Előszó

1848 fénylő évszám, a negyvennyolcasság fénylő hagyomány. Fénye közös reményünk szerint a XXI. század elején sem halványul. Megvan az oka ennek.

1848-ban, már csaknem ezeréves kárpát-medencei történetünk során először éltünk meg mindent átrendező, jövőbe mutató történelmi fordulatot, amelynek csaknem egész népünk cselekvő, önként áldozatokat vállaló részese volt. Gondoljuk meg! A tényleges katonai szolgálatot teljesítők száma (ötvenezres veszteséggel) megközelítette a negyedmillió főt. Hosszabb-rövidebb ideig nemzetőri szolgálatot teljesítettek ötszázezren. S akkor még nem számoltunk a haditermelésben dolgozókkal. És hogyan számoljuk meg azokat, akik a tömegtüntetéseken, népgyűléseken vettek részt? Nem volt olyan család a hazában, amelynek legalább egy tagja nem mondhatta el, hogy ő is ott volt az ütközetben, az őrségen, a sáncásásban, a tüntetésen. A modern magyar nemzet született meg abban az évben.

A magyarországi napi politika olykor már szinte törzsi küzdelmekre emlékeztető megosztottságában 1848/49 értékelése ezért nem változott. Nem változott, nem gyöngült közösséget szervező ereje közigazgatási határok függvényében sem. 1848/49 a kárpát-medencei magyarság közös történelmének gondosan ápolt-kutatott legszebb fejezete. A szellemi építkezésnek, a hagyományok gyarapítva megőrzésének értékes példája Bagu Balázs könyve, amely 1848/49 kárpátaljai helyi történetét építi be, oltja be közös történetünkbe.

Bagu Balázs a helytörténetírás és a néprajzi búvárkodás mestere, a kárpátaljai kutatók doyenje. Nevét nemcsak Kárpátalján, hanem a magyar nyelvterület egészén ismerik. Köteteit számon tartják, írásai magyarországi orgánumokban is napvilágot láttak.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc történetét és utóéletét - szűkebb pátriájában, a történelmi Ung, Ugocsa, Bereg és Máramaros megyék területén - évtizedek óta kutatja. Ez a kötet, amelyet most kezünkbe vehetünk, ezen kutatások eredményeinek összefoglalása. Megismerjük a Kárpátalján folyó hadműveleteket, többek között a (hadosztályerejű) Kazinczy-hadtest és Munkács védőinek hadtörténetét, a helyi nemzetőrség szervezését és tevékenységét, mégpedig a kárpátaljai levéltári anyag fölhasználásával, aminek különös jelentőséget ad, hogy Urbán Aladár alapvető munkája (A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán, Bp., 1973) a kárpátaljai az is emeli, hogy a szerző eddig föl nem használt iratokat közöl (például az ugocsai alispán jelentését).

A munka szerkezetileg önálló része a kárpátaljai 1848/49-es emlékhelyek ismertetése és fényképes dokumentációja. Az emlékművek és történetük érdekes adalék a dualizmus éveinek eszmetörténetéhez, a cseh és a szovjet impérium politizálásához, de a kárpátaljai magyar kisebbség és a többség mai tudati állapotához is. Az emlékhelyek, sírhelyek fölkutatásában Bagu Balázsnak meghatározó érdemei vannak.

Ez a jórészt eredeti kutatásokat hasznosító színvonalas könyv minden, a magyar történelemben búvárkodó, a magyar történelmet tanulmányozó érdeklődésére számot tarthat. Külön hangsúlyozom, hogy a kárpátaljai születésű, kötődésű történelmi szereplők fölkutatása, emlékezetbe idézése egyszerre erősíti a kárpátaljai magyarok (és nem magyarok) regionális tudatát, sorsközösségét, erősíti az egész magyarság és a kárpátaljai magyarok összetartozásának érzését.

Závodszky Géza