Önéletrajz

Miskolcon születtem és a város egyik legszebb részén, Tapolcán éltem és jártam iskolába. Édesapám a kohászatnál dolgozott kohászként, édesanyám látta el a négyfős családot. Szeretetre és becsületre neveltek.

Már gyerekkoromban vonzódtam a széphez, szerettem alkotni, anyagból formát varázsolni. A különleges stílusok, érdekességek mindig vonzottak. Eredetileg női szabó szakmát tanultam, de számításomat nem találtam meg, ezért tovább képeztem magam. Először tanfolyamon szereztem oklevelet, amivel a bíróságon helyezkedtem el ügyviteli alkalmazottnak, közben elvégeztem a Fáy András Szakiskolában a gyors- és gépíró tanfolyamot, majd ügyviteli vizsgát tettem, az ÉRÁK-ban számítógépes szövegszerkesztő tanfolyamot végeztem. Férjhez mentem, melyből két szép és tehetséges lány gyermekem született. Az idősebb Bölcsész Egyetemen, majd a Pázmány Péter Tudomány Egyetemen angol nyelvi történelem és irodalom szakán szerzett eminens diplomát, a kisebbik lányom az Egri Főiskola első éves hallgatója.

Tagja vagyok a JEL-KÉP Irodalmi és Társművészeti Asztaltársaságnak, tagfelvételemet kértem a BAK-ba. Számos kiállításon vettem részt, kiemelten: Országos Vándorkiállításon, Nemzetközi kiállításon, és tavaly a Megyei Közművelődési Intézet pályázatán jutottam újabb bemutatkozási lehetőséghez. Egy közös kiállításon "Arany fonal-díjban" részesültem. Az elmúlt 7 év alatt 16 egyéni kollektív kiállításon vettem részt.

Sikeres pályafutásomat köszönhetem a gyerekeimnek, akik rendre hitet és biztatást adtak, a JEL-KÉP Asztaltársaság tagjainak, kiktől szakmai és kapcsolatteremtő támogatást kaptam és kapok. A gobelinhez, mint alkotói formához a barátnőmtől kaptam indíttatást. Először bolti, előfestettet anyagra varrtam, melyet elképzelésem szerint alakítottam. Majd ízlésemnek megfelelően terveket készítettem, azt addig módosítgattam, míg a végleges formát, mondanivalót megtaláltam. A cérnákat úgy válogattam, hogy a színek színharmóniát képezzenek, és a valóságnak megfelelő hatást elnyerj em.

Először az egyiptomi, görög, a vallási kultúrák, tájképek, misztikus elképzelések vonzottak. Érdekel a történelmi múlt, melynek, pl. egykoron jelentősége volt, ahol aláírták a torinói békét, így született meg a Nagy Lajos korabeli Diósgyőri vár képe. Jelenleg Magyarország legnagyobb vízeséséről készül képem, a Lillafüredi Palotaszállóval. Ezt követően, álmom, hogy ahol éltem és a szép szeretete meggyökerezett bennem, a világhíres Miskolc-Tapolcai Barlangfürdőt örökítem majd meg.

Szándékom szerint ezeket az alkotásokat közös megállapodás alapján a város gondjaira szeretném bízni. Én kis ember vagyok, sokat dolgozom, de szeretnék a városnak is hírnevet szerezni. Hátha segít abban, hogy Miskolcon maradjak és abban, hogy ne kelljen felesleges harcokat folytatni egy jó szóért, egy kis segítségért.

Sajnos napjainkban kevesen értenek gobelinhez. Még a népművelők, a művészek és egyes szakemberek is leragadnak olykor a tanultaknál, s nem ismerik egy gobelin kép elkészítésének valós folyamatát. Az is baj, hogy gyakran nem tudták művészeti hovatartozásába sorolni, hogy iparművészet, vagy népi iparművészet, a képzőművészet sajátos ága, esetleg a textilművészet kategóriájába sorolható-e. A helyi művészettörténészek anélkül hogy látnák műveimet, kibúvókat keresnek. Évtizedek alatt mindössze két fórumon kaptam szakértő véleményt a Textilművészet c. Folyóirat főszerkesztőjétől (Dr. Fekete György professzortól) és legutóbb az OKIT elnökétől (Schéffer Anna festőművésztől), akik igen kedvező szintre minősítették alkotásaimat.

Autodidakta módon tanultam meg ezt a művészetet. Gondolom ez még nem vétek, és nem hátrány! Szeretném tovább adni a technikát, de mivel nincs hozzá megfelelő végzettségem, nem is tárgyalnak velem, ipart nem tudok váltani, mert nincs annyi pénzem, amivel el tudnék indulni. Eladni sajnálom műveimet, mert pótolhatatlanok. Egy-egy darab több hónapig, némelyik évig készül, és csak műgyűjtőnek van annyi pénze, hogy megfizesse. Jelenleg 29 különböző méretű alkotásom van, üvegezett, keretezett kivitelezésben.

Bár sok mindent meg lehet ismerni a képeimből, azt viszont kevesen tudják, hogy a textilművészetnek ez az ága a gobelin (főleg a tűgobelin) nem csak pénz, hanem igényes feladat is. Bármennyire is szemnek tetsző, gyönyörködtető, közben és naponta szemkínzó feladat. Nem is feladat ez már, hanem a szép iránti igény és szenvedély, s mint minden művészet egy szép szenvedés.

A mai élet ezt nem méltányolja. 55 éves vagyok és munkanélküli. Naponta járom a várost és környékét, s naponta alázkodom meg egy falat kenyérért, mert az Önkormányzattól szociális segélyt kapok, s ebből kell megélnem. Nehéz anyagi körülmények között élek. Szociális segély nem biztosít életteret pláne nem alkotói atmoszférát. Állást kutatok állandóan, jelenleg sikertelenül. Szeretném gyerekeimet is támogatni, de jelenleg ezt nem tudom megtenni.

Nekem nemcsak a megélhetésemben, hanem a művészetem terén is hadakozni kell. Nehéz ágát választottam a szép művelésének, mert igazán kevesen értenek hozzá. Azt hiszik, tucatjával gyártják, s hogy nem kell hozzá csak kéz, és jó nagy öltésekkel varrni kell, és kész az alkotás. Nem hiszik el (pl. Legutóbb Hévízen a zsűri), hogy a képeimen nincs egyetlen négyzet milliméter sem, ahol ne lenne két-három öltés. Kevesen készítünk tűgobelint, így érthető, hogy mindig sokan látogatják a kiállításaimat, mert ritkán láthatnak ilyen kézzel varrott (nem szőtt!) faliképeket.

A művész gyermekei