A támogatás legnagyobb részét ez alkalommal is a Hungarológiai Alapkönyvtár további feldolgozására fordítottuk, amely az OSZK eddigi legnagyobb digitalizálási projektje. A projekt bekerült az azóta elkészült Országos Digitalizálási Stratégiába is. Az Alapkönyvtár számítógépre vitelét az OSZK IHM pályázati forrásból 2004. tavaszán kezdte meg, azonban a kiválasztott társadalomtudományi, magyarságtudományi könyvek töredékét tudtuk csak az első lépésben digitalizálni, azóta állami forrást nem kaptuk a programra.
Az ISZT támogatásának köszönhetően további fontos és jelentős méretű művekkel bővült az állomány: elsősorban keresett társadalomtudományi kézikönyvekkel a történet- és az irodalomtudomány, valamint a sajtótörténet területéről (pl. Régi Magyar Költők Tára, A magyar sajtó története). Ez alkalommal is sikerült néhány természettudományi kézikönyvet digitalizáltatni (pl. matematikatörténet), amelyek nagyon hiányoznak a magyar web-en. Több jelentős művelődéstörténeti művet is elkezdtünk szolgáltatni, ezek a határon túli magyar kultúrát, ezen belül Erdély történetét mutatják be (pl. Orbán Balázs: A Székelyföld leírása). A felsőoktatás és a tudományos kutatás számára is fontos kézikönyvek online szolgáltatása sajnos szomorú aktualitást kapott a nyomtatott szakkönyvkiadás jelentős visszaesése következtében, így még fontosabbak a magyar nyelvű szakkönyvek az interneten.
A tudományos könyvek mellett a jelen támogatásból fordítottunk jó néhány szépirodalmi mű digitalizálására is, amelyek a magyar kultúra szerves részéhez tartoznak, jelen vannak az oktatásban, de népszerűek a szélesebb olvasóközönség körében is. A magyar irodalom mellett a világirodalom egyik kiemelkedő írója, Shakespeare összes drámájával is gazdagítottuk a gyűjteményünket. A színműveket magyarul és angolul is elhelyeztük elektronikus könyvtárunkban, így ezek a nyelvoktatást is szolgálhatják. Valamennyi művet - az online böngészhető HTML formátum mellett - az egyre népszerűbb és terjedő mobil eszközökön (pl. PDA-kon) használható LIT formátumba is konvertáltattuk és szolgáltatjuk. Irodalmi kapcsolataink révén egy olyan kötetet is sikerült megszereznünk, amely egy 20. századi író - Nadányi Zoltán - teljes életművét tartalmazza. (Az online szolgáltatást a költő örököse örömmel támogatta.)
Sajtótörténeti digitalizálások
A könyvek mellett tovább folytattuk a régi magyar sajtó digitalizálását is. Az OSZK sajtótörténettel foglalkozó szakembereinek bevonásával végeztük el egyes, 18-19. századi kiadványok szkennelését. Nemzetközi és hazai együttműködéssel olyan fontos, 19. századvégi szakfolyóiratok digitalizálását is elkezdtük, mint a Magyar Philosophiai Szemle valamint a Magyar Iparművészet. A Philosophiai Szemlének az OSZK-ban hiányos számait a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárának állománya segítségével, velük együttműködésben egészítettük ki.
Sajtótörténeti digitalizálásunk hatékonyabb népszerűsítése érdekében egy önálló honlapon - http://sajtomuzeum.oszk.hu - mutatjuk be eddigi eredményeinket, valamint a digitalizálni tervezett további újságokat is. A honlap forrásértékű tanulmányokkal, művekkel kiegészítve várhatóan fontos forrás lesz a magyar sajtótörténettel foglalkozó kutatók, érdeklődők számára.
A "Száz szép kép" virtuális kiállítás befejezése
A tavalyi támogatásból sikerül befejezni a 2003-ban elkezdett "Száz szép kép" című sorozatunkat. A sorozat 100 fontos és szép magyar festményről - amelyeknek bemutatása a magyar közoktatás számára is jelentős és hasznos - ad szöveges elemzéseket, ismertetőket. Az összeállítás elsődleges célja, hogy szöveggyűjteményt kínáljon a művészettörténetet tanítók és tanulók számára, háttér-információkat nyújtson egy-egy mű jobb megértéséhez, és egyben felhívja a figyelmet a klasszikus magyar képzőművészet legismertebb vagy éppen méltatlanul elfeledett alkotásaira. A sorozatról már a Magyar Nemzeti Galériából is kaptunk pozitív visszajelzést.
OSZK képadatbázis fejlesztése, gyarapítása
Jelen támogatásból elkészült a tervezett képadatbázis, amely az önálló képi dokumentumok szolgáltatását fogja biztosítani. Befejeztük az adatbázis rekord-struktúrájának tervezését, elkészült az adatbeviteli felület és egy egyszerű listázó, találatokat megjelenítő kereső. A közeljövőben elkezdjük az adatbázis feltöltését képi dokumentumokkal és metaadatokkal. A rendszer a költséghatékony fejleszthetőség és fenntarthatóság érdekében alapvetően ingyenes eszközökkel: MySQL és php alapon készült.
Hangoskönyvek állományának bővítése
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével (MVGYOSZ) együttműködve folytattuk a Szövetség Hangoskönyvtárának digitális szolgáltatását. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő szolgáltatás keretében a magyar- és világirodalom klasszikus műveit olvassák fel az MVGYOSZ szervezésében. Az együttműködésünk révén a Szövetség hangstúdiója folytatta a felvételek digitalizálását és online szolgáltatható formába való szerkesztését. Az ISZT támogatásnak köszönhetően hangoskönyv állományunk közel 1000 órányi hanganyaggal bővült. A hangoskönyvek gyarapítása jelenleg is folyamatban van.
Webauditálás
A támogatás segítségével tovább folytattuk a MEK auditálását. A Medián országos toplistájában nagyjából a 40. helyet foglalja el a mek.oszk.hu, napi átlag 40.000 látogatással. A Medián azonban nem tudja mérni az egyre nagyobb számban PDF vagy képi formátumban szolgáltatott dokumentumainkat, így ez a mérés valamivel a tényleges forgalom alatt mutatja a látogatottságot. A MEK saját web-szerver statisztikája alapján 2007 tavaszára elértük az átlag napi 45.000-es látogató forgalmat, hétköznapokon azonban ez a szám már gyakran 55-60.000 látogatás körül van.
***
A fentieket összefoglalva: úgy gondoljuk, hogy az ISZT támogatással jelentős, hasznos, sőt közhasznú tartalomfejlesztést sikerült az elmúlt időszakban is elérni, ami mind a magyar internet-használók, mind az internetet szolgáltatók számára egyértelmű előnyt jelent. Az ISZT-nek köszönhetően olyan jellegű tartalmak kerültek a magyar hálózatra, amelyek "maguktól" sosem jelentek volna meg, és ezek olyan rétegeket vonzanak az internetre, akik nem szórakozásra és napi informálódásra szeretnék azt használni, hanem "tudásbázisként". A tovább csökkenő állami források miatt a MEK célzott, tervszerű tartalomgyarapodásának mára legnagyobb támogatója lett az ISZT.
Technológiai hátterünknek, az előrelátó fejlesztéseknek köszönhetően olyan nemzetközi adatbázisokhoz sikerült az elmúlt időszakban csatlakozni, mint a The European Library közös európai katalógusa vagy a francia nemzeti könyvtár fejlesztésében létrejött Europeana. Így a magyar kulturális örökség digitálisan szolgáltatott - magyar és idegennyelvű - művei a legszélesebb európai közönség számára váltak még könnyebben megtalálhatóvá és elérhetővé.
Budapest, 2007. április 27.
Moldován István MEK Egyesület ügyvezető elnök
Függelék:
Hungarológiai Alapkönyvtár bővítése
Szakkönyvek, kézikönyvek
Orbán Balázs: A Székelyföld leírása Történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból http://mek.oszk.hu/04800/04804