KÖZÉPKORI
LEGENDÁK ÉS PÉLDÁK



KODEXEINKBŐL ÉS TEMESVÁRI PELBÁRT IRATAIBÓL
JEGYZETEKKEL KIADTA

KATONA LAJOS







BUDAPEST
LAMPEL R. KÖNYVKERESKEDÉSE
(Wodianer F. és Fiai) részvénytársaság.



 


A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu

 



TARTALOM

ELŐSZÓ.

MÁRIA-LEGENDÁK

Szűz Mária szépsége.
Szűz Mária jegyese.
A tékozló ifjúról, ki Istent megtagadta, de Máriát nem.
Az együgyű fráter.

VEGYES LEGENDÁK ÉS PÉLDÁK

A szeretetlen apácza.
Sz. Erzsébet és a bélpoklos.
A megtért farkas.
A rosszkedvü adakozó.
A csábitó tilalom.
Az együgyü apácza.

TEMESVÁRI PELBÁRT PÉLDÁIBÓL.

1. Igazság és Hamisság.
2. A kevély, a kapzsi és az irigy.
3. A tejes köcsög.
4. Az oroszlán, a farkas és a szamár gyónása.
5. A ki másnak vermet ás...
6. A szent ember fonák imádsága.

JEGYZETEK.






ELŐSZÓ.

Középkori irodalmunk legjavából szemelgettem ki a »szent hajdan e gyöngyeit«. Átírásuknál ugyanazt az eljárást követtem, mint a Magyar Könyvtár 318-319. füzetében a Gesta Romanorum Haller-féle fordításából válogatott fejezeteknél, utóbb pedig a 436. füzetben kiadott Barlám és Jozafát legendájánál. A kiválogatásnál pedagógiai és irodalomtörténeti szempontokon kívül az esztétikait is figyelemmel tartottam, és csupa olyan darabot közöltem, amely vagy hazai vonatkozásánál fogva is érdekes, vagy általános irodalmi becsével is megérdemli, hogy az iskolában olvassák. Emellett arra is ügyeltem, hogy Balassa József hasonló mutatványát (Magyar Könyvtár 422.) kiegészítsem. A nyelvi jegyzetekben minden, ma már szokatlanabb alakot első előfordulásánál magyaráztam meg; ha némelyiket ismételten is, azzal csak könnyíteni akartam a régi nyelvben járatlanabb olvasók, kivált a tanuló ifjúság munkáján, melyet élvezetté, nem pedig fáradsággá tenni volt a czélom.

Ha e czélt elérteni s ha e füzetkével is sikerűlt régibb irodalmunk örökbecsű részének legalább egy kis töredékét szélesebb körökkel megismertetnem, akkor bőven meg leszek jutalmazva azért az aprólékos gondért, melylyel kivált a füzet végén lévő szűkszavú, de a további kutatásra is elég utalást nyújtó jegyzetek megszerkesztése járt.

K. L.



MÁRIA-LEGENDÁK

Szűz Mária szépsége.

1.

Olvastatik egy néminemő szörzetösről, ki Asszonyunkhoz igön ájétatos vala és nagy búzgósággal kívánja vala meglátnia az Szíz Máriának szépségét. Tehát íme sok kérésének utánna Istennek angyala néki jelönék és mondá néki: Az Miasszonyunk, az bódok Szíz Mária parancsol neköd, mert meghallgatta az te könyörgésödet, hogy ez napon neköd megjelönik. De ezt es tudjad, hogy ha őtet látandod, az ő nagy szépségének fényösségének miatta megvakúlsz. Melyet az szörzetös örömetössön felvőn.[1] Tehát az angyal elenyészvén előle, kezdé magába gondolnia és mondania: Mit téssz, szegény fráter, ha szömeidnek velágát elvesztendőd? Szikség neköd ajtónked[2] kódulnod és életödet így keresnöd. Azért elvégezé, hogy csak az egyik szömét nyítná meg, és az másikat befödözné kezével, hogy avagy[3] csak az egyik szöme maradna. Az hagyott[4] óra azért eljővén, megjelönék neki Asszonyunk Mária, kinek szépségét látván csak félszömével, oly igön nagy gyönyörőségöt vőn belőle, hogy az másikat es akarja vala megnyitnia. De legottan elenyészek előle az bódok Szíz Mária. Tehát egy szömétől megfosztatván, kezdé magát dorgálnia, mondván: Ó jaj énneköm nyavalyásnak; miért födözém el az egyik szömömet? Bátora[5] mind két szömeimnek velágát elvesztöttem vóna! Csakhogy őtet nyilvábban láthattam vóna! Kezdé esmét Asszonyunkat kérnie, hogy esmét akár csak egyször láthatná. Tehát esmét másodszor megjelönék neki Istennek angyala, mondván: Parancsol neköd az Szűz Mária, hogy haza szörözzed magadat,[6] mert esmét megjelönik te neköd; de az más[7] szömödnek velágát es el kell vesztenöd. Kinek mondá az szerzetös: Uram, ha ezör szömöket vallanék es,[8] kész vónék elvesztenöm, csak hogy láthassam az ő szépségének ékösségét. Kinek mondá az angyal: Meglátod az ő szépségét, és nem hogy ez egy szömödnek velágát vesztenéd el, de még az másiknak világát es megnyeröd az ő malasztjának miatta. Mely mind úgy lőn.

(Tihanyi kódex 109-111. l. Nyet. VI. 48-49. l.)



2.

Vala egy ifjú, ki szőnetlen gondolkodik vala az Szíz Máriának szépségéről és Asszonyunkhoz nagy ájétatossággal könyörög vala, hogy méltóltatnék[9] neki az ő szépségét megjelöntenie. Egy néminemő[10] reggel azért, mikoron nagy ájétatossággal ezön kérné az édös Szíz Máriát, ime megállapék[11] előtte Asszonyunk Mária, és mondá neki: Kévánod-e látnod az én szépségömet? Kinek felelé az ifjú: Ó bódok Szíz Mária, jóllehet méltatlan legyek én erre, demaga[12] telles szívemmel kévánom. Tehát mondá neki az Szíz Mária: Nézz jól én reám, és lássad az én szépségömet! Mikoron azért ez ifjú sokáig nézte vóna Asszonyunknak szépségét, és az Szíz Mária akarna immár előle elenyésznie, mondá az ifjú: Ó bódok Szíz Mária, ha én az te szépségödtűl elszakadok, soha én többé vigasztalást nem vehetök. Ez ifjúnak azért ő szíve az nagy édösségnek miatta ketté hasada, és Istennek angyali vevék az ő lelkét, és úgyan Asszonyunkkal egyetömbe mennyországba vevék el fel.

(Tihanyi kódex 111-112. l. Nyet. VI. 49. l.)



Szűz Mária jegyese.

Vala francziabeli[13] Karol királnak ideiben, ezön királnak udvarába egy ifjú, ki vala az magyari királnak atyjafia. Ez ifjú Asszonyunk Máriának igön ájétatos szolgája vala, mert az ő hét vigiliáit[14] mindönkoron vízzel[15] böjtöli vala, ennekfölötte az ő zsolozsmáit naponked[16] ájétatossággal megolvassa vala, addek nem eszik vala. Történék idő múlva, hogy ez ifjú kórságba esék, mely kórságba ez ifjú felfogadá, hogy ha Asszonyunk Mária az kórságból őtet feltámasztaná, tehát az ő szeretetiért örök tisztaságot tartana. És ime egy nap, mikoron ez ifjú ágyában fekünnék, látá az házat, kiben fekszik vala, nagy velágossággal megvelágosodnia, és magát nagy csodaképen találá egészségbe lennie, kiről az édes Szíz Máriának nagy hálákat ada. Ennekutánna nem sok napok múlván, meghala Magyarországnak királya magzat nálkíl,[17] és az urak ez ifjat Francziából el kihozák, hogy őtet királylyá koronáznák. Választának kegyek[18] ő neki királi nemből egy igön szép szízet jegyösől, hogy az ország, azaz ez Magyarország, királi magtúl meg ne fosztatnék. Mikoron azért ez ifjú jegyösével egyetömbe és mind ez országbeli urakkal az szentegyházhoz felmentenek vóna az megeskésnek[19] okáért, ezönközbe az ifjúnak eszébe juta, hogy az napon Asszonyunknak zsolozsmáját meg nem olvasta vóna; és az szentegyháznak egyik szegébe megvoná magát és kezdé az szent zsolozsmát Asszonyunknak tisztességére nagy ájétatossággal olvasnia. És olvasván, mikoron mondaná az dicséretöt: Quam pulchra es et quam decora, carissima! Mely szép vagy és mely ékös, drágálatos jegyösöm! Ime legottan az szépségös Szíz, Asszonyunk Mária ez ifjúnak neki jelönék, két angyalok jelön lévén, és mondá neki: Ha szép vagyok és ékös, amint mondod, miért hagytál el engömet, más jegyöst választván? Hallván ezt az ifjú, megijede és mondá: Asszonyom, mit parancsolsz énneköm, hogy tegyek? Kinek mondá Asszonyunk: Ha ez te jegyösödet énéröttem ez világon elhagyod, az meny országba engömet vallasz jegyösől; és ha az én fogantatásomnak napját[20] esztendőnked[21] illendőd,[22] menyországba megkoronáztatol. Ezöket megmondván, elenyészék előle. Tehát íme ez ifjú titkon az szentegyházból kivoná magát, és ez országból el befuta Aquilegiába,[23] és ott sok ideiglen remöte életöt visele. Végre az ő szent élete kihírhödvén, Aquilegiába pátriárkává választaték, és osztán Asszonyunknak fogantatását nyilván prédikállá és illenie szörzé.[24]

(Kazinczy kódex 25-27. l. Nyet. VI. 187-188. l.)



A tékozló ifjúról, ki Istent megtagadta, de Máriát nem.

Vala egy néminemő várasban egy ifjú nemesember, ki megmaradván az ő atyjátul nagy sok jószággal és morhával[25], az ő atyja halála után kezde élni nagy kedvére; nem vén[26] példát az ő jámbor atyja életiről, de vén erkülcset önnönmagátul. Kezde azért nagy gyenyerűségben lakozni, úgy, hogy mindenben kedve szerént vala. Nem sok idő elmúlván, azért minden jószágát elvesztegeté és zálagba hányá. No azért mikor jutott volna nagy szegénységre, egyszer egy időben eszében véve[27] magát, kezde bánkódni. Kit, mikor eszében vett volna egy szolgája, ki vala neki sáfára, mondá néki: Uram, s mit bánkódol, és mi oka az te bánatodnak? Mondá néki az ifjú nemesember: Szerető szolgám, azért bánkódom és az oka bánatomnak, hogy látod-e, mely igen nagy szegénységre juta igyem,[28] úgy, hogy sehol semmi jószágom nincsen. Mondá neki az ő sáfára: Uram, semmit ne bánkódjál, mert ím azt fogadom, hogy csak azt tegyed, az mit én mondok, minden jószágod meglészen és még többel birsz, hogynem aznakelőtte; csak engedj az én tanácsomnak. Mondá az ifjú: De csak azt tehetnéd! Im azt fogadnám, hogy valamit mondanál, mindazt tenném. Mondá az sáfár: No jer el velem!

Mikoron azért elmentenek volna, jutának egy berekbe egy sőrűben.[29] Elővevé könyvét az sáfár, kezdé olvasni, előhiva egy ördögöt és mondá neki: Im az én uram, ki nagy szegénységre jutott, azt fogadja, hogy ti szolgátok leszen; csak hogy megadjátok neki az elébbi jószágát, úgy, hogy még úgyan bírja, mint annakelőtte. Mondá az ördög: De csak mi szolgánk legyen és azt tegye, az mit mi mondunk, minden jószágát megadjuk s még annál többet. Mondá az ifjú az sáfárnak: Kivel beszéllesz? Mondá a sáfár: Maga[30] mit gondolsz vele, kivel beszéllek? Im az ördöggel beszéllök. Tedd te azt, az mit én mondok. Mondá továbbá az ördög: Ha mi szolgánk lészen, előszer szükség, hogy az Felségest megtagadja. (Nem mondá Urunk Jézusnak szentséges nevét, mert rettege említeni, de csak Felségesnek mondá.) Kin megrettene az ifjú és mondá: Hogy tagadnám én meg az mindenható Uristent, ki mennyet, földet teremtette és engem teremtett, és az ő angyala éjjel-nappal én velem vagyon, és ezt is mind jól hallja? Azért soha én azt nem teszem. Mondá az sáfár: No mi volt abba? Addig szóla neki, hogy nagy nehezen rá engede és nagy félve, rettegve mondá: Megtagadtam. Mondá ismég az ördög: Még egy kell hozjá.[31] Az Felségesnek anyját es megtagadja, mert az oly asszonyállat, hogy valaki hozzjá folyamik,[32] nem lehet oly nagy bínes, kit meg nem hallgat és kit meg nem segél; és minekünk mondhatatlan nagy kárt teszen. Azért azt es megtagadja.

Kit mikoron hallott volna az szegény ifjú, mondá: Soha azt nem teszem, hogy én az irgalmasságnak anyját megtagadnám. Mondá az gonosz sáfár: No mi volt abba? Az nagyobbat megtagadtad, és az kisebbet nem tagadod meg. Mondá az szegény ifjú: Ha megtagadtam az nagyobbat, de bizony ezt soha meg nem tagadom. Ez(t) megmondván, hátratére[33] szegény, és mikor jőne utában, talála egy puszta szentegyházat, és ottan leszálla lova hátáról és bémene. Az szentegyházban vala kedig az oltáron Asszonyunk Máriának képe fiát ölében tartván, ki előtt ez ifjú nagy keserűséggel leesék, kezde nagy keserű sírással bocsánatot kérni az ő nagy vétkezetiről. De íme Urunk Jézusnak képe ő reá háttal fordula; kin annál inkább elkeseredék, kezde nagy felszóval könyörgeni nagy keserű óhojtással,[34] sírással, szöpögessel,[35] kinek zöndületi[36] úgy hollattatik vala, mintha prédikálnának az szentegyházban.

Úristennek akaratja szerint történék, hogy az ő zálogossa, kinek ő jószágát hányta volt zálagba, onnan[37] menne lova hátán. Ki mikoron hallotta volna az emberi szót, alittá,[38] hogy prédikálnának. Leszálla lova hátáról és bemene az szentegyházba és látá ott ez ifjút ekképen könyörgeni. Mondá ő magában: Bizony ez az én szomszédom. Megvoná azért magát az szentegyházban, hogy látná az végét, mi lenne. Mondá azért végre az ifjú nagy sírással: Ó irgalmasságnak édes anyja, Szűz Mária; bíneseknek nagy reménysége, kérlek, nyerj irgalmat énnekem bínesnek. Ó mennyei szent angyalok, kérlek titeket es, hogy imádjatok én értem. Ez(t) megmondván, csodálatos dolog, az Szíz Máriának képe leszálla az oltárról és az ő édes fiát az oltárra letevé, és esék az oltár előtt térdre és kezde kenyergeni ez szegény bínes mellett, mondván: Én édes szerelmes Fiam, szép Jézus! Kérlek, irgalmazz ez szegény bínessel. Nézz engemet, én édes Fiam, és én éröttem bocsássad meg az ő bíneit. Mondá az édes Jézus az ő édesanyjának: Ó én édes szilém! Mely igen nagy az te szerelmed! Im azt tészem, én édesanyám, érötted, hogy minden bíneit megbocsátom és szerelmembe veszem, és ennekfelette, én édesanyám, jőjön ide és apolgassa[39] meg az én sebeimet. Ládd-e, mely igen fut az vére. (Mert láttatik Urunknak szent vére az ő öt mély sebeiből nagy bőven kifolynia.) És ez(t) hallván Asszonyunk Mária, felkele és esmég ölében vévé az ő édes fiát, és ez szegény bínesnek eleiben tartá, ki nagy édes kenyhullatással megapolgatá Urunknak szent sebeit, és ottan[40] megálla az ő szent vére folyásátul és meggyógyula.

Ennekutánna ez szegény bínes nagy hálát ada az Úristennek és Asszonyunk Szíz Máriának, és feje lehajtván, kierede[41] az szentegyházból és felüle lova határa és elerede utána. Ennekutánna az ő szomszédja és zálogossa es kijőve az szentegyházból és felüle lova határa és utánna siete. Kit mikoron megért[42] volna, rá kezde nézni és mondá neki: Mint vagy, édes barátom? Ollyom[43] sírtál; mely kenyves[44] az szemed! Amaz kedig nem akará neki megjelenteni. Kit míkoron megértett volna, mondá: Jól tudom, édes barátom minden dolgodat. Ki(t) hallva az szegény ifjú, oztán eleitől fogva minden járását, minden dolgát megbeszéllé neki. Mind ez sok csoda dolgot hallván az jámbor, mondá az ifjúnak: No én édes barátom! Im én az(t) teszem te veled az Úristenért és az Szíz Máriáért, hogy én minden jószágodat megbocsátom[45] pénzed nékil;[46] és ennekfelette egy hugom vagyon, kit neked adok; és ennekfelette jószágomnak felét is neked adom; hótom után kedig minden jószágomat, morhámat rád hagyom. Ime az Úristennek csodálatos szerzése! Ime, kit gonoszul akar vala keresni, íme az Uristen jól is megadá. Ugy kell azért embernek, hogy minden dolgát az Uristentül tartsa.[47] Az Úristen onnan is megadja, honnan ingyen nem[48] gondolná. No mindezek meglévén, el haza menének és ez jámbor ez ifjúnak minden jószágát megereszté[49] néki, és hugát néki adá és minden morhájának felét, és még éle, úgy tartá, mint édes fiát. És hóta után minden jószágát rá hagyá. Ez jámbor ifjú kedig nagy jámborul él vala, és mindenkor nagy édes hálákat ad vala az Uristennek minden javáról, és míg éle, nagy jól éle, és az Uristen(t) nagy hívőn szolgála, kinek halála[50] nagy bódogul lén, és az ő lelke viteték az szent angyalokkal az örök dicsőségben, kit minekünk es engedjen Atya, Fiú, Szentlélek, Ámen!

(Érsekujvári kódex 544-548. l. Nyet. X. 309-312. l.)



Az együgyű fráter.

Némely nemesember bemene Sz. Bernald szerzetiben.[51] Mely nemesember mikoron nem tanólhatnék írást az őneki adatott mestertől az ő elméjének gorombaságátul,[52] legottan magát megalázá, gondolván azt, hogy jobb őneki alázatosságban szolgálni Istennek, hogy vennéje ő rája az paraszt frátereknek[53] ruhájokat. Mert többet nem tanólhatott vala, hanem csak ezt: Ave Maria! És mert ez két igét menden napon nagy gyakorta és nagy ájtatossággal mondja vala, történék, hogy ez nemesemberből lett paraszt fráter meghalna, és az ő sére[54] némelytől meglátogattatnék. És íme az sernek fejétől nevekedett vala szépséges liliom, ki vala megírván mind belől, mind kivől. És oda híván az apátot és az pispeket, mikoron megásták volna az sért, lelék az liliomnak gyökerét kiszármazni ez fráternak szíviből az ő szájának miatta,[55] és osztán kívől felneveködvén. Kinek ő levelein vala írván: Ave Maria! És ezeket látván, dicsérék az Szűz Máriát, ki tiszteli az őtet tisztelőket.[56]

(Horvát kódex 214-215. l. Nyet. VI. 334. l.)



VEGYES LEGENDÁK ÉS PÉLDÁK

A szeretetlen apácza.

Olaszországba egy kalastromba rekesztött apáczák lakoznak vala. Az többi között az egyik igön sanyarú penitencziát tart vala, mert ő sokat bőjtől vala, sokat vigyáz[57] vala és hosszan imádkozik vala, úgyannyira, hogy az több[58] apáczáktul ugyan[59] szentnek alíttatik[60] vala. Mikoron azért megkórult vóna és meg hót vóna, és nagy tisztösséggel testét koporsóba az szentegyházba bevitték vóna, az következő écczaka az több szízek az szentegyházba el bémenének, hogy az test környől imádkoznának. Tehát láták, hogy[61] az koporsó tellességgel elégött; hát az testének es[62] csak az hamma[63] vagyon, mely vala dohos mint az pokol. Mikoron ezt látták vóna, elijedének és kérék Uristent, hogy az ő állapatját nekik megjelöntené. Tehát ime azon éjjel ez szíz nagy rettenetös ábrázatba az fejedelemasszonynak megjelönék és megmondd, hogy elkárhozott vóna ezért, hogy az több apáczákkal gyakorta feddött[64] vóna, és neki az több szízeket hamissan gyakorta beadta[65] vóna, és ennek miatta az isteni szeretetöt bennök megbántotta vóna. Ezt megmondván, elenyészék előle.

(Tihanyi kódex. 11-12. l. Nyet. VI. 6. l.)



Sz. Erzsébet és a bélpoklos.

Úgy olvastatik az bódok szent Erzséböt asszonyról, ki magyari királnak leánya vala, ki házasságra az turingiabeli herczegnek[66] adatott vala. Ez az több lelki jószágok[67] között az ergalmasságnak jószágával jonkább[68] fénlik vala. Mikoron azért egyször egy poklos ment vóna ő hozzá, ki igön rút vala és dohos vala, kezdé ezön[69] kérnie, hogy őtet önnönmaga megfirösztené. Tehát az bódok szent Erzséböt asszony, ki isteni szeretettel telles vala, megfiröszté őtet és ezután étellel kezdé kénálnia. Kinek mondá az poklos: Addek[70] én sem eszöm, sem iszom, mígnem te magad öledbe ágyasházadba be vissz[71] és uradnak ágyára fektetsz. Ezt hallván az bódok szent Erzséböt asszony, az isteni szeretettől meggyőzettetvén, legottan felvéve őtet, ágyasházába vivé és urának ágyára fekteté, ezután urának paplanáva(l) belépödé.[72] Ó örök mindönható Isten, valjon ki tenné mast ezt? Ezenközbe történék urának, az herczegnek haza mennie, és ez dologról mikoron szent Erzséböt bevádoltatott vóna, megharagudván ura, fegyverét ragadá és ágyasházában besietvén, az paplant az poklosról elrántá, akarván őtet ketté vágnia. Látá azért tehát, (hogy) ágyán urunk Krisztus Jézus elfeszölve[73] fekszik. Ezt látván az herczeg, meg esék szíve, elhagyítá fegyverét és Urunk előtt leesvén, nagy sírással bíneit mondá.

Ime azért ezből megtetszik, mert valamit az szegényüknek teszünk, Urunknak teszszök azt. Elletén[74] nömös jószágokkal keresheti meg embör az isteni szent szeretetnek drágalátos kencsét.[75]

(Tihanyi kódex. 18-19. l. Nyet. VI. 9-10. l.)



A megtért farkas.

Eugubia[76] nevű városnak tartományába vala egy fene[77] farkas, ki nem csak barmot, de még embert es megmar vala és megeszi vala, úgy, hogy a városból senki nem mer vala kijőni, hanem csak megfegyverködvén; de még így is csak alig óhatja vala magát, hogy meg nem marja vala. Hallá kedig ezt bódogságos Szent Ferencz, és akará az Uristen az ő szolgájának, Ferencznek, szentségét megjelenteni. Jöve be ez városba, Eugubiában, és mikoron ott volna, tudván és látván mindezeket nyilván, könyörülvén az városnak népén, ...szerzé[78] ő magába azt, hogy az fene farkasnak ellene az városból kimenne. És immár az városból hogy ki akarna menni, meghallák az polgárok és legottan hozzája jövének és mondának neki: Fráter Ferencz, az városból ki ne menj, mert az gonosz farkas igen sok embereket mart meg; és ha te kimenendesz, téged ottan megöl. Bódogságos Sz. Ferencz kedig, Krisztusnak hívséges vitéze, szent keresztnek jegyével magát megfegyverködteté és az város kapuján kimene, és nagy bátorsággal mene,[79] az úton, kin egyéb nem szokott vala járni az farkasnak félelmeért.

És ime az városnak népe felfutván az kőfalokra, látniok ez csodálatos dolgot, miképen lenne dolga az bódog atyának az fene farkassal. És íme mindeneknek látására ez rettenetes farkas szája megtátván hertelen futamék Sz. Ferenczre, kinek ellene bódogságos Sz. Ferencz szent keresztnek jegyét vetvén, és legottan az farkasnak feneségét mind ő magátul, mind ő társátul tiltván megehníté,[80] és isteni hatalommal az ő futásának serénységét megtartá[81] és az ő megdühödt száját berekeszté, és ő tőle távol megálla. És legottan hozzája hívá, mondván: Fráter farkas, jöjj hozzám! És hozzá mene és előtte megálla. És mondá neki Sz. Ferencz: Krisztus felől[82] parancsolok neked, hogy se énnekem, se egyebeknek ne árts. Ime láss csodálatos dolgot! Legottan ez keménységes bestye[83] nagy alázatossággal feje lehajtván engede, és miképen szelíd bárány, ez szent atyának lábainak előtte, magát az földre bocsátá. És mondá neki Sz. Ferencz: Fráter farkas, te az tartományba igen sok gonoszt és nagy kárt töttél, mert úgy mondnak, hogy nem csak oktalan barmokat, de ki még ennél nagyobb, okos embereket es, kik vannak terömtvén az felséges Istennek személyére,[84] azokat es megszaggattad, megmardostad és megöldösted nagy kegyetlenséggel, minden írgalmasság nélkül. Azért méltó vagy minden kínra és nagy szörnyű halálra, miképen tolvaj és igen gonosz gyilkos. Te gonoszságodért minden ember te reád kiált, és te ellened zúgódnak, morgódnak[85] az ebek es, és az városnak halálos ellensége vagy. De atyámfia farkas, én tudom azt, hogy valami gonoszt töttél, mind a te éhségednek szükségeért tötted. Azért én ím ma azért jöttem te hozzád, hogy én te közötted és te ellenségidnek közötte örök békességet szerezzek; de úgy, hogy te miád[86] senki tovább meg ne bántassék; és én azt[87] fogadom te neked, hogy mindent, mit ellenek vétkeztél, teneked mind megbocsátják; úgy, hogy téged továbbá sem emberek, sem ebek nem háborgatnak.

És az farkas testének minden intésével, farkának csavargatásával, léppögetésével és fejének lehajtásával mind azt mutatá és azt fogadá, hogy valamit akarna és neki mondana, azokat mind megteszi. Mondá Sz. Ferencz: Fráter farkas, miért teneked az szent békesség kell, íme teneked azt fogadom, hogy minden napi szükségedet megszolgáltatják, úgy, hogy míg te ez világban élsz, soha éhséget nem szenvedsz. De atyámfia farkas, miért én teneked ilyen kegyelmet lelek és ilyen ajándékot és jövedelmet szerzek adnia, azt akarom, hogy énnekem te es fogadást tégy arról, hogy soha semminemő lelkest meg nem bántasz. És ez farkas nyilvánvaló jegyekkel fogadá mindezeket beteljesíteni. És Sz. Ferencz mondá neki: Fráter farkas, én úgy akarom, hogy te énnekem hitet adj és meg eskedjél, hogy amit énnekem fogadtál, abban erősen megállasz. És kezet nyójta neki bódogságos Sz. Ferencz. Ezenképen az farkas az ő jobb lábát felemelé és tevé ez szent atyának kezébe, és ezenképen való jegygyel, a mivel teheté, neki hitet ada. Tahát[88] bódogságos Sz. Ferencz mondá: Fráter lupe,[89] parancsolok teneked Úrnak nevébe, hogy jőjj el én velem, hogy azt, a mit egymásnak fogadtunk, teljesíhhük[90] be. Ime legottan, úgy mint bizony engedelmes, bódogságos Sz. Ferenczczel, miképen szelíd bárány, elmene vele.

Kit látván az városból, hogy ezenképen ez szent atya az városba jőne az farkassal, hogy ki igen fene vala, ime legottan ez csodálatos dolog mind az városszerte elhírhödék,[91] úgy, hogy nagytól fogva mind kisdedig az városnak piaczára gyülének, holott[92] bódogságos Sz. Ferencz az farkassal megállott vala. Azért egyébe győlvén az népeknek soksági, felállván ez szent atya, tőn az népeknek nagy csodálatos és hasznos prédikácziót az Uristennek parancsolatainak nemtartásáról; és kezde szólnia az pokolnak kénjáról nagy fennszóval és atyai kegyességgel mondván: Hallgassatok atyámfiai és vegyétek jól eszetekbe,[93] mert úgy tudjátok, hogy az Istennek igazsága ez ilyen ostort és veszedelmet bocsát emberekre ő bonokért. Azért, ha ez velágban való farkastul ilyen igen féltetek, ki csak az testöt öheti meg és nem az lelket, nagygyal[94] inkább kellene félnetek az pokolbeli farkasnak mérges és megdühödt fogátul, ki az bőnösöket mindörökké szaggatja és mardossa. Azért térjetek meg és tartsatok penitencziát, és az Uristen megszabadít mind az előttetek álló farkastul, és mind az pokolbeli dihődt farkasoknak torkából. És ezeket megmondván, ennekutánna mondá: Hallgassatok atyámfia! Ime ez farkas, ki itt előttetek áll, énnekem azt fogadta és ő fogadásáról hitét adta, hogy ti veletek tart örök békességet, ha ti is azt fogadjátok őneki hogy minden napon ő szikségét megadjátok, úgy, hogy továbbá soha titeket meg nem bánt, sem barmotokat, sem timagatokat. Én kedig ő érette kezes lőttem, hogy ha ez fogadást megtartandja, tahát őneki szikségét megadjátok.

Tahát mind az város népe nagy keáltással fogadást tőn, hogy az farkast mind éltig eltartják nagy jó kedvvel. Tahát mondá Sz. Ferencz: Fráter farkas! fogadjad te es mind ez város előtt, hogy az szilídséget,[95] kit én előttem felfogadál, hogy azt erősen megtartod. Ez farkas kedig, amint teheté, filének és fejének intésével felfogadá. Ez kegyes szent atya kedig mind az város előtt ez farkasnak esmég[96] miképen először hitét vevé rajta, kezet fogván, Sz. Ferencznek az ő jobb lábát kezébe adván. És mindezek meglévén, mind az egész város látván ez nagy csodálatos dolgot, elámélkodván igen nagyon örőlének ez szent embernek ájtatosságáról és ő nagy szentségéről, ki ilyen nagy csodálatos vígasságos dolgot és békességet szerze ez fene bestye között és emberek között, ki vala hallatlan mind kezdettől fogva. És felkiáltván mind az csillagos égiglen dicsérvén és áldván az teremtő Istent ő szolgájába Sz. Ferenczbe, kinek miatta teszen ilyen csodálatos dolgot.

És ennekutánna az farkas két esztendőt élvén, az városszerte házonkét[97] járván, senkit meg nem bántván ő es senkitől meg nem bántaték és nagy szeretettel tartaték. És ki ennél nagyobb csoda, soha ő ellene csak egy eb sem ugatott és nem morgott. És végezetre ez fráter farkas megagga és meghala, kinek haláláról az városnak polgári bánkódának, és az farkasnak képét a városba felfaragtaták örök emléközetre, azért, hogy ez farkas az városszerte nagy békével járdogált; megemléköznek vala bódogságos Sz. Ferencznek ő nagy szentségéről, ő nagy kegyességéről és ő nagy csodálatos békességszerzéséről, és igen szeretik vala őtet.

(Virginia kódex. 53-58. l. Nyet. III. 289-292. lap.)



A rosszkedvü adakozó.

Egyszer a szegényök kiülvén a napra, kezdenek az alamizsnás embörökről szóllania, s a jókról jót mondnak vala, a gonoszokról kegyig[98] gonoszt. Vala egy Pétör nevü vámos, ki igen kazdag[99] és hatalmas vala, de igen ergalmatlan a szegényökhöz, mert az ő házához menő szegényöket nagy haraggal elűzi vala ugyan iresön.[100] S mikoron sinki[101] nem lelettetött volna a szegényök közzül, kinek alamozsnát adott volna, mondá az egyik: Mit adtok énneköm? Én ez mai napon ő tőle alamizsnát veszök. S megszerződvén velök, el házához mene vámos Pétörnek, s ott kezde állani. Azonközbe haza jövén Pétör úr, alamizsnát kezde tőle kérnie; s mikoron követ nem lelt volna, kivel a szegényt meghagyítanája,[102] utánna viszön vala szolgája egy kosár köles-kenyeret, s egyiket hozzája hagyítá. S amaz felragadván, társihoz futa vele s megmondá, hogy önnön kezéből vette volna az egy köleskenyeret.

Két napnak utánna halálra kórula[103] vámos Pétör és viteték az Uristennek ítéletire, s láta néminemű szerecsenöket; s tahát egy mérték vagyon kezökben, s az ő tett gonoszságit mind bele rakják egyfelől. S másfelől láta szomorú kedvvel néminemű szép fejér emböreket állania, miért[104] a mértéknek felében simmit nem tehetnek vala. S monda egyik ő közzűlök: Bizony simmije nincsen több ez embörnek, kit ide tehetnénk, hanem csak az egy köles-kenyeret, melyet az Uronk Krisztusnak szeretetiért két nappal ennekelőtte akaratja nékűl ada. Kit mikoron a mértékben tettek volna, egyaránt kezde a bínökkel nyomnia. S mondának a szent angyalok e Pétör úrnak: Tégy többet valamit ez köles-kenyérhöz, mert majd elvisznek a szerecsenök! S felocsúdván s megszabadulván, mondja vala gyakorta: Ha az egy köles-kenyér, kit akaratom nékül hagyíték a szegényhöz, ennyet[105] használa, s valjon minnyet[106] használ, a ki mindön marháját[107] szegényöknek osztogatja Uristenért jókedvvel?

(Debreczeni kódex 160-161. l. Nyet. XI. 96. l.)



A csábitó tilalom.

Némely[108] klastromban valának apáczák, kik önön köztök[109] ezt elvégezék, hogy ő közzölök elbocsátnának kettőt, kik elmennének Rómában, úr pápához,[110] és hogy pápátul megnyernéjék ezt őnekik, hogy ők egymásnak az apáczák meggyónhatnának. Méltatlannak aléjták[111] azt, hogy az ő titkjokat és gyarlóságokat egy férfiúnak, azaz egy papnak kijelentsék. Azért mikoron az apáczák jutottak volna pápához és könyergöttek volna pápának az confessorságért,[112] hallván ezeket pápa és megértvén ez apáczáknak egyőgyőségeket és pokolbeli erdegnek csalárdságát, ada őnekik egy berekesztett szelenczét, mondván: Menjetek el az szállásra, és vigyétek oda veletek ez szelenczét, és holnapon reggel ezenképpen berekesztvén meghozjátok; és mit kértek, megnyeritek.

Tanát[113] ők elmenének az szállásra. Kezdék nézegetni, forgatni az szelenczét, és igén örömest megnyitják vala.[114] Végezetre kedeg mondá az egyik apácza: Nyissuk meg az szelenczét, és lássuk meg, mi vagyon benne? Felele az másik: Ne nyissuk fel, mert pápa parancsolá. Demaga[115] végezetre meggyőzetének késértetnek miatta és megnyiták az szelenczét. Akarják vala meg[116] azonképpen berekeszteni. Azért[117] mikoron felnyitották volna, legottan egy madár repüle ki az szelenczéből, kit az pápa rekesztett vala bele. Ezt látván az apáczák, megrettenének, és mikoron reggel megtérének pápához, és megtudta volna az pápa, hogy elszalasztották volna az madarat, mondá nekik: Ezben esmértetik meg az ti állhatatlanságtok és gyarlóságtok. Mert ezenképpen tennétek egyik mástoknak, ha ti egymás gyónását hallgatnátok. Mert mikoron az egy(ik)tek mástokat megbántanája, semmiképpen az őneki meggyónt másnak bínét meg nem tarthatnája, hanem haragjában kimondanája. Ezenképpen az társokhoz hévón[118] térének meg az szegény confessor-anyáim.

(Cornides kódex 114-116. l. Nyet. XI. 139.)



Az együgyü apácza.

Treverensiomban[119] raktak vala egy klastromot, kiben lakoznak vala szent apáczák. Ez apáczák között ilyen régi szokás vala, hogy ők senkit be nem vesznek apáczaságra, hanemha csak hét esztendős volt, avagy kevéssé kevesebb. Ezt kedeg[120] teszik azért az sororok[121] az ártatlanságnak, egyűgyűségnek megtartására. Vala kedeg egy soror ugyanazon klastromba, mely soror idővel nem vala ifjú, de ez velági dologban oly igen ifjú vala és gyermek vala, hogy velági embert alég választhat, esmérhet vala meg baromtul. Ez kedeg azért vala, mert minekelőtte az szerzetben ment vala, ezekről semmi esmereti[122] nem vala, azaz, hogy sem barmot, sem velági paraszt embert nem tud vala, minemő. Sem kedeg az szerzetben nem szokott vala réseken, ablakokon velági embereket, férfiakat, asszonyállatokat, leányokat nézni, kakucsolni,[123] hanem csak szokott vala lappagni[124] Jézusnak sebének likában, vermében.[125]

Annakokáért mikoron egy napon ez együgyű soror volna az kertben, és látá tahát az kertnek falán beszökék egy kecske. Kit mikoron látna az együgyű soror, nem esmeré meg, mi volna az.

Tahát mondá az sorornak, ki ő mellette áll vala: Kérlek tégedet, jó soror, hogy mondjad meg énnekem, micsoda ez? Ez ő társa látván ez sorornak együgyüségét, pakocsában[126] mondá neki: Ez az velági asszonyállat. Mert mikoron az velági asszonyállatok megvénhesznek, akkoron oztán szarvok kél és szakálok leszen. Tahát az együgyű soror alétá,[127] hogy igazat mondana, és örűl vala, hogy ő ilyen bölcsességet tanólt volna. És ez együgyű soror az ő együgyű példájával, mívelkedetivel[128] az egyéb sororokat megvígasztalja vala.

Ezeknekutánna ez együgyű soror esék nagy nehéz kórságban, úgy, hogy csak alég szólhat vala. Mikoron az beteggel bánó ez beteg sorort meglátogatta volna, tahát íme látá az beteggel bánó, hogy az czinterim[129] teljes vala nagy sok szép fegyverösekkel, kik lovoknak nyerge mind aranyos(ok) vala és az ő szénájok[130] es mind aranyas vala. Ezen órában kezde ez szűz vonagódni;[131] és mikoron az sororok ő hozjá közelben jövének, kezde ez beteg nagy tiszta szóval ivölteni,[132] mondván: Adjatok helt, adjatok helt; hagyjátok ide jőni ez urakat. Mert látja vala az cellát teljesnek csodálatos ékességő és fényes személyekkel; és láttatik vala őnekik lenni aranyos ruhájok. Ezenképpen ez bódog szíz elnyugovék Urban.

(Példák könyve. 44-46. l. Nyet. VIII. 108-109. l.)



TEMESVÁRI PELBÁRT PÉLDÁIBÓL.

1. Igazság és Hamisság.

Egy gonosz gazdag embernek volt egy igazlelkű, hű szolgája. Ez a gazdája előtt egyszer azt vitatta, hogy az igazsággal már ezen a világon is többre megy az ember, mint a hamissággal. A gazda az ellenkezőt állítja s fogadást ajánl a szolgának. Ha ennek lesz igaza, kap kétszáz aranyforintot; ha ellenben a gazdának, akkor a szolga elveszti mind a két szemét, minthogy egyébbel úgy sem tudna fizetni. Perdöntőkül előbb egy kereskedőt, aztán egy-két bírót, majd egy püspököt, végül a királyt kérik meg. Valamennyien az igazságos szolga ellen szólnak. Ez tehát elveszti a szemevilágát. Amint így a város szélén magára hagyatva botorkál s éjjelre egy fa alatt keres szállást, éjfélkor az ördögök csapatja gyülekezik arra a fára, hogy ott »káptalant tartson«. Az ördögök sorra mind elmondják, ki mi gonoszat művelt aznap. Egyikük eldicsekedik vele, hogy s mint járt el, hogy az Igazság ellen a Hamisság a pörét megnyerje. Az ördögök fejedelme mindjárt ennek ítéli oda a koronát és maga mellé ülteti a trónjára. Ezt a kitüntetést megirigyli tőle egy másik ördög s hogy ő is mutogassa a tudományát, elmondja, hogy a fa alatt, ahol éppen tanyáznak, tud egy füvet, a melynek csodás erejétől a vak visszanyeri szemevilágát. Mikor az ördögök hajnalhasadta előtt eltávoznak, a szegény vak, a ki ezt mind kihallgatta, sorra tapogatja a fa alatti füveket s addig próbálgatja a nedvüket a világtalan szemén, míg végre rátalál az igazira, a melytől csakugyan visszanyeri a látását.

Volt azon a tájon egy király s ennek egy vak lánya. A meggyógyult igazságos szolga ezt megtudván, elmegy a király udvarába s meggyógyítja a csodafűvel a vak királykisasszony szemét. Jutalmul a herczegnő kezét s vele tömérdek kincset kap. Egyszer hogy, hogy nem, odavetődik a régi gazdája is. Megtudja, hogyan jutott a volt szolgája abba a fényes sorba, ő is hasonlóra szeretne szert tenni, elmegy hát ama fa alá s az ördögök éjféltájban csakugyan megint odagyülekeznek. De most már óvatosabbak, mert megtudták, hogy a minap valaki kileste titkaikat. Megvizsgálják tehát előbb a fa környékét s ott találják a lesben álló kapzsit, kinek bosszúból kivájják mind a két szemét. Csakhogy ő nem nyeri többé vissza a látását, hanem élte fogytáig vaksággal sújtja őt az Isten bűntetése, a kinek kegyelme a jámbor szolga gyógyítását lehetővé tette.



2. A kevély, a kapzsi és az irigy.

Élt egy városban három polgár: az egyik roppant kevély, a másik szörnyen kapzsi, a harmadik meg rettenetesen irigy természetű volt. Ezekről hallván a király, maga elé idéztette őket és így szólt hozzájok: halljátok, én nektek megadom, amit kívántok, még pedig ugy, hogy a mit az első közületek kér, annak a második a kétszeresét, a harmadik a háromszorosát kapja. Nagy vita támadt most a három között, mert egyikük sem akart első lenni a kivánásban. A kevély vonakodott, mert megalázónak tartotta magára nézve, hogy a másik kettőnél kevesebb jusson neki; a kapzsi meg azért nem akart első lenni, nehogy más többet kapjon: ugyanezt az irigy sem tudta elszenvedni. Végre mégis az irigy szánta rá magát a kívánásra, de olyan módon, hogy a másik kettőt legalább megronthassa vele. Azt kívánta tehát, hogy tolják ki neki az egyik szemét, a minek következtében a kapzsi, a ki második sorba jutott, mind a két szemét elvesztette, a legutoljára maradt, kevélynek pedig ezenfelül még a kezeit is levágták, hogy amaz a kétszeresét, emez a háromszorosát kapja annak, a mit az első kért.



3. A tejes köcsög.

A szunyókálók felserkentésére mondom, s jól jegyezze meg magának mindenki, hogy a ki nagyon sokat törődik a világ hiúságaival, könnyen csalatkozik reménységében. Mint a hogyan ez egy leányzóval történt, akiről mesélik, hogy nagyon bomlott már a férjhezmenésért, s még az álmában is mind ezen járt az esze. Egyszer, a mint tejet vitt a vásárra eladni, útközben elgondolta, hogy majd a tej árán csinos pár czipőt vesz magának, abban így-úgy tetszik majd a legényeknek s ez vagy amaz, kerül-fordul, főkötő alá juttatja. A mint így elábrándozik, ráért az úton az álom, s álmában, a hogy ott az árok szélén bóbiskol, már látta is a szép új czipőket maga előtt. Fel is próbálja húzni, de a nagy igyekezetben kicsuszszan a sarka s felrúgja vele az előtte álló tejes köcsögöt. Felrezzenvén, sírva fakad, a mikor a tejnek és a tej remélt árának odavesztét látja, s hozzá még azt is, hogy a kárért odahaza még alighanem jól el is ütlegelik, - a mit meg is érdemelt.



4. Az oroszlán, a farkas és a szamár gyónása.

Az oroszlán, a farkas és a szamár egyszer útra indultak és egy folyón akartak átkelni. Csónakjukat azonban sehogysem bírták a parttól elindítani. Ekkor eszükbe jutott, hogy ez csak valamelyiküknek a súlyos vétke miatt történhetik, rászánták tehát magukat, hogy töredelmesen meggyónják bűneiket. Az oroszlán kezdte s megvallotta, hogy bizony az erdő vadjaiból, még pedig rendesen a kövérebbjéből, jókora dézsmát szedett. A farkas sietett az állatok királyának ezt a bűnét mentegetni, mondván, hogy ez semmi, mert az éhség hajtotta rá. Most ő rajta volt a gyónás sora. Mi tűrés, tagadás, mondá, a minap egy emsét faltam fel a malaczaival együtt. Nem nagy dolog, mondá viszont az oroszlán, - ha nem lettél volna éhes, bizonynyal nem tetted volna. A szegény csacsi nem igen tudta más bűnét, mint azt az egyet, hogy valamikor súlyos terhe alatt elfáradva s éhségtől gyötörtetve baktatott a gazdája után s ennek a rongyos bocskorából egy szál szalmát látott kikandikálni. Nem tudott ellenállni a kísértésnek s nagy mohón felfalta azt az egy szalmaszálacskát. Erre az oroszlán és a farkas egyetértőn kijelentik, hogy ez rettenetes nagy bűn, mert hitszegés volt a gazdája ellen, a miért halálra méltónak ítélték s nyomban fel is konczolták a szamarat.



5. A ki másnak vermet ás...

Valamely nemes embernek volt egy fia, kit megtanított három dolog szentül-tartására. Az egyik, hogy a rossz társaságot kerülje; a másik, hogy minden megengedett és tisztes dologban az emberekhez alkalmazkodjék; a harmadik, hogy a mikor csak teheti, mindennap szent misét hallgasson. Apja halála után a fiú a király szolgálatába lép s az uralkodónak és nejének kegyét csakhamar megnyeri. Különben híven követi apja három tanácsát. A király egy udvari tisztje irigye lesz a jámbor apródnak s bevádolja a királynál, hogy az ifjú és a királyné szerelmesek egymásba. Bizonyítékot is igér. Csak vigyázza meg a király, mint követi majd az apród mindenben a királyné kedvének változását. A király hajt a besugó szavára s próbaképen másnap egy remek drágaköves gyűrűt ajándékoz a feleségének, mikor az ebédnél ülnek s a bevádolt apród szolgál fel. A királyné nagyon megörül az ajándéknak s nevetve hálálkodik. Vele nevet az apród is. A rákövetkező napon meg hirtelen arczul üti a király az asztalnál a nejét, mire ez sírva fakad, s utána az apród is, ki ebben, valamint tegnapi viselkedésében is, csupán az apja második tanácsát követte. A király már most beigazoltnak véli a kaján udvari ember vádját s valahogyan el szeretné titokban láb alól tenni az apródot. Az irigy besúgó tanácsára elküldi másnap az erdőre a mészégető kemenczéihez, a hol már előre azt az utasítást kapták a munkások, hogy a ki aznap legelőször kimegy s e kérdést intézi hozzájok: Megtettétek-e a király parancsát? - azt szó nélkül kapják és lökjék a lángoló kemenczébe. Másnap reggel, a mint az ifjú az erdő felé ballag, útközben egy kápolna előtt halad el, a melynek harangocskája éppen misére hív. Megemlékezvén apja harmadik tanácsáról, betér az Isten házába s végig hallgatja a misét. Ezalatt a kaján udvari ember, nem tudván magát tovább türtőztetni, hogy galád terve kiviteléről értesüljön, kisiet a mészégetőkhöz s megelőzi az apródot, de abban a hitben, hogy az már előtte ott járt, megkérdi a munkásoktól, megtették-e a király parancsát? Amire ezek, utasításukhoz híven, megragadják és minden kapálódzása és kiabálása ellenére a kemenczébe dobják.



6. A szent ember fonák imádsága.

Egy szent életű ember egy puszta szigeten lakott egyesegyedül, s nem tudott más imádságot mint ezt a három szót: Könyörülj rajtad Isten! (Miserere tui Deus!) Igy mondta fonákul, ahelyett, hogy: rajtam Isten (mei Deus). Sz. Ambrus püspök véletlenül arra hajózván, a szélvész épp annak a szigetnek a partjára vetette. Cellájában rá akadván a szent remetére, egyebek közt megkérdezte az aggastyántól, hogy miként szokott imádkozni? Ez elmondta neki, hogy ő bizony nem tud és évek óta nem is mond más imádságot, mint ezt, hogy: Könyörülj rajtad Isten! Mondá neki Sz. Ambrus: Nem úgy kell mondanod, hogy: rajtad, hanem rajtam. Az öreg néhányszor szépen el is mondogatta a püspök után a helyes fohászkodást. Mikor aztán a püspök elhagyta a szigetet, az aggastyán elfelejtette, hogy miképen is kell helyesen imádkozni, s nagy búsan utána sietett; de a hajó már elhagyta volt a sziget partját. Után iramodott tehát a szent ember a tova vitorlázó hajónak s csak futott, futott a tenger hullámain, a melyek nem nyelték el őt. El is érte a hajót, melynek utasai ámúlva látták a csodát. S mikor a remete a püspöktől kérdezé, hogy miképen is kell helyesen mondania, azt felelé neki a püspök: Mondd csak tovább is úgy, a mint eddig mondtad. Látom, hogy Istennek így is kedves a te imádságod. S azzal a szent ember, úgy, amint jött volt, vissza is ment a hullámokon.






JEGYZETEK.

Szűz Mária szépsége. 1. Forrása a XV. század első felében élt német dömésnek, Herolt Jánosnak, 100 Mária-legendából álló gyüjteménye, a XV. sz. második felében és a következőnek elején többször lenyomtatott Sermones Discipuli de Tempore et de Sanctis czimű prédikácziós-könyve második függelékében: a Promptuarium Miraculorum B. Mariae Virginis 79. elbeszélése. E szép legenda latin feljegyzésben egyébként ismeretlen. Herolttól majdnem szóról-szóra átvette Temesvári Pelbárt az ő Stellariuma V. könyve, 3. részének 2. szakasza 3. fejezetébe, s innen került a Tihanyi kódexbe. Angolul megvan s egy XIV. századi kéziratból kiadta Hosrtmann, Altenglische Legenden, Neue Folge 1881. 499. s. k. ll. Bolte egy XV. századi berlini kéziratból egy alemann tájszólású változatát közölte az Alemannia XVIII. köt. 2. számában. Hollandi változatát l. De Vooys, Middelnederlandse Marialegenden XLI. sz. (I. 88.) l. és a hozzávaló jegyzetet II. 281. l.

2. Ugyanonnan, a honnan az előbbi. Pelbártnál is az előbbinek nyomában az id. helyen. Heroltnál a 80. sz. Mária-csoda a fentemlitett függelékben.

Szűz Mária jegyese. Közvetetlen forrása: Temesvári Pelbárt fent idézett munkája XII. k. utolsó rész, 6. fej., 4. csoda. Pelbárt forrása pedig a Sz. Anzelmnek helytelenűl tulajdonitott Sermo de conceptione B. Mariae (l. Migne, Patrologia Latina CLIX. 319. l.), mely a Legenda aurea adalék-fejezetei közt is megvan a 189. számúban. Számos változatairól l. Mussafia, Studien zu den mittelalt. Marienlegenden I. 17., 40., 52., 60., 63., 68; II. 43., 49. s még számos más helyen. Egyike a legelterjedtebb Mária-legendáknak, melyet Pelbárt tanitványa, Laskai Ozsvát pesti Ferencz-rendű guardian is feljegyzett Biga Salutis de Sanctis cz. beszédgyüjteménye VI. beszédében.

A tékozló ifjuról, ki Istent megtagadta, de Máriát nem. Forrása: Caesarius Heisterbacensis, a XIII. sz. elején virágzott cistercita perjel Dialogus Miraculoruma II. 12. nyomán Pelbárt Stellariuma XII. 3, 7, 4. De úgy látszik, Caesarius szövegének felhasználásával. Számos változatairól l. Mussafia és De Vooys id. munkáit és az Analecta Bollandiana XXI. kötete (1902.) Index miraculorum B. V. Mariae cz. jegyzéke 19. sz. és az ott idézett további számok alatt.

Az együgyü fráter. Közvetetten forrása Pelbárt Stellariuma XII. 3. 6. mir. 1. Ez meg a Joannes Junior »Scala coeli« cimű nagy példatárának 17. Mária csodája. V. ö. Mussafia és De Vooys id. munkáiban, valamint az előbb említett Index mir. B. V. M.-ben említett párhuzamokkal és távolabbi változatokkal, amelyek száma légió. Valamennyiben az a jellemző vonás, hogy a Mária tiszteletében buzgólkodónak holta után a teteméből (hol a szivéből, hol a szájából) rózsatő, liliom, vagy egyéb növény sarjad, melynek levelein vagy virágján többnyire a Bold. Szűz neve, vagy Ave Maria olvasható.

A szeretetlen apácza. Némileg eltérő változata a Sándor kódex 39-40. l. (Nyet. II. 237. s. k. l.) Itt forrásaként Bernardinus de Bustis egyik könyve van megjelölve. Hasonló a fenteml. Discipulus Promtuarium exemplorumának L 19. és I 37. példája, mely utóbbi a Példák könyve 22. lapján magyarul is olvasható. (Nyet. VIII. 97.) Amannak forrása Gregorius Magnus. Dial. IV. 51; emezé pedig Caesarius, Dial. IV. 22. V. ö. még Crane, The exempla of J. de Vitry, CCLXXII. s a hozzá való jegyzet a 252. l.

Sz. Erzsébet és a bélpoklos. Magyarországi Sz. Erzsébet legendájának részlete, mely az Érdy-kódex 642 b) lapján is olvasható. Forrása: Temesvári Pelbárt, De Sanctis, II. 96. K.

A megtért farkas. Assisi Sz. Ferencz azon életírásának, melyen az olasz nép legkedveltebb épületes olvasmánya, a »Fioretti di S. Francesco d'Assisi« (számos kiadásai közül l. az Amoni-félét, Róma, 1889.) alapszik, egyik legszebb fejezete. Ez a XIV. század elejéről való Actus b. Francisci et sociorum ejus 23. fej., amelynek teljesebb fordítása az Ehrenfeld kódexnek, a legrégibb magyar könyvnek 146-153. lapján (Nyet. VII. 71-74. l.) olvasható. Itt a Virginia kódex kissé rövidítő, de a mai nyelvhez közelebb álló s egyébként is folyékonyabb szövegét vettem alapul. Ennek Ferencz-legendáiról l. az Akad. Értesitő 1903. évi kötetében 569-581. l. megjelent értekezésemet.

A rosszkedvű adakozó. Forrásáról l. a Katholikus Szemle XIV. (1900.) kötetében megjelent »Régi gyöngyök új foglalatban« c. dolgozatomat.

A csábitó tilalom. Forrásáról l. az Irodalomtörténeti Közlemények IX. (1899.) kötete 371. s k. lapjain levő »A Cornides codex husvéti prédikácziója« czímű értekezésemet.

Az együgyű apácza. Forrása a fentemlített Discipulus (Herolt János) beszédgyüjteményének első függelékében, a Promptuarium exemplorum cz. nagy példatárban az M betüs fejezet 60. sz. példája. A Példák Könyvé-nek jóval nagyobb része nem más, mint e nevezetes gyüjteményből vett maroknyi szemelvény, mint azt Horváth Cyrill dr. a bajai kath. főgyimn. 1891-92. tanévi Értesítőjében, »Codex-irodalmunk példái és a Példák Könyve« c. értekezésével kimutatta, ahol azonban Spec(ulum) ex(emplorum) helyett mindenütt Promptuarium exemplorum olvasandó.

Temesvári Pelbárt példáiból vett szemelvényeinkről l. »Temesvári Pelbárt példák« cz. akadémiai székfoglaló értekezésemet (Értek. a nyelv- és széptud. köréből: XVIII. 2. 1902.), a hol az itt közölt példák latin eredeti szövegeit is lenyomattam s legközelebbi párhuzamaikkal is egybevetem. Itt csak a következő rövid utalásokra szorítkozom:

1. Igazság és Hamisság. Forrása: De Tempore Pasch. 8Y. - L. Kriza: Vadrózsák 403. l. és Gyulai Pál »Ig. és Ham.« c. szép költeményét. A széles körben elterjedt meséről l. az »Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn« II. 38. és 159. l. írt jegyzeteimet.

2. A kevély, a kapzsi és az irigy. Forrása: De Tempore Hiem. 39D. - Avianus 22. meséjétől főkép abban tér el, hogy a kapzsin és az irigyen kivül még egy harmadikat is szerepeltet, a kevélyét. Pelbárt e változatának nálánál régibb nyomát nem sikerült találnunk, míg az övé újabb variánsok kiindulópontja lett, melyek közül a legközelebb állnak Pelbárt előadásához: Osvaldus de Laskó, Gemma Fidei 38 R. és Pauli, Schimpf und Ernst 647. (Oesterley-féle kiad.)

3. A tejes köcsög. Forrása: Quadragesimale II. 6L. - V. ö. Lafontaine, VII., 10. Gleim, Die Milchfrau. Verseghy: A tej áruló menyecske és az »Ethnographia« IX. 425. l. e meséről közölt jegyzeteimet.

4. Az oroszlán, a farkas és a szamár gyónása. Forrása: Quadragesimale I. 22G. - V. ö. Lafontaine, VII., 1.

5. A ki másnak vermet ás... Forrása: De Tempore Aestiv. 1H. - E szép paraboláról, melynek legismertebb feldolgozása Schiller »Gang nach dem Eisenhammer« c. balladája, igen beható tanulmányt írt legutóbb Cosquin E., La Légende du page de Sainte Élisabeth de Portugal et le Conte indien des »Bons Conseils« czímen; a Revue des Questions historiques 1903. évi januári és juliusi számában.

6. A szent ember fonák imádsága. Forrása: De Tempore Aestiv. 29. E. - V. ö. Pauli, i. h. 332. és az Oesterley-féle kiadásban e példázathoz szóló jegyzeteket. Nálunk egészen hasonló a Mikes Kelemen Törökországi leveleinek CCVI. levelében elmondott legenda, melyen Vörösmarty »Szent ember« cz. költeménye alapszik. (L. Gyulai Pál kiad. II. 239. l. és a 306. l. jegyzetét.)





LÁBJEGYZETEK


1 vett hírűl

2 ajtóról ajtóra

3 vajha

4 kitűzött

5 bár csak

6 menj haza

7 másik

8 ha ezer szemem volna is.

9 méltóztatnék

10 valamely

11 megállapodék.

12 de azért.

13 francziaországbeli

14 hét fő ünnepének bőjtjét, vagyis megelőző napját

15 úgy, hogy az nap viznél egyebet nem vett magához

16 naponként

17 magzat nélkül

18 pedig.

19 megesküvésnek

20 deczember 8.

21 esztendőnként

22 megülended

23 Aquileja

24 megülni rendelé.

25 kincscsel

26 vőn

27 észrevéve

28 ügyem.

29 sűrűségben

30 De ugyan

31 hozzá

32 folyamodik.

33 visszatére

34 sóhajtozással

35 zokogással

36 zaja

37 arra.

38 vélé.

39 csókolgassa

40 legott

41 kimene

42 elért

43 úgy látom, úgy tetszik

44 könnyes.

45 visszaadom.

46 nélkül

47 várja

48 egyáltalán nem, egykönnyen nem

49 átengedé

50 a kódexben, a Nyet. kiadása szerint: hala.

51 A cziszterczi rendbe, melyet ugyan Sz. Róbert molesmei apát alapitott 1098-ban, de Sz. Bernát clairvauxi apátnak köszöni első nagy föllendülését, kinek halálakor (1153-ban) a rendnek már világszerte 343 kolostora volt.

52 nehéz felfogása miatt

53 laikus fráter, aki nem miséspap, csak szolgai teendőket végez a kolostorban.

54 sírja

55 száján keresztül

56 e szavak élénken emlékeztetnek Ovidius Metam. VIII., 724 sorára, Baucis és Philemon történetének végszavaira: qui coluere, colantur.

57 virraszt

58 többi, ugyanígy alább is

59 ugyancsak

60 tartatik, akit = vél

61 az eredetiben hát

62 is

63 hamva

64 pörlekedett, őket megfedte, korholta

65 beárulta, feladta.

66 Lajos thüringiai tartománygróf, Hermann fia. Megh. 1227. Özvegye négy évvel utóbb (nov. 19.) húnyt el, s már 1235-ben szentté avatta őt IX. Gergely pápa.

67 erények

68 inkább

69 erre v. arra

70 addig

71 viszesz

72 betakará

73 feszület alakjában elterülve

74 ilyetén

75 kincsét.

76 Gubbio, Perugia tartományban, az ókori Eugubium

77 vad, ádáz

78 eltökélé magát, föltevé magában

79 az eredetiben e szó hiányzik.

80 megenyhíté, megszelidíté

81 feltartóztatá

82 nevében

83 vad állat

84 képére

85 a kódexben: zugodik, morgodik.

86 miattad, általad

87 az

88 tehát

89 farkas.

90 teljesítsük

91 a kódexben: hírhuek

92 a hol

93 eztekbe

94 sokkal

95 szelídséget

96 ismét

97 házanként.

98 pedig

99 gazdag

100 üresen

101 senki

102 meghajítaná

103 betegedék

104 a miért hogy

105 ennyit

106 mennyit

107 kincsét, vagyonát.

108 Valamely

109 maguk között

110 a latin eredetinek (dominum papam) még a szórendét is szolgailag követő hű fordítása

111 vélék

112 a gyóntató tisztségét

113 tehát

114 felnyitották volna

115 ámde

116 megint.

117 azonban

118 hiún, üres kézzel.

119 Az eredetiben: in dioecesi Treverensi. a. m. a trieri püspökségben, egyházmegyében.

120 pedig

121 testvérek

122 esmery

123 kukucsálni

124 lappangni, rejtőzni

125 Jézus szenvedéseinek ájtatos szemléletében, róluk való jámbor elmélkedésben.

126 tréfából

127 vélte

128 cselekedeteivel

129 a kolostor temploma körüli temető (lat. coemeterium)

130 a forditó félreértése, az eredetiben frena, tehát zablájok lenne helyesen; de a forditó a frena szó h. foena-t olvasott, a mi csakugyan a. m. széna, csakhogy értelmetlen

131 vonaglani, haldokolni

132 üvölteni, kiáltani.