1989–1999

A rendszerváltozás folyamatában és az ezt követő időszakban új, fajsúlyos témák kerültek előtérbe, és néhány – az előző rendszer intézményi adottságaihoz kötődő – kérdés háttérbe szorult.

A legátfogóbb téma természetesen maga az átalakulási folyamat mikéntje és irányultsága volt. A legtöbb jelentős írás közvetlenül vagy közvetve ezzel a kérdéssel foglalkozott. Ezen belül speciális szerepet töltöttek be azok a dokumentumok, amelyek az átmenetre konkrét javaslatokat is tartalmaztak, tehát egyfajta cselekvési forgatókönyvnek tekinthetők. Az évtizedfordulón messzemenően kibontakozhatott a közgazdász-társadalom azon vágya, hogy tevékenységével a közvetlen használhatóság területére lépjen. Szakma és politika összefonódott. Az átmenet-forgatókönyvek egy része gyors, irreverzibilis lépésekben gondolkodott, mások inkább tekintettel voltak a társadalom terhelhetőségére, és a hangsúlyt a fokozatos, óvatos átmenetre tették. A kitűzött célmodellben is tapasztalhatók nem csekély eltérések. Az e témával kapcsolatos irodalomból érdemes kiemelni Hankiss Elemér interdiszciplináris megközelítésű Kelet-európai alternatívák (1989) c. könyvét, amely lehetséges forgatókönyvek tucatjait tárta elénk még a változást megelőzően. Gyakorlatiasabb szándék vezérelte Kornait (Indulatos röpirat a gazdasági átmenet ügyében, 1989), aki most már nyílt sisakkal érvelt a gyors kapitalizálás mellett. Figyelemre méltó ebből az időből a Híd-csoport javaslata a Külgazdaságban (1990. 7.), valamint Berend T. Iván és szerzőtársai: A Gazdasági Reformbizottság programjavaslata (1990–1992) (1989) c. dokumentuma. A számtalan pártprogramot és egyéb gazdasági elképzelést itt nincs mód felsorolni.

Az átmenet egyik – önmagában is súlyos – problémája volt a külgazdasági orientációváltás, tágabban pedig a nemzetközi integrációs kapcsolati rendszerben való új elhelyezkedés, Közép-Európa, Nyugat-Európa, az egész atlanti civilizáció új megközelítése. Az integrációs követelmények abszorbeálása hosszú időre leköti a közgazdászok energiái és figyelme jelentős részét. Jelentős munkákat publikált e tárgykörben Palánkai Tibor, Köves András, Csaba László, Kádár Béla, Nagy András, Oblath Gábor, Inotai András.

{V-102.} Részben az integrációból, részben belső szükségszerűségből fakad egy új gazdasági-jogi szabályozás és környezet kialakítása. Ez az eddigiektől eltérő – különbözőképpen minősített – magatartásokat implikál. Az új kft.-ktől a maffiagazdaságon át a nemzetközi hírű transznacionális monopóliumok jelenlétéig széles a skála.

Az átalakulás tulajdoni kereteinek domináns formáivá a privatizációs lépések váltak. Ennek igen széles irodalma van, szinte mindenki hozzászólt a témához, aki számít. A folyamat áttekintéséhez és a különféle javaslatok értelmezéséhez jó kiindulópontul szolgál Sárközy Tamás: A privatizáció joga Magyarországon (1989–1993) (1993) c. kötete.

A rendszerváltozás előttről áthúzódó – és még mindig élő – téma a külső és belső adósság alakulása. Különösen a külső adósság bizonyult indulatokat gerjesztőnek, mert ennek tartósan magas szintje állandó forráskivonásként, illetve sajátos pénzügyi-politikai függelmi viszonyként is értelmezhető. Különösen a populista elkötelezettségű, illetve a baloldali radikális beállítódású szerzők vetik fel a külső adósság egyszeri és végleges, gyors letörésének szükségességét – szinte bármi áron. De ez a kisebbségi álláspont. A közgazdászok zöme – különböző megfontolásokból – a folyamatos menedzselés álláspontján van. A témával foglalkozik többek közt a Szakszervezetek Gazdaság- és Társadalomkutató Intézete Adósság (1990) c. kiadványa.

A közgazdasági viták különleges terepe a munkaerőpiac, a munkanélküliség, általában az átalakulásban tartósan vesztes csoportok problémája. Itt érhető legjobban tetten az átalakulás társadalmi következménye, és itt ütközik legnyilvánvalóbban – mert láthatóan – a szűk szakmai racionalitás és a humánum. Itt bizonyosul be, hogy a modern (21. századi) közgazdaságtan nem lehet majd meg gazdaságetika, illetve átfogóbb társadalomelmélet nélkül. Ebbe az irányba nyomulnak az alternatív irányzatok. Aktuálisan pedig ezeket a problémákat és a vele összefüggő nagy ellátórendszerek kérdését legelmélyültebben, nagy hozzáértéssel és átéléssel Ferge Zsuzsa veti fel rendre a hazai szakirodalomban.

Az egész rendszerváltozás gazdaságelméleti (és politológiai-szociológiai) értelemben a tulajdon és hatalom új összefüggéseinek elemzésébe torkollik. Itt világosul meg, hogy milyen tartós intézmények, magatartások, előny- és hátrányelosztó mechanizmusok jönnek létre az ezredforduló utánra. A tulajdon- és hatalomelmélet újbóli szakszerű összekapcsolása soha nem volt aktuálisabb feladat a 19. század óta, mint most. Ennek érdekében igen sokat tesznek Szalai Erzsébet elmúlt években megjelent tanulmányai.

A 20. századot a hazai közgazdaság-tudomány úgy zárja le, hogy büszke lehet analitikus teljesítményeire, néhány nemzetközileg is jegyzett impozáns munkájára. Társadalomelméleti, társadalomtörténeti, gazdaságfilozófiai fogékonysága azonban mintha csökkenőben lenne, és ez nem sok jóval kecsegtet az elkövetkező évtizedeket illetően.