,
Anya nyelven folynak, Törvény 's hagyományok
Így szólnak, Mesterek, így a' Tanítványok,
Nem jönnek közikbe idegen Bálványok.

   Vegyük fel hát mi is Anyai nyelvünket,
Folytatassuk ezen dolgunkat, ügyünket,
Hogy mint szegény, gazdag érthessen bennünket,
Idegen nyelveken ne törjük fejünket.

   Olly nyelven, melly Anya tejjel szopattatik,
Tudomány mindentűl jobban tanúltatik,
Egy Bőltstűl Hazánkba sok oktattathatik,
Mig idegen nyelvel annyi kínosztatik.

   Görögökrűl tudgyuk, a' Romaiakra
Szállott a' tudomány, még sem mentek sokra,
De hogy Annyok nyelvét a' tanítássokra
Fel vették, ez vala igen nagy hasznokra.

   Nagy szükség, egy tudós Magyar Társasságot
Az Haza álíttson, hogy tudákosságot
Nyerhessen, melly által minden igásságot
Folytathat, 's majd ki ki láthat valóságot.

   Ennek módgya, haszna ki vagyon nyomtatva,
Királynak, Országnak, be is vagyon adva,
Halgatak hát: tőlem tsak a' légyen mondva,
Bóldogtalan Hazánk! ha meg nem lesz hagyva.

   Elég: minden nemzet beszél Anya nyelven,
De sok Magyar van, ki kap tsak idegenen,
Illyen erőszakot tesz a' természeten,
Oktalon állatok, ki fognak illyeken.

   Természetek szerint, ejtik a' hangjokat,
Azok után tészik magok mozdúltokat,
Nem felelt, szólíték én sok Magyarokat,
Haza! nem szánod é? az illyen barmokat.

   Végtére még ez is a' Törvényben légyen,
Hogy ki a' Hazába katonának mégyen,
Hazánk ezredibe szolgálatot végyen,
Ezekbe idegent venni légyen szégyen.

   Vitézid fügjenek Nándor Ispányátúl,
Úgy mint a' Hazának Fő Kapitánnyátúl,
Vezérek is ennek, a' hagyománnyátúl
Vezéreltessenek bőlts Tudománnyátúl.

   Számokat ezeknek annyira kell tenni,
Haza jövedelme mint fogja engedni,
Lovas, 's Gyalogságra osztatva kell lenni,
Száz ezerre számok könnyen fel fog menni.

   Magyarok legyenek, ezeknek Vezérek,
Gúnyájok jó légyen, és illendő bérek,
Gyakoroltassanak ott; hol vannak térek,
Ez nagyon szükséges; mert ez mesterségek.

   Királyhoz, Hazához, hitet ők tegyenek,
Ők, 's nem idegenek Hazánkba legyenek,
Háborúba pedig ők oda mennyenek
Hová Király kűldi, néki engedgyenek.

   Gyalogság őrizze Országunk határát,
Kúltsos várossait, minden erős várát,
Lovasság bent légyen: de hogy Ország kárát
Ne vallya; fizessék élelmeknek árat.

   Ha ez meg történik, így sem a' Pogánytúl
Rettegni nem fogunk, sem Tatár Zsákmánytúl,
Szabadságunk ment lesz minden adománytúl,
Nemzetünk meg tisztúl minden bojtorványtúl.

   Ved tehát Nemzetem, eztet gondolóra,
Mert ha nem cselekszed, soha dolgod jóra
Nem válik: keserves lészen minden óra,
Térdet fogsz hajtani sok idegen szóra.

   Ezen három pontok az igaz Gravamen,
Kitűl nem nyújtatik ezekben Levamen,
Verje meg illy Magyart a' mennyei Flamen,
Szívembűl kivánom, Mind öröké, Ámen.





JEGYZETEK


1 Itt az Inquisitio néven értetődik azon Inquisitio, a' melly Spanyol Országba uralkodik.

2 Ki ki fogja tudni Siska Cseh Országba az Hugonották vezére, melly vér szopó vala, ez Testamentomba hagyta, hogy halála után meg nyúzattasson, és bőri dobra vonatasson, ez meg is lett, és azon dob Silesiába Glátz várába tartatik.

3 Talaris valoságos hoszszú Papi köntös.

4 Phaëton tészen csínos és czifra két személynek illő szekeret.

5 Egy Frantzia építtetett deszkákbúl az Hid végén Theátrumot, a' mellybe latást, távúl levő perspectivákkal mutatot.

6 Hakker egy betsűletes Pesti Tanacsbéli, ez bálokot minden héten tartott házánál.

7 Fő Notárius néven értetődik itten a' Prothonotárius.

8 Cardus felette keserű fű.

9 A' jármon értetődik a' Targontza az az Taliga vonás.

10 Ött fűrjek Austria Országának Tzímje, nehéz vólna ugyan egy Országot egy illyen fészekbe bé tenni, azért ollyan metaphorával éltem, mellyet úgy végyen a' kegyes olvasó hogy kegyelmébe vette.

11 Flottának neveztetik a' Tengereken, vagy más nagy vizeken több hajókbúl álló hajó sereg.

12 Az Horvátok Traditiójok szerint, valaha valamelly Marko nevű híres, és vitéz Királlyok vólt, errűl szűntelen énekelnek ők különössen a' Táborba.

13 Junák annyit tészen nálok, mint nálunk szép és derék Legény.

14 Burg a' Csaszári lak Épűletet tészi.

15 Szála tészen nagy palotát.

16 A' Komédia házakba négy ött sor karok vannak épűlve, ezekbe kamarák vannak munkálva, és így minden kamara Lózsinak neveztetik.

17 Piroqvoák Amerikai vad nép.

18 Panádli Zsemlye bélbűl főzetett Pép.

19 Fortuna a' Budai várba, egy nagy Vendég fogadó, a' mellyben szép kávé Ház is Piliárdal vagyon.

20 Vertes Nemes Fejér Vármegyében vagyon, hegyekbűl és Erdőkbűl áll Gróff Eszterháziak jószága leg inkább.

21 Szathmár Vármegyében vagyon egy Gombas nevezetű, sok vaddal bővelkedő nagy Erdő.

22 Ugyan ottan egy Avas nevű Processusban sok vad vagyon, Oláhságbúl áll ezen járás.

23 Marmaros Vármegyében vagyon gyönyörű gömbölyű nagy hegy, Tétső mező varosának ellenébe, ezt nevezik Pap asztagjának.

24 Ugyan ebbe Vármegyébe a' felső járásba vagyon mind Jód falu, mind a' Magura hegy: Ebbe Nemes Vármegyébe minden féle vad sok vagyon.

25 Czibles Erdély Országi Hegy; Marmaros Vármegye határoz ezzel; itten sok vad kecskék vannak.

26 Kornét, és Petrosz, két nagy hegyek ugyan Marmarosba.

27 Ruszka Polyána ugyan ott orosz falu, Gróff Teleki Familiának öröke, ennek határiba vagyon Grebeny nevű magos hegy, a' mellynek a' Teteje fősű formát mutat.

28 Marmaros Vármegyébe nevezik a' nagy süket Fajdokat vad Páváknak.

29 Ukraina Lengyel Országnak edgyik része, Tatár Ország szélin a' Fekete Tenger felé.

30 Mursa, Tatár Urat, vagy is Nemesset tészen.

31 A' kopó lántzok neveztetnek Jagerossan szvorkáknak.

32 Ritka Jáger tudgya, de bizonyos, hogy a' Rókának vagyon pézsmája, a' mellyen ő alvássába az orrát tartya. Ez egy bokor szőr a' felső részin a' farkának, mint egy három újnyi szélességre a' farka tövétűl, ezen szőröknek töve, mint egy penészesseknek láttzatnak, az ember ki szakíván igen jó illattyok vagyon.

33 Bizonyos dolog az, hogy ha a' szarvas sebbe esik, sír, és könyvek folynak szemeibűl a' két pofájára.

34 Lév Török pénznek neme, a' régi időkben 4. máriást két kraitzárt tett, most két forintra emeltetett fel.

35 Királyfa: Nemes Pozsony Vármegyébe vagyon, a' Dunához közel, Csalóköznek szélin, a' hol egy igen szép nagy kert is vagyon: Gróff Pálfi Familiának öröke.

36 Veres kő Pozsony Vármegyébe, Nagy Szombat felé, a' Fejér hegyek tövén egy magos hegyen álló vár, Éles kő pedig Morva felé még magossabb hegyen álló vár. Gróff Pálfi Familia örökségei, az úgy nevezett uradalmakkal edgyütt.

37 Fíkator, annyit tészen, mint készűlő a' Gyalog katonaságnál, a' Dobosok verik aztat, és a' síposok sípollyák.

38 Jágerek szokássa, hogy ha ki közűlök eztet kiáltya Nyenyihó! tehát csalhatatlanúl nyúlat lát fektébe.

39 Vannak Rókák, mellyeknek a' torkok, és mállyok barnák, ezeket a' Cseh Jágerek Uhláriknak nevezik: az az szén égetőknek.

40 Haiden Eszterházi Herczegnek Fő musikássa, és a' musikalékban nagy, és híres compositor.

41 A' Tóth Leány kaszanyitzája, az az rövid szoknyája; forgássába a' széltűl úgy fel emelkedik, hogy mind egy egyenes asztal úgy ál inai körűl.

42 Zgáncz, vagy is mint némellyek híjják, Zgáncs, Tótok kedves étele, köles kását meg főzik, aztat vagy kukoricza, vagy árpa lisztel öszve keverik, és írót reá öntenek. Úgy tartom, hogy ez nem Frantzia Ragú.

43 Valamint elő beszédembe ki tettem, hogy én egy alkalmassént, hoszszú vadászatot, Jó Baratimnak kedvek, és kivánságokra ezen csekély munkámba bé fogok iktatni; ez hát azon vadászatnak le írása, a' melly azon idő alatt tartatott, a' melly allat, munkámba említett Iffiú Gróff, az újonnan munkált Diplomával, Francofurtumba járt.

44 Felséges Urunk ármádájánál az Granatérosok közé mind válogatott nép adatik. A' többi Potencziák csak úgy állíttyák őket, mint más gyalogságokat, azért is sehol is nem olly szépek, mint a' Császár armádájánál. Még második Fridrik is tartott ezektűl.

45 Mekka Arábiai Város, a' hol Mahomet halva egy vas koporsóba füg: ide nagy Processiókkal járnak a' Törökök, és illyen Processió Karavánnak hívattatik.

46 Parate viam Domino, rectas facite semitas ejus. Isai. Cap. 40, vers. 3.

47 Atollite portas, Principes vestras, et elevamini, introibit Rex gloriæ. Quis est iste Rex Gloriæ Dominus virtutum. Psal. 23.

48 Ezen jegyzés, és egyszer 's mind fent tett ki fejezés Felséges Krályunk symbolumát foglallya magába, melly ez: Opes regum, corda subditorum.

49 Hæc est dies, quam fecit Dominus. Psal.. 117.

50 Accipe gladium sanctum munus a Deo. 2. Machabeorum. cap. 15. vers 16.

51 Ecce Rex tuus venit. Joan. cap. 12. vers. 16.

52 A' Császári s' Királyi udvarban vannak néhány 14, 15, 17. esztendős iffiú Hertzegek, Grófok, kik némi némű szolgálatot tesznek, ezek neveztetnek Edel Knaboknak, tiszta veres ruhát viselnek, arany paszományokkal gazdagon ékesítve.

53 Berajter annyit tészen, mint lovaglásra tanító mester.

54 Karoszel az, midőn egy bizonyos helyen olly lovaglás tartatik, ahol mindenféle forgások, mesterségek ló háton mutatnak, úgy mint papiros Török fő le vágás, és több efféle.

55 Azon vitézi rend, melly közé a' Király koronázásakor szokott vitézeket be venni, és hívattatnak Equites auran, Arany Sarkantyús Rend, és illy sarkantyut kellene nékiek viselni.

56 Sok értelembe vétetődik ezen szó: kita, mert mondatik, egy kita kender, egy kita vászony. Itten vétetődik ezen szó helyet: matéria, és jól is mondatik, szőr kita, selyem kita, ezüst kita, arany kita, jelenti olylyas matériákat, materia pedig deák szó, és így ezen értelembe jobb szó kita, a' matéria szónál.

57 Szerviznek hivattatik, egy asztalra való készűlet, légyen az Aranybúl, Ezüstbűl, vagy akár Porczelánbúl. Illyen Szervízek húsz, harmincz, 's több személlyekre is tsináltatnak.