a Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület 2004. évi szakmai tevékenységéről
Készült a 2000. évi C. törvény és a 224/2000 (XII.19.) Korm. Rend. alapján
Az Egyesület közgyűlése elfogadta 2005. május 27-én
A MEK Egyesületet a Fővárosi Bíróság a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 27. §-ában rögzítetteknek megfelelően 2000. augusztus 28-án jegyezte be. A MEK Egyesület közhasznúsági tevékenységét a Fővárosi Bíróság 9024. sz. nyilvántartási és Pk. 61.156/1999/4 ügyiratszám alapján látja el. A fellebbezési idő lejárta után a Bíróság a végzést 2000. szeptember 22-én jogerőre emelte. Ennek megfelelően az Egyesület beszámolási kötelezettségének teljesítése során a közhasznú szervezetekről szóló (módosított) 1997. évi CLVI. törvény, a számvitelről szóló, többször módosított 2000. évi C. törvény, valamint a számviteli beszámolással kapcsolatban a számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek éves beszámoló készítésének és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 224/2000 (XII.19) Korm. sz. rendeletben foglaltak szerint kell eljárnia. A jelen közhasznúsági jelentés az említett jogszabályok előírásainak figyelembevételével készült.
A közhasznúsági jelentésnek az alábbi adatokat kell tartalmaznia:
a) a számviteli beszámolót: ez a jelen beszámoló mellékletét képezi; b) a költségvetési támogatás felhasználását: az Egyesület közvetlen költségvetési támogatásban nem részesült, támogatást pályázati támogatás formájában kapott, ennek felhasználását a számviteli beszámoló tartalmazza; c) a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást az Egyesület pályázati támogatásként nyert el hardware eszközöket, ezeket a pályázat céljaira használta fel; d) a cél szerinti juttatások kimutatását: az Egyesület cél szerinti juttatásokban nem részesült; e) a központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától és mindezek szerveitől kapott támogatás mértékét: juttatásokban az Egyesület csak pályázati támogatás formájában részesült, ezekre fent kitértünk; f) a közhasznú szervezet vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások értékét, illetve összegét: ilyen juttatások nem voltak, az Egyesület tisztségviselői társadalmi munkában látják el feladatukat; továbbá g) a közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámolót.
I. Szakmai beszámoló
Az Egyesület célja az Alapszabály szerint:
a magyar és az egyetemes kultúra, valamint a tudomány alkotásainak elektronikus formában történő gyűjtése és terjesztése a világhálón keresztül, s ezzel az információs társadalom első magyar elektronikus könyvtárának folyamatos építése és fejlesztése,
az idegen nyelven, különös tekintettel a nemzetiségek anyanyelvén, megjelenő alkotások hozzáférhetővé tétele elektronikus formában,
az elektronikus publikálás támogatása, elősegítése és ösztönzése,
közhasznú szolgáltatásainak tagjain túl mások számára történő széleskörű hozzáférésének biztosítása,
az ismeretterjesztő, a tudományos munka támogatása.
"Az Egyesület célja, hogy saját tevékenysége és tagjainak közreműködése révén elősegítse a magyar kultúra és tudomány területén keletkező elektronikus dokumentumok megőrzését, s az Interneten való nyilvános és ingyenes terjesztését a Magyar Elektronikus Könyvtár nevű szolgáltatás keretében."
A közhasznú szervezetekről szóló törvény 26. §. c) pontjában meghatározott közhasznú tevékenységek közül az Egyesület cél szerinti feladatkörébe tartozik:
tudományos tevékenység, kutatás; (3.)
nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés; (4.)
kulturális tevékenység; (5.)
kulturális örökség megóvása; (6.)
hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése; (11.)
a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység; (13)
közhasznú szervezetek számára biztosított - csak közhasznú szervezetek által igénybe vehető - szolgáltatások (20.)
Pályázatok, projektek
Az Egyesület tevékenysége a 2004. évben elsősorban a már 2003-ban elnyert pályázati, illetve projekt-támogatások segítségével megkezdett fejlesztési feladatok folytatására, teljesítésére irányult.
Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) pályázatai
Mint az már a 2003. évi beszámolóban szerepelt, az Egyesület az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) által meghirdetett "eVilág - digitális tartalom és kultúra (hazai kulturális javak a digitális világban)" című pályázaton 2002-ben három területen nyert el támogatást:
a digitális kultúra térnyerésének támogatása (pályázati program kódja IHM-ITP-2/B),
a határon túli magyar kultúra digitalizálása program (pályázati program kódja IHM-ITP-2/C),
tartalomfejlesztés a fogyatékossággal élő személyek életminőségének javításáért (pályázati program kódja IHM-ITP-2/E).
Az érdemi munka nagyobb része a 2003. év folyamán történt. A pályázatok lezárása az IHM-mel azonban 2004-ben történt meg, a támogatási összegek nagyobb része is 2004-ben folyt be az Egyesület számlájára.
NIIF projektek
Ugyancsak a 2003. évben a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program (NIIF) keretében a MEK Egyesület három projektje indult el:
eleMEK
fogyatékosok kiszolgálása
MEK IPv6 konnektivitás
A projektek közül a "MEK IPv6 konnektivitás" formálisan lezárult 2003-ban, a másik két projekt a 2004. évben folytatódott. Szervezési és pénzügyi okokból a 2003. évi projektek teljesítése és elszámolása ugyancsak áthúzódott a 2004. évre.
Nemzeti Civil Alapprogram pályázatai
Az elmúlt évben pályázott először az Egyesület vezetősége a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) támogatásaira. Az év folyamán több pályázatot is adtunk be, azonban a 2004. évben ezekre különböző okokból (formai hiba a hiánypótlás lehetősége nélkül, forráshiány) támogatást nem nyertünk el. Egy, az elmúlt év végén beadott pályázaton ez év elején nyertünk támogatást az 1 %-os kampány, illetve az Egyesület tagjainak képzése céljára. Ennek segítségével ez évben az Interneten kívül a sajtóban is közzé tudtunk tenni hirdetéseket, a jövedelemadó 1 %-ának felajánlását kérve. A képzési támogatás segítségével rendezünk meg a mostani közgyűlést követően egy eleMEK tanfolyamot könyvtárosok és rendszergazdák részére.
Kulturális tevékenység, kulturális örökség megóvása
MEK 2 változata
2003. július 1. óta folyamatosan működik a MEK 2.1 változata (http://mek.oszk.hu). A régi állomány szelektív átköltöztetése során a szépirodalmi és a szakirodalmi kiadványok is korrektúrázottan kerülnek át az új rendszerbe, részletes katalogizálás mellett. E mellett folyik az állomány gyarapítása, többek között a partnerintézmények -- ezen belül az az elmúlt évben már a határontúli partnerek --, valamint az önkéntes segítők által rendelkezésre bocsátott dokumentumokkal. Többféle formátumban igyekszünk szolgáltatni a kiadványokat.
Az eleMEK projekt
Az NIIF által támogatott eleMEK projekt során a Magyar Elektronikus Könyvtárhoz készült elektronikus dokumentumkezelő és -feldolgozó rendszert egy olyan rugalmasan konfigurálható általános termékké fejlesztettük tovább, melyet modulonként vagy teljes egészében át tudnak venni a közgyűjtemények, saját digitális gyűjtemény kialakításához felhasználható kezelőszoftverként. A rendszert GNU licensz alatt, ingyenesen terjeszti az NIIF a könyvtárak, múzeumok, tudományos és felsőoktatási intézmények körében. A 2003-ban indult projekt megvalósítása a 2004. évben folytatódott.
Képzőművészeti gyűjtemény bővítése
A "Képzőművészet Magyarországon" honlap bővítése, fejlesztése az IHM-ITP-2/B jelű pályázatán nyert támogatást. A bővítésnél külön hangsúlyt kapott a képzőművészet más művészeti ágakkal (irodalom és zene) való kapcsolata, és a Magyar Elektronikus Könyvtárral való kapcsolat létrehozása. A tartalomfejlesztés során jelentősen megnöveltük a digitális reprodukciók számát, az új képekhez magyarázatok készültek, valamint új tárlatvezetések, speciális kiállítások és angol nyelvű szövegek. A munkát Krén Emil és Marx Dániel vezette, múzeumi szakértők bevonásával.
2004. március 24-én a Magyar Tudományos Akadémia székházában, az IHM és KFKI Csoport közös sajtótájékoztatója keretében mutatták be a nagyközönségnek a MEK Egyesület IHM-ITP2 pályázatának eredményeit, az alábbi címmel: A magyar képzőművészeti alkotások teljes körű digitális tárlatának megnyitása. A sajtótájékoztatót tartotta: Dr. Csepeli György, az IHM politikai államtitkára és Szlankó János, a KFKI Csoport elnöke. Ennek lényeges eleme, a "Képzőművészet Magyarországon" online galéria felújítása, kibővítése. Krén Emil régóta ismert és népszerű képtára továbbra is a KFKI RMKI kezelésében, de a MEK Egyesület szerverén, új néven, megújult külsővel és megduplázódott állománnyal, több mint 5.100 képpel várja a látogatóit. A pályázat keretében készült el a MEK két új virtuális kiállítása, a "Száz szép kép", amely a magyar képzőművészet kiemelkedő alkotásait mutatja be, valamint egy Madách virtuális kiállítás is "Az ember tragédiája -- Madách Imre drámája az illusztrációk és fordítások tükrében" címmel.
Hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése
A MEK szolgáltatásait a vakok és csökkentlátók kezdettől fogva intenzíven használják. A MEK olvasói között kérdőíves felmérés szerint 1.5% a vak vagy csökkentlátó személy. Az Egyesület kezdettől fogva vállalta, hogy hátrányos helyzetű olvasóinak igényeit figyelembe veszi, a gyűjtemény használatát megkönnyíti számukra. Az új grafikus MEK 2 rendszerben szükségessé vált egy, vakok és gyengénlátók számára kialakított felület létrehozása.
A MEK vakok és gyengénlátók számára nyújtott szolgáltatásainak fejlesztése a "Vakok és csökkentlátók számára kialakított navigációs felület és letöltési formátumok a Magyar Elektronikus Könyvtárban" elnevezésű IHM pályázat és az NIIF által támogatott"Fogyatékosok kiszolgálása" projekt keretében folyt 2004-ben. A két projekt keretében végzett munka szorosan egymásra épült.
A MEK vakos változata a http://vmek.oszk.hu oldalon található. A web helyet elláttuk olyan külön belépési oldallal és navigációval, amely a Magyarországon elterjedt képernyőolvasó programokkal jól használható, valamint a kívánt szövegek felolvasását megkönnyítő formátumokkal: Ezzel egyben a Web oldalak ún. vakbarát kialakítására is mintát nyújtunk.
A MEK vakos oldalába beillesztettük a Legeza Ilona által kidolgozott, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Szövetségének Hangoskönyvtárában megtalálható könyvekről készült ismertetőket. Az ismertető tartalmazza a MEK-re mutató linket is, ha a mű megvan a könyvtárban.
Ugyancsak a 2004. év folyamán készült el több tanulmány, amelyek ajánlásokat tartalmaznak "Akadálymentes honlapok tervezésére", ezeket Csapó Endre, Legeza Ilona és dr. Arató András írta. Elkészítettük a W3C által kidolgozott, "Webes tartalmak hozzáférési irányelvei 2.0" című ajánlás magyar fordítását is. A dokumentumokat a MEK irattárában és a vakos honlapon is közzétettük.
MEK vakos oldaláról elérhetők a Világhalló projekt keretében kidolgozott online felolvastatható művek is. Ugyancsak felkerülnek a MEK vakos oldalaira a Magyar Vakok és Gyengénlátók Szövetségével együttműködésben hozzáférhetővé tett hangoskönyvek is. (A MEK -- http://mek.oszk.hu -- kezdőlapon jobbra az "mp3" gombra kell kattintva hívható le a teljes MP3-lista. A VMEK-nél -- http://vmek.oszk.hu -- pedig a keresésnél lehet beállítani az MP3 formátumot. Vagy a téma mezőben a "hangoskönyv" szóra keresve bármelyik keresőűrlapon. Jelenleg 46 darab van, nagyrészt klasszikus magyar irodalom, már több mint 200 órányi felvétel, MP3 formátumban, folyamatosan kerülnek fel továbbiak is. )
A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység
Az erdélyi magyar kultúra digitalizálása
Az IHM Határon túli magyar kultúra digitalizálása, (ITP-2/C) pályázatának támogatásával az erdélyi magyar kultúra digitalizálási programjának keretében az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társasággal (EMT) együttműködve a MEK állományát az erdélyi magyar szépirodalom és szakirodalom alkotásaival gyarapítottuk. Folytatódott az erdélyi magyar kultúra digitalizálása, négy nagy területen: - az erdélyi és a csángó magyar költészet és irodalom digitalizálása - az erdélyi magyar társadalomtudományi művek digitalizálása - az erdélyi magyar műszaki tudományos művek digitalizálása - az erdélyi magyar természettudományi művek digitalizálása.
2004. október 27-én került sor a MEK Egyesület pályázata keretében létesített digitalizáló műhely megnyitására a kolozsvári Erdélyi Magyar Tudományos Műszaki Társaság székházában. A rendezvényen részt vettek a MEK munkatársai.
A MEK határon túli tükörszerverei
A MEK az előző években az NIIF-től két szervergépet kapott határon túli tükörszerverek céljára, az elsőt a MEKmunkatársai a Kolozsvári Műszaki Egyetemen 2002-ben, a másodikat pedig Szlovákiában, a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézetben helyezték üzembe 2003-ban. (http://www.mek.sk). Ezekhez csatlakozva 2004 decemberében elindult a MEK harmadik határontúli tükrözése is, ugyancsak az NIIF-től kapott szervergépen, Erdély és Szlovákia után a Vajdaságban. Az üzemeltető a zentai Thurzó Lajos Közművelődési Központ, a szolgáltatás a http://mek.tlkk.org címen működik, és teszi könnyebben elérhetővé az Elektronikus Könyvtár gyűjteményét az ott élő magyaroknak.
A MEK szolgáltatása IPv6 felett
Az NIIF "MEK IPv6 konnektivitás" projektjének keretében a MEK szolgáltatásai IPv6 hálózaton keresztül is elérhetővé váltak. A projekt célja az volt, hogy IPv6 protokoll felett is meginduljanak tartalomszolgáltatások. Ennek első és legfontosabb állomása a Magyar Elektronikus Könyvtár IPv6-os elérhetőségének biztosítása volt. A projekt még az NIIF 2003. évi tervében szerepelt, de megvalósulása technikai és pénzügyi okok miatt áthúzódott a 2004. évre.
A MEK2 szolgáltatása IPv6 hálózaton az NIIF központból, valamint a "Képzőművészet Magyarországon" honlap szolgáltatása a KFKI RMKI-ból a 2004. év első félévében indult meg. Ezzel a projekt fejlesztési célja teljesült, az IPv6 feletti szolgáltatás üzemszerűen működik.
A MEK a Nemzeti Digitális Adattár projektben
Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) Nemzeti Digitális Adattár (NDA) projekt keretében a MEK állománya az elsők közt vált visszakereshetővé az NDA központi adatbázisában 2004 májusában. A projekt keretében szervezett első NDA Café két nyitóelőadását a MEK munkatársai tartották, bemutatva az eleMEK keretrendszert és az EPA archívumot és adatbázist, a magyar elektronikus időszaki kiadványok gyűjtőhelyét és nyilvántartását.
Rendezvény a MEK fennállásának 10. évfordulóján
2004. november 26-án, az OSZK MEK Osztálya, a MEK Egyesület és a MEK támogatói, pártolói az OSzK-ban bensőséges rendezvényen ünnepelte a MEK fennállásának 10. évfordulóját. Az OSZK részéről Rády Ferenc általános főigazgatóhelyettes, az NIIF képviseletében Máray Tamás műszaki igazgatóhelyettes, a MEK Egyesület nevében Zimányi Magdolna, a MEK alapító könyvtárosai közül pedig Drótos László mondott néhány köszöntő szót. A beszédek után Török Máté, a MEK Osztály egyik munkatársa, a Misztrál együttes tagja, megzenésített verseket adott elő. A rendezvényről Renkecz Anita készített képriportot, amely megtekinthető a MEK Irattárában.
Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés
A MEK fejlesztésekről, projektekről a 2004. évben a MEK Egyesület tagjai az alábbi cikkeket publikálták, illetve az alábbielőadásokat tartották:
Moldován István: A Magyar Elektronikus Könyvtár határon túli kapcsolatairól és tevékenységéről 2004. szeptember 9-12. - Elspeet, Hollandia, 45. Mikes Tanulmányi Napok
Feladatainak végrehajtása során az Egyesület erősítette, bővítette más társadalmi szervezetekkel, intézményekkel való kapcsolatait.
Az Egyesület folyamatosan együttműködött az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtár Osztályával.
Ugyancsak többéves hagyományai vannak az NIIF Irodával való együttműködésnek. Az NIIF projektekben való részvételt fentebb ismertettük.
Az Egyesület együttműködési megállapodásokat kötött más egyesületekkel, társadalmi szervezetekkel pályázati feladatainak együttműködésben való teljesítésére. A KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetével a "Képzőművészet Magyarországon" pályázat teljesítésében, illetve az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társasággal a határon túli magyar kultúra digitalizálására irányuló munkában kötött együttműködési megállapodást.
A MEK vakok és gyengénlátók számára készített fejlesztéseivel kapcsolatban az Egyesület kapcsolatot tart a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével (MVGyOSz).
Az Egyesület az "Információs Társadalom Koordinációs Tárcaközi Bizottság" (ITKTB) albizottságaiba tanácskozási jogú küldötteket delegált. A Nemzeti Digitális Tartalom Albizottságban (NDTA) Moldován István ügyvezető elnök, a Közháló Albizottságban (ITKA) pedig Zimányi Magdolna elnökségi tag 2004-ben is képviselte az Egyesületet. Az ülések határozatai, jegyzőkönyvei és egyéb munkaanyagok megtekinthetők a http://www.itktb.hu web-oldalon.
1 %
Az Egyesület első ízben 2003-ban részesülhetett a 2002. évi személyi jövedelemadó 1 %-ából felajánlott összegekből. A 2003. év végén, és a 2004. év elején az Interneten ismét felhívásokat tettünk közzé, amelyben a MEK felhasználóinak támogatását kértük. A 2003. évi személyi jövedelemadó-felajánlásokból a 2004. évben az APEH-től kb. 465.000 Ft összeg folyt be az Egyesület számára, nagyobb összeg, mint az előző évben.
Ez év elején is közzétettünk felhívásokat a személyi jövedelemadó 1 %-ának felajánlását kérve az Egyesület számára. A felajánlott összeg még nem ismert.