|
BESZÁMOLÓ a 2010. évi ISZT támogatás felhasználásáról
Budapest, 2011. április 15.
Az alábbi dokumentum a MEK Egyesület 2010. évben az ISZT Internet Szolgáltatók Hálózati Koordinációs Központjától tartalmi szolgáltatásai fejlesztésére kapott támogatás felhasználását tartalmazza. A kapott támogatást a 2010. évi javaslataink alapján használtuk fel.
1. Könyvek
A tervezetnek megfelelően megvásároltunk és elérhetővé tettünk néhány újabb fontos kézikönyv anyagát, amelyek korábban CD-ROM-on jelentek meg. Így ezek a MEK révén szélesebb körben válnak hozzáférhetővé, másrészt biztosítjuk a digitális tartalom hosszú távú megőrzését a bizonytalan élettartamú optikai lemezek helyett.
-
Magyar művelődéstörténet / szerk. Domanovszky Sándor [et al.]. A Magyar Történelmi Társulat gondozásában, Domanovszky Sándor, valamint Balanyi György, Lukinich Imre, Mályusz Elemér, Miskolczy Gyula, Szentpétery Imre, Váczy Péter, Varjú Elemér, Wellmann Imre szerkesztésében 1939-1942 között jelent meg az ötkötetes Magyar Művelődéstörténet. A több mint 2500 képpel illusztrált, magyar nyelven lényegében előzmény nélkül való munka az egyes területek jeles tudósainak élvezetes stílusú tolmácsolásában adja történeti kultúránk, a művelődéstörténeti kutatások szintézisét. http://mek.oszk.hu/09100/09175
-
A magyar nemzet hadtörténelme / doberdói Bánlaky [Breit] József Ez a munka máig páratlan a magyar történetírásban, s hasonló terjedelmű és színvonalú alkotás azóta sem készült a magyar hadtörténelem ezer évéről. A 24 kötetből álló mű ma már csak alig néhány szakkönyvtárban férhető hozzá, holott forrásbázisa és adatai alapján ma is jól használható. Az összes kötet szövege mellett a nagyszámú térképmellékletet is tartalmaz. http://mek.oszk.hu/09400/09477
-
Régi magyar szólások és közmondások
Az összefoglaló műben az alábbi régi kiadványok találhatóak:
- Dugonics András: Magyar példa beszédek és jeles mondások. Szeged 1820.
- Erdélyi János: Magyar közmondások könyve. Pest 1851.
- Sirisaka Andor: Magyar közmondások könyve. Pécs 1891.
- Margalits Ede: Magyar közmondások és közmondásszerű szólások. Budapest 1896.
http://mek.oszk.hu/09100/09112
-
Magyarország vármegyéi és városai / [szerk. Sziklay János és Borovszky Samu] Magyarország vármegyéi és városai (Magyarország monografiája) - a magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közmüvelődési és közgazdasági állapotának enciklopédiája Az alábbi megyék és városok anyaga található a kiadványban:
Abaúj-Torna vm. és Kassa, Bars vm., Bihar vm. és Nagyvárad, Bács-Bodrog vm., Esztergom vm., Fiume és a magyar-horvát tengerpart, Győr vm., Gömör-Kishont vm., Heves vm., Hont vm. és Selmecbánya, Komárom vm. és Komárom, Nyitra vm., Nógrád vm., Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm., Pozsony vm. és Pozsony, Somogy vm., Szabolcs vm., Szatmár vm. és Szatmár-Németi, Temes vm. és Temesvár, Torontál vm., Vas vm., Zemplén vm. és Sátoraljaújhely
http://mek.oszk.hu/09500/09536
-
Mikes Kelemen összes művei / [kész. a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetében] ; szerk. Hopp Lajos. Bp. : Akad. K., 1966-1989 Mikes Kelemen halálának 250. évfordulója alkalmából az MTA Irodalomtudományi Intézete egy Mikes szótárt állít össze. A kiadványt a MEK Egyesület az Intézettel együtt készítette, az egyesület vállalta a kiadvány digitalizálását, míg az Intézet a szöveges anyagból készíti el XML alapú szótárát. A mű 6 kötete több mint 6500 oldal. A MEK-be felkerült a 6 kötet eredeti oldalképeinek digitális változata, valamint később a javított, szöveges verzió is. http://mek.oszk.hu/09000/09000
-
"Irodalmi gyöngyhalászat" A tervezett digitális kiadványsorozat szervezési problémák miatt lassan indult el, jelenleg fejeződik be Mándy Iván elbeszéléseinek kötete, amely közel 200, csak folyóiratban megjelent művet tartalmaz. A kiadványhoz térítés nélkül felhasználói engedélyt adott a szerző felesége.
Szépirodalmi és ismeretterjesztő művek digitalizálása
A szakirodalmi anyagokon kívül folytattuk a klasszikus magyar és világirodalom digitalizálását olyan szerzők műveivel, mint pl. Ábrányi Kornél, Arany János, Aszlányi Károly, Bródy Sándor, Csiky Gergely, Karinthy Frigyes, Krúdy Gyula, Pósa Lajos, Sebők Zsigmond, Surányi Miklós, Szomaházy István, Wesselényi Miklós.
Kortárs szépirodalmi és szakirodalmi szerzők, vagy örökösök, az írók hozzátartozóinak kérésére, felhasználói engedéllyel digitalizáltuk olyan szerzők műveit, mint pl. Dániel Anna, Dánielné Lengyel Laura, Fodor József költő, Forrai Eszter (Párizsban élő magyar költőnő), Hegyi Klára történész, Kamarás István, Komáromi János, Koppány Zsolt, Ponori Thewrewk Aurél (csillagász), Szenti Tibor (néprajzos), Végh György.
2010. nyarán ünnepeltük meg a MEK működésének 15 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból szerveztük meg a "15 év - 15 könyv" akciónkat, amelynek keretében 15 ma élő, neves, ismert szép- és szakírót kértünk fel, ajánlják fel egy vagy több művüket a MEK számára. Az esetek egy részében a felajánlott művek már nem voltak meg digitális formában, így azokat digitalizáltattuk. Olyan szerzők művei kerültek így a MEK állományába, mint pl. Kenyeres Zoltán irodalomtörténész, Csányi Vilmos biológus, Darvasi László író, Nemeskürty István történész, Nyíri Kristóf filozófus, Szilágyi Szabolcs író, újságíró, Vekerdi József nyelvész, Zimányi Vera történész. http://mek.oszk.hu/html/15.html
2. Hangoskönyvek
Hangoskönyveink sajnos a tervezettnél lassabban készültek, korábbi partnerünkkel végül megszakítottuk a kapcsolatot. Az év második felében kezdtünk együttműködést kialakítani az Egyszervolt.hu-val hangoskönyvek elkészítésére. Egy pilot szakaszban két Petőfi mű készült el, a közelmúltban fejeződött be Móra Ferenc: Kincskereső Kisködmön című művének felvétele, továbbá körülbelül a felénél tart Jókai Kőszívű ember fiainak felolvasása, egy hónapon belül várható, hogy szolgáltatásba kerül.
3. Folyóiratok digitalizálása
Olvasói igényre a tervezet alapján beszereztük a Vasárnapi Ujság 1901-1921. számait is, amelynek előzményét korábbi ISZT támogatásból emeltük be az EPA adatbázisunkba. Így a keresett hetilap teljes állománya, 1854-1920. között megtalálható szolgáltatásunkban: http://epa.oszk.hu/00000/00030
Digitalizáltattuk továbbá:
-
A Természet - állattani és vadászati folyóirat 1900-1944. közötti 45 évfolyamát http://epa.oszk.hu/01600/01649
-
a Mi újság az állatkertben? - Budapest Székesfőváros Állat- és Növénykertjének közleményei 1914-1928. közötti 14 évfolyamát http://epa.oszk.hu/01600/01675
-
a Magyar Iparművészet 1909-1917 közötti 9 évfolyamát. Digitalizáltattuk továbbá az 1918-1930 közötti évfolyamokat is, folyamatban van a szkennelt állományok feldolgozása. http://epa.oszk.hu/01000/01059
4. Digitális Képarchívum
Tovább gyarapítottuk az ISZT támogatással elindított Digitális Képarchívumunkat: http://keptar.oszk.hu és továbbfejlesztjük a szolgáltatást is:
-
Elkészült egy képnézegető alkalmazás, amelynek segítségével a képek fogathatóak, tükrözhetőek és nagyíthatóak.
-
A http://keptar.oszk.hu/kepalbum címen elkészült és rövidesen nyilvános lesz egy, a DKA anyagára alapozott webkettes felület, ahol a regisztrált felhasználók saját válogatásokat alakíthatnak ki maguknak, illetve speciális funkciókat (pl. pontozási és címkézési lehetőség, képeslapküldés, diavetítés) érhetnek el. Ez az alkalmazás egyben kísérlet arra is, hogy a három gyűjteményünkhöz (MEK, EPA, DKA) jövőre egy közös, személyre szabható felületet alakítsunk ki.
A tavaly tavaszi állományt a tervezett 3000-es gyarapodáshoz képest 10982 képpel bővítettük, jelenleg 20597 dokumentumot tartalmaz.
***
A MEK használata tovább nőtt a tavalyihoz képest. Így a napi forgalom a központi és az NIIF tükörszerverünk adatait összesítve 70-80.000 látogatás, a januári vizsgaidőszakban elérte a 90 ezret is. Ezeket a számokat tovább növelik a határon túli tükörszervereink.
A fentieket összefoglalva: az ISZT-támogatással az elmúlt időszakban is folytattuk közhasznú tartalomfejlesztéseinket. A könyvek mellett jelentősen gyarapítottuk a digitalizált folyóirat állományunkat, valamint a digitális képarchívumunkat. Igyekszünk kielégíteni a hangoskönyvekkel szemben jelentkező növekvő igényt is, bízunk benne, hogy a megfelelő kapcsolatot kialakítva ezt az állományt a jövőben tovább tudjuk bővíteni. A szöveges tartalmak mellett legalább olyan jelentőséggel, használati tartalommal bírnak a képi dokumentumok is. Digitális Képarchívum adatbázisunk gyarapításával ezt az igényt elégítjük ki.
Moldován István MEK Egyesület ügyvezető elnök
Függelék:
Kézikönyvek:
Magyar művelődéstörténet http://mek.oszk.hu/09100/09175
Régi magyar szólások és közmondások http://mek.oszk.hu/09100/09112
Mikes Kelemen összes művei http://mek.oszk.hu/09000/09000
A Pallas nagy lexikona [Pótkötetek] http://mek.oszk.hu/09300/09332
Révai nagy lexikona (1-2., 13. és 16-21. kötetek) http://mek.oszk.hu/06700/06758/
Szépirodalom és szakirodalom:
Ábrányi Kornél: Erkel Ferenc élete és működése http://mek.oszk.hu/08600/08648
Arany János: Arany János magyar irodalomtörténete http://mek.oszk.hu/09100/09161
Aszlányi Károly: Hét pofon ; Aludni is tilos http://mek.oszk.hu/08700/08738
Aszlányi Károly: Özöngáz http://mek.oszk.hu/08600/08665
Bársony István: Délibáb http://mek.oszk.hu/08500/08594
Bársony István: Dobogó szívek http://mek.oszk.hu/08500/08545
Bársony István: Egy darab élet http://mek.oszk.hu/08800/08889
Bársony István: Róka a körben http://mek.oszk.hu/08500/08592
Beksics Gusztáv: Ködös problémák http://mek.oszk.hu/09200/09286
Benedek Elek: Édes anyaföldem! http://mek.oszk.hu/08300/08358
Bródy Sándor: A kőtörő és egyéb történetek http://mek.oszk.hu/09200/09204
Bródy Sándor: A Rózsák szigete http://mek.oszk.hu/08800/08876
Bródy Sándor: Két szőke asszony http://mek.oszk.hu/09000/09094
Bródy Sándor: Lárvák http://mek.oszk.hu/09200/09259
Csányi Vilmos: Malion és Thea http://mek.oszk.hu/08300/08317/
Csiky Gergely válogatott munkái http://mek.oszk.hu/08700/08781
Dániel Anna: A világ színpadán http://mek.oszk.hu/09200/09287
Dániel Anna: Az együttes http://mek.oszk.hu/08900/08965
Dániel Anna: Diderot világa http://mek.oszk.hu/08700/08773
Dániel Anna: Hiányzik Szecső http://mek.oszk.hu/08900/08997
Dániel Anna: Ibsen http://mek.oszk.hu/08700/08790
Dániel Anna: Így élt Türr István http://mek.oszk.hu/08400/08413
Dániel Anna: Karambol http://mek.oszk.hu/09000/09036
Dániel Anna: Margot királyné gobelinjei http://mek.oszk.hu/08700/08796
Dániel Anna: Meneküljön, aki fél http://mek.oszk.hu/08800/08861
Dániel Anna: Schiller világa http://mek.oszk.hu/08800/08859
Dániel Anna: Találkozások napja http://mek.oszk.hu/09100/09131
Dániel Anna: Teréz küldetése http://mek.oszk.hu/09300/09382
Dániel Anna: Toll és trónus http://mek.oszk.hu/09200/09289
Dánielné Lengyel Laura: A boldogság útja http://mek.oszk.hu/08700/08719
Dánielné Lengyel Laura: A császár udvarában http://mek.oszk.hu/08400/08463
Dánielné Lengyel Laura: Elbeszélések http://mek.oszk.hu/08700/08782
Dánielné Lengyel Laura: Hágár a pusztában http://mek.oszk.hu/08600/08666
Dánielné Lengyel Laura: Rolandné http://mek.oszk.hu/08500/08553
Darvasi László: A vonal alatt http://mek.oszk.hu/08500/08569
Diderot, Denis: Házasság és hűség http://mek.oszk.hu/09300/09302
Donászy Ferenc: Ozdor Telegd http://mek.oszk.hu/08400/08453
Dumas, Alexandre: Charny grófné http://mek.oszk.hu/08800/08819
Dunamelléki eredeti népmesék http://mek.oszk.hu/08600/08653
Endrődi Sándor: A pálya végén http://mek.oszk.hu/09100/09166
Enyedi György válogatott művei http://mek.oszk.hu/08700/08787
Faludi Ferenc: Téli éjszakák http://mek.oszk.hu/07500/07553
Fáy András: Lúd és orr http://mek.oszk.hu/09100/09114
Filozófia - művelődés - történet, [1997] http://mek.oszk.hu/09300/09370
Fodor József: A tékoai pásztor http://mek.oszk.hu/09000/09020
Fodor József: Egy költészet története http://mek.oszk.hu/08900/08957
Fodor József: Egy Plánta énekei és más versek http://mek.oszk.hu/08600/08683
Fodor József: Énekek napközben http://mek.oszk.hu/08500/08590
Fodor József: Felkavart világ http://mek.oszk.hu/09000/09065
Fodor József: Magam nyomában http://mek.oszk.hu/08500/08549
Fodor József: Magyarság iskolája http://mek.oszk.hu/08900/08996
Fodor József: Nagy szelekben http://mek.oszk.hu/08600/08613
Fodor József: Szertelen ünnep http://mek.oszk.hu/08800/08834
Fodor József: Végtelen menet http://mek.oszk.hu/08600/08650
Forrai Eszter: A Harmadik http://mek.oszk.hu/08300/08365
Forrai Eszter: Felhőszakadás http://mek.oszk.hu/08300/08364
Fülöp Áron kisebb költeményei http://mek.oszk.hu/08200/08238
Fülöp Árpád: Költemények http://mek.oszk.hu/09000/09092
Gárdonyi Géza: Zéta http://mek.oszk.hu/09100/09113
Geréb József: A római kultúra legjelentősebb vonásai http://mek.oszk.hu/08700/08774
Gyarmathy Zsigáné: Erdélyország tündérország http://mek.oszk.hu/08400/08407
Hegyi Klára: Az oszmán birodalom Európában http://mek.oszk.hu/08900/08980
Herzl Tivadar: Ősújország http://mek.oszk.hu/08100/08197
Hevesi András: Irén http://mek.oszk.hu/09100/09108
Hevesi András: Párizsi eső http://mek.oszk.hu/09100/09109
Jókai Mór: Magyarhon szépségei ; A legvitézebb huszár http://mek.oszk.hu/09200/09290
Jósika Miklós: Zrinyi Miklós a költő http://mek.oszk.hu/08300/08323
Kamarás István: Kis magyar religiográfia http://mek.oszk.hu/08900/08944
Kamarás István: Origósdi http://mek.oszk.hu/08700/08740
Karinthy Frigyes: Miniatűrök http://mek.oszk.hu/08900/08973
Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem http://mek.oszk.hu/08700/08724
Karinthy Frigyes: Új görbe tükör http://mek.oszk.hu/08900/08935
Kárpáti Aurél: Budai képeskönyv http://mek.oszk.hu/08300/08302
Kemény Zsigmond: Változatok a történelemre http://mek.oszk.hu/08800/08888
Kenyeres Zoltán: Tündérsíp http://mek.oszk.hu/08300/08337
Komáromi János: A régi szerető http://mek.oszk.hu/08500/08529
Komáromi János: Esze Tamás, a mezitlábasok ezredese http://mek.oszk.hu/08200/08273
Komáromi János: Harangoz a mult ; Különös utazás http://mek.oszk.hu/08300/08341
Komáromi János: Nagy leányka, kis legényke http://mek.oszk.hu/08300/08322
Komáromi János: Ordasok http://mek.oszk.hu/08300/08313
Komáromi János: Szép vagy, Magyarország! http://mek.oszk.hu/08700/08777
Komáromi János: Szülőföldem szép határa http://mek.oszk.hu/08400/08454
Komáromi János: Zúg a fenyves http://mek.oszk.hu/08200/08274
Koppány Zsolt: A gondolat birodalma http://mek.oszk.hu/09100/09199
Koppány Zsolt: A munkanélküliség diszkrét bája http://mek.oszk.hu/09200/09206
Koppány Zsolt: Amikor a belgák tolatnak http://mek.oszk.hu/09200/09269
Koppány Zsolt: Árnyékban a Megváltó http://mek.oszk.hu/09100/09169
Koppány Zsolt: Az elkésett halott http://mek.oszk.hu/09200/09258
Koppány Zsolt: Feltámadás és az élet http://mek.oszk.hu/09300/09341
Koppány Zsolt: Hétköznapi passió http://mek.oszk.hu/09100/09148
Koppány Zsolt: Könyvháború http://mek.oszk.hu/09200/09239
Koppány Zsolt: Sírbérlet http://mek.oszk.hu/09200/09249
Koppány Zsolt: Szavak és szenvedélyek http://mek.oszk.hu/09300/09320
Krúdy Gyula: Festett király http://mek.oszk.hu/09100/09100
Krúdy Gyula: Hét bagoly http://mek.oszk.hu/09000/09048
Kun József: Anyanyelvünk szépségében gyönyörködöm http://mek.oszk.hu/09300/09377
Kun József: Hozzátok szólok, magyarok! http://mek.oszk.hu/08200/08261
Lázár István: A Nílus rózsája http://mek.oszk.hu/08700/08735
Lőrincz L. László: A kicsik http://mek.oszk.hu/08600/08674
Lőrincz L. László: Sindzse szeme http://mek.oszk.hu/09300/09383
Malonyay Dezső: Munkácsy Mihály http://mek.oszk.hu/09200/09243
Máté G. Péter: Szakállas angyal és egyéb férfias történetek http://mek.oszk.hu/09100/09157
Maupassant, Guy de: Guy de Maupassant válogatott elbeszélései http://mek.oszk.hu/09300/09309
Mikszáth Kálmán: Tavaszi rügyek http://mek.oszk.hu/08300/08312
Mikszáth Kálmán: Urak és parasztok http://mek.oszk.hu/08200/08212
Nagy Endre: Szerelmesek kalauza http://mek.oszk.hu/09100/09104
Nemeskürty István: A magyar irodalom története, 1000-1945 http://mek.oszk.hu/08600/08687
Nemeskürty István: Requiem egy hadseregért http://mek.oszk.hu/08500/08575
Nyíri Kristóf: A Monarchia szellemi életéről http://mek.oszk.hu/08500/08566
Olcsvay Géza: Taifunnyomok http://mek.oszk.hu/09000/09091
Ponori Thewrewk Aurél: Nyugatosok http://mek.oszk.hu/09000/09037
Pósa Lajos: Arany kert http://mek.oszk.hu/08300/08334
Pósa Lajos: Dalok, regék az ifjúság számára http://mek.oszk.hu/08200/08225
Pósa Lajos: Pósa bácsi meséskönyve http://mek.oszk.hu/09100/09130
Pósa Lajos: Tiz év alatt http://mek.oszk.hu/08200/08226
Radó Vilmos: Gróf Benyovszky Móric élete és kalandjai http://mek.oszk.hu/08500/08574
II. Rákóczi Ferenc válogatott levelei http://mek.oszk.hu/08300/08339
Rákosi Jenő: A magyarságért http://mek.oszk.hu/08700/08772
Renard, Jules: Az élősdi http://mek.oszk.hu/09000/09044
Röck Gyula: Utolsó idők és korunk http://mek.oszk.hu/08700/08704
Sand, George: A kis Fadette http://mek.oszk.hu/09200/09288
Sebők Zsigmond: Dörmögő Dömötör szerencséje http://mek.oszk.hu/08200/08235
Sebők Zsigmond: Dörmögő Dömötör utazása hegyen, völgyön és a nagy ládával http://mek.oszk.hu/08200/08217
Sebők Zsigmond: Mackó úr újabb utazásai http://mek.oszk.hu/08200/08231
Sebők Zsigmond: Mackó úr utazásai http://mek.oszk.hu/08200/08237
Sebők Zsigmond: Mackó úr vendégei http://mek.oszk.hu/08200/08290
Surányi Miklós: A csodavárók http://mek.oszk.hu/08300/08369
Surányi Miklós: A szent hegy ; A mágus http://mek.oszk.hu/08200/08279
Surányi Miklós: A szörnyeteg http://mek.oszk.hu/08500/08586
Surányi Miklós: A vízözön http://mek.oszk.hu/08600/08643
Surányi Miklós: Aranybástya http://mek.oszk.hu/08900/08928
Surányi Miklós: Az örvény http://mek.oszk.hu/08600/08603
Surányi Miklós: Domoszlay László http://mek.oszk.hu/08500/08577
Surányi Miklós: Kain és Ábel http://mek.oszk.hu/08600/08602
Surányi Miklós: Sorsok http://mek.oszk.hu/09300/09327
Surányi Miklós: Tömeg és lángész http://mek.oszk.hu/08800/08863
Swift, Jonathan: Gulliver utazásai http://mek.oszk.hu/08300/08351
Szalay Károly: A magam útján http://mek.oszk.hu/09300/09318
Szenti Tibor: A tanya http://mek.oszk.hu/08700/08709
Szenti Tibor: A tetejetlen fán http://mek.oszk.hu/08800/08803
Szenti Tibor: Egészségünkért! http://mek.oszk.hu/08900/08983
Szenti Tibor: Jocó, szólnak a harangok! http://mek.oszk.hu/08800/08833
Szenti Tibor: Készülődés az elmúlásra http://mek.oszk.hu/08900/08982
Szenti Tibor: Vér és pezsgő http://mek.oszk.hu/08700/08715
Szilágyi Szabolcs: Varsói krónika, 1979-1981 http://mek.oszk.hu/08500/08565
Szilágyi Szabolcs: Wałęsa, a Nobel-díjas villanyszerelő http://mek.oszk.hu/08100/08184
Szomaházy István: A kétszívű Pethő http://mek.oszk.hu/08800/08828
Szomaházy István: A méltóságos asszony http://mek.oszk.hu/08900/08992
Szomaházy István: A méltóságos asszony lovagjai http://mek.oszk.hu/08800/08836
Szomaházy István: A selyemruha és egyéb elbeszélések http://mek.oszk.hu/09000/09038
Szomaházy István: Aranyköd http://mek.oszk.hu/08600/08646
Szomaházy István: Az elvált asszony http://mek.oszk.hu/08800/08835
Szomaházy István: Egy éjszaka Péterpusztán http://mek.oszk.hu/08800/08837
Szomaházy István: Előadások a feleségképző akadémián http://mek.oszk.hu/08800/08830
Szomaházy István: Költöző nimfák http://mek.oszk.hu/08500/08557
Szomaházy István: Mindennapi problémák http://mek.oszk.hu/08800/08821
Szomaházy István: Muzsikáló óra http://mek.oszk.hu/08500/08571
Szomaházy István: Szilveszter testvér álma és egyéb elbeszélések http://mek.oszk.hu/09000/09039
Szomaházy István: Villányi professzor http://mek.oszk.hu/08400/08476
Takáts Sándor: Magyar küzdelmek http://mek.oszk.hu/08600/08663
Tolnai Lajos: A polgármester úr http://mek.oszk.hu/08500/08500
Tolnai Lajos: Az új főispán http://mek.oszk.hu/08400/08462
Toró Árpád: Mi, székelyek http://mek.oszk.hu/08800/08865
Tóth Béla: 100 esti levél http://mek.oszk.hu/09000/09062
Tóth Kálmán: Bolond Miska költeményei http://mek.oszk.hu/09300/09389
Török Gyula: A zöldköves gyűrű http://mek.oszk.hu/09100/09105
Végh György: A gonosz angyal http://mek.oszk.hu/08500/08593
Végh György: Modern Orfeusz http://mek.oszk.hu/08300/08367
Végh György: Mostoha éveim ; A garabonciás diák ; Eszter http://mek.oszk.hu/08300/08335
Végh György: Végh György összegyűjtött versei http://mek.oszk.hu/08400/08437
Vekerdi József: Cigány nyelvjárási népmesék http://mek.oszk.hu/08400/08455/
Vidocq, Eugene François: Egy kalandor a múlt századból http://mek.oszk.hu/09200/09299
Wesselényi Miklós: Báró Wesselényi Miklós útinaplója http://mek.oszk.hu/09200/09257
Zimányi Vera: Lepanto, 1571 http://mek.oszk.hu/08200/08248
Hangoskönyvek
Petőfi Sándor: Az apostol http://mek.oszk.hu/08700/08799
Petőfi Sándor: János vitéz http://mek.oszk.hu/08700/08789
Sajtódigitalizálás
Mi újság az állatkertben? (1914-1929) : Budapest Székesfőváros Állat- és Növénykertjének közleményei 1914-1928. közötti 14 évfolyama http://epa.oszk.hu/01600/016375
A természet (1900-1944) : állattani és vadászati folyóirat http://epa.oszk.hu/01600/01649
Magyar Iparművészet (1909-1917-1930) : az Orsz. M. Iparművészeti Muzeum és Iskola és a Magyar Iparművészeti Társulat Közlönye http://epa.oszk.hu/01000/01059
Az Állatok Őre : az Országos Állatvédelmi Egylet közlönye 1891-1896 (feldolgozás alatt)
Állatvédelem : az Országos Állatvédő Egyesület hivatalos közlönye 1901., 1905-1916 (feldolgozás alatt)
Az Állatvilág : a Hazai Zoológiai Laboratórium folyóirata 1908 1-6.; 1909. 1-6., 1910. 1-2. (feldolgozás alatt)
Tudománytár 9., 10., 11., 12. kötet (1836.) (feldolgozás alatt)
A Digitális Képarchívum gyarapodása
Állatvilág http://keptar.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Állatvilág
Apák és fiúk http://keptar.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Apák_és_fiúk
Flickr válogatás http://keptar.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Flickr
Hóman Bálint munkái http://keptar.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Hóman_Bálint_munkái
Inda fotó válogatás http://keptar.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Inda fotó
A magyar képírás úttörői http://keptar.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=A_magyar_képírás_úttörői
Magyar könyvtárak http://keptar.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Magyar_könyvtárak
Magyar közgazdaság és kultúra http://keptar.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Magyar_közgazdaság_és_kultúra
Magyarország megye- és településcímerei http://keptar.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Magyarország megye- és településcímerei
Nagy Pál visszaemlékezései http://keptar.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Nagy_Pál_visszaemlékezései
Nincs királyi út! http://keptar.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Nincs_királyi_út !
Növényvilág http://keptar.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Növényvilág
Orincsay László képei http://keptar.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Orincsay_László_képei
Országalbum http://keptar.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Országalbum
Sári Balázs fotói http://keptar.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Sári_Balázs_fotói
Varga József fotói http://keptar.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Varga_József_fotói
A világháború képes krónikája http://keptar.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=A_világháború_képes_krónikája
Wikimedia Commons válogatás http://keptar.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Wikimedia_Commons
Wikipédia válogatás http://keptar.oszk.hu/kereses/gyujtemenylista.phtml?gyujt=Wikipédia
|