Kezdőlap
2009. 12. 06. Sasaki nap
A Japán-Magyar Jublieumi Év kapcsán Viszneken a Fecskefészek Aikido Tankör Sasaki napot rendezett Sasaki Kichisaburo emlékére, aki a judo első magyarországi oktatója volt 1907-ben. A rendezvényre meghívást kaptak a MEK Egyesület képviselői, Zimányi Magdolna és Moldován István is, mivel a japán-magyar sport együttműködés felújítása Kichisaburo könyvének digitalizálásával és a MEK-ben való szolgáltatásával kezdődött 2005-ben. A rendezvény tiszteletbeli elnöke a szerző unokája, Nagamiya Shoji fizikus professzor volt.
 
2009. 11. 26. Zimányi Magdolna kitüntetése

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság elismerését és köszönetét fejezi ki és Életmű plakettet adományozott Zimányi Magdolnának a magyar számítástechnikai kultúra felvirágoztatásáért kifejtett több évtizedes, példaadó tevékenységéért, különösképpen a közérdekű információk számítógéphálózaton történő terjesztése terén végzett úttörő munkájáért, kiemelkedő szoftver-szolgáltató eredményeiért, valamint a Társaság életében betöltött meghatározó szerepéért. A díjat a 3. Digitális Esélyegyenlőség konferencián adták át, 2009. november 26-án.

Zimányi Magdolna a MEK Egyesület elnökségi tagja.

 
2009. 10. 22. Beregszászi szerverátadás

Beregszászon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség ünnepélyes keretek között vette át az NIIF által adományozott szerveren elindított szolgáltatásainkat, a Magyar Elektronikus Könyvtárat és az Elektronikus Periodika Adatbázis és Archívumot. A rendezvényről a helyi lap, a Kárpátalja is hírt adott: http://www.kmf.uz.ua/hun114/index.php /component/content/article/1-friss-hirek/125-tuekoerszerver-a-rakoczi-fiskolan

 
2009. 09. 25. Duna TV riport

A Duna Televízió Mi vagyunk az Unió - Magyar hétköznapok... c. műsorában riport hangzott el az Europeana-ról és a MEK-ről. A felvétel megnézhető a http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=581499 oldalon.

 
2009. 09. 17. SZJA 1%-os támogatás (2008)

Az APEH értesítése szerint a 2008 évi személyi jövedelemadóból felajánlott 1%-os támogatásként 659 311 Ft érkezett a MEK Egyesület számlájára, ami több, mint a tavaly kapott összeg. Köszönjük mindenkinek a segítséget! A pénzt a tartalomszolgáltatásaink bővítésére és az egyesület által felvállalt egyéb feladatok finanszírozására fordítjuk majd.

 
«ElsőElőző1112131415KövetkezőUtolsó»

    Készítés dátuma: 2009. augusztusAjánlott felbontás: 1024x768 pont